2015. július 29., szerda

Chapter 115

Sziasztok! :)
Először is, szörnyen sajnálom a késést, de hétfő óta nincs netem. Most is csak azért van, mert barátnőmnél vagyok, és innen tudtam jelentkezni végre. Remélhetőleg ma este megcsinálják, és több késés nem lesz emiatt :) A fejezetről annyit, hogy szerintem most már mindenki utálni fogja Trevort, a vége pedig megint függő, meglepő módon :'D Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. A következő pedig vagy péntek este vagy szombaton érkezik (ha végre lesz már otthon netem), mert pénteken strandolni megyünk. Bocsánat a sok kavarodásért, remélhetőleg ilyen nem sűrűn lesz.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 115

„Megbasztam Mollyt. Megbasztam Mollyt. Megbasztam Mollyt.” Ismétlik meg magukat a szavak újra és újra, ahogy megpróbálom lenyugtatni magam, mielőtt találkozom a munkatársaimmal az előtérben. Egy enyhe összeomlás után, megtörlöm a szemem sarkát egy zsebkendővel és megfogom a pénztárcámat. Tudnom kellett volna, hogy játszadozott velem, tudnom kellett volna, hogy még mindig Mollyval szórakozott. A pokolba, valószínűleg lefeküdt vele egész végig, amíg velem „járt”. Hogy lehettem olyan hülye, hogy rányomultam mindazok után, amit velem tett? Majdnem hittem neki tegnap este, amikor azt mondta, hogy szeret, mi másért vezetett volna egészen Seattle-ig? Mert ő Harry, és ilyen dolgokat csinál, hogy szórakozzon velem. Mindig ezt tette és mindig is ezt fogja. Nem tehetek a bűntudatról, amit érzek, amiért kifecsegtem, hogy megcsókoltam azt a srácot, vagy ahogy lényegében Harryt hibáztattam a tegnap estéért, amikor tudom, hogy én is annyira akartam, mint ő. Csak nem akarom ezt bevallani neki vagy magamnak.
Rá gondolni és Mollyra együtt felkavarja a gyomromat. Ha nem eszek valamit hamarosan, hányni fogok. Nem csak a másnaposságomtól, hanem Harry vallomásától. Tudom, hogy nem vagyok teljesen ésszerű, megcsókolok egy másik férfit, egy random férfit egy klubban, de ő lefeküdt valakivel. Az összes ember közül Mollyval, utálom őt. El tudom őt képzelni most a hülye vigyorával, tudva, az, hogy ismét lefeküdt Harryvel, kínozni fog engem.
- Louis! – kiáltja Trevor az előtér másik feléből. Nem emlékszem a lefelé útra ide, túlságosan elterelték a figyelmemet a gondolataim, hogy tudatában legyek a környezetemnek, de szerencsére sikerült időben megérkeznem az előtérbe. – Jó reggelt – mondja, aztán a kezembe ad egy csésze kávét.
- Köszönöm. Annyira sajnálom Harry tegnap esti viselkedését – felelem csendesen.
- Semmi baj, tényleg. Ő egy kicsit… heves…? – mondja Trevor, mire majdnem felnevetek.
- Uhm, ja… heves – motyogom, majd iszok egy kortyot a kávéból.
- Kimberly és Christian pár percen belül lent lesznek, Kim késésben van – mosolyodik el, és visszateszi a telefonját a zsebébe. – Harry még mindig itt van? – kérdezi.
- Nem, elment. Nem fog visszajönni – megpróbálok úgy hangozni, mint akit nem is érdekel. – Jól aludtál? – kérdezem, megkísérelve témát váltani.
- Igen, bár aggódtam miattad – feleli. Trevor szemei a nyakamhoz vándorolnak, mire oldalra fordítom a fejemet, hogy elrejtsem a nyomot, amit Harry csinált.
- Aggódtál? Miért? – kérdezem.
- Kérdezhetek valamit? Nem akarlak felzaklatni – hangja óvatos.
- Igen… rajta.
- Ő valaha… tudod… ő még soha nem bántott téged, igaz? – néz a földre.
- Mi? Sokat veszekedünk, szóval igen, folyton bánt – válaszolok neki.
- Úgy értem, fizikailag – motyogja.
Oldalra kapom a fejemet, hogy ránézzek. Az előbb nem azt kérdezte, hogy Harry emelt-e már kezet rám?
- Nem! Persze, hogy nem. Soha nem tenne ilyet – megrezzenek a gondolatra.
- Sajnálom… csak annyira erőszakosnak és mérgesnek tűnik – meg tudom mondani Trevor szemének pillantásából, hogy nem akar megsérteni.
- Harry mérges és néha erőszakos, de soha, soha az életben nem bántana. Nem fizikailag legalábbis – furcsa haragot érzek Trevor iránt, amiért ilyesmivel vádolja Harryt. Ő nem ismeri Harryt. Viszont én sem.
Pár percig csendben állunk, amíg meg nem látom Kimberly szőke haját felénk jönni.
- Tényleg sajnálom. Sokkal jobban kellene téged kezelni – mondja Trevor, miközben társaságunk csatlakozik hozzánk.
- Szarul érzem magam. Teljesen szarul – nyög fel Kimberly.
- Én is, a fejem kicsinál – értek egyet, aztán kisétálunk.
- Bár te olyan jól nézel ki. Én másrészről viszont úgy nézek ki, mint aki az imént mászott ki az ágyból – feleli.
- Nem úgy nézel ki – mondja neki Christian, majd lehajol, hogy megcsókolja a homlokát.
- Köszönöm, babe, de a te véleményed eléggé elfogult – nevet fel Kim, és megdörzsöli a halántékát.
- Úgy néz ki, ma este nem megyünk el szórakozni – nevet fel Trevor, ezzel pedig mindenki egyetért.
Amikor megérkezünk a konferenciára, egyenesen a reggeliző pulthoz megyek és elveszek egy tál müzlit. Sokkal gyorsabban eszem meg, mint kellene. Úgy tűnik, nem tudom kiverni a fejemből Harry szavait. Bárcsak legalább még egyszer megcsókolhattam volna… nem, nem. Biztosan még mindig részeg vagyok. A konferencia gyorsan eltelik, és délre a fejfájásom is majdnem elmúlik. Kimberly az egyik asztalnál ül majdnem egész nap, én pedig nem tehetek róla, de felnevetek, amikor felnyög, ahogy a főszónok hangja végig zeng a termen.
