Chapter 114

Helló! :)

We. Are. One. Direction. Yaay. Akár kezdhetném ezzel is a mai bejegyzést a tegnap alkalmából :D El sem hiszem, hogy már 5 éve, olyan gyorsan felnőnek :') My little babies forever ❤ Na, ennyit róluk, térjünk rá a fejezetre :D Őszintén nem tudom, hogyan foglaljam össze röviden. Ebben van minden, leginkább veszekedés. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz erről a véleményetek. És a vége... függőnek szerintem eléggé függő, de talán most inkább fájdalmasabb. Kedden hozom az újat :)
Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 114

Az ébresztőm végigvisít a szobán, amitől a fejem azonnal elkezd lüktetni. Amikor megpróbálok felülni, valami lenyom… valaki. Ó, ne. Gyorsan kinyitom a szemeimet, és Harry ismerős tetovált bőrét látom meg, rajtam elterülve. Feje a hasamon van, karjai pedig körülölelnek. Ó, Istenem. Mi a fene?!
Megpróbálom eltolni őt anélkül, hogy felébreszteném, de felnyög, és lassan kinyitja a szemeit. Újra lecsukja őket, majd felemeli magát rólam, kibogozva lábainkat. Amikor ismét kinyitja szemeit, nem mond semmit, csak figyel engem, mintha valamiféle ragadozó állat lennék. Annak a képe, ahogy Harry belém lökődik, és ahogy a nevét kiáltom, játszódik le a gondolataimban. Mi a fenét gondoltam?
Mondani akarok valamit, de őszintén, fogalmam sincs, hogy mit. Belül kiborulok, teljesen összeomlok. Mintha megérezné küzdelmemet, kimászik az ágyból, magával véve az ágyneműt, hogy meztelen teste köré csavarja. Ó, Istenem. Leül a székre, aztán felnéz rám az ágynál állva.
- Mondj valamit – utasít.
- Én… én nem tudok mit mondani – vallom be. Nem tudom elhinni, hogy ez megtörtént, nem tudom elhinni, hogy Harry itt van Seattle-ben. Az ágyamban, meztelenül.
- Sajnálom – feleli, majd kezeibe temeti fejét.
A fejem lüktet a túlzott mértékű alkoholtól, amit elfogyasztottam csupán néhány órával ezelőtt, és a ténytől, hogy lefeküdtem Harryvel tegnap este.
- Kellene is – mondom, ő pedig beletúr a hajába.
- Felhívtál.
- Azt nem mondtam, hogy gyere ide – felelem, még nem döntöttem el, hogyan kezelem ezt. Még nem döntöttem el, hogy veszekedni akarok-e vele, kidobni, vagy megpróbálni úgy kezelni ezt, mint egy felnőtt.
- Részeg voltál, és azt hittem, hogy bajba keveredtél vagy valami, és Trevor itt van – hangja jön velem, ahogy a fürdőszobába sétálok.
Elindítom a zuhanyzót, aztán a tükörbe nézek. A nyakamon egy sötétvörös véraláfutás van. A rohadt életbe. Ahogy ujjaim átfutnak az érzékeny nyomon, elmém Harry nyelvéhez utazik, amikor a bőrömön volt. Egy kicsit még mindig biztosan részeg vagyok, mert nem tudok tisztán gondolkozni. Azt hittem, hogy továbbléptem, erre itt van a szobámban, nekem meg van egy hatalmas kiszívás van a nyakamon, mint valami vad tinédzsernek.
- Louis? – szólal meg, majd bejön a fürdőbe, miközben én belépek a forró víz alá. Csendben maradok, ahogy a forró víz lemossa bűneimet. – Te… te rendben vagy azzal, ami tegnap este történt? – hangja rekedt.
Miért viselkedik ilyen furcsán? Egy öntelt vigyort vártam és legalább öt szarkasztikus megjegyzést abban a másodpercben, hogy kinyitja szemeit.
- Én… nem tudom. Nem, nem vagyok rendben vele – mondom neki.
- Utálsz… tudod, még jobban, mint ezelőtt?
A sebezhetőség, ami átszűrődik a hangján, megcibálja a szívemet, de nem engedhetek. Minden egy összevisszaság ezzel a helyzettel kapcsolatban, már éppen kezdtem túltenni magam rajta. Nem, nem tetted. Gúnyolódik a tudatalattim, de figyelmen kívül hagyom őt.
- Nem, nagyjából ugyanolyan – felelem.
- Ó – mondja, én pedig még egyszer utoljára leöblítem a hajamat, mielőtt elzárom a vizet. – Nem akartalak kihasználni, esküszöm – feleli.
Elveszem a törölközőt a kis fogasról, majd a testem köré tekerem. Az ajtóban támaszkodik, csak a bokszerében, mellkasát és nyakát vörös foltok borítják, akárcsak a nyakamat. Soha többet nem iszok.
- Louis, ne hagyj figyelmen kívül. Tudom, hogy valószínűleg dühös vagy, de sok minden van, amiről beszélnünk kell.
- Nem, nincs. Részeg voltam és felhívtalak, te idejöttél és szexeltünk. Mi más van még, amiről beszélhetnénk? – megpróbálok olyan nyugodt maradni, amennyire csak tudok. Nem akarom, hogy tudja, milyen hatással van rám. Hogy milyen hatással volt rám a tegnap este. – Mi történt a kezeiddel? – kérdezem, amikor észreveszem a varokat az ujjpercein. Úgy tűnik, ezek mindig sérültek, de nem vettem észre tegnap este. – Ó, Istenem, Harry! Megverted Trevort, ugye?! – kiáltom, aztán megrezzenek a fejemben lévő nyilalló fájdalomtól.
- Mi? Nem, nem tettem – emeli fel kezeit védelmében.
- Akkor kit? – kérdezem, mire megrázza a fejét.
- Nem számít. Vannak fontosabb dolgok, amikről beszélnünk kell.
- Nem, nincsenek. Semmi sem változott – mondom neki. Jó dolog, hogy hoztam egy kis sminket magammal. Felteszek egy kiadós mennyiségű korrektort először a nyakamra, Harry pedig némán mögém áll. – Ez hiba volt, nem is kellett volna felhívnom téged – felelem, mérges vagyok, amikor a harmadik réteg korrektor sem fedi el a foltot.
- Nem volt hiba, nyilvánvalóan hiányoltál. Ezért hívtál fel.
- Mi? Nem, azért hívtalak, mert… mert véletlen volt. Nem téged akartalak felhívni – hazudom.
- Hazudsz – túl jól ismer.
- Tudod mit, nem számít, miért hívtalak. Nem kellett volna idejönnöd – csattanok fel.
- De, igen. Részeg voltál, és Isten tudja, hogy mi történhetett volna, ha nem jövök ide.
- Ó, mint mi? Lefeküdhettem volna valakivel, akivel nem kellett volna? – mondom, mire arca fellángol. Tudom, hogy durva vagyok, de jobban tudhatta volna, minthogy lefekszik velem, amikor annyira részeg voltam. Végighúzom nedves hajamon a hajkefét.
- Nem adtál sok választási lehetőséget, ha emlékszel – feleli ugyanolyan durván.
Emlékszem többnyire mindenre. Emlékszem, ahogy az ölébe másztam és neki dörzsöltem magam. Emlékszem, ahogy azt mondtam neki, szexeljen velem vagy távozzon, emlékszem, hogy ő nemet mondott nekem, és hogy hagyjam abba. Megalázott vagyok és elszörnyedt a viselkedésemen, eszembe jut, amikor először csókoltam őt meg, ő pedig azt mondta, hogy rávetettem magamat. Düh forr bennem, aztán a kefémet a pultnak dobom, sokkal hangosabb zajt keltve, mint amit hallani akarok.
- Meg ne próbálj ezért az egészért engem hibáztatni, mondhattál volna nemet – kiáltom.
- Megtettem!! Többször is! – kiabálja vissza.
- Fogalmam sem volt, hogy mi történik, te pedig tudtad ezt! – hazudom félig. Tudtam, hogy mit akarok, csak nem vagyok hajlandó bevallani.
- Csak olyan jó ízed van! Beszélj hozzám úgy, mint régen! Harry – ismétli meg mocskos szavaimat a tegnap estéről, átküldve engem a határon.
- Kifelé! Kifelé a szobámból most! – ordítom, aztán leellenőrzöm az időt. Szerencsére nem vagyok késésben. Még mindig meg kell csinálnom a hajamat, de van egy órám, amíg a földszinten kell lennem.
- Tegnap este nem mondtad, hogy menjek ki! – feleli, majd megfordulok, hogy szemben legyek vele.
- Éppen jól voltam, mielőtt egyáltalán idejöttél, Trevor itt volt – mondom, mert tudom, hogy ez mennyire feldühíti. Meglep azzal, hogy felnevet. – Mi olyan vicces? – kérdezem kezeimmel a csípőmön.
- Ó, kérlek, mindketten tudjuk, hogy Trevor nem elég neked. Engem akartál, csak engem. Még mindig – gúnyolódik.
- Nem, nem akarlak! Részeg voltam, Harry! Miért akarnálak téged, amikor megkaphatom őt? – rögtön megbánom a szavakat. Harry szemei vagy fájdalommal, vagy féltékenységgel villannak fel, aztán teszek egy lépést felé.
- Ne. Tudod mit, rendben van, kibaszottul megkaphat téged! Nem is tudom, miért jöttem egyáltalán ide. Tudnom kellett volna, hogy totál faszként fogsz viselkedni! – kiabálja.
- Faszként? Viccelsz? Te jöttél ide és használtál ki engem, és még van merszed sértegetni? – megpróbálom halkan tartani a hangomat, mielőtt valaki panaszt tesz.
- Kihasználni téged? Te használtál ki engem, Louis! Tudod, hogy nem tudok neked nemet mondani, te meg folyamatosan erőltetted és erőltetted!
Tudom, hogy igaza van, de most dühös vagyok és megalázott a tegnap esti agresszív viselkedésem miatt.
- Nem számít, hogy ki használt ki kit, minden, ami számít az az, hogy te távozol, és nem jössz még egyszer a közelembe – mondom, aztán bekapcsolom a hajszárítót, hogy tompítsam visszavágását.
Másodperceken belül átsétál, majd kitépi a hajszárítókábelt a falból.
- Mi a fene bajod van? – ordítom, és visszadugom. – El is törhetted volna!
Harry annyira dühítő, mi a fenét gondoltam, amikor felhívtam őt. Ma reggel egy új oldalát kezdtem el meglátni. Bűnbánó volt, és majdnem úgy tűnt, hogy félt a reakciómtól, de most már úgy viselkedik, mint egy bunkó. Ahogy mindig is szokott.
- Nem megyek el, amíg nem beszélsz velem erről az egészről – fújtatja.
Vissza akarom kapcsolni a szárítót, de nem akarok fizetni érte, amikor összetöri.
- Már megmondtam, nincs mit megbeszélnünk. Megbántottál, én pedig nem tudok megbocsátani. Történet vége – felelem, és figyelmen kívül hagyom a fájdalmat a mellkasomban. Amennyire próbálok harcolni ellene, mélyen belül imádom, hogy itt van. Még ha veszekedünk és kiabálunk is egymással, már annyira nagyon hiányzott.
- Még csak meg sem próbáltál megbocsátani nekem – mondja, hangja sokkal lágyabb.
- De, megpróbáltam. Megpróbáltam mentálisan túljutni ezen, de nem tudok. Nem bízhatok abban, hogy ez még mindig nem a játékod része, nem bízhatok abban, hogy nem fogsz még egyszer megbántani – dugom vissza a hajszárítót. – Be kell fejeznem a készülődést – sóhajtok fel, majd visszakapcsolom a hajszárítót.
Harry eltűnik a fürdőszobából, én pedig remélem, hogy elmegy. Egy kis részem, amely azt reméli, hogy az ágyon fog ülni, amikor kimegyek, egy idióta. Ez nem a racionális részem. Ez a naiv, nevetséges fiú, aki szerelmes lett egy fiúba, aki a legtávolabbi dolog attól, amire szüksége van. Harry és én soha nem fogunk működni, ezt tudom. Csak bárcsak ő is tudná.
Megcsinálom a hajamat, és remélem, hogy Harry nyomai a nyakamon nem túlságosan észrevehetőek, aztán kisétálok a fürdőből, hogy összeszedjem a ruháimat. Harry az ágyon ül. Kiveszem a piros bokszert táskámból, és tudom, hogy engem bámul, miközben visszaviszem a fürdőszobába. Amikor visszatérek csak a bokszeremet viselve, eláll a lélegzete és megpróbálja elrejteni egy köhögéssel. Úgy érzem, mintha felé húznának egy láthatatlan madzaggal, de küzdök ellene, és kiveszem a fehér öltönyömet a szekrényből.
- Mikor jössz vissza? – kérdezi tőlem, miközben felveszem az öltönyömet. Furcsán kellemesen érzem magam a közelében most, figyelembe véve a helyzetünket. Miért olyan zavaros és felemésztő ez az egész? Miért kell ennek ilyen komplikáltnak lennie? És legfőképpen miért nem tudok egyszerűen túljutni rajta és továbblépni?
- Nem tudom, tényleg el kellene menned – mondom gyorsan.
- Szükséged van segítségre? – kérdezi, ahogy a nadrágomon lévő cipzárral ügyetlenkedek.
- Nem… rendben vagyok. Megvan – felelem, és remélem, hogy meg is lesz.
- Tessék – mondja, aztán feláll, hogy hozzám jöjjön. Ezen a vékony vonalon sétálunk, a szerelem és az utálat között, düh és nyugalom között. Ez furcsa és biztosan mérgező nekem.
Felemelem az ingemet, ő pedig becipzárazza a nadrágomat, hosszabb időt véve igénybe, mint kellene. Érzem felgyorsulni a pulzusomat, és mentálisan leszidom magamat, amiért engedtem neki, hogy segítsen.
- Hogy találtál meg? – kérdezem, ahogy a gondolat megjelenik az agyamban.
- Természetesen felhívtam Vance-t – von vállat, mintha éppen nem követett volna titokban az egész államon keresztül.
- Megadta neked a szobaszámomat? – nem vagyok boldog az ötlettől.
- Nem, a recepciós tette. Nagyon meggyőző tudok lenni – vigyorogja félig. Percekkel ezelőtt éppen egymással ordítoztunk.
- Nem csinálhatjuk ezt… tudod, teljesen barátságosan viselkedni – felelem, majd belelépek fekete cipőmbe.
- Miért nem? – kérdezi, aztán felhúzza lábain a nadrágját.
- Mert egyikünknek sem jó a másik közelében lenni.
- Tudod, hogy ez nem igaz.
- De igen, az.
- Nem.
- Légy szíves, csak menj el – könyörgök.
- Ezt nem gondolod komolyan, tudom, hogy nem. Engedted, hogy itt maradjak tegnap este – most már teljesen felöltözött, és a Converse-ét köti be. Ha nem fog elmenni, miért veszi fel a cipőjét? Valószínűleg azért, mert tudja, hogy rá fogom venni, hogy menjen el.
- Részeg voltam.
- Tudtad, hogy mit csinálsz, amikor engedted, hogy maradjak.
- Nem, nem tudtam – nyafogom, majd folytatom. – Egyáltalán nem tudtam, hogy mit csinálok tegnap este, onnan, hogy megcsókoltam azt a srácot, odáig, hogy engedtem, hogy maradj – felelem, aztán befogom a számat. Az előbb nem mondtam ki ezt hangosan. Ahogy Harry szemei kitágulnak, és az állkapcsa megfeszül, tudom, hogy megtettem. Fejfájásom megtízszereződik, és pofon akarom ütni magam.
- Mmm… mi? Mit… mit mondtál? – morogja.
- Semmit… én…
- Megcsókoltál valakit? Kit? – hangja megfeszített, mintha éppen egy maratont futott volna le.
- Valakit a klubban – vallom be.
- Komolyan mondod? – leheli. Bólintok. – Mi a… mi a kurva fasz, Louis? Megcsókolsz valami srácot egy kibaszott klubban, aztán szexelsz velem? Ki vagy te? – ordítja, és végighúzza kezeit az arcán. Ha olyan jól ismerem őt, ahogy gondolom, ahhoz készülődik, hogy összetörjön valamit.
- Csak megtörtént, és nem is vagyunk együtt – próbálom megvédeni magamat, de ettől csak rosszabbul hangzik.
- Wow… hihetetlen vagy. Az én Louis-m soha nem csókolna meg egy kibaszott idegent egy klubban! – szól nyers hangon.
- Itt nincsen te Louis-d – mondom neki, mire megrázza a fejét.
- Tudod mit? Igazad van. És csak hogy tudd, amíg te azzal a sráccal csókolóztál, én megbasztam Mollyt – kiabálja, majd kiviharzik a szobából, becsapva maga mögött az ajtót.

