2016. augusztus 19., péntek

Chapter 187

Helló! :)
Bocsánat a kisebb késésért, sűrűbb lett a mai napom, mint azt korábban gondoltam. Hát kíváncsiak voltatok, hogyan alakul Louis és Harry között a beszélgetés, ez kiderül, én leginkább egy hullámvölgyhöz tudnám hasonlítani :D A vége meg... ki fogtok akadni, eléggé függő lett. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok. Most kivételesen nincsen más mondanivalóm, sietésben vagyok kissé, szóval kedden találkozunk!
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 187
 
Harry szemszöge
- Köszönöm – sóhajtok fel megkönnyebbülten és frusztráltan. Nem igazán tudom, hogy mit mondjak, vagy hogyan kezdem el, mert nem számítottam rá, hogy Louis tényleg meghallgat.
Felé mozdulok, aztán elé állok, ahol az ágyon ül, kifürkészhetetlen arckifejezéssel néz fel rám, én pedig teszek egy lépést hátra és előre néhány másodpercig, mielőtt megállok, hogy megszólaljak.
- Oké… szóval ez az egész összekavarodott és elbaszott. Azt hitted, megkérdezem, hogy átjöhetek-e, aztán faképnél hagylak, tudnod kellene mostanra, hogy ezt nem tenném meg.
- Tudnom kellene? – szakít félbe. Nem tudom, hogy várom el tőle, hogy ezt tudja mostanra, amikor olyan sok szarságot tettem már.
- Igazad van… de legyél csendben – felelem, mire Louis a szemét forgatja. – A bulim kurvára szívás volt, és el sem mentem volna, ha nem akartad volna. Egyáltalán nem ittam, illetve igazából egy pohárral ittam, de ennyi. Nem beszéltem senki más lánnyal, Mollyval alig, és az holtbiztos, hogy nem lógtam sztriptízesekkel. Mi a faszért akarnék bármit is csinálni egy sztriptíz táncossal, ha itt vagy nekem te?
Szemei kissé meglágyulnak, és már nem bámul rám úgy, mintha le akarná vágni a kibaszott fejemet. Kezdetnek megteszi.
- Nem mintha itt lennél nekem… de próbálkozom, hogy újra így legyen. Nem akarok senki mást. Ami még fontosabb, azt sem akarom, hogy te valaki mást akarj. Nem tudom, miért futsz mindig Zaynhez amúgy, tudom, hogy kedves hozzád, blah, blah, blah… de ő tiszta hülye.
- Nem tett semmi olyat, ami miatt ezt gondolhatnám, Harry – feleli.
- Írt neked a telefonomról azt tettetve, hogy én vagyok, szándékosan mesélt neked a sztriptízesekről…
- Nem tudod, hogy mit írt nekem, és örülök, hogy mesélt nekem a sztriptízesekről.
- Elmondtam volna én, ha felvetted volna a telefont, amikor felhívtalak. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, nem tudtam, hogy csináltál nekem egy tortát, vagy hogy vártál rám. Amúgy is elég nehéz rávenni téged, hogy meglásd, próbálkozom, de erre Zaynnek közénk kell állnia és elültetnie azokat a gondolatokat a fejedben.
Louis csendben marad.
- Szóval hová lépünk innen, Lou? Tudnom kell, mert ez az előre-hátra szarság megöl, és nem tudok már tovább teret adni neked – térdelek le előtte, szemei pedig találkoznak az enyémekkel, miközben válaszra várok.

