2016. május 27., péntek

Chapter 167

Sziasztok! :)
Hála az égnek a jog és a közgáz vizsga már okés volt, szóval köszönöm, hogy gondoltatok rám ♥ A fejezet... hát... ebben a gyönyörű időben szerettem volna egy boldog részt hozni, de... ez nem lesz egy egyszerű eset, ebben biztosak lehettek. Nagyon kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd. A közepe környékén ismét zárójelben van, hogy I will és I'll, ezek megint azt jelentik, hogy mikor melyiket használják. Szerintem más mondanivalóm nincsen, kitartást a sulihoz, akinek még van, nincs már sok hátra! :)
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 167
 
- Soto professzor azt mondta, hogy elárulja nekem a heti feladatokat, ha elviszem a barátaimat a fellépésére, szóval ezt mára várom – mosolygok Liamre.
A mellkasomban lévő fájdalom minden órával nő, ahogy nem hallok Harry felől. Ezen a ponton elég biztos vagyok benne, hogy nem jött haza, ez vagy pedig az, hogy figyelmen kívül hagy. Ha bárkinek is figyelmen kívül kellene bárkit hagynia, az én vagyok. Tudom, hogy a házasság erőltetése nem olyan dolog, amit akar, és tudom, hogy ez túl korai, de nem a házasság az, amit erőltetek, ez csak valamiféle jövő. Én megjártam a poklot és vissza érte, ő meg nem is gondol rám, amikor ilyenfajta dologról van szó. Örülök, hogy szembeszálltam vele, de tényleg hiányzik.
- Ez egy kicsit fura, nem gondolod? – feleli Liam, amikor belépünk a tanterembe a vallásóránkra.
- Micsoda?
- Hogy lényegében megvesztegetett téged, hogy lásd őt a tantermen kívül…
- Nem mintha azt kérte volna, hogy egyedül menjek vagy bármi – vonok vállat.
Egyáltalán nem értem ezt az ijesztő, veszélyes érzést Soto professzorral kapcsolatban. Ha bármi, a ténytől, hogy szembeszállt Harryvel, még inkább tisztelem őt. Hozzászoktam, hogy mindenki meg van tőle félemlítve, így frissítő, amikor valaki a helyére teszi őt.
- Akkor is azt gondolom, hogy ez nem helyénvaló – mondja Liam.
- Oké, Harry – ugratom, a mellkasom összeszorul nevének használatán.
- Csak mondom, légy óvatos. Amúgy hol van Harry? Nem követett téged a kávézóig ma reggel – vigyorodik el Liam.
- Ó… nos, igazából nem tudom. Nem jött haza tegnap este – sóhajtok fel, majd elfoglalom a helyemet az első sorban.
- Hogy érted, hogy nem jött haza, a Canal Place-ről vagy akárhogy is hívják azt a helyet?
- Canal Street Tavern… de nem, együtt jöttünk el onnan, de rossz hangulatban volt azért, mert egy kínos párbeszéde volt Soto professzorral, aztán elkezdtük veszekedni a jövőnkön, és a tényen, hogy nem akar velem egy közöset. Azt mondta, hogy nem is költözne velem Seattle-be.
- Várj… Soto professzor és Harry? – suttogja Liam, körbenézve a teremben.
- Igen, lényegében csak összeszólalkoztak. Harry már amúgy is rossz hangulatban volt, szóval ez csak átlökte őt a határon, azt hiszem.
- Ez nagyon kínos. Miből gondolod, hogy nem akar veled közös jövőt? – kérdezi Liam.
- Ő mondta. Szó szerint azt mondta, hogy nem gondolt még a jövőre és nem is akar, aztán azt mondta, hogy ha nem tetszik, akkor elmehetek – zavarban vagyok attól, hogy megismétlem a bántó dolgokat, amiket nekem mondott, még Liamnek is, akiben a legjobban megbízom.
- Ő mondta ezt?
- Igen, és azt is, hogy elmebeteg dolog, hogy felhoztam neki a házasságot.
- De azt kérni tőled, hogy költözzetek össze, mielőtt bárki is tudta volna, hogy együtt vagytok, az nem?
