2015. augusztus 4., kedd

Chapter 117

Sziasztok! :)
Na, szerencsére most nem jött közbe semmi, mint múlthéten, úgyhogy itt is van a fejezet. Szerintem panasz nem lehet ez után a rész után, tetszeni fog nektek :D Azt meg kell jegyeznem, hogy majd figyeljétek Liam és Louis beszélgetésének a végét főleg, intézkedett egy kicsit Liam ;) A vége meg... a szokásos függővég, ezen már senki nem lepődik meg. Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek ezek után. Ó, és most már tényleg nincs olyan messze az a békülés, ennyit mondhatok :)
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 117
 
Amikor végre felébredek, már délután két óra. Nem emlékszem az utolsó alkalomra, amikor tizenegy utánig aludtam, nemhogy két óráig, de azt is figyelembe kell vennem, hogy négyig fent maradtam olvasni és átböngészni a csodálatos ajándékot Harrytől. Ez annyira figyelmes, túl figyelmes, de a legjobb ajándék, amit valaha kaptam. Elveszem a telefonomat az éjjeliszekrényről, majd megnézem a nem fogadott hívásaimat. Kettő az anyámtól és egy Liamtől. Utálom annak a gondolatát, hogy egyedül legyek karácsonykor. Vagyis nem leszek egyedül. Catherine Earnshaw és Elizabeth Bennet sokkal jobb társaság, mint az anyám.
Túl sok kínai kaját rendelek, és egész nap pizsamában maradok. Anyám dühös, hogy beteg vagyok. Meg tudom mondani, hogy nem hisz nekem, de őszintén nem érdekel. Ez az én életem, és azt csinálok, amit akarok, és mi van, ha úgy döntök, hogy házhoz rendelt kajával és a nook-ommal fekszem az ágyban, akkor ez az, amit tenni fogok.
Az ujjaim néhányszor megpróbálják tárcsázni Harry számát, de megállítom őket. Nem számít, milyen csodálatos az ajándéka, akkor is lefeküdt Mollyval. Akármikor arra gondolok, hogy jobban nem bánthatna, megteszi. A szombati vacsorára kezdek gondolni Trevorral. Ő olyan kedves és annyira sármos. Azt mondja, amit komolyan gondol, és bókol. Nem kiabál velem, vagy bosszant. Még soha nem hazudott nekem. Soha nem kell kitalálnom, hogy mit gondol, vagy hogyan érez. Okos, művelt, sikeres, és önkénteskedik ünnepekkor. Annyira tökéletes, Harryhez hasonlítva. A probléma az, hogy nem kellene őt Harryhez hasonlítanom. Trevor egy kicsit unalmas, igen, és nem osztozunk ugyanazon a szenvedélyen a regények iránt, ahogy Harry és én, de nincs is olyan elromlott múltunk, mint Harrynek és nekem.
A legdühítőbb dolog Harryvel kapcsolatban az, hogy valójában imádom a személyiségét, a gorombasággal meg mindennel. Vicces, szellemes, és olyan édes tud lenni, amikor az akar lenni. Az ajándék szórakozik a fejemmel, emlékeznem kell, hogy mit tett velem. Az összes hazugságra, titokra, és ami a legutóbbi, hogy lefeküdt Mollyval.
Írok Liamnek, ő pedig másodperceken belül válaszol, elmondva, hogy írjam meg neki a hotelem címét. El akarom mondani neki, hogy ne vezessen ide, de nem is akarom teljesen egyedül tölteni a nap maradékát. Nem öltözök fel, amíg várok Liamre, hogy megérkezzen.
Egy órával később kopog az ajtón, majd egy mosollyal nyitom azt ki. Olyan jó látni őt, már túl rég volt. Ismerős, meleg mosolyától nekem is mosolyognom kell, aztán karjaiba von.
- Szia, Louis – köszön a hajamba.
- Szia – válaszolom, és szorosabban ölelem őt.
- Hogy érzed magad? – kérdezi, majd leül a székre.
- Úgy, mintha tíz évet öregedtem volna múlthéten – mondom neki. Megajándékoz egy kis mosollyal, de nem mond semmit. – Rendeltem kaját, rengeteg maradt, ha kérsz – ajánlom, mire elveszi a fehér, hungarocell dobozt és egy műanyag villát az asztalról.
- Köszi. Szóval ez az, amit egész nap csinálsz? – ugrat.
- Ja. Persze – nevetek fel, aztán törökülésben helyezkedek el az ágyon, és felveszem a nook-ot.
- Kaptál egy e-olvasót? Azt hittem, hogy utálod őket? – emeli fel rám a szemöldökét Liam.
- Nos… utáltam, de most imádom őket, könyvek ezrei közvetlenül az ujjaimnál! Mi lehetne jobb – mosolyodom el, és oldalra döntöm a fejemet.
- Nos, nincs jobb, mint venni magadnak egy nook-ot – feleli rizzsel teli szájjal.
- Valójában Harry vette nekem. Az autómban hagyta, amikor visszahozta, miután megjavíttatta.
- Ó. Ez kedves volt tőle – mondja.
- Igen, nagyon. Még fel is rakta ezeket a csodálatos regényeket ide, és… – megállítom magamat.
- Szóval mit gondolsz róla? – kérdezi.
- Még jobban összezavar. Néha megteszi ezeket a hihetetlenül kedves dolgokat, de ugyanakkor a legjobban fájó dolgokat is.
- Szeret téged. A szerelem nem mindig jár együtt a józan ésszel – mosolyodik el.
