2016. június 17., péntek

Chapter 170

Helló! :)
Érzésem szerint sikerült a statisztika, csak nem győzöm kivárni, hogy végre beírják a jegyet :D A fejezet már sajnos nem ennyire vidám, bár ezen szerintem nem lepődtök meg. Elég hosszú a rész, hosszabb, mint általában, remélem azért tetszeni fog az események ellenére is :) A közepe környékén zárójelbe írtam, hogy "My After Harry-self", ez az a szó pontosan, amit Louis használ. Megértitek, ha elértek ahhoz a részhez. És mint mindig, kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek a fejleményekről. Azt hiszem, más mondanivalóm nincs, csak annyi, hogy nagyon kellemes nyári szüntet kívánok nektek, pihenjétek ki a suli fáradalmait :D ♥
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 170
 
Kilenc nap.
Kilenc nap telt el anélkül, hogy egy szót is hallottam volna Harrytől. Nem hittem, hogy lehetséges nekem, hogy végigcsináljak egyetlen napot anélkül, hogy beszélnék vele, nemhogy kilencet. Ez őszintén száznak érződik, de minden egyes másodperc kevésbé fáj, mint a korábbi. Nem volt könnyű, közel sem. Ken felhívta Mr. Vance-t, hogy hétfőig pihenőt kérjen nekem, mondván, úgyis csak egy napot hiányoznék. Kibírtam volna, minden erőmet összeszedtem volna, hogy átvészeljem a napot összeomlás nélkül.
Tudom, hogy én vagyok az, aki elment, az, aki elsétált, de belehalok abba, hogy Harry még csak meg sem próbálta. Mindig többet adtam ebbe a kapcsolatba, és ez volt az ő esélye arra, hogy megmutassa nekem, hogyan érez igazán. Azt hiszem, egy bizonyos módon megtette, csak ez az ellentéte annak, amit gondoltam, és amit kétségbeesetten akartam. Amire szükségem volt.
Tudom, hogy Harry szeret engem, tényleg. Azonban azt is tudom, hogy ha annyira szeret engem, mint én azt gondolom, mostanra már biztosan megmutatta volna nekem ezt. Azt mondta, hogy nem fogja ezt hagyni, de megtette. Hagyta, engem pedig elengedett. Az a rész, ami a legjobban megrémiszt az az, hogy az első héten teljesen elveszetten járkáltam. Elveszett voltam Harry nélkül. Elveszett a szellemes megjegyzései nélkül. Elveszett a nyers beszólásai nélkül. Elveszett a határozottsága és a magabiztossága nélkül. Elveszett az nélkül, ahogy néha köröket rajzolt a kezemre, miközben az övéi között fogta, ahogy ok nélkül megcsókolt és rám mosolygott, amikor azt gondolta, hogy nem figyelek. Nem akarok elveszett lenni nélküle, erős akarok lenni. Azt akarom, hogy a napjaim és éjszakáim ugyanolyanok legyenek, akár egyedül vagyok, akár nem. Kezdem azt feltételezni, hogy talán mindig egyedül leszek, amilyen dramatikusnak tűnik a gondolat, nem voltam boldog Natalie-val, Harry és én pedig nem működtünk. Talán ebben a tekintetben olyan vagyok, mint anyám, jobb, ha egyedül vagyok.
Nem akartam, hogy így legyen vége, ilyen elvágottan és szárazon. Beszélni akartam mindenről, azt akartam, hogy válaszoljon a hívásaimra, hogy valamiféle közös megegyezésre juthassunk. Csak térre volt szükségem, egy szünetre volt szükségem tőle, hogy megmutassam neki, nem vagyok a lábtörlője, és hogy nem fogok beletörődni abba, hogy így kezeljen és újra meg újra hazudjon nekem. Ez visszafelé sült el, mert nyilvánvalóan nem érdekli őt annyira, mint azt gondoltam. Talán ez volt a terve egész végig.
Az első nap tényleg vártam egy hívást, üzenetet, vagy a pokolba is, azt vártam Harrytől, hogy berobban az ajtón olyan hangosan ordítva, amennyire csak tud, és jelenetet rendezzen, miközben mi az ebédlőben ülünk csendben, senki sem egész biztos benne, hogy mit mondjon nekem. Aztán amikor ez nem történt meg, kiborultam. Nem a sarokban sírós, sajnálom önmagamat kiborulás volt. Hanem, hogy elvesztettem magamat. Minden másodpercet annak reményében éltem meg, hogy Harry visszajön, hogy hason csússzon a bocsánatomért. Majdnem beadtam a derekamat aznap, majdnem visszamentem a lakáshoz. Kész voltam, hogy elmondjam neki, a pokolba a házassággal, nem érdekel, ha mindennap hazudik nekem és nem tisztel, mindaddig, amíg nem hagy el. Szerencsére kizökkentem ebből és volt egy kis tiszteletem magam felé.