Chapter 113

Sziasztok! :)

Remélem, mindenkinek sikerült kivárnia ezt a részt, biztos vagyok benne, hogy élvezni fogjátok :D Nem hiszem, hogy van ilyen, de aki esetleg nem szereti ennyire részletesen a +18-as dolgokat leírva, az ezt a fejezetet hagyja ki. De szerintem ez egy nagyon jó rész, szinte végig Harry szemszöggel, úgyhogy ne hagyjátok ki ;) A kommentjeiteket imádom, most is alig várom őket :) Pénteken pedig hozom a következőt.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 113

Abban a pillanatban, hogy Harry ajkai megérintik az enyémeket, a testem lángra lobban. A szájába nyögök, aztán egy ugyanolyan heves nyögéssel jutalmaz meg Harry. Ujjaimmal beletúrok a hajába és erősebben húzom, nem vagyok képes irányítani magamat vagy az iránta való szükségemet. Tudom, hogy visszafogja magát, ez pedig megőrjít, jó és rossz értelemben is. Kezeim elmozdulnak a hajából, le a fekete pólója széléhez, megragadva az anyagot és felhúzva, át a fején. Abban a másodpercben, hogy megszakad a csók, Harry kissé hátrahajol.
- Louis… – könyörög.
- Harold… – ellenkezem, majd áthúzom ujjbegyeimet tetovált bőrén. Már hiányzott az, ahogy kemény izmai a bőrének feszülnek, ahogy a kusza, fekete tinta örvénylik és díszíti tökéletes bőrét.
- Nem használhatlak ki – sóhajtja, miközben nyelvemet végighúzom alsó ajkán.
- Nem fogsz. Csak ne beszélj – nevetek fel félig, aztán Harry felnyög, ahogy lenyúlok kezemmel, hogy megmarkoljam őt a farmerján keresztül.
Tudom, hogy nem tud ellenállni nekem, ez pedig boldogabbá tesz, mint amennyire kellene. Soha nem gondoltam, hogy ebben a helyzetben leszek Harryvel, ahol én irányítok mindent, igazán szórakoztató, hogy váltott szerepeink vannak. Annyira kemény és annyira felizgult, lemászom róla, majd a cipzárjához nyúlok.