- Pontosan ez az, amit mondtam. Harry annyira összezavaró – dörzsölöm meg a halántékomat.
- Kilenc óra múlt tíz perccel, nem kellett volna már elkezdődnie az órának? – szólal meg hangosan egy lány mögöttünk.
Amikor felnézek, Soto professzor belép a terembe, bőrkabátot visel a fehér ingén és nyakkendőt.
- Reggelt, mindenki! Elnézést a késésért, hosszú volt a tegnap estém – mosolyodik el, majd lerázza vállairól a kabátját, mielőtt a széke támlájára dobja. – Remélem, mindenki felhasználta az idejét arra, hogy vegyen vagy lopjon egy naplót? – feleli, mire Liam és én egymásra nézünk, majd elővesszük a naplónkat.
Elképeszt, hogy mennyire felkészületlenek az egyetemisták. El kellett volna hoznom az egyik plusz naplómat a felkészületlen társaimnak.
- Ha nem, vegyenek elő egy üres papírlapot, mert az óra első felét arra fogjuk használni, hogy az első naplófeladaton dolgozzunk. Még nem döntöttem el, hogy pontosan mennyi lesz, de ahogy mondtam, a napló teszi ki a jegyük nagy részét, úgyhogy legalább egy kis erőfeszítést bele kell tenniük – vigyorodik el, aztán leül, lábát az asztalra téve. – Tudni akarom az elképzeléseiket a hittel kapcsolatban. Mit jelent ez önöknek? Itt szó szerint nincs rossz válasz, és a személyes vallásuk nem tesz különbséget. Sok irányból közelíthetik meg, önök hisznek valami nagyobban? Érzik úgy, hogy a hit jó dolgokat hozhat az emberek életébe? Talán egy teljesen más módon gondolnak a hitre, hinni valamiben vagy valakiben megváltoztatja egy helyzet kimenetelét? Ha hisz abban, hogy a hűtlen szerelme abbahagyja a hűtlenkedést, tesz különbséget egyáltalán? Az, hogy hisz Istenben… vagy több istenben, jobb emberré tesz annál, mint aki nem? Kezdjenek bele a hit témájába, és csináljanak vele, amit akarnak, csak csináljanak valamit – feleli.
A fejem örvénylik az ötletekkel, amíg nőttem, mindig jártam templomba, de be kell vallanom, az Istennel való kapcsolatom nem mindig volt a legerősebb. Minden alkalommal, amikor tollamat a naplóm első oldalához próbálom nyomni, Harry jut az eszembe. Hit. Túlságosan is hittem Harryben? Ha továbbra is hiszek benne, meg fog változni?
Körbenézek a teremben, miután eltelik néhány perc, úgy tűnik, mindenki ír. Soto professzor szemei találkoznak az enyémekkel, ahogy átsiklok rajta tekintetemmel.
- Ha bárkinek problémája van az írással, ne gondolják túl. Akármi jut először az eszükbe, azt kellene leírniuk. Nem nézem a helyesírási hibákat, nem fogok elítélni senkit, hogy mit csinálnak a témával, az kizárólag az önök döntése. Csak hunyják le a szemüket, és írják le, amit éreznek – árasztja el hangja a termet.
Azonnal lenézek, hogy senki ne tudja meg, hogy hozzám beszélt. Legalábbis elég biztos vagyok benne, hogy igen.
- Rendben, fejezzék be, hogy tarthassunk egy kis megvitatást, mielőtt elmehetnek – szól közbe Soto professzor.
Mire ismét a naplómra pillantok, a harmadik oldalon tartok. A legtöbbje annak, amit írtam, a tudatalattimból egyenesen a papírra ment, kihagyva az agyamat és a szívemet belőle. Valahogy lekerül rólam egy súly azzal, hogy a Harryben való hitemről írok.
Az órának tíz perccel előbb vége van, egy rendszert érzékelek itt.
- Mr. Tomlinson, beszélhetnék magával egy pillanatra? – szólít meg Soto professzor, ahogy Liam és én elérjük az ajtót. Visszafordulok és bólintok, figyelmen kívül hagyva a nézést, amivel Liam illet. A terem kiürül, csak hárman maradunk.
