Chapter 158

Sziasztok! :)

A rész átolvasása után nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy imádni fogjátok ezt. Nekem is az egyik nagy kedvencem, úgyhogy már most alig várom a véleményeiteket :D Harry szerencsétlenkedése priceless :D ♥ Nem is mondok többet, megfogjátok látni. Sajnos nekem még mindig tart a zh időszak, szerdán és csütörtökön lesz, úgyhogy drukkoljatok most is (erre most különösen szükségem lesz :'D) ♥ Az új olvasókat köszöntöm köreinkben, és mivel már tegnap óta nektek is szünet van, így pihenésben gazdag szünetet és kellemes húsvéti ünnepeket kívánok nektek! ♥ Más mondanivalóm azt hiszem, nincs, szóval...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 158

 
- Mi van rajtad? – kérdezi Harry, majd tesz egy lépést hátrafelé, hogy rám nézzen.
- Jóga ruha – vonok vállat.
Emlékszem arra, amikor legutóbb viseltem melegítőnadrágot Harry előtt, a nyers megjegyzésekre, amiket mondott, és az a nadrág nem is volt olyan szűk, mint ez.
- Fordulj meg – feleli, majd körbenéz a folyosón, hogy megbizonyosodjon róla, egyedül vagyunk.
- Mi? Nem.
- Louis, fordulj meg – mondja újra.
- Nem csinálom ezt – egy csapat kosárlabda játékos sétál el a folyosón a jobb oldalunkon, mire Harry legyőzve a szemeit forgatja. Nem tehetek róla, de elmosolyodom bosszúságán.
- Akkor mire vársz? Menjünk – feleli Harry, elhúzva engem a folyosón. Úgy alakítja végül, hogy kissé mögöttem sétáljon, én pedig hirtelen vissza akarok menni tizedik osztályba, amikor egy pulóvert kötöttem a derekam köré, hogy elrejtsem magamat. – Több ilyen nadrágra lesz szükséged – hangja csendes. Finoman felnevetek, aztán megfogom a kezét, hogy kényszerítsem őt, mellettem sétáljon ahelyett, hogy mögöttem jönne.
- Te komolyan nem vetted fel a jógát – nem számít, milyen keményen próbálom meg elképzelni Harryt pózolva, a kép csak nem jelenik meg.
- De igen, felvettem.
- Tudod, hogy mi az a jóga, ugye? – kérdezem tőle, miközben besétálunk a terembe.
- Igen, Louis. Tudom, hogy mi az, és felvettem veled – fújtatja.
- Miért?
- Nem számít, miért, csak több időt akarok veled tölteni – feleli Harry.
- Ó – nem vagyok meggyőzve a magyarázatával, de alig várom, hogy lássam őt jóga órán, és a vele eltölthető plusz idő sem bánt.
Az oktató egy világossárga jógaszőnyegen ül a terem közepén. A nő göndör barna haja a feje tetején van felgumizva, virágmintás pólója pedig jó első benyomást kelt.
- Hol van mindenki? – kérdezi tőlem Harry, ahogy elveszek egy zöld szőnyeget a falon lévő állványról.
- Korán jöttünk – adok neki egy kéket, amit megvizsgál, mielőtt a karja alá teszi.
- Persze hogy korán – mosolyodik el szarkasztikusan, aztán követ engem a terem elejébe.
Elkezdem letenni a szőnyegemet közvetlenül az oktató előtt, de Harry megfogja a karomat, hogy megállítson.
- Kizárt, hátul ülünk – mondja.
- Mi? Nem, én mindig elől ülök – vitatkozom.
- Pontosan. Hátul ülünk – ismétli meg, majd elveszi a kezemből a szőnyegemet, hogy a terem vége felé induljon.
- Ha morcos leszel, nem kellene maradnod – suttogom neki.
- Nem vagyok morcos.
Az oktató bemutatkozik Harrynek és nekem, amikor elfoglaljuk a helyünket a szőnyegünkön, Harry pedig állítja, hogy tudja, hogy be van szívva a nő, amitől felkuncogok.
Bosszúságom elkezd nőni, ahogy a terem megtelik szűk jóganadrágban és kis trikóban lévő lányokkal, akik úgy tűnik, mind rápillantanak vagy megnézik Harryt. Eddig csak mi vagyunk az egyetlen férfiak, és ha nem bukkan fel egy másik, ez inkább irritáló lesz. Szerencsére úgy tűnik, Harry nem veszi észre a rengeteg női figyelmet, amit kap, vagy ez, vagy pedig már nagyon hozzászokott, ennek kell lennie. Mindig ilyen figyelmet kap. Nem mintha hibáztatnám a lányokat, de Harry az én barátom, és máshová kell nézniük. Tudom, hogy néhány lány a tetoválásai és a piercingjei miatt néz rá, biztosan azon csodálkoznak, hogy mi a fenéért vette fel a jógát.
Egy vékony szőke lány teszi le a szőnyegét közvetlenül Harry mellé, és rámosolyog, amikor Harry átnéz rá. Pislog párszor, aztán lenéz, nyilvánvalóan elbűvölve Harrytől.
- Szóval mit akarsz csinálni ma este, babe? – kérdezem hangosan, megbizonyosodva róla, hogy a lány hall engem.
- Mi? – kérdezi Harry.
- Mit fogunk csinálni, amikor visszaérünk a lakásunkba? – hangsúlyozom ki a szavakat, hogy megpróbáljam megértetni a helyzetet.
Harry átpillant a lányra, majd visszanéz rám egy vigyorral az arcán.
- Hmmm… nem tudom, lehet, hogy elfoglalt leszek – kötekedik, mire a homlokomat ráncolom. – Ugratlak – mosolyodik el és megrázza a fejét, nyilvánvalóan szórakozottan a féltékenységemen.
- Oké, mindenki! Kezdjünk bele! – szólal meg az oktató hangja a termen keresztül. Ms. Laney-ként mutatkozik be, aztán egy kis beszédet tart arról, hogy miért és hogyan kezdett el jógát tanítani.
- Soha nem fogja befogni, ugye? – nyög fel Harry néhány perc után.
- Alig várod, hogy pózolj, ugye? – húzom fel a szemöldökömet.
- Milyen pózolás? – kérdezi.
- Pár nyújtással fogunk kezdeni – utasítja Ms. Laney.
Harry a padlón ül, miközben mindenki más leutánozza az oktató mozdulatait. Egész végig érzem Harry szemeit rajtam.
- Nyújtanod kellene – szidom le őt, mire vállat von, de nem mozdul meg.
- Ön, ott hátul, csatlakozzon hozzánk – szól Harryre az oktató.
- Erm… persze – motyogja, aztán szétszedi hosszú lábait és kinyújtja őket maga előtt, mielőtt megpróbálja elérni a lábujjait.
Kényszerítem magamat, hogy a terem eleje felé nézzek, ne pedig Harry felé, hogy megelőzzem a nevetést, ami kitörni készül.
- Meg kellene érintened a lábujjaidat – mondja a szőke lány Harrynek.
- Próbálom – mosolyog rá.
