2015. május 29., péntek

Chapter 102

Helló! :)
Már itt is van az új rész, amit úgy vártatok, bár ahogy említettem is, nem teng túl a boldogságtól. És sajnos még néhány fejezetet ez fog jellemezni... Kíváncsi leszek, mit gondoltok majd ez után. Egyébként ennek talán már nincs olyan szörnyű függővége, legalábbis szerintem, a következőt pedig hozom jövőhéten. Na, azt hiszem, mást nem akartam, megyek is vissza a töritételeimhez :'D
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 102

Az ablaktörlő nyikorog a hó ellen, a zajtól pedig az ablaknak akarom verni a fejemet. Ettől, és a ténytől, hogy az életem éppen összeomlott percek alatt.
- Eléggé felmelegedtél? – kérdezi Zayn, mire bólintok.
- Vagy beszélj most, vagy vigyél vissza – csattanok fel. Ő mély levegőt vesz, majd áthúzza kezét az állán lévő borostán.
- Oké… mit akarsz tudni?
- Mindent, hogyan kezdődött minden – őszintén, nem akarok még egy részletet tudni, de tartozom magamnak azzal, hogy megtudjam.
- Oké, biztos vagy benne? – kérdezi, én pedig bólintok.

*Visszaemlékezés*
- Miért kell megint idejönnie? – kérdezte Molly a kis csapatot, miközben szívott egyet a cigarettájából.
- Mert Tristan szobatársa és Tristan kedveli őt valamilyen oknál fogva, szóval magával hozza – magyarázta Niall.
- Bár totális köcsög, kibaszottul nagyon ellenszenves – nyögött fel Harry, amitől Molly felnevetett és hozzáhajolt. Rózsaszín haja kissé még mindig kócos volt, mivel kevesebb, mint egy órája lefeküdt Harryvel.
- De azért dögös – tette hozzá Niall.
- Dögös? Nem, nem az – horkant fel Harry, majd a szemeit forgatta.
- Határozottan dögös, haver, egy pillanat alatt megdugnám – szólalt meg Zayn.
- Csak szeretnéd, nyilvánvalóan teljesen prűd. Úgy értem, ki az, aki még szűz főiskolán? – gúnyolta ki az ártatlan fiút Molly, aki felé sosem vallaná be féltékenyégét.
- Talán ezért olyan köcsög, mert még nem volt megdugva rendesen – mondta Harry, aztán pár centivel arrébb mozdult Mollytól, remélve, hogy nem fogja követni.
- Akkor lehet, hogy meg kell tennem – felelte Zayn annak érdekében, hogy mindenkit megnevettessen.
- Ja, persze. Akkor se tudnád, ha megpróbálnád – szállt szembe Harry barátjával.
- És te tudnád? Jobb esélyem lenne, mint neked! – állt ellen Zayn.
- Miről maradtam le? – ült le Jace, majd előhúzott a zsebéből egy jointot.
- Tristannak van egy teljesen sznob szobatársa, és Zayn meg Harry azon vitatkozik, hogy ki tudná előbb megdugni őt – tájékoztatta őt Molly.
- Tudod… sokkal érdekesebbé tehetnénk ezt. Benne vagy? – beszélt Harry Zaynhez.
- Attól függ – mosolyodott el Zayn.
- Hmm… oké, akkor lássuk, ki tudja előbb megdugni őt – emelte fel Harry szemöldökét arrogánsan.
- Nem tudom… – kezdte el Zayn megsajnálni egy kicsit a fiút, akivel csak egyszer találkozott. Zayn úgy gondolta, Louis jóképű, kék szemei pedig olyan tisztának és édesnek tűntek.
- Ugyan már, ne legyél punci. Nem lesz olyan nehéz, majd játszunk még egy felelsz vagy mersz-t. Azt majd megnyitja az egészet, egyszerű lesz – magyarázta Harry. Tudta, hogy meg tudná őt szerezni Zayn előtt, csak be akarta bizonyítani.
- Ez hülyeség, ki nem szarja le, hogy ki veszi el egy random fiú szüzességét? – mérgelődött Molly.
- Ha annyira meg vagy róla győződve, hogy meg tudod csinálni, adok neked egy hetet – mondta Jace, aztán Mollynak adta a jointját.
- Egy hetet? Haver, ő extra elviselhetetlen, és már most nem jövünk ki egymással. Egy hétnél hosszabb időre van szükségem – alkudozott Harry.
- Milyen hosszúra? Két hét? Nézd, ha egy hónapon belül megcsinálod, adok neked ötszázat – felelte Zayn.
- Ötszáz dollárt? – Molly túlságosan bosszús volt, hogy az összes figyelmet a fiú kapta, és még csak itt sem volt.
- Én meg hozzáadok hármat. Nyolcszáz dolcsi. Azt hiszed, hogy meg tudod csinálni? – kérdezte Jace véreres szemekkel.
- Ja, persze, hogy meg tudom csinálni. Csak azt remélem, hogy nem megy át teljesen pszichopatába és tapadósba – nevetett fel Harryt.
- Kétlem – ugratta barátját Niall, amivel Harry egyetértett.
- Nem fog bedőlni neked, nem tűnik olyan hülyének – szólalt meg Zayn.
- Ja, szóval szükségünk lesz bizonyítékra, amikor eléred – nevetett fel hangosan Jace.
- Még soha nem dugtam szüzet, ez szórakoztató lesz – mosolyodott el Harry, aztán megforgatta ujjai között az ajakpiercingjét.

…….

