2015. november 21., szombat

Chapter 136

Sziasztok! :)
Először is bocsánat, hogy csak ma hoztam a részt, sűrűbb volt a tegnapom, mint gondoltam, és fél 12-kor már nem bírtam rávenni magamat, hogy bekapcsoljam a gépem. Na, de mindegy, a lényeg, hogy már itt van. És mennyire édes és cuki fejezet lett ez, azt hiszem, most mindannyiunknak erre van szüksége az előző részek őrülete után :D De gondolom, senkit nem lepek meg azzal, ha azt mondom, az a karácsony se lesz egy egyszerű menet Kenék házában... Viszont ez még odébb van szerencsére, most élvezzétek ezt a kis nyugalmat. A kattintások száma pedig túllépte a 60.000-et, csodásak vagytok, tényleg! ♥
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 136
 
- Nem gondoltad, hogy maradni akarok? – kérdezem Harrytől, majd kezeit az enyéimbe veszem. Ezt már túl sokszor kérdeztem meg, mióta találkoztam vele.
- Nem, nem mindazok után, amiket tettem. Nem most, hogy tudsz mindent. Tudsz mindent – ismétli meg.
- Igen… tudok – ahogy kimondom a szavakat, rájövök, milyen felszabadító ez.
Többé már nem kell aggódnom, hogy a titkok Harry múltjából utolérnek minket. Többé már nem kell várnom, hogy valaki elejtsen egy gránátot rám. Tudok mindent. Végre tudok mindent, amit Harry eddig rejtegetett. Nem tehetek róla, de arra a mondásra gondolok, hogy „néha jobb a sötétben maradni, mint elvakítva lenni a fénytől”. Nem hiszem, hogy ez vonatkozik rám most, zavarnak a dolgok, amiket tett, de szeretem őt, és úgy döntöttem, nem engedem, hogy a múltja hatással legyen ránk többé.
- Mit gondolsz? Van bármi kérdésed a jegyzetben lévő akármelyik dologról? – ül le az ágy szélére, én meg a lábai közé állok. Megfordítja kezeimet az övében, és kis mintákat rajzol a tenyereimre, miközben támpontokat keres az arcomon, hogy hogyan érzek ezzel az egésszel kapcsolatban.
- Nem… Csak azt kívánom, hogy bárcsak tudnám, mi történt Dianával… de nincs más kérdésem.
- Végeztem azzal, hogy az az ember legyek, tudod ezt, ugye? – már elmondtam neki ezt, de tudom, hogy újra hallania kell.
- Tudom ezt. Tényleg tudom, babe – szemei az enyémekhez villannak a szóhasználatra.
- Babe? – húzza fel szemöldökét.
- Nem tudom, miért mondtam ezt – pirulok el.
Soha nem hívtam őt sehogy, csak Harrynek vagy Haz-nak, nem tudom, az imént miért tettem. Én imádom, amikor ő úgy hív engem, de kétlem, hogy ő úgy szereti, ahogyan én.
- Nem… Tetszik – mosolyodik el.
- Már hiányzott a mosolyod – mondom neki. Ujjai abbahagyják a mozdulataikat.
- Nekem is hiányzott a tiéd. Nem mosolyogtatlak meg elégszer – ráncolja a homlokát.
Mondani akarok valamit, hogy eltüntessem a ráncokat az arcáról, de nem akarok hazudni neki. Nem mosolyogtat meg elégszer, ezt pedig tudnia kell.
- Igen… ezen dolgoznunk kell – felelem.
- Nem tudom, miért szeretsz engem.
- Nem számít, miért szeretlek, csak az, hogy szeretlek.
- A levél hülyeség volt, ugye?
- Nem! Abbahagynád az önutálatot? Csodálatos volt. Egymás után háromszor olvastam el. Tényleg boldoggá tett, hogy elolvastam azokat a dolgokat, amiket rólam gondoltál… rólunk.
- Tudtad, hogy szeretlek.
- Igen… de jó volt tudni a kis dolgokat, ahogy emlékeztél, mit viseltem. Az ilyen típusú dolgokat. Soha nem mondasz ilyen típusú dolgokat.
- Ó – úgy néz ki, mintha zavarban lenne.
Kissé még mindig nyugtalanító, hogy Harry a sebezhető fél a kapcsolatunkban. A szerep, amely mindig az enyém volt.
- Ne legyél zavarban – felelem. Karjait derekam köré fonja, majd az ölébe húz.
- Nem vagyok zavarban – hazudja. Egyik kezemmel beletúrok a hajába, a másik karomat pedig a válla köré teszem. Nem régen volt, hogy a karjaiban voltam, de olyan érzés.
- Szerintem igen – mutatok rá, mire felnevet, a nyakamba temetve a fejét.
- Milyen egy szenteste és szülinap. Ez egy rohadt hosszú nap volt – panaszkodik, amivel egyetértek.
- Túl hosszú. Nem tudom elhinni, hogy anyám idejött. Ő olyan ésszerűtlen.
- Nem igazán – feleli Harry, mire visszahúzódok, hogy ránézzek.
- Mi?
- Nem ésszerűtlen, tényleg. Igen, a rossz oldalról közelíti meg, de nem hibáztathatom őt azért, mert nem akarja, hogy velem legyél – mondja nekem.
- Mi? Mióta állsz az ő oldalán? – meg vagyok sértve. Kiálltam anyám előtt érte, értünk, most meg azt mondja nekem, hogy igaza van anyának.
- Soha nem mondtam, hogy az ő oldalán állok, de ha az én fiam lennél, soha nem engedném meg, hogy valaki olyannal legyél, mint én.
Morcosan nézek rá, aztán kimászom az öléből, hogy mellé üljek az ágyon.
- Ne nézz rám így, csak azt mondom, most, hogy belegondoltam az összes szarságba, amit tettem, nem hibáztatom anyádat, hogy azt gondolja, nem kellene együtt lennünk.
- Nos, szerintem nincs igaza, abbahagyhatnánk azt, hogy róla beszélünk? – nyafogom.