Egyáltalán miért válaszolt neki és én miért vagyok ilyen féltékeny? A lány Harryre nevet, miközben annak a képe, hogy a fejét a padlóhoz vágom, lejátszódik a fejemben. Mindig kioktatom Harryt a temperamentuma miatt, erre én meg ezt a kurva-gyilkosságot tervezem… és kurvának nevezem a lányt, még ha nem is ismerem őt.
- Nem igazán látok jól, előrébb megyek – mondom Harrynek. Meglepettnek néz ki, ahogy megszólal.
- Miért? Én nem… – kezdi el.
- Semmiség, csak látni és hallani akarom, hogy mi történik – magyarázom meg, aztán néhány lépéssel arrébb viszem a szőnyegemet, közvetlenül Harry előtt megállva.
Leülök, majd befejezem a nyújtást a csoporttal. Nem kell megfordulnom, hogy lássam a kifejezést Harry arcán.
- Lou – sziszegi, megpróbálva felkelteni a figyelmemet, de nem fordulok meg. – Louis.
- Kezdjünk a kutya pózzal, ez nagyon egyszerű és könnyű megcsinálni – mondja nekünk Ms. Laney. Lehajolok és tenyeremet a szőnyegre helyezem, aztán Harryre nézek a hasam és a padló közti helyen. Mozdulatlanul áll nyitott szájjal. – Csatlakozik hozzánk? – szól Harryre még egyszer Ms. Laney. Ha ismét megteszi ezt, nem fogok meglepődni, ha Harry az egész osztály előtt leszedi a fejét. Lehunyom a szemeimet, majd megmozgatom a csípőmet, így teljesen előrehajolok.
- Louis – hallom Harryt megint engem szólítani. – Louis Tomlinson – nyaggat.
- Mi az, Harry? Koncentrálni próbálok – felelem, újra ránézve.
Harry le van hajolva, megkísérelve megcsinálni a pózt, de hosszú teste egy ügyetlen szögben áll, és nem tehetek róla, de nevetésben török ki.
- Befognád? – csattan fel, mire hangosabban nevetek.
- Szörnyű vagy ebben – ugratom őt.
- Eltereled a figyelmemet – szűri ki a fogai között.
- Igen? Hogyan? – szeretem, mikor én vagyok fölényben Harryvel szemben, mert ez nem gyakran történik meg.
- Tudod, hogyan – suttogja.
Tudom, hogy a mellette lévő lány hall minket, de nem érdekel, remélem is, hogy hall.
- Akkor mozdítsd el a szőnyegedet – szándékosan felállok, hogy nyújtsak és vissza lehajoljak a pózba.
- Te menj arrébb… te vagy az, aki játszik velem.
- Ugratlak – javítom őt ki, néhány perccel ezelőtt szavait használva ellene.
- Rendben, most hajoljunk le félig – mondja Ms. Laney.
Ismét felállok, aztán lehajolok, kezeimet a térdeimre rakva, és megbizonyosodva róla, hogy a hátam kilencven fokos szögben van.
- Most ugye viccelsz velem – nyög fel Harry azon, hogy az alsó részem gyakorlatilag egyenesen az arca előtt van.
Megfordulok, hogy ránézzek, nem csinálja helyesen a pózt, kezei a térdein vannak, de a háta majdnem egyenes.
- Oké! Most pedig hajoljunk előre – feleli az oktató, majd lehajolok, összehajtva a testemet.
- Ez tényleg olyan, mintha azt akarná, hogy közvetlenül mindenki előtt megdugjalak – mondja Harry, mire felkapom a fejemet, hogy megbizonyosodjak róla, senki nem hallotta őt meg.
- Shh… – kérem, aztán hallom őt kuncogni.
- Mozdítsd el a szőnyegedet, vagy mindent el fogok mondani, amit most gondolok – fenyegetőzik, én meg gyorsan felállok és visszateszem a szőnyegemet a korábbi helyére, Harry mellé. – Gondoltam – vigyorogja.
- Elmondhatod nekem azokat a dolgokat később – suttogom, aztán oldalra billenti a fejét.
- Hidd el, megteszem – ígéri Harry, mire a gyomrom megremeg.
Harry nem sokat vesz részt az óra fennmaradó részében, a szőke lány pedig a felénél arrébb megy, valószínűleg azért, mert Harry nem hagyja abba a beszédet.
- Meditálnunk kellene – suttogom neki vissza, és lehunyom a szemeimet. A terem csendes, kivéve Harry halk suttogásait.
- Ez annyira kibaszottul béna – panaszkodik.
- Te vagy az, aki felvette a jógát.
- Nem tudtam, milyen béna ez. Szó szerint mindjárt elalszom itt.
- Hagyd abba a nyafogást.
- Nem tudom. Kellett neked ezt csinálni és teljesen felizgatni engem, most meg itt ragadtam keresztbe tett lábakkal ülve, meditálva, erekcióval, egy emberekkel teli teremben.
- Harry! – sziszegem, hangosabban, mint azt akartam.
- Shh… – próbál meg több hang is elcsendesíteni engem.
Harry felnevet, mire kinyújtom rá a nyelvemet, kiérdemelve egy piszkos nézést a jobb oldalamon lévő lánytól. Az nem fog működni, hogy Harry és én együtt legyünk jógán, ki fognak rúgni, vagy meg fogok bukni.
- Leadjuk ezt az órát – mondja, amikor vége a meditációnak.
- Te igen, én nem. Nekem szükségem van testnevelés kreditre – tájékoztatom őt.
- Nagyszerű első nap, mindenki! Alig várom, hogy lássam önöket később is a héten – feleli Ms. Laney, elengedve minket.
Összegörgetem a szőnyegemet, de Harry nem zavartatja magát, csak benyomja az övét a polcra.
- Rengeteg más tesi óra van, amit felvehetsz.
- Már ennél vagyok.
- Kérlek? – mondja, én pedig meg vagyok döbbenve. Harry nem így szokott kérni, szóval biztosan fontos neki, hogy legyen egy közös óránk együtt.
- Rendben, akkor válaszd ki az órát, de tudod, hogy stresszes lesz bemenni egy új órára a második nap, már ha egyáltalán lesz hely.
- Talán ismerek valakit, aki segíthet – csipkelődik az apjára utalva.
- Hencegő – mosolyodom el.
- Hívtál már rosszabbul is – kuncog fel.
Szemeim lekalandoznak az alsó területéhez, és nem tudom rávenni a szemeimet, hogy elnézzenek a bő, kosárlabdanadrágjában lévő jól látható dudorról.
- Nincs több jóga. Nem jó az egészségemnek – feleli, lenézve önmagára. Felnevetek, miközben kisétálunk a teremből és az öltözők felé indulunk. – De akkor is több ilyen nadrágra lesz szükséged – teszi hozzá, majd karjait a derekam köré fonja és megszorítja a fenekemet, amitől felkiáltok meglepettségemben. – Gyerünk, öltözzünk át, hogy hazamehessünk – utasítja Harry, ahogy elérjük az öltözőt. – Kivéve persze, ha valami mást akarsz csinálni bent – mondja Harry egy kacsintással.
- Nem, ebben megyek haza. Az a nadrág egész nap kényelmetlen volt – vallom be.
- Tényleg? Hmm… mit is mondtam neked? – kérkedik.
Ahelyett, hogy válaszolnék neki, a szememet forgatom és besétálok az öltözőbe, hogy összeszedjem a dolgaimat.

