2016. június 28., kedd

Chapter 172

Helló! :)
Ahogy ígértem, egy héten két rész, tehát hoztam is az újat. Igyekszem majd ezt betartani. A fejezet, hát... én nem is tudom, mit mondjak róla. Legyen elég annyi így az elején, hogy a Zouis shipperek örülni fognak ;) Kíváncsi leszek a véleményeitekre. Végül pedig nem tudok szó nélkül elmenni a foci EB mellett (hiszen nem sűrűn írhatok ilyenről :D), egyszerűen csodálatos, amit a fiúk csináltak. Le a kalappal előttük, szuperek voltak, és senkit sem érdekel az az egy vereség, hiszen már így is túlteljesítettek! Kívánom, hogy folytatódjon tovább az álom a vb-selejtezőkön majd ősszel! #HUN #csakegyütt #szépvoltfiúk ♥
Nektek pedig kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 172
 
Át akartam öltözni valami másba, mielőtt elindulok a Canal Street Tavern-re, de úgy döntök, nem. Tetszik, ahogy érzem magam a ruháimban. Felveszek egy kardigánt, hogy megvédjem a karjaimat a hideg januári levegőtől. Hosszú utat tettem meg a divatban a WSU-n töltött első hónapom óta. Soha nem leszek divatdiktátor, de nem öltözöm úgy, ahogy régen. Pontosan a régi stílusom és a normális tizenkilenc évesek stílusa között vagyok.
Abban a pillanatban, hogy Karen elmegy, hogy elvigye Liamet a repülőtérre, érzem. Érzem, ahogy bekúszik az egyedüllét, de figyelmen kívül hagyom. Muszáj. Jól vagyok egyedül. Miután újra kihúzom a szemeimet, a földszintre megyek, hogy igyak egy pohár vizet, mielőtt elindulok, hogy mindenkivel találkozzak a Canal Street-en.
Ken a konyhapultnak támaszkodik, visszahúzva a fóliapapírt egy világoskék cukormázzal bevont muffinon.
- Szia, Louis – mosolyodik el, harapva egy falatot. – Vegyél egyet – mondja nekem, én pedig meg is teszem.
„A muffinok jót tesznek a léleknek.” Mondta nekem régen a nagymamám. Ha bármire is szükségem van, az valami a lelkemnek.
- Köszönöm – mosolyodom el, mielőtt megnyalom a tetejét.
- Ne nekem köszönd, hanem Karennek.
- Meglesz – hihetetlen íze van ennek a muffinnak. Talán azért, mert alig ettem az elmúlt kilenc napban, vagy talán azért, mert a muffinok tényleg jót tesznek a léleknek, az októl függetlenül kevesebb, mint két perc alatt meg is eszem.
- Mész valahová? – kérdezi Ken.
- Igen, megnézek… valakit, aki fellép a bandájával – fogalmam sincs, miért hazudtam az előbb Kennek, és azonnal szörnyen is érzem magam, de most már nem táncolhatok vissza és nem vallhatom be, hogy az imént hazudtam. Nem hazudtam, csak nem mondtam el neki. Van különbség. Igaz?
Ken a kancellár az egyetemen, szó szerint ő a legmagasabb felelősségű személy ezen a kampuszon, szóval technikailag ő Soto professzor főnöke, de azzal nincs semmi gond, hogy elmegyek megnézni a bandáját fellépni, úgyhogy egyszerűen el kellett volna mondanom Kennek. De nem tettem. Túlgondolom ezt.
- Az jó. Egyszer én is benne voltam egy bandában – feleli Ken.
- Igen? – tátom el a számat, egy másodpercre magam mellé nézek, és egy szarkasztikus megjegyzést várok Harrytől.
A fájdalom még mindig jelen van, folyamatos, mint a szívverésem, de már nem veszi át az irányítást felettem, már nem húz maga alá.
