2016. június 24., péntek

Chapter 171

Sziasztok! :)
A nagy nyári szünetben és melegben majdnem elfelejtettem, hogy ma péntek van és új fejezetet kéne hoznom :D De szerencsére eszembe jutott, és itt is van. Ami Harry szemszög, és eléggé... lesújtó, lehangoló. Megismerjük, ő hogyan élte meg ezt a szakítást, és lehet, hogy most megváltozik a véleményetek, kíváncsi leszek, hogyan vélekedtek majd. A vége felé zárójelben van, hogy you have to és I have to, ezek jelölik, hogy melyiket használja Harry, mert először egyes szám második személyben, aztán egyes szám első személyben beszél magához. És ugye nyáron egy héten két részt szoktam hozni, ezt megpróbálom idén is tartani, nem ígérem, hogy mindig pontos leszek (de egy héten egyszer biztosan jelentkezek), csak most éppen nincsen laptopom, a nagy számítógépen pedig gyűlölök gépelni :D Viszont igyekszem megoldani, és hozni kedden az újat, majd csekkoljátok azért, nehogy lemaradjatok.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 171
 
Harry szemszöge
Kilenc nap.
Kilenc nap tel el anélkül, hogy beszéltem volna Louis-val. Nem hittem, hogy lehetséges nekem, hogy végigcsináljak egyetlen napot anélkül, hogy beszélnék vele, nemhogy kibaszott kilencet. Ezernek érződik, és minden egyes másodperc jobban fáj, mint a korábbi.
Amikor elhagyta a lakást azon az estén, vártam és vártam, hogy meghalljam a lépéseit átsietni az ajtón, és vártam a hangjára, hogy elkezdjen ordítani velem. Nem történt meg. A padlón ültem várva és várva. Soha nem jött, soha nem jött el.
Befejeztem a hűtőmben lévő sört, majd a bizonyítékot a falhoz vágtam. A következő reggel, amikor felébredtem és Louis még mindig nem volt itt, összepakoltam a szarjaimat. Bepakoltam egy táskába, és felszálltam egy repülőre, hogy elhúzzak Washingtonból. Ha vissza akart volna jönni, az akkor este lett volna. El kellett mennem onnan és egy kis teret nyernem. Alkohollal a leheletemen és foltokkal a fehér pólómon elmentem a reptérre. Nem hívtam fel anyát, mielőtt odaértem, nem mintha bármi programja lett volna amúgy is.
Ha Louis felhív, mielőtt felszállok a gépre, megfordulok, de ha nem, akkor kár, gondoltam folyamatosan. Megvolt az esélye, hogy visszajöjjön hozzám. Minden más alkalommal megteszi, nem számít, mit teszek, akkor ezúttal ez miért olyan más? Nem mintha bármit is tettem volna tényleg, hazudtam neki, de az egy kis szar hazugság volt, és túlreagálta.
Ha bárkinek is dühösnek kellene lennie, az én vagyok. A kurva házamba hozta Zaynt, hogy összepakolja a szarjait. Ráadásul Liam úgy lép be, mint a kibaszott Hulk és a falhoz csap engem? Mi a fasz, de tényleg.
Ez az egész helyzet teljesen elbaszott, és ez nem az én hibám. Vagyis, talán az, de ő visszamászhat hozzám, nem pedig fordítva. Szeretem őt, de én nem teszem meg az első lépést.
Az első napot többnyire a repülőgépen töltöttem, kialudva a másnaposságomat. Sok csúnya pillantást kaptam a sznob segg légi utaskísérőktől és öltönyben lévő seggfejektől, de rohadtul leszartam. Szart se jelentenek nekem. Fogtam egy taxit anya házáig, és majdnem megfojtottam a sofőrt. Ki számít fel olyan sok költséget egy kurva tíz mérföldes taxizásért?
Anya megdöbbent és boldog volt, hogy lát. Pár percig sírt, de szerencsére abbahagyta, amikor Robin megjelent. Úgy látszik, elkezdték átpakolni anya dolgait Robin házába, és azt tervezi anya, hogy eladja a házát, ami pont a szomszédban van. Leszarom ezt a házat, szóval nem különösebben érdekel. Az a ház tele van szar emlékekkel a részeg, seggfej apámról.
Jó képesnek lenni Louis benyomása nélkül gondolni ezeket a dolgokat. Kissé bűntudatom lenne, amiért goromba vagyok anyával és a barátjával, ha Louis itt lenne velem. Hála az égnek, hogy nincs.
A második nap kimerítő volt, mint a szar. Az egész délutánt azzal töltöttem, hogy anyát hallgattam arról beszélni, hogy mik a tervei a nyárra, és kitértem a kérdései elől, hogy miért vagyok itthon. Folyamatosan azt mondtam neki, hogy ha beszélni akarnék róla, akkor megtenném. Egy kis istenverte nyugalomért jöttem ide, és minden, amit kapok, az még több bosszúság. Nyolckor az utcában lévő kocsmában kötöttem ki. Egy csinos barna hajú lány, akinek ugyanolyan színű a szeme, mint Louis-nak, rám mosolygott és megkínált egy itallal akkor este. Némileg udvariasan visszautasítottam, csak a szemszíne miatt jött elő a kedvességem. Minél hosszabb ideig néztem, annál jobban rájöttem, hogy nem ugyanolyanok, mint Louis-nak. Tompák és nincs élet mögöttük. Louis szemei a legérdekesebb kék árnyalat, ami első pillantásra zöldnek tűnik, amíg ténylegesen meg nem nézed. Szépek, már amennyire a szemek szépek lehetnek. Mi a faszért ültem egy kocsmában a szemgolyókon gondolkozva? Baszki.
Láttam a csalódást anya szemeiben, amikor átbotorkáltam az ajtón éjjel két óra után, de minden tőlem telhetőt megtettem, hogy figyelmen kívül hagyjam, elmotyogva egy szar bocsánatkérést, mielőtt kényszerítettem magamat, hogy felmenjek a lépcsőn.
A harmadik nap volt az, amikor elkezdődött. A Louis-ról való kis gondolatok folyamatosan belopakodtak az agyamba a legvéletlenszerűbb alkalmakkor. Amíg figyeltem anyát elmosogatni az edényeket, Louis-ra gondoltam, ahogy állandóan bepakolt a mosogatógépbe, megbizonyosodva róla, hogy sosincs egyetlen egy piszkos edény sem a mosogatóban.
- Ma elmegyünk a vásárba, szeretnél jönni? – kérdezte anya.
- Nem.
- Kérlek, Harry, meglátogatsz, és alig beszélsz hozzám, vagy töltesz velem időt.
- Nem, anya – ráztam őt le.
- Tudom, miért vagy itt – mondta, mire felálltam az asztaltól és kiviharzottam a konyhából.

