2015. augusztus 11., kedd

Chapter 119

Sziasztok! :)
Tudom, hogy előbb szoktam jelentkezni és már alig vártátok a részt, de volt egy kis dolgom, amit el kellett intéznem. A fejezet... nincsenek rá szavak, főleg a végére, a szívem tört össze. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. A vacsorájuk pedig természetesen chicken stuffed with mozzarella cheese wrapped in Parma ham with a side of homemade mash, mi más :D
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 119
 
Amikor Harry és én belépünk a nappaliba, az anyja a kanapén ül, vizes haját egy kontyba fogta össze.
- Szóval mit csináltok általában egész nap? – kérdezi, mire Harryre nézek.
- Nos… csak tévét nézünk – von vállat.
Ez már nem is lehetne kínosabb.
- Ki kellene vennünk valami filmet, én pedig mindannyiunknak készítek vacsorát. Nem hiányzik a főztöm? – mosolyog Harryre, aki erre a szemét forgatja.
- Dehogynem. A valaha volt legjobb szakácsnő – jegyzi meg gúnyosan.
- Hé! Nem vagyok olyan rossz – nevet fel Anne, én pedig feszengve mocorgok.
Nem tudom, hogyan viselkedjek Harry közelében, kivéve, ha együtt vagyunk vagy veszekedünk. Ez egy furcsa hely nekünk, nekem, hogy barátságos legyek, de figyeljek Harryre eléggé ahhoz, hogy az anyjának az a benyomása legyen, még mindig járunk. Ez nyilvánvalóan a rendszerünk, Karennek és Kennek is az volt a benyomása, hogy Harry és én jártunk, mielőtt az valóban megtörtént.
- Te tudsz főzni, Louis? Vagy mindig Harry főz? – kérdezi tőlem Anne.
- Uhm, mindketten – válaszolom. A mellkasom ég, ha arra a néhány alkalomra gondolok, amikor egymásnak készítettünk kaját.
- Örömmel hallom, hogy gondoskodsz a fiamról, és ez a lakás is olyan szép. Gyanítom, hogy Louis takarít – csipkelődik.
- Igen… Harry trehány – felelem, mire Harry lenéz rám egy kis mosollyal az ajkain. Én nem „gondoskodom a fiáról”, de megtenném, ha nem bántott volna meg úgy, ahogy.
- Nem vagyok trehány, csak Louis tisztaságmániás – jegyzi meg, én pedig a szememet forgatom.
- Trehány – mondjunk Anne-nel kórusban.
- Filmet nézünk vagy engem fogtok piszkálni egész este? – duzzog Harry.
A kanapéhoz sétálok és leülök Harry előtt, így nem nekem kell meghoznom a kellemetlen döntést, hogy hová üljek. Látom őt szemezni a kanapéval és velem, csendesen eldöntve, milyen közel üljön. Leül mellém, közvetlenül mellém, én pedig érzem az ismerős hőt szoros közelségétől.
- Mit akartok nézni? – kérdezi tőlünk az anyja.
- Nem számít – válaszolja Harry.
- Választhatsz – próbálok lágyítani válaszán.
Anne rám mosolyog, mielőtt kiválasztja „Az 50 első randi”-t, egy filmet, amiről biztos vagyok benne, hogy Harry utálni fog.
- Ez a film olyan régi, mint a szar – nyög fel Harry, ahogy elkezdődik.
- Shhh – felelem, mire fújtat, de csendben marad.
Többször is rajta kapom őt, hogy engem bámul a film alatt, míg Anne és én nevetünk és sóhajtozunk a filmmel. Ténylegesen jól érzem magam, és van még néhány alkalom is, amikor majdnem mindent elfelejtek, ami köztünk történt. Nehéz nem hozzáhajolni, nem megérinteni a kezeit, nem mozdítani el a haját, amikor az a homlokára esik.
- Éhes vagyok – szólal meg Harry, amikor véget ér a film.
- Miért nem főzöl Louis-val, mivel nekem olyan hosszú repülőutam volt? – mosolyodik el Anne.
- Tényleg kihasználod ezt a hosszú repülőút dolgot, ugye? – mondja Harry, mire Anne bólint.
- Főzhetek én, semmi gond – ajánlom, majd felállok.
Besétálok a konyhába, aztán a pultnak dőlök. Erősebben fogom meg a márvány munkalap szélét, mint az szükséges, megpróbálva levegőhöz jutni. Nem tudom, milyen hosszú ideig tudom ezt csinálni, tettetni, hogy Harry és én együtt vagyunk, tettetni, hogy nem tett tönkre mindent, tettetni, hogy szeretem őt. Tényleg szeretem őt, szánalmasan szerelmes vagyok belé. A probléma nem az én érzéseim hiánya e felé a szeszélyes, egoista fiú felé. A probléma az, hogy már olyan sok esélyt adtam neki, mindig elnézve az utálatos dolgokat, amiket mond vagy tesz, de ezúttal ez túl sok. Főleg, hogy lefeküdt Mollyval.