- Hosszabb ideig tartott, mint egy hónap – zokogom, ahogy Zayn befejezi a magyarázást.
- Tudom, folyamatosan kifogásokkal jött és több időt kért, az összeget is csökkentette volna, amit meg kellett volna kapnia. Furcsa volt. Mindannyian csak azt hittük, hogy megszállott lett a nyeréssel, hogy bebizonyítsa az igazát. Amint Tristan megtudta, kiakadt, és azt akarta, hogy Harry fújja le az egészet, de nem tette. Ez volt minden, amiről beszélt, aztán azon a napon, amikor meghívtalak moziba, bepöccent. Miután kirakott téged, teljesen megőrült, és azt mondta, hogy távol kell maradnom tőled, de én csak kinevettem, mert azt hittem, hogy részeg volt – Zayn abbahagyja a beszédet egy másodpercre, szemei pedig az arcomat pásztázzák.
- Me… mesélt a patakról? És a… többi dologról? – visszatartom a lélegzetemet, miközben kérdezem. A sajnálat a szemeiben szó nélkül válaszol nekem. – Ó, Istenem – teszem kezeimet az arcomra.
- Mindent elmondott nekünk… Úgy értem, mindent… – mondja halkan.
Kibámulok az ablakon, hagyva, hogy az árulás beszivárogjon minden repedésbe, amibe Harry beledolgozta magát.
- Hol van az új kollégiumod? – kérdezi Zayn, mire észreveszem, hogy a kampusz közelében vagyunk.
- Nem kollégiumban lakom, Harry és én… – alig tudom befejezni a mondatomat. – Meggyőzött, hogy költözzek össze vele, alig egy hete.
- Nem tette – áll el Zayn lélegzete.
- De. Ő annyira… csak… kegyetlen – dadogom.
- Nem tudtam, hogy ez ilyen messzire ment, azt hittem, hogy amint meglátjuk a… tudod, a bizonyítékot… visszatér a normálishoz, hogy minden este más lánnyal van. De aztán eltűnt, alig volt velünk, kivéve mikor a minap felbukkant a kikötőnél és megpróbálta rávenni Jace-t és engem, hogy beleegyezzünk, hogy nem mondjuk el neked. Baszott sok pénzt ajánlott fel Jace-nek, hogy csendben maradjon.
- Pénzt? – felelem. Harry már nem süllyedhetne lejjebb.
- Igen, Jace viccnek vette persze, és azt mondta Harrynek, hogy tartani fogja a száját.
- És te nem? – kérdezem, emlékezve Harry sérült ujjperceire és Zayn arcára.
- Nem pontosan… Azt mondtam neki, hogy ha nem mondja el neked hamarosan, akkor én fogom. Nem tetszett neki az ötlet, nyilvánvalóan – feleli, majd az arca felé int. – Ha ettől jobban érzed magad, szerintem törődik veled.
- Nem törődik velem. És ha mégis, nem számít – mondom, aztán az ablaknak döntöm a fejemet.
Minden csók és érintés meg lett osztva Harry barátai között, minden pillanat ki van állítva. A legintimebb pillanataim. Az egyetlen intim pillanataim, egyáltalán nem is az enyémek.
- Vissza akarsz jönni az én lakásomra? Nem nyomulós vagy rámenős módon értem. Csak van egy kanapém, amin maradhatsz, amíg… kitalálod a dolgokat – ajánlja.
- Nem, nem, köszönöm. Csak el tudnál vinni az autómhoz? – imádkozom Istenhez, hogy Harry már ne legyen ott, vagy legalább ne legyen kint.
Zayn bólint, aztán egy pillanatra az agyam elkalandozik azokba a gondolatokba, hogy mennyire mások lennének a dolgok, ha nem küldtem volna el Zaynt Harryért a tábortűz után. Soha nem követtem volna ezeket a katasztrofális hibákat.
- Gondolod, hogy még mindig itt van? – kérdezem Zayntől, ahogy közelebb érünk.
- Fogalmam sincs. Utánam fog jönni, ha igen – von vállat Zayn.
- Bocsánatot kérnék, amiért ennek a közepében vagy… de ezt ti csináltátok magatoknak – felelem őszintén. Sajnálom Zaynt kissé, mert tényleg elhiszem, hogy sokkal jobb szándékai voltak, mint Harrynek, de a sérüléseim túl frissek, hogy egyáltalán erre gondoljak.
- Tudom – ez minden, amit mond, majd bekanyarodik a parkolóba. Mindenki autója pontosan ott van parkolva, ahol voltak, kivéve Harryé. – Ha nem akarsz visszamenni a lakásodra vagy szükséged van bármire, hívj – ajánlja, mire bólintok, mielőtt kiszállok a kocsijából és egyenesen be az enyémbe.
A fűtés jobban működik az autómban, mint emlékszem, amiért hálás vagyok. Amint arra kezdek gondolni, hogy már minden lehetséges könnyet elhullajtottam, visszatérnek. Nincs hová mennem, fel akarom hívni az anyámat és hazamenni. Tudom, hogy ez hogyan fog menni, úgyhogy inkább alszom az autómban. Semmim sincs velem, nincs plusz ruhám, nincs fogkefém, semmi. Arra számítottam, hogy hazamegyek… vissza abba a lakásba, miután megtaláltam Tristant. Még egy veszekedést is vártam Harryvel azon a bármin, amit megtudtam, de fogalmam sem volt, hogy ez ilyen lesz.
Nincsenek itt barátaim, csak Harryé. Olyan sok időt töltöttem, vagyis olyan sok időt vesztegettem Harryn. Liam az egyetlen barátom, de ő Harry apjának házában él, ennek az iróniája nem kerüli el a figyelmemet.
- Zayn! – kiáltom, mielőtt kikanyarodik.
Fel kell hívnom Liamet, csak hülyének érzem magam. A legnagyobb hülyének.
Lenyelem a büszkeségemet, ahogy a hó jobban esik, és felhívom Liamet, csak annyit fogok kérni, hogy egy éjszakára maradhassak, aztán majd kitalálom, hogy hová menjek. A második csörgésre felveszi, éppen ahogy gondoltam, elmondja, hogy menjek át egyenesen. Igaz, nem mondtam el neki, miért megyek át.
- Jézusom, nagyon hideg van itt kint – feleli Liam, és gyorsan behív. – Hol van a kabátod? – szid le játékosan, aztán hátrál, amikor belépek a fénybe. – Mi történt? Mit csinált? – azonnal tudja, hogy Harry csinált valamit. Nyilvánvalónak tűnik, csak nekem nem.
Szemeim átvizsgálják a szobát, remélve, hogy Ken és Karen nincsenek a földszinten.
- Ennyire nyilvánvaló, mi? – törlöm meg a szemem alatt.
