Helló! :)
Majdnem elfelejtettem, hogy ma az új részt kell hoznom, de ez szerencsére nem történt meg, úgyhogy itt is van :D Ebben végre minden rendben van, élvezzétek ki, mert szokás szerint nem sokáig fog tartani a felhőtlen boldogság... Alig várom már, hogy a kommentjeiteket olvassam :D Azt hiszem, mást nem akartam most mondani, nem is húzom tovább az időt.
Kellemes olvasást! :) Xx
Chapter 128
- Kimenjünk anyukádhoz? – kérdezem Harrytől néhány percnyi csend után.
- Ne… maradjunk csak így egy percre – feleli.
- Oké – engedelmeskedem boldogan.
Tudom, hogy Harrynek és nekem még mindig sok dolgunk van, amit meg kell oldanunk, de annyira eltökéltnek, annyira nyugodtnak érzem magam, annyira helyesnek érzem ezt. Aggódok mindenki reakciója miatt, főleg az anyámé miatt, de majd akkor foglalkozom ezzel, ha eljön az ideje. Remélem, a tény, hogy tizennyolc év alatt először nem töltöm vele a karácsonyt, háttérbe szorítja a haragját amiatt, hogy Harry és én újra együtt vagyunk, és őszintén, ha mégsem, nem érdekel. Illetve, érdekel, de belefáradtam a folyamatos harcba anyám és köztem. Nem háborúzhatok vele folyamatosan a döntéseim miatt, és lehetetlen őt boldoggá tenni. Végeztem a próbálkozással.
Harry mellkasára hajtom a fejemet, ő pedig elkezd játszani a hajammal. Örülök, hogy az összes ajándékot becsomagoltam, elég stresszes volt, hogy beszerezzem őket a legutolsó pillanatban. Francba. Nem vettem Harrynek ajándékot! Ő vett nekem? Valószínűleg nem, de most, hogy ismét együtt vagyunk… vagy valahogy először… félek, hogy igen, én meg egyáltalán nem vettem neki semmit. Kellett volna neki vennem valamit korábban. Mit is vennék neki egyáltalán?
- Mi a baj? – kérdezi, majd kezét az államhoz teszi, arcomat az övéhez billentve.
- Semmi…
- Te nem… nem… tudod… gondolod meg magad? – hangja lassú és bizonytalan.
- Nem… nem. Csak… nem vettem neked ajándékot – vallom be. Arcán egy mosoly jelenik meg, tekintete pedig találkozik az enyémmel.
- Azon aggódsz, hogy vettél-e nekem karácsonyi ajándékot? – nevet fel.
- Igen… Kellett volna vennem neked valamit, de nem tudtam…
- Louis, őszintén eleget adtál nekem. Nevetséges egy karácsonyi ajándék miatt aggódnod.
- Biztos vagy benne?
- Persze – nevet fel megint.
Akkor is bűntudatom van, talán majd veszek neki valamit, amikor a plázák újra kinyitnak karácsony után. Amúgy is Liaméknél leszek karácsonykor. Bárcsak Harry ismét fontolóra venné.
- Veszek neked valami nagyon jót a szülinapodra? – vonok vállat, aztán Harry visszateszi kezét az arcomhoz. Nagyujja végigfut az alsó ajkamon, azt okozva ezzel, hogy elnyíljanak, és arra számítok, hogy újra megcsókol. Helyette ajkai megérintik az orromat, aztán a homlokomat egy meglepően édes gesztusban.
- Nem igazán tartok szülinapokat – mondja nekem.
- Tudom… Én sem – ez egyike annak a kevés dolognak, amik közös bennünk.
- Harry? – hívja őt Anne hangja, miközben egy enyhe kopogás hallatszik az ajtón.
Harry felnyög, és a szemét forgatja, ahogy kimászom az öléből.
- Nem halsz bele, ha kedvesebb vagy hozzá, már egy éve nem látott.
- Nem vagyok goromba hozzá – feleli, én pedig tudom, hogy ezt őszintén elhiszi.
- Csak próbálj meg egy kicsit kedvesebb lenni, a kedvemért? – rebegtetem drámaian a szempilláimat, mire ő elmosolyodik.
- Te vagy az ördög – ugrat, de beleegyezik.
- Harry? – ismétli meg Anne és újra kopog.
- Jövök! – feleli Harry, majd kimászik az ágyból. Kinyitja az ajtót, én pedig keresztbe teszem a lábamat az ágyon.
- Meg akartok nézni egy filmet? – kérdezi Anne Harrytől. Ő hozzám fordul és felemeli a szemöldökét.
- Igen, akarunk – mondom Anne-nek, aztán felkelek az ágyról.
