2015. július 7., kedd

Chapter 109

Sziasztok! :)
Már hoztam is ebben a nagy forróságban az új fejezetet, és tudom, hogy ettől is azt várjátok, hogy kibéküljenek, de ez még odébb van sajnos. És nem bírom ki, már most előre kell szólnom. Tegnap utolértem magam a 3. évadnál (vagy 20 résszel le voltam maradva :D), és biztosíthatlak róla titeket, hogy az őrület nem fog megállni. Tegnap délelőtt konkrétan kisírtam a szemeimet, pedig nem igazán szoktam fanficeken bőgni. Szóval készüljetek már most fel, mert nagyon durva lesz. De ne aggódjatok, ez az évad sem lesz egyszerű :'D A sok-sok kommentért nagyon hálás vagyok, imádom olvasni a véleményeiteket, kíváncsi vagyok rájuk most is. A következő pedig ugye pénteken érkezik.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 109

- Imádom ezt az inget rajtad – feleli Kimberly, miközben az autó kikanyarodik a hotel parkolójából.
- Köszönöm, ez az első alaklom, hogy felvettem – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Szóval mi történt a kocsiddal? – kérdezi.
Trevor és Christian úgy tűnik, egy mély beszélgetésben van egy Seattle-ben lévő új épület négyzetméterenkénti áráról.
- Fogalmam sincs, nem indult el tegnap reggel, így felhívtam valakit, hogy javítsa meg, de Harry már elvitette valakivel – magyarázom, ő pedig elvigyorodik.
- Kitartó, nem? – feleli.
- Azt hiszem. Csak bárcsak adna nekem egy kis időt, hogy feldolgozzam ezt az egészet – sóhajtok fel.
- Feldolgozni mit? – kérdezi. Elfelejtettem, hogy Kimberly nem tud a fogadásról, csak azt tudja, hogy szakítottunk.
- Nem tudom, csak úgy mindent. Olyan sok minden történik most, és még mindig nincs hol laknom. Úgy érzem, mintha nem venné ezt olyan komolyan, mint amennyire kellene. Azt hiszi, hogy egyszerűen bábjátékozhat velem és az életemmel. Azt hiszi, hogy csak úgy egyszerűen felbukkanhat, elmondja, hogy sajnálja, és minden meg lesz bocsátva, de ez nem így működik. Többé nem legalábbis – zihálom.
- Nos, örülök, hogy kiállsz magadért – feleli. Örülök, hogy nem kérdez részleteket.
- Köszönöm. Én is – mondom neki.
Büszke vagyok magamra, amiért szembeszálltam Harryvel és nem adtam be a derekamat, de ugyanakkor szörnyen érzem magamat azokért, amiket ma mondtam neki. Tudom, hogy megérdemelte, de nem tehetek róla, belegondolok, hogy mi van, ha tényleg annyira érdekli, mint amennyire állítja? Tudom, hogy valahol mélyen törődik velem, csak nem hiszem, hogy ez elég ahhoz, hogy biztosítson arról, nem fog még egyszer megbántani. Ez az, amit csinál, megbántja az embereket.
- El kellene mennünk szórakozni ma este a konferencia után, mivel vasárnap az a kettő egész reggel értekezleten lesz. Majd elmegyünk egy kicsit vásárolni vasárnap, elmegyünk szórakozni ma este, és talán szombat este is. Mit gondolsz? – kérdezi tőlem.
- Hova mennénk szórakozni? Csak tizennyolc vagyok – nevetek fel.
- Az nem számít, Christian sok embert ismer Seattle-ben. Ha vele vagy, bárhová bejuthatsz – feleli. Imádom, ahogy a szemei felragyognak, amikor Christianról beszél, még akkor is, ha mellette van.
- Oké – mondom neki. Még soha nem mentem el szórakozni ezelőtt. Voltam azon a néhány bulin a diákszövetségi házban, de még soha nem voltam diszkóban, vagy egyáltalán ott, ami ehhez közel áll.
- Szórakoztató lesz, ne aggódj – biztosít róla. – Felvehetnéd ezt az inget – teszi hozzá, mire felnevetek.
Az út többi részét azzal töltjük, hogy a munkáról beszélgetünk, Trevor pedig végül az ablaknak dőlve elalszik. Olyan fiatalnak néz ki álmában.