- Harry, légy úriember és segíts neki – hallom anyjának hangját utasítani. A fagyasztóhoz sietek, azt tettetve, hogy, mondjuk, nem volt egy mini összeomlásom.
- Uhm… segíthetek? – árasztja el hangja a kis konyhát.
- Oké… – válaszolom.
- Jégkrém? – kérdezi, mire a kezemben lévő tárgyra nézek. Csirkét akartam kivenni, de elterelték a figyelmemet.
- Igen, mindenki szereti a jégrémet, nem igaz? – felelem, ő pedig elmosolyodik.
Meg tudom csinálni, tudok Harry közelében lenni a lakásban, ami technikailag még mindig a miénk. Tudok kedves lenni hozzá, és ki tudunk jönni egymással.
- Mozzarella sajttal töltött csirkét kellene készítenünk pármai sonkába tekerve, egy kis házi krumplipürével – ajánlom.
- Ez az, amit enni akarsz? – kérdezi tőlem.
- Igen. Ha nem túl nagy probléma.
- Persze hogy nem – feleli.
- Olyan fura vagy ma – suttogom, így a vendégünk nem hallja meg.
- Nem, nem vagyok – von vállat, majd felém lép.
A szívem gyorsabban kezd el verni, ahogy hozzám hajol. Miközben megmozdulok, hogy ellépjek, ő megfogja a fagyasztó fogantyúját és kinyitja azt. Azt hittem, hogy meg fog csókolni. Mi a fene bajom van?
Majdnem teljes csendben főzzük meg a vacsorát, egyikünk sem tudja, hogy mit mondjon. Szemeim figyelik őt egész végig, ahogy hosszú ujjai a kés köré hajlanak, hogy felvágja a csirkét és a belsejébe helyezi a sajtot, ahogy a sonkát a csirke köré tekeri, ahogy nyelve kicsúszik a szája sarkában, miközben összetöri a krumplikat. Tudom, hogy ez semmilyen módon nem hasznos vagy egészséges, de nem tehetek róla.
- Megterítek, amíg kimész szólni Anne-nek, hogy kész a vacsora – mondom neki.
- Csak kikiabálok neki.
- Nem, az udvariatlanság. Csak menj, szólj neki – felelem, mire Harry a szemét forgatja, de kisétál a konyhából. Másodpercekkel később egyedül tér vissza.
- Elaludt – mondja nekem.
- Mi? – hallottam őt, de akkor is megkérdezem.
- Igen, elterült a kanapén. Fel kellene ébresztenem őt?
- Ne, ne ébreszd fel. Hosszú napja volt. Félreteszek neki egy kicsit, így akármikor kel fel, ehet. Amúgy is kissé késő van.
- Nyolc óra.
- Igen… ez késő.
- Azt hiszem – hangja színtelen.
- Mi van veled? Tudom, hogy ez kellemetlen meg minden, de olyan furcsa vagy – mondom, miközben gondolkodás nélkül két tányérra teszek kaját.
- Köszi – feleli, majd elvesz egyet, mielőtt leül az asztalhoz.
Kiveszek egy villát a fiókból, és úgy döntök, hogy a pultnál állva eszek.
- Elmondod?
- Mit mondjak el? – kérdezi, aztán ajkaihoz teszi a villát.
- Miért vagy ilyen… csendes és… kedves. Ez fura.
Harry nyel egyet, majd kinyitja a száját, hogy válaszoljon.
- Csak nem akarok rosszat mondani – válasza meglep. Ez nem az, amit vártam, hogy hallani fogok.
- Ó – ez minden, amit mondani tudok.
- ÉS te miért vagy ilyen kedves és fura? – ismétli meg szavaimat.
- Mert anyukád itt van, és végeztem azzal, hogy mérges legyek. Ami történt megtörtént, és nincs semmi, amit tehetek, hogy megváltoztassam. Nem ragaszkodhatok ahhoz a haraghoz örökké – magyarázom, majd könyökömet a pultra teszem, hogy megtámasszam a hirtelen súly növekedését a vállaimon.
- És ez mit jelent?
- Semmit. Csak azt mondom, hogy nem akarok többé veszekedni. Az semmin sem változtat köztünk – harapom meg az arcomat, hogy eltereljem a szemeimet a könnyektől.
Harry nem mond semmit. Helyette feláll és durván a mosogatóba dobja a tányérját. A porcelán tányér középen kettétörik, a hangos zajtól pedig megugrok. Harry meg sem rezzen, vagy hátra sem fordul, mielőtt nagy léptekkel bevonul a hálószobába.
Bepillantok a nappaliba, hogy megbizonyosodjak róla, lobbanékony viselkedése nem ébresztette fel az anyját. Anne még mindig alszik, szája kissé nyitva van, amitől hasonlósága a fiához sokkal erősebb lesz.
