Chapter 199

Sziasztok! :)

Egy iszonyat fárasztó hét után (elvileg eddig az összes zh-m jól sikerült) meg is hoztam nektek a 2. évad utolsó fejezetét. Ami cuki, édes, de azért van benne feszültség is, és hát a függővég sem maradhat el. A vége felé zárójelbe írtam annak az idézetnek az angol megfelelőjét, amiről Harry beszélt, biztos, ami biztos (megértitek, ha odaértek :)). Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek, érdekes részek jönnek majd ennek következtében a 3. évadban, ennyit elárulhatok.

Az utolsó évad pedig úgy döntöttem, hogy csak később érkezik, valamikor decemberben. Tudom, tudom, hogy kegyetlenség, de egy kis szünet amúgy is kellene, és mivel most fejeződik/fejeződött be, szeretném megvárni a szorgalmi időszak végét. A vizsgaidőszakban talán egy kicsivel több időm lesz (ha mégsem, az se gond, mivel előre szoktam dolgozni, és akkor csak vizsgázni kell bejárni), de karácsonykor biztosan ráérek, és hát nem hagyhatlak titeket a blog nélkül pont karácsonykor :D Nem ígérem rögtön, pontosan december 1.-re az új évadot, inkább valamikor a közepe, a második fele körül. Azért igyekezni fogok, és nem, nem fogok eltűnni :) Terveim szerint ez után csak egy bejegyzés lesz még, amiben már a 3. évad linkjét hozom, de ezen a blogon természetesen elérthettek, akár cseten írna valaki, akár kommentben. Nyugodtan tegyétek meg, ha bármi kérdésetek van, nem leszek elérhetetlen (max később válaszolok :D).

Na, talán elmondtam mindent, ha mégsem vagy nem világos valami, akkor kérdezzetek. Most már csak pihenésben gazdag szünetet, kitartást a következő hetekhez a suliban és kellemes olvasást kívánok! :) ♥

Ui.: Több, mint 155.000 kattintás, csodálatosak vagytok! ♥

Chapter 199

- A tulajdonos, Drew, fasznak tűnik, de elég jó fej – tájékoztat Harry, miközben megközelítjük a kis téglaépületet.

Egy csengő szólal meg a fejem felett, amikor Harry kinyitja nekem az ajtót és besétálunk. Steph és Tristan már bent vannak. Steph egy bőrszékben foglal helyet, Tristan pedig egy valamit néz át, ami egy tetoválásokkal teli könyvnek tűnik?

- Elég sokáig tartott! – rúgja ki a lábát Steph, ahogy elsétálunk mellette, majd Harry a kezébe fogja Steph csizmáját, mielőtt hozzám ér.

- Máris idegesítő vagy, ahogy látom… – forgatja a szemeit Harry, aztán megpróbál Tristanhoz vezetni engem, de elhúzom kezemet az övéből, és Steph-hez állok.

- Rendben lesz velem – mondja Steph Harrynek, aki a homlokát ráncolja rá, de nem mond semmit válaszként.

Harry Tristan mellé áll körülbelül húsz lépéssel arrébb, megfog egy fekete könyvet, mint amilyen Tristan kezeiben van, és átnézi az oldalakat.

- Milyen volt a vacsora a családjával? – kérdezem Steph-től halkan.

- Igazából nem volt rossz – néz át a barátjára, aztán vissza hozzám. – Kedvesek voltak, sokkal kedvesebbek, mint gondoltam, hogy lesznek. Bár a vacsoránk evés része katasztrófa volt, véletlenül báránybordát rendeltem, mert annyira ideges voltam, és túl hülyének éreztem magam, hogy kijavítsam magam utána. De Tristan tányért cserélt velem, hála Istennek.

- Nos, örülök, hogy jól érezted magad, mondtam, hogy szeretni fognak – emlékeztetem őt.

- Hogy állnak a dolgok anyukáddal? Láttad őt mostanában? – kérdezi, miközben egy fiatal srác, akinek hosszabb a haja, mint Steph-nek, kisétál a folyosóról, aztán hozzánk jön.

- Készen vagy? – kérdezi tőle.

- Igen, persze – ragyog rá Steph fel, majd hátra dől a széken, ahogy az hátra hajlik. Felemeli a pólóját, hogy felfedje hasát, éppen a melltartója alatt megállva.

- Nem láttalak még itt korábban – néz fel rám a srác, miközben Steph csupasz hasának felszínét megtörli egy törölközővel.

- Még soha nem voltam itt korábban – válaszolom.

- A nevem Drew, enyém ez a hely.

- Örülök, hogy találkozunk, én Louis vagyok.

- Te csináltatsz ma valamit? – mosolyodik el.

- Nem, nem csináltat – feleli helyettem Harry, derekam köré fonva a karját.

- Ő veled van, Styles?

- Igen, velem – húz közelebb.

Nyilvánvalóan a látszat kedvéért csinálja. Harry azt mondta, hogy Drew seggfejnek tűnik, de egyáltalán nincs ilyen érzésem vele kapcsolatban, nagyon kedvesnek tűnik.

- Király. Ideje volt, hogy lett barátod – nevet fel Drew. Harry ellazul egy kicsit, de karját körülöttem tartja. – Szóval miért nem csináltatsz magadnak valamit?

Egy zúgó hang tölti meg a teret, én pedig lenézek Steph hasára, hogy csodálkozva figyeljem, ahogy a tetováló pisztoly lassan átmegy a bőrén. Drew letöröli a felesleges tintát egy törölközővel, aztán folytatja.

- Tulajdonképpen lehet – mondja neki Harry. Felnézek rá, szemei pedig találkoznak az enyéimmel.

- Tényleg? Mit akarsz csináltatni? – kérdezem tőle.

- Még nem tudom, valamit a hátamra.

Harry háta gyakorlatilag az egyetlen testrésze, ami teljesen tetoválás mentes.

- Tényleg?

- Igen – pihenteti állát a hajam tetején.

- Ha már arról van szó, hogy csináltatsz valamit, hol a faszban vannak a piercingjeid? – kérdezi Drew, belemártva a pisztolyt egy kis műanyag pohárba, ami tele van fekete tintával.

- Túl vagyok rajtuk – von vállat Harry.

- Ha ezt Drew elrontja, mert nem hagyod abba a vele való beszélgetést, te fizetsz ezért az egészért – néz Steph Harryre, mire én felnevetek.

- Nem fogom elrontani.

- Nem fogok fizetni ezért a szarért – feleli Harry és Drew kórusban.

Tristan vére csatlakozik hozzánk, és idehúz egy széket, hogy Steph-hez üljön, az övéibe veszi Steph kezét.

- Mik a terveitek ma estére? – kérdezi Tristan.

- Semmi, vasárnap van – válaszolja Harry.

- És? Lesz egy buli…

- Nem, kurvára kizárt.

- Miért nem? Mióta is nem voltatok már ti ketten egy bulin?

- Nem számít, megvan a saját helyünk, nincs szükségünk arra, hogy ilyen béna szar bulikra menjünk.

- Nem bénák, nagyon szórakoztatóak – jegyzi meg Tristan.

- Nem, nem azok.

Én Harryvel értek egyet, nem szórakoztatóak. Volt néhány eset, amikor azt gondoltam, hogy jól érzem magam abban az átkozott diákszövetségi házban, de amikor visszagondolok az ott lévő összes szörnyű emlékre, egyértelmű, hogy nem.

Az utolsó dolog, amit akarok az az, hogy az egyik hírhedt bulin ott legyek. Harry és én biztosan veszekednénk, meg sem említve azt, hogy Harrynek nem is kellene a kampusz közelében lennie most. Kétségkívül nem nézne ki jól neki, ha felbukkanna egy diákszövetségi buliban.

- Persze, ember, régen imádtad azokat a bulikat.

- Igen, régen – meg tudom mondani, hogy Harry kezd bosszús lenni Tristanra, így megkísérlek témát váltani.

- Mióta csinálsz tetoválásokat? – kérdezem Drew-tól.

- Mióta körülbelül tizenhat lettem. Régen magamon gyakoroltam – mondja nekem, megmutatva a nagy mintákat a lábain. – Harry és Zayn voltak az első igazi vendégeim, amikor megnyitottam a helyet.

Harry megmerevedik Zayn nevének említésére, Tristan pedig elnéz.

- Az szuper – csak ezeket a szavakat találom.

- Igen, az a kettő lefoglalt. Majdnem mindennap itt voltak, esküszöm ezek szerelmespár voltak, mielőtt találkoztam…

- Jól van, ennyi elég az érzelgős emlékekből – szól közbe Harry.