Harry szemszöge
Kis kezei lenyúlnak, hogy kigombolják és kicipzárazzák a farmeromat. Az agyam száguldozik, és tudom, hogy mennyire helytelen ez, de nem tehetek róla. Akarom őt, szükségem van rá. Vágyom rá. Vele kell lennem, ő pedig két választási lehetőséget adott nekem, elmegyek vagy megdugom őt, és kizárt, hogy elhagyom őt, ha van másik választásom, bármilyen más választásom. A szavak, amik kijöttek a száján, olyan természetellenesen hangzottak elhagyva telt ajkait, annyira furcsa, de annyira dögös.
Amikor a nadrágom eléri a bokámat, megrázom a fejemet. Nem gondolkodom tisztán, nem gondolkodom ésszerűen. Részeg vagyok, teljesen őrült ezért az általában édes, most vad férfiért, akit jobban szeretek, mint amit elbírok.
- Várj… – szólalok meg újra. Nem akarom megállítani őt, de legalább egy kicsit fel kell vennem a harcot, hogy enyhítsem bűntudatomat.
- Nem… nincs várakozás. Már eleget vártam – hangja lágy és csipkelődő, miközben lehúzza a bokszeremet és megmarkol kezével.
- Baszki, Louis… – nem tudom megállítani őt. Nem vagyok biztos benne, hogy meg tudnám, még ha akarnám is. Szüksége van erre, szüksége van rám, és részeg vagy nem, elég önző vagyok, hogy elfogadjam ezt, ha ez az egyetlen mód, hogy rávegyem őt, hogy akarjon engem. Térdre ereszkedik előttem, majd a szájába vesz. – Én… – még egy mondatot sem tudok képezni.
Amikor lenézek rá, ő felnéz rám, rebegtetve a szempilláit. Baszki, úgy néz ki, mint egy angyal és ördög egyszerre, olyan édes és annyira istenverte mocskos, ahogy körülöttem dolgozik a nyelvével, örvénylő és suhintó.
- Jó érzés? – vigyorodik el, mire majdnem elmegyek szavaitól.
Bólintok, képtelen vagyok megszólalni, miközben beszívja arcát és erősebben szívja. Többet vesz be belőlem édes szájába. Nem tudom, mikor fogja abbahagyni, és amennyire nem akarom, hogy megálljon, meg akarom érinteni őt. Érezni őt.
- Állj meg – könyörgök, aztán gyengéden hátratolom őt a vállánál fogva. Ő megrázza a fejét, és azzal kínoz, hogy veszélyes sebességgel mozgatja a fejét fel-le. – Louis… kérlek – nyögök fel, mire felnevet, mély rezgést küldve végig rajtam, majd szerencsére abbahagyja. Ha nem tette volna, elmentem volna a szájában.
- Csak olyan jó ízed van – mosolyodik el, és megtörli most már duzzadt ajkait a kézfejével.
- Baszki, honnan jött ez a mocskos szád? – kérdezem tőle, ahogy feláll a térdeiről.
- Nem tudom… Mindig gondolok ezekre a dolgokra, csak még soha nem volt tököm hozzá, hogy kimondjam őket – feleli, majd az ágy felé mozdul.
Majdnem felnevetek attól, ahogy azt mondta „tököm”, ez annyira nem ő, de ma este ő a felelős és tudja ezt. Meg tudom mondani, hogy élvezi ezt, hogy a teljes és tökéletes irgalma alatt vagyok.
Az öltöny, ami rajta van, elég bármelyik férfinek, hogy a hatalma alá kerüljön. Ahogy az anyag hozzásimul minden görbületéhez, a legszexibb dolog, amit valaha láttam. Ez az, amíg le nem veszi és játékosan nekem nem dobja. Szó szerint érzem a szememet, ahogy megpróbál kiugrani a helyéről, amikor feldolgozom a testét. A fekete bokszeralsónadrág, ami rajta van, olyan szűk, hogy tisztán látom kemény kemény erekcióját. Szereti, ha megcsókolják a csípőcsontját, még ha tudom is, mennyire zavarban van a vékony, majdnem áttetsző fehér csíkok miatt a bőrén. Fogalmam sincs, miért, ő hibátlan nekem, foltok meg minden.
- Te jössz – mosolyodik el, aztán hátraesik a matracra.
Erről álmodtam attól a naptól kezdve, hogy elhagyott, nem gondoltam, hogy ez valaha is meg fog történni újra, és most, hogy igen, tudom, hogy figyelnem kell minden részletre, mert ez valószínűleg nem fog megtörténni még egyszer.
- Nekem kell elkezdenem egyedül? – ugrat és felemeli rám a szemöldökét. Krisztus, Louis kielégíthetetlen most.
Nem válaszolok neki, helyette csatlakozok hozzá az ágyon. A lábai mellé ülök, ő pedig türelmetlenül húzza le az alsónadrágját. Elmozdítom a kezeit és lehúzom helyette őket.
- Már annyira hiányoztál – mondom neki, majd megragadja a hajamat és letolja a fejemet oda, ahová akarja. Megrázom a fejemet, de megadom magam, nekinyomva az ajkaimat. Nyögdécsel és vonaglik a nyelvem alatt, ahogy fel-le nyalom erekcióját. Tudom, mennyire szereti ezt. Emlékszem az első alkalomra, amikor megérintettem őt. Az ártatlansága volt és még mindig egyfajta felizgatás a számomra.
- Ó, Istenem, Harry – nyög fel. Már hiányzott ez a hang. Általában mondanék valamit arról, hogy milyen kemény, mennyire kész van, de nem találom a szavakat. Túlságosan felemésztett vagyok a nyögéseitől, és attól, ahogy a kezei markolják az ágyneműt az élvezettől, amit neki adok. Egy ujjat csúsztatok belé, majd ki-be húzogatom, amitől nyöszörög. – Többet, Harry, kérlek, többet – könyörög, én pedig megadom neki azt, amit akar.
Körözök és behajlítom mindkét ujjamat benne, mielőtt kihúzom őket és megadom neki a nyelvemet. Észreveszem, hogy a lábai megmerevednek, ahogy mindig, amikor közel van. Visszahúzódok, hogy megnézzem, kezeim fel-le járnak erekcióján. Gyorsan mozgok, amitől sikítozik, szó szerint sikítja a nevemet, miközben elmegy a kezemben. Rábámulok, feldolgozva minden részletet, ahogy szemeit becsukja, ahogy szája egy majdnem tökéletes O-t formál, ahogy mellkasa és arca világos rózsaszínre pirul, miközben elmegy. Szeretem őt, bassza meg, tényleg szeretem őt. Nem tehetek róla, de lenyalom a kezemet, miután befejezi, olyan jó íze van, sokkal jobb, mint bárki másnak.
Mellkasa gyors emelkedése és süllyedése elvonja a figyelmemet, ő pedig kinyitja szemeit. Gyönyörű arcán egy hatalmas vigyor van, és nem tehetek róla, de elmosolyodom, miközben ujjával jelzi, hogy menjek közelebb.
- Van nálad óvszer? – kérdezi a fülembe mondva, ahogy az ágyra hajolok.
- Igen… – válaszolom egyszerűen. Homlokráncolás veszi át a mosoly helyét, én pedig remélem, hogy nem gondol bele túl sokat. – Ez csak egy szokás – vallom be őszintén.
- Nem érdekel – motyogja, aztán átnéz a padlón lévő farmeromra. Felül és megfogja, beletúrva a zsebekbe, amíg meg nem találja azt, amit keres. Visszadobja a farmert a padlóra, majd nekem adja az óvszert. Vonakodva veszem el tőle, és szemkontaktust létesítek vele.
- Biztos vagy benne? – kérdezem huszadjára.
- Igen, ha még egyszer megkérdezed, elmegyek Trevor szobájába a te óvszereddel – szólal meg parancsoló hangon, mire komor tekintettel nézek rá. Louis könyörtelen ma este, de tudom, hogy ha vitatkozok vele, elküld bepakolni.
Tudom, hogy valójában nem tenné azt meg… vagyis nem hiszem, hogy megtenné legalábbis. Nem tudom elképzelni őt senki mással, csak velem. Talán mert az megölne engem. A szívem gyorsan kezd el verni, ahogy elképzelem őt Trevorral, vérem felmelegszik, ingerültségem pedig emelkedik.
- Legyen, ahogy akarod akkor, Trevor… – kezdi el mondani, de félbeszakítom őt azzal, hogy kezemet a szájára teszem.
- Ne merd befejezni ezt – morgok rá, aztán érzem az ajkait egy mosolyba húzódni a kezem alatt.
Tudom, hogy ez nem egészséges, hogy ő így száll szembe velem, és hogy én megdugom őt, miközben részeg, de nem tehetek róla. Nem tagadhatom meg tőle, amikor tudom, hogy akar engem, és van egy esély… egy kis esély, hogy ha emlékeztetik, hogy mi van nekünk együtt, adni fog nekem még egy esélyt. Elmozdítom a kezemet a szájáról, majd feltépem az óvszert. Amint rám húzom azt, Louis az ölembe mászik.
- Így akarom csinálni először – ajánlja, ismét megragadva engem, mielőtt leereszkedik rám. Kiengedek egy vereséggel és élvezettel teli sóhajt, miközben csípőjét az enyémnek mozgatja. Lassú körökben mozog, a legédesebb ritmust megteremtve. Tudom, hogy nem fogom sokáig bírni, túl sokáig voltam megfosztva tőle. Az egyetlen könnyítés, amit kaptam, az magamtól volt, elképzelve, hogy ő volt. – Beszélj hozzám, Harry, beszélj hozzám úgy, mint régen – nyög fel, aztán karjait a nyakam köré fonja, közelebb húzva magához. Utálom, ahogy azt mondja, „régen”, mintha ez olyan rég lett volna. Kissé felemelkedem az ágyról, hogy találkozzak mozdulataival és számat a füléhez tegyem.
- Szereted, amikor mocskos dolgokat mondok neked, ugye? – lehelem, ő pedig nyöszörög. – Válaszolj – felelem, mire igent jelez a fejével. – Tudtam, hogy szereted, megpróbálsz teljesen ártatlanul viselkedni, de én jobban tudom – mondom, majd megcsípem a nyakát. Az önuralmam lecsökkent, és durván megszívom a bőrét, megbizonyosodva róla, hogy nyomot hagyjak mindenkinek, hogy lássák. Trevornak, hogy lássa. – Tudod, hogy én vagyok az egyetlen, aki ilyet tud éreztetni veled… tudod, hogy senki miatt nem tudsz úgy sikítani, ahogy miattam… senki nem tudja pontosan, hol érintsem meg téged úgy , mint én – felelem, aztán lenyúlok, hogy megdörzsöljem őt.
- Ó, Istenem… – nyög fel.
- Mondd ki, Louis, mondd, hogy én vagyok az egyetlen – gyorsabban dörzsölöm és mozgatom a csípőmet, hogy belé lökődjek, miközben ő még mindig magától mozog.
- Az vagy.
- Mi vagyok? – kérdezem tőle. Szükségem van rá, hogy halljam, ahogy kimondja, még ha hazudik is. Kétségbeesésem iránta megfélemlít.
Megfogom a csípőjét és átfordítom magunkat, én fölötte vagyok, ő pedig felsikolt, ahogy belé csapódok. Erősebben, mint valaha. Puha bőre izzadságtól csillog, és teljesen elragadóan néz ki.
- Te vagy az egyetlen… Harry… az egyetlen – feleli, én meg figyelem őt darabokra hullani alattam. Szavai voltak minden, amikre szükségem volt, hogy megtaláljam a saját enyhítésemet, ő pedig körmeivel végiggereblyézi a hátamat, miközben az óvszerbe lövellek és ráborulok.
- Szeretlek – mondom neki, majd megpróbálok ránézni, de Louis elnéz.
- Shh… – feleli, aztán ujjaival megérinti az ajkaimat.
- Nem tudok csak shhh-elni – mondom, miközben legördülök róla. – Beszélnünk kell erről – felelem, mire felnyög.
- Ne most, három órán belül fent kell lennem. Csak aludjunk – kéri.
- Aludjunk? – kérdezem tőle.
- Igen, aludjunk. Kérlek – válaszolja, és karját a derekam köré fonja. Ahogy tart engem, jobb érzés, mint a szex, ami az előbb volt, és annak az ötlete, hogy ugyanabban az ágyban aludjak, mint ő, felvillanyoz, túl rég volt már.
- Oké – adom meg magam, majd megcsókolom a homlokát. Kissé megrándul, de tudom, hogy túl kimerült ahhoz, hogy vitatkozzon velem. – Szeretlek – mondom neki ismét, de figyelmen kívül hagyja.
A kapcsolatunk, vagy bármi is ez, egy teljes fordulatot vett csak egy éjszaka alatt. Hirtelen mindenné váltam, amitől féltem, és Louis-nak teljes irányítása van felettem. A legboldogabb emberré tud tenni a földön, vagy összetörhet egy szóval.

Chapter 112

Sziasztok! :)

Huh, nem is tudok mit mondani a fejezetről, még az átolvasása hatása alatt vagyok :D Végre kiderül, ki is van az ajtó másik oldalán, a vége pedig megint nagyon függő, meglepő módon, még az előzőnél is rosszabb, készüljetek fel :'D De tényleg csak kedden tudom hozni az újat, mert kb. az egész hétvégém be van táblázva, úgyhogy bírjátok ki valahogy :D A rengeteg kommentért nagyon hálás vagyok, imádom olvasni a véleményeiteket, ne fogjátok magatokat vissza most sem, kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 112