- Nem – hazudja Liam a kedvemért. Tudom, hogy ő soha nem dörgölné a hülyeségemet az arcomba, így udvariasan elmosolyodik, ahelyett, hogy azt mondaná, „Én megmondtam”. A karjaiba von, én pedig ismét megtörlöm a szemem alatt. Nincs már meg az erőm, fizikai vagy érzelmi, hogy zokogjak. Túl vagyok ezen, nagyon is túl.
Liam ad nekem egy pohár vizet, majd azt mondja, hogy menjek fel a „szobámba”, amire sikerül elmosolyodnom. Az ösztön Harry ajtajához vezet, de ez felkavarja a fájdalmat, ami olyan közel van ahhoz, hogy visszatörjön, megfordulok és a folyosó túloldalán lévő szobához sétálok. Annak az emléke, hogy átfutottam a folyosón Harryhez, amikor hallottam őt kiabálni álmában, éget, ahogy kinyitom az ajtót. Liam pár perccel később csatlakozik hozzám, aztán leül az ágyra.
- Akarsz róla beszélni? – kérdezi kedvesen.
Bólintok. Még akkor is, ha elismételni az egészet jobban fáj, mint megtudni először, majdnem felszabadító érzés elmondani Liamnek. Tudni, hogy egy ember valóban nem tudott róla az egész idő alatt.
- Nem tudom elhinni! Mi a fene baja van?! Én meg azt hittem, hogy majdnem… tűrhető lett… erre ezt csinálja! – amint Liam befejezi a beszédet, fejét oldalra kapja.
Azt hallom, amit ő is, lépések sietnek fel a lépcsőn. Nem csak lépések, nehéz, kapkodó lépések.
- Itt van – mondjuk mindketten, és egy pillanatra elgondolkozom rajta, hogy elrejtőzzek a mosdóban.
- Akarod őt látni? – kérdezi Liam, mire kétségbeesetten megrázom a fejemet.
- Louis! – Harry hangja keresztülvág rajtam.
Másodpercekkel később az ajtó kinyitódik, én pedig felállok az ágyról. Nem vagyok biztos benne, hogy mit csinálok, azt hiszem, olyan sok helyet próbálok teremteni közöttünk, amennyit csak tudok.
- Louis, hála Istennek. Hála Istennek, hogy itt vagy – sóhajt fel és kezeivel beletúr a hajába.
Annyira szeretem őt, utálom őt. A mellkasom fáj a látványára, és elnézek, a falra fókuszálva.
- Louis, bébi. Meg kell hallgatnod. Kérlek, csak…
Csendben maradok, aztán felé sétálok, látom szemeit reménnyel felcsillanni, és amikor elmegyek mellette, a remény eltűnt. Helyes.
- Beszélj hozzám – könyörög, mire megrázom a fejemet.
- Nem, soha többet nem fogok veled beszélni! – kiáltom, elfordulva az első férfitól, akit valaha is igazán szerettem.
- Ezt nem gondolod komolyan – feleli.
- De, de igen, Harry – mondom, és komolyan is gondolom. – Hagyj békén! – üvöltöm, ahogy megfogja a karomat.
- Menned kell – lép Liam kettőnk közé, mire Harry összeszorítja az állkapcsát.
- Liam, kurvára ki kell ebből maradnod – figyelmezteti őt.
Liam nem tágít, Harry pedig rám néz, aztán vissza Liamre. Ismerem őt elég jól ahhoz, hogy tudjam, mérlegeli a lehetőségeit, vajon megéri-e megütnie Liamet most, előttem. Úgy tűnik, ellene dönt, és egy mély levegőt vesz.
- Kérlek… adj nekünk egy percet – mondja Harry, megpróbálva megtartani nyugalmát. Liam rám néz, én pedig csendesen könyörgöm neki, hogy ne.
- Nem akar beszélni veled – feleli Liam.
- Kibaszottul ne mondd meg nekem, hogy ő mit akar! – üvölti Harry, majd ökle összekapcsolódik a fallal, megrepedeztetve és leomlasztva a gipszkartont.
Visszaugrok, és megint elkezdek sírni. Ne most, ne most. Ismételgetem, hogy megpróbáljam irányítani az érzelmeimet.
- Menj, Harry – kiáltja Liam, miközben Ken és Karen megjelennek az ajtóban. Ó, ne. Nem kellett volna idejönnöm.
- Mi a fene folyik itt? – kérdezi Ken. Senki nem mond semmit, így Ken újra megkérdezi.
- Louis-val próbálok beszélni, Liam pedig nem foglalkozik a saját rohadt dolgával! – hangos ismét Harry hangja. Ken Liamre néz, aztán rám.
- Mit csináltál, Harry? – Ken hangja megváltozott aggódóból… dühösre? Nem igazán tudom megmondani.
- Semmit! Bassza meg! – dobja Harry kezeit a levegőbe.
- Mindent elrontott, azt csinálta, és most Louis-nak nincs hova mennie – szólal meg Liam. Meg akarok szólalni, csak fogalmam sincs, hogy mit mondjak.
- Van hová mennie, hazajöhet. Ahová tartozik, velem – feleli Harry.
- Harry egész végig játszott Louis-val. Kimondhatatlan dolgokat csinált vele – fecsegi ki Liam, mire megriadok. Nem vagyok biztos benne, akartam-e, hogy Ken és Karen megtudja, de valószínűleg nem fogom őket újra látni a ma este után, szóval ez nem jelent számottevő különbséget.
- Akarsz vele menni? – kérdezi tőlem Ken, én pedig megrázom a fejemet.
- Nem megyek el innen nélküled – lép felém Harry, de elhúzódom.
- Szerintem el kell menned, Harry – meglep azzal Ken, hogy ezt mondja.
- Tessék? – Harry arca mély árnyalatú piros, amit csak dühként tudok leírni. – Szerencséd van, hogy egyáltalán idejöttem a házadba, és ki mersz rúgni? – gúnyolódik.
- Nagyon boldog vagyok a miatt, ahogy a kapcsolatunk alakult mostanában, fiam, de menned kell. Bármit is csináltál vele, remélem megérte, hogy elveszítsd az egyetlen jó dolgot, amid volt – köpi a szavakat Ken Harrynek.
Nem tudom, hogy Ken szavainak sokkhatása volt-e, vagy csak az, hogy Harrynek nem volt kedve már veszekedni, de még egyszer rám néz, mielőtt elhagyja a szobát.
- Annyira sajnálom, el fogok menni. Nem akartam, hogy ez történjen – zokogom, amint hallom becsapódni a bejárati ajtót.
- Nem, addig maradsz, ameddig szükséged van rá. Téged mindig szívesen látunk itt – mondja Ken.
- Nem akartam közétek állni – szörnyen érzem magam azért, ahogy Kennek ki kellett rúgnia a fiát.
- Louis, szeretem Harryt, de azt hiszem, mindketten tudjuk, hogy nélküled nem lenne semmi, ami közénk állhatna – feleli Ken.