Chapter 157

Sziasztok! :)

Hála a jó égnek, hogy végre péntek van és hozhatom nektek az új részt, nagyon elfáradtam ezen a héten. A tegnapi két zh-mból az egyik egész jó lett, a másikat még nem tudom, úgyhogy köszönöm azoknak, akik drukkoltak! ♥ Remélem, a ti hetetek jobban telt :) A fejezet pedig... hát ezt szeretni fogjátok, leginkább a végét, ebben biztos vagyok :D Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek az új eseményekkel kapcsolatban. A tavaszi szünet pedig már itt lesz jövő héten, úgyhogy nincs sok hátra, hajrá! :D

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 157

Harry bekanyarodik a parkolóba, aztán megpróbál találni egy olyan parkolóhelyet, ami a lehető legközelebb van a kávézóhoz, így korlátozhatjuk az időjárásnak való kitettségünket, de a kampusz zsúfolt, mivel mindenki visszatért a karácsonyi szünetről. Harry szitkozódik az idő alatt, amíg körbejárkál a parkolóban, én pedig megpróbálok nem nevetni bosszúságán. Egészen imádnivaló.
- Add ide a táskádat – mondja Harry, amikor kiszállok az autóból.
A kezébe adom egy mosollyal és megköszönöm neki a figyelmes gesztust, a táska nehéz, vihető, de nehéz. Furcsa érzés újra a kampuszon lenni, olyan sok minden változott meg és történt, amióta utoljára voltam itt. A hideg szél csípi a bőrömet, Harry pedig egy beanie-t húz a fejére, mielőtt teljesen felhúzza a cipzárt a kabátján, miközben átsietünk a parkolón és le az úton. Vastagabb kabátot kellett volna hoznom és kesztyűt, és még egy sapkát is magamnak. Harrynek igaza volt, amikor azt mondta, hogy nem kellene ujjatlan pólót felvennem, de kizárt, hogy ezt bevallom.
Harry imádnivalóan néz ki így, hogy a haja el van rejtve a beanie alatt, illetve, hogy az arca és az orra piros a hidegtől. Csak Harry nézne ki még vonzóbban ebben a zord időben.
- Ott van – mutat Liamre, ahogy besétálunk.
A kis kávézó meghittsége megnyugtatja az idegeimet, és elmosolyodom, amint meglátom a legközelebbi barátomat egy kis asztalnál ülve, rám várva.
- Jó reggelt – mosolyodik el Liam, amikor szemei megpihennek Harryn és rajtam.
- Reggelt – csiripelem vissza.
- Beállok a sorba – motyogja Harry, aztán a pulthoz indul.
Nem vártam tőle, hogy marad vagy hoz nekem kávét, de örülök, hogy igen. Egy óránk sincs együtt ebben a félévben, és hiányozni fog, hogy lássam őt, mivel már úgy megszoktam, hogy egész nap látom őt, mindennap a karácsonyi szünet második felében legalábbis.
- Készen állsz az új félévre? – kérdezi Liam, amikor helyet foglalok vele szemben.
Megnyikordul a szék a csempepadlón, felhívva ránk a figyelmet, mire bocsánatkérően elmosolyodom, mielőtt Liamre nézek. Egy új hajstílust próbált ki, felállítva a haját a homlokáról, ami nagyon jól néz ki rajta. Ahogy körbenézek a kávézóban, kezdek rájönni, hogy valószínűleg pulóvert kellett volna felvennem. Én vagyok az egyetlen, akin ujjatlan póló van.
- Igen és nem – mondom neki, amivel egyetért.
- Ugyanez. Hogy mennek a dolgok… tudod, köztetek? – hajol át az asztalon, hogy suttogjon.
Harry háttal van nekünk, a kávépincér arcán pedig egy mély homlokráncolás van. A lány a szemét forgatja, miközben Harry átadja neki a bankkártyáját, és kíváncsi vagyok, mit csinált vele Harry, hogy ennyire felidegesítette már ilyen korán.
- Igazából jól. Hogy állnak a dolgok Danielle-lel? Sokkal régebbnek tűnik, mint egy hét, mióta láttuk egymást.
- Jól, New Yorkra készülődik.
- Ez annyira csodálatos, én imádnék New Yorkba menni – nem tudom elképzelni, hogy milyen a város.
- Én is – mosolyodik el, én pedig el akarom mondani neki, hogy ne menjen, de tudom, hogy nem tehetem. – Még nem döntöttem el – válaszolja meg gondolataimat. – Akarok menni és közel lenni hozzá, olyan régóta élünk messze egymástól, de imádom a WSU-t, és nem tudom, hogy távol akarok-e lenni anyától és Kentől és egy hatalmas városba menni, ahol abszolút senkit sem ismerek, kivéve persze Danielle-t.
- Nagyszerű lennél ott is, mehetnél a NYU-ra és ketten kivehetnétek egy lakást – felelem.
- Igen, csak még nem tudom.
- Tudni mit? – szól közbe Harry. Leteszi a kávémat elém, de nem ül le. – Mennem kell, az első órám öt percen belül kezdődik a kampusz túloldalán – mondja Harry, én pedig a falra akarok mászni annak a gondolatától, hogy késében legyek az új órák első napján.
- Oké, jóga után találkozunk. Az az utolsó órám – mondom neki, majd meglep azzal, hogy lehajol és egy csókot nyom az ajkaimra, aztán a homlokomra.
- Szeretlek, légy óvatos – feleli, nekem meg olyan érzésem van, hogy ha az arca nem lenne piros a hidegtől, akkor most azok lennének, szemei a padlóra villannak, amikor eszébe jut, hogy Liam velünk szemben ül. A szeretet nyilvános kifejezése határozottan nem Harry terepe.
- Az leszek. Szeretlek – mondom neki, aztán megajándékozza Liamet egy kellemetlen bólintással, mielőtt az ajtó felé sétál.
- Ez… fura volt – húzza fel a szemöldökét Liam, majd iszik egy kortyot a kávéjából.
- Igen, az volt – nevetek fel, államat a kezemen pihentetem és boldogan felsóhajtok.
- Mennünk kellene a vallásóránkra – mondja Liam, aztán felveszem a táskámat a padlóról mellőlem, mielőtt követem Liamet odakintre.
Szerencsére nem sokat kell sétálnunk az első óránkra. Izgatott vagyok a világvallás óra miatt, nagyon érdekes és elgondolkodtató lesz, és az egy ráadás bónusz, hogy Liam velem van az órán. Amikor belépünk a terembe, nem mi vagyunk az első tanulók, akik megérkeznek, de az első sor teljesen üres.
Liam és én leülünk előre középre, majd elővesszük a könyveinket. Jó érzés újra elememben lenni, az elmélet mindig is az én pályám volt, és imádom, hogy Liam is így érez.