Rám maradt, hogy összetakarítsam a rendetlenséget, amit Harry csinált, mint általában. Bepakolok a mosogatógépbe, majd elteszem a maradékot Anne-nek, mielőtt letörlöm a pultot.
Kimerült vagyok, jobban mentálisan, mint fizikailag, de le kell zuhanyoznom és lefeküdnöm. Hol a fenében fogok aludni? Harry a hálószobában van, Anne pedig a kanapén. Talán egyszerűen vissza kellene vezetnem a hotelhez. Először lezuhanyozok, aztán eldöntöm. Egy kicsit feltekerem a fűtést, majd lekapcsolom a villanyt a nappaliban.
Amikor besétálok a hálószobába a pizsamámért, Harry az ágy szélén ül, könyökével a térdein és fejével a kezeiben. Nem néz fel, amikor belépek, így kiveszek egy rövidnadrágot, pólót és bokszert a táskámból, mielőtt elhagyom a szobát. Ahogy az ajtóba érek, meghallok egy hangot, ami egy elfojtott zokogásnak hangzik Harrytől. Sír? Nem, az nem lehet. Ha csak a leghalványabb esélye is van, hogy igen, nem hagyhatom el a szobát. Halkan visszalépkedek az ágyhoz, és megállok előtte.
- Harry? – szólalok meg csendesen, majd kinyújtom a kezemet, hogy elmozdítsam az övéit az arcától. Ő ellenáll, de erősebben húzom. – Nézz rám – könyörgök.
Kiszorul belőlem a levegőt, amikor megteszi. Szemei véreresek, arca pedig könnyekkel áztatott. Megpróbálom kezeit az enyémekbe venni, de ő elrántja.
- Csak menj, Louis – feleli. Már túl sokszor hallottam őt ezt mondani.
- Nem – térdelek le nyitott lábai közé.
- Ez egy rossz ötlet volt. Reggel el fogom mondani anyának – feleli, aztán megtörli szemeit a kézfejével.
- Nem kell megtenned – már láttam őt ezelőtt a sírás határán, de soha nem teljesen, rázkódó testtel, arcán lefolyó könnyekkel, sírva.
- De, igen. Ez kínzás nekem, hogy ilyen közel, de mégis olyan távol vagy. Ez a lehető legrosszabb büntetés. Nem az, hogy nem érdemlem meg, mert tudom, hogy igen, de ez túl sok, még nekem is – zokogja. – Amikor beleegyeztél, hogy maradj… azt hittem, hogy talán… talán még mindig törődsz velem, ahogy én veled. De látom, Lou, látom, ahogy rám nézel most. Látom a fájdalmat, amit neked okoztam. Látom a változást benned miattam. Tudom, hogy én tettem ezt, de ez még mindig megöl, hogy kicsúszol az ujjaim közül – a könnyek már sokkal gyorsabban jönnek, a fekete pólójára esve.
Bármit és mindent akarok mondani, hogy megállítsam ezt. Hogy elmulasszam a fájdalmát, de hol volt ő, amikor én sírtam magam álomba estéről estére.
- Akarod, hogy elmenjek? – kérdezem tőle, mire bólint.
Visszautasítása fáj, még most is. Tudom, hogy nem kellene itt lennem, nem kellene ezt csinálnunk, de többre van szükségem. Több időre van szükségem vele. Még a veszélyes, fájdalmas idő is jobb, mint a semmi. Azt kívánom, bárcsak ne szeretném őt, hogy bárcsak ne találkoztam volna vele. De találkoztam, és szeretem őt.
- Oké – nyelek egyet, majd felállok. Keze megfogja a csuklómat, hogy megállítson.
- Sajnálom. Mindent, hogy megbántottalak, mindent – a búcsú erős a hangjában.
Amennyire ellenállok ennek, mélyen legbelül tudom, hogy nem vagyok kész arra, hogy lemondjon rólam. Másrészről nem vagyok kész arra sem, hogy könnyen megbocsássak neki. Napok óta ebben az állandó összezavarodottságban vagyok, de a mai nap viszi a pálmát.
- Én… – állítom meg magamat.
- Mi az?
- Nem akarok elmenni – felelem olyan halkan, hogy nem vagyok biztos benne, egyáltalán hallott-e engem.
- Mi? – kérdezi ismét.
- Nem akarok elmenni, tudom, hogy kellene, de nem akarok. Nem ma este legalábbis – esküszöm, hogy látom az előttem lévő összetört ember darabjait lassan újra összeállni, egyesével.
- Ez mit jelent?
- Nem tudom, hogy mit jelent, de nem vagyok kész arra sem, hogy megtudjam – mondom, és figyelem, ahogy megtörli arcát a pólójával.
- Oké. Aludhatsz az ágyban, én elleszek a padlón – korábbi zokogása már sehol sem található. Az agyam mérlegeli a gondolatot, hogy ez az egész csak a látszat kedvéért volt, de valahogy tudom, hogy nem.