- Istenem, jövök! – kiabálom útközben az ajtóhoz.
Az asztalon lévő órára pillantok, majdnem hajnali négy óra van. Ki a fene az? Még részeg állapotomban is elkezd száguldozni az agyam. Mi van, ha Harry az? Már három órája, hogy részegen felhívtam őt, de hogy találna meg? Amikor kinyitom az ajtót, Trevor áll a küszöb előtt. Csalódottság szúrja a mellkasomat, aztán megtörlöm a szememet. Éppen olyan részegnek érzem magam, mint amikor lefeküdtem.
- Sajnálom, hogy felébresztettelek, de nálad van a telefonom? – kérdezi. Mi?
- Mi? – felelem, majd visszamegyek a szobába, hogy be tudjon lépni.
- Azt hiszem, elcseréltük a telefonjainkat, nálam van a tiéd, és szerintem te véletlenül az enyémet vetted el – mondja nekem, aztán kinyújtja tenyerében lévő telefonomat. – Várni akartam reggelig, de a tiéd egyszerűen nem hagyta abba a csörgést és csörgést – feleli.
- Ó – ez minden, amit mondok, átsétálok a komódhoz, és valóban Trevor telefonja van a pénztárcám tetején. – Sajnálom, biztosan a tiédet vettem el az autóban – kérek bocsánatot, majd nekiadom.
- Semmi gond. Tényleg sajnálom, hogy felébresztettelek. Te vagy az egyetlen ember, akit ismerek, aki éppen olyan gyönyörű, amikor felébred, mint… – szakítja őt félbe a dörömbölés az ajtón.
- Mi a fene ez? Buli Louis szobájában? – kiabálom, majd az ajtóhoz trappolok. Valószínűleg egy hotelalkalmazott az, aki a miatt panaszkodik, hogy Trevor az ajtómon dörömbölt ilyen későn… viszont nem hiszem, hogy olyan hangos volt, mint gondoltam. Bárki is van az ajtónál, elkezdi hozzáverni az öklét, nem boldog.
- Louis! Nyisd ki ezt a rohadt ajtót!! – zeng át Harry hangja az akadályon keresztül, mire megállok léptemben.
Trevor arca kissé elsápad, én pedig tényleg rosszul érzem magam miatta. Nem fog jól menni, hogy Harry a szobámban találja őt, függetlenül attól, hogy miért jött.
- Bújj el a fürdőszobában – mondom Trevornak, mire kitágulnak a szemei.
- Mi? Nem bújhatok el a fürdőszobában – feleli, aztán rájövök, hogy milyen nevetséges ez az ötlet.
- Nyisd ki a kurva ajtót! – ordítja Harry újra, és hallom, hogy lábával többször is belerúg az ajtóba.
Még egyszer Trevorra nézek, mielőtt kinyitom az ajtót, megpróbálva megjegyezni helyes arcát, mielőtt Harry megrongálja.
- Jövök! – kiabálok vissza neki, majd félig kinyitom az ajtót, és egy füstölgő Harryt találok, teljesen feketébe öltözve. Vastag csizmája helyett egyszerű, fekete Converse-t visel. Még soha nem láttam őt bármilyen más cipőben, a csizmáját kivéve, tetszik ez az új cipő. Kezd elterelődni a figyelmem. Harry kivágja az ajtót, majd egyenesen Trevorhoz megy, de megfogom a pólóját, hogy megállítsam őt.
- Azt hiszed, hogy leitathatod őt és bejöhetsz a kibaszott hotelszobájába?! – kiabál rá Harry és megpróbál előrelépni. Tudom, hogy nem próbálkozik annyira, amennyire tudna, mert akkor biztosan a padlón lennék, nem a vékony pólójával tartva őt.
- Én nem… én – kezdi el Trevor.
- Harry, hagyd abba! Nem verheted meg az embereket! – kiabálom, aztán megrántom a pólóját.
- De… igen! – feleli hangosan.
- Trevor, menj vissza a szobádba, hogy tudjak valami értelmet beszélni belé. Sajnálom az őrült picsás viselkedését – mondom, mire Trevor majdnem felnevet szóhasználatomon, de egy nézés Harrytől elcsendesíti őt.
- Őrült picsás viselkedés? – fordul hozzám Harry, ahogy Trevor elhagyja a szobát.
- Igen, őrült! Egyszerűen nem bukkanhatsz itt fel és tolakodhatsz be a szobámba, megpróbálva megverni Trevort – felelem.
- Nem kellett volna itt lennie. Miért volt idebent? Miért vagy még mindig felöltözve? És baszki, honnan van az az öltöny? – mondja a testemet méregetve. Figyelmen kívül hagyom a hasamban lévő, felkavarodó hőt.
- Eljött, hogy elvigye a telefonját, mert véletlenül eltettem. És… nem emlékszem a többi kérdésre, amit az előbb tettél fel – vallom be.
- Nos, talán nem kellett volna olyan sokat innod – szid le.
- Azt iszok, amit, és amikor akarok. Köszönöm – provokálom őt, mire a szemét forgatja.
- Idegesítő vagy, amikor részeg vagy – feleli, aztán leül a székre.
- Idegesítő vagy, amikor… minden vagy. És ki mondta, hogy leülhetsz? – förmedek rá, keresztbe téve a karomat.
- Nem tudom elhinni, hogy a szobádban volt – mondja Harry.
- Nem tudom elhinni, hogy a szobámban vagy – ellenkezem.
- Megdugtad őt?
- Mi? Hogy mered ezt egyáltalán megkérdezni?! – kiabálom. Istenem, olyan dögösen néz ki most Harry.
- Válaszolj a kérdésre.
- Nem, te seggfej. Persze, hogy nem
- Meg akartad? Meg akarod?
- Ó, Istenem, Harry! Elmebeteg vagy! – rázom meg a fejemet.
- Akkor miért vagy még mindig felöltözve?
- Mert nem volt kedvem levetkőzni… és nem gondolod, hogy ha szexeltem volna valakivel, nem lennék teljesen felöltözve? – forgatom a szememet. – Ezen kívül, nem tartozik rád, hogy kivel szexelek. Talán tényleg szexeltem vele, talán szexeltem valaki mással? Soha nem fogod megtudni – a szám sarka egy mosollyal fenyeget, de zavartalan arckifejezést kényszerítek ki.
Szavaimnak megvan a kívánt hatása, majd Harry megfordítja a széket, hogy szemben legyen velem, és haragos pillantást vet rám.
- Mit mondtál? – feleli nyers hangon.
Ez sokkal szórakoztatóbb, mint gondoltam. Szeretek részeg lenni Harry közelében, mert gondolkodás nélkül mondok dolgokat és minden szórakoztatónak tűnik.
- Hallottál… talán engedtem a srácnak a klubban, hogy bevigyen a fürdőszobába – mondom, aztán felállok az ágyról, Harry felé mozdulva. Mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed, és ha a tekintet ölni tudna, halott lennék. – Talán Trevor erre az ágyra tett – felelem, majd visszapillantok az ágyra.
- Fogd be. Fogd be most, Louis – figyelmeztet Harry, mire felnevetek. Felhatalmazottnak érzem magam, erősnek érzem magam, és kedvem van Harry ingjét letépni róla.
- Mi a baj, Harry? Nem tetszik az ötlet, hogy Trevor keze az egész testemen van? – nem tudom, hogy Harry haragja-e, az alkohol vagy a tény, hogy hiányzik, de anélkül, hogy túlgondolnám a cselekedeteimet, az ölébe mászom a széken. Térdeim combjának mindkét oldalán pihennek. Harry teljesen meg van döbbenve pimasz tettemtől, és ha nem tévedek, remeg.
- Mit… mit csinálsz, Louis? – dadogja.
- Mondd csak, Harry, tetszik az ötlet, hogy Trev…
- Hagyd abba. Ne mondd ezt! – könyörög, én pedig engedelmeskedem.
- Ó, lazíts már, Harry, tudod, hogy nem tenném ezt meg – fonom a nyaka köré karjaimat. A nosztalgikus érzéstől, ami elönt attól, hogy a karjaiban vagyok, majdnem eláll a lélegzetem.
- Részeg vagy, Louis – feleli, majd megpróbálja elmozdítani magáról a karjaimat.
- És… Akarlak – lepem meg mindkettőnket azzal, hogy ezt mondom. Úgy döntök, hogy kikapcsolom a gondolataimat, a logikus gondolataimat amúgy is.
A hajából kétmaroknyit markolok meg, már hiányzott az, hogy milyen érzés ez az ujjaim között.
- Louis… Nem tudod, hogy mit csinálsz. Részeg vagy – mondja, de nincs meggyőződés a hangja mögött.
- Harry… ne gondold túl ezt. Nem hiányzom? – felelem a nyakának, enyhén megszívva. A hormonjaim teljesen átvették az irányítást, és nem tudom, hogy akartam-e már őt ennyire nagyon.
- Igeeen… – sziszegi, miközben erősebben szívom, ügyelve arra, hogy nyomot hagyjak. – Nem lehet, Lou… kérlek – könyörög, hogy hagyjam abba, de nem vagyok hajlandó, ehelyett hintázok a csípőmmel az ölében, amitől felnyög. – Louis. Nem – nyögdécsel, aztán hatalmas kezeivel megfogja a csípőmet, megállítva mozdulataimat.
- Két választási lehetőséged van most, megdugsz vagy távozol. Te döntesz – csattanok fel. Mi a fenét mondtam éppen?
- Utálni fogsz holnap, ha ezt csinálom, amíg ebben az… állapotban vagy – feleli, és a szemembe néz.
- Már utállak – mondom, mire megrándul szavaimtól. – Nagyjából – teszem hozzá.
- Legalább beszélhetnénk erről az egészről először? – kérdezi, lazítva a csípőmön lévő fogásán, engedve nekem, hogy megmozduljak.
- Nem, ne legyél már ilyen hangulatromboló – nyögök fel, aztán neki dörzsölöm magam.
- Nem csinálhatjuk ezt… nem így – feleli ismét. Mióta vannak neki erkölcsei?
- Tudom, hogy akarod, Harry, érzem, milyen kemény vagy nekem – mondom a fülébe.
Nem tudom elhinni, hogy a piszkos szavak a részeg ajkaimon jönnek ki, de Harry ajkai sötét rózsaszínek, a szemei pedig tágra nyíltak, majdnem feketék attól, hogy ki vannak tágulva.
- Ne már, Harry, nem akarsz erre az asztalra fektetni? Vagy az ágyra? A mosdóra? Számtalan lehetőség – suttogom a fülébe, majd gyengéden megharapom a fülcimpáját.
- Baszki… Oké. Bassza meg – feleli, aztán kezeit a hajamba temeti, az övéhez húzva a számat.

Chapter 111

Sziasztok! :)

Itt van a várva-várt fejezet, én nem is tudom, hogy mit mondjak róla, ezt majd tegyétek meg ti, azt hiszem, lesz miről ;) És hát a vége... az megint nagyon függő, de szerintem ezen már senki sem lepődik meg :D Azt hiszem, más fontos dolog most nincs, nem is húzom tovább az időt :D És tudjátok, pénteken hozom a következőt.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 111

Az arcom és a vállam között tartva a telefonomat, letépek egy darab papírtörlőt a falon lévő adagolóból, majd az érzékelő alá helyezem a mosdón. A víz nem jön, amíg nem mozgatom ide-oda a papírtörlőt, utálom ezeket az automata mosdókat. A szemceruzám egy kicsit elkenődött a szemem alatt, de amilyen izzadt vagyok, sokkal jobban nézek ki, mint gondoltam. A harmadik csörgés után megszakítom a hívást, és leteszem a telefonomat a mosdó szélére. Mi a fenéért nem vette fel? Mindig hív… a telefonom rezeg, és majdnem beesik a vízbe, ami megnevettet. Fogalmam sincs, miért, de szórakoztatónak találom ezt. Harry neve jelenik meg a képernyőn, majd végighúzom rajta nedves ujjamat.
- Harold? – mondom a telefonba. Harold? Ó, Uram, túl sokat ittam.
- Louis? – leheli. Viccesen hangzik. – Minden rendben? Te hívtál? – feleli. Istenem, a hangja mennyei.
- Nem tudom, azt jelzi a hívóazonosítód, hogy én voltam? Mert ha igen, akkor valószínűleg jó esély van rá, hogy én voltam – nevetek fel.
- Ittál? – változik meg a hangja.
- Talán – vinnyogom, aztán a kukába dobom a rögtönzött törlőkendőt.
Két ittas férfi lép be a mosdóba, az egyikük pedig megbotlik a saját lábában, amivel megnevettet engem és a barátját is. A legnagyobb fülkébe botladoznak, majd figyelmemet ismét a telefonhívásomnak szentelem.
- Hol vagy? – kérdezi durván.
- Ó, megnyugodnál? – mondom a telefonba. Mindig ő mondja nekem, hogy „nyugodjak meg”, úgyhogy most én jövök.
- Louis… – sóhajt fel, meg tudom mondani, hogy mérges, de a gondolataim túl zavarosak, hogy érdekeljen. – Mennyit ittál? – kérdezi.
- Nem tom’… olyan ötöt. Vagy hatot. Azt hiszem – válaszolom, és a falnak dőlök. A hideg csempe csodálatos érzés a forró bőrömön a vékony öltönyömön keresztül.
- Öt vagy hat mit?
- Sex on the beach… mi sosem szexeltünk tengerparton… Ez szórakoztató lett volna – felelem egy vigyorral. Bárcsak láthatnám most a hülye arcát. Nem hülye… gyönyörű, de a hülye jobban hangzik most.
- Ó, Istenem, szét vagy csúszva – mondja. Valahogy tudom, hogy ujjaival beletúr a hajába. – Hol vagy? – kérdezi újra.
- Valahol, ahol te nem – válaszolom éretlenül.
- Nyilvánvalóan. Most mondd el. Egy diszkóban vagy? – szólal meg nyers hangon.
- Óóó… valaki egy morcos fickó – nevetek fel. Tudom, hogy hallja a zenét a háttérben.
- Könnyen kideríthetem, hogy hol vagy – fenyegetőzik.
- Miért nem hívtál fel ma? – hagyják el a szavak a számat, mielőtt megállíthatnám őket.
- Mi? – egyértelműen meglepte a kérdésem.
- Nem próbáltál meg felhívni ma – szánalmasan hangzom.
- Nem hittem, hogy akarod, hogy megtegyem.
- Nem is, de akkor is.
- Nos, holnap felhívlak – feleli nyugodtan.
- Ne tedd még le a telefont.
- Nem… csak azt mondtam, hogy felhívlak holnap, még akkor is, ha nem veszed fel – magyarázza, mire megugrik a szívem.
- Oké – próbálok meg közömbösnek hangozni. Mit csinálok?
- Szóval most már elmondanád, hogy hol vagy?
- Dehogy.
- Trevor ott van? – hangja komoly.
- Igen, de Kim is… és Christian – védekezem. Nem tudom, miért magyarázkodom neki.
- Szóval akkor ez volt a terv? Hogy elvisznek téged a konferenciára, leitatnak és elvisznek egy kibaszott klubba? – emeli fel a hangját. – Vissza kell menned a hoteledbe.
- Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak! – kiabálom a hangszóróba. Nos, ez rosszabbra fordult… gyorsan.
- Te nem szoktál inni, és most kivagy és Trevor… – megszakítom a hívást, mielőtt befejezhetné. Mit gondol, ki ő? Szerencséje van, hogy egyáltalán felhívtam őt, akár részeg vagyok, akár nem. Milyen ünneprontó, szükségem van még egy italra. Újra meg újra rezeg a telefonom, de minden alkalommal kinyomom. Fogd fel, Harry.
Visszatalálok a VIP részlegünkhöz, aztán még egy italt kérek a pincérnőtől.
- Jól vagy? Dühösnek tűnsz – kérdezi Kimberly.
- Igen, jól vagyok! – hazudom, majd lehajtom az italomat, amint a pincérnő visszahozza. Harry akkora barom, ő az oka annak, hogy nem vagyunk együtt, és még van mersze megpróbálni rám kiabálni, amikor felhívom őt? Itt lehetne most velem, ha nem csinálta volna azt, amit, ehelyett Trevor van itt. Trevor édes és nagyon helyes.
- Mi az? – mosolyog rám Trevor, amikor rajtakap a bámuláson.
- Semmi – nevetek fel, aztán elnézek.
Miután még egy italt befejezek, és arról beszélünk, hogy milyen nagyszerű lesz a holnap, ismét felállok.
- Megint táncolni fogok! – szólok nekik. Trevor úgy néz ki, mintha mondani akarna valamit, talán akár felajánlani, hogy táncol velem, de az arca lángol és csendben marad. Kimberly úgy néz ki, mintha eleget táncolt volna, de nem bánom, ha egyedül megyek.
- Légy óvatos – feleli Christian, mire elmosolyodom.
Megtalálom az utat a táncparketthez, majd elkezdek mozogni. Valószínűleg nevetségesen nézek ki, de jó érzés mozogni a zenére és minden mást elengedni. Mint a részeg telefonhívásomat Harryvel.
- Csatlakozhatok hozzád? – jelenik meg egy magas alak mögöttem. Sötét wash jeans-t és egy fehér pólót visel.
- Uhmm… persze – beszél helyettem az alkohol.
Barna haja tüsire van levágva, és várakozó mosolya elég helyes. Ő nem Harry, de senki sem az. Ne gondolj Harryre… emlékeztetem magamat, miközben táncpartnerem a csípőmre teszi kezeit.
- Nagyon szép vagy – mondja a fülembe, aztán megszünteti a rést közöttünk, hátam a mellkasánál van. Ez nem olyan kellemetlen, mint gondoltam, valójában szórakoztató. Mozgok neki, bizonytalanul, hogy jól csinálom-e ezt az egész piszkos tánc dolgot vagy nem, de ahogy még közelebb húz, feltételezem, hogy igen. Miután a dal véget ér, szembefordít magával. – Még egy szám? – kérdezi egy mosollyal. Izzadságcseppek borítják homlokát. Bólintok, mire mosolya megnő.
A második dal üteme lassabb, érzékibb, amitől lassabban mozgatom a csípőmet. Kezemet a szájához teszi és ajkaival hozzáér a bőrömhöz. Tekintete találkozik az enyémmel, majd a következő dolog, amit tudok, hogy nyelve a számban van. A szívem azt kiabálja, hogy lökjem őt el, majdnem öklendezve szája ismeretlen ízétől. De az agyam, az agyam valami teljesen mást mond. Csókold őt meg és felejtsd el Harryt. Csókold meg. Lehunyom szemeimet, aztán nyelvemet az övével együtt mozgatom. Több srácot csókoltam meg a főiskolai három hónapomban, mint egész életemben. Az idegen kezeit a hátamra teszi, majd folyamatosan lefelé araszolnak.
- El akarsz jönni hozzám? – kérdezi, ahogy szánk elszakad egymástól.
- Mi? – hallottam őt, de remélem, hogy rosszul.
- Hozzám, menjünk oda – mossa össze a szavakat.
- Ó… nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet.
- Ó, ez egy jó ötlet – nevet fel, én viszont meg vagyok sértve.
- Miből gondolod, hogy hazamennék veled? Nem is ismerlek! – kiabálom át a hangos zenét. A színes fények táncolnak az arcán, amitől furcsán néz ki és sokkal fenyegetőbben, mint korábban.
- Mert az előbb rajtam csüngtél és tíz másodperccel ezelőtt smároltál velem? – feleli, mintha nyilvánvaló lenne.
Éppen ahogy felkészítem magamat, hogy rákiabáljak, vagy tökön térdeljem, megpróbálok tisztán gondolkozni egy másodpercre. Igaza van, az imént táncoltam vele elég sokat mondóan, aztán csókolóztam vele. Mi a fene bajom van? Az előbb smároltam egy idegennel egy klubban, ez nem én vagyok. Szórakoztató volt Kimmel táncolni, de random férfiakkal csókolózni klubokban túl sok nekem.
- Sajnálom, de nem – mondom, majd elsétálok az idegentől.
Amikor visszaérek a VIP részlegünkhöz, Trevor úgy néz ki, mintha elaludna a kanapén. Nem tehetek róla, de elmosolyodom imádnivalóságán. Ez egy létező szó egyáltalán? Istenem, túl sokat ittam. Helyet foglalok, aztán kiveszek az asztalon lévő jeges tartóból egy palackozott vizet.
- Jól érzed magad? – kérdezi tőlem Kimberly, mire bólintok.
- Igen, valójában nagyon jól éreztem magam – felelem annak ellenére, ami néhány perccel ezelőtt történt.
- Majdnem kész vagy, édesem? Korán kell felkelnünk – mondja Christian Kimnek.
- Igen, készen vagyok, amikor te is – ragyog rá vissza, felfuttatva kezét Christian combján. Elnézek, és érzem, hogy elpirul az arcom.
- Jössz, vagy itt fogsz aludni? – ugratom Trevort. Felnevet, majd egyenesen felül.
- Még nem döntöttem el, kényelmes ez a kanapé – mosolyodik el.
- Felhívom a sofőrt – feleli Christian, aztán mindannyian felállunk.
Kimberly kap még egy utolsó italt, én pedig vitatkozom magammal, hogy kérjek-e egy másikat, amíg várunk, de azt hiszem, elég volt. Ha iszok még egyet, lehet, hogy kidőlök vagy hányok. Egyik sem az, amit tenni akarok.
- Néhány percen belül itt lesz – mondja Mr. Vance, így mindannyian a kijárat felé indulunk.
Örömmel fogadom a hideg levegőt forró bőrömön, hálás vagyok, hogy csak egy könnyű szellő fúj, ahogy beszállunk az autóba.
Amikor visszaérünk a hotelhez, majdnem hajnali három óra, részeg vagyok és éhezem. Miután kifosztom a mini hűtőmet és majdnem mindent megeszek belőle, elbotladozok az ágyhoz és lehuppanok rá anélkül, hogy egyáltalán levenném a cipőmet.
- Shhh – morgom hangosan, amikor egy kellemetlen hang felébreszt részeg álmomból. Beletelik néhány másodpercbe, hogy rájöjjek, a zaj valaki, aki az ajtómon dörömböl.