- Találkozunk kint – mondom Liamnek, majd visszasétálok Soto professzor felé.
- Csak meg akartam köszönni, hogy eljött tegnap este és elhozta a barátait, elég jó közönségünk volt – mosolyodik el.
- Egyáltalán nem probléma.
- Tudom, hogy csak azért jött el, hogy előbb megkaphassa a feladatot – nevet fel, aztán átad nekem egy üres papírlapot.
- Mi ez? – kérdezem.
- Elmondom a feladatot, azt hitte, hogy leírom magának? – feleli, nekem adva egy tollat. – A napló volt a nagy feladat, a másik pedig az, hogy el kell olvasni a hattól a huszadik oldalt.
- Ennyi? – nem írtam le semmit.
- Igen, mondtam, hogy a munka nagy része a napló lesz.
- Igen… de az olyan, mintha nem munka lenne.
- Szóval akkor egy könnyű ötös? – vigyorodik el.
- Feltételezem…
- A párja nagyon… színes – teszi hozzá Soto professzor, miközben odaadom neki az üres papírlapot.
- Igen, az.
- Nem akarok túlzottan személyeskedni, de nagyon meglepődtem rajta. Tudtam, hogy biztosan van barátja vagy barátnője, csak nem számítottam rá, hogy így néz ki.
- Ez mit akar jelenteni? – feszül meg a hangom.
- Egyáltalán nem rossz értelemben mondtam, nyugodjon meg – nevet fel. – Csak azt hittem, hogy mivel maga olyan… nem tudom… összeszedett, a párja valamilyen kardigános lenne, nem tetovált – magyarázza, mire a gondolataim Natalie-hoz kalandoznak el.
- Ó, igen. Teljes ellentétek vagyunk – felelem.
- Azt meg tudom mondani. Birtokló, ugye? – húzza fel a szemöldökét.
- Nem az, hogy ő birtokló… csak… néha egy kicsit féltékeny – nem tudom, miért folytatom ezt a beszélgetést a tanárommal.
- Egy kicsit? Gyakorlatilag majd’ felrobbant – nevet fel, én pedig nem tehetek róla, de nem tudom elrejteni a mosolyomat, mert ez igaz.
- Igen, így volt – értek egyet.
- Én a tanára vagyok, nem kellene aggódnia miattam – mondja nekem. – Nem, minden viccet félretéve, úgy tűnik, hogy rendben van. Pokolian arrogáns, de ugyanakkor rendben van. Lesz egy fellépésünk jövő héten, magának és a barátainak megint el kellene jönnie.
- Majd meglátom (I will see), mit gondolnak, élvezték a zenét – felelem.
- Majd meglátom (I’ll) – javít ki, én pedig megpróbálom nem a szememet forgatni.
- Meglátom (I’ll see), mit tehetek – ismétlem meg, mielőtt megigazítom a táskámat a vállamon, és az ajtó felé sétálok.
- Szép napot, Mr. Tomlinson – szól utánam.
A nap többi része nyomorultul telik, mivel nem hallok Harry felől. Egy órára már háromszor hívtam őt, de nem vette fel. Remélem, hogy jól van, és nem csinált semmit, amivel rosszabbá teheti a helyzetünket. Mi van, ha Mollyval van? A fájó gondolat folyamatosan felbukkan a fejemben. Nem hiszem, hogy visszamenne hozzá, ezen már túl vagyunk. Nem csalna meg. Tudom, hogy nem.
Nem vagyok biztos benne, hogy mit csináljak a testnevelésórámmal, többé már nem vagyok jógán, Harry meg nem mondta, hogy van-e már másik tesink. Egyszerűen a jógán kellett volna maradnom, pontosan ez az, amiről beszélek. Neki nem tetszett a jógaóra, úgyhogy leadtam. Ha ez fordítva lenne, nemet mondtam volna és csinálnánk a jógát.
Elmehetnék a felvételi irodába, hogy megtudjam, milyen órán vagyok bent, ha van bármilyen is, de egyszerűen csak haza akarok menni. Nem szeretek órákról lógni, főleg nem ilyen korán a félévben, de fáradt vagyok, aggódom, ideges vagyok, mérges vagyok, egyre jobban paranoiás leszek, és csak el akarok menni.