- Ott a tanárunk, az, akiről meséltem – mutat át az előadótermen Liam.
A felén sétáló fiatal férfi nagyon ismerős nekem, fekete haja és lebarnult bőre megmaradt a fejemben.
- Szerintem én ismerem… ó! A Connor’s-nál volt! – suttogom túl hangosan Liamnek.
- Conner’s?
- A bolt a házunknál. Ő volt ott – magyarázom.
- Ó, hát ez random – feleli Liam.
- Igen, az. Olyan fiatal – teszem hozzá, Liam pedig egyetértően bólint.
Mekkora véletlen, hogy a srác a motorbiciklin a Conner’s-nél végül a vallástanárom lett. Alig néz ki elég idősnek ahhoz, hogy főiskolai tanár legyen, és nem kötném a motorozást a világvallás tanításához, ez az, amit kapok, amiért elítéltem őt a rögös megjelenése miatt.
Liam és én türelmetlenül várunk, miközben a terem megtelik diákokkal, legtöbbjük visszataszítóan hangos, az nem segít, hogy ez a terem kisebbnek tűnik, mint a többi, és körülbelül csak harminc szék van.
- Jó reggelt mindenkinek, mint a legtöbben tudják már mostanra, a nevem Soto professzor. Ez a világvallás óra, néhányszor talán unatkozni fognak, és megígérhetem önöknek, hogy egy halomnyi tényt fognak tanulni, amit igazából soha nem fognak használni a valós életben, de hé, mire való a főiskola? – mosolyodik el, mire mindenki felnevet.
Ez más.
- Akkor kezdjük is el, ezen a kurzuson nincsen tanmenet. Nem fogunk követni egy szigorú vázlatot, az nem az én stílusom… de mindent meg fogunk tanulni, amit tudniuk kell a határidőre. Egy nagy feladatuk lesz, de nem fogom elmondani, hogy miből áll a kurzus feléig. A jegyük hetvenöt százaléka egy naplóból fog jönni, amit kötelesek megtartani. Tudom, hogy azt gondolják most, mi köze van egy naplónak a valláshoz? Önmagában semmi, de bizonyos tekintetben igen. Ahhoz, hogy tanuljanak, és tényleg megértsék a spiritualitás bármely formáját, nyitottnak kell lenniük a bármi és minden ötletére. A naplóvezetés segíteni fog ebben, és pár dolog, amit íratni fogok önökkel, olyan témákat foglalnak magukba, amelyekkel kapcsolatban az emberek nem érzik kellemesen magukat, témák, amik nagyon ellentmondásosak és kellemetlenek néhánynak, de nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy ezt az órát mindenki előítéletek nélkül és talán egy kis tudással fogja elhagyni… – ragyogja, majd kigombolja a kabátját.
Liam és én mindketten ugyanakkor fordulunk meg, hogy a másikra nézzünk.
- Nincs tanmenet? – tátogja Liam.
- Napló? – válaszolom csendesen.
Soto professzor helyet foglal a hatalmas asztalnál a terem elején, aztán elővesz egy üveg vizet a táskájából.
- Beszélgethetnek egymással az óra végéig, vagy akár el is mehetnek mára, és az igazi munkát holnap fogjuk kezdeni. Csak írják alá a névsort, így láthatom, mennyien vannak azok, akik nem jelentek meg az első nap – jelenti be egy játékos vigyorral.
A terem felüvölt és éljenez, mielőtt gyorsan elmennek, Liam vállat von nekem, és mindketten felállunk, miután a terem üres. Mi vagyunk az utolsók, hogy aláírjuk a jelenléti ívet.
- Nos, azt hiszem, ez szuper, felhívhatom Danielle-t egy kicsit az órák között – feleli, majd összepakolja a dolgait.
- Én beszélek a professzorral egy percre, úgyhogy előre mehetsz – mondom neki, mire bólint, mielőtt egyedül hagy.
Ahogy közeledek Soto professzor asztalához, észreveszem, hogy fülhallgató van a füleiben, ujjai pedig az asztalán dobolnak. Úgy tűnik, hogy nem vesz észre engem előtte állva, miközben a fülében szóló zenére dúdol.
- Uhm… Beszélhetnék magával egy pillanatra? – kérdezem, de nem figyel rám. Kínosan integetek neki a kezemmel, ami megfogja a figyelmét és felkapja a fejét, miközben kiszedi a fülhallgatót a füléből.
- Bocsánat! Nem láttam, azt gondoltam, hogy már mindenki elment – mosolyodik el, aztán feláll előttem.
- Semmi gond… Csak azon gondolkoztam, hogy feltehetnék-e pár kérdést? – teszem a táskámat a másik vállamra.
- Igen, persze… várjunk… maga az a srác a Conner’s-ből, ugye? – kérdezi, majd lehúzza a kabátját a vállairól, végig a karjain, hogy a széke támlájára tegye.
- Igen, én vagyok – mondom neki egy mosollyal.
- Gondoltam, jön nekem egyel azért. Az a Gloria egy kemény nő, el kellett vinnem őt vacsorázni azért – feleli, én pedig megpróbálok nem felnevetni.
- Maga ott dolgozik? Volt egy névtáblája – kotyogom ki.
- Nem, egy koncertről jöttem előtte. Bár tényleg ott dolgoztam, amíg befejeztem az egyetemet. Nagyon figyel a részletekre – mosolyodik el.
- Igen, azt hiszem – válaszolom, kínosan a határaim hiánya miatt.
- Szóval mire van szüksége, Mr… Tomlinson, ugye? – ül vissza a székébe, miután végighúzza ujjait egy lapon, ami úgy tűnik, hogy a névsor, amelyet minden tanuló aláírt. Nem viselkedik vagy néz ki úgy, mint egy tanár, akik már tanítottak korábban.
- Csak van néhány kérdésem a kurzussal kapcsolatban. Azt mondta, hogy nincs tanmenet…
- Igen?
- Akkor hogyan fogjuk megtudni, hogy mikorra kell befejeznünk a feladatokat?
- El fogom mondani – von vállat.
- Rendben… de honnan fogjuk megtudni, hogy mik a feladatok? – kérdezem.
- El fogom mondani – ismétli.
- De mi van, ha korábban meg akarjuk csinálni a feladatokat?
- Nem tudják.
- De mi…
- Nincs korábbi feladat. Nincs tanmenet. Ez már csak így van – szakít félbe egy mosollyal.
- De én… – kezdem el.
- Ne gondolja túl, biztos vagyok benne, hogy eleget fogja ezt csinálni a többi kurzusán – nevet fel.
- Én… rendben – nem tudom, hogy mi mást mondhatnék. Ez az óra pokol lesz nekem, tudom.
- Nos, ha ez minden, amit tudni akart, akkor indulnék – áll fel a fiatal tanár, majd összeszedi a dolgait.
- Rendben… – felelem csendesen, aztán az ajtó felé sétálok.
- Ó, és Mr. Tomlinson? – szól utánam. – Ne felejtsen el naplót venni – mondja, amikor visszafordulok.