- Harry nem tudja, hogy mi a szerelem – sóhajtom, aztán átgörgetem a romantikus regények listáját, a józan ész nem olyan dolog, ami általában megtalálható ezek közül bármelyik történetben.
- Eljött, hogy beszéljen velem tegnap – szólal meg Liam, mire az ajándékom kiesik a kezemből a matracra.
- Mi?
- Igen, tudom. Engem is meglepett. Engem keresve jött, az apját, vagy akár még az anyámat is – feleli, én pedig megrázom a fejemet.
- Miért?
- Hogy segítséget kérjen.
- Segítséget? Mivel? Jól van? – aggodalom épül fel bennem.
- Igen… vagyis nem. Segítséget kért veled kapcsolatban. Teljesen kétségbeesett volt, Louis. Úgy értem, eljött az apja házába az összes hely közül.
- Mit mondott? – nem tudom elképzelni Harryt, Ken ajtaján kopogva, hogy párkapcsolati tanácsot kérjen.
- Hogy szeret téged, és azt akarja, hogy segítsek neki meggyőzni téged, hogy adj neki még egy esélyt. Azt akartam, hogy ezt tudd, nem akarok elrejteni előled dolgokat – mondja Liam.
- Én… nos… nem tudom, hogy mit mondjak. Nem tudom elhinni, hogy elment hozzád. Hogy bárkihez is, tényleg.
- Amennyire utálom bevallani, ő nem ugyanaz a Harry Styles, aki volt, amikor először találkoztam vele. Még viccelt is azzal kapcsolatban, hogy megölel – nevet fel.
- Ne! – nem tehetek róla, de csatlakozom hozzá. Nem tudom, hogyan érzek azzal kapcsolatban, hogy Harry elég elkeseredett volt ahhoz, hogy elmenjen az apja házába és beszéljen Liammel rólam. – Tényleg elhiszed, hogy szeret engem? – merem megkérdezni.
- Igen, elhiszem. Nem tudom, hogy azt hiszem-e, meg kellene neki bocsátanod, de van egy dolog, amiben biztos vagyok, mégpedig, hogy tényleg szeret téged.
- Csak hazudott nekem, elrejtette előlem ezt a nagy titkot, miközben mindenki a hátam mögött beszélt, kinevettek, és még miután azt mondta nekem, hogy szeret, még mindig elment és elmondta nekik mind, hogy mi történt köztünk. Ez az egész még mindig új, szó szerint csak egy hete történt. Aztán, amint arra kezdek gondolni, hogy fontolóra vehetem, hogy megpróbálok továbblépni a múlton, lefekszik Mollyval – könnyek szúrják a szememet, majd elveszem a vizesüveget az éjjeliszekrényről és iszom egy kortyot, megpróbálva elterelni a figyelmemet.
- Nem feküdt le vele.
- De, igen. Elmondta, hogy igen.
- Azt csak azért mondta, hogy megbántson, tudom, hogy ez nem sokkal jobb, de ti arról vagytok ismertek, hogy tüzet tűzzel oltotok.
Harry jó, még Liamet is rávette, hogy elhiggye a hazugságait. De mi van, ha tényleg nem feküdt le vele? El tudok mozdulni afelé, hogy megbocsássak neki? Már eldöntöttem, hogy soha nem fogok, de úgy tűnik, nem tudom lerázni.
Mintha az univerzum gúnyolódna velem, a telefonom felvillan egy „Szia, gyönyörű. Hogy vagy ma?” üzenettel Trevortól. Válaszolok neki, majd visszateszem a telefonomat az éjjeliszekrényre.
- Több időre van szükségem. Nem tudom, mit gondoljak – vallom be Liamnek, mire bólint.
- Megfelelő, szóval mit csinálsz a szülinapodon és karácsonykor? – kérdezi, aztán megfogja a távirányítót.
- Ezt – mutatok az üres kajás dobozok és a nook felé.
- Nem mész haza?
- Ez inkább egy otthon, mint az anyám háza – felelem, és megpróbálok nem arra gondolni, hogy milyen szánalmas vagyok.
- Egyszerűen nem maradhatsz egy hotelszobában egyedül karácsonykor. El kellene jönnöd a házunkba, szerintem anya vett neked pár dolgot, mielőtt… tudod.
- Az életem lement a lefolyón? – nevetek fel félig, mire Liam játékosan bólint.
- Azon gondolkoztam, hogy mivel Harry elmegy holnap, a lakásban maradnék… csak amíg bejutok a kollégiumba, ami remélhetőleg az előtt lesz, hogy visszajön, ha pedig nem, akkor vissza fogok jönni erre a pompás helyre – nem tehetek róla, de viccelek azzal, hogy milyen nevetséges helyzetben vagyok most.
- Igen… azt kellene tenned – mondja Liam, szemeivel a televízióra fókuszálva.
- Úgy gondolod? Mi van, ha megjelenik vagy valami?
- Londonban lesz, ugye? – még mindig nem veszi le a szemeit a képernyőről.
- Igen. Igazad van, ott fogok maradni. Elvégre is a nevem rajta van a bérleti szerződésen – vonom le a következtetést.
Liam és én tévét nézünk, és arról beszélgetünk, hogy Danielle elmegy New Yorkba. Liam fontolóra veszi, hogy áthelyezteti magát a NYU-re jövőre, ha Danielle úgy dönt, hogy New Yorkban marad. Örülök neki, de nem akarom, hogy elhagyja Washingtont, ezt persze nem mondom el neki. Liam kilenc óráig marad, majd miután elmegy, összegömbölyödök az ágyon a nook-ommal és olvasok, amíg el nem alszom.