Tudtam, hogy könnyen meg fogja érteni, hogy menekülök, ténylegesen elrejtőzöm a valóság elől. Nem vagyok biztos benne, milyen fajta valóság van Louis nélkül, de nem vagyok kész, hogy foglalkozzak ezzel a szarral, akkor miért kell anyának ezzel nyaggatnia? Ha Louis nem akar velem lenni, akkor a pokolba vele. Nincs szükségem rá, jobb, ha egyedül vagyok, ahogy mindig is terveztem.
Pillanatokkal később csörgött a telefonom, de nem vettem fel, amint megláttam a nevét. Miért hívott fel? Hogy elmondja, hogy utál, vagy hogy le akarja íratni a nevét a bérleti szerződésről, biztos voltam benne. Az Isten verje meg, Harry, miért tetted ezt? Kérdeztem folyamatosan magamtól. Nem volt elég jó válaszom.
A negyedik nap a lehető legrosszabb módon kezdődött.
- Harry, menj fel az emeletre! – könyörög. Ne megint ezt.
Az egyik férfi megüti az arcát, mire ő a lépcsőre néz, szemei találkoznak az enyémekkel, majd felordítok.
Louis.
- Harry!! Ébredj fel, Harry! Kérlek, ébredj fel! – kiabált anya, és megrázott, hogy ébren legyek.
- Hol van? Hol van Lou? – fuldokoltam, izzadsággal a bőrömön.
- Nincs itt, Harry.
- De ők… – eltartott egy pillanatig, hogy összeszedjem a gondolataimat, és rájöjjek, ez csak egy rémálom volt. Ugyanaz a rémálom, ami egész életemben is volt, csak ezúttal sokkal rosszabb volt. Anya arca Louis-éval volt kicserélve.
- Shh… semmi gond. Csak egy álom volt – sírta anya, aztán megpróbált megölelni, de gyengéden visszatoltam a karjait.
- Nem, jól vagyok – biztosítottam őt, majd azt mondtam neki, hogy hagyjon egyedül.