- Akkor mondd el, hogy mit akarsz, majdnem kész vagyok vele – feleli Drew.

Átnézek a kicsi és frissen tetovált csoport madárra, amik Steph bőrén vannak. Tulajdonképpen valamennyire aranyos, az elhelyezésük.

- Imádom! – mosolyodik el Steph, visszaadva a tükröt Drew-nak, mielőtt felül.

- Mit fogsz csináltatni, Harry? – kérdezem tőle halkan.

- A nevedet – mosolyodik el. Én sokkolódva teszek egy lépést hátra tőle, a padlón lévő állammal. – Nem akarnád ezt? – kérdezi.

- Nem! Istenem, nem, ez… nem tudom, ez őrültség – suttogom.

- Őrültség? Nem igazán, csak megmutatom neked, hogy elkötelezett vagyok irántad, és hogy nincs szükség gyűrűre vagy házassági ajánlatra, hogy ez így maradjon.

Hangja annyira tiszta, hogy már nem vagyok biztos benne, viccel-e vagy sem. Hogy jutottunk el a viccelődéstől az elkötelezettséghez és a házassághoz kevesebb, mint három perc alatt? Mindig így van ez velünk, így feltételezem, mostanra már hozzá kellene szoknom.

- Nem tetováltathatod magadra a nevemet.

- Tulajdonképpen de, ha akarom.

- Ez nem jó ötlet – erőltetem, majd az ajtón lévő csengő megszólal, ahogy két alak lép be a boltba.

- Talán nem a nevedet, de valamit, ami rád emlékeztet.

Visszanézek Harryre, aztán vissza a két új vendégre. Zayn.

- Kibaszottul viccelned kell velem – nyög fel Harry, mire a Zayn mögött álló testre nézek, az… Jace?

Miért lógna Zayn Jace-szel? Tudom, hogy ugyanabban a baráti körben vannak, de Zayn annyival másabb, mint Jace.

- Úgy látszik, telt házunk van most már! – húzza le a fehér kesztyűt a kezeiről Drew, hogy megrázza Zaynét és vállon veregesse őt. – Jace – Drew alig vesz tudomást Jace-ről, amiért még jobban kedvelem őt.

Ki kell juttatnom innen Harryt, ha Zayn marad. Ahogy a gondolat átfut az agyamon, Zayn oldalra néz és észreveszi Harryt és engem. Hitetlenség és undor a legkiemelkedőbb érzelem sérült és megvert arcán.

- Mi a fene történt az arcoddal, tesó? – kiáltja Drew. Zayn szemei körül lila sérülések vannak körbe, az orra pedig még mindig duzzadt.

- Mennünk kellene – mondom Harrynek, aki meglep azzal, hogy bólint.

Meg akarom kérdezi Zaynt azzal kapcsolatban, hogy azt mondta Tristannak, feljelentést tesz, miután megígérte nekem, hogy nem fog, de jobban tudom annál, minthogy megpróbáljak most beszélni Zaynnel. Harry megőrülne, ami megpecsételné a sorsát.

Érzem Zayn szemeit rajtam, de nem akarok ránézni, tudom, hogy mit gondol most. Tudom, hogy arra kíváncsi, mi a fenéért lógok együtt Harryvel egy tetováló boltban. Valószínűleg feldúlt, mert azt feleltem neki, hogy gondolkozni fogok azon, amit mondott a Harryvel való kapcsolatomról.

- Megyünk – mondom Steph-nek, ő pedig ismét lábra áll.

- Ne! Ne menjetek! Mi voltunk itt előbb – néz Zaynre, aki csendben marad.

- Ne már, csak gyertek vissza egy óra múlva vagy kettő – kéri Tristan.

- Ember, minden szar megváltozott itt – mosolyodik el Jace, mire Harry légzése emelkedik.

- Egyszerűen csak menjünk – bámul Zayn Harryre, elkerülve engem. Harry ugyanolyan intenzitással bámul vissza, a feszültség örvénylik közöttük.

- Rendben, jó mód, hogy ribanc legyél, Tristan – motyogja Jace, mielőtt elmennek a boltból.

- Később találkozunk, Harry, Louis – Jace mosolya hidegrázást küld végig a gerincemen, és meg kell fognom Harry pólóját, hogy egy helyben tartsam őt.

- Csak megpróbál… – kezdem el.

- Tudom – fújtatja, megpróbálva kontrollálni temperamentumát.

- Ugh, néha ki nem állhatom Jace-t – panaszkodik Tristan.

- Senki sem állhatja ki – ért egyet Drew.

- Nem tudom elhinni, mennyire fantasztikusan néz ez ki! – csodálja Steph a tetoválását a tükörben, én pedig egy másodpercre azon találom magam, hogy azon álmodozom, mit választanék én, ha egyszer csináltatnék tetoválást. – Átszaladunk a szomszédba venni egy kis kaját, ti kértek valamit? – kérdezi Steph.

- Egy Pepsit – válaszolja Drew, mielőtt elmennek. – Kész vagy, Harry?

- Persze – lép el tőlem Harry, majd áthúzza fején a pólóját.

Az agyam még mindig nem heverte ki a találkozást Zaynnel. Annyira örülök, hogy semmi sem lett belőle, és hogy Zayn úgy döntött, az lesz a legjobb, ha elmennek.

- Van valami elképzelésed kiválasztva? – kérdezi Drew.

- Uhm, ez inkább egy idézet – válaszolja Harry.

- Egy idézet? – mondja ki Drew pontosan a gondolataimat.

- Igen, egy sor.

- Egy kibaszott lúzer vagy – ugratja őt Drew, de úgy tűnik, Harry nem bánja, csak elmosolyodik és megrázza a fejét. – A hátad egy üres vászon most, olyan sokféleképpen csinálhatnám meg, és te egy idézetet akarsz? Jobb lesz, ha egy jó idézet lesz.

- Rövid.

- Nos?

- Csak keresztben akarom a hátam tetején, hogy „Soha nem szeretnék elválni tőled ettől a naptól kezdve” (I never wish to be parted with you from this day on). Csak olyan három centi magasságúra csináld, mehet szabadkézzel – utasítja Harry, aztán Drew felé fordítja a hátát.

Soha nem szeretnék elválni tőled ettől a naptól kezdve…

- Harry, beszélhetnénk erről egy másodpercre, kérlek? – kérdezem tőle.

Esküszöm, tud a tervemről, hogy Seattle-be megyek, és gúnyolódik velem, amiért ezt tetováltatja magára. A sor, amit választott, tökéletes, de kegyetlenül ironikus figyelembe véve, hogy elhallgatom előle a Seattle-be való költözésemet.

- Nem, Lou, meg akarom csinálni – ráz le.

- Harry, tényleg nem gondolom, hogy…

- Ez nem nagy ügy, Louis, nem ez az első tetoválásom – viccelődik.

- Csak…

- Ha nem fogod be, az egész hátamra fogom megcsináltatni a nevedet – fenyegetőzik nevetve, de van egy olyan érzésem, hogy valóban megtenné, hogy bebizonyítsa igazát.

Csendben maradok és megpróbálok arra gondolni, mit mondjak, csak ki kellene böknöm most, mielőtt a pisztoly hozzáér a bőréhez, ha várok…

A pisztoly most már ismerős zúgása hallatszik, majd a fekete festék megjelenik Harry hátán.

- Most pedig gyere ide, és fogd meg a kezemet – vigyorodik el, kinyújtva nekem a kezét.

Ez egy katasztrófa, egy teljes katasztrófa.

Harry szemszöge

Louis szégyenlősen megfogja a kezemet, én pedig közelebb húzom őt hozzám.

- Ne mozogj – mondja Drew.

- Az én hibám.

- Fáj? – kérdezi gyengéden Louis.

A szemeiben lévő ártatlanság még mindig ámulatba ejt a mai napig. Tegnap este a térdein volt és öntudatlanra dugott engem, húsz órával később meg úgy beszél hozzám, mintha egy megsérült gyerek lenne.

- Igen, kurvára nagyon – hazudom.

- Tényleg? – aggodalom villan fel vonásain.

Imádom az érzést, ami abból fakad, ahogy a tű átviszi a tintát a bőrömre, már nem fájdalmas, nyugtató.

- Nem, bébi, nem fáj – biztosítom őt, Drew meg, amilyen fasz, öklendező hangokat hallat a hátam mögött.

Louis felkuncog, én pedig középső ujjamat a levegőbe emelem. Nem akartam éppen most bébinek hívni Louis-t, Drew előtt, de nem igazán érdekel, hogy mit gondol, és biztosan tudom, hogy teljesen odavan egy lányért, akivel néhány hónappal ezelőtt lett kisbabájuk, szóval szart se mondhat nekem.