A harmadik nap volt a legrosszabb. A harmadik nap volt az, amikor a ráébredés kezdett megütni. A harmadik nap volt az, amikor végre megszólaltam majdnem háromnapnyi teljes csend után, csak hogy elmotyogjak egy egyszerű igent vagy nemet Liamnek vagy Karennek az előző napok alatt. Az egyetlen hang, ami kijött belőlem, az elfojtott zokogás és szaggatott magyarázat volt könnyeken keresztül, hogy az életem miért lenne jobb, könnyebb nélküle, amit még én sem hittem el. A harmadik nap volt az, amikor végre belenéztem a tükörbe a piszkos és horzsolásos arcomra, a szemeim annyira be voltak dagadva, hogy már alig nyíltak ki. A harmadik nap volt az, amikor a padlóra estem végre azért imádkozva Istenhez, hogy tüntesse el a fájdalmat. Senki sem tudja kezelni ezt a fájdalmat, mondtam neki. Még én sem. A harmadik nap felhívtam Harryt, nem tehettem róla. Azt mondtam magamnak, hogy ha felveszi, megoldjuk, és mindketten kompromisszumot kötünk, sokszor bocsánatot kérve, és megígérve, hogy soha nem hagyjuk el a másikat újra. Helyette a hangpostája kapcsolt be két csörgés után, azt bizonyítva, hogy figyelmen kívül hagyta a hívást.
A negyedik nap megcsúsztam és megint felhívtam őt. Ezúttal volt szíves hagyni, hogy a hangpostáig kicsöngjön ahelyett, hogy megnyomta volna a nem fogadást. A negyedik nap volt az, amikor rájöttem, hogy igazából én mennyivel inkább törődöm vele, mint ő velem. A negyedik nap volt az, amikor az egész napot az ágyban töltöttem, újraélve azt a néhány alkalmat, amikor ténylegesen elmondta, hogyan érez irántam. Kezdtem rájönni, hogy a kapcsolatunk nagy része, és az, hogy hogyan írtam le az irántam való érzéseit a fejemben, csak ez volt, a fejemben volt. Kezdtem rájönni, hogy amíg én azt gondoltam, megcsinálhatjuk ezt, működtethetjük örökké, addig ő egyáltalán nem is gondolt rám.
Ez az a nap, amikor eldöntöttem, hogy csatlakozom a normális tinédzserek soraihoz, és rávettem Liamet, hogy mutassa meg nekem, hogyan kell zenét letölteni a telefonomra. Amint elkezdtem, nem tudtam abbahagyni. Több mint száz zenét szedtem le, a fülhallgató a fülemben volt, alig vettem ki majdnem huszonnégy órán át, és minden alkalommal, amikor gyengének éreztem magamat az után. A zene sokat segít. Hallani más emberek fájdalmát arra emlékeztet, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki szenved az életben. Nem én vagyok az egyetlen, aki szeretett valakit, aki nem szerette őket eléggé ahhoz, hogy harcoljon értük.
Az ötödik nap volt az, amikor végre lezuhanyoztam és megkíséreltem bemenni az órákra. Visszavetettem magam jógára, remélve hogy tudom kezelni az emlékeket, amik előjönnek majd. Furcsán éreztem magam a boldog egyetemisták között sétálva. Az összes energiámat arra használtam, hogy ne fussak Harrybe a kampuszon. Elhagytam azt a fázist, hogy azt akarom, hogy felhívjon. Azon a reggelen sikerült meginnom a kávém felét, Liam pedig azt mondta, hogy a szín kezdett visszatérni az arcomba. Úgy tűnt, senki nem vesz észre, és pontosan ez volt, amit akartam. Soto professzor azt a feladatot adta ki, hogy írjuk le a legnagyobb félelmeinket, amikor az életről van szó, és hogy hogyan kapcsolódnak a hithez és Istenhez.
- Félnek a haláltól? – kérdezte tőlünk.
- Nem vagyok máris halott? – válaszoltam csendesen.