Az éjszaka hátralévő részében ébren feküdtem, megpróbálva kiverni a képet a fejemből, de nem tudtam.
A negyedik nap úgy folytatódott, ahogy elkezdődött. Anya egész nap figyelmen kívül hagyott, amiről azt gondoltam, hogy ezt akartam, de kiderült, hogy valahogy… magányos voltam. Elkezdtem hiányolni Louis-t. Folyamatosan azon találtam magam, hogy magam mellé néztem, hogy beszéljek hozzá, vártam rá, hogy mondjon valamit, ami biztos, hogy megmosolyogtat. Fel akartam őt hívni, az ujjaim a zöld gomb felett járkáltak több mint százszor, de nem tudtam rávenni magamat. Nem tudom megadni neki, amit akar, és az nem lesz elég jó neki. Jobb ez így. A délutánt azzal töltöttem, hogy utánanéztem, mennyibe kerülne, ha visszaköltöznék ide, Angliába. Amúgy is itt fogok kikötni, úgyhogy akkor mindjárt túl is esek rajta és megcsinálom most.
Soha nem működnénk, mindig tudtam, hogy nem tartunk ki. Nem lehet. Nem volt lehetséges nekünk, hogy mindig együtt legyünk. Ő túl rohadtul jó nekem, és ezt tudom. Mindenki tudja. Látom, ahogy az emberek megfordulnak, hogy ránk nézzenek, akárhová megyünk, és tudom, hogy azon csodálkoznak, hogy az a helyes fiú miért van velem.
Órákig a telefonomat bámultam, miközben megittam egy fél üveg whiskyt, mielőtt lekapcsoltam a lámpát és elaludtam. Azt hittem, hogy hallottam a mobilom rezgését az éjjelin, de túl részeg voltam, hogy felüljek és felvegyem. A rémálom megint eljött, ezúttal Louis pizsamája ázott vérben, és értem sírt, hogy menjek el, hogy hagyjam őt ott azon a kanapén.
Az ötödik nap a telefonomon felvillanó piros fényre ébredtem fel, jelezve, hogy megint nem fogadtam Louis hívását, csak ezúttal ez nem volt szándékos. Az ötödik nap volt az, amikor elkezdtem a nevére bámulni a képernyőn, mielőtt egymás után néztem meg a róla készült képeket. Miért csináltam ilyen sokat? Észre sem vettem, milyen sok képet lőttem róla, anélkül, hogy egy kicsit is figyelt volna.
Miközben átnéztem a képeket, folyamatosan az jutott eszembe, hogy milyen volt a hangja. Korábban sosem tetszett a hangja, régen annyira idegesített, de most olyan tökéletes a hangja. Az akcentusa tökéletes, és egész nap elhallgatnám, ahogy beszél, minden egyes nap. Fogom valaha is újra hallani a hangját?
Ez a kedvencem, gondoltam legalább tizedjére, miközben átnéztem a képeket. Végre megálltam egynél, amin a hasán feküdt az ágyon, a lábai keresztben voltak a levegőben, a haja lefelé állt, a füle mögé tűrve. Az álla az egyik kezén pihent, az ajkai pedig kissé elváltak egymástól, ahogy felfogta az előtte lévő szavakat a nook-ja képernyőjén. Abban a pillanatban lőttem el a képet, amikor rajtakapott, hogy bámulom, pontosan azt a pillanatot, amikor egy mosoly, a legszebb mosoly jelent meg az arcán. Olyan boldognak tűnt, hogy rám nézett ezen a képen. Mindig így néz… vagyis mindig így nézett rám?
Azon a napon, az ötödiken volt az, amikor a súly megjelent a mellkasomon. Egy állandó emlékeztető arról, hogy mit tettem, és leginkább mit veszítettem. Fel kellett volna hívnom őt azon a napon, miközben a képeit bámultam. Ő nézte az én képeimet? A mai napig csak egy van neki, ironikus, hogy azon találom magam, bárcsak megengedtem volna neki, hogy többet csináljon. Az ötödik nap volt az, amikor a telefonomat a falhoz vágtam, abban a reményben, hogy összetöröm, de csak megrepedt a képernyője. Az ötödik nap volt az, amikor kétségbeesetten azt kívántam, bárcsak felhívna. Ha felhívna, rendben lenne, minden rendben lenne. Mindketten bocsánatot kérnénk, én pedig hazamennék.
Ha ő az, aki felhív, akkor nem érezhetek bűntudatot, amiért visszatérek az életébe. Kíváncsi voltam, hogy ő is ugyanúgy érzett-e, mint én. Mindennap egyre nehezebb volt neki? A nélkülem töltött minden másodperc nehezebbé tette neki a lélegzést?
Ezen a napon kezdtem elveszíteni az étvágyamat, egyszerűen nem voltam éhes. Hiányzott a főztje, még az egyszerű ételei is, amiket elkészített nekem. A pokolba, hiányzott az, hogy nézzem őt evés közben. Hiányzott minden rohadt dolog azzal a kedves szemű, dühítő fiúval kapcsolatban.
Az ötödik nap volt az a nap, amikor végre összeomlottam. Úgy sírtam, mint egy picsa, és még csak nem is éreztem magam rosszul miatta. Sírtam és sírtam. Elkeseredetten próbáltam, de Louis nem ment ki a fejemből. Nem hagyott békén, állandóan megjelent, folyamatosan azt mondta, hogy szeret, folyamatosan megölelt, és amikor rájöttem, hogy ez a képzeletem volt, ismét sírtam.
A hatodik nap dagadt és véreres szemekkel ébredtem fel. Nem tudtam elhinni, hogy hogy összetörtem az előző este. A mellkasomon lévő súly nagyobb lett, és alig láttam egyenesen. Miért vagyok ilyen elbaszott? Miért bántam vele továbbra is szarul? Ő az első ember, aki valaha is képes volt arra, hogy lásson, belém lásson, az igazi énemet, én pedig szarul bántam vele. Őt hibáztatom mindenért, amikor a valóságban én voltam az. Mindig én voltam, még akkor is, amikor nem csináltam semmi rosszat, akkor is elrontottam. Goromba voltam hozzá, amikor megpróbált velem dolgokról beszélni, kiabáltam vele, amikor rám szólt a hülyeségeimért, és újra meg újra hazudtam neki. Ő mindenért megbocsátott nekem, mindig. Mindig számíthattam erre, és talán ez az, amiért úgy kezeltem őt, ahogy tettem, mert tudtam, hogy megtehetem. A hatodik napon összetörtem a telefonomat a csizmámmal.
A hatodik nap fele ismét anélkül telt el, hogy ettem volna, anya megkínált zabpehellyel, de amikor megpróbáltam arra kényszeríteni magamat, hogy  megegyem, az majdnem visszajött. A harmadik nap óta nem zuhanyoztam le, és egy kibaszott roncs voltam. Megpróbáltam figyelni, miközben anya elmondott nekem néhány dolgot, amit meg kellett vennem a boltból, de nem hallottam őt. Minden, amire gondolni tudtam, az Louis volt, és az, hogy egy héten legalább ötször el kellett mennie a Conner’s-be.
Louis egyszer azt mondta nekem, hogy tönkretettem őt, most hogy itt ülök megpróbálva fókuszálni, megpróbálva csak levegőhöz jutni, tudom, hogy tévedett. Ő tett tönkre engem. Bejutott a belsőmbe és elbaszott. Éveket töltöttem azzal, hogy felépítsem azokat a falakat, lényegében az egész életemet, ő meg megérkezett és letépte őket, ott hagyva engem a kőtörmelékkel.
- Hallottál, Harry? Csináltam egy kis listát abban az esetben, ha nem – mondta anya, átadva nekem a papírt a rajta lévő írással.
- Igen – hangom alig volt hallható.
- Biztos vagy benne, hogy el tudsz menni? – kérdezte.
- Igen, jól vagyok – felálltam, majd a listát a piszkos farmerembe raktam.
- Hallottalak tegnap este, Harry, ha akarsz…
- Ne, anya. Kérlek, ne – majdnem a torkomon akadtak a szavaim. A szám száraz volt, a torkom pedig fájt.
- Rendben – szemei tele voltak szomorúsággal, miközben kisétáltam a házból, hogy az utcában lévő boltba induljak.