Másnap reggel lezuhanyozom és készülődök a visszatérésemre a lakásba. Nem tudom elhinni, hogy valóban visszamegyek oda, de nincs sok választási lehetőségem. Nem akarom kihasználni Liamet és ott maradni, biztosan nem akarok anyámhoz menni, és el fog fogyni a pénzem, ha továbbra is ebben a hotelben maradok. Bűntudatom van, amiért nem megyek anyámhoz, de nem akarom egész héten hallgatni a rosszindulatú megjegyzéseit Harryről és rólam. Még mindig lehet, hogy elmegyek oda karácsonyra, de nem a mai napra. Van öt napom, hogy eldöntsem.
Amint megcsináltam a hajamat, hosszú ujjú fehér pólót és sötét farmert veszek fel. A pizsamámban akarok maradni, de el kell mennem a boltba, hogy vegyek valami kaját a következő pár napra. Ha azt a kaját eszem, ami Harrynek van a lakásban, tudni fogja, hogy ott voltam. Bepakolom a kis mennyiségű holmimat a táskáimba, aztán az autómhoz sietek. Ki van porszívózva, és esküszöm, hogy érzek egy csipetnyi mentát, Harry. Elkezd havazni, ahogy elindulok az élelmiszerboltba. Elég kaját kell vennem, hogy kitartson, amíg eldöntöm, hogy mit akarok csinálni karácsonykor. Miközben várok a sorban, hogy fizessek, elkezdek azon gondolkozni, hogy Harry mit vett volna nekem karácsonyra. Az ajándék, amit vett nekem, annyira figyelmes volt, kitudja, mivel rukkolt volna elő. Remélem, hogy valami egyszerű lenne, nem drága.
- Megmozdulsz? – szólal meg nyersen egy nő hangja mögülem.
Amikor felnézek, a pénztáros türelmetlenül vár egy mogorva tekintettel az arcán. Nem vettem észre, hogy mozgott a sor vagy eltűnt előlem.
- Sajnálom – motyogom, a szalagra helyezve az élelmiszereimet.
A szívem elkezd gyorsabban verni, ahogy bekanyarodok a lakás parkolójába. Mi van, ha még nem ment el? Csak dél van. Kétségbeesetten nézek körbe a parkolóban, az autója pedig nincs itt. Valószínűleg odavezetett a repülőtérre és otthagyta az autóját. Vagy Molly vitte őt el. A tudatalattim nem tudja, hogy mikor fogja be. Amint eldöntöm, hogy nincs itt, leparkolom a kocsimat, és először az élelmiszereket fogom meg. Kétszer kell fordulnom, hogy a táskáimat is felvigyem. A hó besűrűsödött és befedi az autókat körülöttem egy vékony rétegben. Legalább hamarosan a meleg lakásban leszek. Amikor elérem az ajtót, veszek egy utolsó lélegzetet, mielőtt kinyitom és belépek. Tényleg szeretem ezt a lakást, ez annyira tökéletes nekünk… neki. Vagy nekem, külön-külön.
Amikor kinyitom a konyhaszekrényeket és a hűtőt, meglepődöm, hogy tele étellel feltöltve találom őket. Biztosan elment vásárolni az utóbbi pár napban. Berakom a kajákat, amiket vettem, bárhová, ahová beférnek, aztán visszaindulok le, hogy felhozzam a holmimat.
Nem tudok nem arra gondolni, amit Liam mondott. Szóhoz sem tudok jutni a ténytől, hogy Harry bárkihez elmenne tanácsért, és hogy úgy tűnik, Liam szerint Harry szeret engem, egy tény, amit tudtam, de eltemettem és elzártam magamban. Ha megengedem magamnak, hogy bevalljam, szeret engem, az csak rosszabbá fogja tenni az egészet. Annyira össze vagyok zavarodva, és attól, hogy erre gondolok, megfájdul a fejem.