Louis szemszöge
Nem tudom, mit tegyek vagy mondjak Harrynek ezen a ponton.
Egy részem tudja, hogy nem hazudik nekem az üzenetekkel kapcsolatban, de nem hiszem, hogy Zayn ezt tenné velem. Éppen az előbb fejeztem be vele a beszélgetést mindenről Harryvel kapcsolatban, és olyan kedves és megértő volt.
De ez Harry.
- Tudsz válaszolni nekem? – Harry hangja halk és lassú.
- Nem tudom, én is belefáradtam ebbe az oda-vissza dologba. Annyira kimerítő, és nem bírom tovább csinálni, tényleg nem – mondom neki.
- De én nem csináltam semmit, rendben voltunk tegnapig, és ez egyáltalán nem az én hibám. Tudom, hogy általában az, de most nem. Sajnálom, hogy nem töltöttem veled a szülinapomat. Tudom, hogy azt kellett volna, és sajnálom – feleli Harry. Tenyerét a combján pihenteti, ahogy előttem ül a térdein, nem könyörögve, mint korábban, hanem csak várva.
Ha az igazat mondja arról, hogy nem ő küldte az üzeneteket, amit elhiszek, akkor ez tényleg csak egy félreértés.
- De mikor lesz vége? Elegem van már az egészből. Olyan jól éreztem magam, amikor elvittél randira, de még csak be sem jöttél, amikor megkérdeztem – már zavart, hogy visszautasította a meghívásomat, de nem akartam felhozni.
- Nem mentem be, mert teret próbálok adni neked, szar vagyok benne nyilvánvalóan, de azt hittem, hogy ha adok neked egy kis teret, lesz időd, hogy átgondold mindezt, és könnyebb lesz neked – mondja.
- Nem könnyebb nekem, de ez nem csak rólam szól. Rólad is – felelem.
- Mi? – kérdezi.
- Ez nem csak rólam szól. Úgy értem, ez biztosan neked is kimerítő.
- Ki törődik azzal, hogy mi van velem? Csak azt akarom, hogy rendben legyél, és hogy tudd, én tényleg próbálkozom.
- Én igen.
- Mit igen? Elhiszed, hogy próbálkozom? – kérdezi.
- Igen, és én törődök veled – mondom neki.
- Akkor mit csinálunk, Louis? Rendben vagyunk most? Vagy legalább úton vagyunk ahhoz, hogy rendben legyünk? – emeli fel a kezét, majd az arcomhoz teszi. Rám néz beleegyezésért, én pedig nem állítom meg őt.
- Miért vagyunk mindketten ennyire őrültek? – suttogom, miközben nagyujját végighúzza az alsó ajkamon.
- Én nem vagyok. De te biztosan az vagy – mosolyodik el Harry.
- Te őrültebb vagy, mint én – mondom neki, ő pedig egyre közelebb és közelebb jön.
Bosszús vagyok rá, amiért kiabált velem, és amiért megvárakoztatott tegnap este, még akkor is, ha állítólag semmi köze nem volt hozzá, feldúlt vagyok, hogy úgy tűnik, nem tudunk kijönni egymással, de legfőképpen hiányzik Harry. Hiányzik a köztünk lévő közelség. Hiányzik, ahogy a szemei megváltoznak, amikor rám néz.
Be kell vallanom a hibáimat és a szerepet, amit ebben az egészben játszottam. Tudom, milyen makacs vagyok, és ez semmit sem segít, amikor a legrosszabbat feltételezem Harryről, amikor próbálkozik, tudom, hogy próbálkozik. Nem állok készen, hogy kapcsolatban legyek vele, de nincs okom, hogy zaklatott legyek a tegnap este miatt. Remélem legalábbis.
Nem tudom, mit gondoljak, de nem akarok most gondolkozni.
- Ne – suttogja Harry, amikor ajkai csupán centiméterekre vannak az enyémektől.
- De.