2015. május 22., péntek

Chapter 101

Sziasztok! :)
El is repült a hét, tehát itt van az új rész. Ami... szörnyű, katasztrófa, nekem harmadjára tört össze a szívem az átolvasásakor. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a véleményetek, illetve, hogy bejöttek-e a tippjeitek azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni. És mielőtt még a pokolba küldenétek Harryt, emlékezzetek arra, amikor az első évadnál többször is említettem, hogy tényleg szereti Louis-t, bármi is történjen. Ez most különösen igaz... Na, ennyi negatívum után annyi a pozitívum, hogy jövőhéten hozom a következőt, ami szintén nem lesz túl boldog rész, ennyit mondhatok.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 101

- Támogatom, folytasd, Harry, mondd el neki – mosolyodik el Jace, aztán kortyol egyet a sörből.
- Én… elmondom odakint – feleli Harry. Hangja halk.
Minden túl gyorsan történik nekem, hogy megértsem a pillantást a szemében. Nem tudom, mi folyik itt, de azt tudom, hogy sehova sem akarok menni vele.
- Nem, itt mondod el. Előttük, így nem tudsz hazudni – köpöm a szavakat. A szívem máris fáj, és tudom, hogy nem vagyok felkészülve, bármit is készül elmondani nekem.
- Sajnálom – kotyogja ki, majd kinyújtja kezeit maga elé. – Louis, kérlek, emlékezz, hogy ez az előtt volt, hogy egyáltalán ismertelek volna – mondja. Szemei bocsánatért könyörögnek.
- Mondd el – felelem, alig kinyitva a számat. Nem bízom meg a hangomban.
- Azon az estén… a második estén… a második buli, amire eljöttél, amikor felelsz vagy mersz-t játszottunk… és Niall megkérdezte, hogy szűz vagy-e – dadogja, aztán becsukja szemeit, mintha összegyűjtené a gondolatait.
Ó, ne. Ha lehetséges lenne a szívemnek, hogy még mélyebbre süllyedjen, megtenné. Ez nem lehet igaz. Ez nem történhet meg. Nem most. Nem velem.
- Folytasd – szólal meg Jace. Harry gyilkos pillantást vet rá, én pedig tudom, hogy ha Harry nem lenne fél kézzel a kapcsolatunk tönkretevésének közepén, helyben megölné őt.
- Te azt mondtad, hogy igen… és ez egy ötletet adott valakinek…
- Kinek adott ötletet? – szakítja félbe Molly.
- Nekem, nekem adott egy ötletet – feleli Harry. Szemei sosem hagyják el az enyémeket. Csak az én kedvemért válaszolta meg Molly kérdését. – Hogy… jó buli lenne egy… fogadást kötni – fejét lehajtja, és könnyek csorognak a szememből.
- Nem – fulladozom, majd teszek egy lépést hátrafelé.
A szívem összetört és teljesen megsemmisültem. Minden emlék eláraszt, nagyon sok, és össze is állnak.
„Maradj távol tőle.”
„Légy óvatos.”
„Néha azt hiszed, hogy ismered az embereket, de nem.”
„De Louis, el kell mondanom valamit.”
Minden kis megjegyzés, amit Molly, Jace és még maga Harry is mondott, újra és újra lejátszódik. Mindig volt valami, de nem igazán foglalkoztam vele, egy érzés, hogy lemaradok valamiről.
Úgy tűnik, az összes levegőt kiszívták a teremből, és azon találom magam, hogy majdnem levegőért kapkodok, ahogy mindennek a valósága leülepszik. Olyan sok nyom volt, csak túl vak voltam Harry miatt, hogy meglássam őket.
Miért ment ezzel ilyen messzire? Hogy rávegyen, hogy vele éljek?
- Te tudtad? – fordulok Tristanhoz, nem tudok tovább Harryre nézni.
- Én… olyan sokszor el akartam mondani, Lou – feleli, szemei bűnös könnyekkel vannak tele.
- Nem hittem el, amikor azt állította, hogy nyert, még az óvszerrel sem – vihog fel Jace, nyilvánvalóan élvezve a műsort.
- Pontosan! Én sem, bár azon az estén, amikor találkoztunk a plázában, hogyhogy nem hittünk neki, ahogy ott totyogott – nevet fel Molly.
A pláza. Tudom, hogy mondanom kellene valamit, bármit, de nem találom a hangomat, még mindig mozog körülöttem minden, emberek esznek és isznak a bárban, nem észrevéve a tőlük tízlépésnyire lévő naiv fiút, akinek közönség előtt tört darabokra a szíve. Hogy lehetséges az, hogy az idő még mindig megy, miközben én itt állok, figyelve Tristant lehajtani a fejét, figyelve Steph-et sírni és legfőképpen figyelve Harryt figyelni engem.
- Louis, annyira sajnálom – tesz egy lépést felém Harry, én pedig a lábamat sem tudom megmozdítani.
- Tudod, egyfajta dráma van itt, amit mindenkinek értékelnie kell, úgy értem, emlékezzetek, amikor legutóbb mindannyian itt voltunk, Steph megcsinálta Louis-nak azt a nevetséges átalakítást, és Zayn meg Harry megpróbált harcolni, hogy ki vigye őt vissza a szobájába – nevet fel Molly, majd folytatja. – Aztán Harry felbukkant a szobádnál, igaz? Azzal a vodkával! Azt hitted, hogy részeg! Emlékszel, amikor felhívtam őt, mikor ott volt? – nevet. – De tényleg azon az estén kellett volna Harrynek nyerni, elég beképzelt volt ezzel kapcsolatban, de Zayn folyamatosan azt mondta, hogy nem adod fel olyan gyorsan. Azt hiszem, igaza volt Zaynnek, de így is gyorsabban adtad fel, mint gondoltam, hogy fogod. Jó, hogy nem tettem fel semennyi pénzt – Molly hangja és Harry szeme az egyetlen dolog a bárban.
Soha nem éreztem még így, ez rosszabb, mint azt valaha képzeltem. Harry egész végig játszott velem, ez az egész egy játék volt neki. Minden ölelés, csók, mosoly, nevetés, „szeretlek”, szex, tervek, és bassza meg, ha ez nem fáj. Minden lépést eltervezett, minden éjszakát, minden egyes részletet, és mindenki tudta rajtam kívül, még Tristan is.
- Boldog lennél, ha tudnád, hogy szép kis összeget értél meg, még ha Zayn párszor megpróbált is hisztizni. De Jace, Tessa és Zayn pénzével remélem legalább elvitt vacsorázni – nevet fel Molly.
- Csak azért vagyok csalódott, mert lemaradtam a hírhedt, mindenki előtt lévő „szeretlek!” bejelentésről. Hallottam, hogy gyilkos volt – röhög Jace.
- Fogjátok be a szátokat! – Steph mindenkit meglep kiabálásával. Ha nem lennék ledermedve, lehet, hogy engem is meglepett volna. – Basszátok meg, elég volt már neki!
- Bébi, kérlek, mondj valamit – tesz Harry egy újabb lépést. Az agyam végre összekapcsolódik a számmal.