A lista csak néhány áruból állt, mégsem emlékeztem egyikre se anélkül, hogy ki ne szedtem volna azt a rohadt papírt a zsebemből.
Sikerült összeszednem azt a pár dolgot, kenyér, lekvár, kávé és valami gyümölcs. Attól, hogy a sok kajára néztem a boltban, megfordult az üres gyomrom. Vettem magamnak egy almát, majd kényszerítettem magamat, hogy megegyem. Kartonpapír íze volt, és éreztem, ahogy a kis darabok megütik a gödröt a gyomromban, miközben fizettem az idősebb nőnek a pult mögött.
Kisétáltam, aztán elkezdett havazni. A hóról is Louis jutott eszembe. Mindenről ő jutott az eszembe. Olyan fejfájásom volt, ami nem volt hajlandó elmúlni. A halántékomat dörzsöltem a szabad kezemen lévő ujjaimmal, majd átmentem az úton.
- Harry? Harry Styles? – szólított meg egy hang az utca másik oldaláról. Nem, az nem lehet. – Te vagy az? – kérdezte újra a lány. Diana.
Ez nem történhet meg, gondoltam folyamatosan, miközben ő felém sétált, kezei tele voltak bevásárlószatyrokkal.
- Ööö… szia – ez volt minden, amit mondani tudtam, az agyam őrjöngött, a tenyereim máris elkezdtek izzadni.
- Azt hittem, elköltöztél? – kérdezte. Szemei csillogtak, nem voltak élettelenek, mint ahogy emlékeztem, miközben sírt és könyörgött nekem, hogy hadd maradjon az én házamban, mikor nem volt hová mennie.
- Igen… Csak látogatóban vagyok – mondtam neki, majd letette a szatyrait a járdára.
- Nos, az jó – mosolyodott el. Hogy mosolyoghatott rám az után, amit tettem vele?
- Uh… ja. Hogy vagy? – kényszerítettem magamat, hogy megkérdezzem attól a lánytól, akinek tönkretettem az életét.
- Jól vagyok, nagyon jól – csiripelte, aztán végighúzta kezét gömbölyödő hasán. Gömbölyödő has? Ó, Istenem. Nem, várjunk… az időrend nem áll össze. Szent szar, ez egy másodpercre megijesztett.
- Terhes vagy? – kérdeztem, remélve, hogy az, így nem sértettem meg.
- Igen, hat hónapos. És el vagyok jegyezve! – mosolygott, feltartva kis kezét, hogy megmutasson nekem egy aranygyűrűt az ujján.
- Ó.
- Igen, vicces, hogy alakultak a dolgok, nem? – tűrte barna haját a füle mögé, és belenézett a szemeimbe, amik körül kék körök voltak az alvás hiánya miatt.
A hangja olyan édes volt, hogy ettől ezerszer rosszabbul éreztem magamat. Nem tudtam nem elképzelni az arcát, ahogy mindannyiunkat rajtakapott azon, hogy őt néztük a kis képernyőn. Ordított, szó szerint ordított, majd kirohant a szobából. Természetesen nem követtem őt. Csak kinevettem őt, kinevettem a megalázását és a fájdalmát.
- Nagyon sajnálom – bukott ki belőlem.
Azt vártam tőle, hogy kigúnyol, hogy elmondja, milyen elbaszott ember vagyok, hogy akár még meg is üt. Amire nem számítottam az az, hogy karjaival átölelt és azt mondta, megbocsát.
- Hogy tudsz nekem megbocsátani? Annyira elbaszott voltam. Tönkretettem az életedet – feleltem, szemeim égtek.
- Nem tetted tönkre, vagyis először igen, de igazából meg kellene neked köszönnöm – mondta, mire majdnem a zöld pulóverére hánytam.
- Mi?
- Miután te… nos, tudod… nem volt hová mennem, aztán találtam egy templomot, egy új templomot, mivel az enyém száműzött, és ott találkoztam Elijah-val – arca azonnal felderült a férfi nevének említésére. – Most pedig itt vagyunk majdnem három évvel később, el vagyok jegyezve és babát várok. Minden okkal történik, azt hiszem? Nyálasan hangzik, mi? – kuncogott fel.
Diana mindig olyan édes lány volt, csak leszartam. A kedvessége könnyebbé tette, hogy zsákmányul ejtsem.
- Azt hiszem, igen, de tényleg örülök, hogy találtál valakit. Gondolkoztam rajtad mostanában… tudod, hogy mit csináltam, és szarul éreztem magam miatta. Tudom, hogy most már boldog vagy, de ez nem mentség arra, amit veled tettem. Amíg Louis nem… – szakítottam félbe magam.
- Louis? – kérdezte Diana, mire majdnem elájultam a fájdalomtól.
- Ő, uhmmm… nos… ő… – dadogtam.
- Mi ő? A férjed? – Diana szavai egyenesen a közepébe vágtak, miközben ujjaimon a jelet kereste.
- Nem, ő… ő a párom volt.
- Ó. Akkor most már randizol? – csipkelődött félig, megérezte a fájdalmamat, biztos voltam benne.
- Nem… vagyis csak vele.
- Értem. És most nem?
- Nem – tettem ujjaimat az ajakpiercingemhez.
- Nos, ezt sajnálattal hallom. Remélem, rendeződnek a dolgaid, ahogy nekem is – mondta.
- Köszönöm.  Gratulálok az eljegyzéshez és… a babához – feleltem kellemetlenül.
- Köszönöm! Nyáron fogunk összeházasodni valószínűleg.
- Ilyen korán?
- Már két éve jegyben járunk – nevetett fel.
- Wow.
- Gyors volt, nem sokkal miután találkoztunk – magyarázta Diana.
- Nem vagytok túl fiatalok? – seggfejnek éreztem magam, amiért ezt mondtam, amint a szavak elhagyták a számat, de ő csak elmosolyodott.
- Majdnem huszonegy éves vagyok, és nincs értelme várni. Elég szerencsés voltam ahhoz, hogy megtaláljam azt, akivel le akarom élni az életemet, fiatalon, miért vesztegessek több időt, amikor ő itt van pontosan előttem ezt kérve tőlem. Megtisztelő, hogy azt akarja, legyek a felesége, nincs ennél nagyszerűbb kifejezése a szerelemnek – ahogy magyarázta, szavai Louis hangján értek el hozzám.
- Azt hiszem, igazad van – mondtam neki, mire elmosolyodott.
- Ó, itt is van! Mennem kell.  Fázom és terhes vagyok, nem egy jó kombináció – nevetett fel, mielőtt felvette a szatyrait a járdáról, majd köszöntött egy pulóvermellényben és khaki nadrágban lévő férfit. Mosolya olyan ragyogó volt, amikor meglátta terhes menyasszonyát, hogy esküszöm, attól felderült az a szomorú nap Angliában.