Harry otthon lesz már, várhatóan Mollyval. Valószínűleg egyenesen hozzá vezetett csak hogy bosszantson. Lefeküdtek a mi szobánkban? Úgy értem, a mi régi szobánkban? Az ágyban, ami nekünk volt szánva? Amikor arra gondolok, ahogy Harry megérintett engem és a nevemet nyögte tegnap este, a testem Mollyéval van helyettesítve. Minden, amit látok, az Harry és Molly. Molly és Harry.
- Hallottál? – mosolyodik el Trevor, miközben helyet foglal mellettem.
- Bocsi, elkalandoztam – mosolygok bocsánatkérően.
- Azon gondolkoztam, hogy el akarsz-e menni vacsorázni, mivel nem megyünk el szórakozni ma este – kérdezi, én pedig csillogó kék szemeibe nézek. – Ha nem akarsz… az is rendben van – dadogja, amikor nem válaszolok neki.
- De… valójában szeretnék – mondom neki. Ideges mosolya egy olyanná nő, ami egy fogorvos irodájában lévő képre emlékeztet. Mi? Az alkohol még biztosan nem hagyta el teljesen a szervezetemet.
- Tényleg? – leheli. Meg tudom mondani, hogy azt gondolta, vissza fogom őt utasítani, főleg Harry felé való viselkedése után. Melengeti a szívemet, hogy Trevor még mindig el akar vinni, még az után is, hogy Harry megfenyegette.
- Hála Istennek, hogy vége, aludnom kell – nyög fel Kimberly, miközben beszállunk az autóba.
- Úgy néz ki, nem vagy olyan fiatal, mint régen voltál – ugratja őt Christian, mire Kimberly a szemét forgatja, majd Christian vállának dől.
- Harry megtalált tegnap este? – kérdezi Kim, a kés pedig, ami állandóan a gyomromban van, megfordul.
- Igen, bár már elment – felelem, aztán kibámulok az ablakon.
- Körülbelül tízszer hívott fel – rázza meg a fejét Mr. Vance.
- Holnap reggel elmegyünk vásárolni, amíg ezek ketten értekezleten vannak – mondja Kim, majd lehunyja a szemét. Később megköszönöm neki, hogy elterelte rólam a figyelmet. Egy szép, nyugodt este Seattle-ben és egy vacsora Trevorral csodálatosan hangzik a vad estém után Harryvel. Egy kicsit aggodalmaskodó vagyok a viselkedésemmel kapcsolatban ezen a hétvégén, megcsókoltam egy idegent, lényegében kényszerítettem Harryt, hogy szexeljen velem, és most elmegyek vacsorázni Trevorral, de legalább tudom, hogy nem lesz semmi csók vagy szex ma este. Neked nem, de Harrynek és Mollynak igen. Dobja be a tudatalattim. Ez kezd az idegeimre menni.
Mire a hotelhez érünk, már négy óra is elmúlt.
- Hat harminckor jövök érted, ez megfelel? – kérdezi Trevor, én pedig egy mosollyal és bólintással válaszolok.
Szundítani akartam egy kicsit a vacsorám előtt Trevorral, de végül még egyszer lezuhanyozom. Piszkosnak érzem magam a tegnap esti eseményektől, és újra le kell mosnom a testemről Harry illatát. Két héttel ezelőtt ilyenkor azt gondoltam, hogy minden olyan más lesz most, Harry és én arra készülődtünk volna, hogy Londonba menjünk meglátogatni az anyukáját karácsonyra. Még ha nem is adtam neki biztos választ, szerintem mindketten tudtuk, hogy igent fogok mondani. Még mindig nincs hol laknom, ami miatt vissza kell hívnom az anyámat. Tegnap este többször is hívott.
Miután kijövök a zuhanyzóból, tárcsázom a számát, miközben felteszek egy kis szemceruzát táskás szemeim alá.
- Helló, Louis – mondja nyers hangon.
- Szia, bocs, hogy nem hívtalak vissza tegnap este, Seattle-ben vagyok azon a digitális könyvkiadás konferencián, emlékszel?
- Ó, semmi baj. Ő ott van? – kérdezi, én pedig azonnal tudom, hogy kiről beszél.
- Nem, nincs – nincs szüksége anyámnak arra, hogy tudja, Harry itt volt tegnap este.
- Hmm… – feleli.
- Miért?
- Mert idetelefonált tegnap este, megpróbálva kideríteni, hogy hol vagy. Nem értékelem, hogy megadtad neki ezt a számot, tudod, hogyan érzek vele kapcsolatban, Louis William.
- Én nem adtam meg neki a telefonszámot, anya – biztosan felhívta őt Harry a Christianhoz intézett tíz hívás között.
- Azt hittem, hogy véget vetettetek a dolgoknak? – fújtatja.
- Megtettük. Én megtettem. Valószínűleg megpróbált beszélni velem a lakással kapcsolatban vagy valami – hazudom.
Biztosan kétségbeesett volt, hogy kapcsolatba lépjen velem, ha felhívta az anyámat. A gondolat fáj, de örömöt is szerez ugyanakkor.
- Ha már a lakásnál tartunk, nem tudunk visszajuttatni a kollégiumba, amíg a karácsonyi szünetnek nincs vége, de mivel nem fogsz dolgozni és nem leszel suliban a héten, jöhetsz ide…
- Ó… oké – egyezek bele. Nem igazán akarom a karácsonyi szünetemet az anyámnál tölteni, de mivel ideiglenesen hajléktalan vagyok, nincs választásom.
- Ha tudod, mi jó neked, távol fogsz maradni tőle. Hétfőn találkozunk – feleli, aztán megszakítja a hívást.
Egy hetet eltölteni az anyám házában pokol lesz, nem tudom, hogy éltem ott tizennyolc évet. Őszintén, soha nem realizáltam, milyen rossz volt ő, amíg nem kaptam egy kis ízelítőt a szabadságból. Talán mivel Harry elhagyja az országot kedden, maradhatok abban a hotelben még két éjszakát, aztán mehetek a lakásba, amíg ő távol van. Amennyire nem akarok többet odamenni, a lakás még mindig az én nevemen is van, ahogy az övén is, szóval jogosult vagyok arra, hogy ott maradjak, amikor kedvem tartja, és nem mintha Harry valaha is megtudná.
Nincs új üzenetem vagy hívásom Harrytől, valahogy tudtam, hogy nem lesz. Nem tudom elhinni, hogy lefeküdt Mollyval és csak úgy az arcomba dobta. A legrosszabb rész az, hogy ha nem kotyogtam volna ki, hogy megcsókoltam valaki mást, ő soha nem mondta volna el. Befejezem a készülődést, és eldöntöm, hogy egy egyszerű fekete öltönyt veszek fel. A khaki nadrágjaim napjai olyan réginek tűnnek. Felteszek még egy réteg korrektort a nyakamra, majd várok Trevorra, hogy jöjjön. Természetéhez hűen pontosan hat harminckor kopog az ajtón.