- Fogd be – nyomja ajkait az enyémeknek különösen óvatosan. Alig érintik meg az enyémeket, miközben mindkét kezét használja, hogy kezeibe vegye az arcomat.
Nyelve végigsúrolja az alsó ajkamat, én pedig nem kapok levegőt. Kinyitom a számat kissé, hogy megpróbáljak egy kis levegőhöz jutni, de úgy tűnik, nincsen, nincs semmi, csak Harry.
Meghúzom a pólóját, hogy felállítsam őt a térdeiről, de nem mozdul, miközben továbbra is lassan csókol engem. Kínzó tempója az őrületbe kerget, aztán elmozdulok az ágy szélén lévő helyemtől le, hogy találkozzak vele a padlón. Mindkét karja a derekam köré fonódik, és az enyémek is ugyanezt teszik a nyakával. Megpróbálom hátratolni őt, hogy rámászhassak, de megint nem mozdul.
- Mi a baj? – kérdezem.
- Semmi, csak nem akarok túl messzire menni
- Miért nem? – felelem, továbbra is egymáshoz értetve az ajkainkat.
- Mert sok mindenről kell beszélnünk, nem ugorhatunk az ágyba anélkül, hogy megoldanánk bármit is – mondja nekem. Mi?
- Nem az ágyban vagyunk, hanem a padlón – kétségbeesetten hangzom.
- Louis… – tol hátra ismét. Feladom. Talpra botorkálok, majd visszaülök az ágyra, Harry pedig tágra nyílt szemekkel bámul rám. – Csak a jó dolgot próbálom tenni, oké? Meg akarlak dugni, hidd el, hogy igen. Istenem, igen. De…
- Semmi gond. Ne beszéljünk erről – könyörgöm. Tudom, hogy ez valószínűleg nem a legjobb ötlet, de nem feltétlenül gondoltam, hogy együtt fogunk aludni, csak közelebb akartam lenni hozzá.
- Lou.
- Csak hagyd abba, oké? Megértem.
- Nem, nyilvánvalóan nem – feleli frusztráltan, aztán lábra áll.
- Ez soha nem fog rendbe jönni, ugye? Ez az, hogy mindig is lesz velünk. Előre-hátra, fel-le. Akarsz engem, de amikor én akarlak téged, minden, ami teszel az az, hogy ellöksz – mondom, nem megengedve magamnak, hogy sírjak.
- Nem… ez nem igaz.
- Pedig úgy tűnik. Mit akarsz tőlem? Azt akarod, hogy elhiggyem, megpróbálod bebizonyítani, hogy meg tudsz változni értem, de aztán mi lesz?
- Hogy érted?
- Mi lesz azután?
- Nem tudom… még nem jutottam el ahhoz a ponthoz. Továbbra is el akarlak vinni randizni és megnevettetni akarlak a megsirattatás helyett, azt akarom, hogy újra szeress engem – szemei elhomályosodnak, és gyorsan pislog.
- Tényleg szeretlek, mindig – biztosítom őt. – De ehhez több kell, Harry. A szerelem nem mindig igáz le mindent, ahogy a regények hitetik el veled. Olyan sok bonyodalom van, és azok legyőzik a szerelmet, amit irántad érzek – teszem hozzá.
- Tudom. A dolgok komplikáltak, de nem lesznek mindig azok. Nem tudunk kijönni a másikkal akár csak egy napra sem, kiabálunk és veszekedünk, és nem válaszolunk a másiknak, mint az öt évesek, teszünk dolgokat rosszindulatból és a rossz dolgokat mondjuk. Holtbiztos, hogy bonyolítjuk a dolgokat, amikor nem kell, hogy bonyolultak legyenek, de meg tudjuk oldani valahogy – ajánlja.
- Azt mondtad Christiannak, hogy nem akarom a munkát Seattle-ben – felelem, mire lesápad.
- Miről…
- Ne hazudj nekem. Tudom, hogy megtetted.
- Az mindezek előtt volt. Mielőtt elhagytál.
- Ez nem hozza rendbe, Harry.