A hetedik nap hosszú volt. Minden nap hosszú volt. Folyamatosan Dianára gondoltam és a bocsánatára, ez nem is jöhetett volna jobbkor. Persze, pokolian néztem ki, ő meg tudta, de boldog volt és szerelmes. Meg terhes is. Nem tettem tönkre az életét úgy, ahogy gondoltam, és ezért hálát adok Istennek.
A hetedik napot az ágyban töltöttem. Arra sem tudtam rávenni magamat, hogy elhúzzam a sötétítő függönyöket. Anya és Robin egész nap nem voltak itthon, így egyedül maradtam, hogy duzzogjak a nyomoromban.
Minden nap egyre rosszabb lett. Folyamatosan arra gondoltam, hogy mit csinál Louis, kivel van. Sírt? Magányos volt? Visszament a lakásunkba, hogy megkeressen engem? Miért nem hívott fel újra?
Ez nem az a fájdalom, amiről olvastam a regényekben. Ez a fájdalom nem csak a fejemben van, ez a fájdalom nem fizikai. Ez léleksajgó fájdalom, egy fájdalom, ami belülről kifelé szétszakít, és nem hiszem, hogy ezt túlélhetem. Senki sem tudná.
Biztosan Louis is így érez, amikor én bántom meg őt. Nem tudom elképzelni, ahogy törékeny teste visszatartja ezt a fajta fájdalmat, de ő erősebb, mint amilyennek tűnik. Annak kell lennie, hogy ha elviselt engem. Az anyja egyszer azt mondta, hogy ha tényleg törődök Louis-val, akkor békén hagyom őt, amúgy is megbántom őt, mondta.
Igaza volt. Békén kellett volna hagynom Louis-t akkor. Az első naptól kezdve békén kellett volna hagynom őt, amikor besétált abba a kollégiumi szobába. Megígértem magamnak, hogy inkább meghalok, minthogy újra megbántsam őt… ez az, ami. Ez haldoklás, ez rosszabb, mint a haldoklás. Jobban fáj. Ez biztos.
A nyolcadik napot ivással töltöttem, az egész napot. Nem tudtam abbahagyni. Minden egyes itallal imádkoztam, hogy az arca menjen ki a fejemből, de ez nem történt meg. Nem történhetett meg.
Össze kell szedned magad, Harry. Muszáj (You have to). Muszáj (I have to). Tényleg muszáj.
- Harry… – Louis hangja hidegrázást küld végig a hátamon. – Babe… – ismétli meg.
Amikor felnézek rá, anya kanapéján ül egy mosollyal az arcán és egy könyvvel az ölében.
- Gyere ide, kérlek – nyafogja, miközben kinyílik az ajtó és egy csapat férfi lép be.
Ne.
 - Ott van – mondja az alacsony férfi, aki minden egyes éjszaka kínozza az álmaimat.
- Harry? – kezd el sírni Louis.
- Maradj távol tőle – figyelmeztetem őket, miközben közelítenek hozzá, úgy tűnik, nem hallanak meg engem.
A hálóruháját letépik, ahogy Louis a padlóra esik. Ráncos és koszfoltos kezek vándorolnak fel a combján, miközben Louis a nevemet nyöszörgi.
- Kérlek… Harry, segíts – néz rám, de én le vagyok fagyva. Mozdulatlan vagyok és képtelen arra, hogy segítsek neki. Arra vagyok kényszerítve, hogy figyeljem, ahogy megütik őt és megerőszakolják, mígnem a padlón fekszik csendben és véresen.