- Kurvára ne merj úgy hívni engem! Hogy tehetted ezt velem? Te… te… Én nem tudok… – olyan sok dolog van a fejemben, amit mondani akarok, csak nem jönnek ki. – És nem is fogok, mert ez az, amit akarsz – sokkal magabiztosabbnak hangzom, mint amilyennek érzem magam belül. Belül égek, a szívem pedig a padlón van, Harry csizmája alatt.
- Tudom, hogy elrontottam… – kezdi el.
- Elrontottad? Elrontottad? – üvöltöm. – Miért, csak mondd el, miért? Miért én? – kérdezem tőle.
- Mert te voltál ott – válaszolja őszintén. – És egy kihívás volt, nem ismertelek akkor, Louis. Nem tudtam, hogy beléd fogok szeretni – feleli, ez pedig ellentétes hatással van rám, mint általában. Érzem az epét a torkomban.
- Te beteg vagy. Kibaszottul beteg vagy! – kiáltom, aztán az ajtóhoz rohanok. Ez túl sok nekem. Harry keze kis karom köré fonódik, de elrántom, megütve őt. Erősen.
A fájdalom az arckifejezésében a legfájdalmasabb elégedettséggel ajándékoz meg.
- Mindent tönkretettél! Elvettél tőlem valamit, ami nem volt a tiéd, Harry. Az olyan valakinek volt szánva, aki szeret, őszintén szeret. Az valaki másé volt, akárki is az a személy, te pedig elvetted, miért? Pénzért? Tönkretettem a kapcsolatomat az anyámmal érted, feladtam mindent! Volt valakim, aki szeretett engem, valaki, aki nem bántott volna úgy, ahogyan te. Undorító vagy – köpöm a szavakat.
- Tényleg szeretlek, Louis! Mindennél jobban szeretlek. El akartam mondani neked, megpróbáltam rávenni őket, hogy ne mondják el. Soha nem akartam, hogy rájöjj. Ezért maradtam ki egész éjszaka, mindannyian beleegyeztek, hogy nem mondanak semmit. El akartam mondani neked hamarosan most, hogy együtt élünk, mert akkor nem számított volna – dadogja.
- Te… te… ó, Istenem, Harry! Mi a fene bajod van? Azt hiszed, hogy az embereket körbejárva meggyőzni őket, hogy ne mondják el nekem, rendben van? Azt hitted, hogy ha együtt élünk, akkor hagyom ezt? Ezért voltál olyan eltökélt, hogy az én nevem is legyen ott a bérleti szerződésen! Ó, Istenem. Te beteg vagy – nincs irányításom a szavak felett, amelyek elhagyják az ajkaimat. – Ezért mentél el és szedted össze a cuccomat helyettem a szobámból, mert féltél, hogy Tristan elmondja nekem – minden kis részlet, ami kétszer is elgondolkoztatott, mióta találkoztam Harryvel, az összes erre mutat. Annyira nyilvánvaló volt. Mindenki bámul a bárban, én pedig olyan kicsinek érzem magam, összetörtnek és kicsinek. – Mit csináltál a pénzzel, Harry? – átnézek, és mindenki minket figyel, tudom, hogy még mindig hallanak minket.
- Én… – kezdi el.
- Mondd el – követelem.
- Az autód… a festés… és a letét a lakásért. Azt hittem, ha… Annyiszor el akartam mondani neked, amint tudtam, hogy ez már nem csak egy fogadás volt. Szeretlek, az egész idő alatt szerettelek, esküszöm – feleli.
- Megtartottad az óvszert, hogy megmutasd nekik, Harry! Ó, Istenem! Olyan idióta vagyok. Míg én újraéltem életem legjobb éjszakájának minden részletét, te megmutattad a barátaidnak a használt óvszerünket – kezeimet a hajamba temetem, majd meghúzom.
- Tudom… Nincs semmilyen mentségem arra, amit csináltam, de meg kell bocsátanod nekem. Megoldhatjuk ezt – mondja, mire felnevetek. Egy igazi nevetés, a könnyeim ellenére azon találom magam, hogy nevetek. Megőrülök. Ez a jelenet nem úgy játszódik, mint a filmekben, sírok, a saját hajamat húzom, és alig vagyok képes irányítani az érzéseimet és egy teljes mondatot megalkotni.
- Megbocsátani neked? – nevetek. – Az egész életemet tönkretetted, tudod ezt, ugye? Ó, persze hogy tudod. Egész idő alatt ez volt a terved, emlékszel, megígérted, hogy tönkre fogsz tenni. Szóval gratulálok, Harry, megtetted. Mit kellene adnom neked, pénzt? Vagy találnom kellene egy másik szüzet neked?
- Lou, kérlek. Tudod, hogy szeretlek, tudom, hogy tudod. Menjünk haza. Kérlek, és mindent el fogok mondani neked.
- Haza? Az nem az otthonom. Soha nem is volt, mindketten tudjuk ezt – ismét megpróbálok az ajtóhoz jutni, olyan közel vagyok.
- Mit tehetek? Megteszek bármit – könyörög. A még mindig rám fókuszáló szemeivel lehajol. Összezavarodom egy másodpercre, mielőtt rájövök, hogy térdre ereszkedik előttem.
- Semmit, nincs semmi, amit tehetsz – mondom neki, és komolyan is gondolom. Ha tudnék mit mondani, hogy annyira megbántsam őt, mint amennyire ő engem, megtenném, és még százszor megismételném, csak hogy tudja, milyen érzés teljesen megvezetve és széttépve lenni perceken belül.
Az ajtóhoz indulok, kihasználva, hogy Harry a térdein van. Amint elérem az ajtót, beleütközök valakibe. Felnézek és meglátom Zaynt, még mindig gyógyul a sérüléseiből, amiket Harry okozott.
- Mi a baj? – kérdezi, majd megfogja a könyökömet. Szemei mögém vándorolnak Harryhez, aztán megértés tölti meg szemeit. – Sajnálom – feleli, de figyelmen kívül hagyom őt. Harry az ajtó felé indul, nekem pedig el kell húznom ebből a bárból, és tőle.
A fagyos levegő megcsapja az arcomat, amint kiérek. Örömmel fogadom az érzést, remélve, hogy az le fogja hűteni a bennem lévő égést. Az autómat és az utakat már hó borítja.
- Nem vezethetsz, Louis – szólal meg Zayn hangja mögülem. Továbbra is átvánszorgok a havon, keresztül a parkolón.
- Hagyj békén! Tudom, hogy te is benne voltál! Mindannyian benne voltatok! – üvöltöm, és a kulcsaim után nyúlok.
- Hadd vigyelek haza, nem vagy olyan állapotban, hogy vezess ebben a viharban – feleli. Ahogy kinyitom a számat, hogy rákiabáljak, Harry kisétál.
- Oké – egyezek bele, majd Zayn autójának kattanása, miszerint az nyitva van, a végszavam, hogy olyan gyorsan beszálljak, amennyire csak tudok. Harry arca megrándul haragjában, én pedig Zayn érdekében remélem, hogy beszáll az autóba, mielőtt Harry elér minket.
Abban a pillanatban, hogy Harry rájön, Zaynnel megyek el, a kocsi felé szalad. Zayn kikanyarodik a parkolóból, míg én figyelem Harryt a térdeire esni, ma este másodjára.
- Én… – szólal meg Zayn, aztán teljesen felcsavarja a fűtést.
- Ne szólj hozzám – csattanok fel.
- Sajnálom, Louis, fogalmam sem volt, hogy ez ennyire elszabadul – mondja.
- Mondj el… mondj el mindent. Minden egyes részletet – fordulok hozzá.
- Oké – egyezik bele, majd az autópályára kanyarodik.