Chapter 110

Helló! :)

Itt is van az új rész, ebben aztán vannak meglepő dolgok, leginkább Harry szemszögében, szerintem tetszeni fog nektek ;) Kíváncsi vagyok, mi lesz erről a véleményetek. Nem szoktam a fejezetek előtt részleteket elárulni a tartalmából, de most szükségét érzem. Amikor Molly nyomoréknak nevezi Harryt, az szerintem igazából nem nyomorék, de sehol nem találtam megfelelő szót rá, és csak ezt tudtam kitalálni helyette, szóval remélem, hogy nagyjából ez is jó. Csak gondoltam, szólok, mert ennél nagyon bizonytalan voltam. Azt hiszem, más fontos mondanivalóm nincs, csak annyi, hogy kedden érkezik a következő. Ó, és a vége megint gyilkos, készüljetek fel rá :D

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 110

- Ez annyira csodálatos volt, köszönöm, hogy én is eljöhettem – mondom Christiannak, ahogy kilépünk a liftből.
- Az én örömömre szolgált, tényleg, te az egyik legjobb dolgozóm vagy. Gyakornok vagy nem, nagyon okos vagy – dicsér meg, mire elmosolyodom.
- Ez nagyon hihetetlen volt. Tényleg úgy hiszem, hogy a digitális könyvkiadás a legnagyobb dolog a kiadásokban és tovább fog növekedni, sokkal kényelmesebb és könnyebb hozzáférni az olvasóknak. Ez hatalmas, és folyamatosan bővül – kalandozok el.
- Igen, egyetértek. Sok információt használhatunk fel azokból, amiket ma este kaptunk, hogy segítsünk a Vance-nak még tovább nőni, képzeld el, mennyi új ügyfél fog ebből jönni – ért egyet Mr. Vance.
- Oké, befejeztétek ti ketten? – csipkelődik Kimberly, majd belekarol Christianba.  – Öltözzünk át, aztán menjünk szórakozni! Hónapok óta ez az első hétvége, hogy bébiszittert alkalmaztunk – biggyeszti az ajkát játékosan.
- Igen, asszonyom – mosolyog le rá Christian. Örülök, hogy megtalálta Kimberlyt, miután a felesége meghalt, kapott egy második esélyt a boldogsághoz. Átnézek Trevorra, aki egy kis mosollyal ajándékoz meg.
- Szükségem van egy italra – szólal meg Kimberly.
- Nekem is – feleli Christian. – Oké, szóval harminc perc múlva találkozik mindenki az előcsarnokban, aztán a sofőr felvesz minket odakint – mondja Christian, mire bólintok.
Amikor visszaérek a szobámba, bezselézem a hajamat, hogy javítsak rajta, és felteszek egy kis sminket az arcomra. Fekete szemceruzával húzom ki a szememet, mielőtt megcsinálom a hajamat. Leellenőrzöm az időt, tíz perc múlva kell lent lennem az előtérben. A kék ing, ami ma reggel volt rajtam, még jobban néz ki most a sötétebb sminkemmel és a rendbe hozott hajammal. Bárcsak Harry… nem, nem. Nem. Ismételgetem magamnak, majd felveszem a fekete cipőmet. Megfogom a telefonomat, mielőtt elhagyom a szobát, hogy találkozzak a barátaimmal, ők a barátaim? Nem tudom, de úgy érzem, hogy Kimberly igen és Trevor nagyon kedves, csak Christiant nem tudom. Elvégre ő a főnököm. Vance Ken barátja, szóval sokkal idősebb nálam, tudom, hogy fiatalabb, mint Ken, de nem vagyok biztos benne, mennyivel.  Kimberly korát illetően sem vagyok biztos, de azt tudom, hogy Trevor huszonnégy éves. Mindig is érett voltam a koromhoz képest, egy jellemvonás, ami nehézzé tette számomra, hogy barátságot kössek a saját korosztályommal. Amíg leérek a lifttel az előcsarnokba, írok Liamnek, hogy elmondjam neki, nagyszerűen érzem magam Seattle-ben. Hiányzik Liam, és remélem, hogy még mindig barátok tudunk maradni, miután Harry és én már nem vagyunk többé együtt. Még abban sem vagyok biztos, hogy a kapcsolatunkat egy tényleges kapcsolatnak számíthatjuk-e, mivel az egész egy hazugságon alapult.
Amikor kilépek a liftből, meglátom Trevor fekete haját az ajtó közelében. Fekete öltönynadrágot és krémszínű pulóvert visel. Egy másodpercre megcsodálom, milyen jóképűen néz ki, mielőtt tudatom a jelenlétemet. Amikor szemei megtalálnak engem, azok kitágulnak, és egy köhögés és nyüszítés közötti hangot hallat. Nem tehetek róla, de felnevetek egy kicsit, miközben arca elpirul.
- Nagyon… nagyon jól nézel ki – feleli, én pedig elmosolyodom.
- Köszönöm, te sem nézel ki rosszul – dicsérem meg, mire a pirosság az arcán elmélyül.
- Köszi – mormolja idegesen. Furcsa dolog őt ennyire idegesnek látni. Általában annyira összeszedett és rendezett.
- Ott vannak! – hallom meg Kimberly kiáltását.
- Wow, Kim! – mondom, majd meglóbálom a kezemet az arcom előtt. Lenyűgözően néz ki a vörös, nyakba kötős szoknyájában, ami csak a combjai feléig ér le. Rövid, szőke haja tű egyenes, ízlésesen, mégis szexin néz ki.
- Van egy olyan érzésem, hogy egész este férfiakkal fogunk harcolni – mondja nekünk Christian, mire mindannyian felnevetünk.
Amikor a szórakozóhelyhez érünk, le vagyok nyűgözve a háromemeletes épülettől, amely villogó fényekkel és ringó testekkel van tele. Olyan, mint amit elképzeltem, csak sokkal nagyobb és sokkal több az ember.
- Egy sokkal inkább nyugodt helyre megyünk holnap, a konferenciáról az egyik srác akart idejönni, szóval itt vagyunk! – nevet fel Kimberly.
Egy nagyon nagy férfi áll az ajtóban, megengedve a belépést a klubba, csipeszes írótáblát tartva a kezében. Egy sornyi leendő bulizó tölti meg az egész sétányt és éri el az utca sarkát.
- Sokáig fogunk várni? – kérdezem Trevortól.
- Ó, nem, Mr. Vance nem szokott várni – nevet fel.
Hamarosan rájövök, mit ért ez alatt, amikor Christian elmondja a kidobóembernek a nevét, mire a férfi elmozdítja a kötelet, hogy azonnal átengedjen minket. A zene átüt a hatalmas klubbon, és fények táncolnak az egész füst töltötte klubban. Nem hiszem, hogy valaha is meg fogom érteni, miért szeretnek az emberek fizetni azért, hogy fejfájást kapjanak, és mesterséges füstöt lélegezzenek be, miközben idegenekhez dörgölőznek. Egy rövid szoknyában lévő nő egy kis szobához vezet minket, vékony függönyökkel a falakon. Két kanapé és egy asztal van a terület közepén.
- Ez a VIP részleg, Louis – mondja nekem Kimberly, ahogy kíváncsi szemekkel körülnézek.
- Ó – válaszolom egyszerűen, majd követem őket leülve az egyik kanapéra.
- Mit iszol általában? – kérdeti tőlem Trevor.
- Ó, általában nem szoktam – felelem.
- Én sem, illetve szeretem a bort, de nem vagyok valami nagy ivó – mondja nekem.
- Iszol ma este, Louis. Szükséged van rá – szólal meg hangosan Kimberly.
- Én… – kezdem el mondani.
- Neki lesz egy Sex on the beach, és nekem is – feleli Kim a nőnek, aki idekísért minket.
Ő bólint, majd Christian rendel egy italt, amiről még soha nem hallottam, míg Trevor egy pohár vörösbort. Úgy tűnik, senki sem kérdőjelezi meg, hogy törvényesen fogyasztok-e alkoholt vagy nem, talán idősebbnek nézek ki, mint amennyi vagyok, vagy talán Christian elég jól ismert itt ahhoz, hogy nem kell kétszer elgondolkozni a társaságán. Fogalmam sincs, hogy mi a „Sex on the beach”, de jobban szeretném, ha ez így is maradna. Amikor a nő visszatér, odaad nekem egy magas poharat egy ananászdarabbal és egy kis rózsaszín esernyővel, ami kilóg a tetején. Megköszönöm neki, aztán iszok egy kortyot. Nagyon jó íze van, édes, de egy kicsit keserű, ahogy lenyelem.
- Jó? – kérdezi Kim, mire bólintok, még egyet kortyolva.