Harry szemszöge
„Életed végéig egyedül leszel, és ezért sajnállak téged. Én tovább fogok lépni, találok egy kedves embert, aki úgy fog kezelni engem, ahogy neked kellett volna, aztán összeházasodunk, gyerekeink lesznek. Boldog leszek.”
Szavai újra és újra lejátszódnak a fejemben. Tudom, hogy igaza van, de nem akarom, hogy az legyen. Soha nem bántam, hogy egyedül vagyok mostanáig, most, hogy tudom, mi hiányzik.
- Benne vagy? – szűrődik át Jace hangja kusza gondolataimon.
- Uh, mi? – kérdezem. Majdnem elfelejtettem, hogy vezetek.
Ő a szemét forgatja, majd beleszív egyet a jointjába.
- Azt kérdeztem, hogy benne vagy-e, hogy átmenjünk Zaynhez – ismétli meg magát.
- Nem tudom… – nyögök fel.
- Miért nem? Ne legyél már ilyen punci. Olyan búslakodó vagy, mint egy kibaszott kisbaba – mondja nekem, mire haragos pillantást vetek rá. Ha bármennyit is aludtam volna tegnap este, átnyúlnék és megfojtanám őt.
- Nem vagyok – védekezem.
- De igen, haver, ki kell ütnöd magad és lefeküdnöd valakivel ma este. Biztos vagyok benne, hogy lesz ott néhány könnyűvérű lány.
- Nincs szükségem arra, hogy lefeküdjek valakivel – senkit nem akarok, csak Louis-t.
- Jaj, ne már, vezess el Zaynhez. Ha nem akarsz lefeküdni senkivel, akkor legalább gyere meginni néhány italt – feleli.
- Soha nem akarsz többet csinálni? – kérdezem, ő pedig úgy néz át rám, mintha szarvaim nőttek volna.
- Mi?
- Tudod, nem unalmas mindig csak bulizni és más lányokkal összejönni?
- Woah, woah… ez rosszabb, mint gondoltam. Nagyon szerelmes vagy, ember.
- Nem, nem vagyok. Csak mondom. Mindig ugyanazt a szarságot csinálni unalmas lesz – ő nem tudja, milyen élvezetes ágyban feküdni és megnevettetni Louis-t, nem tudja, milyen szórakoztató hallani őt elkalandozni a kedvenc regényeivel, hogy rávegyem őt, hogy megüssön, amikor megpróbálom kitapogatni őt. Ez sokkal jobb, mint bármilyen buli, amin Jace valaha is volt vagy valaha is menni fog.
- Tényleg jól elbánt veled. Ez valami szarság, nem? – nevet fel.
- Nem, nem bánt el velem – hazudom.
- Persze… – dobja ki a jointja maradékát a kocsiablakomon. – Bár ő most egyedülálló, igaz? – kérdezi, mire megmarkolom a kormányt. – Csak baszogatlak – nevet fel. – Csak látni akartam, milyen dühös leszel – nevet még jobban.
- Menj a picsába – morgom, aztán Zayn felé kanyarodok.