Harry szemszöge
Baszki.
Baszki, baszki, baszki.
- Tudom, de… – távol akartalak tartani attól, hogy Seattle-be menj, ez minden. – Nem gondolkodtam tisztán.
- Tudod, milyen fontos nekem Seattle, erre a hátam mögött beszéltél a főnökömmel arról, hogy nem akarom az állást! – emeli fel a hangját.
Három perccel ezelőtt éppen megpróbált lefeküdni velem, most pedig ismét kiabál velem. Mindketten kibaszott őrültek vagyunk.
Nem vágok vissza, mert tudom, milyen elbaszott volt tőlem, hogy ezt megtettem. Tudtam akkor is, csak nem érdekelt.
- Tudom, hogy fontos neked! Csak kiakadtam, miután vigyáztunk Smith-re, és folyamatosan azokat a bosszantó kérdéseket tette fel arról, hogy mi összeházasodunk-e, meg minden szar.
- Ennek mi köze van bármihez is? Szándékosan megpróbáltad szabotálni a karrieremet, mielőtt egyáltalán elkezdődött volna. Támogatónak kellene lenned… – mondja nekem.
- Tudom! Sajnálom, oké? De nézd a jó oldalát ennek, ha Seattle-be mennél, nem lennénk képesek megoldani semmit – felelem.
Szemei kitágulnak, majd kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, de megállítja magát.
- Mi az? – erőltetem.
- Te komolyan megindokolod ezt?
Igen.
- Nem.
- Egyáltalán el akartad mondani nekem? Vagy meg akartad próbálni kijátszani és megnyugtatni engem, amikor szomorú vagyok, hogy nem ajánlották fel nekem a pozíciót? – kérdezi.
- Nem akartam elmondani neked – vallom be. Louis elnéz tőlem.
- Nem is gondoltam volna.
- Csak magamnak akarlak téged, oké? Tudom, hogy ez elbaszott és helytelen, de ez így van. Nem akartam, hogy Seattle-be menj, és még mindig nem akarom.
- Szóval akkor újra megtennéd? Elmondanád Christiannak, hogy ne adja nekem az állást?
El kellene mondanom neki az igazságot? Valószínűleg nem, de el kell.
- Igen. Megtenném újra – sóhajtok fel, mire Louis lehunyja a szemeit. – Most már nem számít, biztos vagyok benne, hogy betöltötték a pozíciót. Lesz más máshol – próbálom meg biztosítani őt.
- Hol? Angliában?
- Igen.
- Nem érted, ugye? – néz rám végre.
- Nem, tényleg nem. Sajnálom, hogy ezt tettem, nem kellett volna megcsinálnom, és azt kívánom, bárcsak máshogy éreznék ezzel kapcsolatban, de nem. Nem tehetek róla, legalább őszinte vagyok – próbálom megvédeni magamat. Szemei távolságtartóak, ami megöl. – Ne engedd, hogy ettől meggondold magad, kérlek? Nem akarom, hogy visszafelé haladjunk többé. Esküszöm, hogy még egyszer nem avatkozok bele semmibe, ami a munkához köthető – gyakorlatilag könyörgök. Egyáltalán miért mondaná el neki Christian? Fogadok, hogy Kimberly volt, az a pletykás kis…
- Oké – sóhajt fel Louis.
- Oké?
- Igen.
- Nagyon… megértő vagy ma – mondom neki.
Nem tudom, most miért megértőbb, mint bármikor korábban, de örülök neki. Örülök, hogy a kapcsolatunk fejlődik, végre. Ha ez két hónappal ezelőtt lett volna, egyikünk már távozott volna.
- Csak én sem akarok több lépést hátrafelé tenni, beleegyeztem, hogy megpróbálok előrefelé haladni veled, és ez az, amit tenni fogok. Nem csinálhatom tovább az előre-hátra dolgot. Már ezt elmondtam százszor, de folyamatosan ez történik.
- Mert folyamatosan harcolsz az irántam érzett szerelmeddel – mondom neki, Louis pedig gondolkozónak tűnik, mintha túlgondolná a szavaimat. – Tudod, hogy igaz – teszem hozzá.
- Tudom – sóhajt fel.