A nap többi része gyorsan eltelik, és alig várom, hogy lássam Harryt. Küldtem neki néhány üzenetet, de még nem válaszolt. A lábaim megölnek, miközben a sportépületbe indulok, nem realizáltam, hogy az milyen hosszú séta lesz. Az izzadtság szaga elárasztja az orrlyukaimat, amint kinyitom az ajtót, majd az öltözőbe sietek, amit egy pálcikaemberrel jelöltek. A falaknál vékony, piros szekrények vannak sorban, a fém megmutatkozik a lepattogzott festéken át.
- Honnan tudjuk, hogy melyik szekrényt kell használnunk? – kérdezem egy alacsony barna hajú sráctól, aki valami úszónadrágot visel.
- Csak kiválaszthatsz egyet, amennyiben elhoztad a saját záradat – tájékoztat.
- Ó – természetesen nem gondoltam arra, hogy hozzak zárat.
- Van nálam egy extra – mosolyodik el, aztán a zsebébe nyúl, mielőtt a kezembe ad egy kis zárat. – A kombináció a hátulján van, még nem szedtem le a matricát – mondja, én pedig megköszönöm neki, ahogy kisétál az öltözőből.
Miután átöltöztem egy új, fekete jóganadrágba és egy fehér pólóba, távozom az öltözőből. A nadrág lazább, mint a farmer, ami rajtam volt, de szűk a bokámnál, de biztos vagyok benne, hogy mindenki ugyanezt fogja viselni, így nem fogom kellemetlenül érezni magamat.
Amikor végigsétálok a folyosón a jógateremhez, egy csapat lacrosse játékos halad el mellettem, mindegyikőjük tesz egy vulgáris megjegyzést, amiket úgy döntök, hogy figyelmen kívül hagyok. Egyet kivéve mindegyikűjük továbbhalad.
- Kipróbálod jövőre a baseballt? – kérdezi a fiú. Szeme sötétbarna, majdnem fekete.
- Én? Nem, csak a jóga órámra indultam – hebegem. Mi vagyunk az egyetlen emberek ezen a folyosón.
- Ó, az nagy kár. Fenomenálisan néznél ki a baseballnadrágban.
- Barátom van – jelentem be, majd megpróbálok elmenni, de megállít.
- Nekem meg barátnőm van… mit számít az? Könnyen dobnám őt érted – mosolyodik el, és tesz egy lépést, sarokba szorítva engem.
Nem tűnik félelmetesnek, de valamitől a beképzelt mosolyával kapcsolatban libabőrös leszek.
- Mennem kell az órámra – felelem.
- Elkísérhetlek… vagy lóghatsz, körbevezethetlek – teszi a karját a falra a fejem mellett, mire hátralépek úgy, hogy nincs hova mennem.
- Húzz el a picsába tőle vagy kibaszottul megöllek – dörren fel Harry hangja mögülem, mire a szemétláda elfordítja a fejét, hogy Harryre nézzen.
Harry félelmetesebben néz ki, mint valaha hosszú kosárlabdázó shortban és fekete pólóban, aminek levágott ujjai felfedik tetovált karjait.
- Én… sajnálom, ember, nem tudtam, hogy van barátja – hazudja.
- Nem hallottál? Azt mondtam, hogy húzz el a picsába tőle – sétál Harry felénk, a lacrosse játékos pedig gyorsan hátrál, de Harry megfogja a pólóját és a falhoz csapja őt. Nem állítom meg őt. – Menj még egyszer a közelébe, és hozzávágom a koponyádat a falhoz. Megértettél? – morogja.
- I… igen… – dadogja a srác, aztán végigsiet a folyosón.
- Hála Istennek – szólalok meg, majd karomat Harry nyaka körül fonom.
- Ki volt ez? – kérdezi, elmozdítva karomat és hátrálva egy lépést tőlem.
- Nem tudom, csak mellettem sétált.
- Biztos vagy benne? – túlságosan mérges, meg tudom mondani.
- Igen, nem ismerem őt. Annyira örülök, hogy jöttél… miért vagy itt? Azt hittem, hogy nem kell neked több testnevelésóra? – kérdezem.
- Úgy döntöttem, hogy felveszek egyet, jó dolog, hogy megtettem – sóhajt fel, aztán kezemet az övébe veszi.
- Melyiket? – érdeklődöm, egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy Harry sportos legyen.
- A tiédet.
- Nem – áll el a lélegzetem.
- Ó, de igen – úgy tűnik, hogy haragja eltűnik, ahogy elmosolyodik sokkos arckifejezésemen.