Amint visszaérek a lakásba, bezárom az ajtót, majd beteszem a táskáimat a szobába. Kiveszem a legtöbb ruhámat, aztán felakasztom őket, így nem lesznek túl gyűröttek. A bennem lévő kés még egyszer megfordul, miközben felakasztom a ruháimat a szekrénybe, ami Harrynek és nekem volt tervezve. Csak néhány fekete farmerja van a baloldalon. Kényszerítenem kell magamat, hogy ne akasszam fel a pólóit, azok kissé mindig gyűröttek, de mindig sikerül neki tökéletesen kinéznie. Szemeim a sarokban hanyagul lógó fekete inghez vándorolnak, az ing, amit az esküvőn viselt. Sietősen befejezem a feladatomat, majd elsétálok a szekrénytől.
Készítek magamnak egy kis makarónit a tűzhelyen, aztán bekapcsolom a televíziót. Biztosan ilyen érzés egyedül élni. Tulajdonképpen ez nem túl rossz, főleg ebben a csodálatos lakásban. Felveszem a hangerőt, így hallhatom a Jóbarátok egyik régi epizódját, amit már legalább hússzor láttam. Együtt beszélek a szereplőkkel, miközben bepakolok a mosogatógépbe, remélem, Harry nem veszi észre, de ki nem állhatom, hogy edények legyenek a mosogatóban. Meggyújtok egy gyertyát, majd letörlöm a pultot. Mielőtt rájönnék, felsöpröm a padlót, kiporszívózom a kanapét és megcsinálom az ágyat. Amint az egész lakás tiszta, kimosok, aztán összehajtom a ruhákat, amiket Harry a szárítóban hagyott. Tulajdonképpen a mai a legbékésebb és legnyugalmasabb nap, amim volt az elmúlt héten. Ez az, amíg hangokat nem hallok, és lassítva figyelem, ahogy elfordul a zár. A francba. Itt van, megint. Miért bukkan fel mindig, amikor én itt vagyok?! Remélhetőleg adott egy extra kulcsot az egyik barátjának, hogy leellenőrizze a lakást? Talán ez Zayn egy lánnyal? Bárki, csak ne Harry, kérlek, legyen az bárki, csak ne Harry. A nő, aki átlépi a bejáratot, nem Harry, nyilvánvalóan, de valahogy azonnal tudom, hogy ki ő. A hasonlóságok tagadhatatlanok, és ő egy gyönyörű nő.
- Wow, Harry, ez a lakás csodálatos – mondja, akcentusa éppen olyan erős, mint a fiáé.
Ez nem történik meg. Úgy fogok kinézni, mint egy komplett pszichopata a kajámmal a konyhaszekrényben, a ruháimmal a mosógépben, és az egész lakás ki van takarítva tetőtől talpig. Lefagyva állok, és pánikolok, miközben a nő felnéz rám.
- Ó, Istenem! Biztosan te vagy Louis! – mosolyodik el, aztán hozzám siet, ahogy Harry átlép az ajtón. A nő virágmintás poggyásza kiesik a kezéből, és a meglepetés az arcán több mint egyértelmű. Elszakítom a szememet tőle, majd a nőre fókuszálok, aki tárt karokkal jön felém. – Annyira csalódott voltam, amikor Harry azt mondta, hogy nem leszel a városban ezen a héten! Most már tudom, hogy csak füllentett, hogy megpróbáljon meglepni engem! – ömlik belőle a szó, és körülölel karjaival. Mi? Kezeit a vállamra teszi, aztán eltol, hogy ránézzek. – Ó, olyan bájos vagy, nézz magadra! – sikoltja, majd ismét megölel.
Én csendben maradok, és még egyszer megölelem őt. Harry rémültnek és rendkívül meglepettnek néz ki, pont, mint én.