29 megjegyzés:

  1. Sziaa..Elsoo..😍😍 Nem is tudok mit irni..Imadtam mint mindig..hihetetlen h mindig meg tudnak lepni. Louis olyan aranyos..Harry..hat igen Harry..nagyon meglepodtem rajta. Remelem Louis hinni fog neki, hogy tenyleg szereti ot. Anne pedig annyira kedves..Imadtam..Gyorsan a kovit..Remelem ezek utan mar olyan reszek jonnek ahol kibekulnek es egyutt lesznek..Siess..Kivancsian varom...😘😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Bizony, ügyes :) Örülök, hogy tetszett, és hát igen, de hidd el, még a 3. évadban is meg fognak lepni minket... Hát ezek után, most már tényleg tudnia kellene Louis-nak, hogy szereti őt Harry. Anne pedig édes :) Pénteket hozom. Hasonlóak lesznek a részek, ennyit mondhatok :) Xx

      Törlés
  2. Na jó, én ezt megsirattam, és jelentem, hogy megszakadt a szívem... Harry annyira szereti!! Louis vedd már észre, kérlek!! Istenem, hát én most nagyon kész vagyok... Édeseim, tessék lépni és szeretni egymást mert az élet rövid, és nem szabad elhakasztani egyetlen percet sem, szóval béküljetek ki és jöhet a dugimugi meg minden :DD
    Anne olyan aranyos :3 Ő kellett nekünk, és nekik is! ❤
    És Louis nem megy el!!!! Nem megy el!!! Jajj a szívem!!! ❤❤❤ este beszélgessenek és aztán béküljenek ki utána meg ébredjenek egy ágyban csókokkal, érintésekkel, mert nekem már nagyon hiányoznak ezek a dolgok! Tudom, hogy haladunk már a boldogság felé, csak lennénk már ott ;) Péntek gyere!!! :D
    Imádtam mint mindig!! ❤❤
    Puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is csodálkozom, nekem már vagy harmadjára szakadt meg... Ó, ezek inkább húzzák az időt, mi meg közben agyérgörcsöt kapunk :'D Jaj, ne aggódj, a békülés után lesz minden jó :D
      Bizony, kellett ide Anne :))
      Hát, ez nemsokára kiderül, azt viszont mondhatom, hogy beszélgetés lesz, sajnos a többiről nem nyilatkozhatok :') Hamarosan jönnek ezek a dolgok, ne aggódj :)
      Örülök, hogy tetszett :) Xx ♥

      Törlés
  3. Annnnnnnyira de annnnnyira fáj nekem, hogy így szenvednek...istenkém, ez maga a pokol!!!
    Szia Edina ❤
    *hüp hüp* Miért nem tudtak csak egyszerűen kibékülni? *hüüüüp + orrfújás* Miért?
    ...Minden egyes rész....ááá... Azt hiszem, hogy valamivel közelebb kerülnek a kibéküléshez, aztán megint történik valamirossz, aztán valami jónak mondható kis tett, vagy mondat... és... VÉGEM VAN! De akkor sem fogom továbbolvasni angolul, szépen maradok itt és, ha meg is halok, akkor is megvárom a pénteket!! *büszkefej + szétsírt smink* Grat magamnak.
    HARRY SÍÍÍRT :O...BRIGI IS SÍRRTTT ...MINDENKI SÍÍÍÍRRTTTT
    jó befejeztem.
    Nagyon várom a pénteket!
    Sok könnyes puszi és egy hatalmas ölelés! ❤
    Brigi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen átérzem, szerintem ezt a többiek nevében is mondhatom :')
      Szia, drága :) ♥
      Na, ez egy nagyon jó kérdés, sok szenvedés megspórolnának maguknak és nekünk is... Sajnos igen, mindig van valami, nehogy unatkozzunk, de lesz békülés, ennyi pozitívummal szolgálhatok. Én drukkolok, hogy sikerüljön, de ha nagyon nem bírod, nézz bele az angolba nyugodtan :D
      Ó, hidd el, lesznek még sokkal sírósabb részek is...
      Nemsokára itt lesz a péntek :)
      Ölellek és puszillak én is! :) ♥