Chapter 156

Sziasztok! :)

Először is bocsánat a késésért, tegnap csak este értem haza egy beadandó miatt, ma pedig takarítottunk anyával délelőtt, szóval közbejött pár dolog, de már itt is a fejezet, ami szerintem kárpótolni fog titeket ;) Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek :D Pihenjetek egy nagyot a hosszú hétvégén, nekem pedig drukkoljatok csütörtökön, mert két zh-m lesz :')

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 156

 
- Maradj nyugton, Lou – utasít Harry.
- Nem tudok – nyögdécselek, miközben gyengéden megharapja a combom belsejét.
Kizárt dolog, hogy nyugton tudok maradni. Harry felkuncog, és ha az agyam most hozzá lenne kötve a testem többi részéhez, a szememet forgatnám rá.
- Itt akarod csinálni ezt vagy szeretnéd nézni? – kérdezi, mire a gyomrom megremeg. A nyomás tovább épül a lábaim között, és megkísérlem összeszorítani őket, hogy egy kis enyhülést kapjak. – Nem, nem, bébi. Még nem – kínoz engem. Széthúzza a combjaimat, aztán még többet helyez rám a súlyából, hogy elválasztva tartsa őket.
- Itt – válaszolok végre, majdnem elfelejtettem, hogy feltett egy kérdést.
- Gondoltam – vigyorodik el.
Harry olyan pimasz, de szavai olyan dolgokat tesznek velem, amikről soha nem hittem, hogy lehetséges. Nem tudok betelni vele, még akkor sem, amikor az ágyhoz szegezett a lábaimmal széttárva, és olyan valamit tervezünk csinálni, amiről sosem gondoltam volna ezelőtt, hogy megteszem.
- Már gondolkoztam rajta ezelőtt, hogy ezt csináljuk, de túl önző voltam. Én akartam lenni az egyetlen, aki ezt érezteti veled – hajol le, majd elhúzza nyelvét csak centiméterekre a kis redőktől, amiket a bokszerem nyomott a bőrömbe, amely már a padlón pihen. A lábaim akaratlanul is megpróbálnak megmerevedni, de Harry nem hagyja. – Most pedig mivel pontosan tudom, hogyan szereted, ha megérintenek, ez nem fog sokáig tartani.
- Miért akarod? – vinnyogom, amikor ismét végig harapdossa a bőrömet, aztán megnyalja az érzékeny bőrt.
- Mi? – néz fel rám.
- Miért akarod megmutatni nekem, ha te akarsz lenni az egyetlen? – hangom mély és remeg.
- Mert amennyire én akarok lenni az egyetlen, aki miatt elélvezel, annak a gondolata, hogy ezt csinálod magaddal, előttem… csak, baszki – leheli. Ó. Szükségem van a megkönnyebbülésre és hamarosan, remélem, nem tervezi, hogy sokáig kínoz. – Ezen kívül, néha egy kicsit feszült tudsz lenni, és talán csak ez az, amire szükséged van – mosolyodik el, én pedig zavartan megpróbálom elrejteni az arcomat.
Ha nem csinálnánk… ezt… visszaszólnék valamit arra, hogy feszültnek hívott, de igaza van, és mint korábban mondta, mással vagyok elfoglalva.
- Itt… ez az, ahol elkezded – meglep azzal, hogy rám helyezi hideg kezét. Egy sziszegés szökik ki az ajkaim közül hideg érintésétől. – Hideg? – kérdezi, mire bólintok. – Bocs – kuncog fel, majd kezét figyelmeztetés nélkül körém fonja. Csípőm felemelkedik az ágyról, és kezemet a szám elé teszem, hogy elcsendesítsem magamat. – Csak jól fel kell melegítenem a kezemet – vigyorodik el, aztán fel-le mozgatja, mielőtt elveszi, amitől még elkeseredettebben érzem magam, mint ezelőtt. Visszahelyezi őket oda, ahol korábban voltak, mire megharapom az ajkamat. – Most pedig ne csináld ezt még egyszer, vagy nem leszünk képesek befejezni a leckédet – mondja a fogaim között lévő ajkamra utalva.
Hallom a vigyort a hangjában, de nem nézek rá. Helyette úgy döntök, hogy végighúzom nyelvemet az alsó ajkamon és újra megharapom.
- Nagyon ingerlékeny vagy ma, nem vagy egy nagyon jó diák – ugrat.
Még a csipkelődés közben is az őrületbe kerget, hogy lehetséges ilyen csábítónak lenni próbálkozás nélkül? Ez biztosan olyan valami, amit csak Harry sajátított el.
- Add ide a kezedet, Lou – utasítja. Én nem mozdulok, érzem a szégyenkezést összegyűlni az arcomban, aztán érzem, ahogy a keze megfogja az enyémet, majd kezemet az övéhez teszi, le a hasamhoz és a lábaim közé. – Ha nem akarod megcsinálni, nem kell, de szerintem tetszeni fog neked – feleli Harry lágyan.
Kissé felemelem a fejemet, hogy ránézzek. Akarom, nagyjából. Vagyis akarom, de az egész folyamat megalázónak tűnik. Nem kellene ennek egy privát dolognak lennie? Semmi sem igazán privát Harry és köztem, és soha nem is volt, de ez csak annyira intim.
- Akarom – döntöm el.
- Biztos vagy benne?
- Igen, csak… ideges vagyok – vallom be.
Sokkal kényelmesebben érzem magam Harryvel, mint bárkivel az egész életemből, és tudom, hogy semmi olyat nem fog csinálni, amitől kellemetlenül érezném magamat, nem rosszindulatú módon legalábbis. Csak túlgondolom ezt, az emberek folyton ezt csinálják. Igaz?
- Ne legyél. Tetszeni fog – harapja meg a szája sarkát, én pedig idegesen elmosolyodom. – Ne aggódj, ha nem tudsz elélvezni magadtól, én megteszem helyetted – von vállat.
- Harry! – nyögök fel zavaromban, aztán visszaejtem a fejemet a párnára. Hallom őt kissé felnevetni, mielőtt kezeit újra az enyéim köré fonja.
- Így – feleli, majd kezét az enyémhez nyomja, és behajlítja.
Szívverésem drasztikusan felgyorsul, miközben kezemet… oda teszi. Olyan furcsa érzés. Idegen és csak furcsa. Annyira hozzászoktam már ahhoz, hogy milyen érzés Harry keze, ahogy ujjai egyenetlenek és bőrkeményedésesek, nem puhák és simák, ahogy hosszúak és karcsúak, ahogy pontosan tudják, hogyan érintsenek meg, hogyan…
- Csak csináld ezt – hangja vágytól mély, miközben kezemet levezeti sajgó alsó részemhez. Megpróbálok nem arra gondolni, hogy mit csinálunk… mit csinálok. – Milyen érzés? – kérdezi Harry.
- Én… nem tudom – motyogom.
- De igen, tudod. Mondd el, Lou – követeli félig, aztán elmozdítja kezét az enyémről. Nyöszörgök a kapcsolat elvesztésétől, majd elkezdem elmozdítani a kezemet. – Ne, tartsd ott – hangsúlyától visszateszem a kezemet az előző helyére. – Folytasd – parancsolja lágyan.
Nyelek egyet és lehunyom a szemeimet, megpróbálva megismételni, amit Harry csinált. Közel sem olyan jó érzés, mint amikor ő csinálja, de egészen biztosan nem is rossz. Az alhasamban lévő nyomás ismét elkezd felépülni, majd csukva összeszorítom a kezemet, megpróbálva azt tettetni, hogy Harry keze az, amitől így érzek, nem pedig a sajátom.
- Olyan dögösen nézel ki saját magadat megérintve előttem – feleli Harry, és nem tehetek róla, de felnyögök és tovább mozgatom a kezemet, éppen ahogy Harry mutatta.
Amikor kissé kinyitom a szememet, látom Harry kezét megfogni a farmerját. Ó, Istenem. Ez miért olyan dögös? Ez valami olyan, amiről azt gondoltam, hogy az emberek csak pajkos filmekben csinálják, nem a való életben. Harrytől minden olyan dögös, nem számít, milyen furcsa is az. Szemei a lába közé fókuszálnak, fogai pedig az alsó ajkába vájnak.
Abban a pillanatban, hogy érzem, rajtakapott azon, hogy őt nézem, becsukom szemeimet és kizárom a tudatalattimat. Ez egy normális és természetes dolog, mindenki ezt csinálja… csak nem mindenkit néz valaki, de ha az övék lenne Harry, biztosan megtennék.
- Olyan jó fiú vagy nekem, mindig – mondja Harry a fülembe, megcsípve a fülcimpámat. Lehelete forró és menta illatú, amitől kiáltani akarok és az ágyneműbe olvadni ugyanakkor.
- Te is csináld – lehelem, alig felismerve a hangomat.
- Mi?
- Csináld, amit én csinálok… – felelem, nem akarva azt a szót használni.
- Ezt akarod? – meglepettnek hangzik.
- Igen, kérlek, Harry – kezdek olyan közel lenni és szükségem van erre, szükségem van arra, hogy lekerüljön rólam egy kicsit a középpont, és őszintén, látni a kezét, ahogy a farmerja anyagát dörzsöli, bűnös dolgokat tett velem, és látni akarom, hogy megint csinálja, és többet is.
- Oké – válaszolja egyszerűen. Harry annyira magabiztos, amikor a szexről van szó, bárcsak velem is ugyanígy lenne.
Hallom a farmerja cipzárját, aztán megpróbálom lelassítani a kezem mozdulatait, ha nem teszem meg, ennek nagyon, nagyon hamar vége lesz.
- Nyisd ki a szemedet, Lou – követeli, én pedig engedelmeskedem.
Kezét a hossza körül fonja, mire a szemeim kitágulnak a mellettem lévő tökéletes látványra, miközben figyelem Harryt olyan valamit csinálni, amiről soha nem gondoltam volna, hogy valakit látni fogok ezt csinálni. Újra lehajtja a fejét, ezúttal egy csókot nyom a nyakamra, mielőtt száját visszateszi a fülemhez.
- Tetszik ez, ugye? Szereted nézni, ahogy örömet szerzek magamnak, olyan mocskos vagy, Lou, olyan kibaszott mocskos – szemeim soha nem hagyják el a lábai között lévő kezét. Keze gyorsabban mozog, miközben tovább beszél hozzám. – Nem fogom sokáig bírni téged nézve, bébi, fogalmad sincs, hogy ez mennyire dögös – nyög fel, én pedig ugyanezt teszem.
Imádom azt, ahogy hozzám beszél, és most még jobban, többé már nem érzem kellemetlenül magamat. Közel vagyok, olyan közel, és azt akarom, hogy Harry is közel legyen.
- Olyan jó érzés, Harry – nyögök fel, nem érdekelve, milyen hülyén vagy elkeseredetten hangzom. Ez az igazság, és tőle úgy érzem, hogy rendben van így érezni.
- Baszki. Mondj valami mást – nyögi ki.
- Azt akarom, hogy elélvezz, Harry, csak képzeld el a számat körülötted… – a mocskos szavak kibuknak az ajkaimról, aztán érzem a melegséget attól, hogy elmegy, ahogy az lángoló bőrömhöz ér. Ez megteszi a hatását nekem is, és darabokra hullok attól, amit saját magamnak csinálok, majd becsukom a szemeimet, miközben újra és újra a nevét ismétlem.
Amikor kinyitom a szemeimet, Harry a könyökére támaszkodik mellettem, én pedig arcomat azonnal a nyakába temetem.
- Milyen volt? – kérdezi, karját a derekam köré fonva, hogy közel húzzon magához.
- Nem tudom… – hazudom.
- Ne legyél szégyenlős, tudom, hogy tetszett. Ahogy nekem is – csókolja meg a fejem búbját, és felnézek rá.
- Igen, de akkor is jobban szeretem, amikor te csinálod – vallom be, mire elmosolyodik.
- Nos, reméltem is – feleli, aztán felemelem a fejemet, hogy egy csókot nyomjak a gödröcskéje elejére. – Sok dolog van, amit megmutathatok neked – teszi hozzá, mire ismét elpirulok. – Egyszerre csak egy lépés – biztosít engem.
Képzeletem elszabadul azoknak a dolgoknak a gondolatán, amiket Harry mutathat meg nekem, valószínűleg olyan sok dolog van, amelyeket ő csinált, én meg még csak soha nem is hallottam róluk, és valamilyen oknál fogva az összeset meg akarom tanulni.
- Menjünk el zuhanyozni, mivel te voltál ma a sztártanulóm – töri meg a csendet.
- Úgy érted, hogy az egyetlen tanulód? – húzom össze rá a szememet.
- Igen, persze. Talán Liamet kellene tanítanom következőnek, neki is éppen annyira szüksége van erre, mint neked – ugrat, majd megmozdul, hogy kikeljen az ágyból.
- Harry! – sikoltok fel, mire Harry felnevet, egy igazi nevetés és ez egy gyönyörű hang.