Harry szemszöge
Nem tudom eldönteni, hogy vajon bemenjek-e vagy ne, miközben apám nagy házára bámulok. Karen túl sok fénnyel dekorálta ki a ház külsejét, mini karácsonyfákkal és úgy tűnik, hogy táncoló rénszarvasokkal. Úgy tűnik, a felfújt Mikulás gúnyolódik velem, miközben kiszállok az autómból. Széttépett repülőjegy darabok kavarodnak fel az ülés körül, mielőtt becsukom az ajtót. Majd telefonálnom kell és meggyőződnöm róla, hogy kaphatok-e jóváírást a fel nem használt jegyekért, különben csak tönkretettem két, rohadt nagy értékű repülőjegyet. Valószínűleg csak egyedül kellett volna elmennem és megszöknöm ebből a borzalmas államból egy időre, de valamilyen oknál fogva hazamenni Londonba nem hangzik olyan vonzón így, hogy Louis nem jön velem. Hálás vagyok, hogy anya beleegyezett, hogy e helyett ő jön ide, és úgy tűnik, hogy izgatott, hogy Amerikába jön.
Miközben megnyomom a csengőt, megpróbálok kitalálni valamilyen kifogást arra, hogy mi a pokolért vagyok itt, de mielőtt eszembe jutna bármi, Liam kinyitja a bejárati ajtót.