- Igen, még az egyetemen. Christian és én, meg még néhány másik barátunk alakítottunk egy zenekart. Csak egy hétig tartottunk, feltételezem, senki sem szerette a stílusunkat – nevet fel, mire elmosolyodom azon a gondolaton, hogy Ken és Christian egy bandában volt, nem tűnik lehetségesnek.
- A ti stílusotokat? – érdeklődöm.
- Nagyjából nyálasak és különcök voltunk – nevet fel, mielőtt iszik egy kortyot a tejből, hogy leöblítse a sütit.
- Te? – ugratom, ő pedig ismét nevet.
Majdnem csatlakozom hozzá a nevetésben, de nem. Nincs meg bennem az, hogy nevessek. Úgy érzem, hogy talán sosem nevetek újra.
- Remélem, hogy jól érzed magad ma este, megérdemled – mondja nekem Ken.
- Köszönöm, én is nagyon remélem.
- Majd könnyebb lesz, és találni fogsz valakit, aki képes arra, hogy egy másik embert is szeressen önmagán kívül – feleli, mire a gyomrom felkavarodik. Nem akarok hátrálni, előre felé akarok menni. – Szörnyen bántam Harry anyjával. Tudom, hogy igen, egy időben napokra elmentem, hazudtam, addig ittam, amíg láttam. Ha nem lett volna Christian, nem tudom Anne és Harry egyáltalán hogyan élte volna túl…
Emlékszem a Ken felé irányuló haragomra, amikor meghallottam Harry rémálmainak eredetét. Emlékszem, hogy egyenesen arcon akartam őt ütni, amiért valaha is engedte, hogy bármi bántsa Harryt úgy, szóval, amikor ezt mondja, felkavarja a régi haragomat.
- Soha nem leszek képes visszacsinálni abból bármit is, nem számít, mennyire keményen kívánom azt, hogy megtehessem. Én nem voltam jó Anne-nek, és tudtam ezt. Ő túl jó volt nekem, ezt is tudtam, és mindenki más is tudta. Most, hogy ott van neki Robin, akiről tudom, hogy úgy fog Anne-nel bánni, ahogy megérdemli. Neked is van egy Robin, tudom – mondja nekem. – A fiam remélhetőleg elég szerencsés lesz, hogy megtalálja az ő Karenjét később az életben, amikor felnő, és nem harcol mindennel és mindenkivel az úton.
Nyelek egyet Harry és az „ő Karenjének” említésére, aztán elnézek, nem akarom elképzelni Harryt senki mással. Túlságosan korán van még. Bár tényleg ezt kívánom neki, soha nem kívánnám neki azt, hogy egyedül legyen élete hátralévő részében. Csak azt remélem, hogy talál valakit, aki annyira szereti őt, mint Ken szereti Karent, így lehet egy második esélye arra, hogy jobban szeressen valakit, mint engem.
- Én is remélem – felelem végül.
- Sajnálom, hogy nem keresett téged – mondja csendesen Ken.
- Semmi gond… már néhány napja nem számítok rá.
- Nos, jobb, ha felmegyek az emeletre az irodámba, el kell intéznem néhány telefont – örülök, hogy kimenti magát, mielőtt jobban belemélyednénk ebbe a beszélgetésbe. Nem akarok tovább Harryről beszélni.
- Légy óvatos ma este, és ha szükséged van valamire, hívj minket – mosolyodik el, mielőtt kisétál a konyhából.
Lehunyom a szemeimet és veszek pár levegőt, de ez nem nyugtatja meg száguldó agyamat, így a telefonomért nyúlok, majd kiveszem a pulóverem zsebéből a fülhallgatómat. A The Fray dübörög a kis hangszórón keresztül, a refrénnél már meg is nyugszom, majd megnézem az üzeneteimet, miközben felsétálok az emeletre a pénztárcámért.
*Tristan beteg, nem tudunk menni, bocsi, babe!* Küldte Steph.
Nagyszerű. Remélem, Zayn és Niall jönnek. Talán más embereket is hoznak majd, csak remélem, nem Mollyt.