Harry szemszöge
- Kérsz még egy csésze kávét? Segíteni fog a másnaposságon – kérdezi Carly.
- Nem, tudom, hogy szabaduljak meg a másnaposságtól. Már sokszor volt – morgom.
- Ne legyél fasz, csak kérdeztem – forgatja a szemét.
- Ne beszélj – dörzsölöm meg a halántékomat, a hangja pokolian idegesítő.
- Elragadó, mint mindig, ahogy látom? – nevet fel, aztán egyedül hagy engem a kis konyhájában.
Baromarc vagyok, hogy egyáltalán itt vagyok, de nem mintha lett volna más választásom. Igen, volt, csak próbálom nem elvinni a balhét mindenért. Durva voltam Louis-val, mondtam néhány elég elbaszott dolgot, most pedig itt vagyok Carly konyhájában, miközben kurva kávét iszom délután egykor.
- Kell egy fuvar vissza az autódhoz? – kiáltja a másik szobából.
- Nyilvánvalóan – válaszolom, majd Carly besétál a konyhába csak egy melltartót viselve.
- Szerencséd van, hogy a részeg seggedet hazahoztam magammal tegnap este. A barátom hamarosan itthon lesz, úgyhogy mennünk kell – húzza át a pólóját a fején.
- Barátod van? Szép – ez egyre jobb lesz. Nem.
- Igen, van. Lehet, meglepő neked, hogy nem mindenki akar csak egy dugó partnert – forgatja a szemét ismét. Majdnem beszélek neki Louis-ról, de úgy döntök, hogy nem, ez nem tartozik rá.
- Először elmegyek pisilni – mondom neki, aztán a fürdőbe sétálok.
A fejem lüktet, és dühös vagyok magamra, amiért idejöttem. Otthon kellene lennem, vagyis a kampuszon, de ki kellene gondolnom egy magyarázatot a tegnap esti faszfej viselkedésemre.
A telefonom megrezzen a pulton, én pedig azonnal megfordulok.
- Ne merd felvenni – szólok parancsoló hangon Carlyra, mire visszalép egyet.
- Nem akartam! Nem voltál ilyen nagy seggfej tegnap este – jegyzi meg, én figyelmen kívül hagyom őt.
Miközben visszavezetünk a bárhoz, szar alaknak érzem magam a tegnap este miatt, ahogy visszaolvasom az üzeneteket Louis-tól újra és újra. Legalább válaszolhattam volna neki, elmondva, hogy elaludtam az autóban vagy valami szart. Ez az, amit tenni fogok, legalább nem fog a képzeletére hagyatkozni.
*Elaludtam az autóban, miután sokat ittam, hamarosan otthon leszek.* Elküldöm, és várok a válaszra.
Nem mesélhetek neki erről, arról, hogy Carly házában maradtam. Soha nem fog megbocsátani nekem, még csak végig sem fog hallgatni. Tudom, hogy nem fog. Meg tudom mondani, hogy mostanában kezd belefáradni a szarságaimba. Tudom, hogy igen. Csak kibaszottul fogalmam sincs, hogyan hozzam rendbe.
- Basszus, körbe kell mennünk. Karambol volt – panaszkodik, majd egy mellékútra kanyarodik.
Felpillantok, hogy megnézzem a roncsokat, nem tűnik túl rossznak. Egy középkorú férfi áll kezeivel a zsebeiben, miközben egy rendőrhöz beszél. A rendőr egy ezüst autóra mutat, ami pont olyan, mint…
- Állítsd meg a kocsit – pánikolok.
- Mi?
- Azt mondtam, hogy állítsd meg az istenverte kocsit! – gondolkodás nélkül kinyitom az ajtót, ahogy az autó megáll, majd átsietek a balesethez. – Hol van a másik sofőr? – kérdezem a rendőrtől, és körbenézek a helyszínen.
Az elülső része a kocsinak egyértelműen kárt szenvedett, de látom a WSU parkolási engedélyt lógni a visszapillantó tükörből. Baszki. Egy mentőautó parkol a rendőrautó mellett. Baszki. Ha valami történt vele… ha nincs jól…
- Hol van a fiú? Valaki kurvára válaszoljon! – ordítom.
- Ott – mutat a férfi a rendőrautóra, mire a szívem megáll. A mentő ajtaja nyitva van, Louis pedig hátul ül jéggel az arcán. Hála Istennek.
- Mi történt? Jól vagy? – ömlenek a szavak a számból, és megkönnyebbülés árasztja el vonásait a hangomat meghallva.
- Balesetem volt – feleli, szeme felett egy kis kötés van, ajkai duzzadtak és az oldalán felhasadt.
A fiatal sürgősségi orvos áll köztünk.