- Oké, jó, mert én egy kicsit unatkozom itt – mosolyodik el, majd felborzolja a fia haját, miközben átmegy az ajtón.
- Igazából előbb hadd öltözzek át – szólal meg Harry, és visszasétál a szobába.
- Gyerünk, Louis, csináljunk valami rágcsálnivalót – nyújtja ki nekem a kezét Anne, én pedig követem őt a konyhába.
Valószínűleg amúgy sem nem jó ötlet a számomra, hogy lássam Harryt átöltözni. Lassan akarok haladni a dolgokkal. Lassan. Harryvel, nem tudom, hogy ez lehetséges-e. Gondolkozom rajta, hogy el kellene-e mondanom Anne-nek, hogy úgy döntöttem, megbocsátok Harrynek, vagy legalább megpróbáljam.
- Sütik? – kérdezi tőlem, mire bólintok és kinyitom a konyhaszekrényt.
- Mogyoróvaj? – érdeklődök, aztán megfogom a lisztet.
- Elkészíted őket? Nekem jó a megtörés és a sütés, de ha el tudod készíteni házilag, az még jobb!
- Nem én vagyok a legjobb szakács, de Karen megtanított nekem egy könnyű mogyoróvajas süti receptet.
- Karen? – kérdezi, mire a gyomrom lesüllyed.
Nem akartam felhozni Karent. Az utolsó dolog, amit tenni akarok, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam Anne-t. Elfordulok tőle, hogy bekapcsoljam a sütőt és elrejtsem kínos arckifejezésemet.
- Találkoztál már vele? – nem tudom leolvasni hangját, ahogy megkérdezi.
- Igen… a fia, Liam, a barátom… a legjobb barátom igazából.
- Ó… milyen Karen?
Kiegyenlítem a lisztet a mérőpohárban, majd hozzáadom a nagy keverőtálhoz, és megpróbálom elkerülni a szemkontaktust Anne-nel. Nem tudom, hogyan válaszoljak neki, nem akarok hazudni, de nem tudom, hogyan érez Karennel és Kennel kapcsolatban.
- Elmondhatod nekem – feleli Anne.
- Karen bájos – vallom be.
- Tudtam, hogy az lesz.
- Nem akartam felhozni őt, csak kicsúszott – kérek bocsánatot.
- Nem, édesem, ne aggódj emiatt. Egyáltalán nem neheztelek arra a nőre. Persze imádnám hallani, hogy ő egy borzasztó troll – nevet fel, engem pedig eláraszt a megkönnyebbülés. – De örülök, hogy Harry apja boldog. Csak bárcsak Harry elengedné a felé érzett haragját és továbblépne.
- Ő már… – kezdem el, de megállok hirtelen, amikor Harry belép a konyhába.
- Ő már mi? – kérdezi Anne.
Harryre nézek, aztán vissza Anne-re, nem az én dolgom, hogy elmondjam neki, ha Harry mégsem.
- Miről beszéltek ti? – kérdezi Harry.
- Apádról – válaszol neki Anne, mire Harry arca elsápad.
Meg tudom mondani az arckifejezéséből, hogy nem szándékozott mesélni Anne-nek az apjával való bimbózó kapcsolatáról.
- Nem tudtam… – próbálom meg mondani Harrynek, de ő felteszi a kezét, hogy elcsendesítsen. Utálom, hogy milyen titkolózó, ez egy probléma, amink mindig lesz, feltételezem.
- Semmi gond, Lou. Mostanában… töltök vele egy kis időt – pirul el Harry arca. Gondolkodás nélkül átsétálok, hogy mellé álljak. Arra számítottam, hogy mérges lesz rám és hazudni fog az anyjának, de örülök, hogy bebizonyította, hogy tévedtem.
- Igen? – áll el Anne lélegzete.
- Igen… Sajnálom, anya. Nem mentem a közelébe néhány hónappal ezelőttig, berúgtam és összetörtem a nappaliját… de aztán ott töltöttem néhány éjszakát és elmentünk az esküvőre.
Ó, Istenem. Nem vagyok érzelmileg eléggé alkalmas erre az egészre.
- Megint iszol? – kezd el könnyezni Anne szeme. – Harry, kérlek, mondd, hogy nem iszol újra?
- Nem, anya, csak néhányszor. Nem úgy, mint ezelőtt – ígéri.
Nem úgy, mint ezelőtt? Tudom, hogy Harry régen túl sokat ivott, de Anne-től úgy hangzik, mintha ez rosszabb lett volna, mint azt velem elhitették.
- Mérges vagy, hogy mostanában találkozok vele? – kérdezi Harry Anne-től. Kezemet a hátára teszem, hogy megpróbáljam erősíteni őt.