A hatodik nap kedd volt. Elkezdtem mondatokban beszélni, törött mondatokban, amik általában nem kapcsolódtak a szóban forgó tárgyhoz, de senkinek nem volt szíve, hogy rám szóljon érte. Visszatértem a Vance-hoz, Kimberly a nap első felében nem találkozott a tekintetemmel, de végül megkísérelt beszélgetésbe elegyedni velem, amiben nem tudtam rávenni magamat, hogy részt vegyek. Említett egy vacsorát, és emlékeztetem magamat, hogy még egyszer kérdezzem meg tőle, amikor tudok józanul gondolkozni. A napot úgy töltöttem, hogy egy kézirat első oldalát bámultam, nem számít, hányszor olvastam és újra olvastam az első oldalt, nem tudtam beleásni magamat. Ezen a napon ettem, többet, mint rizst vagy egy banánt, mint a korábbi napokon. Karen sonkát csinált, csak azért vettem észre, mert arra emlékeztetett, amikor ezt készített egy vacsorára, amin itt voltunk Harryvel az elején. A képek arról az estéről, ahogy Harry mellettem ült és fogta a kezemet az asztal alatt, visszaküldenek gyászos állapotomba, amitől az estét a fürdőszobában töltöm, kihányva a kis ételt, amelyet elfogyasztottam.
A hetedik napon az autóm készen állt, hogy elvigyem. Aláírtam pár oldalt, és meg is kaptam a kulcsokat. Ha a helyükben lettem volna, aggódtam volna, hogy a kulcsokat egy zombi fiúnak adjam át, akinek csapzott a haja, és egy vacak póló van rajta a fiókból, ami a szerelme régi szobájából való, amelyben ő sosem töltötte az idejét.
Ahogy Liam követett kifelé a szerelő parkolójából, elkezdtem elképzelni, mi történt volna, ha jobban megsérülök a balesetben. Ha meghaltam volna talán… nem lett volna könnyebb? A gondolat megijesztett, nem a halálom, hanem hogy az agyam képes volt ilyen sötét helyekre kalandozni. A gondolat kiszakított zuhanásomból, és a valósághoz lévő legközelebbi dologhoz vitt, amit agyam kezelni tud. Pólót cseréltem, és megfogadtam, hogy soha nem teszem be a lábamat abba a hálószobába még egyszer, nem számít, mi történik. Elkezdtem lakásokat keresni, amiket megengedhetek magamnak közel a Vance-hoz, és online órákat a WSU-n. Túlságosan élvezem az oktatást ahhoz, hogy kizárjam magamat belőle és online órákat vegyek fel, így ellene döntöttem, de találtam néhány lakást, amit megnézhetek.
A nyolcadik nap mosolyogtam, rövid időre, de mindenki észrevette. A nyolcadik nap volt az első reggel, amikor elvettem a szokásos fánkomat és kávémat, amikor megérkeztem a Vance-hoz. Lent tartottam, és még vissza is mentem többért. Aznap láttam Trevort, azt mondta, hogy jól nézek ki, ráncos ruháim és üreges szemeim ellenére is. A nyolcadik nap volt a változás, a nyolcadik nap volt az első nap, amikor az csak az időm felét töltöttem azzal, hogy azt kívántam, bárcsak máshogy alakultak volna a dolgok Harry és köztem. Hallottam Kent és Karent megbeszélni Harry szülinapját, ami néhány nap múlva lesz, és meglepődtem, hogy csak egy enyhe égést éreztem a mellkasomban a nevének hallatára.
A kilencedik nap ma van.
- A földszinten leszek! – szól át Liam a „hálószobám” ajtaján.
Senki nem hozta fel témának, hogy megbeszéljük, vagy egyáltalán említette meg, hogy elmegyek, vagy hogy hová megyek ezután. Hálás vagyok ezért, de ugyanakkor fogalmam sincs, hová menjek, és a jelenlétem végső soron teher lesz. Liam folyamatosan biztosít róla, hogy addig maradhatok, ameddig szükségem van rá, Karen pedig egy nap többször is emlékeztet rá, hogy mennyire élvezi a társaságomat, de a nap végén ők akkor is Harry családja. Előrefelé akarok tenni egy lépést, eldönteni, hogy hová kellene mennem, hol kellene laknom, és hogy többé már nem félek.
Nem tudok, és nem vagyok hajlandó még egy napot sírással tölteni egy tetoválásos fiú miatt, aki többé már nem szeret.
Amikor találkozom Liammel a földszinten, egy hatalmasat harap egy bagelből, egy hangyányi krémsajt marad a szája sarkán, így kinyújtja nyelvét, hogy lenyalja azt.
- Reggelt – mosolyodik el, arca teljes, szemei tágak.
- Reggelt – ismétlem meg, aztán töltök egy pohár vizet. Liam továbbra is rám bámul, miközben kortyolok a vizemből. – Mi az? – kérdezem meg végül tőle.