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt csinálod – szólal meg Louis, miközben Drew bekeni kenőccsel az új tetoválást.

- Már készen van – emlékeztetem őt, és aggódónak néz ki, ahogy a telefonja képernyőjére bámul.

Nem tudom, hogyan érezzek az arcán lévő aggódó kifejezéssel kapcsolatban, mert ő az, aki mindig a házasságról beszél meg ilyen szarokról, akkor mi a fenéért néz ki ilyen idegesnek? Valószínűleg az az oka, hogy Zayn idejött, az a kibaszott seggfej. Tudom, hogy látta az autómat az istenverte parkolóban és akkor is bejött ide, nyilvánvalóan el akart kezdeni valamit.

Remélem Lou nem csinál túl nagy ügyet ebből a tetoválásból, ez nem olyan komoly. Rohadt sok tetkóm van, ez neki lett csinálva, örülnie kellene ennek. Tudom, milyen vagyok.

- Hol a faszban van Steph és Tristan? – nézek ki a bolt ablakán, megkísérelve kiszúrni Steph rohadt fényes haját.

- Átmehetünk a szomszédba megkeresni őket? – ajánlja Louis, miután kifizetem Drew-t, és megígérem neki, hogy visszajövök megengedve, hogy az egész hátamra csináljon valamit.

Majdnem kiütöm a fogait, amikor Louis-nak egy kar- vagy szemöldökpiercinget javasol.

- Szerintem királyul néznék ki, ha lenne piercing az orromban – mosolyodik el Louis, amikor kisétálunk.

Felnevetek a gondolaton, majd karomat a dereka köré teszem, miközben egy szakállas férfi megbotlik mellettünk. Farmerja és cipője piszkos, vastag pulóverén pedig folyadék folt van. Az illatából ítélve feltételezem, vodka.

Louis megáll mellettem, és a férfi is ugyanezt teszi. Óvatosan mögém húzom Louis-t. Ha ez a hajléktalan részeg azt hiszi, hogy kurvára közelebb jöhet hozzá, kibaszottul…

- Apa? – mondja Louis olyan halkan, hogy suttogásként hallatszik, én pedig zavartan figyelem, ahogy az összes szín kifut az arcából.

VÉGE.

Chapter 198

Helló! :)

Bár a héten itthon voltam és készültem a jövőheti sok-sok zh-ra, mégis majdnem elfelejtettem, hogy ma hoznom kell az új részt :') A fejezet édes és cuki, de biztosak lehettek benne, hogy ez csak a vihar előtti csend, lesz még itt balhé bőven... Az előző résznél a szokásosnál kevesebben írtatok, gondolom mindenkit beborítanak a sulis teendők és a tanulás, amit megértek, nálam is ugyanez van. Azért írjatok bátran, most is kíváncsian várom a véleményeiteket :) És igen, ez már tényleg az évad vége, még egy rész érkezik egy hét múlva (valószínűleg estefelé, mivel 5-kor még zh-t írok...), akkor majd elmondom, hogyan lesz a továbbiakban.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 198

 
- Louis – ébreszt fel Harry hangja.
Gondolkodás nélkül egyenesen felülök az ágyban, és megnézem az órát. Csak nyolc óra… vasárnap van. Miért ébreszt fel Harry?
- Mi a baj? – kérdezem lenézve rá.
- Semmi, csak pisilnem kell és rám voltál tapadva.
- Ó – fekszem vissza, Harry pedig felkel az ágyból.
A plafonra bámulok, és átnézem a lehetőségeimet. Hogyan kellene elmondanom neki Seattle-t? Amikor megemlítettem tegnap este, nem vette komolyan, csak azt mondta, hogy nem kell most döntenem. A probléma itt az, hogy én már döntöttem, mégpedig, hogy alig több, mint egy hét múlva költözöm. Nem számít, hányszor játszom le ezt a fejemben, nem tudom elképzelni, hogyan fog reagálni. Egy dolgot tudok, nem lesz boldog. Mérges lesz? Szomorú? Egyszerűen nem tudom.
- Mikor kellene találkoznunk Steph-el és Tristannal? – kérdezi Harry, miközben visszamászik az ágyba hozzám.
- Nem tudom, majd pár óra múlva írok neki.
- Még mindig menni akarsz? Mert ha nem, az is rendben van – mosolyodik el.
- Igen, megyünk – temetem arcomat a nyakhajlatába.
- A tegnap este vicces volt – emlékeztet engem.
- Igen – felelem, elrejtve az arcomat.
- Követelő… voltál. Ittál pár pohár vodkát, amiről én nem tudtam? – kuncog fel, mire játékosan megharapom a bőrét a nyakán. – Valaki harcias – kezei megfogják a csípőmet, majd felhúz, hogy rajta feküdjek, mellkas a mellkashoz.
- Le kell zuhanyoznom – tájékoztatom őt, miközben megpróbálja felemelni testemről a pólót.
- Nem, még nem hagyod ez az ágyat. Túlságosan régen volt már, hogy benne voltál, és az előbb kezdtél el valamit, amire szükségem van, hogy befejezd.
- Én? Fogalmam sincs, hogy mire utalsz – mosolyodom el, mire Harry felemeli a medencéjét, hogy megmutassa.
- Ne viselkedj totál ártatlanul most, amikor tegnap este térdelve szop… – befogom kezemmel a száját, és érzem nevetését a tenyeremnél.
- Elég – nevetek, aztán megpróbálok lazítani csípőmön lévő fogásán.
- Neeem…
- Nem mintha mennék bárhová is… – majdnem megfulladok szavaimban. Elmegyek valahova, hamarosan, és remélem, te is jössz velem.
Kikígyózok fogásából, mielőtt a szám elkezdene járni az agyam engedélye nélkül. Harry egy játékos, mogorva arcot vág, ami elég imádnivaló ahhoz, hogy lehajoljak hozzá, hogy megcsókoljam a homlokát, mielőtt a fürdőszobába indulok. Azt várom tőle, hogy követ a fürdőbe, de amikor megfordulok a folyosón, hogy őt keressem, nincs ott.
A víz forró a bőrömön, és imádkozom, hogy mossa le az az iránti aggódást, hogy elmondjam Harrynek Seattle-t. Annyira sebezhető volt tegnap este, bevallva, hogy fél a kicsapástól. Féltem őt, bárcsak rendbe hozhatnám ezt az egészet helyette, kitörölném a megfontolás nélküli hibát, ami ehhez a ponthoz juttatta őt. Bármit megtennék érte, még mindazok ellenére is, amiken keresztülmentem miatta az elmúlt hat hónapban, mióta találkoztam vele. Megijeszt a tudat, hogy milyen sok mindent tennék meg érte, Anglia lehetősége folyamatosan bemászik az agyamba. Ha Harry felrobban és nem lesz hajlandó Seattle-be menni velem, tényleg feladnám az ideális jövőmet érte? Igen, feladnám. Azonban nem lehet. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha valami elromlana, és tudom, hogy végül neheztelnék Harryre, őt hibáztatnám, amiért visszatartott, és ez az utolsó dolog, amit akarok.
Kihúzzák a zuhanyfüggönyt, amitől felordítok, ha nem tettem volna a kezemet a számhoz, hogy elfojtsam a hangot, meghallották volna a szomszédok.
- Jézusom, Louis! – jelenik meg Harry, annyira megijedve, mint én.
- Megijesztettél – nyúlok a piros samponért.
- Ki más lenne? – mosolyodik el félig, majd a kockakőre ejti a rövidnadrágját, mielőtt belép a kis zuhanyzóba.
Imádom nézni, ahogy a víz beborítja őt és végig szalad meztelen testén. Eléggé a látvány, ahogy a haja feketévé válik, amikor nedves, ahogy a cseppek befedik és legurulnak az orráról. Csak félig vagyok tudatában annak, hogy még mindig a sampont habosítom a fejbőrömön, Harry pedig egy szórakozott mosollyal néz rám, nyilvánvalóan elégedetten, hogy rajtakapott, hogy őt bámulom.
- Gyere ide – nyújtja ki a kezét, aztán ujjait a könyököm köré fonja, magához húzva engem. – Mi a baj? – kérdezi, amint testem az övénél van.
- Semmi, csak gondolkoztam.
- Min? Rajtam?
- Igen.
- Mi van velem?
- A terveink… a jövő, az összes dolog, amiről utálsz beszélni – sikerül elmosolyodnom, ő pedig homlokát az enyémnek dönti, beborít minket a víz.
- Hmmm… akkor igazad van, hogy csendben maradsz – ugrat, majd megfordít, hogy a vízzel kiöblítse a sampont a hajamból.
- Steph és Tristan azon gondolkoznak, hogy jövőre az LSU-ra mennek együtt – tájékoztatom őt, miután eltelik néhány másodperc.
- Jó nekik – nem találja meg a kapcsolatot. – Őszintén, meg vagyok lepve, hogy még mindig járnak – feleli, a kezembe adva a balzsamot.
- Miért?
- Nem tudom, csak túlságosan is hasonlóak.
- Nem, nem azok! – nevetek fel.
Tristan és Steph talán hasonlóan néznek ki a tetoválásaik és a piercingjeik miatt, de személyiségileg egyáltalán nem hasonlítanak. Steph személyisége majdnem Harryére emlékeztet, szókimondó és nem érdekli, mit gondolnak róla az emberek, a barátja és a családja kivételével. Tristannak másrészről kemény megjelenése van, de olyan kedves és némiképp szelíd szavú.
- Nem értek egyet, mindketten béna seggfejek.
- Nem azok! – szidom őt le.
Egy kicsit sem ijedt meg tőlem vagy a szidásomtól, helyette karjait a derekam köré fonja és megszorítja a hátsómat.
- Soha nem fogok betelni veled, velem kell jönnöd – leheli a nyakamba.
- Harry…
- Öltözzünk fel, aztán menjünk, találkozzunk azokkal a seggfejekkel – vált témát, miután észreveszi nyugtalanságomat.
- Ne beszélj már róluk így, ők a barátaid.
- Pontosan ezért beszélek róluk így – rázza meg nedves haját az arcomba. Felvisítok, majd leveszem a törülközőt a tartóról, hogy megtöröljem vele ázott haját, véget vetve játékos támadásának.
Két órával később írok Steph-nek, hogy megtudjam az időt és a bolt nevét, ahol találkozunk vele és Tristannal, Harry elmondja nekem, hogy ő már volt azon a helyen korábban, és a hajó tetoválásra mutat a karja felső részén.
- Ezt ott csinálták, részeg voltam – mosolyodik el az emléken.
- Milyen megható – forgatom a szememet, aztán újra töltöm a kávés csészémet.
- Bájos történet, tényleg, majdnem a padlójukra hánytam.
- Biztos vagy benne, hogy visszaengednek oda?
- Elég biztos vagyok benne, hogy nem mernének nemet mondani nekem – beszél az egoja, hangosan és tisztán.
Harry ragaszkodik hozzá, hogy ő vezessen a bolthoz, ami felőlem rendben van. Nem vagyok túl ismerős város ezen részével. Vastag, fekete rácsok borítják az utcában minden bolt majdnem minden ablakát, és egy mezítlábas férfi nagy szakállal énekel magának, miközben átmegy előttünk az úton.
Több rendőrautót láttam az elmúlt tíz percben, mint amennyit egész múlthéten.
- Hol vagyunk? – kérdezem halkan. Egy kis csoportnyi bolt elé kanyarodunk, az egyiken egy hatalmas villogó felirat van „tetoválások” névvel.
- Ez nem a város legjobb része, de rendben leszel – biztosít Harry, miközben egy kis kavicsos parkolóhelyre kanyarodik az épület mögött. Harry abban a pillanatban megfogja a kezemet, hogy kilépek az autóból. – Jól vagy – biztosít újra, egy kicsit megszorítva a kezemet, mielőtt átmegyünk a parkolón.