Louis szemszöge
- A szobád jobbra van a folyosó végén a mi lakosztályunktól – mondja nekem Kimberly, amikor megérkezünk a hotelhez.
A Four Seasons a legszebb szálloda Seattle-ben, amit valaha láttam. Kimberly gyakorlatilag végigrángat a folyosón, miközben megpróbálom befogadni az összes gyönyörű részletet.
- Itt a szobád, miután kipakoltál, a lakosztályunkban találkozunk, hogy átmenjünk az útiterven erre a hétvégére, még akkor is, ha már tudom, hogy ez megvan neked. Át kellene öltöznöd, mert szerintem tényleg ebben az ingben kellene lenned, amikor elmegyünk szórakozni – kacsint Kim, aztán egyedül hagy a hotelszobámban.
A különbségek a hotel között, ahol én maradtam, és ez között hatalmasak. Az egyik festmény az előtérben itt valószínűleg többe kerül, mint az egész hotel, ahol tegnap este voltam. A kilátás az ablakomból hihetetlen, Seattle egy olyan gyönyörű város. El tudom képzelni magamat itt élni, egy sokemeletes lakásban, egy állással a Seattle Könyvkiadónál vagy akár a Vance Könyvkiadónál most, hogy egy új irodát nyitnak itt. Ez csodálatos lenne. Bárcsak gyorsan előreugorhatnék az időben.
Fekete nadrágba és lila ingbe öltözök át, miután elteszem a ruháimat a hétvégére. Izgatott vagyok a ma esti és a holnapi konferencia miatt, de ideges vagyok elmenni szórakozni. Tudom, hogy szórakoznom kell, de még mindig üresnek érzem magam a kártól, amit Harry okozott az életemben.
Mire Kimberly és Christian lakosztályába érek, öt óra. Tudom, hogy a földszinten a különteremben kell lennünk hatra.
- Ez a szoba… wow – szólalok meg, ahogy bevezet Kimberly.
A szállodai lakosztályuknak van saját nappalija és egy különálló nappalija. Sokkal nagyobbnak néz ki, mint az anyám egész háza.
- Rendben van – nevet fel Christian, majd tölt magának, úgy tűnik, egy pohár vizet.
- Rendeltünk szobaszervizt, úgyhogy mindannyian ehetünk itt, mielőtt lemegyünk a földszintre, bármelyik percben itt lehet – mondja Kimberly, én pedig elmosolyodom és megköszönöm neki. Észre sem vettem, milyen éhes vagyok, amíg meg nem említette az ételt. Egyáltalán nem ettem még ma.
- Készen állsz, hogy szétund az agyad? – kérdezi Trevor, ahogy megjelenik a külön nappaliból.
- Nem lesz unalmas nekem – mosolyodok el, mire felnevet. – Lehet, hogy nem akarom elhagyni ezt a helyet – teszem hozzá, Trevor pedig elmosolyodik.
- Én sem – feleli.
- Ugyanez – mondja Kim, mire Christian megrázza a fejét.
- Ezt el lehet intézni, szerelmem – teszi kezét Kim hátára, én pedig elnézek az intim gesztustól.
- Egyszerűen ide kellene költöztetnünk a központi irodát, aztán mindannyiunk ideköltözne – viccel Kimberly, legalábbis gondolom, hogy viccel.
- Smith imádná Seattle-t – feleli Christian.
- Smith? – kérdezem, aztán eszembe jut, hogy Christiannak van egy fia.
- A fiam, furcsa név, tudom – nevet fel, majd Kimberlyhez hajol. Biztosan nagyon jó egy szeretetteljes, bizalommal teli kapcsolatban lenni.
- Szép név – mosolyodom el. Ez tényleg szép név, eltérő, de nem túl őrült.
- Lehet, hogy csak utána kell néznünk – mondja Christian Kimnek, aki elmosolyodik, mielőtt megcsókolja az arcát.
Trevornak ugyanaz az imádat van az arcán, amit én érzek belül értük. Irigylem is Kimberlyt, ártalmatlan irigység, de mégis irigység. Van egy férfi az életében, aki nyilvánvalóan törődik vele és bármit megtenne, hogy boldoggá tegye őt. Kimberly szerencsés.
Miután eszünk, lemegyünk a földszintre, engem pedig bedobnak egy hatalmas konferenciaterembe tele emberekkel, akik imádják a könyveket, mennyország. Sok érdekes emberrel találkozom, és sokat jegyzetelek.
- Hálózat. Hálózat. Hálózat. Az egész a hálózatépítésről szól – mondja nekem Christian, és majdnem minden egyes embernek bemutat a teremben. A legjobb rész az, hogy nem a gyakornokaként mutat be, és felnőttként kezel, mindannyian felnőttként kezelnek.