Louis szemszöge
Nem tudom, hová haladunk innen. Örülök, hogy Harry és én egy némiképp civil beszélgetést folytatunk mindennel kapcsolatban, ami történt, de nem tudom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy nem támogatna, ha Seattle-be mennék.
El akartam mondani neki, de félek, hogy ha megteszem, újra mondani fog valamit Christiannak, és őszintén, ha Harry és én tovább folytatjuk azt, hogy megpróbáljuk újraépíteni a kapcsolatunkat vagy akármi is az, amit csinálunk, az csak tovább fogja bonyolítani.
Ha igazán megpróbáljuk ezt működővé tenni, nem fog számítani, hogy itt vagyok vagy kétórányira. Jobban neveltek annál, minthogy engedjem valakinek, hogy dirigáljon a jövőmmel kapcsolatban, nem számít, mennyire mély az iránta való szerelmem.
Pontosan tudom, mi fog történni, nem fogja tudni kezelni a temperamentumát és kiviharzik innen, hogy megkeresse Christiant vagy Zaynt. Leginkább Zaynt.
- Ha azt tettetem, hogy az elmúlt huszonnégy óra nem történt meg, megígérsz nekem valamit? – kérdezem Harrytől.
- Bármit – válaszol gyorsan.
- Ne bántsd őt.
- Zaynt? – kérdezi, emeli fel kissé a hangját.
- Igen, Zaynt – tisztázom.
- Nem, baszki, nem. Ezt nem ígérem meg.
- Azt mondtad… – kezdem el.
- Nem, ne is kezdd el ezt a szart. Ő okoz köztünk egy csomó szarságot, nem fogok hátradőlni és megengedni neki. Kurvára nem – járkál előre-hátra.
- Nincs semmi bizonyítékod, hogy ezt ő tette, Harry, és az, hogy verekedsz vele, nem fog megoldani semmit. Csak hagyd, hogy beszéljek vele és…
- Nem, Louis! Már megmondtam neked, hogy nem akarlak a közelében tudni téged. Nem fogom még egyszer elmondani neked – morogja.
- Nem mondhatod meg nekem, hogy kivel beszélhetek, Harry.
- Milyen több bizonyítékra van szükséged? Az nem volt elég, hogy itt ültél órákon át rám várva, amikor nem is tudtam, hogy vársz?
- Az nem ő volt! Nem tenné meg ezt – legalábbis nem gondolom, hogy megtenné. Miért tenné? Így is-úgyis meg fogom kérdezi tőle, csak egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt csinálná velem.
- Szó szerint te vagy a legnaivabb ember, akivel valaha is találkoztam, és ez tényleg kurvára dühítő.
- Abbahagyhatnánk a veszekedést, kérlek? – ülök vissza az ágyra, fejemet pedig a kezeimbe temetem.
- Egyezz bele abba, hogy távol maradsz tőle.
- Egyezz bele, hogy nem verekszel vele megint – szólok vissza.
- Távol fogsz maradni tőle, ha nem verekedek vele? – nem akarok beleegyezni, de azt sem akarom, hogy verekedjen vele Harry. Ettől az egésztől megfájdul a fejem.
- Igen.
- Amikor azt mondom, maradj távol tőle, úgy értem, hogy egyáltalán semmi kontaktus vele. Nincs üzenet, nincs az, hogy odamész a tudományos épületbe, semmi – feleli.
- Honnan tudtad, hogy odamentem? – kérdezem tőle. Meglátott? A szívem elkezd gyorsabban verni annak a gondolatára, hogy Harry meglátott Zaynt és engem a világító virágokkal teli üvegházban.
- Niall elmondta, hogy látott téged bemenni oda.
- Ó.
- Van bármi más, amit el kell mondanod nekem, amíg a Zayn témánál vagyunk, mert amint ennek a beszélgetésnek vége, nem akarok még egy szót hallani róla – feleli Harry.
- Nem – hazudom.
- Biztos vagy benne? – kérdezi ismét.
Nem akarom elmondani neki, de muszáj. Nem várhatok őszinteséget tőle, amikor én nem viszonozom ezt.
- Megcsókoltam őt – suttogom, remélve, hogy nem hallott meg engem, de amikor leveri a könyveket az asztalról, tudom, hogy hallott.