Chapter 197

Sziasztok! :)

Bocsánat, hogy ilyen későn, délután még számvitel zh-t írtam, ahol volt egy kis csúszás, azt hittem, hogy sosem érek már haza. De szerencsére sikerült, és itt is a rész, aminek a hangulata eléggé forróra sikeredett ;) Többen is sérelmeztétek, hogy miért nem ment Lou az ágyba, hát ennél nem lesznek ilyen problémák, ennyit mondhatok :D Iszonyat kíváncsi vagyok a véleményeitekre. És bizony egyre közelebb van az évad vége, az utolsó rész ebből a 199. lesz, de ez még pár héttel odébb van. Jövőhéten találkozunk! :) Xx

Chapter 197

 
- Azt mondtam Steph-nek, hogy találkozunk vele és Tristannal, hogy tetoválást csináltasson holnap – mondom Harrynek, miközben lesétálunk a lépcsőn a bőröndömmel a kézben.
- Miért?
- Mert megkért és menni akarok.
- Hogy tetoválást csináltass?
- Nem! Persze, hogy nem! Nézni, ahogy ő csináltat egyet, azt hiszem. Nem tudom, gondoltam, jó lenne egy másik párral együtt lógni.
Harry kíváncsi szemekkel fordul felém.
- Szóval akkor ez a te elképzelésed a dupla randiról?
- Azt hiszem, igen – vonok vállat.
- Akkor járunk, te és én?
Miért kérdezte ezt most meg? Minden olyan jól megy… illetve csak két napja, de akkor is, jó volt nem pengeélen táncolni Harryvel.
- Én… – keresem a szavakat.
- Gondoltam – fújtatja, majd elérjük a lépcső végét.
Liam még mindig a kanapén ül, de a lábán áll, amikor meglát minket.
- Akkor elmész? – kérdezi, egyáltalán nincs a hangjában ítélet.
- Igen, elmegy.
- Igen, elmegyek – Harry és én ugyanakkor válaszolunk.
- Oké, nos, találkozunk hétfőn az órán – mosolyog rám Liam, én pedig bólintok, miközben Karen a szobába sétál.
- Elmész? Azt hittem, megegyeztünk, hogy itt maradsz, amíg lediplomázol – ugrat, és még Harry is elmosolyodik.
- Bocsi – mondom neki, aztán karjaival átölel egy meleg ölelésben, az a fajta ölelés, amit bárcsak a saját anyámtól kapnék.
- Ne felejtsd el, hogy elmegyünk a hajóra jövőhétvégén – emlékeztet engem Karen.
Érzem magamon Harry szemeit, én pedig biztosítom Karent, hogy nem felejtettem el, és már alig várom, hogy lássam a hajójukat és velük töltsem az egész hétvégét. Elköszönök, egyáltalán nem túl hivatalosan, hiszen olyan, mintha nem is igazán mennék sehová, még. Ken az utolsó percben jön le a földszintre, majd gyorsan elköszön tőlem, alig tudomást véve Harryről. Történt köztük valami, mielőtt megérkeztem?
Seattle az utolsó dolog, amire most gondolni akarok, de ez az első dolog, amire gondolnom kell. Amikor az autóhoz érünk, Harry a csomagtartóba teszi a bőröndömet, én pedig beszállok, mielőtt lehetősége lenne rá, hogy kinyissa nekem az ajtót.
- Mikor akartad elmondani nekem, hogy elmész velük a jövőhétvégén? – kérdezi meg végül, ahogy sávot vált a forgalmas autópályán.
- Nem akartam eltitkolni előtted, csak nem jött fel a téma és… elfoglalt voltál.
- Tudod, hogy az mondjuk egy hat órás út a tengerparthoz, ugye?
- Igen?
- Hmm…
- Mi az? – fordulok meg, hogy szemben legyek vele.
- Semmi.
- Biztos vagyok benne, hogy szeretnék, ha velünk jönnél. Voltál már korábban az apád hajóján?
- Baszki, nem, nem voltam. Nem akarok.
- Miért nem? Vicces lehet, megyünk bálnalesre. Milyen jó lenne ez? – próbálok meg izgatottnak hangzani.
- Akkor miért hangzik úgy, mintha a kiskutyák lemészárlásáról beszélnél? – lát át rajtam.
- Izgatott vagyok… Csak egy kicsit ideges is, ez minden – nézek ki az ablakon.
- Ideges vagy, hogy azokkal a prűd emberekkel ott ragadsz egy hétvégére egy hajón?
- Nem! Ők nem prűdök, és nem túlzottan kedvelem a vizet.
- Félsz a víztől?
- Soha nem mondtam, hogy félek tőle! Csak nem túlzottan kedvelem.
- Szóval azt mondod, hogy félsz tőle? – vigyorogja.
- Fogd be.
- Úsztál velem a folyóban… most, hogy belegondolok, eléggé megijedtél, hogy belemenj.
- Nem ijedtem meg, hogy belemenjek abba a folyóba, piszkos volt, és soha nem csináltam korábban még olyasmit. Jól leszek a hajón, abbahagyhatnánk azt, hogy erről beszéljünk?
- Persze – nevet fel Harry.
- Elmész?
- Ó, igen, többször is terveztem, hogy elmegyek.
- Harry! – takarom el az arcomat. – Úgy értettem, hogy a jövőhétvégén – tisztázom, mire még jobban nevet.
Keze a kormányról a combomra mozdul és gyengéden megszorítja, amitől drasztikusan megnő a hőmérséklet az autóban, ahogy keze felfelé vándorol a combom tetejéhez.
- Ez az egyik olyan alkalom, amikor valamelyik jóganadrágodat kell viselned.
- Ma vettem pár újat.
- Ó – mondani akar valamit, de nem teszi.
- Bárcsak velünk jönnél jövőhétvégén – mert Seattle-be megyek majdnem rögtön utána, és remélem, fontolóra veszed, hogy velem jössz.
- Gondolkozni fogok rajta.
Meghökkenek, amikor tenyerét hozzám nyomja, én is azt kívánom, bárcsak valamelyik jóganadrágomat viselném. Kinézek az ablakon a sötétségbe, és örömmel látom, hogy csak néhány percnyire vagyunk az otthonunktól. Mindennel, ami most történik, a szex önző dolognak tűnik, de ahogy Harry mozgatja a kezét, ujjait és tenyerét a farmeromnál, majdnem megkérem, hogy most kanyarodjon le a kocsival.
- Össze fogod törni az autót – szidom őt le még akkor is, ha nem akarom, hogy megálljon.
- Többet is csináltam már, miközben vezet… – állítja meg magát, de tudom, hogy mit akart mondani.