*Még mindig tudsz jönni ma este?* Küldöm el Zaynnek, aztán várok a válaszra.
„I will be your guardian when all is crumbling, I’ll stady your hand…” Szól a zene a füleimben, a dal többi részét pedig átugrom.
*Igen, mehetnék veled? Nem indul el az autóm.* Válaszolja Zayn.
Megírom neki, hogy persze, és hat órára ott leszek. Most öt harminc van, így mindjárt indulok is Zaynhez. Ha velem kell utaznia, az azt jelenti, hogy csak ő és én leszünk ma este? Nem vagyok biztos benne, hogyan érzek ezzel kapcsolatban, de nem akarom túlgondolni ezt, ahogy az életem minden területével teszem.
Amikor Zayn lakásának épületéhez érek, ő odakint áll egy cigarettával a füle mögött.
- Cigizel? – kérdezem, és összeráncolom az orromat. Zavartnak tűnik, miközben beszáll a kis kocsimba.
- Ó, igen. Vagyis néha, nem cigiztem már egy ideje, de megtaláltam ezt a szobámban.
- Szóval nem csak azt tervezed, hogy cigizel, hanem hogy elszívsz egy régi cigarettát?
- Azt hiszem. Te nem szereted a cigit?
- Nem, egyáltalán nem. De hé, ha cigizni akarsz, megteheted. Vagyis ne az én autómban nyilván – mondom neki.
Ujjai a kocsiajtóhoz vándorolnak, majd megnyomja az egyik kis gombot. Amikor az ablak félig le van húzva, elveszi a cigit a füle mögül és kidobja.
- Akkor nem fogok cigizni – mosolyodik el, aztán felhúzza az ablakot.
Amennyire utálom a cigarettázást, be kell vallanom, hogy volt valami azzal, ahogy kinézett a hajával, ami majdnem teljesen fel van állítva, a sötét napszemüvegével és a bőrkabátjával, amely stílusossá tette azt a cigit.
- Niall nem jön? – kérdezem, majd kikanyarodok a parkolóból.
- Nem, randija van vagy valami. Mi van Steph-fel? Hallottam, hogy Tristan beteg vagy valami?
- Igen, nem jönnek.
- Ez rendben van neked? Úgy értem… hogy csak mi vagyunk?
Egy pillanatra elgondolkozom a kérdésén, rendben van ez? Igen. Rendben kellene, hogy legyen?
- Igen, semmi gond – válaszolom, mire elmosolyodik.
- Biztos vagy benne? Mert ha nem, az is okés, nem akarom, hogy úgy érezd…
- Semmi gond, tényleg – biztosítom őt.
- Szóval hánykor kezdődik, hétkor? – kérdezi tőlem Zayn.
- Kilenckor – tájékoztatom őt.
- Kilenckor? Miért jöttél ilyen korán?
- Nem tudom… csak nem akartam a házban ülni. Sajnálom – mondom neki.
- Ne kérj bocsánatot, nem gáz. Éhes vagy?
- Egy kicsit.
- Akarsz vacsorázni vagy valami?
- Persze. Van két óránk és negyvenöt percünk, amit elüthetünk – mosolyodom el, örülök, hogy nem mérges rám, amiért ilyen korán vettem őt fel.
- Hová akarsz menni? Te vagy a sofőr – kérdezi tőlem.
- Nem tudom… mi van közel?
- Applebee’s?
- Még soha nem voltam ott – ez Natalie kedvenc étterme volt, és mindig arról beszélt, hogy ott milyen nagyszerű a kaja, de én soha nem mentem el, hogy egyek.
- Hogy érted, hogy még soha nem voltál ott? Mindenki volt már ott.
- Én nem – mosolyodom el, aztán megállok a piros lámpánál.
- Nos, akkor oda kell mennünk, mert imádni fogod. Az a kedvenc helyem enni – mondja nekem Zayn.
- Akkor ezt megbeszéltük.
Zayn mutatja az irányokat, vagyis megpróbálja. Szörnyű benne, és párszor meg kell fordulnunk, mielőtt végre meglátjuk a nagy alma alakú jelet éppen hét óra után.