2015. május 15., péntek

Chapter 100

Sziasztok! :)
Na, ez már tényleg a második évad első része, vagyis a 100. Annyit szerintem elmondhatok, hogy ebben a fejezetben még nem robban a bomba, de már lehet tudni, hogy szörnyűség lesz. Na, kellőképpen pozitívan beharangoztam ezt a fejezetet, remélem azért tetszeni fog :'D Ó, és még egy fontos dolog. Ugye nekem már nincs suli, viszont olyan 60-80 tétellel meg vagyok áldva, szóval maradunk a heti egyszeri frissítésnél, hogy azért a tanulásra is legyen időm. Tehát jövőhéten jön a következő, addig lehet találgatni, hogy milyen katasztrófa fog történni benne. (Aki tudja, az ne lője le azoknak, akik még nem.)
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 100

Korábban az Afterben:

Elkezd havazni, amint az autópályára kanyarodok, így több mint harminc percbe telik, hogy a kollégiumhoz jussak. Ugyanúgy néz ki, ahogy emlékszem, persze hogy igen, csak egy hét telt el, mióta eljöttem. Sokkal hosszabbnak tűnik. Figyelmen kívül hagyom a goromba bámulást a szőkített hajú lánytól a folyosóról, aki egyszer Harryre kiabált, amiért kiöntötte a vodkát az ajtaja előtt. Az első éjszaka, amit Harry a szobámban töltött velem, olyan távolinak tűnik, nincs értelme az időnek, mióta találkoztam Harryvel. Nincs válasz, amikor kopogok a régi ajtómon. Természetesen Tristan nincs itt, sosincs itt. Legtöbb idejét Steph lakásában tölti, nekem pedig fogalmam sincs, hogy az hol van. Még ha tudnám is, elmennék oda?
Éppen mikor azon vagyok, hogy feladjam radikális döntésemet, miszerint gyakorlatilag titokban követem a régi szobatársamat, elhajtok a Blind Bob’s mellett, a motoros bár, ahova Tristannal mentem. Amint felismerem Niall autóját a parkolóban, bekanyarodok. Veszek egy nagy levegőt, mielőtt kiszállok a kocsimból, a hideg levegő égeti az orrlyukaimat. Az elől lévő nő rám mosolyodik, amikor belépek, és megkönnyebbülök, mikor meglátom Steph vörös haját a terem túloldaláról. Ha csak tudtam volna, mi fog következni.