- Elmenne? – kérdezem gorombán. A nő bólint, aztán gyorsan elsétál.
A jégért nyúlok, hogy elvegyem, felfedve egy golflabda méretű csomót. Arca könnyektől foltos, szemei pedig duzzadtak és pirosak. Monoklija lesz, már látom, ahogy formálódik a bőre alatt.
- Baszki, jól vagy? Az ő hibája volt? – szemeim azt a seggfejet keresik.
- Nem, én mentem neki – feleli, megrándulva, ahogy a jeget visszanyomja az arcához.
- Mit csinálsz egyáltalán idekint? Nem mentél ma órákra? – kérdezem.
- De, mentem. Te hol voltál? – ráncolja a homlokát.
- Én elmehetek? Vissza tudsz sétálni az autódhoz innen, igaz? Tényleg haza kell mennem – szólal meg Carly, mire Louis szemei mögém fókuszálnak.
- Ki ez? – kérdezi tőlem.
Baszki, baszki, baszki. Ne ezt, ne most.
- Én Harry barátja vagyok, Carly. Most már mehetek? – kérdezi Carly.
- Viszlát, Carly – csattanok fel, megkísérelve elhallgattatni őt.
- Harry veled volt tegnap este a lakásodon? – kérdezi tőle Louis. Megpróbálok szemkontaktust létesíteni Louis-val, de továbbra is Carlyra bámul.
- Igen, megpróbáltam visszavinni őt az autójához.
- Hol van az autója? – remeg meg Louis hangja.
- Carly, menj – mondom ismét.
- Nem, mondd el, hogy hol van a kocsija – áll fel Louis, térdei kissé behajlanak, amitől majdnem elesik. Megfogom a könyökét, hogy megpróbáljam fenntartani őt, de ellök engem, nyöszörögve sérüléseinek fájdalmától. – Ne érj hozzám! – szűri ki a fogai között. – Hol van a kocsija? – kérdezi tőle újra.
- A bárnál, ahol dolgozom. Most már megyek… – válaszolja Carly, majd felemeli kezeit, mielőtt elsétál.
- Lou… – könyörgök neki, hogy figyeljen rám.
Túl sok minden történik egyszerre, a veszekedéssel tegnap este, az, hogy elmentem, ez a baleset, Carly, Louis találkozása Carlyval. Miért vagyok ilyen elbaszott?
- Hagyj békén – mondja, arca behúzódik, és meg tudom mondani, hogy megharapja, hogy visszatartsa a könnyeit, biztos vagyok benne.
Kezdenek hiányozni azok a napok, amikor folyamatosan sírt, most, hogy érzelemmentesnek próbál tűnni.
- Louis, mi… – kezdem el mondani, de a hangom elhal.
Most én vagyok az, aki érzelmes, és most az egyszer nem érdekel. A pánik attól, hogy láttam az összetört autójának elejét, még mindig az ereimben kering, és semmi mást nem akarok jobban, mint őt ölelni most.
- Menj most, vagy megmondom nekik, hogy küldjenek el – fenyegetőzik, a rendőrökre utalva.
- Leszarom őket, meg kell hallgatnod.
- Végeztem azzal, hogy meghallgassalak! Te az vagy, aki vagy, emlékszel? Tudtam! Egész reggel tudtam, hogy valaki mással voltál, csak megpróbáltam kényszeríteni magamat, hogy ne higgyem el.
- Megoldhatjuk ezt, mindig megoldottuk – könyörgök.
- Nem látod, hogy éppen az előbb volt egy balesetem? Sok fájdalmam van most, és te csak felnagyítod ezt azzal, hogy itt vagy. És őszintén, az, hogy vele töltötted az éjszakát, ezerszer jobban fáj, mint a sérüléseim közül bármelyik is! – kezd el végre zokogni, én pedig üdvözlöm könnyeit.
- Louis, kérlek. Sokat ittam, és nem tudtam vezetni…
- Meg ne próbálj kifogásokat keresni…
- Minden rendben van itt? Be kell vinnünk a kórházba, csak, hogy leellenőrizzünk mindent. Nem tart sokáig, amint a papírmunka készen van – feleli a sürgősségi orvos.
- Most már kész vagyok – mondja neki Louis, letörölve a könnyeket az arcáról.
- Te elkíséred őt? – kérdezi tőlem a nő.
- Nem. Nem kísér el – válaszol helyettem Louis.
- Én… – felelem.
- Nem, nem kísér el – ismétli meg, aztán megpróbál bemászni a mentő hátuljába. – Ne – majdnem megrúg, amikor megpróbálok segíteni neki.
A nő egy együtt érző pillantással ajándékoz meg, amit biztosan nem érdemlek meg. Ez az én rohadt hibám. Az egész. A mentő ajtaja becsapódik, én pedig ott maradok az út közepén állva. Egyedül.