      Törlés
  4. Hi-hi :)
    Igeeeeen C: El sem tudod képzelni, mennyire jól esett ez egy 'a melegek rosszak vs. nem rosszak' veszekedés után.. Mondjuk nem nyertem meg, de kiegyeztünk annyiban, hogy nem lehet eldönteni, kibe szeretünk bele :) Nem értem a homofóbokat... Na de mindegy, nem zaklatlak a meleg-ellenes ismerőseimmel :D
    És köszönöm a drukkodat, jól jött :) ♥ A legjobb barátommal sikeresen rendeződtek a dolgok, bár még egy kicsit morcos, de majd megpuhítom ;) A többiekről kiderült, hogy mindegyik egy kis *cenzúra*, de jobb időben rájönni, mint később csalódni, nem? :) Bocs, nem tudom miért zaklatlak ilyenekkel xd A hiperaktívkodás és a fangörcs átka :'D
    Az elején azt hittem, elolvadok *-* Csak én nem láttam még az 50 első randit? Nem tudom, nekem olyan nyálasan hangzik... De így is nagyon örülök, hogy valami romantikusat(gondolom) néztek, és Hazz drágám kedvére csodálhatta közben Lout ;) Hmm Louis, komolyan az anyja előtt akartad letámadni? Tudom, hogy Hazznál nehéz visszafognod magad, de megéri 'eltartogatni' szebb időkre ;)
    "...gondoskodik a fiamról..." Gondoskodik a fiáról *---* Meghiszem én azt, hogy megtenné, lesz is rá alkalma :p Hihi, Harry a kis trehány :) Nagyon aranyos volt tőlük, ahogy 'sértegették' :)
    Pff... tettetni, hogy szereti?! Ez nagyon szíven ütött. Jó, kijavította magát, de akkor is... Bár ezzel a főzzünk együtt akcióval minden meg van bocsáltva :) Mondjuk jobban örültem volna, ha miközben Lou 'munkálkodik', Harry hátulról átkarolja és ilyen kis édesen sütögetnek, de egye fene, majd legközelebb ;) Azért ezzel a hosszú kajanévvel elvoltam egy darabig xd Többször is elképzeltem, ahogy Louis pincérbe vágva magát Hazz és Anne asztala felé igyekezik egy bazinagy tállal egyensúlyozva, majd egy kicsit meghajolva olasz akcentussal (nem tudom miért azzal :D) kijelenti, hogy meghozta a *hosszúszöveg*-t :D Hmm, jó kis OS ötleteim vannak xD
    Nem hiszem el, hogy megint megbántotta -.-" Mi az, hogy semmin sem változtat köztük?! És még csodálkozik, hogy Harry olyan ideges lett. És elsírta magát :'( Komolyan azt hittem ott bőgöm el magam, amikor el akarta küldeni.. Milyen búcsú?! Most azonnal verje ki a fejéből ezt a hülyeséget! Mégis hogy gondolja, hogy Lou otthagyná? Igen, most egy kicsit kétségbe van esve és ha lehet még jobban összetört, de bármennyire is jónak látja akkor, hogy jobb lenne nekik egymás nélkül, később csak minden rosszabb lenne. Vagy fájdalmasan és lassan elfelejtenék egymást... de ez soha sem sikerülne, túl sokat jelentenek egymásnak. Bíztam benned Louis, tudtam, hogy soha nem tudnád otthagyni ;) Bár itt VirágLand-ben (jó nahh, a Virág Föld hogy hangzana már? :'D) kicsit máshogy mennek a dolgok... Itt Larry már akkor újra összejött, amikor Lou meglátta, hogy Hazza sír. Aztán odavetődött mellé, átölelte, vígasztalta, majd azt mondta: 'Semmi baj drágám, együtt mindent megoldunk. Szeretlek.' Csak kár, hogy az író nem számított VirágLand-re... Bár így is alakulóban vannak :3 Pár nap [legalábbis szerény(khömm... köhmm...) személyem szerint] és Larry megint olyan lesz, mint az elején, vagy talán még sokkal jobb is ♥ Addig is én elvagyok a kis Larrys világomban, és a 'hogyan jönnek össze' találgatásaimmal, amiből a végén majd egy se hasonlít hozzá :D De biztos lehetsz benne, hogy itt leszek :) Ha csak le nem tiltasz (ami nem tudom lehetséges e itt xd), mert amiket ma összehordtam neked... :'D Bár mindenhova kell egy kis hiperaktív-minden részt ****ságokkal teledumáló-súlyos fangörcsben szenvedő-hülye kis picsa, aki itt szerintem én lennék :) Legalábbis nem láttam még hozzám hasonlóakat, de aki érzi magában az erőt, az kérem jelezze :D Na de mielőtt még teljesen a sírba küldenélek: 'Találkozunk' a következő résznél ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia-szia :)
      Örülök, hogy végül kiegyeztetek abban, ez amúgy tökre igaz, és nagyon fontos, hogy megérték az emberek. Én se igazán értem őket, de hát ez van...
      Na, tudtam én, hogy előbb-utóbb rendbe jönnek a dolgok nagyjából, a lényeg, hogy a legjobb barátoddal jól alakulnak a dolgok, a többi nem számít :) ♥ Semmi probléma, jó tudni, hogy rendeződik a helyzet nálad :)
      Az eleje cuki volt, és hát lehet, szerintem sokan látták azt a filmet, én is legalább háromszor :D De megvolt annak az előnye, hogy Harry leshette Louis-t, és egyetértek :D
      Imádom, amikor Anne meg Louis ugratja Harryt :D
      Bizony, és cuki volt, ahogy együtt főznek, de nem volt az igazi, jobb lett volna úgy, ahogy te mondod. De igen, majd legközelebb :D Hosszú név az biztos, én is gondolkoztam rajta, mikor fordítottam, hogy ezt hogy fogom megjegyezni :D Ezt amúgy simán elképzeltem, és meghallgatnám Louis-t olasz akcentussal :D
      Egyetértek, a szívem szakadt meg (megint), amikor azt a párbeszédet kellett lefordítanom. Hát hogyne változtatna már! Csak Louis ezt még nem tudja. Ugyanez vonatkozik a búcsúra is. Hol van még az... :D Pontosan, úgysem tudnák elfelejteni egymást, ezt szerintem mindketten tudják valahol mélyen, szóval reménykedjünk, hogy ez nem következik be. (Amúgy igen, jobban hangzik a VirágLand :D) Na, nálad sokkal gyorsabban és boldogabban alakulnak a dolgok, itt viszont erre még várni kell :') Azt hiszem, igen, a sztoriban pár nap, addig meg elleszel a Larrys világodban :D Ó, dehogy tiltanálak (én se tudom, hogy lehet-e :D), én örülök a kommentjeidnek akármilyenek is azok, ezért még senki nem szidtam le :D Pénteken "tali" :) Xx