- Jól… nos… jól nézel ki – feleli.
- Köszönöm, úgy döntöttem, hogy lezuhanyozok és visszatérek a halálból – viccelek, mire lassan elmosolyodik, mintha bizonytalan lenne a mentális állapotomat illetően. – Tényleg, semmi gond – biztosítom őt, majd még egyet harap a bageljéből, befejezve azt.
Úgy döntök, hogy beteszek egyet a kenyérpirítóba magamnak, és megpróbálom nem észrevenni, hogy Liam úgy bámul rám, mintha egy állat lennék az állatkertben.
- Készen vagyok, amikor te is – mondom neki, miután befejezem a reggelimet.
- Louis, ma olyan nagyszerűen nézel ki! – dicsér meg Karen, amikor belép a konyhába.
- Köszönöm – mosolygok rá.
A mai az első nap, amikor időt szakítottam arra, hogy elkészüljek, tényleg elkészüljek és szalonképes legyek. Az elmúlt nyolc nap, amin túl vagyok, messze van a szokásos, rendezett megjelenésemtől. A mai nap önmagamnak érzem magam. Az új önmagamnak. A Harry Utáni-önmagamnak (My After Harry-self). A kilencedik nap az én napom.
- Csodás ez a póló – bókol ismét Karen.
A sárga póló, amit Anne vett nekem karácsonyra, jól illik rám és nagyon kényelmes. A Toms cipőmet vettem fel. A hajam fel van állítva. Szemem kissé égtek, ahogy végighúztam alatta a barna szemceruzát, a smink biztosan nem volt a prioritásaim listájának tetején a zuhanásom alatt.
- Köszönöm szépen – mosolyodom el újra. – Szükséged van rám, hogy megcsináljak valamit, mielőtt elmegyünk? – kérdezem Karentől, mire megrázza a fejét.
- Nem, kedvesem, csak legyen szép napod – mosolyodik el, nyilvánvalóan meglepetten, de nagyon boldogan, hogy visszatértem a való világba.
Biztosan ilyen, ha egy törődő anyukád van, valaki, aki kedves és bátorító szavakkal küld el iskolába. Nem úgy, mint az én anyáméi, „A hajad egy kicsit rendezetlen, ki kell vasalnod azokat a ruhákat, Louis”.
Anyám, az összes hívását elkerültem, szerencsére. Ő volt az utolsó ember, akivel beszélni akartam, de most, hogy anélkül tudok lélegezni, hogy ki akarnám tépni a szívemet a mellkasomból, ténylegesen fel akarom őt hívni. Elviselhető volt, ha nem is volt kellemes aznap, mikor láttam, kilenc nappal ezelőtt.
- Ó, Louis, velünk jössz majd Christianék házához vasárnap? – kérdezi Karen, éppen ahogy elérem az ajtót.
- Vasárnap?
- A vacsorára, amit tartanak, hogy megünnepeljék a költözésüket Seattle-be? – mondja nekem, mintha tudnom kellene, hogy miről beszél. – Kimberly mondta, hogy szólt neked róla? Ha nem akarsz jönni, tudom, hogy meg fogják érteni – biztosít róla.
- Nem, nem. Menni akarok. Megyek veletek – mosolyodom el.
Készen állok erre. Lehetek a nyilvánosság előtt egy társadalmi környezetben anélkül, hogy összeomlanék. A tudatalattim kilenc nap óta most az egyszer néma, amit megköszönök neki, mielőtt követem Liamet kintre.
Az időjárás tükrözi a hangulatomat, napos és valahogy meleg így január végére.
- Te elmész vasárnap? – kérdezem Liamtől, amint beszállunk az autóba.
- Nem, ma este indulok, emlékszel? – válaszol.
- Mi?
- New Yorkba megyek a hétvégére, Danielle beköltözik a lakásába ott. Mondtam neked néhány napja.
- Annyira sajnálom, jobban kellett volna figyelnem rád, ahelyett hogy úgy teszek, mintha minden rólam szólna – mondom neki, és komolyan is gondolom. Nem tudom elhinni, milyen önző voltam, hogy nem figyeltem rá, amikor Danielle New Yorkba való költözéséről mesélt.
- Nem, semmi gond. Amúgy is csak alig említettem meg, nem akartam az arcodba nyomni, amikor olyan… nos, tudod.
- Amikor zombi voltam? – fejezem be helyette.
- Igen, egy nagyon ijesztő zombi – viccel, mire elmosolyodok az elmúlt kilenc napban ötödjére. Jó érzés.
- Mikor jössz vissza? – kérdezem Liamtől.
- Hétfő reggel, hiányozni fogok a vallásóráról, de rögtön utána ott leszek.
- Wow, ez izgalmas. New York hihetetlen lesz – szeretnék elszökni, kijutni innen egy kicsit.
- Aggódtam, hogy elmegyek, és itt hagylak téged – feleli, nekem pedig bűntudatom lesz.