24 megjegyzés:

  1. Te szent isten! Louis kurvara irritalo..Nem Harry nem erdemli ot meg, hanem forditva. Harry bebizonyitotta 541212555541255x hogy szereti. Louis csokolozik mas emberekkel mikozben o van megsertodve:DDD Ki ez te? Harry viszont buta, hogy hagyja magat. Mi a faszert? Louis meg vedi Zaynt folyamatosan annyira szanalmas. Oke, hogy nem hiszi el de jesszusom..Mindig vedi, es NEM BIZIK HARRYBEN.Mi a fasz szinten az, hogy 'allitolag' nem o kuldte az uzeneteket??? Szeretem a tortenetet es a karaktereket, de ez a resz ugy mi.. bar annak orultem, hogy vegul elmondta Lewis is az igazsagot.Hu,nagyon kiakaszt.-.- K voltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon át tudom érezni most az álláspontodat, én is kiakadtam Louis-ra, hogy ez így mi tőle :D Igen, nagy probléma náluk, hogy mindig a legrosszabbat feltételezik a másikról és elhamarkodottan döntenek. Na, meg persze, hogy valaki mindig bekavar és/vagy belepofázik a kapcsolatukba. Jól tette, hogy elmondta, igen, nagyon kiakadt volna Harry, ha később derül ki. Ó, lesz ez még így se, ne aggódj :D Xx

      Törlés
  2. Sziaa eddig csendes voltam de most irok! :) nagyon jol forditassz!! Annyira oda vagyok ezért a blogert... Mar alig várom a kovetkezo reszt.. Szerintem Zayn irta az uzenetet nagyon is akarja louist.!! Csak igy tovább várom a keddet!💝 UI:szerintem en voltam az első

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, jaj, nagyon örülök, hogy most írtál :) Köszönöm szépen, és örülök, hogy tetszik :) Kedden itt lesz az új. Simán elképzelhető, később kiderül, ki volt az. Hamarosan itt lesz. Csak egy picivel maradtál le :) Xx

      Törlés
  3. Na bazdmeg ... Amúgy csak én kapok agyf*szt ettől a kettőtől??? :D Komolyan minek bonyolítják így túl a dolgokat??? :D Már én kapok hülyet tőlűk :D Egy jó nagy pofon kéne mind2nek aztán helyre rázodna az agyuk :D Rosszabbak mint mi nők de komolyan :D Zaynek meg most remélem Harry beveri a száját azt egy életre bekussol és nem kavar itt jobbra balra :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanígy kész voltam tőlük én is, mikor először olvastam :D Nálam a 3. évad volt a csúcspont, amikor úgy voltam, hogy ezt nem bírom már tovább, csodálom az ő erejüket :D Nagyon egyetértek, rosszabbak, mint mi, és kellene nekik az a pofon :D Ne aggódj, megkapja a magáét Zayn :D Xx