26 megjegyzés:

  1. Istenemre mondom,ez durva resz volt! Trevor,hogy jön ahhoz,hogy Harry fenyegetése után egyáltalán szóba áll Louval,és még randizni is elviszi? Ezt nem hiszem el ..
    Az meg hogy Harry marad Amerikában,feletébb meglepett,es ez azert jo mert ugye Boo emlitette,hogy adfig lesz majd a kozos lakasukban amig Hazza USA-ban lesz,de Hazzs nm lesz USA-ban így feltételezem találkozni fignak!!
    Oh istenem ez a blog csodas��❤❤ az is ahogy forditasz! Ezt a reszt amig olvastam,vegig kommentáltam...
    Az igaz hogy Lou lesmárolt egy random sracot EZ IGAZ,de Harry nem baszta meg Mollyt,EZ NM IGAZ,MI A JÓBÜDÖSFASZERT MONDTA EZT?? OK,TUDOM HOGY VISSZSVAGJON,DE EZ AZERT DURVA VOLT...
    KOSZI megegyszer hogy forditod,puszi❤❤
    Viki T. Rajongód

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, Trevor nem képes magán állítani, amikor nincs ott Harry, persze, hogy mer ilyeneket mondani...
      Mikor először olvastam én is meglepődtem, de aztán nagyon örültem, hogy végül nem megy, Lou meg visszamegy a közös házukba, mert akkor tuti lesz valami :D Hogy mi, az majd kiderül ;)
      Örülök, hogy tetszik, és köszönöm szépen :)
      Így van, meg egy smárolás nem annyira nagy dolog a szexhez képest, ami ugye nem igaz Harry részéről. Bár ez elég volt ahhoz, hogy jól megbántsa őt Lou, Harry meg visszavágott...sajnos.
      Nagyon szívesen :) Xx ♥

      Törlés
  2. Ez már kezd olyan no comment-es lenni. Eskü.. ehhez már nem tudok mit hozzászólni. Csak pislogok, mint hal a zacskóban. Egyszerűen nem tudom követni Louis logikátlan gondolkodását. Felháborít ez az egész. Már dühöngeni sem tudok ezen. Elszomorít, hogy ennyire nemistudom milyen Lou. Nyávog, sajnáltatja magát, szinte életképtelen (mindezt jogosan) de akkor is már kezd bosszantó lenni. Szerintem megforduld az a felállás, hogy Harry a rossz. Hazz csinált egy hatalmas ostobágot, ez tény és való, de akkor sem érdemli meg ezt a bánásmódot. (Mondjuk ez a Molly sztori hatalmas hiba volt.. mindegy.) Louis igazán megbocsájthatna hiszen Harry nem csinált azóta semmi olyat. Trevort mostmár mégjobban utálom mint eddig, Louis anyját szintén gyűlölöm. Viszont kíváncsi leszek, hogy mi fog kisülni abból, hogy Harry nem megy Londonba. Kíváncsian várom.
    Mellesleg tiszta paranoid lettem amiért nem volt rész. Azt hittem, hogy történt valami baj. De szerencsére csak a net mondta be az unalmast :D Mondanám, hogy imádom a részt (valamilyes szinten így is van), de ez a huzavona játék már az idegeimre megy. Persze ez nem a te hibád. Még mindig fantasztikus a fordításod, köszönöm ♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan. A probléma az, hogy még Louis sem tudja, mit akar. Illetve a részeg énje tudja. Igen, jogosan teszi, ennek ellenére már én is untam/unom ezt a fajta viselkedését. Eléggé megbűnhődte már Harry azt a hibáját, Lou szerint még nem, de hát ez van sajnos. Amúgy totál felesleges volt ez a Molly-dolog, de mindegy. Trevor nem tudja, hol a határ, itt meg Louis anyja kiállhatatlan. Ha engem kérdezel, abból csak jó dolgok lesznek ;) Legalábbis nagyjából.
      Sajnálom, akartam jelezni valahogy, de nem igazán tudtam :D Jó, mobilnetem volt, de az rohadt lassú volt... Teljesen megértem, semmi gond :D Örülök, hogy az tetszett, és nagyon szívesen! :) Xx ♥