Nem ébresztett fel anya, senki sem tette. Be kellett fejeznem, az egészet, és amikor felébredtem, a valóságom rosszabb volt, mint bármelyik rémálom.
A kilencedik nap ma van.
- Hallottad, hogy Christian Vance Seattle-be költözik? – kérdezi tőlem anya, miközben körbe lökdöstem a gabonát az előttem lévő tálban.
- Igen.
- Ez izgalmas, nem? Egy új iroda Seattle-ben.
- Gondolom, az.
- Tart egy vacsorát vasárnap, azt hitte, hogy ott leszel.
- Honnan tudod? – kérdezem tőle.
- Ő mondta nekem, beszélünk időről-időre – anya elnéz, majd újratölti a kávéscsészéjét.
- Minek?
- Mert lehet, most pedig edd meg a gabonapelyhedet – szid le, mint egy gyereket, de nincs energiám, hogy kitaláljak egy csípős megjegyzést.
- Nem akarok menni – mondom neki, és kényszerítem a kanalat a számhoz.
- Lehet, hogy nem látod őt újra egy ideig.
- És? Amúgy is alig látom őt.
Anya úgy néz ki, mintha akarna még mondani valamit, de csendben marad.
- Van Aspirined? – kérdezem, mire bólint, mielőtt eltűnik, hogy hozzon.
Nem akarok elmenni egy hülye, kibaszott vacsorára, hogy megünnepeljük, hogy Christian és Kimberly Seattle-be megy. Belefáradtam, hogy mindig mindenki Seattle-ről beszél, és tudom, hogy Louis ott lesz. A fájdalom attól a gondolattól, hogy látom őt, belém markol, és majdnem lelök a székről. Távol kell maradnom tőle, ezzel tartozom neki. Ha itt maradok még egy pár napig, akár hetekig, mindketten továbbléphetünk. Ő találni fog valaki olyat, mint Diana vőlegénye, valaki sokkal jobbat a számára, mint én.
- Akkor is azt gondolom, hogy menned kellene – mondja anya újra, miközben lenyelem az Aspirint, tudva, hogy nem fog segíteni.
- Nem mehetek, anya… akkor sem, ha akarnék. Rögtön reggelről el kellene indulnom, és nem vagyok kész, hogy elmenjek.
- Úgy érted, nem vagy kész arra, hogy szembenézz azzal, amit otthagytál – feleli.
Nem tudom tovább visszatartani. Arcomat a kezeimbe temetem, ahogy engedem, hogy a fájdalom átvegye az irányítást, hagyom, hogy megfojtson. Örömmel fogadom, és remélem, hogy megöl.
- Harry… – anya hangja halk és vigasztaló, miközben megölel, én pedig rázkódom a karjaiban.