Harry szemszöge
- Ó – sóhajt fel Louis, majd ismét az ablakon néz ki, ahogy a lakásunkhoz tartozó parkolóba kanyarodok.
Mi a faszért mondtam ezt neki az előbb? Tudom, hogyan érez attól, ha felhozom a szexuális kapcsolataimat, amik a múltban voltak, de tényleg nem akartam semmit ezzel. Csak piszkálni próbáltam, miközben tényleg felpiszkáltam őt.
- Nem akartam…
- Tudom – nyomja arcát az ablakhoz.
- Sajnálom.
- Semmi gond, inkább ne beszéljünk róla – kéri, én pedig egyetértek.
Tönkretettem az egész hangulatot, tudom, hogy igen. Kibaszott jó út, Harry. Leállítom az autót, majd Louis kiszáll belőle egy szó nélkül. Baszki.
Mindkét bőröndjével a kezemben követem őt az előtérbe, és várunk a liftre, hogy kinyitódjon. Louis dühös, annak kell lennie. Bár nem néz ki dühösnek, hanem… gondolkozónak. Mi a fenén gondolkozik? Azon, hogy levágja a tökeimet és lenyomja őket a torkomon, amiért azt a hülye szarságot mondtam az autóban? Ha igen, nem hibáztatom őt.
- Mérges vagy rám? – kérdezem, letéve a cuccait a padlóra, hogy kiszedjem a kulcsokat a zsebemből.
- Nem – nyitja ki az ajtót a saját kulcscsomójával, én meg a szememet forgatom, amikor nem lát engem. Úgy fog viselkedni, mint egy… Gondolataim elcsendesednek, ahogy Louis az ajtónak nyom, becsukva azt egy hangos puffanással.
- Mi a… – szája azonnal az enyémen van. Akkor oké…
Nyelvét végig húzza az ajkaimon, ujjai pedig beletúrnak a hajamba. Alsó ajkamat az övéi közé veszi, megszívva azt erősen. Akarom őt, akarom őt most. Egyik keze elmozdul a hajamból, a lehető leglassabb sebességgel kalandozik le a testemen, mielőtt végre eléri a farmerom tetejét. Gyengéden megharapja az ajkamat, ami még mindig az övéi között van, aztán elengedi azt, elmozdítva száját az enyémtől. Amint elkezdek tiltakozni, letérdel előttem.
Baszki. Még alig ért hozzám, de máris kemény vagyok, hihetetlenül kibaszott kemény. Ujjai megtámadják a farmeromon lévő gombokat, majd lehúzza a nadrágot a bokszeremmel együtt egy gyors mozdulattal. Mielőtt egyáltalán megszólalhatnék, a szájába vesz. Szája olyan meleg, és baszki, az ajkai annyira nedvesek és puhák, nyelve pedig fel-le csúszkál a hosszomon, és nem látok tisztán, miközben megpróbálom figyelni őt előttem a térdein.
Mélyebben vesz be a szájába, majd lehunyja szemeit, ahogy körbe és körbe forgatja nyelvét.
- Louis… - figyelmeztetem, megpróbálva megállítani őt. Amennyire jó érzés ez, és kurvára jó érzés, az ágyban akarom őt… vagy a padlón, nem igazán érdekel, de meg akarom dugni őt. Louis nem lassít, erősebben szív, csípőm pedig meghajlik, hogy még lejjebbre lökjem magamat a torkán. – Meg akarlak dugni – könyörgök neki.
A szavak megállítják mozdulatait, aztán a szempilláit rebegteti rám, szája még mindig telt, és ez egy kibaszott csodálatos látvány. Visszahúzódik, azt okozva, hogy kiesek a szájából, majd lábra áll és egy szó nélkül a hálószoba felé sétál, otthagyva engem, ott állva lehúzott alsónadrággal és farmerrel a bokámnál. Egy kis halvány mosoly van rózsaszín és most már duzzadt ajkain, amikor megfordul, hogy kigúnyoljon. Leveszem a farmert, felhúzom a bokszert, majd követem őt a hálószobába.

Louis szemszöge
A Harry arcán lévő meglepődés, amikor letérdeltem elé, elég volt, hogy jó legyen az egész estém. Bizonytalan vagyok, hogy mit csináljak most, hogy bejöttem a hálószobába, tudom, hogy én dominálok ma este, és hogy mi fog történni, máris gyorsan pumpálja a vért bennem várakozva.
Míg vitatkozom, hogy levetkőzzek-e vagy sem, Harry megjelenik mögöttem, egy csókot nyomva a fülem mögé.
- Menj az ágyra – suttogja Harry komolyan.
- Nem, te menj az ágyra – mondom neki, miközben megfordulok. Ő kissé felhúzza a szemöldökét, majd lassan elkezdi azt csinálni, amit mondtam. – Gondoltam. Nem vagy olyan gyors, hogy megtagadd a kérésemet, amikor kemény vagy – felelem. Szemei kitágulnak mocskos szavaimtól.
Harry hátra fekszik az ágyon, én pedig elkezdek levetkőzni, miközben figyel. Szemei soha nem hagyják el az enyémeket, és tüzel a testem heves nézésétől. Harryre mászok, aztán elkezdem durván csókolni őt. Hamarosan el kell húzódnunk, hogy lélegezzünk, majd elkezdem végig csókolni a nyakát, amíg meg nem találom édes helyét. Egy mély nyögés hagyja el a száját, én pedig érzem, hogy kezdek keményedni jobbam, mint amennyire vagyok.
- Én dominálok ma este, babe – suttogom a fülébe.
Harry kissé nyöszörög, majd az éjjeliszekrény fiókjához nyúl, hogy kivegye a síkosítót és az óvszert. Én felkelek róla, és széttárom a lábát. Nem tudom, mit csinálok, de csak azt fogom tenni, amit ő szokott velem.
Bekenem síkosítóval az ujjaimat, aztán elkezdem ismét megcsókolni Harryt, miközben egy ujjamat belé vezetem. Harry a számba nyög, én pedig lassan mozgatom a kezemet ki és be.
- Ba… Baszki, Lou, gyorsabban – feleli Harry.
- Egy kis türelmet kell tanulnod, Harold.
Ő felmordul, én felveszem a tempót egy kicsit, és még egy ujjamat csatlakoztatom. Ollóformába alakítom az ujjaimat, ahogy folyamatosan veszem fel a tempót. Harmadik ujjamat is hozzáteszem, majd behajlítom őket.
- Picsába. Lou. Szükségem. Van. Rád. Bennem. Most! – ordítja Harry.
Felkuncogok egy kicsit. Imádom, hogy ilyenfajta hatással vagyok rá. Kihúzom az ujjaimat Harryből, amitől nyöszörög a kapcsolat elvesztésén, aztán felhúzom az óvszert és bekenem magam síkosítóval. Keményen Harrybe nyomódok, mire ő hangosan felnyög. Harry elkezd káromkodásokat üvölteni minden lökésemnél.
Irányt változtatok, ez pedig átküldi Harryt a határon.
- Picsába. Baszki. Louis, pontosan kurvára ott!
- Baszki, Harry, olyan jó és szűk vagy – Lenyúlok és elkezdem kiverni Harrynek, így ugyanakkor érhetjük el a csúcsot. – Menj el nekem, Harry – felelem, majd még gyorsabban pumpálom hosszát.
Harry még hangosabban nyög, aztán még néhány lökés után elmegy mindkettőnk mellkasára. Falai összeszorulnak a hosszom körül, amit átküld a határon. Mindkettőnk eufóriája közben tovább folytatom mozdulataimat, majd kihúzódom belőle. Leveszem az óvszert, és a kukába dobom.
Miután mindketten visszanyerjük lélegzetünket és erőnket, Harry az első, aki megszólal.
- Wow. Ez kibaszott csodálatos volt az első alkalmadra, Lou – feleli, miközben magára húz engem és megpuszilja az ajkaimat. Elrejtem arcomat a nyaka hajlatában, így nem látja meg, hogy elpirultam. – Szeretlek, Lou. Tudod ezt, ugye? – suttogja gyengéden a fülem fölé.
- Igen, tudom – felelem, ahogy felülök, és elkezdek kis mintákat rajzolni a hasán lévő fekete tetoválásokkal együtt, Harry pedig ugyanezt teszi a derekamon.
Csend telepedik ránk, de ez egy kellemes, boldog csend.
- Félek, hogy kicsapnak – Harry hangja megijeszt, de vallomása még jobban. Felnézek rá, szemei találkoznak az enyéimmel.
- Igen?
- Igen. Tudom, hogy hülyeség… – kezdi el.
- Nem, nem hülyeség. Bárki félne ettől, tudom, hogy én igen. Semmi baj azzal, ha félsz.
- Mit fogok csinálni, ha nem járhatok már a WSU-ra?
- Mész egy másik egyetemre.
- Haza akarok menni.
A szívem elszorul.
- Kérlek, ne – felelem halkan.
- Muszáj, Lou. Nem engedhetem meg magamnak az egyetemet, ha nem apám a rektor.
- Találhatunk rá módot.
- Nem, ez nem a te problémád.
- De igen, az. Ha Angliába mész, soha nem fogjuk látni egymást.
- Jönnöd kell, Louis, tudom, hogy nem akarsz, de muszáj. Nem lehetek távol tőled újra. Kérlek, csak gyere – szavai annyira tele vannak érzelmekkel, hogy úgy tűnik, nem találom a sajátjaimat.
- Harry, ez nem olyan könnyű.
- De igen, az. Könnyű, szerezhetsz munkát pontosan azt csinálva, amit most csinálsz, és esetleg még több pénzt kereshetsz és egy még jobb egyetemre járhatsz.
- Harry… nem lehet. Seattle-be megyek – szemeimmel ismét meztelen bőrére fókuszálok.
- Nem kell ma este döntened, csak menjünk aludni – sóhajt fel.
Majdnem elmondom neki, hogy összepakolom a táskáimat és Angliába megyek vele, de nem lehet. Egyelőre maradok gyáva, aki vagyok, és a Seattle-i hírt egy másik napra tolom, miközben Harry a karjaiban tart, és lehunyja a szemét, hogy aludjon.