      Törlés
  3. Szia<3
    Annyira aggódtam, hogy tegnap nem jött a rész :O De semmi baj, a lényeg, hogy hoztad.<3
    ÚRISTEN!!!
    Trevort.... én őszintén megmondom, hogy idáig nem utáltam, nem tudom miért, de nem... viszont, most fordult a kocka. Rühellem!!!
    Mi a francot akar Louistól? Menjen a picsába. (xd) Még a végén ki se fognak békülni így...:O omg. ezt ne!
    Harry is meglepett cseppet... de ááá
    annyira imádom a blogot.
    Kérlek hozd hamar a kövit.<3
    Puszi
    Brigi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon sajnálom, akartam jelezni, csak hát nem nagyon volt rá módom... Még jó, hogy barátnőmhöz át tudtam menni :D ♥
      Nekem se volt vele különösebb bajom, de mikor ilyen húzásai vannak, akkor van. Nagyon is. Húzzon a képből!
      Hát, pontosan nem tudom, mekkora szerepen van ebben Trevornak, de hogy Harry agyon verné, ha ezt tudná, az biztos.
      Nem vagy ezzel egyedül :)
      Örülök, hogy tetszik :)
      Hétvégén hozom, most már nincs probléma a nettel (remélhetőleg így is marad) Xx ♥

      Törlés
  4. Hi-hi :)
    Drágám, semmi baj :) Egy kis csúszás még senkinek sem ártott, és szerintem senki nem akar(t) 'kedves szavakkal' számonkérni és/vagy elküldeni melegebb éghajlatokra :) Vagy ha van olyan, akkor már nem sokáig lesz *sátáni kacaj* c:
    Viiiii :) Tudtam, hogy rosszul fog esni neki (mégha nem is volt igaz) :D De meg is érdemli, amiért lesmárolta azt a srácot a buliban, és amiért elmegy randizni Trevorral. Mert gondolom Trevor nem azért hívta el, hogy megünnepeljék a barátságukat. Kicsit megijedtem, amikor azt írtad, hogy most aztán mindenki meg fogja utálni.. Ez k*rvára hülyén fog 'hangzani' tőlem, a világ elsőszámú antiLavór-osától, de én nem utáltam meg. Sőt talán egy nagyon-nagyon kicsit meg is kedveltem. Szerintem aranyos volt, ahogy/hogy elhívta :) Ha nem lenne Harry, én lennék az első, aki áldását adta volna rájuk :D De Harry drágám él, és ha még nem is virul, attól még él. És remélem azért ment az apja házához, hogy valakinek kiöntse a lelkét, tanácsot kérjen, aztán elmagyarázzon mindent Louisnak, együtt lekoptassák Trevort és mindenki mást, aki az útjukba mer állni (főleg Mollyt -,-"), és boldogan éljenek a kis rózsaszínfelhős életükben. Bár ez csak egy szép álom... De ha már ez nem történik meg, legalább bocsánatot kérhetne az apjától.
    Ahhj... Annyira bonyolult itt minden és mindenki... Amikor már azt hiszed, minden sokkal jobb lesz, akkor csak minden még jobban a feje tetejére áll. Ha rosszra számítasz, akkor meg vagy csak egy kicsit jobb lesz, de az se sokkal, vagy tényleg rossz lesz... mondjuk legalább az lesz, amire számítottál :D
    Remélem hamar kibékülnek :) Vagy már azt se bánom, ha Lou összejön Trevorral, Harry meg Mollyval, de legalább boldogok lesznek. Ja de, r*hadtul bánnám xD És tuti nem lennének boldogok... Egy idő után talán megszoknák, de sosem éreznék azt velük, mint amit egymással :') Szóval ajánlom az írónak (aki már rég megírta azt a részt, és amúgy se lehetne beleszólásom, de így hangzik jól, nahh ;) ) és neked is, mivel te fordítod, hogy kapkodjátok magatokat és hamar legyenek újra együtt, mert lassan megőrülök :D
    'Találkozunk' a következő résznél ^_^ És nehogy elnézést merj kérni tőlünk, ha esetleg csúszol egy kicsit, vagy átdobom magam a telefonomon (amit a drága brit tudósok még mindig nem alakítottak át.. de ha megteszik, azonnal repülök és viszem a beígért sajtos popcornt és a zöldteát c: ) és szétölelgetlek. Igeeen, ezt aztán összehoztam xd Biztos megkapom a 'Világ legjobb fenyegetése' díjat xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága! :)
      Jól van, megnyugodtam, úgy utálom, mikor egy ilyen miatt nem tudom időben hozni az újat... És teljesen igazad van :D
      Pontosan, meg jön itt Trevor az aggódásával, aztán még vacsorázni is elhívja... Végül is maga a gesztus aranyos volt, de maradjon távol Louis-tól, end of story :D Ki fog derülni a következőből, hogy miért ment oda Harry, ezt sajnos nem mondhatom el :D De szép is lenne, ha ez olyan könnyen menne... :D
      Ezt annyira eltaláltad, hogy hihetetlen. Pontosan ez volt velem a 3. évadnál, minden úgy a feje tetejére állt, hogy nem igaz. Ez persze ebben az évadban is lesz, ne aggódj :D
      Most már tényleg nincs olyan messze :) Na, igen, az úgy nem lenne az igazi, hiába lennének mindketten azzal, aki "hozzájuk illik". Louis és Harry összetartozik, kész. Jaj, még ha lenne/lett volna beleszólásom! :D De én megteszem a tőlem telhetőt :D
      Így van, és rendben :D Most már rendben van a netem, remélhetőleg így is marad :D Akkor remélem, minél előbb feltalálják, ezt a fenyegetést (meg persze a popconrt és a teát) szívesen behajtanám rajtad :D xoxo