22 megjegyzés:

  1. OMG !!!!! :o Nem tudok..........nincs szavam...............nem.......hjaj! Ez a rész egyszerre volt szomorú,boldog, döbbenetes és izgalamas. Most MI VAN ??!?!? És IGEN !!!!!! Tudtam, hogy találkozni fognak, de hogy az anyja is itt lesz. Na ebből, hogy magyarázza ki magát Louis ! Meghalok péntekig, komolyan ! Ez lehetetlen ! Itt abbahagyni ! Végem !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, hát igen. Ebben volt majdnem minden, nem igazán szenvedünk hiányt :D Innen kezdődnek az igazán érdekes részek, nekem elhiheted ;) Tudom, tudom, hogy szörnyű, de bírjátok/bírd ki valahogy :D Xx

      Törlés
  2. Isteneeeem*-* Vissza kell fognom magam, nehogy hangosan visítsak, mert félő, hogy a bátyám hülyének nézne... Imádtam! Lou-ra haragszom, hogy ennyit gondolkodik Trevoron... Na de Harry^^ Az a reakció xD Simán láttam magam előtt az arcát! Nagyon szeretem, ahogy fordítassz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, akkor óvatosan :D Vagy kiabálj a párnába, hátha :D Na, igen, nem ér annyit Trevor, még ha azért úgy jó fej is. Elhiszem, én is, jó lett volna élőben is látni :D Örülök, hogy tetszik! :) Xx

      Törlés
  3. Te atyaúristen!! :O
    Ne szívass x_x
    Szóval, most megyek és keresek egy időgépet és elteleportálok péntekig :O
    Nagyon jó rész lett :)
    Egész nap ( vagyis csak negyed tizenegytől kezdve) frissítettem az oldalt. :)
    Akkor majd pénteken is ez lesz ( gondolom ) :D

    -Fufu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehéz elhinni, tudom, de ez a helyzet :D
      Nos, sok sikert hozzá :D
      Örülök, hogy tetszett :)
      Jaj, akkor nagyon vártad már a részt :D
      Akkor próbálom majd előbb hozni :D Xx

