Chapter 122

Sziasztok! :)

Mint említettem kedden, ma (is) költöztünk, majdnem egész nap Pesten voltam, úgyhogy csak most lett időm hozni a részt. Ami nagyon aranyos, legalábbis szerintem. És kissé rövidke, de majd lesznek még hosszú fejezetek, ne aggódjatok ;) A következő pedig kedden érkezik szokás szerint.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 122

 
Harry szemszöge
Mintha az életben először ölelném őt, ez jobb, mint amit elkezdhetnék leírni a fejemben. Fizikailag éreztem, ahogy elönt a megkönnyebbülés, amikor Louis a karjaimba futott, soha nem számítottam arra, hogy ez megtörténik. Olyan távoli, olyan hideg volt az utóbbi időben. Nem hibáztatom őt, de bassza meg, ha ez nem fáj.
- Jól vagy? – kérdezem tőle a hajába beszélve.
Bólint a fejével a mellkasomnál, de folytatja a sírást. Tudom, hogy nincs jól. Az anyja valószínűleg mondott neki valami szarságot, amit nem kellett volna. Tudtam, hogy ez fog történni, és őszintén, örülök, akármit is tett. Nem azért, mert megbántotta Louis-t, hanem azért, mert ez azt okozta, hogy hozzám futott vigaszért.
- Menjünk be – mondom neki, mire bólint, de nem enged el. Kényszerítem magamat, hogy elvegyem körüle a karjaimat, majd besétálunk. Gyönyörű arcán könnyek nyoma van, szemei és ajkai duzzadtak. Remélem, hogy nem sírt egész úton.
Leveszem a pulóveremet, amint belépünk az előtérbe, aztán a kezébe adom. A felsőm nedves a hótól, de melegebb, mint ő, csak azt az ujjatlan felsőt viselve. Normális körülmények között arról fantáziálnék, hogy lehámozom róla a vékony anyagot, de nem ma, nem, amikor ilyen.
- Köszi – csuklik, majd áthúzza a fején. Fiatalabbnak néz ki, mint általában.
- Akarsz róla beszélni? – vállalom a kockázatot, hogy megkérdezzem tőle, amikor kilépünk a liftből és a mi… a lakáshoz sétálunk.
Ő bólint, én pedig kinyitom az ajtót. Anya a kanapén ül, és aggodalom jelenik meg az arcán, ahogy feldolgozza Louis megjelenését.
Egy figyelmeztető pillantást küldök felé, remélve, hogy emlékezni fog az ígéretre, amit nekem tett percekkel ezelőtt, hogy nem támadja le Louis-t, amikor visszatér. Anya elszakítja szemeit Louis-tól és a tévére néz, azt az illúziót keltve, hogy nem veszi észre.
- Bemegyünk egy kicsit a szobába – jelentem be, mire anya bólint. Tudom, hogy az őrületbe kergeti, hogy nem beszélhet, de nem akarom, hogy rosszabbul érezze magát Louis a kíváncsisága miatt.
Megállok a termosztátnál a folyosón, hogy felvegyem Louis-nak a fűtést, tudom, hogy fázik. Amikor belépek a szobába, ő az ágy szélén ül. Nem vagyok biztos benne, milyen közel vagyok engedve hozzá, így várok rá, hogy mondjon valamit.
- Harry? – feleli elhaló hangon. Az egész utat végig sírta, meg tudom mondani hangja rekedtsége alapján.
Amikor elé állok, meglep azzal, hogy megfogja a pólómat és magához húz. Ez több, mint hogy az anyja mondott valami durva szarságot. A kezeiben tartja az anyagot, ahogy a lábai között állok.
- Lou… mit csinált? – kérdezem tőle, miközben újra felsír.
- Apám – krákogja, mire megmerevedek.
- Apád? – ha ott volt… – Louis, ott volt? Csinált veled valamit? – szűröm ki a fogaim között.
A fejével nemet ráz, majd lenyúlok, hogy felemeljem az állát, kényszerítve őt, hogy rám nézzen. Louis soha nem csendes, még akkor sem, amikor dühös. Általában akkor a leghangosabb.
- Visszaköltözött ide, én meg azt sem tudtam, hogy elment, mármint azt hiszem, tudtam, de soha nem gondoltam erre. Soha nem gondoltam rá – mondja.
- Beszéltél vele? – a hangom nem olyan nyugodt, mint akartam, hogy legyen.
- Nem, bár anya igen. Azt mondta, hogy apám nem fog a közelembe jönni, de nem akarom, hogy anya hozza meg ezt a döntést helyettem.
- Akarod látni apádat? – az összes dolog, amit erről a férfiról mondott nekem, negatív volt. Erőszakos férfi volt, gyakran megütve Louis anyját előtte. Soha nem bántotta Louis-t, de miért akarná látni őt?
- Nem… vagyis nem tudom. De én akarok lenni az, aki eldönti, hogy akarja-e vagy nem. Nem mintha ő egyáltalán akarna engem látni.
Az ösztön, hogy levadásszam az apját, és megbizonyosodjak róla, hogy nem megy Louis közelébe, átveszi az irányítást, és le kell beszélnem magamat mentálisan, mielőtt egyszerűen megteszem.
- Nem tehetek róla, de arra gondolok, hogy mi van, ha olyan, mint a te apád?
- Hogy érted?
- Mi van, ha most már más? Mi van, ha már nem iszik többé? – a hangjában lévő remény összetöri a szívemet, vagyis ami maradt belőle.
- Nem tudom… ez általában nem történik meg – mondom neki őszintén. Látom, ahogy lekonyul a szája széle, aztán folytatom. – De megtörténhet. Lehet, hogy már más? – én ezt nem hiszem el, de ki vagyok én, hogy tönkretegyem a gondolatot neki? – Nem tudtam, hogy érdekel apukád?
- Nem, vagyis nem érdekelt. Csak mérges vagyok, mert anyám eltitkolta előlem. Aztán Natalie elmondta nekem, anyám meg úgy viselkedett, mintha semmi közöm nem lenne ehhez, aztán el akart menni vásárolni. Mi a fene baja van? – törli meg az orrát a kézfejével, mire felemelem neki a pólómat, hogy azt használja. Ahogy megtörli az orrát és az arcát a pólómmal, úgy tűnik, egy kicsit zavarban van, de folytatja.
Louis anyja az egyetlen nő, aki az alkoholista ex-férjéről beszél, aztán megemlíti, hogy menjenek vásárolni. Befogom a számat azzal kapcsolatban, hogy Natalie ott volt, még akkor is, ha bosszant. Úgy tűnik, hogy egyszerűen nem tűnik el.
- Az rendben van, hogy itt vagyok, igaz? – kérdezi, majd felnéz rám.
- Igen… természetesen. Addig maradhatsz, ameddig csak szükséged van rá. Ez a te lakásod végül is – próbálok meg elmosolyodni, ő pedig meglepő módon viszonozza a gesztust, mielőtt ismét megtörli az orrát a pólómban. – Jövő hétre már kellene, hogy legyen kollégiumi szobám.
Bólintok, ha megszólalok, a végén gyakorlatilag könyörögni fogok neki, hogy ne hagyjon el megint.
- Megyek, összeszedem magam – mondja nekem.
Úgy tűnik, sokkal jobban van, mint volt, amikor hozzám futott a parkolóban, és szeretném azt hinni, hogy azért, mert itt van velem.