A bűntudat a korábban az anyámnak mondott durva szavaimtól megpróbál felszínre törni, nekem pedig elég érzelmi traumám volt mára. Az évre igazából. Az évnek mindjárt vége van, nem tudom elhinni.
- Igen. Miről szeretnél beszélni? – kérdezi.
- Nem tudom… nem róla… beszéljünk valami könnyedebbről. Például, hogy milyen romantikus tudsz lenni – mosolyodom el.
- Nem vagyok romantikus – kötekedik.
- De igen, egészen biztosan az vagy. A levél egy klasszikus volt – ugratom.
- Az nem levél volt, hanem egy jegyzet. Egy jegyzet, aminek csak egy bekezdésnek kellett volna lennie legfeljebb – forgatja a szemét.
- Persze, egy romantikus jegyzet akkor – mosolyodom el.
- Befognád? – nyög fel.
- Ez az, amikor idegesítesz, hogy kimondasd velem a nevedet? – nevetek fel. Harry túl gyorsan mozdul meg, hogy válaszoljak, megfogja a derekamat és az ágyra nyom, fölém kerülve, kezeivel a csípőmön.
- Nem, azóta már más módokat találtam ki, hogy kimondassam veled a nevedet – leheli, ajkai a fülemnél vannak. Az egész testem lángra lobban csak néhány szótól Harrytől.
- Csakugyan? – felelem zavaros hangon.
Diana arctalan alakja jelenik meg a fejemben, amitől felfordul a gyomrom.
- Azt hiszem, várnunk kellene, amíg anyukád nincs a másik szobában – ajánlom. Részben, mert több időre van szükségem, hogy visszaszokjak a kapcsolatunkba, de leginkább azért, mert Anne a másik szobában van. Elég kínos volt azt csinálni egyszer, amíg itt volt.
- Kirúghatom őt most – viccel, majd legördül rólam, hogy lefeküdjön mellém.
- Vagy kirúghatlak én téged.
- Nem mennék el, nem megyek el még egyszer. Ahogy te sem – a hangjában lévő meggyőződés megmosolyogtat.
- Szóval akkor ez az, befejeztük az előre-hátralépegetést? – kérdezem. Egymás mellett fekszünk, mindketten a plafont bámuljuk.
- Igen, ez az. Nincs több titok, nincs több távozás. Gondolod, hogy sikerül nem elhagynod engem legalább egy hétre?
Meglököm a vállát a karommal és felnevetek.
- Gondolod, hogy sikerül nem felidegesítened legalább egy hétre?
- Nem, valószínűleg nem – válaszolja, tudom, hogy mosolyog. Oldalra fordítom a fejemet, és valóban egy hatalmas vigyor van az arcán.
- Majd néha neked is velem kell maradnod a kollégiumomban. Hosszú az út.
- Kollégium? Nem fogsz kollégiumban lakni. Te itt laksz.
- Csak most jöttünk újra össze, igazán úgy gondolod, hogy jó ötlet, ha itt fogok lakni?
- Itt maradsz, nem beszélünk erről tovább.
- Nyilvánvalóan össze vagy zavarodva, hogy így beszélsz velem – mosolyodom el, aztán felemelkedve felkönyökölök, hogy ránézzek. – Nem igazán akarok a kollégiumban lakni, csak meg akartam nézni, hogy mit mondasz – vallom be.
- Nos, örömmel látom, hogy megint bosszantó vagy – feleli, majd felemelkedik, tükrözve mozdulataimat.
- Örömmel látom, hogy megint goromba vagy. Már kezdtem aggódni, hogy a romantikus levél után elvesztetted ezt a képességedet.
- Hívj még egyszer romantikusnak, és pont itt duglak meg, most, akár itt van anya, akár nem.
Szemeim kitágulnak, Harry pedig azt hiszem, hangosabban nevet fel, mint azt valaha hallottam tőle.
- Viccelek! Látnod kellene az arcodat! – ordítja. Nem tehetek róla, de vele nevetek. – Úgy érzem, mintha nem kellene nevetnünk mindazok a dolgok után, amik ma történtek – szólal meg, miután abbahagytuk.
- Talán ezért kellene nevetnünk – mondom, és komolyan is gondolom. Ez az, amit csinálunk, veszekedünk, aztán kibékülünk.
- A kapcsolatunk kissé elcseszett – mosolyodik el.
- Igen… csak egy kicsit – minden bizonnyal egy hullámvasút volt.
- De már többé nem, oké? Megígérem.
- Oké – hajolok oda, majd egy gyors csókot adok neki az ajkaira.
Bár ez nem elég, sosem elég. Ajkaimat visszateszem az övéihez, ezúttal engedem, hogy elidőzzenek. Mindkettőnk szája ugyanakkor nyílik ki, aztán Harry átcsúsztatja nyelvét az enyémbe. Kezeim megmarkolják a haját, ő pedig magára húz, miközben nyelve az enyémet masszírozza. Nem számít, milyen elcseszett volt a kapcsolatunk, tagadhatatlan a szenvedély. A szenvedély, amink együtt van, hihetetlen és mindent elsöprő. Elkezdem mozgatni a csípőmet, rádörgölőzve, mire elmosolyodik az ajkaim alatt.
- Azt hiszem, ennyi elég most – feleli.
Fejemet a mellkasára fektetem, és élvezem a hátam körül lévő karjainak érzését, ahogy rajta fekszem.
- Remélem, jól fog menni a holnap – mondom néhány percnyi csend után.
Harry nem válaszol, majd amikor felemelem a fejemet, szemei csukva vannak, ajkai pedig kissé szétnyíltak álmában. Biztosan kimerült volt, viszont én is. Lemászom róla, aztán megnézem az időt. Elmúlt tíz óra. Lehúzom róla a farmerját anélkül, hogy felébreszteném őt, mielőtt csatlakozom hozzá az ágyban. Holnap karácsony, én pedig csak imádkozhatok, hogy az sokkal jobban telik el, mint a mai nap.