      Törlés
  4. Úristen:o
    Nagyon varom mar hogy vegre kibekuljenek:) Harry anyukája nagyon aranyos :))
    Érdekes volt amit mondott Liam Lounak :) kiváncsian várom a következő részt :D xo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem sokára itt lesz az, ne aggódj :) Bizony, végtelenül édes, majd meglátjátok :)
      Bizony, Liam is szeretné, ha kibékülnének :D Pénteken itt lesz :) Xx

      Törlés
  5. Huha!*-*
    Ez nagyon nagyon nagyon jooo resz volt*-*
    Ugy gondolom, hogy a torta mar megsult, mar csak habot kene nyomni a tetejere:P
    Folyamatosan hasonlatokkal es metaforakkal bombazlak hehe:D
    Kivancsi vagyok mi lesz*-*
    Mar nagyon varom a bekulest*-* szentlilakaposzta mi lesz itt
    LIAM EGY EDES KIS JOTUNDER
    Kisutotte a tortat haha:D:$ a hab mar Larry dolga, de van egy olyan erzesem, hogy Harry anyukaja is osszehozza egy kicsit oket:P
    Remelem, hogy Louis ottmarad karacsonyozni:)

    Koszonom, hogy ezt is leforditottad, imadlak ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, örülök, hogy tetszett :)
      Nagyon jól gondolod, bár egy kicsit még várat magára a hab :D
      Nem baj, nagyon jól eltalálod őket, illenek a helyzetre :D
      Érdekes részek lesznek ;)
      Jaj, el sem tudod képzelni :D
      Az biztos, hála az égnek, hogy nem szólt arról, hogy Harry marad Amerikában.
      Igen, igen, Anne is rásegít egy kicsit, ezt majd meglátjátok :D
      Ez is ki fog derülni hamarosan :)

      Nagyon szívesen, imádlak én is! ♥ Xx

      Törlés
  6. Oooo.....oke..... a vege az nagyon "miafarokretekrepavanmost?" Xd de aztan gondolkoztam...Nem Hazz anyukaja az? Szerinten ige :D na mindegy. Nagyszeru resz volt :3 imadtam ^^ es bocsi hogy nincs ekezet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, ezen már nem is lepődünk meg :D De igen, Anne az :D Örülök, hogy tetszett, és semmi probléma :) Xx

      Törlés
  7. Végre egy kis nyugalom! :') xD
    Fúú, annyira irritál engem Trevor, még ebbe a részbe is bele kellett egy kicsit pofátlankodnia... Na de mindegy, Trevorral most nem foglalkozunk, hanem: Larry.
    Omg, olyan aranyos volt itt a végén, ahogy mindketten megilletődtek egymás láttán! :D
    És jujci, jött Hazza anyja, szóval Louis biztos nem fog csak úgy lelépni.:3
    Várom a kövi részt, remélem az is ilyen hangvételű lesz! :D :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, kiérdemeltük már :D
      Hát igen, nem bírta ki, most nagyon elhiszi, hogy lehet valami Louis-val... De mindegy, majd rájön :D Kis édesek, kellett már ez :D
      Annyit elmondhatok, hogy jól gondolod ;)
      Hasonló lesz, ha jól emlékszem :) Xx

      Törlés
  8. De édes rész volt ❤ Louis és Liam beszélgetése ❤ már vártam ❤ végre elkezdenek rendbe jönni a dolgok már ideje volt ❤ alig várom a karácsonyi részeket azok voltak a kedvenceim ❤ fura most azt olvasni h még nincsenek együtt(eredetiben már a 143-nal vagyok és idegileg kikeszultem közben szoval kellett ez a rész) várom a kovit ❤ 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az bizony, legalább annyira, mint Lilo beszélgetése :3 Nagyon ideje volt már, igen, szerintem nem sokáig bírtuk volna már. Ó, igen, én is imádtam azokat :3 Nekem is fura átolvasni ezeket a részeket, mielőtt kirakom őket (fordításnál előrébb tartok), és hát megértem, teljesen :') Pénteken hozom :) Xx ♥