Harry szemszöge
- Aww, gyerünk, Harry, még egyet – mondja Molly a fülembe.
Már három stampedlit megittam, és tudom, hogy ha még egyet fogok, részeg leszek. Még nem döntöttem el, hogy részeg akarok-e lenni vagy nem. Egyrészt annyira részeg akarok lenni, amennyire csak tudok, hogy mindenről elfeledkezzek, ami történik, de másrészt képesnek kell lennem tisztán gondolkozni.
- Ki akarsz jutni innen? – mossa össze a szavakat. Marihuána és whisky illata van.
Egy részem be akarja őt vinni a fürdőszobába és megdugni őt, csak azért, mert megtehetem. Csak azért, mert Louis Seattle-ben van kibaszott Trevorral, én pedig háromórányira vagyok, félrészegen ülve egy kanapén.
- Gyerünk, Harry, tudod, hogy teljesen el tudom őt feledtetni veled – feleli, aztán az ölembe mászik.
- Mi? – kérdezem tőle, miközben karjait a nyakam köré fonja.
- Louis. Hadd feledtessem el őt veled, engedni fogom, hogy addig dugj, amíg már a nevére sem tudsz emlékezni – forró lehelete hozzáér a nyakamhoz, mire elhúzódom tőle.
- Szállj le rólam – mondom neki, de felemelem őt, mielőtt magától megmozdulhatna.
- Mi a fasz, Harry? – csattan fel. Az egója nyilvánvalóan megsérült.
- Nem akarlak téged – felelem ugyanolyan durván.
- Mióta? Nem volt problémád azzal, hogy megdugj bármikor máskor.
- Nem mióta… – kezdem el mondani.
- Nem mióta mi? Mióta találkoztál azzal a beképzelt köcsöggel? – feleli. Emlékeztetnem kell magamat, hogy ő egy nő, mielőtt valami hülyeséget csinálok.
- Ne beszélj róla így – állok fel.
- Ez igaz, és most meg nézz magadra. Olyan vagy, mint egy kibaszott elveszett kiskutya valami szűz miatt, akiből seggfej lett, és nyilvánvalóan nem is akar téged! – kiabálja. Összeszorítom az ökleimet, miközben Jace és Zayn jelenik meg mellette. – Mondjátok el neki, srácok, mondjátok el neki, hogy egy kibaszott nyomorék mióta elárultuk őt Louis-nak – néz rájuk.
- Nem mi, te – javítja ki őt Zayn, mire Molly haragos pillantást vet rá.
- Ugyanaz – mondja Molly, Zayn pedig a szemét forgatja.
- Mi a probléma? – kérdezi Mollytól Jace.
- Semmi, csak Molly dühös, mert nem akarom őt – válaszolok helyette.
- Nem, dühös vagyok, mert egy seggfej vagy. Amúgy se akar itt téged látni senki, elsősorban ezért mondta nekem Jace, hogy mondjam el Louis-nak – feleli, én pedig csak pirosat látok.
- Hogy mi? – szűröm ki a fogaim között, látásom lassan visszatér a normálishoz. Tudtam, hogy Jace egy fasz, de biztos voltam benne, hogy Molly féltékenysége volt az, ami ahhoz vezette őt, hogy elmondassa vele Louis-nak, ahogy tette.
- Igen, ő mondta, hogy mondjam el Louis-nak. Mindent eltervezett, közvetlenül előtted akartam elmondani neki, miután megivott pár pohárral, aztán Jace után utána ment volna és megvigasztalta volna, míg te túl elfoglalt voltál azzal, hogy bőgj, mint egy kibaszott csecsemő – nevet fel. – Mit is mondtál, Jace? Hogy „szét fogod baszni az agyát”? – mutogat idézőjeleket Molly a levegőbe.
- Vicc volt, ember – feleli, amikor egy lépést teszek felé. Ha nem tévedek, egy önelégült mosolyt látok Zayn ajkaira húzódni, ahogy öklöm összekapcsolódik Jace állkapcsával.
Semmit sem érzek az ujjperceimen az arcát érő, ismétlődő ütésektől, dühöm legyőz mindent, miközben rámászok, hogy folytassam támadásomat. Képek róla, ahogy megérinti Louis-t, megcsókolja őt, levetkőzteti őt, villannak át az agyamon, amitől erősebben ütöm őt. A vér az arcán csak tovább lök engem, azt akarva, hogy annyira bántsam őt, amennyire csak tudom.
Fekete keretes szemüvege eltört és darabokban van véres arca mellett, miközben Zayn és Niall lehúznak róla.
- Meg fogod ölni őt, ha nem hagyod abba! – ordítja Niall az arcomba, megtörve agresszív állapotomat.
- Ha bárkinek közületek van valami kibaszott mondanivalója nekem, most kell elmondanotok! – üvöltöm a csoportnak, amit egykor a barátokhoz lévő legközelebbi dolognak tekintettem. Mindenki csendben marad, még Molly is. – Komolyan gondolom! Ha bárki még egy kibaszott szót szól róla, nem fogok hezitálni, hogy megismételjem azt, ami az előbb történt! – vetek még egy utolsó pillantást Jace-re, aki megpróbál felkelni a padlóról, majd kisétálok Zayn lakásából.

Louis szemszöge
- Ezek olyan jó ízűek! – mondom Kimberlynek, ahogy lenyelem gyümölcsös italom maradékát. Mohón mozgatom a szívószálat a jég körül, hogy annyit szedjek ki belőle, amennyit csak tudok.
- Akarsz még egyet? – ragyogja. Szemei egy kicsit vörösek, de még mindig rendezett. Viccesnek és könnyűnek érzem magam. Részeg az a szó, amit keresek. Lelkesen bólintok, aztán azon találom magam, hogy ujjbegyeimmel ütögetem a térdemet a zene ütemére.
- Jól érzed magad? – nevet fel Trevor, amikor észreveszi.
- Igen, valójában nagyon jól érzem magam! – kiabálom át a zenén.
- Táncolnunk kellene! – feleli Kimberly.
- Én nem szoktam táncolni! Illetve a nem szoktam alatt azt értem, hogy nem tudok, egyébként sem erre a fajta zenére! – soha nem táncoltam úgy, ahogy a klubban lévő emberek, és általában rettegnék, de az ereimben lévő alkohol olyan bátorságot ad, mint még soha. – Jó… Táncoljunk! – mondom neki, mire elmosolyodik. Megajándékozza Christiant egy csókkal az ajkain, hosszabban elhúzva a normálisnál, mielőtt feláll és felhúz a kanapéról.
Kimberly a zsúfolt tánctérre húz, én pedig lenézek az alattunk lévő két emeletre, amelyek táncoló emberekkel vannak tele. Kimberly természetesen ügyesen mozog, így lehunyom a szemeimet és engedem, hogy a zene átvegye az irányítást a testem felett. Néhány ismeretlen dal végigtáncolása és további két ital után Kimberly készen áll egy szünetre. Kimentem magamat, hogy a mosdóba menjek, majd átnyomulok az izzadt testeken, hogy megtaláljam az utat. Elmegyek egy boxban smároló pár mellett, rájuk kacsintok és felnevetek. Kacsintottam az előbb? Nagyon részeg vagyok. A telefonom rezeg a zsebemben, így kiszedem. Az anyám az, nem veszem fel, túl részeg vagyok, hogy most beszéljek vele. Amúgy sem kellene ilyen későn hívnia. Valami miatt átnézem a bejövő üzeneteimet, aztán a homlokomat ráncolom a gondolatra, Harry nem írt ma. Talán értenem kellene, hogy mire készül? Tudom, hogy az alkohol miatt teszem, de amúgy is tárcsázom a számát.

Chapter 109

Sziasztok! :)

Már hoztam is ebben a nagy forróságban az új fejezetet, és tudom, hogy ettől is azt várjátok, hogy kibéküljenek, de ez még odébb van sajnos. És nem bírom ki, már most előre kell szólnom. Tegnap utolértem magam a 3. évadnál (vagy 20 résszel le voltam maradva :D), és biztosíthatlak róla titeket, hogy az őrület nem fog megállni. Tegnap délelőtt konkrétan kisírtam a szemeimet, pedig nem igazán szoktam fanficeken bőgni. Szóval készüljetek már most fel, mert nagyon durva lesz. De ne aggódjatok, ez az évad sem lesz egyszerű :'D A sok-sok kommentért nagyon hálás vagyok, imádom olvasni a véleményeiteket, kíváncsi vagyok rájuk most is. A következő pedig ugye pénteken érkezik.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 109

- Imádom ezt az inget rajtad – feleli Kimberly, miközben az autó kikanyarodik a hotel parkolójából.
- Köszönöm, ez az első alaklom, hogy felvettem – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Szóval mi történt a kocsiddal? – kérdezi.
Trevor és Christian úgy tűnik, egy mély beszélgetésben van egy Seattle-ben lévő új épület négyzetméterenkénti áráról.
- Fogalmam sincs, nem indult el tegnap reggel, így felhívtam valakit, hogy javítsa meg, de Harry már elvitette valakivel – magyarázom, ő pedig elvigyorodik.
- Kitartó, nem? – feleli.
- Azt hiszem. Csak bárcsak adna nekem egy kis időt, hogy feldolgozzam ezt az egészet – sóhajtok fel.
- Feldolgozni mit? – kérdezi. Elfelejtettem, hogy Kimberly nem tud a fogadásról, csak azt tudja, hogy szakítottunk.
- Nem tudom, csak úgy mindent. Olyan sok minden történik most, és még mindig nincs hol laknom. Úgy érzem, mintha nem venné ezt olyan komolyan, mint amennyire kellene. Azt hiszi, hogy egyszerűen bábjátékozhat velem és az életemmel. Azt hiszi, hogy csak úgy egyszerűen felbukkanhat, elmondja, hogy sajnálja, és minden meg lesz bocsátva, de ez nem így működik. Többé nem legalábbis – zihálom.
- Nos, örülök, hogy kiállsz magadért – feleli. Örülök, hogy nem kérdez részleteket.
- Köszönöm. Én is – mondom neki.
Büszke vagyok magamra, amiért szembeszálltam Harryvel és nem adtam be a derekamat, de ugyanakkor szörnyen érzem magamat azokért, amiket ma mondtam neki. Tudom, hogy megérdemelte, de nem tehetek róla, belegondolok, hogy mi van, ha tényleg annyira érdekli, mint amennyire állítja? Tudom, hogy valahol mélyen törődik velem, csak nem hiszem, hogy ez elég ahhoz, hogy biztosítson arról, nem fog még egyszer megbántani. Ez az, amit csinál, megbántja az embereket.
- El kellene mennünk szórakozni ma este a konferencia után, mivel vasárnap az a kettő egész reggel értekezleten lesz. Majd elmegyünk egy kicsit vásárolni vasárnap, elmegyünk szórakozni ma este, és talán szombat este is. Mit gondolsz? – kérdezi tőlem.
- Hova mennénk szórakozni? Csak tizennyolc vagyok – nevetek fel.
- Az nem számít, Christian sok embert ismer Seattle-ben. Ha vele vagy, bárhová bejuthatsz – feleli. Imádom, ahogy a szemei felragyognak, amikor Christianról beszél, még akkor is, ha mellette van.
- Oké – mondom neki. Még soha nem mentem el szórakozni ezelőtt. Voltam azon a néhány bulin a diákszövetségi házban, de még soha nem voltam diszkóban, vagy egyáltalán ott, ami ehhez közel áll.
- Szórakoztató lesz, ne aggódj – biztosít róla. – Felvehetnéd ezt az inget – teszi hozzá, mire felnevetek.
Az út többi részét azzal töltjük, hogy a munkáról beszélgetünk, Trevor pedig végül az ablaknak dőlve elalszik. Olyan fiatalnak néz ki álmában.