- Nem kell! Már így is túl sokat teszel értem, itt az ideje, hogy megcsináljam a dolgokat magamért. Nem akarom, hogy valaha is elgondolkozz azon, hogy valamit nem teszel meg saját magadért miattam. Annyira sajnálom, hogy éreztél miattam – mondom neki.
- Ez nem a te hibád, Harryé – emlékeztet engem, mire bólintok.
A fülhallgatómat visszateszem a fülembe, Liam pedig elmosolyodik.
- Úgy nézel ki, mint egy tényleges egyetemista – mondta nekem a hetedig napon, amikor lesétáltam egy kis vízért a fülemen dübörgő zenével.
Vallásórán Soto professzor a fájdalmat választja témának. Egy pillanatra esküszöm, hogy az én kedvemért csinálta, hogy kínozzon, de amikor elkezdek arról írni, hogy a fájdalom hogyan okozhatja azt az embereknek, hogy a hitükhöz és Istenhez forduljanak vagy elforduljanak tőle, hálás vagyok kínzásáért. Írásom végül azzal van tele, hogy hogyan változtathat meg a fájdalom, hogyan tesz erősebbé, és a végén annyira nincs szükséged a hitre. Magadra van szükséged. Erősnek kell lenned, és nem szabad megengedned a fájdalomnak, hogy ellökjön vagy belehúzzon bármibe is.
- Mr. Tomlinson? – szólít a nevemen a tanárom, miközben összeszedem a cuccaimat, hogy elmenjek. Liam óvatosan figyel, ahogy közelebb megyek az asztalához. – Örülök, hogy úgy döntött, csatlakozik ma hozzánk – mosolyodik el. Szóval észrevette részvételem hiányát a mindennapi életben.
- Igen, elég volt az elvonultságból – válaszolom.
- Örömmel hallom, az elvonultságból semmi jó nem származik – nyúl a nyakkendőjéhez és meglazítja, meghúzva a kockás mintát, az agyam pedig visszakalandozik hozzá, amikor laza farmerben volt, miközben a kis színpadon énekelt. – Egyébként ismét játszunk ma este, ha el akar jönni és elhozni a barátait.
Egy másodpercre megállok, hogy átgondoljam a válaszomat. A barátaim Harry barátai, így nagy valószínűséggel nem fognak jönni, Liam pedig rögtön elmegy a mai órák után.
- Persze. Elmegyek. Nem tudom, hány barátot tudok elhozni, de szívesen elmegyek – felelem végül.
Ha elmegyek arra a vacsorára vasárnap, fel kell frissítenem az emlékeimet, hogy hogyan kell társadalmi környezetben viselkedni, nem mintha ez valaha is kellemes lett volna nekem.
- Nagyszerű! Találkozunk ma este – ragyogja, majd visszasétálok Liamhez.
- Mit akart? – kérdezi Liam.
- Megint meghívott a Canal Street-re – mondom neki, a vállamra véve a táskámat.
- Louis…
- Nem lesz semmi gond.
- Nem hiszem, hogy egyedül kellene menned, ez annyira nem helyénvaló.
- Megkérem Tristant, hogy jöjjön el – felelem, aztán előveszem a telefonomat, hogy ezt megtegyem.
Végül visszamegyek a kávéházba a jóga előtt abban a reményben, hogy több energiát szerezzek. A visszaúton a jógára, elmegyek a környezetismeret épülete mellett, az agyam pedig Zaynhez vándorol. Kíváncsi vagyok, hogy itt van-e most? Feltételezem, hogy igen, de fogalmam sincs az órarendjéről.
Mielőtt túlgondolhatnám, bemegyek. Van egy kis időm, mielőtt kezdődik az órám, és az kevesebb, mint öt perc innen. Körbenézek az épület hatalmas előterében. Éppen ahogy vártam, nagy fák töltik ki a terem nagy részét, és ragaszkodva a témához, a mennyezet tetőablakokból készült, azt a látszatot keltve, hogy a plafon nem létezik.
- Louis? – hallom őt meg. Amikor megfordulok, hogy Zaynre nézzek, laborköpenyt visel és egy nagy védőszemüveg van a feje tetején, hátranyomva a haját.
- Szia…
- Mit keresel itt? Szakot váltottál? – mosolyodik el. Imádom, ahogy a nyelve elrejtőzik a fogai mögött, amikor mosolyog, mindig is imádtam.
- Igazából téged kerestelek.
- Igen? – meglepettnek tűnik.
- Igen, kíváncsi voltam, hogy el akarsz-e jönni megint a Canal Street-re ma este. A tanárom ismét meghívott, és mint legutóbb, azt mondtam, hogy elviszem a barátaimat – magyarázom. – Rebecca is jöhet természetesen – teszem hozzá.
- Igen, persze, elmegyek. Rebecca Kaliforniában van a héten, de elhozom magammal Niallt vagy valami – feleli.
- Klassz – mozgolódom előre és hátra a lábaimon.
- Klassz – ismétli meg Zayn.
- Nos, jobb, ha megyek – mondom, aztán mindketten megkísérlünk elsétálni, de végül egymásba ütközünk.
- Bocs – szólalunk meg egyszerre, mielőtt elválunk.