      Törlés
  4. Szia! 😊
    EZT EGYSZERÜEN NEM HISZEM EL!!! LOUIST MEGVEREM. MIÉRT CSINÁLJA EZT???? HA??? VALAKI AGYONMÁN RÁ MAGYARÁZATOT HOGY MIÉRT TESZI EZT??? kezdek egyre mérgesebb lenni Louisra.... Harry tényleg próbálkozik de TÉNYLEG és erre mit csinál??? Nem mondja el Harrynek, hogy költözik de azt igen, hogy megcsókolta Zaynt..... Ez elképesztő .... Elegem van ebből az előre-hátra dologból.... Nem igaz. De nem igaz?? Harry próbálkozik de Louis meg kételkedik benne és még Zaynt is védi. Dühítő... ÉS A VÉGE NEEEEEM IIIGAAAAZ.. MIÉRT??? 😭😭😭😭 NA JÓ ELEGEM VAN.. Az első kommentelőnek igaza van...nagyon jól mondja. 👍👌 fantasztikus rész lett. Imádtam. Azt meg kiírta az üzenetet engem meg mán nem érdekell...
    Puszi ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Ez egy nagyon jó kérdés... Bár szerintem az eredetiben Tessa sokkal idegesítőbb, még akkor is, ha a szerepük ugyanaz :D Ebből a költözésből, illetve az el nem mondásából lesznek még problémák, ennyit mondhatok. Egyetértek, nagyon dühítő, de próbáljunk meg türelmesek lenni, bár tudom, hogy nehéz. A végére már szavakat se lehet találni :D Örülök, hogy azért tetszett :) Elhiszem, lesznek itt még nagyobb bajok is... Xx ♥

      Törlés
  5. Istenem, mindig így járok. Mindig az ilyen kis cunci párokat kell helyretenni. LOUIS DRÁGA, AZ HOL MARAD, HOGY MÁR PEDIG TE KÖLTÖZÖL?!?!? MERT NEM MARADHATSZ ITT BASSZUS, HARRY VAGY MEGY VELED, VAGY NEM, FOGADD EL. Zayn meg nagyon cute, de foglalkozzon inkább csak a virágaival, ne a trágyát kavarja hozzá.
    És ahogy olvastam ezt, konrkétan már nekem fájt a fejem, hogy mindjárt odamegyek oszt mindkettőnek kimosom az agyát, hogy hát mit képzlenek magukról.
    Annyirrrra jó erre hazaérni:D
    Köszönjük drága, hogy lefordítottad nekünk eme csodálatos részt, várom a kövit *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig közbejön valami, főleg náluk. Bizony-bizony, bár Harry álláspontját ismerve ő inkább nem megy. De hát majd kiderül persze. Pontosan, jól mondod nagyon :D
      Ne is mondd, egyik rosszabb már, mint a másik. De remélhetőleg egyszer megoldódnak a problémák.
      Azt elhiszem :D
      Hát szívesen, bár az események eléggé kikészítettek minket :D Kedden itt lesz :) Xx

      Törlés
  6. HOLY FUCK!
    A vége szó szerint lesokkolt. Meghaltam olvasás kozben!
    Egyik percben meg a szerelmes csevegés, a másikban a fülledt, mindjárt lesz VALAMI hangulat, most a végén pedig a nagyon nagy balhé szag terjeng a levegőben.
    Annyira látszik Harry-n a próbálkozás, ha pedig Louis nem lenne ennyire naiv, rájöhetne, hogy Zayn milyen cuccokat csinál a háta mögött!
    Izgatottan várom a kovit, imádlak!❤️
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát azt elhiszem.
      Nem lehet rajtuk elmenni. Ó, de még mekkora balhé lesz, bár szerintem Harry jogosan fog kiakadni.
      Igen, Harry teper, Louis meg alig veszi észre, mert mindig Zaynt kell védenie, aki biztos nem olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik.
      Kedden itt lesz, én is téged/titeket! :) Xx ♥

      Törlés
  7. Ez a rész kiidegelt. Amikor végre megcsókolták egymást, akkor megnyugodtam, de aztán Harry eltolta magától Louist (nem hittem volna, hogy ez történik...), de végül is igaza van, meg kell beszélni a dolgokat. Nagyon próbálkozik, jól viselkedik, mindent helyre akar hozni és ezért nagyon drukkolok neki:) Louis meg túl naiv...most feldühített.
    A vége meg lesokkolt...a dühös Harry sosem jó:/
    Puszi:) Alig várom a következő rész!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt elhiszem. Én is nagyon örültem nekik, aztán megéltük azt is, hogy Harry állítja meg Louis-t, ami amúgy szerintem is jól tett. Bizony, én is nagyon drukkolok neki, Louis-nak meg azért, hogy meglássa a dolgokat.
      Nem jó, de még mennyire, hogy nem jó...
      Kedden itt lesz :) Xx