      Törlés
  5. ajj olyan aranyosak *-* ijjj de várom, hogy kibéküljeneeek :) megköszönöm 1000x-re is, hogy fordítasz, most legszívesebben megölelnélek <3 xx

    -Fufu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, kis cukik, és a béküléshez is eléggé közeledünk már :) Jaj, nagyon szívesen, mivel személyesen nem tudunk, így marad a virtuális ölelés :') xoxo ♥

      Törlés
  6. ISTENEM! edina, ne haragudj rám de egyszerűen meg nem bírok szólalni, a kezem remeg és basszus... Louis nem megy el!!! Itt marad! ~♥~
    Oh csak legyen már végre minden happy ♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, semmi probléma, egy ilyen rész után én is nehezen találnám a szavakat :)
      Nemsokára minden az lesz :) Xx

      Törlés
  7. Szia! Hjaj... ez minden, még friss az élmény és szóhoz sem jutok... na jó, de! Nekem nem tetszik h harry ilyen lekezelő/ tiszteletlen anne-el, legalábbis én úgy veszem észre... azt hittem imádja és ezt ki is fejezi akár csak louisnál régebben! Anne nagyon jó h jött mert rengeteget segít pusztán a jelen létével, és ebből nem is vesz észre semmit szegény... louis már nem is tagadhatja h mennyire érdekli még mindig őt harry, szinte hallottam h szegény keservesen zokog... olyan szomorú hogy már harry is kezd beletörődni a kapcsolatuk végébe de remélem lou maradása kicsi önbizalmat ad neki! Reménykedtem benne h együtt fognak aludni de így talán harrynek megint rémálma lesz és lou oda bújik hozzá <3 de jó is lenne ... nagyon jó lett, imádtam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Megértem, elég gyilkos volt ez a vég... Na, igen, ez az én tetszésemet sem nyerte el, de már kb. harmadjára olvasom a sztorit, úgyhogy megszoktam. Bizony, jókor jött Anne, és ezért már sokszor hálát is adtam :) Igen, mélyen tudja, hogy úgysem tudná elhagyni őt. És egyetértek, a legszomorúbb szerintem az, amikor már Harry sem reménykedik és beletörődik. Mindig ekkor szakad meg a szívem jobban. Hát ezt nem árulhatom el, a következő részekből kiderül :) Örülök, hogy tetszett :) Xx

      Törlés
  8. Louis,életem..drága egyetlen Louisom...VEDD MÁR ÉSZRE,HOGY SZERET TÉGED ÉS,HOGY TELJES SZÍVÉBŐL MEGBÁNTA AMIT TETT!!!
    Én ezt már nem bírom :cc Baszki, én még egy történeten se sírtam,de ez jó utón halad a felé ,hogy megríkasson...
    Még szerencse,hogy van egy pozitívum ebbe a részbe.Még pedig az,hogy Lou ott marad...Komolyan ha elment volna...Szerintem nagyon durván dühös lennék most rá :DDD
    Mikor lesz már minden rendben???
    Harry szivem..Te pedig maradj erős..valamikor csak rájön Lou,hogy megbántad,és hogy tényleg szereted....Már nincs sok hátra :)) (remélem)
    Jaaaa és Mollyt annyira szeretem mint a Matek órát :))
    *Ölelés* <3

    Ui.: bocsi a gyér hozzászólásért,de most nagyon kiakadtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, ezt a tanácsot megfogadhatná Louis, gyorsabban rendbe jönnének a dolgok...
      Én teljesen átérzem, én se sűrűn bőgök sztorikon, de ez nem egyszer kinyírt...
      Igen, valamivel legalább megpróbálta kompenzálni :D
      Nemsokára, csak ennyit mondhatok :')
      Bizony, bizony, Harry fogadja meg a tanácsodat, és jól gondolod :)
      Na, igen, képzelem :D
      Ölellek én is! ♥

      Ui.: Semmi probléma nem volt vele :) Xx

      Törlés
  9. Most örök hála Louis Tomlinsonnak !!!!!!!!!!!! Jár neki a keksz ! ;) :D Na de most komolyra fordítva a szót, Harrynek el kel mondania, de utána jöjjenek is össze rögtön. Nálam van hely Hazz, csak megjegyezném ! :D Ezek után körmöm, na jó olyanom már nincs mert eddig lerágtam már a feszültségben, akkor ujjaimat rágva várom a következő részt ! Ezer hála neked Louisnak, Harranek és Annenak ! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy elszartam az utcsó mondatott ! 😒
      *Ezer hála Neked, Louisnak, Harrynek és Annenak !