Chapter 196

Sziasztok! :)

Egy szörnyen hideg hét után (télen megfagyunk, ez biztos) itt is van az új rész. Ebben még olvashatunk/olvashattok a nyugalomról (a vége nagyon cuki), de őket ismerve tudjuk, hogy ez csak átmenetileg van így. A közepe-vége felé zárójelbe tettem, hogy Zayn, mert szerintem így sokkal érthetőbb, hogy kiről van szó. A véleményetekre természetesen most is kíváncsi vagyok, a sulihoz pedig kitartást, hamarosan itt lesz az őszi szünet! :D

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 196

 
- Ez? – a Steph arcán lévő kifejezés, ahogy lenéz a ruhájára, elmondja nekem, hogyan érez a barna ruhával kapcsolatban.
- Igen, nem tetszik? – kérdezem tőle.
- Rendben van… Csak olyan…
- Szépen néz ki. Bájosan.
- Csak annyira…
- Ha nem tetszik, megpróbálhatunk valami mást – ajánlom.
- Nem az, hogy nem tetszik, nagyon jól néz ki rajtam, csak pokolian furcsán érzem magam benne. Mintha le kellene vágnom az ujjakat vagy letépnem a plusz öt centit a széléről.
- Megcsinálhatod ezt, de a vacsoráig nem. Csak húsz perced van addig, amíg nem kell elindulnod.
Tovább bámul magára, én pedig figyelem, ahogy az ajkai egy mosolyba húzódnak. Tényleg olyan csinosan néz ki. Máshogy, de nagyon csinosan.
- Parókát kellene felvennem – dobja át a vállán bíbor haját.
- Pontosan ezt mondta Harry! – nevetek fel, mire ő a szemét forgatja.
- Akkora egy pöcs! – nevet, majd visszaindul az öltözőbe. – Hogy vagytok Harryvel? Még mindig együtt laktok? – kérdezi bentről.
- Jól vagyunk – nézek le a lábamra, hálásan, hogy nem láthat engem. Nincs kedvem a Harryvel való oda-vissza kapcsolatom részleteibe belemenni most.
- Azt hittem, hogy talán azzal a Liam sráccal találkozgatsz, mert szó szerint mindig vele vagy, és láttam, hogy hazavitt téged.
- Liam a legjobb barátom, semmi több.
- Hogyan érez ezzel kapcsolatban Harry? – nyitja ki az ajtót, majd a kezembe adja a ruhát, még mindig a fogason, míg megigazítja az oldaltáskáját a vállán.
- Nos, kezdi megkedvelni Liamet egy kicsivel jobban, úgy értem, végre valamennyire úgy viselkednek, mint a mostohatestvérek, ami mindent sokkal könnyebbé tesz a szüleiknek – mosolyodom el a gondolaton.
Meg tudom mondani, hogy Harry tényleg kezd összemelegedni Liammel, ami annyira boldoggá tesz. Boldogságom rövid életű, mert eszembe jut, hogy Liam hamarosan elmegy, és ami még rosszabb, a kifejezés Steph arcán emlékeztet arra, hogy fogalma sem volt róla, hogy Liam és Harry szülei házasok egymással.
- Mi? Várj… Harry és Liam? Szülei? Házasok? De Harry szülei Angliában vannak? Az apja meghalt, igaz?
- Uhm… nem pontosan – nem látom, miért számít, ha az emberek tudják, Harry és Liam rokonok a szüleik házassága által most már. Miért mondaná azt Harry a barátainak, hogy az apja meghalt?
- Akkor nem mostohatestvérek? Összezavarsz – nevet fel Steph.
- Oké, azok, de Harry apja itt van. Ő a rektor.
- Rektor? A WSU-nak? – tágulnak ki a szemei.
Ha ezt az információt hónapokkal ezelőtt fedtem volna fel, Harry Kanadáig és vissza átkozott volna ki, de olyan sok minden változott meg, Harry megváltozott azóta. Úgy tűnik, nem annyira törődik már azzal, hogy fenntartsa a rosszfiú imidzsét, aki mindenkit leszar. Mit számít ez?
- Igen – húzom fogaim közé az alsó ajkamat.
- Szent szar! – vihog totálisan.
- Igen… – nem tudom, mit mondjak, úgy érzem, mintha írnom kellene Harrynek és elmondani neki.
- Ez túl vicces, fogadok, hogy az apja kiakadt, hogy mi lett belőle! – Steph nevet, de az ösztön, hogy megvédjem Harryt, túl kimagasló, hogy figyelmen kívül hagyjam.
- Harryből nem lett semmi olyan, ami miatt az apja kiakadt volna.
- Ki fogják csapni, és valószínűleg börtönbe dobják, az apja meg a rohadt rektor! Dühös, annak kell lennie – vigyorogja.
- Nem fog börtönbe menni, az apja pedig minden tőle telhetőt megtesz, hogy ne csapják ki – a hangom éle tisztán hallható.
- Viccelek… vagyis nagyjából. Harry több mint egy éve a barátom most már, csak azért szarakodok vele, mert ő is mindig ezt csinálja velem, szóval nem kell a támadó kutyájává lenni – teszi karját a vállam köré.
Tudom, hogy semmit sem gondol komolyan a szavaiból, de kezdek nagyon belefáradni abba, hogy az emberek negatív módon beszélnek Harryről. Így is eléggé leírja magát, és nem látom a humort abban a feltételezésben, hogy az apjának van oka dühösnek lennie amiatt, ami lett belőle.
A fejfájásom teljes erővel visszatért köszönhetően szókimondó barátomnak.
- Nem vagyok az – fújtatom, aztán végre elérjük a pultot, hogy fizessünk.
- De igen! Úgy néztél ki, mintha le akarnád szedni fejemet. Nagy utat tettél meg azóta, hogy besétáltál abba a kollégiumi szobába a levegőben fennakadt orroddal. Büszke vagyok rád – kutat a pénztárcája aljában, majd kivesz egy maroknyi készpénzt, hogy kifizesse a ruháját.
- Igen – mosolygok rá vissza, úgy döntve, hogy figyelmen kívül hagyom megjegyzését arról, hogy beképzelt voltam.
- Ezt teszi, ha Harry közelében vagy, szívóssá teszi az embert.
- Egyébként hogy vagy te és Tristan? – váltok témát.
- Jól! Nagyon jól, arról beszélünk, hogy Baton Rouge-ba költözünk jövőre.
- Tényleg?
- Igen, mindketten befejezhetnénk az LSU-n, és van művészeti programjuk, ami érdekel.
- És Tristan egyszerűen csak veled fog menni?
- Igen, úgy értem, ha még mindig járunk akkorra, természetesen igen.
- Ó.
- Jól vagy? – nyújtja ki a kezét, majd megérinti a vállamat.
- Igen – már így is túl sokat mondtam el neki Harry apjáról és Liamről, kizárt dolog, hogy mesélek neki Seattle-ről. Senkinek nem meséltem Seattle-ről, még Liamnek sem. Csak azok az emberek tudják, akik a munkatársaim a Vance-nál… és Zayn. Elmondtam Zaynnek.
- Van valami az LSU ellen vagy bármi, mert furcsa vagy.
- Nem, csak egy feladaton gondolkoztam, amit el kell kezdenem – szörnyű vagyok az azonnali hazugságban.
- Hmm… – vigyorodik el, de elég kedves ahhoz, hogy hagyja a témát.
Hallgatom Steph-et, ahogy Tristan új tetoválásáról beszél, és hogy neki is van egy időpontja, amikor a hátára tetoválnak holnap, mielőtt elmegy egy buliba.
- El kellene jönnöd velem a tetoválószalonba, te is csináltathatnál egyet magadnak – ugrat.
- Uhmm… nem, köszönöm – nevetek fel.
- Miért nem?! Jól néznél ki egy tetkóval, talán egy mosolygós fej?
Halványan emlékszem, hogy tettem erről egy megjegyzést, de nem hiszem, hogy azt Steph-nek mondtam. Részeg voltam, annyira részeg azon az estén, amikor ezt mondtam. Kivel beszéltem?
- Nem, nincs mosolygós fej nekem.
- Akkor is el kellene jönnöd, hiányzik, hogy veled lógjak. Hozd Harryt, Tris is velem lesz.
Attól, ahogy Trisnek hívja őt, elmosolyodom, és egyetértően bólintok.
- Megkérdezem Harrytől.
- Nem, elmondod Harrynek. Elmondod neki, hogy találkoztok velünk ott – mosolyodik el, aztán megölel.
- Oké – egyezek bele, majd elhúzódok.
- Köszönöm, hogy megmentettél, majd írok, hogy hogyan ment.
Steph eltűnik a tömegben, én pedig felhívom Harryt, miközben körbesétálok a plázában, hogy új ruhákat keressek. Bárcsak elhoztam volna őt is és az autóban várakoztattam volna őt, amíg Steph-el végzünk, nem mintha hallgatott volna rám. Harry nem veszi fel, így a zsebembe teszem a telefonomat, és visszamegyek a Macy’s-be.