- Ó, Harry, soha nem lennék mérges rád, amiért tartod a kapcsolatot az apáddal. Csak meglepődtem, ez minden. Elmondhattad volna – feleli, és gyorsan pislog, hogy elkerülje a könnyeket.
- Azt hittem, hogy mérges leszel.
- Nem, már olyan régóta akartam, hogy elengedd azt a dühöt. Az egy sötét időszak volt az életünkben, de túljutottunk rajta, és ez már a múlt. Az apád nem ugyanaz az ember, aki akkor volt, én pedig nem vagyok ugyanaz a nő.
- Ez akkor sem hozza rendbe – mondja Harry csendesen.
- Tudom, hogy nem, de néha azt kell választanod, hogy elengeded a dolgokat, hogy továbblépsz. Tényleg boldog vagyok, hogy találkozol vele mostanában. Ez jó neked. Az ok, amiért ideküldtelek, illetve az egyik ok az volt, hogy megbocsáss neki. Tudom, hogy miatta csináltad azt, amit csináltál.
- Nem bocsátottam meg neki.
- Kellene – feleli Anne őszintén. – Én már megtettem.
Harry könyökével a pultra támaszkodik, én pedig kezemmel a hátát simogatom. Anne észreveszi a mozdulatot, és egy mindentudó mosollyal ajándékoz meg. Annyira csodálom Anne-t, még jobban, mint eddig. Ő olyan erős és szerető a fiától való érzelemhiány ellenére is. Bárcsak lenne valaki az életében, ahogy Kennek ott van Karen.
Harry biztosan pont ugyanazon a dolgon gondolkodott, mint én.
- De ő abban a rohadt nagy házban él és drága autói vannak. Van egy új felesége, te meg egyedül vagy – feleli.
- Nem érdekel Ken házának a mérete, vagy hogy mennyi pénze van – biztosítja őt Anne. – És miből gondolod, hogy egyedül vagyok? – mosolyodik el.
- Mi? – emeli fel a fejét Harry.
- Ne tűnj ennyire meglepettnek! Azért még vonzó vagyok, fiam.
- Találkozgatsz valakivel? Kivel?
- Robinnal – pirul el Anne, mire a szívem megmelegszik.
- Robinnal? A szomszédoddal? – tátja el a száját Harry.
- Igen, a szomszédommal. Ő egy kedves férfi, Harry, és jó dolog, hogy csak a szomszédban lakik – nevet fel.
- Mióta? Miért nem mondtad el nekem? – Harry hangja kíváncsi.
- Néhány hónapja, semmi komoly… még. Ezen kívül, nem hiszem, hogy párkapcsolati tanácsot kellene kérnem tőled – csipkelődik Anne.
- De azért Robin? Ő olyan…
- Ne szólj róla egy rossz szót sem, nem vagy túl idős az elfenekeléshez – szidja le Anne, mire Harry felnevet.
- Rendben… rendben… – emeli fel játékosan a karját Harry.
Meg tudom mondai, hogy Harry sokkal ellazultabb most, mint ma reggel volt, én is érzem. A köztünk lévő feszültség eltűnt többnyire, és figyelni őt nevetni és viccelődni az anyjával nagyon boldoggá tesz.
- Megyek, kiválasztom a filmet, ne gyertek be, kivéve, ha hoztok sütit – mosolyodik el Anne, aztán egyedül hagy minket a konyhában.
Visszasétálok a tálnyi összetevőhöz, majd befejezem a sütemény tésztájának összekeverését.
- Nem hiszem, hogy ez nagyon higiénikus – szólal meg Harry, amikor rajtakap, hogy lenyalok egy kis tésztát az ujjamról. Visszamártom az ujjamat a tálba, összeszedve a ragadós tésztát, majd Harryhez megyek.
- Egyél egy kicsit – mondom neki.
Feltartom az ujjamat, és megpróbálom átrakni az övére a tésztát, de Harry kinyitja a száját és ajkaival körülfonja az ujjamat. Eláll a lélegzetem a kapcsolattól, aztán megpróbálom emlékeztetni magamat, hogy csak leszedi a süti tésztáját, függetlenül attól, ahogy rám néz sötét szemekkel. Nem számít, hogyan nyalja meg meleg nyelvével az ujjamat. Nem számít, hogy hány fokkal tűnik úgy, hogy megemelkedett a konyha hőmérséklete. Nem számít, mennyire esik ki a szívem a mellkasomból és mennyire lángol a belsőm.
- Azt hiszem, ennyi elég – krákogom, aztán elhúzom az ujjamat Harry szájától.
- Akkor később? – ajándékoz meg egy gonosz mosollyal, mire bólintok.