14 megjegyzés:

  1. Hello!!! :D
    Hát ez egyszerűen csodás rész.
    Szomorú, de szép.
    Louis optimizmusa nagyon tetszik. Talpra állt, és ez számít!
    Na most... nem kell aggódnia, hogy egyedűl marad, mert ott van a professzor és Zayn.
    Harryre most haragszom, de ő az igazi Louis számára. :)
    Neked is kellemes nyarat! ♥♡♥ :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Hát igen, ez egy ilyen fejezet, örülök, hogy tetszett :)
      Így van, sikerült összeszednie magát, Zaynnel kapcsolatban meg... a következő részekből kiderül, nem árulhatom el ;)
      Ezzel csak egyetérteni tudok :D
      Köszönöm :) Xx ♥

      Törlés
  2. Huh igazabol most nagyon aggodom a rész miatt. Mármint mindig azthittem hogy a legeslegvége a dolognak szép lesz és boldog, tehát Harry és Louis megoldják a gondjaikat változnak egymásért és a végén együtt vannak és Happy End. De a mai rész után elkezdtem aggodni. Ott ahol Louis aztmondja My After Harry-self. Mert végül is az egész cime After Harry Styles. Szoval érted.. Mi van ha most vége? Kettőjük kapcsolatának. És inenntől Louis talpraállása önálló élete és új barátai lesznek a főszál és Harry csak egy emúló kaland lesz, csak egy ex? Szoval most nagyon félek.. Szóval.. Valaki megnyugtatna hogy lesz ez még boldog lesznek még Harryiék együtt és hogy valamikor egyszer lesz Happy End? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, nyugodj meg, lesznek még együtt, ezt garantálhatom. Beletelik egy kis időbe, vagy most kivételesen több időbe, mint általában, de rendben lesznek. Persze őket ismerve az sem tart sokáig, de meg fogják oldani, mindig megoldják, szóval emiatt ne aggódj :) A cím pedig, már nem is tudom, hol olvastam, hogy inkább arra utal, hogy milyen lett Louis élete, miután megismerte Harryt, és ebben persze Harry is benne van. Tehát rendben lesz itt minden, csak legyetek türelmesek ti is :) Xx