      Törlés
    2. Igen, megérdemli a drága :D Hát sajnos ez nem lesz ilyen egyszerű, hiszem róluk van szó, de rendbe fognak jönni a dolgok, ennyit mondhatok. Na, igen, ha már itt tartunk, nálam is :D Pénteken hozom :) Ó, micsoda elit társaságba keveredtem :D Nagyon szívesen! :) Xx

      Törlés
  10. Most mégis mi a fészkes fene van?? Az haggyán hogy Louis nem érti azt amit érez de én sem értem hogy Louis mit érez... Jó oké össze van zavarodva. De ebből a zavarodottságból mikor kerül ki? (Nagyon remélem hogy a kövi részben :D) Anne nagyon szimpatikus. Mellesleg csak nekem tűnt fel hogy Harry nem igazán kedves vele? Ez kicsit fura. Mondjuk Harrytől mit várunk... szegény még mindig nem remekel az emberi kapcsolatok terén. :/ Azt meg végképp nem tudom hova tenni hogy miért dobta bele a tányért olyan hevesen a mosogatóba... de ami utána jött.. Hát nem számítottam erre. A szívem persze összetört apró szilánkokra :( a kis édes tényleg nagyon szereti Lout. Nem mintha nem tudtam volna de ez nagyon szép és szívszaggató volt. Bárcsak rendbe jönnének a dolgok. Ugye mondta hogy "Nem tudom, hogy mit jelent, de nem vagyok kész arra sem, hogy megtudjam." Nos én gondolom hogy mit jelent. A megbocsájtást ♥♥ Na jó ez kicsit nyálas volt XD Az az elképzelés miszerint Hazza a földön alszik nekem nem igazán tetszik. Remélem hogy nem lesz belőle semmi :) Így mindent összevetve a rész csodás volt. IMÁDTAM ♥♥ Ajj legyen már péntek :D Köszönöm szépen a fordítást nagyon jó lett ♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Káosz van, mint mindig. Igen, sokszor én sem értettem, hogy most akkor mi van Louis-val, nem csoda, hogy ő maga sem. Nemsokára kikerül belőle :D Igen, Anne cuki, Harry meg nem túl kedves vele. Az elején nekem is fura volt, de már megszoktam, hogy ilyen. Tudjuk be annak, hogy nem remekel az emberi kapcsolatok terén, ahogy írtad/mondtad. Na, igen, kissé hevesen reagált, az után történtek viszont szívfájdító volt, egyetértek veled. Nemsokára rendbe jönnek :) Igen, kicsit nyálas volt, de szép gondolat volt :D A következőből kiderül :) Örülök, hogy tetszett, és nagyon szívesen :) Xx ♥

      Törlés
  11. Mièrt itt van vège ...... Ajj annyira boldog ès szomorú is vagyok xD Louis ez na vègre bevallod xD Harry hozzám is jöhetsz aludni :)
    ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
    Annyira èdesek voltak ès tudom hogy Hazz rontott el mindent de tenyleg szereti
    Egymás nèlkűl nem bírjátok ki !!!!!!!
    Hihi nemsokárra nekik mar karacsony ❄❄❄❄❄❄❄❄❄❄❄❄ please please
    Nagyon köszi hogy fordítod ezt a blogot ès nagyon jó
    Puszi: Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a kérdés szinte az összes fejezet végére mehetne szerintem :D Ideje volt már bevallania, Harry meg már válogathat a helyek között :D
      Igen, és tényleg próbálja helyrehozni, ezt értékelhetné Louis.
      Bizony, kicsit érdekes is a legnagyobb melegben erről fordítani :D
      Nagyon szívesen, örülök, hogy tetszik :) Xx

      Törlés
  12. Végre Louis bevallod h szereted és maradtál <3 ha Louis elmegy akk kiheréltem volna <3 annyira szeretem ezeket a részeket mikor már Louis nem haragszik hanem rendesen beszélget Harryvel <3 és egyre közelebb vagyunk a béküléshez <3 fura most így olvasni az eredetiben már a 150-nél járok :) Louis anyját már konkrétan gyűlölöm. a karácsonyi részek a kedvenceim voltak <3 annyira édesek voltak <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, ideje volt már, és megérdemelte volna :D Én is, sokkal jobb ilyeneket fordítani, mint a veszekedést. Igen, nemsokára itt lesz :) Wow, az már kb. a 2. évad fele :D Elhiszem, ki nem állhatom azt nőt, és igen, a karácsonyi részek a legjobbak :) Xx