Harry szemszöge
- Tessék – szólal meg anya, amikor besétál a régi szobámba. Átad nekem egy kis porceláncsészét csészealjjal, én pedig felülök az ágyról.
- Mi ez? – kérdezem, hangom rekedt.
- Meleg tej és méz. Emlékszel, amikor kicsi voltál, és ezt csináltam régen, amikor beteg voltál? – kérdezi, miközben iszom egy kortyot.
- Igen?
- Meg fog neked bocsátani, Harry – mondja nekem, mire lehunyom a szemeimet.
Végre továbbléptem a zokogástól a száraz zihálásig, majd a némaságig. Ennyi az egész, néma.
- Nem hiszem…
- Meg fog, láttam, ahogy rád nézett. Sokkal rosszabbért is megbocsátott neked, emlékszel? – simítja el csapzott hajamat a homlokomról, és most az egyszer nem hátrálok el.
- Tudom, de ez most nem olyan, anya. Minden tönkretettem, amivel hónapokat töltöttem, hogy felépítsem vele.
- Szeret téged.
- Nem tudom tovább csinálni, nem tudom. Nem lehetek az, akit akar, hogy legyek. Mindig mindent elbaszok. Ez az, aki vagyok, és mindig is leszek, a srác, aki mindent elbasz.
- Ez nem igaz, és történetesen tudom, hogy te pontosan az vagy, akit ő akar.
- Tudom, hogy csak megpróbálsz segíteni, de kérlek… csak hagyd abba, anya – a csésze remeg a kezemben, és majdnem elejtem.
- Akkor mi lesz? Csak elengeded őt és hagyod, hogy továbblépjen? – leteszem a csészét a kis asztalra, mielőtt válaszolok.
- Nem, én akkor sem tudnék továbblépni, ha akarnék, de neki muszáj. Engednem kell neki, hogy továbblépjen, mielőtt több kárt csinálok – sóhajtok fel. Engednem kell, hogy úgy végezze, mint Diana. Boldogan, boldogan mindazok után, amit a lánnyal tettem. Boldogan valaki olyannal, mint Elijah.
- Rendben, Harry. Nem tudom, mi mást mondhatnék, hogy meggyőzzelek, hogy lépj fel és kérj bocsánatot – csattan fel.
- Csak menj. Kérlek – könyörgök.
- El fogok. De csak azért, mert hiszek benned, hogy a helyes dolgot fogod tenni és harcolni fogsz érte.
A kis csészét és tálat a falhoz vágom, majd azok kis darabokra törnek, amint anya becsukja maga mögött az ajtót.