Harry szemszöge
„Életed végéig egyedül leszel, és ezért sajnállak téged. Én tovább fogok lépni, találok egy kedves embert, aki úgy fog kezelni engem, ahogy neked kellett volna, aztán összeházasodunk, gyerekeink lesznek. Boldog leszek.”
Szavai újra és újra lejátszódnak a fejemben. Tudom, hogy igaza van, de nem akarom, hogy az legyen. Soha nem bántam, hogy egyedül vagyok mostanáig, most, hogy tudom, mi hiányzik.
- Benne vagy? – szűrődik át Jace hangja kusza gondolataimon.
- Uh, mi? – kérdezem. Majdnem elfelejtettem, hogy vezetek.
Ő a szemét forgatja, majd beleszív egyet a jointjába.
- Azt kérdeztem, hogy benne vagy-e, hogy átmenjünk Zaynhez – ismétli meg magát.
- Nem tudom… – nyögök fel.
- Miért nem? Ne legyél már ilyen punci. Olyan búslakodó vagy, mint egy kibaszott kisbaba – mondja nekem, mire haragos pillantást vetek rá. Ha bármennyit is aludtam volna tegnap este, átnyúlnék és megfojtanám őt.
- Nem vagyok – védekezem.
- De igen, haver, ki kell ütnöd magad és lefeküdnöd valakivel ma este. Biztos vagyok benne, hogy lesz ott néhány könnyűvérű lány.
- Nincs szükségem arra, hogy lefeküdjek valakivel – senkit nem akarok, csak Louis-t.
- Jaj, ne már, vezess el Zaynhez. Ha nem akarsz lefeküdni senkivel, akkor legalább gyere meginni néhány italt – feleli.
- Soha nem akarsz többet csinálni? – kérdezem, ő pedig úgy néz át rám, mintha szarvaim nőttek volna.
- Mi?
- Tudod, nem unalmas mindig csak bulizni és más lányokkal összejönni?
- Woah, woah… ez rosszabb, mint gondoltam. Nagyon szerelmes vagy, ember.
- Nem, nem vagyok. Csak mondom. Mindig ugyanazt a szarságot csinálni unalmas lesz – ő nem tudja, milyen élvezetes ágyban feküdni és megnevettetni Louis-t, nem tudja, milyen szórakoztató hallani őt elkalandozni a kedvenc regényeivel, hogy rávegyem őt, hogy megüssön, amikor megpróbálom kitapogatni őt. Ez sokkal jobb, mint bármilyen buli, amin Jace valaha is volt vagy valaha is menni fog.
- Tényleg jól elbánt veled. Ez valami szarság, nem? – nevet fel.
- Nem, nem bánt el velem – hazudom.
- Persze… – dobja ki a jointja maradékát a kocsiablakomon. – Bár ő most egyedülálló, igaz? – kérdezi, mire megmarkolom a kormányt. – Csak baszogatlak – nevet fel. – Csak látni akartam, milyen dühös leszel – nevet még jobban.
- Menj a picsába – morgom, aztán Zayn felé kanyarodok.

Louis szemszöge
- A szobád jobbra van a folyosó végén a mi lakosztályunktól – mondja nekem Kimberly, amikor megérkezünk a hotelhez.
A Four Seasons a legszebb szálloda Seattle-ben, amit valaha láttam. Kimberly gyakorlatilag végigrángat a folyosón, miközben megpróbálom befogadni az összes gyönyörű részletet.
- Itt a szobád, miután kipakoltál, a lakosztályunkban találkozunk, hogy átmenjünk az útiterven erre a hétvégére, még akkor is, ha már tudom, hogy ez megvan neked. Át kellene öltöznöd, mert szerintem tényleg ebben az ingben kellene lenned, amikor elmegyünk szórakozni – kacsint Kim, aztán egyedül hagy a hotelszobámban.
A különbségek a hotel között, ahol én maradtam, és ez között hatalmasak. Az egyik festmény az előtérben itt valószínűleg többe kerül, mint az egész hotel, ahol tegnap este voltam. A kilátás az ablakomból hihetetlen, Seattle egy olyan gyönyörű város. El tudom képzelni magamat itt élni, egy sokemeletes lakásban, egy állással a Seattle Könyvkiadónál vagy akár a Vance Könyvkiadónál most, hogy egy új irodát nyitnak itt. Ez csodálatos lenne. Bárcsak gyorsan előreugorhatnék az időben.
Fekete nadrágba és lila ingbe öltözök át, miután elteszem a ruháimat a hétvégére. Izgatott vagyok a ma esti és a holnapi konferencia miatt, de ideges vagyok elmenni szórakozni. Tudom, hogy szórakoznom kell, de még mindig üresnek érzem magam a kártól, amit Harry okozott az életemben.
Mire Kimberly és Christian lakosztályába érek, öt óra. Tudom, hogy a földszinten a különteremben kell lennünk hatra.
- Ez a szoba… wow – szólalok meg, ahogy bevezet Kimberly.
A szállodai lakosztályuknak van saját nappalija és egy különálló nappalija. Sokkal nagyobbnak néz ki, mint az anyám egész háza.
- Rendben van – nevet fel Christian, majd tölt magának, úgy tűnik, egy pohár vizet.
- Rendeltünk szobaszervizt, úgyhogy mindannyian ehetünk itt, mielőtt lemegyünk a földszintre, bármelyik percben itt lehet – mondja Kimberly, én pedig elmosolyodom és megköszönöm neki. Észre sem vettem, milyen éhes vagyok, amíg meg nem említette az ételt. Egyáltalán nem ettem még ma.
- Készen állsz, hogy szétund az agyad? – kérdezi Trevor, ahogy megjelenik a külön nappaliból.
- Nem lesz unalmas nekem – mosolyodok el, mire felnevet. – Lehet, hogy nem akarom elhagyni ezt a helyet – teszem hozzá, Trevor pedig elmosolyodik.
- Én sem – feleli.
- Ugyanez – mondja Kim, mire Christian megrázza a fejét.
- Ezt el lehet intézni, szerelmem – teszi kezét Kim hátára, én pedig elnézek az intim gesztustól.
- Egyszerűen ide kellene költöztetnünk a központi irodát, aztán mindannyiunk ideköltözne – viccel Kimberly, legalábbis gondolom, hogy viccel.
- Smith imádná Seattle-t – feleli Christian.
- Smith? – kérdezem, aztán eszembe jut, hogy Christiannak van egy fia.
- A fiam, furcsa név, tudom – nevet fel, majd Kimberlyhez hajol. Biztosan nagyon jó egy szeretetteljes, bizalommal teli kapcsolatban lenni.
- Szép név – mosolyodom el. Ez tényleg szép név, eltérő, de nem túl őrült.
- Lehet, hogy csak utána kell néznünk – mondja Christian Kimnek, aki elmosolyodik, mielőtt megcsókolja az arcát.
Trevornak ugyanaz az imádat van az arcán, amit én érzek belül értük. Irigylem is Kimberlyt, ártalmatlan irigység, de mégis irigység. Van egy férfi az életében, aki nyilvánvalóan törődik vele és bármit megtenne, hogy boldoggá tegye őt. Kimberly szerencsés.
Miután eszünk, lemegyünk a földszintre, engem pedig bedobnak egy hatalmas konferenciaterembe tele emberekkel, akik imádják a könyveket, mennyország. Sok érdekes emberrel találkozom, és sokat jegyzetelek.
- Hálózat. Hálózat. Hálózat. Az egész a hálózatépítésről szól – mondja nekem Christian, és majdnem minden egyes embernek bemutat a teremben. A legjobb rész az, hogy nem a gyakornokaként mutat be, és felnőttként kezel, mindannyian felnőttként kezelnek.

Harry szemszöge
- Lám, lám, lám, nézd, ki van itt – forgatja a szemét Molly, amikor Jace és én belépünk Zayn lakásába.
- Máris részeg vagy? – mondom neki.
- És? Elmúlt öt óra – feleli, én pedig megrázom rá a fejemet. – Igyál meg velem egy stampedlit – ajánlja, majd elvesz egy üveg barna italt a pultról és két stampedlis poharat.
- Rendben. Csak egyet – nyögök fel, mire rám mosolyodik, mielőtt megtölti a kis poharakat.
Tíz perccel később azon találom magam, hogy a telefonom galériáját nézem át. Bárcsak engedtem volna neki, hogy több képet készítsen rólunk együtt, így most többet tudnék nézni. Tényleg jól elbánt velem, ahogy Jace mondta. Úgy érzem, hogy lassan elvesztem az eszemet miatta, és a legelbaszottabb rész az az, hogy nem érdekel, milyen őrült vagyok, amíg ez ismét segít közelebb jutni hozzá.
„Boldog leszek.” Mondta. Tudom, hogy nem tettem őt boldoggá, de megtehetném. Ugyanakkor ez nem fair neki tőlem, hogy folyamatosan zavarom őt. Megjavítottam neki az autóját, mert nem akartam, hogy a miatt kelljen aggódnia, hogy ő csinálja meg. Örülök, hogy megtettem, mert nem tudtam volna meg, hogy Seattle-be megy, ha nem hívtam volna fel Vance-t, hogy megbizonyosodjak róla, lesz Louis-nak fuvarja a munkába. Miért nem mondta el nekem? Az a pöcs Trevor vele van most, amikor nekem kellene. Tudom, hogy tetszik neki Louis, és látnám őt beleszeretni Trevorba. Ő pontosan az, amire Louis-nak szüksége van, nagyon hasonlóak. Nem úgy, mint Louis és én. Trevor boldoggá tudná őt tenni. A gondolat feldühít és ettől ki át akarom vágni a fejét egy ablakon, de lehet, hogy teret kell adnom Louis-nak és egy esélyt, hogy boldog legyen. Világossá tette tegnap, hogy nem tud nekem megbocsátani.
- Molly! – kiáltom a kanapéról.
- Mi van?
- Hozz még egy stampedlit – mondom neki, mire elmosolyodik.

Chapter 108

Helló! :)

A szaladgálós délelőttöm után, már itt is van az új fejezet, amiben szerintem sokan reménykedtetek, hogy hátha történik valami jó, de sajnos nem... Többet nem is mondok, majd meglátjátok. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Kedden elfelejtettem megemlíteni, hogy átléptük a 10.000 kattintást, csodásak vagytok, illetve már több mint 40 feliratkozott van! És még sok-sok olvasó, akinek nincs profilja, szóval imádlak titeket! ♥ Nagyon örülök, hogy ennyire és ennyien szeretitek a blogot! Még egy fontos dolog, elkészült a várva-várt fejléc, én imádom, remélem nektek is tetszeni fog :) Köszönöm szépen imaginerina - nak, gyönyörű lett! ❤ A következő rész pedig kedden érkezik, ne felejtsétek el! :)

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 108

 