Harry szemszöge
- Hol van Louis? – kérdezi tőlem Liam abban a pillanatban, hogy belépek az ajtón apám házában.
- A plázában, téged is jó látni – forgatom a szemeimet, aztán a kanapé ellenkező oldalára ülök le. Liam figyelmen kívül hagy, és visszanéz a tankönyvébe. Kurva nagy sokk. – Apám itt van?
- Igen, az emeleten van, azt hiszem.
Bólintok, majd felállok, a csizmám hagyott egy foltot a förtelmes fehér szőnyegen, amit megpróbálok letörölni a csizmámmal, amitől csak még rosszabb lesz. Miután vitatkozom, hogy rendesen feltakarítsam-e vagy sem, úgy döntök, hogy elfeledkezem róla, mert komolyan, ki a faszomnak van fehér szőnyeg a nappalijában? Az embereknek, akik rohadt piszkos szőnyeget akarnak, azoknak.
Először apám irodáját nézem meg, és örömmel látom, hogy az asztala mögött ül. Nem azért, mert örülök, hogy látom őt, hanem mert pokolian biztos, hogy nem akarom átkutatni érte ezt a házat.
- Harry? – hangja tele van meglepődéssel.
- Ki más? – ülök le a székbe előtte, ő pedig párszor kattintgat az egérrel a számítógépén, mielőtt nekem szenteli a figyelmét.
- Szükséged van valamire?
- Nem, nem pontosan. Azért jöttem, hogy összeszedjem Louis szarjait. Hazajön – mondom neki, megbizonyosodva róla, hogy minden egyes szót kihangsúlyozzak.
- Ezt jó hallani, hiányozni fog, hogy itt legyen.
- Jó hallani, nem fogod megpróbálni megállítani őt, ugye?
- Miért gondolnád ezt? – dől hátra a bőr székében.
- Mert úgy tűnik, eléggé lelkesedsz azért, hogy itt maradjon, távol tőlem.
- Ez nem igaz, fiam.
- De igen, az, mindig van valamid, amit a kapcsolatomról mondasz.
- Csak olyan dolgokat mondok, amiket ki kell mondani, a saját érdekedben. Nem vagyok fenyegetés a vele való kapcsolatodra, és ez az egyik legnagyobb problémád. Mindenkit fenyegetésként látsz, amikor róla van szó.
- Mert ez igaz, többnyire.
- Nos, ebben az esetben nem, soha nem próbálnék meg közétek állni. Engedtem, hogy itt maradjon, mert ebben a házban mindenki megkedvelte azt a fiút, és egy családtagja sincs itt, akire támaszkodhat, amikor te elrontod.
- Senkire sincs szüksége, engem kivéve.
Ki a fasz ő, hogy bárkinek is párkapcsolati tanácsokat adjon?
- Tévedsz. Szüksége van más emberekre, szüksége van barátokra és családra. Beszélt Karennek egy kicsit az anyjával való kapcsolatáról, és hogy milyen szörnyű volt az apja…
- Miért mondaná ezt el Karennek?
- Azért Harry, mert szüksége van támogatásra. Nem egészséges, hogy te legyél az egyetlen ember, akivel kapcsolatba lép.
- Mi a faszt tudsz te az egészségről? Te kiba… – megállítom magamat attól, hogy kiosszam őt.
- Sokat tanultam a hibáimból, neked is tanulnod kellene a tieidből – feleli, figyelmen kívül hagyva pillanatnyi kitörésemet.
- Próbálkozom – idejöttem, hogy kizárásról kérdezzek, de valahogy egy személyes beszélgetés közepén kötöttem ki az apámmal. Ez kellemetlen, tényleg kurvára kellemetlen.
- Nos, amikor azt gondolod, hogy olyan keményen próbálkozol, amennyire csak lehet, próbálkozz keményebben.
Egy kis hang szólal meg a számítógépén, így odafordul, hogy a képernyőre nézzen.
- Hallottál valamit… tudod, a kizárásról?
- Nem, még nem. Minden tőlem telhetőt megteszek.
- Az sosem volt tőled elég jó – csúszik ki a számon, mielőtt gondolkozhatnék, szemeim a padlót találják meg, és vissza akarom szívni a szavakat. – Bocs – motyogom, mire bólint. Egy seggfejhez képest, sok türelme van. – Most már összeszedem Louis cuccait – távozom a szobából, ami úgy tűnik, összement az elmúlt harminc másodpercben.
Amikor elérem az ajtót, megfordulok, hogy újra bocsánatot kérjek, de a csalódott homlokráncolás, amely apám arcán maradt, elhúzza előlem a szavakat, aztán olyan gyorsan sétálok végig a folyosón, amennyire csak tudok.
Hol a fenében van Louis? Én egy órával utána mentem el, és még mindig nincs itt.
„Nem egészséges, hogy te legyél az egyetlen ember, akivel kapcsolatba lép.”
Ez amúgy is baromság, folyamatosan kapcsolatba lép Liammel, most meg Steph-el vásárol, és mit tudom én, mit csinálnak, szóval az apám nem tudja, hogy a francról beszél.
Bosszant, hogy Karennek beszélt a szüleiről, amikor nekem alig beszél róluk. Történt valami az apjával mostanában? Az anyja azt mondta, hogy már közelebb lakik, megpróbálta felvenni Louis-val a kapcsolatot? Jobban teszi, ha nem, esküszöm, hogy…
Gondolataimat Louis nevetése szakítja félbe a földszintről. Itt van, és mint egy gyerek karácsonykor, kettesével veszem a lépcsőket, hogy hozzá érjek. Nem sok idő telt el, mióta láttam őt, de ezzel a fura, kettő között lévő szarsággal, amit csinálunk, minden másodperc, amit külön töltünk, megsokszorozódik.
- Jól vagy? – kérdezi nevetés közben.
- Én? Igen, jól vagyok – nem terveztem, hogy meglát, ahogy lesietek a lépcsőn, mint egy kibaszott idióta.
- Olyan vicces volt! És kiüldözték a férfit meg minden – kuncog fel, Liam pedig vele nevet.
Bárcsak Liam elmenne, így én lennék az, akitől így kuncog Louis. Nem úgy elmenni, ahogy az hamarosan lesz, hanem csak hagyja el a szobát. Bosszant. Krisztus, igaza van apámnak. Itt kezdek dühös lenni, mert Liammel nevet, a barátjával. Nem az, hogy fenyegetésként látom őt, csak Louis minden fegyelmét én akarom. Talán dolgoznom kellene ezen.
- Vettél új ruhákat? – kérdezem Louis-tól.
- Igen, igazából sokat. A legtöbbet felvehetem, amikor elmegyek… – szemei a falra szegeződnek, és egyik lábáról a másikra mozgolódik.
- Amikor hová mész? Dolgozni?