Louis szemszöge
- Jó volt, mi? – kérdezi Zayn, miután kifizeti a vacsoránkat.
Felajánlottam, hogy felezzünk, de nem egyezett bele, majdnem úgy, mint Harry… Ne menj ide, Louis.
- Igen, nagyon. Lehet, hogy ez most már nekem is a kedvenc helyem – mosolyodom el.
Amikor megérkezünk a Canal Street Tavern-re, csak nyolc harminc van, így közel az elején foglalunk helyet.
- Kérsz egy italt? – kérdezi.
- Nem, de azért köszönöm – az utolsó dolog, amire szükségem van most, az az ivás. Éppen ma tértem vissza az épelméjűségbe, az alkoholtól pedig túl érzelmes vagyok, ez egy szörnyű keverék lenne.
Meglátom Soto professzort a színpadon, majd integet Zaynnek és nekem. Világoskék inget és fekete farmert visel, nem tudom túltenni magamat azon, hogy milyen fiatal és mennyire hétköznapian néz ki.
- Még mindig úgy gondolom, hogy furcsa, hogy a tanárod egy bandában van – mondja Zayn, kiszakítva engem a gondolataimból.
- Szerintem is – értek egyet egy mosollyal.
- Jön valaki más is a csoportodból?
- Nem tudom, azt hiszem, igen, de egyiküket sem láttam – fogalmam sincs, hogy meghívta-e a csoport többi részét vagy bárki mást a csoportból, ami azt illeti.
Örülök, hogy mi ketten többet beszélgetünk most már. Zayn hihetetlenül idegesnek tűnt a vacsora alatt, és együnk sem beszélt sokat, kivéve amikor a finom ételt dicsértük.
Még az időnkénti kínos csenddel is jól érzem magam. Ha otthon maradtam volna… vagyis nem otthon, Liamék házában, egyedül nyomorultul éreztem volna magamat. Ez az, amit csinálnom kellene, egy tizenkilenc éves egyetemista vagyok. Szórakoznom kellene és eljárnom a barátaimmal.
Zayn a barátom?
Szerintem igen, nem tudom, mi más lehetne. Csókolóztunk, tulajdonképpen néhányszor, de azok közül csak az egyik alkalom nem volt a fogadás része. A csók jó volt, amíg Harry nevét nem nyögtem a szájába.
- Mi az? – kérdezi, mire pislogok.
- Semmi – csak eszembe jutott, hogy a szád mindig cherry-vodka keverék ízű volt.
- Oké… – kuncog fel, én pedig felülök egyenesen, megigazítva a kardigánomat, ami elkezdett leesni a vállamról.
- Hogy van Rebecca? – kotyogom ki.
- Ó… uh, jól van.
- Ő… kedvesnek tűnik – felelem, azt kívánva, hogy bárcsak lenne most egy italom.
- Igen, tényleg kedves. Nagyon jók vagyunk együtt.
- Szexeltetek már? – kérdezem túlságosan is hangosan.
- Mi? Igen… de úgy értettem, hogy nagyon jól kijövünk – rémültnek néz ki, és tudom, hogy rajtam is ugyanez az arckifejezés van.
- Ó. Bocs. Nem akartam… – dadogom.
- Semmi gond – kuncog fel. – Úgy gondolja, hogy nem kedveled őt – teszi hozzá Zayn.
- Mi? Miért gondolja ezt? Mindig kedves vagyok vele – bár ez igaz, hogy nem kedvelem őt. Nem tudom a pontos okot, de egyszerűen van vele kapcsolatban valami, ami nem tetszik.
- Van ez az elképzelése a fejében, hogy te egy fenyegetés vagy neki, vagy valami. Bár nagyon azt szeretné, hogy kedveld őt.
- Tényleg kedvelem őt – hazudom.
- Nem, nem kedveled. Meg tudom mondani! – nevet fel, és ez egy igazán csodálatos hang.
- Oké! Oké, nem, de tényleg megpróbáltam! – nevetek.
Az elmúlt kilenc napban először nevetek, és ez nagyszerű érzés. Felfrissítő, és szabadnak érzem magam, többé már nem a fájdalom foglyának.
- Nos, legalább ma este nincs itt – feleli, mielőtt kijavítja magát. – Úgy értem, mivel nem kedveled őt.
- Akkor is kedves leszek hozzá, soha nem fogok semmit sem kínossá tenni, ígérem. Hol van Rebecca megint? Kaliforniában?
- Igen, egy sítúrán van.
- Ó. Nos, remélem, hogy jól szórakozik.
- Igen, vagyis mikor legutóbb beszéltem vele, jól érezte magát, körülbelül egy nap eltelt azóta, de tudom, hogy elfoglalt ott.
- Igen, Natalie… az ex-barátnőm és a családja minden évben Kaliforniába megy síelni, és mindig szörnyű foglalást kapott – mondom neki, miközben elkezdődik a zene.