Harry szemszöge
- Lám, lám, lám, nézd, ki van itt – forgatja a szemét Molly, amikor Jace és én belépünk Zayn lakásába.
- Máris részeg vagy? – mondom neki.
- És? Elmúlt öt óra – feleli, én pedig megrázom rá a fejemet. – Igyál meg velem egy stampedlit – ajánlja, majd elvesz egy üveg barna italt a pultról és két stampedlis poharat.
- Rendben. Csak egyet – nyögök fel, mire rám mosolyodik, mielőtt megtölti a kis poharakat.
Tíz perccel később azon találom magam, hogy a telefonom galériáját nézem át. Bárcsak engedtem volna neki, hogy több képet készítsen rólunk együtt, így most többet tudnék nézni. Tényleg jól elbánt velem, ahogy Jace mondta. Úgy érzem, hogy lassan elvesztem az eszemet miatta, és a legelbaszottabb rész az az, hogy nem érdekel, milyen őrült vagyok, amíg ez ismét segít közelebb jutni hozzá.
„Boldog leszek.” Mondta. Tudom, hogy nem tettem őt boldoggá, de megtehetném. Ugyanakkor ez nem fair neki tőlem, hogy folyamatosan zavarom őt. Megjavítottam neki az autóját, mert nem akartam, hogy a miatt kelljen aggódnia, hogy ő csinálja meg. Örülök, hogy megtettem, mert nem tudtam volna meg, hogy Seattle-be megy, ha nem hívtam volna fel Vance-t, hogy megbizonyosodjak róla, lesz Louis-nak fuvarja a munkába. Miért nem mondta el nekem? Az a pöcs Trevor vele van most, amikor nekem kellene. Tudom, hogy tetszik neki Louis, és látnám őt beleszeretni Trevorba. Ő pontosan az, amire Louis-nak szüksége van, nagyon hasonlóak. Nem úgy, mint Louis és én. Trevor boldoggá tudná őt tenni. A gondolat feldühít és ettől ki át akarom vágni a fejét egy ablakon, de lehet, hogy teret kell adnom Louis-nak és egy esélyt, hogy boldog legyen. Világossá tette tegnap, hogy nem tud nekem megbocsátani.
- Molly! – kiáltom a kanapéról.
- Mi van?
- Hozz még egy stampedlit – mondom neki, mire elmosolyodik.

18 megjegyzés:

  1. Hajjj hogy ezeknek soha nem sikerül... miért nem lehetnek együtt?! Mindkettőjüknek rossz egymás nélkül, komolyan nem értem! Oké, hogy idő kell, de basszus, mennyi, amikor látja, hogy Harry komolyan gondolja?! Molly meg mi a ******** van itt?! Ráadásul ott van Trevor, akivel végképp nem tudok mit kezdeni.. Lou, légy jófej, üsd le kérlek, köszi! Ő nem tud téged boldoggá tenni. És most megint bekattantam, mert kitalált szereplőknek próbálom elmagyarázni, hogy nem élhetnek egymás nélkül.. nem baj :D ÉS HARRY! Te... annyira cuki voltál ennél a résznél!!!!: "ő nem tudja, milyen élvezetes ágyban feküdni és megnevettetni Louis-t, nem tudja, milyen szórakoztató hallani őt elkalandozni a kedvenc regényeivel, hogy rávegyem őt, hogy megüssön, amikor megpróbálom kitapogatni őt. Ez sokkal jobb, mint bármilyen buli, amin Jace valaha is volt vagy valaha is menni fog." Hát ez nekem nagyon bejött! ♥ Összegezve: MÉG MINDIG IMÁDOM!!! :) Várom a pénteket!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, bizony, mindketten megszenvednek a nagy békülés előtt, az biztos, de hát sajnos ez ellen mi nem tehetünk semmit :( Mindkettőjüknél van valaki, akit kivágnánk onnan :D Ó, ne aggódj, tegnap én is a laptopom képernyőjével ordibáltam Louis-nak meg Harrynek, szóval nem vagy egyedül :D Jaj, igen, az valami nagyon édes volt tőle, imádok ilyenek fordítani, főleg, amikor Harry szemszög van :) Örülök, hogy tetszett/tetszik :) Xx ♥