      Törlés
  5. Bocsanat draga, de ezt a reszt nem fogom elolvasni a kovetkezo reszig, ugyanis pokolla tennem az elkovetkezendo 3 napomat, amit nem akarok. Gorogorszagban egesz vegig NEM TUDTAM OLVASNI EZT A BLOGOT (!!!) , es szo szerint agyf*szt kaptam. Az elolvasasa utan meg vegkepp. Amig nem voltam itthon, addig a magyar after larry stylinson dimenzioban az izgalom a tetofokara hagott, en pedig nem voltam itt. Olyan mintha a foci vb-nek csak az ismetleset latnad. Basszus, basszus. Nem akarom, hogy romoljon a helyzet. Uristen.

    Koszonom, hogy forditod ♥♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi probléma, ahogy neked könnyebb :) Teljesen megértem, olyan szörnyű függővégek vannak, hogy egyet is értek veled. Te jó ég, jó, hogy kibírtad, nehéz szünetet tartani, ha ezt a sztorit egyszer elkezdi az ember. Nyugodj meg, lesznek még itt izgalmak, azokról már nem fogsz lemaradni :)

      Nagyon szívesen! :) Xx ♥

      Törlés
  6. Ahh istenem!!! Én teljesen kivagyok! Trevor elmehet a kibaszott picsába, távol Louistol, Louisnak meg nem kellene elhinnie mindent, tekintve hogy Harry szájábol hányszor hallottuk már azt hogy "megdugtam Mollyt" és én csak Ahhh mindegy én többet nem birok írni!!!
    Bocsi a kirohanásért!!
    xxKornélia ♡♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan, Trevor húzzon Larry útjából, meg oké, hogy ez most rosszul esett Louis-nak, de ő sem egy kis angyal. Harrynek nem kellett volna ezt mondania, de hát ismerjük már, hogy ő milyen, szóval... tiszta káosz.
      Semmi gond, én megértem, ugyanezt szoktam csinálni :D
      xoxo ♥

      Törlés
  7. Ataa szent ég!! Ez valami hihetetlen..Durva volt azért Trevortól, hogy ilyet feltételez Harryről. Habár ahogy Louis mondta Harry néha durva és erőszakos valóban nem tud
    ná bántani Lou-t. Remélem minnél előbb kibékülnem ha meg nem akkor ki fogok
    akadni. Mollyt pedig megtépném. (Bocsi a szó használatért.) Annyira idegesítő, hogy Lou-ék akárhányszor veszekednek Molly mindig képpbe jön. Nagyon várom a következő részt. Jó strandolást Péntekre.
    Puszii :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos. Oké, hogy Harry elég durva tud lenni, de soha nem bántaná Louis-t úgy. Szegény Trevor szerintem a nyakán lévő kiszívásokat másnak láthatta :D Most már tényleg nincs olyan messze a békülés, Molly pedig meg is érdemelné, folyton útban van. Köszönöm szépen, remélem, összejön, mert már ez sem biztos :'D
      xoxo