      Törlés
  13. Sziaszia! Sajnalom, hogy csak most irok, csak a tegnapi napom huzos volt, ma pedig a Balatonban furodtunk. Probalok sietni, nehogy nekem itt ketsegbeess, hogy biztosan azert nem irok, mert nem tetszett a fejezet. Pedig dehogynem!
    Nagyon nagyon szerettem, es basszus basszus a szivem szakadt meg Harry es Louis miatt. Louis gondolatai folyamatosan marjak a torkomat es mintha en lennek o, hasonlo fajdalom szurja a mellkasomat. Harry te jo eg ne sirj draga. Annyira fajt ot (gondolatban) latni ahogy zokog basszus. Ne mar
    Mar varom az ejszakat*-* hehe meg a reggelt, meg a holnapot....marmint a tortenet holnapjat:D
    Amugy a kovetkezo resz eloszulinapi ajandek lesz, aminek nagyon orulok^^
    Aznap apa szulinapja lesz, 15.-en pedig az enyem, de most csaladosan ittvagyunk Balatonon, szoval 14.-en unnepeljuk az enyemet is.:D
    Izgulok a kovi resz miatt*-*

    NAGYON KOSZONOM, HOGY FORDITOD te aftertunder^_^
    Halas vagyok, de nem tudom hogyan meghalalni, csak azzal, hogy minden alkalommal megkoszonom ^^
    ♡♥♡♡♡♡♥♥♥♡♡♡♥♥♥ツ

    Ui: az eredeti irono elegge hmm...hogy is mondjam? Szoval tenyleg, mi mast valasztott volna larry ebedjenek mint a leghosszabbat es a legmegjegyezhetetlenebbet?:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Semmi probléma, megértem, hogy nyaraláskor kevesebb ideje van ilyenekre az embernek :) Örülök, hogy tetszett :)
      Teljesen átérzem, sokszor én is rosszul éreztem magam miattuk, úgyhogy nem van ezzel egyedül. Ahányszor olvastam ezt a részt, annyiszor szakadt meg értük/Harryért a szívem...
      Érdekes lesz, ennyit mondhatok, ahogyan a másnap is :D
      Na, akkor majdnem pont jól jött ki, csak egy nap eltérés :D
      Mindkettőtöknek boldog szülinapot akkor, így előre is, és jó ünneplést :D
      Érdekes lesz, csak ennyit mondhatok ;)

      Nagyon szívesen, ezt a becenevet pedig még senki nem is használta, úgyhogy köszönöm, nagyon cuki :D :3
      Én köszönöm, hogy olvassátok! :) ♥♥
      xoxo

      Ui.: Igen, meg hát ez az a kaja, amit ugye Louis elkészített még régen, úgyhogy más szóba se jöhetett :D

      Törlés
  14. Persze, hogy ez kellett nekem estére...
    Először: ANNE! MINT LEGNAGYOBB RAJONGÓD ÍROK NEKED! IMÁDOM, HOGY NEGYED RÉSZBEN RÉSZED VAN A BÉKÜLÉSÜKBEN! ÓRIÁSA RAJONGÓD: ANNE (tiszteletből fel vettem a nevedet!)
    Másodszor: Csak négyszer olvastam vissza a kaja nevét, ahogyan leírtad, pedig rákellett volna jöjjek, hogy benne lesz a sztoriban.... nem baj, elnézendő.
    Harmadszor: Harry... te imádnivaló hülye, folytasd amit csinálsz! Hódítsd vissza Louist!!!! (Csak én akarom az első sorból nézni?? O.o)
    Lou. Komolyan. Mondom. Felpofozlak. Hanemvetedmagadmoströgtönharrykarjaiba!Utoljára mondom, nagyon csíplek, de van egy határ... MONDJUK AZT MÁR 3 RÉSSZEL TÚLLÉPTED ÖREGEM!! Huh, oké, befejeztem:DD
    Utoljára pedig.. több kérdésem lenne, csak hogy rohadtul eltudj küldeni melegebb éghajlatokra :D mondjuk nem írnék kisregényt, esetleg facebookod van, vagy valamid? Mert úgyérzem ott könnyebb lenne, mint itt :DDD
    IMÁDOM még mindig, ma már másodjára olvasom (ebben meg egy másikban) "Az 50 első randit", ennyire jó lenne?! :DD
    Na jó, befogtam, megyek már!
    Köszönöm hogy fordítasz ♥:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, szerintem sok mindent köszönhetünk Anne-nek, és tutira örülne, ha látná, hogy lett egy ilyen rajongója :D
      Elhiszem, nem valami rövid név, kissé nehéz megjegyezni :D
      Ó, szerintem mindenki első sorból akarja nézni, a hódítást pedig folytatja, ne aggódj ;)
      Néha ráférne Louis-ra az a pofozás, lehet, hogy könnyebben döntene és egyszerűbb lenne a helyzet, de hát ez van. Juj, egy kicsit még legyél türelemmel :D
      Ó, persze hogy van facebookom, bár a blogger nevemmel nincs, úgyhogy küldj te valami elérhetőséget itt, aztán bejelöllek, úgy egyszerűbb lesz :D És mindegy mennyit írsz, engem nem zavar, tudod :D
      Örülök, hogy tetszik, és hát ez lehet, hogy egy jel, hogy nézd meg a filmet :D
      Nagyon szívesen, köszönöm, hogy olvassátok! :) Xx ♥

      Törlés