…………

Idegesség lesz úrrá rajtam, ahogy átsétálok a füstös báron. Miért gondoltam azt, hogy ez egy jó ötlet? Harry dühös lesz rám, Tristan pedig lehet, csak azt gondolja, hogy őrült vagyok.
- Louis, mi a fenét csinálsz itt? – kérdezi Tristan, majd egy ölelésbe von.
- Én… nos, téged kerestelek – felelem.
- Minden rendben? Vagy csak hiányoztam? – nevet fel.
- Csak hiányoztál – úgy döntök, ezt választom egyelőre.
- Ezer éve nem láttalak, Louis, hol rejtegetett téged Harry? – ugrat Niall, aztán megölel.
Steph jelenik meg Tristan mögött, karjait Tristan dereka köré fonja. Ahogyan Steph-hez hajol, tudom, hogy megoldották a Molly okozta problémájukat.
- Gyere, ülj le velünk, egyelőre csak mi vagyunk – mosolyodik el Tristan, én pedig követem hármójukat a boxhoz. Egyelőre? Kíváncsi vagyok, úgy értette-e, hogy Harry hamarosan itt lesz?
Úgy döntök, nem kérdezem meg, rendelek helyette burgert és sült krumplit. Egész nap nem ettem, és már délután három óra is elmúlt.
- Meg fogok győződni róla, hogy nincs benne ketchup – nevet fel a pincérnő, majd visszasétál a konyhába. Biztosan emlékszik rám legutóbbról, amikor itt voltam, mikor Harry jelenetet rendezett, amiért ketchup volt a burgeremben.
A körmömet piszkálom, amíg várok a pincérnőre, hogy kihozza a kólámat.
- Egy pokoli bulit hagytál ki tegnap este, Louis – szólal meg Niall. Felemeli a poharát és lehúzza a söre maradékát.
- Igen? – mosolyodom el.
A legfrusztrálóbb része a Harryvel való kapcsolatomnak az az, hogy soha nem tudom, mit mondhatok el az embereknek. Ha egy normális kapcsolatban lennék, azt válaszolnám, hogy „Ó, igen, nagyon jól éreztük magunkat tegnap este az apja esküvőjén”, de mivel a kapcsolatom messze van a normálistól, csendben maradok.
- Igen, vad volt. A kikötőhöz mentünk a diákszövetségi ház helyett. Többet sikerül megúsznunk ott, és nem kell utána feltakarítanunk – nevet fel.
- Ó, Jace a kikötőnél lakik? – próbálom megtartani semleges hangom.
- Mi? Nem, a dokkok hajódokkok – nevet fel és folytatja. – Bár nappal ott dolgozik, közel lakik hozzájuk.
- Ó – rágom a szívószálamat.
- Nagyon hideg volt, Steph meg részeg volt, és beleugrott a segghideg vízbe – horkant fel Tristan, mire Steph játékosan legyint rá.
- Nem volt túl rossz, a testem elzsibbadt abban a másodpercben, hogy a vízbe értem – nevet fel.
A rendelésem Steph szárnyaival együtt érkezik meg, illetve egy kör sörrel a hármójuknak.
- Biztos vagy benne, hogy nem kérsz sört? A pincérnő nem fogja elkérni a személyidet – mondja nekem Niall.
- Ó, nem, vezetnem kell még. De azért köszi.
- Szóval milyen az új kollégium? – kérdezi Tristan, és ellop egy krumplit a tányéromról.
- A mi?
- Az új kollégium? – ismétli meg lassan.
- Nem vagyok új kollégiumban – Harry azt mondta neki, hogy új kollégiumba költöztem?
- Uh… de igen, mert már nem laksz abban, amiben én. Az összes cuccod eltűnt, Harry meg azt mondta, hogy kollégiumot váltottál, hogy anyukád bepöccent rád vagy valami – nevet fel.
- Harry és én egy lakásba költöztünk – mondom el nekik. Nem érdekel, mennyire lesz rám dühös Harry, nem fogok hazudni. Feldühödött vagyok és zavarban is vagyok, amiért még mindig rejtegeti a kapcsolatunkat.
- Mi? – feleli Tristan, Niall és Steph egyszerre.
- Igen, múlt héten. Körülbelül húsz percre a kampusztól költöztünk össze – magyarázom. Mindhárman úgy néznek rám, mintha egy második fejet növesztettem volna. – Mi az? – kérdezem élesen.
- Semmi… csak… wow… nem tudom. Csak ez egy igazán hatalmas meglepetés – mondja Tristan.
- Miért? – csattanok fel. Tudom, hogy nem fair Tristan felé irányítani a haragomat, amikor az Harrynek szól, de nem tehetek róla.
- Nem tudom, csak nem tudom elképzelni Harryt együtt élni valakivel, ennyi. Nem tudtam, hogy ilyen komolyan álltok. Bárcsak elmondtad volna nekem – ráncolja a homlokát.
Amint azon vagyok, hogy megkérdezzem tőle, mit értett ez alatt, Niall és Steph szeme az ajtóhoz vándorolnak, majd hozzám. Amikor megfordulok, Molly, Harry és Jace áll az ajtóban. Harry kirázza a havat a hajából, majd megtörli a csizmáit a lábtörlőn. Gyorsan megfordulok, a szívem kiugrik a mellkasomból. Túl sok dolog történik egyszerre, Molly Harryvel van, ami őszintén, szavakon túl idegesít, Jace Harryvel van, ami pokolian összezavar, és éppen elmondtam Harry barátainak, hogy összeköltöztünk.
- Louis – Harry hangja dühös mögülem.
Felnézek rá, arca pedig haragtól eltorzult. Megpróbálja kontrollálni, meg tudom mondani, de már majdhogynem felforr.
- Beszélnem kell veled – szűri ki Harry a fogai között.
- Most? – nyüszítem.
- Igen. Most – válaszolja, aztán kinyújtja a kezét, hogy megragadja a karomat.
Gyorsan kimászom a boxból, és követem őt a kis bár sarkához.
- Mi a fenét keresel itt? – szólal meg csendesen, arca centiméterekre van az enyémtől.
- Azért jöttem, hogy Tristannal lógjak – ez nem pontosan hazugság, de nem is az igazság.
- Baromság – von felelősségre, küzd, hogy halk maradjon a hangja, és már több mint néhány vendég figyelmét felkeltettük. – Nos, el kell menned – mondja nekem.
- Tessék? – lopom el az egyik híres mondatát.
- Haza kell menned.
- Haza hova? Vissza az új kollégiumomba? – provokálom. A szín kifut az arcából. – Elmondtam nekik. Elmondtam nekik, hogy együtt élünk, hogyhogy nem mondtad el nekik? Tudod, hogy ez milyen hülyén állít be engem? Azt hittem, már túl vagyunk azon, hogy megpróbálsz titokban tartani.
- Nem akartam – hazudja.
- Elegem van a hazugságokból és a titkokból, Harry. Minden alkalommal, amikor azt gondolom, hogy olyan jól állunk…
- Sajnálom. Nem akartalak titokban tartani, csak vártam – Harry gondolatai összekuszáltaknak tűnnek. Majdnem látok egy vívódó belső háborút zöld szemei mögött. Szemei kétségbeesetten vizsgálják át a termet, a pánikja pedig aggaszt.
- Nem tudom ezt tovább csinálni, tudod ezt, ugye? – mondom neki.
- Igen… tudom – sóhajt fel, ajakpiercingjét fogai közé veszi, majd kezével beletúr nedves hajába. – Hazamehetünk és beszélhetünk erről? – kérdezi Harry, mire bólintok.
Követem Harryt vissza a boxokhoz, ahol mindenki ül.
- Mi megyünk – jelenti be Harry.
- Ilyen hamar? – vigyorodik el Jace. Észreveszem, hogy Harry vállai megfeszülnek.
- Igen – válaszolja Harry.
- Vissza a lakásotokba? – kérdezi Tristan, én pedig haragos tekintetet vetek rá. Ne most, kiabálok rá némán.
- Hogy mi? – vihogja Molly. Életem hátralévő részében ellettem volna anélkül, hogy látom őt, és elégedett lettem volna.
- A lakásukba, együtt élnek – feleli Tristan éneklő hangon. Tudom, hogy csak Molly torkán próbálja ezt lenyomni és általában tapsolnék neki ezért, de túl mérges vagyok Harryre, hogy Mollyra koncentráljak.
- Hát… hát… hát… – kopog Molly hosszú, bíborszínű körmeivel az asztalon. – Ez nagyon érdekes – mondja, majd Harryre néz.
- Molly… – figyelmezteti. Esküszöm, hogy pánikot látok átvillanni Harry arcán.
- Tényleg egy kicsit messzire mész ezzel az egész dologgal kapcsolatban, nem? – emeli fel szemöldökét.
- Molly, esküszöm, ha nem fogod be a szád… – fenyegeti őt meg Harry.
- Milyen dologgal? Mivel megy túl messzire? – nem tehetek róla, de megkérdezem.
- Louis, menj ki – parancsolja Harry, de figyelmen kívül hagyom őt.
- Nem! Mivel megy túl messzire? Mondd el! – kiabálom.
- Várj… te benne vagy, ugye? – nevet fel Molly, aztán folytatja: – Tudtam! Mondtam Jace-nek, hogy tudod, de nem hitt nekem. Harry, tartozol Zaynnek pár nagy dolcsival ezért – veti hátra a fejét, majd feláll.
Harry arca teljesen sápadt, úgy tűnik, az összes vér kifutott az egész testéből. A fejem szédül, és annyira össze vagyok zavarodva. Röviden Niallre, Steph-re és Tristanra pillantok, de mindannyian Harryre fókuszálnak.
- Mit tudok? – hangom remeg. Harry megfogja a karomat és megpróbál elhúzni, de kirántom magam fogásából és Molly elé állok.
- Ne játszd a hülyét nekem, tudom, hogy tudod. Mit csinált Harry? Megosztotta veled a pénzt? – kérdezi.
- Louis… – Harry a kezemért nyúl, ujjai jéghidegek. Gyorsan elhúzódom.
- Mondd el! Miről beszél? – kiabálom Harrynek. Könnyek fenyegetik a szememet, és küzdök, hogy az összes érzelmet lenyeljem, ami keresztülfut rajtam. Harry meglep azzal, hogy kinyitja, aztán újra becsukja a száját.
- Ó, Istenem, te tényleg nem tudod? Ó, ez óriási. Mindenki üljön le! – gúnyolódik.
- Molly, ne – szólal meg Tristan.
- Biztos vagy benne, hogy tudni akarod, herceg? – ajándékoz meg egy gonosz mosollyal.  Szó szerint hallom a vért lüktetni a fülemben, és kíváncsi vagyok, hogy vajon mindenki más is tudja-e.
- Mondd el – követelem, mire kissé elbillenti a fejét.
- Szerintem Harrynek kellene elmondania neki – kuncog fel, majd nyelvpiercingjét fogai közé veszi, a legborzasztóbb csörgést létrehozva, rosszabb, mint a körmei a palatáblán.