A The Reckless Few fellépése ma este még jobb, mint legutóbb. Soto professzornak tényleg főállású dologgá kellene ezt tennie, biztosan megcsinálnák.
Zayn és én elmegyünk, mielőtt a tanárom hozzánk jöhetne, nem akarom megmagyarázni, hogy Zayn kicsoda, vagy hogy könnyűnek tűnök, ilyen korán együtt lógok valakivel egy szakítás után. Ez szakítás? Annak kell lennie, átmentem a szakaszain. A szomorúságon, a síráson, a mellkasomban lévő lyukon, a hányáson, a telefonhívásokon, azon, hogy órákon át a telefonomat bámulom a hívására várva, az imádkozáson, hogy érjen véget a fájdalom, és végül a gyógyuláson. Nem vagyok és a legvalószínűbb, hogy soha nem leszek túl Harryn, túl ezen, de nem élhetek a szomorúságnak abban a szakaszában.
- Köszi, hogy meghívtál ma este, király volt a zene – didereg Zayn, majd kezeit a szellőztetőhöz teszi, hogy felmelegítse őket.
- Köszi, hogy eljöttél, nagyon ki kellett jutnom a házból.
- Hol laksz most? Nem kell válaszolnod.
- Semmi gond… átmenetileg Liamék házában maradok, de jövő héten lakásokat nézek majd. Találtam párat, amit megengedhetek magamnak.
- Ó… szóval te és Harry…
- Igen, igen.
- Végleg?
- Azt hiszem – sóhajtok fel.
- Ő tudja ezt?
- Igen, látta, ahogy elmegyek, és meg sem próbált utánam jönni. Még csak felhívni sem próbált, és nem fogadta a hívásaimat. Már kilenc napja nem beszéltünk. Tudja ő, csak nem érdekli – megharapom az arcom belsejét, hogy elkerüljem az összeomlást. Már túl vagyok ezen, túl vagyok a sötétségen, ami azzal fenyeget, hogy ismét maga alá húz.
- Nagyon sajnálom, Louis – meg tudom mondani a szemeiben lévő együttérzésből, hogy komolyan gondolja.
- Nem kell. Így lesz a legjobb – legalábbis ez az, amit magamnak mondok. – Kérdezhetek valamit? – töröm meg a csendet néhány perccel később, amikor a lakásának az épületéhez kanyarodunk.
- Igen, persze.
- Mit gondolsz, mi történt volna, ha te nyersz? – teszem fel végre a kérdést, amit mindig is akartam.
- Nem tudom, már sokat gondolkoztam ezen.
- Igen? – megfordulok, hogy ránézzek, karamell szemei találkoznak az enyémekkel.
- Persze, hogy igen.
- Mire jutottál? – túrok bele kezemmel a hajamba, várva a válaszára.
- Nos… tudom, hogy elmondtam volna, mielőtt engedem, hogy olyan messzire menjen. Én mindig el akartam mondani neked. Minden alkalommal, amikor láttalak titeket együtt, el akartam mondani, ezt tudnod kell – nyel egyet.
- Tudom – suttogom alig hallhatóan, Zayn pedig folytatja.
- Úgy gondolom, hogy megbocsátottál volna nekem, mivel először elmondtam volna neked, és szerintem elvittelek volna randizni, rendes randikra. Mint a filmekben vagy valami, és jól szórakoztunk volna. Mosolyogtál és nevettél volna, nem használtalak volna ki. És szeretném azt hinni, hogy végül belém estél volna, ahogy azt Harryvel tetted, és amikor helyes lett volna, akkor mi… és nem mondtam volna el senkinek. Senkinek nem mutattam volna semmit, vagy egyáltalán nem árultam volna el egy részletet sem. A pokolba, egyikükkel sem lógtam volna többé, mert minden másodpercet veled akartam volna tölteni, megvigyorogtatva téged, ahogy szoktad, amikor azt gondolod, hogy valami vicces, ez más, mint a szokásos nevetésed. Ez az ahonnan tudom, hogy tényleg szórakoztatlak-e vagy csak eljátszod, hogy udvarias legyél – mosolyodik el, a szívem pedig elkezd száguldani. – És értékeltelek volna, nem hazudtam volna neked. Nem gúnyoltalak volna ki a hátad mögött vagy hívtalak volna különböző neveken. Nem érdekelt volna a hírnevem, és… és… szerintem boldogok lehettünk volna. Boldog lehettél volna folyamatosan, nem csak néha. Szeretném azt hinni, hogy… – félbeszakítom őt azzal, hogy megfogom a kabátja gallérját, majd ajkaimat az övéihez teszem.