14 megjegyzés:

  1. Szia! 😃
    Fantasztikus rész lett.Imádtam.Szomorú és csodálatos lett.Harry szerintem jobban meg szenvedte, de nem tudom.Az hogy Dianaval találkozót és meg bocsájtot Harrynak ezzel egy lökést adva neki.Nem gondoltam volna hogy hogy Angliába költözöt.Ezt a kilenc napot mind ketten nagyon meg viselték.Az hogy Harry így kiadta érzéseit az azt bizonyítja hogy szereti Louist.Ki fognak békülni csak egy kis idő kell nekik.
    Puszi Zsozso

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Örülök, hogy tetszett. Hát az biztos, hogy lökést adott Harrynek a Dianával való találkozás és a megbocsátása. Ki fog derülni, ez hogyan hatott rá. Az tuti, hogy nem volt egyszerű nekik ez a 9 nap. Egyetértek, és ez majd idővel ki is fog derülni ;) Xx

      Törlés
  2. Hello! :*
    Nem is tudom, hol kezdjem...
    Teljesen át tudtam érezni Harry fájdalmát... Nem tudom, pedig nekem nincs szerelmi bánatom... Na ez van. Úgy látszik érzékeny fajta vagyok. :)
    Nagyon megsajnáltam. Végre belátta, hogy ő hibázott! :D Khöszönöm Ishtenem!
    Na de mostmár minden rendben legyen itt nekem! Elég a sírásból!
    És jó lenne a 2 rész hetente! ♡♥♡
    Kellemes szünetet! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Most én is egészen rendben vagyok, mégis úgy éreztem a rész átolvasása közben, hogy elsírom magam a végére :D
      Ezt is megéltük, nem sűrűn fordul elő ilyen :D De hála Istennek, hogy belátta Harry.
      Ó, ez nem lesz ilyen egyszerű, ennyit mondhatok.
      Igyekszem majd :)
      Neked is! :) Xx ♥