      Törlés
  8. TREVOR!! KINYÍRLAK!!! :D TUDTAM!! TUDTAM, HOGY BAJ LESZ VELE!! fúúúú!! kiherélem :D Az a büdös kis ribi is már eltűnhetne a képből, mármint tudom, hogy Harry nem húzta meg, de akkor is, mindig itt van, pedig már nem kellene...
    Louis meg térjen már észhez, mert én fogom észhez téríteni, de annak nem lesz jó vége!! Szereti, akkor meg húzzon oda hozzá, csókolja meg Harryt és legyenek végre boldogok, mert már kikészítenek teljesen!
    És mi az hogy Harry bántaná Louist??? Trevor te kis mocsok!! Oké, hogy Hazza bedurvul (amit valamiért imádok :D) de nem bántaná Lout!! SOHA!!!
    Na szóval, béküljenek már ki! ;)
    Imáááádom :3
    Puszii
    ui semmi baj, hogy később hoztad, csak kezdtem aggódni, hogy baj van, de örülök, hogy veled minden rendben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, igen, mikor először olvastam, én is éreztem már az elejétől, hogy gondok lesznek még itt Trevorral. Mollyval meg mindig is voltak, meg állandóan útban van, úgyhogy ő is takarodhatna már innen.
      Megérdemelné, hogy te térítsd észhez, kiakasztó már a szenvedése, és támogatom az ötletedet. Úgy sokkal előbb rendeződne minden :D
      Én is imádom valamiért :D Trevor meg egyáltalán nincs képben, inkább ne szóljon bele Louis meg Harry dolgába.
      Most már nincs olyan messze az :(
      Örülök, hogy tetszett :)
      Ui.: Jaj, nagyon édesek vagytok, szerencsére csak a nettel volt probléma :) Xx ♥

      Törlés
  9. Oké ! Azt mondtad, hogy még messzi van a karácsony amikor azért sirtam hogy külön töltik, de ez így rosszabb ! Trevort elraknám Ausztráliába, Mollyt pedig Afrika dzsungelébe. Így pont !esszi lesznek Hazztól és Loutól. Meddig szenvednek még ? Megint boldog szerelmes párt akarok látni, nem két hülye önfejü magányos fiút. Ugye Karácsonyra megoldják ? Mond, hogy igen ! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, igen, most már annyira nincs, de ne aggódj ;) Ott lenne jó helye mindkettőnek, megfelelő távolságra Louis-tól és Harrytől. Már nem annyira sokáig, és fogod még őket úgy látni, hidd el :) Megoldják, ennyit elárulhatok :) Xx

      Törlés
  10. Én megmondom őszintén,hogy eddig se bírtam Trevor fejét..nem még ezek után..
    Elég nehéz lehet a felfogása, ha nem fogta fel azt amit Harry mondott neki..Istenem!Szálljon már le Louisról!! Ez így nem fair...Louis-Harry nem Louis-Trevor...Csak kattanjon le Louiról és akkor jóban leszünk:D Bér elhiszem,hogy nehéz lehet Louról lekattani,de hát ő már foglalt seggfej:DD És ezt ő is tudja csak egyszerűen most dühös (amit meg is értek) és ezért csinálja azt amit....De szerintem ennyi fájdalom és szomorúság bőven elég volt mindenkinel,nem? Dehogynem szóval..csüccs le a szép kis formás seggedre és beszéld meg életed szerelmével a dolgokat Lou...köszi puszi :* Ohh,bárcsak ilyen könnyű lenne....
    Viszont most az,hogy Harry nem megy Londonba hanem anyuja jön hozzá nagyon joo döntés....Remélem Loui drágám úgy fog betoppanni abba a kis házikóba,hogy ők ketten ott lesznek és Harold anykája kibékíti őket....Igen,én most ebbe reménykedem :D Bár tudom,hogy nem lesz az ilyen egyszerű,de legalább most van amibe úgy mond tudok kapaszkodni:DD
    Fhuu de imádom ezt a blogot<33 Örök szerelem:3 Mondjuk nem egyszer voltam már miatta magam alatt,de tökéletesen megéri :DD Mert ez egyszerűen csodálatos <333
    *Ölelés* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, igen, gondolhatod, mekkora örömmel fordítottam azt a részt, amiben elmennek vacsorázni... alig vártam, hogy túl legyek rajta. Hát ezek szerint nem fogta fel, és igen, nehéz lehet Louis-ról leszállni, de ő már Harryé, erről lecsúszott Trevor :D Így van, jól látod. Ó, bőven elég volt már ennyi szenvedés, és akkora kár, hogy ez nem ilyen egyszerű...
      Ahogy látom, mindenki örül annak, hogy Harry marad Amerikában :D Nos, azt még nem árulhatom el, hogy így lesz-e, ahogy elképzelted, vagy máshogy, de hamarosan kiderül ;)
      Örülök, hogy tetszik :) Igen, én is sokszor kiakadtam miatta, de hát így van, megéri értük :D
      Én is ölellek! :) xoxo ♥