      Törlés
  2. Na jó.Én elhiszem,hogy idő kell...Persze nem várom el,hogy ezek után 1 nappal a Harry nyakába boruljon és elnézzen a dolgok felett,de naaaa.....nekem ennyi veszekedés bőségesen elég volt:DDD
    Nekem nincs bajom Trevor pajtással,de a Louról pattanjon le de nagyon gyorsan, mert ha nem akkor kilövöm a Holdra:DDD
    Az Isten szerelmére Harold!! Nehogy feladd ilyen könnyen!Te basztad el akkor most hozd is rendbe!!! Nagyon jól tudod,hogy a Lou oda meg vissza van érted (ahogy te is érte)....Mint mondtam már csak a düh beszélt belöle...nehogy elhidd már,hogy nélkmled boldog lenne... Ugyan..meg ahogy azt Moricka elképzelte....
    Na jó én nem idegesittem magam ezen a két szerrncsétlenen :'DDD Előbb utóbb úgy is rájönnek,hogy nem tudnak egymás nélkül élni....Oh mennyire várom azt a pillanatot :'DD

    Imádás van <3 Virtuális ölelés ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen átérzem, én is alig vártam már azt, hogy kibéküljenek, de sajnos (mint annyiszor mondtam) ez még odébb van. Ó, és hidd el, lesz még itt több veszekedés :'D
      Trevorral nekem sincs túl nagy, csak szálljon le Louis-ról, úgysem lenne neki elég jó Harry után :D
      Nem fogja feladni, hála az égnek, de jól mondod. Imádják egymást, úgyhogy nem lennének boldogok egymás nélkül :)
      Felesleges is, úgyis milliószor fognak még összeveszni meg kibékülni :D Jaj, hidd el, én is várom már :D

      Ölellek én is! ♥ Xx

      Törlés
  3. Na neeee!!! Harry MOST állj le! Aaah.. előre látom mi lesz a vége :( Louis meg kegyetlen volt igen de ezt Harry sem érdemelte meg. Annyira fafejű mindkető! A Trevor gyerek nagyon meg fogja szívni ha Louhoz közeledni mer....
    Kimberly nagyon szimpi végre valaki aki nem hajt rá sem Loura sem Harryre.
    Ez a Jace szintén kiakasztó. Nem úgy volt hogy ők nincsenek jóban?? Fuu legszívesebben megverném xD Mollyról meg ne is beszéljünk... még mindig egy ribanc :p Wáá most csak ez jár a fejemben hogy Harry részeg lesz é akkor mit fog csinálni. Van egy olyan érzésem hogy semmi jó nem fog kisülni belőle :/
    A részt megint imádtam és az idegbajom már garantált mert abban a szórakozóhelyen tuti ráhajtanak Loura.. mindegy is köszi hogy fordítasz csodásan csinálod :)♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de azt hiszem, most nem lesz akkor gáz ebből :) Egyetértek, ezt most keményen odavágta Harrynek, de néha ilyenek kellenek, hogy felfogja Harry is. Trevor meg... nem tudja, mibe akar beavatkozni...
      Igen, teljesen egyetértek :D
      Elvileg nincsenek, de azért mégis lógnak együtt... Molly elviselhetetlen, nem tudom, Harry hogy bírja őt ki :D Attól függ, honnan nézzük, bár én könnyen beszélek úgy, hogy tudom, mi lesz :D
      Örülök, hogy tetszett, és hát igen, de az idegbaj a sztorival jár sajnos :D Jaj, köszönöm szépen! :) Xx ♥