16 megjegyzés:

  1. Szia! 😃
    OMG O-M-G FANTASZTIKUS RÉSZ LETT .. IMÁDTAM, CSODÁLATOS ÉS SZOMORÚ LETT. ZAYN VALOMÁSÁRA SZAVAKAT NEM TUDOK MONDANI. ÉS HARRY HA HAGYA ELMENNI LOUIST ÉN ÖSSZEROPANOK. KÉT ÉS FÉL ÉVADON KERESZTÜL OLVASTUNK LARRYT ÉS MOST HOGY ILYEN KOMOLY TÉMA AZ EGÉSZ ÉS ZAYN IS ITT VAN NEM TUDOK MIT MONDANI. EDDIG NAGYÁBÓL LESZÜRTEM HOGY MIRE SZÁMÍTHATUNK DE MOST NEM ZAVAROS AZ EGÉSZ NEKEM. 😞😞😔😔
    UI : #HUN BÜSZKE VAGYOK A FIÚKRA HOGY IDÁIG IS ELJUTOTAK. SZUPERRÜL JÁTSZOTAK. #HUN
    Puszi Zsozso

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Örülök, hogy tetszett. Nem csodálom, hogy nem találsz szavakat Zaynre, ezzel a vallomással odatette magát. Hát most ezzel bekavart Zayn, de ne aggódj, lesz még itt Larry, csak ki kell várni ;)
      Ui.: Pontosan, hihetetlen élmény volt :) Xx

      Törlés
  2. Neeeeeeeeeeeee!!!! Nem, és nem!!!!
    Már amikor írtad, hogy Zouis fanok örülhetnek... Huh, végig tiszta ideggel olvastam... :D Szeretem Zouist, de Larry az első és egyetlen! És nem! Nem Zouis! Ajj, Louis... Én megértem, hogy ezt tette... Zayn vallomása váó! Szerintem én is lesmároltam volna :D De neki nem szabad, neki ott van Harry!!
    Hazza meg ha elengedi, és nem küzd érte, fejbe kólintom, hátha észhez tér!

    Nagyon boldog voltam, hogy kaptunk ma is részt, feldobta a napom, még ha mérges is vagyok, Zouis miatt :D
    Juuj, most alig várom a pénteket!! Omg!! Akarom tudni, hogy mi lesz!! Harry meg szedje össze magát, és végre álljon Louis elé!!
    Imádtam, mint mindig!! ❤❤

    Ui: Én is büszke vagyok a fiúkra! Nagyon ügyesek voltak! ❤❤
    Pusziii ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt átérzem :D Én is szeretem Zouis-t, de egyetértek, Larry az első és pont. Egy ilyen vallomás után szerintem kötelező is csókolózni, amúgy is, ki tudna így ellenállni Zaynnek? :D De igazad van, Lou megállhatta volna, ő megkapta Harryt.
      Kell neki egy kis bátorítás és menni fog neki, ennyit mondhatok :D

      Örülök neki, igyekszem tartani a heti két részt :)
      Meglesz ez, csak győzzük kivárni ;)
      Örülök, hogy tetszett :)

      Ui.: Így van, legyen így a vb-n is!
      xoxo ♥

      Törlés
  3. Tegnapelőtt kezdtem olvasni ezt a blogot és azt a k*rva életit ez egy borzalmasan jó sztori egyszerűen nem tudtam letenni a blogot addig amíg ide nem jutottam és baszus sztem Harry beteg hogy ennyire hülye xD de én most örülök ennek a Zouisnak :3 remélem Zayn nem tolja el :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihetetlenek vagytok, egyre gyorsabban olvassa el mindenki a lemaradását, őrület, büszke vagyok rátok :D És elhiszem, ettől a sztoritól nehéz elszakadni. Csak annyit mondhatok, hogy nemsokára ki fog derülni :D Xx