      Törlés
  3. Szia! <3
    Először is örülök, hogy ha tudod, akkor hetente kettő hozol! Így legalább gyorsabban elérünk a boldog részekhez, vagyis nagyon remélem...
    Ez a rész... Sokkal rosszabbul viseltem, mint Louis fájdalmát, és valahogy úgy érzem, Harry jobban megszenvedi... Darabokra hullott a szívem... És őszintén megvallva, a könnyeim is potyogtak, főleg annál a résznél, ahogy rémálmai vannak:
    "Louis.
    - Harry!! Ébredj fel, Harry! Kérlek, ébredj fel! – kiabált anya, és megrázott, hogy ébren legyek.
    - Hol van? Hol van Lou? – fuldokoltam, izzadsággal a bőrömön.
    - Nincs itt, Harry.
    - De ők… – eltartott egy pillanatig, hogy összeszedjem a gondolataimat, és rájöjjek, ez csak egy rémálom volt. Ugyanaz a rémálom, ami egész életemben is volt, csak ezúttal sokkal rosszabb volt. Anya arca Louis-éval volt kicserélve." :( itt végem volt, és innentől még rosszabb lett minden :'(
    És amikor sírt... jajj, a szívem, nem bírja már ezt a szomorúságot :(
    Örülök, hogy Diana megbocsátott neki, és jó volt látni, hogy a lány boldog <3 Nagyon jól esett, és remélem amiket mondott, segít majd Harrynek!
    Szóval, teljesen összetörtem, és már nagyon várom a kövit!
    Imádtam, még ha ennyire szomorú is volt!
    Puszi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Bizony, igyekezni fogok :)
      Elhiszem, és egy kicsit én is így gondolom. A végére én is majdnem bőgtem már.
      Igen, elég szomorú részek voltak ezek, de kellenek, hogy Harry értékelni tudja a boldog napokat.
      Szerintem segíteni fog, de ez majd kiderül.
      Kedden igyekszem hozni :)
      Örülök, hogy azért tetszett :) Xx ♥

      Törlés
  4. Szia!
    Most találtam az oldalt és két nap alatt el is olvastam,valami hihetetlen annyira megfogott,magával ragadott!
    Rengetegszer nevettem,sírtam és szurkoltam nekik,hogy együtt legyenek!
    De most ez a rettentő szomorúság nem bírom!!!!
    Remélem a vége csak jó lehet!!!!
    Neked mérhetetlenül hálás vagyok,hogy ilyen szépen és igényesen lefordítod nekünk a sztorit!!
    Köszönöm!
    Puszi Szuzi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Jaj, ezt nagy örömmel hallom, és nem is csodálkozom rajta :D Mindkét évadot olvastad? :)
      Elhiszem, ez végigkíséri az egész történetet :D
      Ennek az évadnak nem lesz vészes a vége, szóval drukkoljunk, hogy a 3. évadnál is így legyen.
      Ó, nagyon szívesen, igyekszem a legjobban, legérthetőbben fordítani, örülök, hogy tetszik :)
      xoxo

      Törlés
  5. Hello drágám!
    A mostani részben sikerült egy picit lefaragni a Harry "rajongasombol", de sajnos nem eleget.
    Értem én,hogy szar meg minden, de magának köszönheti az egeszet és nehogy már Louis-tól varja el az első lépést (amit megtett! a hivasokkal)
    Egy kapcsolatban mindkettő félnek csiszolódnia kell, de sajnos Harry erre nem képes.
    A Diana-val való találkozás jól jött Hazz-nak.
    Harry anyukájának igaza van, nem áll készen arra, hogy meglássa mit hagyott ott.
    Csodás lett a fordítás,imadi❤️
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Hát igen, ezt a véleményt is megértem, nem egyszer hívta fel őt Louis, mégsem tett semmit, aztán meg azért nyavalygott, hogy Lou nem lép semmit. Harry logika...
      Bár szerintem annyira édes volt Harry, hogy ezt csak részben lehet felróni neki :')
      Igen, az a találkozás nagyon kellett neki, Anne pedig mindig mindent tud :)
      Köszönöm szépen, és örülök, hogy tetszett :)
      xoxo ♥

      Törlés
  6. OMG
    Az egyik résznél azt hittem öngyilkos akar lenni, de megkönnyebbültem szerencsére:D ez lehet hogy bunkóság lesz, de szerintem Harry(kövezzetek meg nyugodtam :c) ezt megérdemli
    Remélem kedden lesz rész*-* még jobban imádnálak:D
    Pusszancs: *Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, az hiányzott volna még, elég nehezen jutnánk el akkor a 3. évadhoz :D Meg tudom érteni, és igen, valamennyire azért megérdemli.
      Hozom nemsokára :D Xx

      Törlés
  7. Igen olvastam mind a két évadot,nem bírtam abbahagyni!-))
    A 3. az utolsó évad vagy lesz esetleg több is?
    Köszi puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elhiszem, ha egyszer elkezdem, én se tudok elszakadni a sztoritól :D
      A 3. évad az utolsó, elvileg van olyan is, hogy Before, ez Harry szemszög talán vagy valami hasonló, de nem tudom, hogy van-e belőle Larry verzió. Meg ennek nem is néztem még utána pontosan, de ha odajutunk, természetesen igyekszem megtudni minden fontosat :) Xx

      Törlés