      Törlés
  11. Erre nem tudok mit mondani. Nem értem miért feltételezi Harryről azt h Bántaná Louist. Pedig látta őket együtt és biztos észrevette h Harry nem tenne ilyet. Louis már igazán tehetne vmit mert már szörnyű mennyire bizonytalan és taszítja magától Harryt mikor szereti. alig várom a kövi részt h Harry beszéljen Liammel :) petra Vargával egyetértek h milyen jó h Harry édesanyja jön és nem Harry megy Londonba :) Legalább elkezd valamit javulni a helyzet mikor Louis is ott van :) alig várom már a kibékülős részt. Jó lenne bár vidám részeket olvasni. Annyira jól fordítasz h mire eljutunk a békülésig idegösszeomlásom lesz Larrytől. Pedig már olvastam angolul de ez sokadszorra is izgalmas :) alig várom a kövit <3 Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, igen, szerintem látni Harryn, hogy mennyire szereti Louis-t és soha nem tenne ilyet vele, legalábbis szándékosan biztosan nem. Trevor nincs képen, úgyhogy mehet is innen. Igen, sajnos nagyon bizonytalan, ezért tart ezer évig, mire kibékülnek... Ó, azt imádtam fordítani :3 Én is nagyon örültem, mikor először olvastam, hogy Harry marad, gondoltam, hogy itt akkor majd lesz valami :D A békülős rész meg hála az égnek, nincs már olyan messze :) Köszönöm, és örülök, hogy tetszik, egyébként is is milliószor őrültem meg tőlük :D Az biztos, hogy sokadszorra is izgalmas, én már vagy harmadjára olvasom a fordítás miatt, de még mindig imádom :D xoxo ♥

      Törlés
  12. Szia :)
    Semmi gond, egy kis csúszás belefér :)
    Megint zseniálisan fordítottál. Xx
    Ami Trevort illeti: lekophat!
    Meg Louis és Harry mostmár tényleg hagyják abba, mert egy kicsit túl sokáig húzódik ez a veszekedés és ezzel csak ártanak egymásnak. Louis anyját meg ki nem állhatom.
    Na szóval csak ennyit szerettem volna. Ja és már várom a pénteket :) ❤
    Maradj fantasztikus xx

    -Fufu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Örülök, hogy így gondoljátok, remélhetőleg ilyen nem sokszor lesz :)
      Köszönöm, örülök, hogy tetszett :)
      Pontosan, útban van, húzzon innen.
      Megint csak egyetértek, én is alig vártam már, hogy kibéküljenek, mert kikészítettek már engem is. Hát igen, őt nehéz elviselni.
      Mindjárt hozom is az újat :)
      Igyekszem! :) Xx ♥

      Törlés
  13. :( :( nem Nem nem nemlehet igy :(
    Össze rörik a szívem èrtük annyira hiányzik hogy együtt legyenek ès mingyárt itt a Karácsony :( :( ès Trevor tudom Lou ellenálhatatlan de KOPJ LEE !!!! megèrtetted :)!!!!
    Örülök hogy Mollyval Hazza haragban van :)
    Amugy ha Hazza nemmegy Londonba Louis pesig nemakar az anyjához menni :O lessz itt valami ;)
    Százezet millió puszi
    Várom a kövit
    ❄Meli❄❤❤❤❤❤❤❤❤😅❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elhiszem, nekem is sokkal jobb azokat a részeket fordítani, amikben együtt vannak és minden rendben :( Na, ja, Trevor csak útban van :D
      Annak én is, meg szerintem még jó páran :D
      Annyit mondhatok, hogy igen, lesz valami, a többi majd kiderül ;)
      Puszillak én is! :)
      Mindjárt hozom :) Xx ♥

      Törlés