- Igen – mosolyodik el félig, aztán átnéz Liamre, aki a tankönyvét figyeli.
- Szedjük össze a cuccaidat, hogy hazamehessünk.
- Nem ezt kellene csinálnod neked? – ugrat.
Nagyon jó hangulatban van ahhoz képest, hogy órákat töltött vásárlással. Nem fogom megkérdezni, látni akarom telt ajkait, ahogy egy mosollyá húzódnak, amiből nem tudok betelni, és hallani akarom a nevetését, és figyelni, ahogy lecsukja a szemhéját, amikor nagyon nevet.
- Nincs visszaszólás? – húzza fel a szemöldökét.
- Uhm… ebben a pillanatban nincs – válaszolom, aztán visszasétálok a lépcsőn a szobába, amiben ő maradt.
- Mi van vele? – hallom, hogy Liam megkérdezi Louis-tól, aki egy gyors „nem tudom”-mal felel, majd követ fel a lépcsőn.
- Beszélnem kell veled – ráncolja a homlokát, aztán becsukja az ajtót maga mögött.
Néhány perccel ezelőtt még kuncogott, valami rosszat tettem?
- Oké… miről? – veszem ki a bőröndöt a szekrényből, és elkezdem belepakolni a ruhákat.
- Nem akarom, hogy dühös legyél rám, oké?
Mi a fasz…
- Láttad őt (Zayn)? – próbálom normál szinten tartani a hangomat, de erőltetetten, teljesen stresszesen jön ki.
- Kit? Nem! Steph-el voltam, aztán ruhákat vettem, egyedül.
- Akkor miért lennék dühös rád? – a cipzár megakad, így megrántom, amíg Louis ide nem sétál, gyengéden meghúzva, rendbe hozza.
- Mert Steph-el beszélgettem, és elmondtam neki néhány dolgot, amit nem kellett volna, és nem tudom, hogyan érzel ezzel kapcsolatban.
- Milyen dolgokat? – nézek le rá, mire elpirul intenzív bámulásomtól.
- Hogy te és Liam mostohatestvérek vagytok.
- Ennyi? – áraszt el a megkönnyebbülés. Leszarom, hogy Steph tudja-e ezt, leszarom, hogy mit gondolnak. Már többé nem érdekel.
- És hogy apukád a rektor – vinnyogja.
- Lou… – sóhajtok fel, majd leülök az ágy szélére.
- Tudom, sajnálom! Elfelejtettem, hogy ő nem tudja, és erről beszéltünk, nem tudtam, hogyan hazudjak.
Bosszús vagyok, hogy elmondta Steph-nek, mert ez olyan, minta elmondta volna Tristannak, Tessának, Niallnek, Zaynnek és Jace-nek egyszerre. Nem szeretem, ha bárki tud bármi túl személyeset rólam, ezt pedig túlságosan is személyes.
- Miért beszéltetek egyáltalán rólam? Tudod, hogy nem szeretem, ha az emberek az én dolgaimmal foglalkoznak.
Louis idesétál, hogy a lábaim közé álljon, majd karjait a nyakam köré fonja. Majdnem elfelejtem, miért kellene mérgesnek lennem rá.
- Tudom, de feltette azt a sok kérdést, nem tudtam, hogyan válaszoljak rájuk, kivéve azt, hogy egyszerűen elmondjam az igazat neki.
- Miért tett fel kérdéseket?
- Nem tudom… mert vásároltunk, és ezt csinálják az emberek, amíg vásárolnak – von vállat, aztán kezemet a combja hátuljához teszem, éppen a segge alatt, majd felemelem őt az ölembe.
Louis sikít és nevet egyszerre, aztán hátra esünk a matracra. Haja csiklandozza az arcomat, én pedig elhúzom azt, mielőtt feltámaszkodik és lenéz az arcomra.
- Nem vagy mérges rám? – kérdezi gyengéden.
- De igen, egy kicsit dühös vagyok, de nem várhatom tőled azt sem, hogy hazudj erről, azt hiszem.
- Idefelé egész úton aggódtam, hogy felrobbansz, amikor elmondom neked – vallja be Louis.
- Próbálom már nem ezt csinálni – felelem, miközben kezeimet a derekán pihentetem, ahogy az ő lábai a derekamnál vannak.
- Meg tudom mondani – jutalmaz meg egy gyönyörű mosollyal. – Van valami más, amiről beszélni akarok – teszi hozzá, viselkedése azonnal megváltozik.
- Vele kapcsolatos? – pontosan tudja, hogy kire utalok.
- Nem! Istenkém, abbahagynád a feltételezést, hogy minden róla szól? – szid le.
- Oké… bocs! Beszéljünk róla később.
- Folyamatosan ezt mondod, de ez… – félbeszakítom őt egy lágy csókkal a szája sarkára, feloldva rosszalló tekintetét.
- Shhh, bébi, beszélhetünk, amikor hazaérünk.
Ha nem foglalja magában azt, hogy találkozott Zaynnel, akkor nem sürgős, és most meg akarom csókolni őt, élvezni azt, ahogy rajtam ül.
- Mit gondolsz, mit csináljunk akkor a beszéd helyett? – kérdezi egy pajkos vigyorral.
- A pakolásról beszéltem, te perverz – ugratom őt, miközben felemelem a csípőmet, hogy hozzányomjam magamat.
- Ahogy én is – mosolyodik el, aztán elkezd leszállni rólam.
Nem történik meg, Lou. Gyengéden meghúzom a karjánál fogva, hogy újra csatlakozzon hozzám az ágyon, de kikígyózik a fogásomból.
- Lou… – nyafogok, szó szerint.
- Harry… – gúnyolódik, eléggé az okoskodó hangulatban van, én pedig kibaszottul imádom ezt.
- Menj az ágyra.
- Nem – tesz egy lépést hátra.
- Louis, menj az ágyra és vedd le a ruháidat.
- Nem lehet így beszélni egy úriemberrel, Mr. Styles – a szemeiben lévő humor ragályos.
Ez az, amit csinál velem, kibaszottul megőrjít az egyik percben, a következőben meg megnevettet, mint egy istenverte iskolásfiút.
- Egyet sem láttam, sajnos – vonok vállat, aztán folytatom. – Szóval vedd le a farmerodat vagy kényszerítve leszek, hogy én tegyem meg helyetted – tényleg azt akarom, hogy az ágyon legyen, most.
- Nem, várhatsz, amíg hazaérünk. Nem szexelek veled, amikor apukád lent van a folyosón, amúgy is elvettél tőle egy óvszert ezen a héten – suttogja.
- Miért suttogsz? – kérdezem ugyanolyan halkan.
- Segítenél befejezni a pakolást, hogy hazamehessünk?
- Mohó vagy?
- Nem, de te igen – mosolyodik el, majd lenéz nagyobbodó cipzáramra.
Figyelmen kívül hagyom tiltakozásait és megjegyzéseit, miközben tovább nyomom bele a szarjai maradékát a rohadt kicsi bőröndbe. Nem érdekel, mennyire rohadtul idegesítő a cuccai miatt, hogy rendezettek legyenek, csak örülök, hogy hazajön hozzám.