Beszállok az autójába, és megpróbálom nem észrevenni Harry ismerős illatát, ami megtölti a kis teret. Bemászik a vezetőülésre mellém, majd beindítja a kocsit.
- Fázol? – kérdezi.
- Igen – válaszolom, mire felveszi a fűtést. – Nincs jogod, hogy ide gyere – mondom neki, emlékeztetve magamat, hogy nem kellene az autóban lennem vele.
- Semmilyen más módon nem beszéltél volna velem – feleli, mintha az érvelése nem lenne teljesen őrültség. Szemeimmel továbbra is az ablakon nézek ki.
- Mint mondtam, okkal kerüllek el, Harry.
- Tudom, bébi, annyira hiányzol.
A szívem megremeg azon a szavon, hogy „bébi”, de figyelmen kívül hagyom.
- Éppen tegnap láttál, és ne hívj így. Fordulj be itt, a hotel közvetlenül a sarkon van.
- Nem tudom elhinni, hogy egy hotelben maradsz – húzza át kezét a haján.
- Ja… én sem.
- Maradhatsz a lakásban, én majd visszamegyek a diákszövetségi házba vagy valami.
- Nem – amennyire szeretnék ott maradni, nem lépek vissza. Olyan erős voltam, vagyis erősebb, mint azt tudtam, hogy lehetek, és ezt most nem teszem tönkre.
- Ne legyél ilyen problémás.
- Problémás? Ezt nem mondhatod komolyan! Egyáltalán nem is kellene most veled beszélnem! A közeledben sem kellene lennem! – emelem fel a hangomat.
- Megnyugodnál? Na, mi a baj az autóddal? És ő miért maradt itt?
- Nem tudom, hogy mi a baj az autómmal – nyögök fel. Nem válaszolok neki Trevorral kapcsolatban, semmi köze hozzá.
- Majd vetek rá egy pillantást – jelenti ki, aztán kocsijával az enyém mellé parkol.
- Nem, felhívok majd valakit. Csak menj – mászom ki az autóból. Biztos vagyok benne, hogy ki tudná deríteni a problémát és könnyen megjavítaná, de nem akarom, hogy megtegye. Úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna, ez pedig dühítő.
- Nem, azt mondtam, hogy vetek rá egy pillantást – válaszol gorombán, mire a szememet forgatom. Próbálok egy érzelemre fókuszálni vele kapcsolatban, a dühre. Ha nem vagyok mérges, akkor szomorú leszek, és nem akarok egy szomorú káosz lenni előtte. Többször nem.
Kiszáll az autóból, én pedig a recepcióhoz sétálok, hogy lefoglaljam a szobát még egy éjszakára. Persze, hogy hallom Harry csizmáját csoszogni a hó maradékában a földön. Amikor kinyitom az ajtót, egy csengő megszólal, nyilvánvalóan megijesztve a kis férfit az asztal mögött.
- Még egy éjszaka? – kérdezi, miközben Harry besétál mögöttem.
- Louis, nem kell megint itt maradnod. Nem leszek a lakásban, csak maradj ott, én meg majd maradok valahol máshol – feleli Harry.
Figyelmen kívül hagyom Harryt, a recepciós pedig ide-oda néz kettőnk között.
- Igen, még egy éjszaka – válaszolok, majd átadom neki a bankkártyámat.
Harry elveszi a kezemből, de visszaszerzem, mielőtt bármit is csinálhatna vele. Meg tudom mondani, hogy a recepciós kellemetlenül érzi magát figyelve a mi csereberénket, megpróbál bárhová nézni, kivéve ránk.
- Abbahagynád? – morgom, mire Harry a szemeit forgatja. – Ez valami játék neked, hogy meglásd, milyen boldogtalanná tudsz tenni? – kérdezem tőle, ő pedig tesz egy lépést hátra, mintha meglöktem volna. Nem akarok jelenetet rendezni egy szálloda halljában, de fogok, ha kell.
- Nem, ez nem az, amit csinálok, hogy gondolhatsz egyáltalán erre mindazok után, amit tettem?
- Pontosan, erre gondolok mindazok után, amit tettél – majdnem felnevetek szóhasználatán.
- Nos, nem ez a szándékom. Csak azt akarom, hogy beszélj hozzám. Tudom, hogy megoldhatjuk ezt – feleli. Nem tudok mit mondani, mert nem tudom megmondani, hogy igazat mond-e. Olyan sok elmejátékot játszott már velem a kezdetek óta, hogy nem tudom megmondani, mi a valóság.
- Tessék – szólal meg a recepciós, majd átadja a nyugtámat és egy új kulcskártyát.
- Köszönöm – felelem olyan udvariasan, amennyire csak képes vagyok.
- Tudom, hogy neked is hiányzom – mondja Harry, amikor megint kint vagyunk. Szavai megállítanak léptemben.
- Ez az, amit hallani akarsz? Hogy hiányzol? Persze, hogy hiányzol, hiányzol minden nap minden másodpercében, de tudod mit? Valójában nem téged hiányollak, hanem azt, akiről azt gondoltam, hogy te vagy, és most, hogy tudom, ki vagy valójában, semmit nem akarok csinálni veled! – kiabálom.
- Mindig is tudtad, hogy ki vagyok valójában! Egész végig én voltam, tudod ezt! – ordítja vissza.
Egyszerűen miért nem tudunk mi soha kiabálás nélkül beszélni? Megőrjít, ezért.
- Nem, nem tudom ezt, ha tudnám, hogy… – megállítom magamat, mielőtt bevallom, hogy meg akarok neki bocsátani. Amit tenni akarok, és amit tudok, hogy tennem kellene, két teljesen különböző dolog.
- Mit? – kérdezi. Persze, hogy megkérdezi.
- Semmit, menned kell.
- Lou, nem tudod, milyen volt nekem az elmúlt néhány nap. Nem tudok aludni, még működni sem tudok nélküled. Tudnom kell, hogy van-e esély, hogy…
Félbeszakítom őt, mielőtt befejezhetné.
- Milyen volt neked? Hogy lehetsz ennyire önző? Mit gondolsz, milyen volt ez nekem, Harry? Képzeld el, milyen érzés, hogy az életedet órákon belül széttépik! Képzeld el, milyen érzés annyira szerelmesnek lenni valakibe, hogy mindent neki adsz, csak azért, hogy megtudd, az egész egy játék volt, egy fogadás! Mit gondolsz, ez milyen érzés?! – teszek egy lépést felé. – Mit gondolsz, milyen érzés elveszíteni a kapcsolatot az anyáddal valaki miatt, akit nem érdekel, hogy mi van velem?! Mit gondolsz, milyen érzés egy istenverte hotelszobában maradni egyedül, amikor néhány nappal ezelőtt megvolt az álomlakásom valakivel, akiben megbíztam?! Mit gondolsz, milyen érzés megpróbálni továbblépni ezen, amikor te folyamatosan felbukkansz mindenhol?! Egyszerűen nem tudod, mikor kell abbahagyni!
Ő nem mond semmit, így folytatom beszédemet. Egy részem úgy érzi, mintha túl durva lennék vele, de Harry a lehető legrosszabb módon árult el, és a legrosszabb dolog ezzel az egésszel kapcsolatban, hogy még mindig jobban szeretem őt, mint a lélegzést.
- Szóval ne ülj itt és mondd nekem, hogy nehéz volt neked, mert te csináltad ezt! Kibaszottul te tettél tönkre mindent! Mint mindig is teszed, szóval tudod mit, nem sajnállak… valójában igen. Sajnállak, mert soha nem leszel boldog. Soha nem fogsz találni senkit, aki úgy fog szeretni, mint én téged, én mindent megadtam volna neked… még többet, mint amit eddig adtam… bármit megtettem volna érted, te meg tönkre tetted ezt. Életed végéig egyedül leszel, és ezért sajnállak téged. Én tovább fogok lépni, találok egy kedves embert, aki úgy fog kezelni engem, ahogy neked kellett volna, aztán összeházasodunk, gyerekeink lesznek, boldog leszek – kifogytam a levegőből hosszú beszédem után, Harry pedig piros szemekkel és tátott szájjal néz rám. – Tudod mi a legrosszabb része ennek az egésznek? Hogy figyelmeztettél, azt mondtad, hogy tönkre fogsz tenni, én meg nem hallgattam rád – kétségbeesetten megpróbálom megállítani a könnyeimet, de nem tudom. Irgalmatlanul hullnak le az arcomról, a szemceruzám elmosódott, égetve a szememet.
- Én… sajnálom. Elmegyek – feleli halkan. Teljesen és egészen legyőzöttnek néz ki, ahogy látni akartam őt, de ez nem adja meg azt az elégedettséget, amit gondoltam, hogy fog.
Az elején megbocsáthattam volna neki, ha elmondta volna nekem, még miután le is feküdtünk, de helyette eltitkolta előlem, embereknek ajánlott fel pénzt, megfenyegette és megverte Zaynt, és megpróbált csapdába ejteni azzal, hogy rávett, írjam alá a bérleti szerződést vele. Az első alkalmam, amikor intim viszonyba kerültem valakivel, olyan valami, amit soha nem fogok elfelejteni, és neki köszönhetően mindig be lesz árnyékolva a tettei mögött lévő szörnyű szándékokkal.
Csendben maradok, ahogy beszáll az autójába és kikanyarodik a parkolóból. A hotelszobába rohanok, majd bevágom magam mögött az ajtót. Nekidőlök és megpróbálok lélegezni a zokogásaim között, feladom, majd lecsúszok az ajtónál, engedve, hogy a fájdalom átvegye az irányítást.
Mire a Nap lemegy, kényszerítem magamat, hogy felkeljek és vegyek egy forró zuhanyt, túl forrót. Harry arckifejezése, miközben hátrált tőlem és beszállt az autójába, belevésődött az agyamba. Látom gyönyörű, mégis megkínzott arcát minden alkalommal, amikor lehunyom a szememet. Bár ez az, amit akarok, nem tudok megbízni benne és nem leszek egyoldalú kapcsolatban vele. Nem akarom, hogy mindent meg kelljen kérdőjeleznem, amit tesz vagy mond.
A telefonom egyszer sem csengett még, mióta elment. Összepakolom a csomagomat Seattle-re, aztán megbizonyosodom róla, hogy mindent kihúztam a listámról. Olyan jó lett volna Seattle-be menni Harryvel, ha eljött volna velem a konferenciára. Megvolt ez a hülye, naiv ötletem, hogy mi működhetünk. Hogy a különbségeink és a temperamentuma ellenére… vagyis mindkettőnk temperamentuma ellenére valahogy működhetünk. Nem vagyok biztos benne, hogyan sikerül elaludnom, de sikerül.

…………………..

Amikor az ébresztőm hét órakor megszólal, elkezdek pánikolni. Elfelejtettem felhívni valaki, hogy javítsák meg az autómat. Megkeresem a hozzám legközelebb lévő autószerelőt, és felhívom. Valószínűleg plusz pénzt kell fizetnem nekik, hogy bent tartsák a kocsimat a hétvégére, mivel elmegyek, de ez a legutolsó dolog, amiért aggódom most. Elkezdek készülődni, frufruszerűségbe megcsinálom a hajamat, és egy kicsit több sminket teszek fel a szokásosnál. Úgy döntök, hogy egy sötétkék öltönyt veszek fel, ami még nem volt rajtam. Megvettem, mert tudtam, hogy Harry imádni fogja, ahogy az anyag hozzásimul a fenekemhez. Ahogy az öltöny áll az, ami majdhogynem szexivé teszi a kinézetét. Utálom, hogy mindenről ő jut eszembe, ahogy a tükör előtt állok, arra gondolok, ahogy rám nézne ebben az öltönyben, ahogy a pupillái kitágulnának és megnyalná az ajkait, mielőtt ajakpiercingjét a fogai közé húzná, miközben figyelne engem, ahogy leellenőrzöm a hajamat és sminkemet még egyszer utoljára.
A kopogás hoz vissza a valóságba, így az ajtóhoz sietek.
- Mr. Tomlinson? – kérdezi egy férfi kék autószerelő egyenruhában.
- Én vagyok, hadd hozzam a kulcsaimat – mondom neki, aztán kissé nyitva hagyom az ajtót, amíg elveszem a kulcsokat az asztalról. – Tessék, a fehér corolla az – felelem, ő pedig a háta mögé néz.
- Fehér corolla? – kérdezi. Tágabbra nyitom az ajtót, majd kilépek. Az autóm eltűnt.
- Mi a… oké, hadd hívjam fel a recepciót, hogy elvontatták-e, amiért itt hagytam tegnap – mondom. Milyen nagyszerű módja annak, hogy elkezdjem a napomat. – Helló, itt Louis Tomlinson. A harminchatos szobában vagyok, és azt hiszem, hogy elvontatta az autómat? – próbálok meg kedves lenni.
- Nem, nem vontattam el – feleli a telefonon keresztül.
- Uh, nos, akkor biztosan ellopták vagy valami… – a fejem szédül. Ha valaki ellopta a kocsimat, akkor nagyon megszívtam. Majdnem itt az idő, hogy induljak.
- Nem, egy barátod idejött és elvitte ma reggel.
- Egy barátom?
- Igen, amelyiknek… az a sok tetoválása van meg ilyesmi – feleli csendesen, mintha Harry valóban meg tudná hallani őt.
- Mi? – tudom, hogy mit mondott, de nem tehetek róla, ismét megkérdezem.
- Igen, idejött egy autómentővel ma reggel, körülbelül két órával ezelőtt – feleli.
- Köszönöm – nyögök fel, aztán megszakítom a hívást. – Nagyon sajnálom, valaki már elvitte az autómat egy másik szerelőhöz. Nem tudtam róla, sajnálom, hogy az idejét vesztegette – mondom a férfinak, de ő elmosolyodik és biztosít róla, hogy semmi gond.
Fel akarom hívni Harryt és kiabálni vele, most nincs mivel eljutnom a munkahelyre, hogy találkozzak a többiekkel, hogy elinduljunk Seattle-be. Éppen mikor azon vagyok, hogy felhívjam Kimberlyt, egy fekete autó kanyarodik be a parkolóba és áll meg a szobám előtt. Letekerik az ablakot, majd meglátom Kimberly szőke haját.
- Jó reggelt! – mosolyodik el, mire megkönnyebbülten sóhajtok fel. Tudom, hogy Harry biztosan felhívta Mr. Vance-t, hogy megbizonyosodjon róla, lesz fuvarom a munkába… ez azt jelenti, hogy Harry tudja, hogy Seattle-be megyek? Mi van, ha Harry az autóban van? Ismét elkezdek pánikolni. Megfogom a táskámat, aztán kinyitom a kocsiajtót. Szerencsére csak Kim, Christian és Trevor van bent a tágas limuzinban. A sofőr kiszáll, majd a csomagtartóba teszi helyettem a táskámat.
- Készen állsz a hétvégi kiruccanásodra? – mosolyodik el Trevor.
- Jobban, mint azt te el tudod képzelni – mondom neki egy mosollyal.