      Törlés
  4. Oke.
    En azt hiszem meghaltam. TREVOR LEHET, HOGY HELYES MEG MINDEN, DE HARRY JO LOUISNAK WAAA
    Harryt en megzabalom. Louis pedig meg ne probaljon Trevorral felejteni, vagy valami pfuuu forr a fejem a duhtol meg az izgalomtol, es kozben mosolygok huha.
    Annyira halas vagyok neked, de tenyleg!*-* es biztos tudod miert, de rohadtul nehez 3/4 napot varni a reszre. Ez hogy lehet? Pedig az csak harom, vagy negy nap...te jo eg. Az afternek csak fuggo vege letezik....olyan mintha orokke szomjas lennek, es mindig csak inni es inni akarom az aftert. Amikor pedig nem jutok hozza, almodozom rola, majd sikertelenul megprobalom megkeresni az eredeti, angol aftert, pedig tudom, hogy felesleges lenne, mert az en angoltudasommal maximum csak a harmadat, vagy a felet ertenem..huha.
    Baratnom mindig ramir az after kovi reszenek elolvasasa utan, hogy olvastam e, meg hogy milyen jo volt meg ilyenek. Ilyenkor ranktor az after-fangorcs es jon az olthatatlan after szomj, amikor ugy is tudjuk, hogy meg nem jon a kovetkezo fejezet, de percenkent frissitjuk a blogot, hogy ,,hol van a kovetkezo fejezet???". Es ilyenkor ugy nezek ki mint egy verszomjas beka. Oke...elegge bolond vagyok, de afterre szomjazom, meg ehezem. Imadom *-*
    Koszonom, hogy forditod, nagyon halas vagyok, eeees puszillak, olellek, meg minden szar, mert most ugy odarohannek hozzad es olyan szorosan megolelnelek, hogy nagyon:D uristen, koszonom♥♥♥♥♡Ѽ♡♡★ツ

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan, ezt mindenki jól látja :D
      Igen, Harry most cuki volt, Louis pedig... hát erről sajnos nem nyilatkozhatok, de időben meg fogjátok tudni ;)
      Ó, én tényleg átérzem, hasonlóan voltam/vagyok az angol verzióval :D És még akkor mi lenne, ha megint egy héten egy rész lenne... de szerencsére ez most nem így van :) Amúgy szerintem csodás hasonlattal írtad le, ez teljesen ráillik a történetre :) Hát van ilyen, de ha nagyon nem bírod, nyugodtan felnézhetsz oda :D
      Jaj, nagyon jó ilyeneket olvasni, hasonlóan vagyok én is az egyik barátnőmmel abban a tekintetben, hogy kibeszéljük, mi történt egyik-másik részben :D Hidd el, hogy nem vagy egyedül, ez szerintem az Afterrel jár :D
      Én köszönöm, hogy olvassátok, és szintúgy én is jól megölelgetnélek meg puszilgatnálak :) Nagyon szívesen! :) xoxo ♥♥