Harry szemszöge
Halványan hallom Louis rohadt ébresztőjét berregni, túl korán felébresztve engem. De nem fogok panaszkodni, mert elég szerencsés vagyok, hogy hallom. Elég szerencsés vagyok, hogy ő itt van mindazok után. Louis kikapcsolja az ébresztőt, majd kimászik az ágyból, egyedül hagyva engem. Követném őt a fürdőbe, nem csinálnék vele semmit, csak hogy a közelében legyek. Az ágy túl meleg, így ellene döntök. Néhány perccel később kikényszerítem magamat az ágyból, hogy készítsek egy adag kávét.
- Boldog karácsonyt – szólal meg anya, amikor belépek a konyhába.
- Neked is – sétálok el mellette a hűtőhöz.
- Csináltam kávét – feleli.
- Látom.
- Harry, sajnálom, amit tegnap mondtam. Tudom, hogy felidegesítettelek, amikor egyetértettem Louis anyjával.
- Csak annyi, hogy Louis hozzám tartozik, sehova máshova. Csak hozzám – fogok meg egy törölközőt, hogy letöröljem a felesleges kávét, ami kiömlött a bögrémre.
- Tudom ezt, Harry. Most már látom. Sajnálom.
- Én is, sajnálom, hogy folyton fasz vagyok. Nem akartam – anya meglepettnek tűnik a szavaimtól, azt hiszem, nem hibáztatom őt. Soha nem szoktam bocsánatot kérni, függetlenül attól, hogy igazan van-e vagy sem.
- Semmi gond, továbbléphetünk rajta. Legyen egy szép karácsonyunk a kedves apád házában – mosolyodik el, a szarkazmus egyértelmű a hangjában.
- Ja, lépjünk túl rajta. Szeretlek, anya – a szavak furcsán hangzanak a számból, de az arckifejezéséért megéri.
- Mi? – a könnyek azonnal összegyűlnek a szemeiben attól, hogy hallotta a szavakat, amelyeket soha nem szoktam kimondani neki.
- Szeretlek, anya – ismétlem meg, egy kicsit kínosan.
Anya a karjaiba von és szorosan megölel, szorosabban, mint azt általában megengedem.