      Törlés
  8. A rohadt kurva életbe,már bocsánat!
    De igazad volt kiakadtam totálisan kiakadtam!
    Elegem van belőlük engem őrjítenek meg!
    De azért nagyon várom a keddet!
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én teljesen megértem, mikor először olvastam, ezeknél a részeknél totál idegbeteg voltam.
      Hát párszor meg fognak még minket őrjíteni, ennyit mondhatok...
      Nemsokára itt lesz :) Xx

      Törlés
  9. Basszus Louis mondd mar el hogy Siettle-be mész!!!

    Amúgy tetszett a rész. 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, mekkora probléma lesz még ebből...

      Örülök, hogy tetszett :) Xx

      Törlés
  10. Fú, hát nem is tudom mit is mondjak... Ezek ketten az őrületbe, a diliházba fognak juttani, érzem! Azt sem tudom melyinek adjak először egy jó nagy tockost... De hogy mindkettő kapna egy párat az is biztos! Tropára teszik az idegeimet...
    Harry annyira próbálkozik, és Louis meg észre se veszi... Zayn mindig csak Zayn...felejtse már el! És ha tényleg Zayn volt, akkor remélem Harry jól megmutatja neki! Megérdemelné...
    Persze Louis,nehogy elmondd Siettlet, nem olyan fontos az... Ebből is bajlesz, de rendesen... Nem könnyű velük...
    Huha, ez a vég, ajajj, dühös Harry... Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz!! Vá! Keddet kérek!
    Puszi ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is mondd, én is pontosan így éreztem, és a mai napig kiakadok rajtuk, amikor ilyen hülyeségeket csinálnak. Szörnyűek, nagyon kellene mindkettőnek a pofon...
      Reméljük, hamarosan rájön Louis, hogy Zayn nem olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik (legalábbis én így gondolom), és ne aggódj, megkapja még a magáét Zayn :D
      Na igen, lesz belőle probléma, de még milyen...
      Bizony, a dühös Harryt nem szeretjük. Holnap hozom és kiderül :) Xx ♥

      Törlés
  11. Kedves Edina!
    Remélem megkapod ezt az üzenetet és el is olvasod. Arra szeretnélek kérni, hogy nézz be a blogomra és olvasd is el az egészet. Nagyon örülnék neki, ha eljutna ez a történetem sok emberhez. :) Még eléggé kezdő blogoló vagyok, szóval bocsi azért ha az elején még nagyon uncsi a történet, de még nem nagyon tudott kibontakozni. Azért remélem elolvasod és tetszeni fog.
    Miss Alison**
    Blogom: www.belnaploja.blogspot.hu

    UI.: vagy esetleg egy cserében is benne lennél? válaszolj a blogomnál :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Ó, én minden kommentet elolvasok :) Belenéztem, beleolvastam a történetedbe, és tökre jó ötletnek tartom ezt a sulis dolgot, csak hát én már 19 évesen kicsit kinőttem a 13 évesek világából :D De azt tudom tanácsolni én is, mint egy kommentelő valamelyik résznél, csináld szeretettel, akkor nem lesz probléma :) És bocsánat, hogy valószínűleg nem leszek rendszeres olvasó, de magyar blogokat nem igazán olvasok már, inkább angolokat, és az egyetem miatt arra se sokszor van időm. De hajrá, sok szerencsét kívánok a blogodhoz! :)

      Ui.: Természetesen benne vagyok :) Xx

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöm ☺️ En is sok sikert kívánok, de főleg az egyetemhez 😃😘😘
      Ui.: ha gép közelben leszek, akkor kiraklak 😃😉😘💗

      Törlés
    3. Szívesen, és köszönöm én is :) Xx

      Törlés