Warning

Igen, tudom, ez még mindig nem az új évad első része (a következő bejegyzés az lesz, ígérem), de ez még fontos. Az angol verziónál is kiírták, és én is fontosnak gondoltam, hogy a magyar verziónál is kint legyen:
- Ez a történet egy érzelmileg sértő kapcsolatot tartalmaz, és ennek az írásával egyáltalán nem érzek együtt/értek egyet ezzel a viselkedéssel. Ha egy ilyen kapcsolatban vagy, kérj segítséget!! Ez nincs rendben és nem kellene kívántnak lennie! Nem akarok negatív hatást gyakorolni az olvasóimra. Ha a kapcsolatod hasonlít ehhez annak családon belüli erőszakához, bántalmazásához, kérlek menj a thehotline.com-ra és kérj segítséget! Szeretlek titeket, és azt akarom, hogy biztonságban legyetek. -

2015. május 14., csütörtök

Köszöntés

Sziasztok! :)
Köszöntök mindenkit az After (Larry Stylinson) második évadánál! A történetet illetően nem mondom el, hogy mire számítsatok, mi lesz ebben az elkövetkezendő kb. 100 fejezetben, mert már tudjátok: minden és bármi előfordulhat. Amiket viszont még az első évad elején említettem, azok közül most is érvényben van néhány:
  • Biztosan mindenki tudja már, aki idetéved, de ha netalán nem, akkor ismét elmondom, hogy nem én írom ezt a történetet (sem), csak fordítom!
  • Azt is tudhatjátok már, hogy van ugye After és After (Larry Stylinson), illetve ezeknek a magyar verziói. Az első évadnál egyszer megkaptam, hogy másolom az After magyar verziójának fordítását, pedig már elmondtam többször is, hogy nem, csupán sok minden egyezik, mert ugyanazon a történeten, szövegen alapul az After (Larry Stylinson), mint az After. Meglepő módon. Nem lehet mindent máshogy megfogalmazni. A +18-as részek pedig nyilvánvalóan nem fognak megegyezni. Tehát nem szeretnék még egy ilyen vádat kapni. Remélem ez nagyjából érthető, ha mégsem, akkor ezt részletesebben elmagyaráztam egy kommentben ennél a résznél.
  • Aki nem szereti Larry Stylinsont, az ne olvassa a blogot, nem kell ide feleslegesen az utálkozás és veszekedés!
  • +18-as részek lesznek, tehát aki nem szereti ezeket vagy nincs felkészülve arra, hogy elolvasson, elképzeljen ilyeneket két fiúról (bár akkor az minek van itt?), az megint csak ne olvassa a blogot vagy esetleg majd azokat a részeket! (Szerintem úgyis fogom a fejezetek előtt mondani, ha ilyen lesz.)
  • A fejezetek egy héten egyszer vagy kétszer jönnek, attól függ, hogy nekem mennyi dolgom van, vagy hogy szünet, suli van-e. Ha bármi van, szólni fogok, tudjátok.
Na, talán ennyit akartam. Ha esetleg kihagytam valamit, úgyis elmondom a részek előtt, de már ezt is tudjátok.
Ami még fontos, hogy az első fejezet holnap érkezik! Próbálom ennél az évadnál is tartani a pénteki/hétvégi frissítést. Az kérdéses, hogy meddig fog ez menni, ha változás lesz, szólok.
Ha még bármi kérdésetek van, tegyétek fel nyugodtan! :) Xx