14 megjegyzés:

  1. ÁÁÁÁÁ EZT NEM HISZEM ELL OMG OMG OMG há ez nem semmi😱... Jaj szegény Louis remélem mi hamarabb meg gyógyulnak a sebei... Harry nagyon köcsög volt Louisal szóval ezt egy kicsit megérdemli meg nemis... remélem hamarosan meg beszélik ezt az egészet és ki békülnek.😔
    Ui:Gratulálok a vizsgákhoz tudtam hogy sikerülni fog 😃
    Puszi Zsozso

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az biztos, hogy ez nem semmi rész volt. Harryvel kapcsolatban egyetértek, megérdemli meg nem is... Annyit mondhatok, hogy innen mocskosul nehéz lesz kibékülni... de majd kiderül, mi lesz.
      Ui.: Köszönöm, legyen így majd a matekkal és a statisztikával is :'D
      Xx

      Törlés
  2. Amikor a balesetnél jártam, elkezdtem visítani, hogy: ,,Bassza meg!!"
    Én sajnálom azért Harryt... :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ezt nehéz nem ezzel lereagálni...
      Igen, én is nagyon, akkor is, ha egy picikét megérdemli...
      Xx

      Törlés
  3. Bár már elolvastam a sztorit, nem teljesen emlékeztem erre a részre. Ne kérdezd, hogy lehetséges ez, talán csak eltörpült a későbbiek mellett.
    Nagyon jó rész volt, izgalmas és fájdalmas egyben. Kíváncsian várom a kövit!❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértem, nekem se rémlik minden, akár kicsi, akár nagyobb dologról van szó :D
      Örülök, hogy azért tetszett, és jövőhéten itt is lesz :) Xx ♥

      Törlés
  4. Baszus ez nekem is nagy falat volt. A tegnap esti, Soto professzor, Harry és holléte, Louis balesete, majd hogy minden felborúl. Miért ilyen makacs és hülye mindkettő ?!?!?! Harry legalább most gondolj át mindent. Louis legalább most hallgasd végig és higy neki. Várom a kövit.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok volt ez így rögtön egymás után, szóval nem csodálom. Na, ez egy nagyon jó kérdés, ha nem lennének ennyire makacsok, kicsit egyszerűbbek lennének a dolgok :D Jövőhéten kiderül, mit is csinálnak majd. :) Xx

      Törlés
  5. Aztaaa ez nem semmi volt :o Még az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy nem Louis kocsija, csak Harry képzelte be de mégsem..ajj ez így nem jó. :c
    Egyébként nem teljesen értem, most akkor Harry és a csajszi lefeküdtek vagy csak hazavitte? O.o
    U.i.: Nagyon jól fordítasz és köszönöm hogy fáradsz vele a kedvünkért! ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát sajnos Louis volt az, és egy ideig még nem is lesz jó... ennyit mondhatok.
      Ezt én sem értettem, mikor először olvastam, de szerintem csak hazavitte őt a csaj. Remélhetőleg kiderül a következő részekből.
      Ui.: Köszönöm szépen, és nagyon szívesen, szeretem ezt csinálni :) Xx ♥

      Törlés
  6. Hello!
    Izgalmas volt ezt a rész, az biztos.
    Harry egyszerűen elmehet a fenébe, Louis-t pedig nagyon sajnálom.
    Olyan, mintha az univerzum is ellenük lenne! Pedig hékás! Ők egymásnak lettek teremtve.
    Reméltem, hogy Hazz csak remeket látott, de sajnos az Louis kocsija volt.
    Nagyok kíváncsi vagyok, mégis mi fog történni a következőkben.
    Csodálatos lett, puszi
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Na igen, nem nagyon lehetett unatkozni.
      Egyetértek, ezt elcseszte Harry eléggé.
      Bizony, hogy egymásnak teremtették őket, de még mennyire! Azért a boldogságért viszont eléggé megszenvednek...
      Igen, az sajnos Louis-é volt.
      Hamarosan kiderül.
      Örülök, hogy tetszett :) Xx

      Törlés
  7. Helloooo ❤
    Most lefeküdtek??? Nekem úgy tűnt, hogy csak hazavitte, remélem, hogy nem történt semmi, mert az nagyon fájna...
    Jajj, a balesetnél megijedtem, mondom neee!
    Nagyon kíváncsi vagyok a következő részre!
    Puszillak ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Szerintem sem volt semmi, reménykedjünk, hogy megtudunk valami pontosabb infót, mert én sem emlékszem már rendesen.
      Pedig sajnos de... :/
      Holnap már hozom is :)
      Én is! Xx ♥

      Törlés