      Törlés
  5. Ismet nagyot alkottal,gratula,imadtam! ;)
    Azert Trevor allitson magan,Louis Harryé,Harry Louisé,sehogy mashogy nincs☺ Christian es Kimberly olyan cukik egymassal,bar mar A Mi Larry parosunk is kibekulne��☺
    Mar hianyzik a sok cuki,perverz,boldog Larry jelenet❤❤
    Jace pedig teljesen beletrafalt a dolgokba,a nagy Harry Styles szerelmes,es ot is szeretik((megha most Lou tiltakozik is ez ellen,akkor is szereti,nomeg persze mi is❤❤��❤��❤)) Ez a Molly,egy kis k*rva((elnezest a szohasznalatert))...rohadtul remelem,hogy Harrynek lesz annyi esze,hogy a sok pia utan nem huzza meg Mollykat,es ha megis odaig fajulna a dolog,akkor vlki meg idobe leallitja oket...
    Nem tehetek rola,irrital Molly,pedig nem is valos leny��☺
    Azert ha Lou megkapna az allast,itt Seattle-be,az azert tenyleg kudarc lenne Harrynek,igyis szenved,de kicsit-najonagyon-megerdemli�� :( bar,sajnalom is kicsit
    Azt is remelem hogy Lou megosztja ezt a titkot Kim-mel,merthat megiscsak jobb lenne
    Szornyu ez a sok bonyodalom,de ezert imadjuk!
    Ez a blog nalam a Top#3-ba van((az elso helyen)),fantasztikus az a mod,ahogy leforditod,es egyedive,elethűvé teszed ezt a blogot,olyannyira,hogy neha azthiszem almondtam,mivel teljesen beleélem magam
    ☺☺
    Mar nagyon varok egy szaftos,elmenydus,veszekedos,cuki,boldog reszt egyben..igy mindet egyszerre bele egy reszbe☺
    A vegere pedig megdicserlek:baromi ugyes es tehetseges fordito vagy...irigyellek.☺
    PusPuszi Viki T. Rajongód

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon köszönöm! :)
      Jól mondod, és hát bizony ideje lenne már annak a békülésnek, de erre még várnunk kell sajnos...
      Elhiszem, én is szívesebben fordítanám már azok a részeket.
      Igen, igen, tökéletesen megfogalmaztad. Mollyval kapcsolatban semmi probléma, igazad van. Ha jól emlékszem, odáig nem fajulnak el a dolgok, de majd kiderül ;)
      Hidd el, engem is :D
      Bizony, az bonyolítana a helyzeten, de ilyenről most szó sincs :)
      Hm... nem emlékszem arra, hogy elmondaná Kimnek, de ezt majd úgyis megtudjuk :)
      Igen, jól mondod :D
      Jaj, ezt nagy örömmel hallom/olvasom, és köszönöm szépen, borzasztóan örülök, hogy így gondolod! ♥
      Hűha, valamikor biztosan lesz ilyen rész ezt a sztorit ismerve :D
      Nagyon köszönöm, elkényeztetsz a sok-sok szép szóval! :) ♥ Xx

      Törlés
  6. Csak egy pisztoly és egy golyó kell és Mollynak vége. Tudom piszok dolog de na. Hazzának a multkor egy cuppanóst adtam volna, most meg egy nagy pofot. El ne merd engedni Louist !!!!
    Várj, ha sírtál akkor az azt jelenti hogymegint egy tragikus rész ?! Van amit még el lehet rontaniuk ???
    Ezer hála azért, hogy fordítod. Imádlak ! Ilyen angolosnak mint én kell egy ilyen klasz fordító. De komolyan. Nagyon, nagyon köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, megértem, én is sokszor fejbe lőttem volna őt. Hát igen, de sokszor lesz ez még így, hidd el... És nem, nem fogja elengedni Louis-t :)
      Igen, ó, de még mennyi! Bár ez még csak a 3. évadban lesz, addig még sok minden történik majd. Van, sajnos jó pár dolog...
      Jaj, nagyon szívesen, pontosan ezért találtam ki ezt a fordítós dolgot. Én köszönöm, hogy te is olvasod a blogot :) ♥ Xx

      Törlés
  7. Ahhh Istenem!!! Én eztnem bbírom idegekkel... Jöjjenek már megint össze, Na! Huh... Most kivagyok :c