14 megjegyzés:

  1. " - Nem tudom, miért szeretsz engem.
    - Nem számít, miért szeretlek, csak az, hogy szeretlek." Ez annyira csodás, köszönöm.♥♥♥.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, örülök, hogy tetszett :) Xx ♥

      Törlés
  2. EZAZ HUUUU
    Nagyon jó rész lett*-* imádlaaaak
    *Klau

    VálaszTörlés
  3. Jajj, cukkerbogyók!! :3 ❤ Ez olyan jól esett, olyan édesek, és most boldog vagyok, nagyon!! ❤❤ Megzabálom őket, imádom, hogy piszkálódnak, mindent imádok :D
    "-Nem tudom miért szeretsz engem.
    - Nem számít, miért szeretlek, csak az, hogy szeretlek." ❤❤
    Olvadaooook, fel kell törölni a padlóról :DD
    És a vége is :3 Jajj de szeretek most mindenkit, ez nagyon kellett ;)
    Viszont félek a karácsonyi családi dologtól... De remélem addig még lesz boldogság :3
    Pusziiii ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahogy gondoltam, hogy ilyenek lesznek a reakciók, örülök, hogy ennyire boldoggá tett ez a nyugalmas fejezet :)
      Jaj, érzem, hogy ez sokak kedvenc része lesz :D
      Az biztos is, hogy kellett már :D
      Hát nem lesz egyszerű a karácsony, de hamarosan majd meglátjátok.
      xoxo ♥

      Törlés
  4. De édesek!❤
    Annyira aranyosak, hogy az nem igaz! Végre újra béke van. Ahogy olvastam az elején, nem sokáig lesz így, szóval ki kell élvezni.
    Ennél a dialógusnál meghaltam.
    "-Nem tudom miért szeretsz engem.
    - Nem számít, miért szeretlek, csak az, hogy szeretlek."
    És már megint nem romantikus Harry... ugye?!
    Csodás fordítás lett, nagyon várom a kovit.
    xoxo, Roni♡


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, végre béke van, annyira nem sokáig, úgyhogy igen, ki kell élvezni.
      Ó, igen, ez iszonyat édes volt, szerintem ezt mindenki imádta :3
      Egyetértek, hogy mondhatott olyat Harry, hogy ő nem romantikus, hogyne :D
      Örülök, hogy tetszett, és jövőhéten itt lesz :) Xx

      Törlés
  5. Ahw...... *-* Ez kellet, de nagyon. Úúúúgy imádtam. Annyira aranyos volt meg mindeg. Haj, úgy tetszet, de nagyon. Végre béke és nyugalom. Semmi más, csak ez a kettő, ja meg szerelem ! Várom a kövi részt ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Bizony, most végre nyugalom van, az előző részek őrülete után ez már nagyon kijárt nekünk. Jövőhéten hozom :) Xx

      Törlés
  6. Szia Edina! <3
    Ú, ez nagyon édes rész lett. :') Amikor ugratják egymást... azok az érintések. És a végén könnyeztem... Komolyan.
    Imádom.
    Köszönöm szépen, hogy fordítod.
    Puszi.
    B

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága! :)
      Az biztos, nagyon imádok ilyen fejezeteket fordítani, és meg is érdemeltünk már egy ilyen édes részt :3
      Örülök, hogy tetszett :)
      Nagyon szívesen xoxo

      Törlés
  7. Hát ez halál édes volt :)
    Harry jó úton halad :)))
    Louis eszméletlenül cuki :)) mint mindig
    Anne <3 végre mejgött az ész
    Happy van mert jön a Karácsony végre Liaméknál... azért remélem nem lesz olyan borzasztó :D
    Huh, küldöm neked az energyt :D

    Puszi

    xxx Heni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos is, kellet már egy ilyen rész :)
      Hála az égnek, örüljünk, hogy most minden rendben van köztük :)
      Igen, végre Anne is belátta.
      Csak annyira lesz borzasztó, amennyire azt tőlük várni lehet :D
      Köszönöm :D
      xoxo

      Törlés