      Törlés
  9. Vááááá!!! Te jó ég, annyira imádom ❤ Louis és Liam beszélgetése istenem, imádlak Liam 😊
    Trevornak meg kellett egy üzit küldenie h kapja be!!! Keressen magának valaki mást!! Larry ❤ és a vége aww, jajj Harry anyukája besegìt érzem ;) Alig várom a békülést jajj :3 akarom a kövit most, na jó péntekig talán kibirom :D
    Imádlak, köszönöm h fordítod és, hogy heti két részt hozol ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Sokat köszönhetünk Liamnek, bizony, hála az égnek, hogy nem árulta el Harryt :D
      Nem bírta ki, de majd rájön, hogy nem jó személyt nézett ki magának :D Azt elárulhatom, hogy igen, van szerepe Anne-nek a békülésben :) Drukkolok, hogy sikerüljön :D
      Én köszönöm, hogy olvassátok, és nagyon szívesen! :) Xx ♥♥

      Törlés
  10. Huhuhu ez de joooooooo ❤❤❤❤❤❤❤
    Trevor próbálkozott de olyan jo hogy Lou nem csinált semmit ès nem hagyta magát most kivètelesen boldog vagyok
    Iszonyat aranyos volt az hogy Hazza vett ajándèkot Louisnak ez nagyon kedves tőle

    Ès az csak rátett a boldogságra hogy Harry elment Liamhez ès ő segit neki ❤❤❤❤❤
    Haj de joooooooo
    :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-)
    Amikor Lou eldöntötte hogy vissza megy a lakasba olyan jó volt xD hogy csak na vègre valami jó is :) :D
    Ès amikor belèpett az èdesanyja Harrynek :) ès amikor elejtette Harry a táskat uh az olyan èdes ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

    Imadom
    Puszi: Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :)
      Így van, érzi Lou, hogy nem Trevor a neki való :D
      Bizony, nagyon tudta, hogy mit kell vennie Louis-nak :)

      Igen, tök cukik voltak, imádtam fordítani azt a részt :3
      Hála az égnek, hogy úgy döntött, na meg, hogy Liam nem mondta el neki :D
      Bizony, aranyosak voltak, és hasonlóan jó részek lesznek egy ideig, ennyit mondhatok ;)

      Örülök, hogy tetszett! :) xoxo

      Törlés
  11. Huh oké helló, bocsi itt vagyok, de ne tudd meg, mennyire boldog lettem az előbb, miszerint azt hittem "PÉNTEK VAN!!!! AFTEEEEEEER" és persze rohantam ide megnézni, hogy fent van e a rész... nehezen esett le, hogy csak csütörtök van -.-" na nem baj, úgy gondoltam, ha már itt vagyok, kommentelek:)
    ISTENEM... na jó... összeszedem magamat!:D
    Harry. Te annyira édes tudsz lenni, hogy az valami hihetetlen!! Lou is szeret téged, ne aggódj, mindjárt kibékültök, tudom, mert ha az eredeti iró nem így csinálná, akkor nekem van egy tuti tippem a fordítóhoz.. bár lehet 3 milka csokiba kerülne, de nem baj, ha átírja, hogy hamarabb legyen happy! Szóval ne aggódj! :DD
    Louis, a lehető legjobb ötleted volt az, hogy oda mentél! Liam, te egy zseni vagy, téged is csíplek! :) Remélem lesz itt minden, kezdve azzal, hogy leülnek megbeszélni a dolgokat :)) Harry anya, újabb kedvenc karakter a láthatáron embörök!!!! Eszméletlen ez a sztori, de nem húzom tovább a szót, 8 perc múlva úgyis péntek.... SZÓVAL KÉSZÜLJ, MERT VÁROM A RÉSZT! :DDD
    Hatalmas ölelés, remélem minden oké:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát ez előfordul, nekem is ellenőriznem kell a naptárat sokszor, hogy milyen nap van, nehogy ne hozzak részt nektek :D Viszont ma már tényleg péntek van, és jön is a fejezet :)
      Az biztos, a következő néhány részben ilyen lesz, úgyhogy el fogunk olvadni tőle :) Csak igazolni tudom a gondolatodat, tényleg nemsokára itt lesz a békülés, úgyhogy megmarad az a 3 milka csoki :D
      Bizony, hála az égnek, hogy így gondolta ki, na meg, hogy Liam sem árult el semmit neki. Igen, Anne nagyon édes lesz, majd meglátjátok :) Örülök, hogy tetszik :)
      Már hozom is :D
      Ölellek én is, és igen, minden rendben :) Xx

      Törlés