      Törlés
  3. Szia!
    Először is kellemes vakációt.Holnap balagás nekem szóval nem fogok unatkozni.második pedig a rész.Nem tudok megszólalni.Fantasztikus rész lett.Szomorú de csodás 😢.Ez az egész ahogy le lett írva hogy abba a 9 napban mit csinált csodálatos.Harryre nagyon haragszom,de lehett neki sem könnyű mint Louisnak.Most még nem de remélem valamelyik lépni fog és meg oldják ezt az egészet.Az hogy Louis így vélekedik erről az egészről nekem nagyon szomorú 😔 a történetben és a való életben is Larryt imádom de szeretem Zouist is.de így hogy Louis zaynt kereste és vele akar elmenni...hááát a szerencsén múlna ha ott lenne Harry...én ezért szurkolok.az egész történetben lesz Happy End mert máshogy ez a történet nem érhet véget.
    Ui: a héten mán harmadjára olvastam újra a történetét és ugyan olyan hatásal van rám mint mikor elsőnek olvastam. 😃
    Puszi Zsozso

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Viszont kívánom, és egyúttal gratulálok is a ballagáshoz :) Örülök, hogy azért tetszett. Hát igen, egyiküknek sem volt könnyű, ezt hamarosan megtudhatjuk Harry szemszögéből is. Meg fogják oldani, csak időbe telik. Hát most Zouis-ból többet olvashatunk sajnos vagy nem sajnos. Hamarosan kiderül, hogy hol lesz Harry, és én is nagyon drukkolok a happy endért, a 3. évadnál, még mindig félek elolvasni az utolsó 20-30 részt :D

      Ui.: Ezt örömmel hallom, én is hasonlóan vagyok ezzel :D Xx

      Törlés
  4. Úristeeeen!!! Csak jöjjenek újra össze. Nem lehet így vége...��

    VálaszTörlés
  5. Nemár, Zayn azért nem maradhatott ki ebből a részből.. Soto professzor meg még mindig akar valamit, érzem nagyon. :3 olyan kis elveszett volt ez a fejezet Harry nélkül.
    Amúgy még ez a hosszúnak mondott rész is rövid volt nekem.. :'D <3 ebből a blogból és ebből a sztoriból sosem elég. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát ilyenkor Zayn nem maradhat ki, sajnos vagy nem sajnos. Hamarosan kiderül, hogy mi is lesz a professzorral. Igen, de ne aggódj, nemsokára kapunk egy nagy adag Harryt is.
      Elhiszem, de nyugi, lesznek később ennél is hosszabb részek még :D Xx

      Törlés
  6. Nem bírom ezt... Nagyon fáj :( "My after Harry-self" ez ütött a legjobban, bár az égész rész alatt kivoltam, de ez... Nem akarom... Érjünk oda, hogy kibékülnek, mert ugye ki fognak?? :/ Zayn... Bajok lesznek itt úgy érzem, de ez a tanár sem tetszik... Ajj, akarom tudni mik lesznek itt!! Nskdnkdsmdkdld :D
    Várom a köviiit, de nagyooon!! Puszii ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát elhiszem, de aggódj, idővel rendbe jönnek a dolgok, ennyit mondhatok :) És még megsúgok annyit, hogy Zayn jobban be fog kavarni, mint Soto professzor, de többet nem mondhatok.
      Jövőhéten hozom :) Xx ♥

      Törlés
  7. Sziaaa!
    Végre ez az a Louis,aki a legelején volt. Összerakta magát és sutty! Végre nem egy zombi,hanem egy rendes egyetemista, akinek nincsen egy fasz pasija.
    Őszintén szólva, imádom a sztorit, de nekem Harry mar egy nagyon idegesítő személy.
    Liam meg mindig irtó aranyos és kedves, Zayn pedig maradjon a szexi önmaga.
    Nagyon tetszett, imadi!❤️
    xoxo,Roni♡
    Úti.: A késői kommenteket pedig sajnálom, de szinte semmi idom sincsen így szünetben sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Bizony, összeszedte magát szerencsére, és pörög is tovább vele az élet :)
      Ezt meg tudom érteni, de ez Harrynek sem volt egyszerű, holnap ez ki is fog derülni részletesen.
      Liam a legcukibb, Zayn meg... hát igen, a szokásos :D
      Örülök, hogy tetszett :)

      Ui.: Semmi probléma, van, mikor a nyár is elég pörgősre sikerül :D Xx

      Törlés