Amikor az ébresztőm hétfő reggel korán megszólal, kirepülök az ágyból abban a pillanatban, hogy bekapcsol. Harry felnyög és megpróbálja karját a derekam köré fonni, hogy az ágyban tartson, de kitekergőzöm a markából, majd a fürdőszobába indulok, hogy lezuhanyozzak. A víztől energiát kapok, és a gondolataim elkezdenek visszautazni a félévem elejéhez a WSU-n. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, de ugyanakkor nagyon felkészültnek éreztem magamat, minden részletem megvolt. Azt gondoltam, hogy lesz néhány barátom, és az extra ismertetőkre fókuszálok, talán csatlakozom az irodalmi klubhoz és még néhányhoz. Az időmet a kollégiumi szobámban töltöm majd vagy a könyvtárban tanulva és felkészülve a jövőmre. Kicsit tudtam, hogy lesz egy barátom és vele fogok élni egy lakásban. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz, amikor anyám bekanyarodott a parkolóba a WSU-n, még akkor sem, amikor találkoztam a goromba göndör hajú fiúval, soha nem képzeltem, hogy mi következik neki és nekem. Nem hittem volna el, ha valaki elmondta volna nekem, most pedig nem tudom elképzelni az életemet e nélkül a goromba fiú nélkül. Pillangók kezdenek el táncolni a hasamban, ahogy eszembe jut, milyen érzés volt egy pillantást vetni rá a kampuszon, megpróbálni körbepillantani a teremben őt keresve irodalmon, ahogy rajtakaptam őt, hogy engem néz, miközben a professzor beszélt, ahogy hallgatózott Liam én én utánam. Azok a napok olyan réginek tűnnek már, ősinek, tényleg.
Kiszakadok nosztalgikus gondolataimból, ahogy a zuhanyfüggöny elhúzódik, hogy felfedjen egy félmeztelen Harryt. Haja rendezetlen és a homlokára esik, miközben megdörzsöli szemeit.
- Mit csinálsz itt? Gyakorlod, amit tegnap tanítottam neked? – mosolyodik el, hangja alvástól mély és még lassabb.
- Nem! – vinnyogom, elpirulva, ahogy annak a képe, hogy Harry a saját kezétől ment el, elárasztja az agyamat.
- Persze, babe – kuncog fel.
- Tényleg nem! Csak gondolkoztam – vallom be.
- Min? – ül le a WC-re, én pedig visszahúzom a függönyt.
- Csak, hogy mi volt ezelőtt…
- Mi előtt? – hangja tele van aggodalommal.
- A főiskola első napja, és hogy milyen goromba voltál – ugratom őt.
- Goromba? Még csak nem is szóltam hozzád – védekezik.
- Pontosan – nevetek fel.
- Olyan idegesítő voltál a szörnyű khaki nadrágjaiddal és a barátnőddel. Anyukád arca megfizethetetlen volt, amikor meglátott minket – tudom, hogy a szemeit forgatja annak ellenére is, hogy a függöny blokkolja a kilátásomat rá.
Mellkasom megfeszül anyám említésére, hiányzik, de nem vagyok hajlandó elvállalni a felelősséget az ő hibáiért. Amikor ő készen áll arra, hogy többé ne ítélje el Harryt és engem, akkor beszélni fogok vele, de ha nem teszi ezt meg, nem érdemli meg az időmet.
Szegény anyámnak fogalma sincs, hogy az aggodalma, amit azon a napon érzett irántam, a legrosszabb rémálmává fog változni, a legrosszabb lehetőség az ő „tökéletes” fiának. Ironikus és egészen humorosnak is találom. Nem akarok többet rá gondolni, nem most legalábbis. Forgalmas napom lesz, és ez csak hozzátesz a stresszemhez.
- Te meg idegesítettél a… nos… a viselkedéseddel – nem tudom kigondolni, hogy mit mondjak, mert nem szólt hozzám az első alkalommal, amikor találkoztunk.
- Emlékszel, amikor másodjára láttalak? Egy törölközőben voltál, és azokat a nedves ruhákat fogtad.
- Igen, és azt mondtad, hogy nem fogsz rám nézni – emlékszem vissza.
- Hazudtam. Kétségkívül téged néztelek.
- Olyan régnek tűnik már, nem? – kérdezem.
- Igen, nagyon régnek. Nem tűnik úgy, hogy azok a dolgok ténylegesen megtörténtek, most olyan, mintha mi mindig is lettünk volna, érted mire gondolok?
- Igazából igen – ez igaz, furcsa arra gondolni, hogy akkor Natalie volt a barátnőm ahelyett, hogy most Harry a barátom. Nem áll össze jól. Törődök Natalie-val nagyon, de ő és én éveket vesztegettünk el az életünkből arra, hogy egymással jártunk.
Elzárom a zuhanyt, Natalie-t pedig az agyam hátsó részébe lököm.
- Megtennéd, hogy… – kezdem el kérni, de mielőtt befejezhetném, Harry átdob egy törölközőt a függöny felett. – Köszi – felelem, miközben nedves testem köré tekerem az anyagot.
Harry követ a hálószobánkba, aztán felöltözök amilyen gyorsan lehetséges, míg ő a hasán fekszik az ágyunkon, szemei soha el nem hagyva engem. Szárazra törlöm a hajamat, mielőtt szűk nadrágot és ujjatlan pólót veszek ki.
- Azt veszed fel? Órára? – kérdezi Harry, ahogy lehúzom az akasztóról.
- Igen, jól akarok kinézni – vonok vállat. Ez a kedvenc nadrágom, és azt hittem, hogy az övé.
- Nem tudom, hogy ez… megfelelő-e.
- Miért nem?
- Nem vehetnél fel egy másik farmert? Vagy talán az egyik régi khaki nadrágodat? – ajánlja.
- Utálod azokat a nadrágokat.
- Nem… nem utálom őket. Valójában nagyon tetszenek – hazudja.
- Miről szól ez? Ez nem jellemző vagy bármi – húzom fel a szűk nadrágot és az ujjatlan pólómat.
- Tudom. Én csak… nem tudom, szerintem talán furán néznél ki – feleli. Au.
- Furán néznék ki? Azt hittem, hogy tetszenek ezek a nadrágok és ez a póló? – bámulok a tükörbe, önbizalmam másodpercről másodpercre csökken.
- Tetszenek.
- Akkor miért nem kellene felvennem? – azon őrlődöm, hogy vajon levegyem-e ezeket a ruhákat vagy ne.
- Nem úgy értettem… csak úgy értem… nem tudom, csak talán valami lazább nadrágot kellene felvenned és talán pólót. Nem akarod annyira felhívni magadra a figyelmet.
- Ezt veszem fel – döntöm el most, hogy tudom, csak féltékeny.
- Rendben – fújtatja, majd megfogom a cipőmet, lassan lehajolva. Gyerekes, igen, de úgy viselkedik, mint egy ősember. – Én viszlek el – mondja, aztán felkel az ágyról, hogy felöltözzön.
- Ezt már megbeszéltük, emlékszel? Együtt megyünk hétfőn, szerdán és pénteken, mivel csak kedden és csütörtökön leszek Vance-nál – emlékeztetem őt.
- Fogd be, Lou – rázza meg a fejét játékosan, mire egy ártatlan mosolyt villantok, mielőtt visszaindulok a nappaliba.
Úgy döntök, hogy most az egyszer hagyom a hajamat a homlokomba hullani, és igazából nagyjából tetszik is. Jobban tetszik, amikor fel van állítva, de így is jól néz ki. Miután felteszek egy kis szemceruzát, megfogom a táskámat és belenézek, hogy megbizonyosodjak róla, minden benne van, amire szükségem van, mielőtt találkozom Harryvel a bejárati ajtónál. Harry viszi a táskámat a jóga órámra, én pedig a másik táskámat, amely minden mással tele van, amikre csak szükségem lehet.
A húsz perces autóút csendes az első néhány percben, miközben kiolvadok a téli levegőtől, majd írok Liamnek, hogy megbizonyosodjak róla, nyolckor találkozni fog velem a kávézónál.
- Gyerünk – mondja Harry, amikor az autópályára kanyarodik.
- Mi? – megfordulok, hogy ránézzek.
- Gyerünk, őrülj meg – sóhajt fel, kezét pedig a combomon pihenteti.
Rámosolyodom, aztán elmondom neki a tervemet a mai napra tizedjére az elmúlt huszonnégy órában. Miközben ő azt tetteti, hogy figyelmesen hallgat, megígérem neki és magamnak is, hogy sokkal nyugodtabb leszek holnap.