      Törlés
  4. ZOUIS OH EZAZ *-*
    Lehet, hogy Larry-t is imádom, de Zouis a másik halálesetem. :D Most őszintén, ki nem smárolta volna le ezek után Zayn-t? Meg úgy egyáltalán is ki nem smárolná le őt? :D :D
    Ahw nagyon jó lett, várom a folytatást! :))
    U.i.: És köszönjük neked ezt a felemelő érzést, hogy nem kell egy egész hetet várni! :D
    xoxo. E

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Átérzem, és egyetértek, nem hiszem, hogy van olyan nő/lány, aki nemet mondana Zaynnek :D
      Örülök, hogy tetszett :)
      Ui.: Nagyon szívesen, tudom, milyen nehéz kivárni az egy hetet :D Xx

      Törlés
  5. HŰHAHŰHA!
    Zouis a láthatáron! Kiváncsi vagyok meddig fog ez megmaradni, feltéve, ha lesz belőle valami. Én személy szerint adnék neki egy esélyt.
    Louis-nak tényleg jót tett ez a szakítás szerűség, de még mindig sajnálom az egész helyzet miatt.
    Harry kezdi megérteni mit tett, és vége nem csak van, mint hal a vízben. Remelem vége felemeli a telefont,vagy elmegy arra a találkozóra.
    Csodálatos lett a fordítás,imadi❤️
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, hogy Zouis, és képben lesz még egy ideig, így vagy úgy, ennyit mondhatok ;)
      Egyetértek, jó, hogy összeszedte magát, de ennek nem kellett volna így lennie (bár ez nem csak rajta múlt).
      Ebből a szempontból jót tett neki a szakítás, ez pedig hamarosan kiderül.
      Örülök, hogy tetszett, és köszönöm :) Xx ♥

      Törlés
  6. Ahjjjjj úgy utálom az ilyen befejezésekeeeeet.
    Amikor Louis szemszögéből Harryébe váltottunk...na én azt nem vettem észre és vagy 10 percig gondolkoztam hogy ez most hogy van, de aztán rájöttem :DDD
    Várom már a következőt^^
    *Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elhiszem, a jó öreg függővég ismét köztünk.
      Az jó lehetett, figyelni kell, mert elkavarodhat az ember könnyen :D A lényeg, hogy utána rájöttél :D
      Pénteken hozom :) Xx

      Törlés
  7. Ohh úr isten, Zouis *-* második kedvenc párosom Larry után, úgyhogy ah, erre most nincsenek szavaim... Mennyire aranyos volt már a végén Zayntől ez a vallomás.. :P
    És jézus, mi ez a vég?! Nem győzöm kivárni a pénteket. xD ki tudja mi lesz ezután. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, hogy Zouis, de még mennyire :D Igen, cuki volt nagyon, meg lehet érteni, hogy ezek után lesmárolta őt Louis :D (még akkor is, ha talán nem kellett volna).
      Erős függővég, amit oly' nagyon szeretünk :D Hát, pénteken kiderül ;) Xx

      Törlés
  8. Annyira imadom Zouis-t. Bar Ziam a fav
    Viszont Liammel is tortenhetne mar valami kis izgi.
    Harry meg egy pocs, de amugy imadom, mert imadja Louis-t. Kenytelen viltam elolvasni angolul a kovetketo fejezetet. De kerlek siess vele. Plusz honapokra abbahagytam h hatha vegig tudom mar olvasni de nem :c (osszeszedetlen lettem)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kettő közül én is inkább Ziamet favorizálom :D
      Ó, ne aggódj, a későbbiek folyamán meglesz.
      Igen, ezzel a mondattal csak egyetérteni tudok :D Már hozom is nemsokára :) Hát ezt sajnálom, ennél gyakrabban viszont nem tudom hozni a fejezeteket, inkább igyekszem mindig pontosnak lenni :) Xx

      Törlés