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértem és átérzem, én is sokszor keresztülmentem ezen a három évad alatt :') De ismét minden rendben lesz, hamarosan :) Xx

      Törlés
  8. Mint mindig most is nagyon ütős lett a rész! Eddig nem de most már én is sajnálom harryt és az a ribanc molly még le is itatja... sztem louis megkönnyebbült azzal h minden sérelmét harryhez vágta, jól tette csak hát harrynek most kéne még inkább teperni!a képzeletemben harry elutazik seattlebe és csinál vmi nagyon romantikusat utána meg újra összejönnek... de jó lenne. Trevor sem rossz, csak hát... ott van harry!! A legjobb az lenne ha összejönne mollyval és akk minden megoldódna!! ;)Bár erre elég kicsi az esély...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, de lesznek még ütősebbek, hidd el. Előbb-utóbb mindenki megsajnálja Harryt, Mollynak meg hát persze, hogy ezt kell csinálnia... Szerintem is megkönnyebbült, kiadta magából, és fog teperni Harry ;) Nos, az majd kiderül, hogy ebből mennyi jön be, ezt sajnos nem árulhatom el :) Pontosan, meg Louis-nak úgysem lenne elég senki Harry után. Az biztos, hogy akkor minden megoldódna, de erre tényleg kicsi az esély :) Xx

      Törlés
  9. Istenem, hogy milyen nehéz ezekkel a mukikkal :DD Jajj, nem is tudom mit is mondjak... kikészítenek, teljesen... Harry olyan kis édes, és annyira, de annyira szerelmes <3 ez a kocsibeszélgetés aww :3
    '- Nincs szükségem arra, hogy lefeküdjek valakivel – senkit nem akarok, csak Louis-t." szerencséje van, hogy ezt mondta!! és amit gondolt, aww :3 SZERELMES!!! <3
    "– Bár ő most egyedülálló, igaz? – kérdezi, mire megmarkolom a kormányt. – Csak baszogatlak – nevet fel. – Csak látni akartam, milyen dühös leszel – nevet még jobban.
    - Menj a picsába – morgom, aztán Zayn felé kanyarodok." ezt a részt annyira imádtam!! :DD Jajj Hazza, menj már a pasid után, és csábítsd már vissza!! Ő is akar téged csak csinálja itt a feszkót! :D
    Molly meg menjen már a picsába!! Fúúú! Odamegyek és kitépem az össze haját!! Trevor meg... NEM AKAROM TREVORT!!! Kiherélem!!!
    ' Tudom, hogy tetszik neki Louis, és látnám őt beleszeretni Trevorba. Ő pontosan az, amire Louis-nak szüksége van, nagyon hasonlóak. Nem úgy, mint Louis és én. Trevor boldoggá tudná őt tenni. " NEM NEM NEM NEM NEM NEM!! ÉS NEM!! HARRY!!!
    Ajjj kikészülök komolyan, nekem is kell valami pia, de jó erős legyen, mert ezek ketten széteszik az idegeimet!! :D
    Imááádom, éééés mindjárt péntek!!! :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? :D Én is kikészültem, hogy mikor békülnek már ki végre. Az biztos is, hogy szerelmes, kis cukika :D :3
      Igen, hála az égnek, ilyenkor én is mindig félek, hogy mást fog mondani, de szerencsére nem :D
      Az nekem is az egyik kedvencem, imádtam fordítani :D Köcsög Jace :D És jól mondod, csak ezek szerencsétlenkednek még, mert miért ne...
      Megérdemelné Molly, az tuti, Trevor meg útban van :D
      Lehet, hogy Lou boldog lenne Trevor mellett, de nem úgy, mint Harry mellett, még a sok veszekedés ellenére is.
      Azt elhiszem, aztán csak óvatosan vele :D
      Holnap már hozom is :) Xx

      Törlés