Chapter 155

Sziasztok! :)

Egy újabb hét telt el, tehát itt az újabb rész. Ebben végre nyugalom van, és... khm, szeretni fogjátok a végét, de ki lesztek akadva, hogy pont ott a vég, ebben biztos vagyok :D Kíváncsi vagyok a véleményeitekre :D És a közepe-vége felé zárójelbe tettem, hogy OCD, ez konkrétan az a kényszerbetegség, amiről Harry beszél. A biztonság kedvéért írtam oda, mert ezt szerintem nem mindenki ismeri. De pl. aki nézte/nézi a Glee-t, abban Emma Pillsbury-nek is ilyen betegsége van, nem tudom, ez segít-e valamennyire :D Jövőhéten hozom a következőt, szokás szerint.

Kellemes olvasást! :) Xx

Ui.: Több mint 90.000 kattintás, nagyszerűek vagytok! ♥

Chapter 155

- Micsoda módja annak, hogy elkezdjük az újévet – mondja Harry, amikor elhúzódik a csókunkból. Homlokát az enyémnek döntve pihenteti.
- Igen – felelem csendesen.
Örülök, hogy kezdünk jobbak lenni a másikkal való kommunikálásban, és sikerült megoldani egy hatalmas konfliktust anélkül, hogy a másikkal kiabáltunk volna, legalábbis amikor józanok voltunk. Nem számítom bele a tegnap estét.
- Tényleg nagyon sajnálom, annyira sajnálom, hogy azokat a dolgokat mondtam – feleli.
- Én is – el akarom mondani neki, hogy mennyire szeretem őt és mennyit jelent nekem, mennyire sajnálom, amit tettem, és hogy nincs oka arra, hogy bizonytalan legyen, de mi van, ha az egészet rosszul gondolom? Mi van, ha nem annyira bizonytalan, mint amennyire én azt hiszem?
- Készen állsz, hogy újra órákra járj hétfőn? – kérdezi.
- Igen, már egy ideje nem voltam. Vagyis rendes órán nem, szóval furcsa lesz nem csak leadni a munkámat és eljönni.
- Én sokkal inkább leadnám a munkámat, mint hogy egy unalmas előadáson üljek – dől a pultnak, de egyik kezét a csípőmön tartja.
- Én nem.
- Igen, tudom, csak az hiányzik neked, hogy te legyél az okos, a felvágás – mosolyodik el.
- A felvágás? – minden tőlem telhetőt megteszek, hogy felháborodottnak hangozzak.
- Szeretsz az lenni, aki megválaszolja az összes kérdést, ne próbáld meg tagadni. Ismerlek, Lou – emeli fel a szemöldökét Harry, aztán felkuncog.
Szeretem ezt az oldalát Harrynek. Ez a játékos Harry annyira másabb, mint a dühös Harry, aki a falunkhoz vagdos dolgokat.
- Tökmindegy – válaszolom éretlenül, és vele nevetek. Közelebb húz magához, majd orrát gyengéden az enyémhez dörgöli.
- Sok szarságot viselsz el tőlem – hangja lágy.
- Ezúttal az én hibám volt, ne vidd már el egyedül a balhét – mondom, mire megrázza a fejét.
- Az volt, mi? – vigyorogja, én pedig megütöm a karját.
- Mit mondott Dan testvére, miután bocsánatot kértél? – a Harry mögötti falra bámulok, amikor felteszem a kérdést.
- Tényleg semmit, nem igazán törődött vele vagy egyáltalán emlékezett arra, amikor dugtunk… az együtt töltött időnkre, úgy értem – megrezzenek annak a gondolatától, hogy Harry megérintette őt, és a bosszantóan fényes hajától. Komolyan hogy lehetséges, hogy olyan fényes haja van? Talán paróka, remélem, hogy az, és valaki lehúzza… – Lou? – szakít félbe Harry.
- Mi?
- Hallottál? Mi terelte el ennyire a figyelmedet? – érdeklődik.
- Semmi… – csak az, hogy őrülten féltékeny és bolond legyek.
- Louis, semmi sem volt vele, csak egy éjszaka volt… vagyis kettő, de ő semmit sem jelentett nekem. Csak azért dugtam őt meg, hogy feldühítsem Dant. Az semmi ehhez hasonló nem volt – biztosít engem, aztán lassan végighúzza ujjait a karomon.
- Tudom, hogy nem volt – felelem, és komolyan is gondolom.
A szörnyű dolgoktól függetlenül, amiket dühből mond, Harry az enyém, én pedig az övé. Nem vagyunk jók egymásnak, de még rosszabbak vagyunk bárki másnak.
- Te vagy a mindenem, tudod ezt, ugye? – suttogja. Állához teszem a kezemet, majd végighúzom nagyujjamat az alsó ajkán, a fémgyűrűre fókuszálva.
- Igen – mondom neki.
- Remélem, hogy igen, a tegnap este nem volt jó este – sóhajt fel, mielőtt mutatóujjamat az ajkaihoz nyomom, hogy elcsendesítsem őt.
- Annak már vége, mindenkinek vannak rossz éjszakái – felelem. Csak úgy tűnik, neked sokkal több van. Teszi hozzá bosszantó tudatalattim.
- Azt hiszem – von vállat Harry. Szemei még mindig pirosak és az alattuk lévő bőrnek kék árnyalata van. Kimerültnek néz ki.
- Talán aludnunk kellene egy kicsit, mielőtt össze kell készítenünk a dolgainkat holnapra – ajánlom.
- Milyen dolgokat? Ezek csak könyvek.
- Akkor is össze kell őket szednem és kiírnom a napirendemet a tervezőmbe. Ó, és ki kell dolgoznom, hogy milyen messze vannak egymástól az óráim. Nem tudom elhinni, hogy ezt még nem csináltam meg! Majdnem elfelejtettem! – kezdek el pánikolni.
Annyira el volt terelve a figyelmem mostanában, hogy ez az egész téli szünet túl gyorsan telt el, és nem készültem fel rendesen az új óráimra.
- Nem kell kidolgoznod az óráidat – nevet fel Harry.
- De igen, kell! Fogalmam sincs, meddig fog tartani, hogy az egyikről eljussak a másikra, nem tudom, hogy milyen lesz a parkoló! Még azt sem tudom, hogy mikor kellene elindulnom reggel! – már elfelejtettem, mennyire stresszes tud lenni a főiskola, mert olyan sok felnőtt problémával kell foglalkoznom, hogy az idő nagy részében nem érzem úgy, hogy még mindig egy főiskolai hallgató lennék.
Az egész hónap egy homály volt. Tényleg csak egy hónap telt el, mióta megtudtam a fogadást? Sokkal többnek tűnik.
- Föld hívja Louis-t… – integet Harry a kezével az arcom előtt. – Készen állsz a sziesztára? – kérdezi.
- Nem! Nincs időm. Túl sok tennivalóm van. Még parkolási igazolványom sincs, tudom kell, milyen messze van a kávézó az első órámtól, hogy megbizonyosodjak róla, még előtte meg tudom venni a kávémat. Fel kell hívnom Liamet! – azoknak a dolgoknak a listája, amiket tennem kell, egyre csak nő a fejemben, miközben elfordulok Harrytől, hogy megkeressem a telefonomat.
- Elfelejtettem, mennyire kényszerbeteg tudsz lenni (OCD) – feleli.
-  Nem vagyok kényszerbeteg, felelősségteljes vagyok – szólok vissza a folyosóról.
Amikor a hálószobába érek, megpróbálom felhívni Liamet, de nem veszi fel. Nagyszerű. Kinyitom a tervezőmet, aztán leülök az asztalunkhoz, hogy elkezdjem lemásolni az órarendemet. Kevesebb, mint negyvennyolc órám van, hogy felkészítsem magamat az új szemeszterre, és eddig alig csináltam valamit.
Megérzem Harry kezét a vállamon, ami megijeszt, a telefonom pedig ugyanakkor kezd el rezegni.
- Liam! Átnézted már az órarendedet? Tudod, milyen messze van a kávézó a világvallás óránktól? – kérdezem tőle, amint felveszem a telefont.
- Igen, csak egy háztömbnyire van. Ha ott találkozunk nyolckor, elsétálhatunk a vallásóránkra és legalább húsz perccel előbb odaérünk – válaszolja. Hála Istennek, hogy úgy tűnik, Liam és én egy agyon osztozunk. Harry hatalmas kezei elkezdik súrolni a vállamat, és ez csodálatos érzés.
- Oké, nagyszerű, majd meglátom, mennyi ideig tart a jóga órámra odaérni. Biztos vagyok benne, hogy a kampusz másik oldalán van – nyögök fel.
- Igen, azt hiszem… – szakad félbe Liam mondata, amikor elhúzzák a telefonomat a fülemtől. Megfordulok, és Harryt látom a füléhez nyomni a telefont. Amikor talpra állok, hogy megpróbáljam visszavenni tőle, ő hátralép.
- Add ide a telefont – suttogom, de ő megrázza a fejét.
- Liam, Lou majd visszahív – mondja a kis hangszóróba. Szabad keze megfogja a csuklómat és közel húz magához, a hátam a mellkasánál van. Másodpercek telnek el, mielőtt megszólal. – Mással van elfoglalva – ajkai súrolják a nyakamat, mire megremegek. Ó. – Ne legyél már idegesítő, nektek gyógyszerre van szükségetek – mondja Harry, aztán megszakítja a hívást, mielőtt leteszi a telefont az asztalra.
- Miért csináltad ezt, alig van időm, hogy rendbe tegyem a dolgaimat – felelem, hangom elárul, amikor megnyalja és megszívja a nyakamon lévő bőrt.
- El kell lazulnod, bébi.
- Nem lehet, olyan sok tennivaló van.
- Segíthetek – lassan beszél, lassabban, mint általában. Fogása a csípőmön szorosabb lesz, amikor másik kezét a mellkasomra helyezi, hogy nyugodtan tartson. – Emlékszel arra, amikor kivertem neked a tükör előtt és megnézettem veled, ahogy elmész? – kérdezi.
- Igen – nyelek egyet.
- Az szórakoztató volt, nem? – dorombolja.
Forróság árasztja el a testemet szavaitól. Nem forróság. Tűz.
- Megmutathatom neked, hogyan érintsd meg magad úgy, ahogy én érek hozzád – szívja meg durván a bőrömet.
- Mm… ii? – akadok meg a szó felénél, mert már egy labdányi elektromossággá váltam.
- Akarod, hogy megmutassam?
A mocskos ötlet valahogy vonzóan hangzik, de túl megalázóan, hogy bevalljam.
- A hallgatásodat igennek veszem – feleli, aztán elengedi a csuklómat, de megfogja a kezemet. Én csendben maradok, idegesen ismételve a fejemben a szavait. Ez túl kínos, és nem vagyok biztos benne, hogyan érzek ezzel kapcsolatban.
Harry az ágyhoz vezet, majd gyengéden hátratol a puha matracon. Rám mászik, és szétterpeszti a lábamat. Segítek Harrynek levenni a melegítőnadrágomat, ő pedig egy csókot nyom a combom belsejére, mielőtt lecsúsztatja a bokszeremet.