Chapter 140

Sziasztok! :)

Frissen egy gazdasági jog vizsgáról hazaérve hoztam nektek a részt, a jog pedig szerencsére meglett :D Köszönöm, hogy drukkoltatok! ♥ De még mindig ne hagyjátok abba, hétfőn művelődéstörténetből lesz vizsgám, aztán végre már csak január elején. Na, de térjünk rá a fejezetre. Van benne veszekedés, csak mert még kevés volt az előzőekben, de a végére nagyon édes lesz. Fájdalmasan édes :') Kíváncsi vagyok a véleményeitekre. Ó, és nektek már szünet van, pihenjétek ki az elmúlt hónapok fáradalmait, kezdve ezzel a résszel ;)

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 140

 
- Szerintem már elég tiszta a hálószoba – mondja Harry, miközben a szekrénybe teszem a cipőjét.
- Ha nem lennél ilyen rendetlen, nem kellene annyit takarítanom – húzom fel a szemöldökömet.
- Persze. Akkor is takarítanál – mosolyodik el, aztán kinyújtja nekem a kezét.
- Amit mondtál arról, hogy visszaköltözöl Angliába… komolyan gondoltad? – kérdezem, majd az ölébe húz.
- Ja? – válaszol, mintha ennek nem kellene meglepnie engem.
- Mikor akartad elmondani nekem?
- Nem tudom… nem gondoltam erre, azt hiszem – von vállat.
- Oké… nos, csak két éved van az egyetemből, nekem meg három.
- Oké? – nyilvánvalóan nem érti, hová akarok ezzel kilyukadni.
- Szóval te csak visszamész Angliába, én pedig itt maradok? Aztán mi lesz?
- Nem tudom… nem igazán gondoltam még ennyire előre.
- Ó – azt hiszem, én vagyok az egyetlen, aki a közös jövőnkre gondol.
- Egyszerűen velem fogsz jönni.
- Nem akarok elköltözni.
- Soha?
- Csak Seattle-be, tervem van. Mindig azt terveztem, hogy Seattle-ben fogok élni.
- A tervek változnak.
- Az enyémek nem.
- Én nem voltam a terved része – mutat rá.
- Tudom… de nem költözök Angliába.
- De igen, költözöl – feleli, mire felállok az öléből.
- Nem, komolyan beszélek. Nem költözök át az egész világon. Seattle-be fogok. Nem fogom gyökeresen megváltoztatni az egész életemet, hogy olyan helyre költözzek, ahol még sosem voltam.
- Milyen életet? Itt amúgy sincs semmid vagy senkid. Csak én.
- Anyám itt van és az én… nos, Natalie is.
- Natalie? – gúnyolódik.
- Igen… ő a legközelebbi dolog, amim van a családhoz, az anyámat kivéve.
- Te és az anyád nem jöttök ki jól, és amúgy sem fogsz vele találkozgatni – fenyegetőzik. Úgy döntök, nem veszekedek Natalie-n ebben a pillanatban.
- Ez nem jelenti azt, hogy egyszerűen elköltözök… nem akarok elköltözni. Miért feltételezed azt, hogy én leszek az, aki költözik, és ilyen könnyen?
- Mert nem vagyok amerikai, nem fogok örökké itt maradni.
- Nos, én amerikai vagyok, és nem akarok elmenni innen ok nélkül.
- Ok nélkül? Velem lenni nem ok? – áll fel hozzám, hangja hangosabb, mint eddig volt.
- Nem ok arra, hogy mindent elhagyjak, amit ismerek. Nem tetszik, hogy egyszerűen azt feltételezed, én leszek az, aki elköltözik, amikor te még csak el sem gondolkodsz azon, hogy itt maradj.
- Igazad van.
- Köszönöm! – túrok bele ujjaimmal a hajamba.
- Hadd fejezzem be… Azért mondtam, hogy igazad van, mert nem fogok elgondolkozni azon, hogy itt maradjak.
- Wow – valahogy tudtam, hogy így fog menni a beszélgetés, tudtam, hogy megpróbál dönteni, de nem ugyanaz a srác vagyok, aki voltam, amikor találkozott velem. – Még ha el is költöznék veled, akkor is egy évvel több van nekem, mint neked, mielőtt lediplomázok.
- Tényleg most kell ezt megbeszélnünk? Szar volt a mai nap, és nem akarok veszekedni veled – feleli.
- Nem kell veszekednünk, megbeszélhetjük, mint a felnőttek.
- Nos, kérlek, megbeszélhetnénk ezt holnap? Jézusom, nem mintha esküvőről beszélnénk.
Egyetértek vele, de nem tudom figyelmen kívül hagyni a kis szúrást az elutasításából.
- Tudom – csattanok fel.
- Harry! Louis! – hív minket Anne.
- Hála Istennek – sóhajt fel Harry, majd kisétál a szobából.
A pokolból jövő karácsony hátralévő részét tévénézéssel töltjük Anne-nel. Én elalszom a kanapén, és arra ébredek fel, hogy Harry a vállamat rázza, mielőtt felvesz, majd a szobába cipel.
- Beállítom az ébresztőmet – mondom neki, mielőtt átfordulok, hogy háttal legyek neki, legalább két lépéssel arrébb csúszva, aztán ismét lehunyom a szemeimet. Harry figyelmen kívül hagyja a viselkedésemet, és karját a derekam köré fonja, hogy a mellkasához húzzon.
- Nem leszel távol tőlem. Soha – azt hiszem, hallom őt mondani. Nem tudom eldönteni, hogy fenyegetve érezzem magam vagy biztonságban. Ahogy ajkait gyengéden a tarkómhoz nyomja, úgy döntök, hogy a biztonságot választom.

Szemeim égnek az alvás hiányától, amikor bekapcsol az ébresztőm négy harminckor. Felébresztem Harryt, majd kikényszerítem magamat az ágyból, hogy felöltözzek.
- Csak itthon kellene maradnod, el tudom vinni anyát – mondja Harry, hangja rekedt.
- Nem, megyek. Jól vagyok – felelem.
- Babe, az előbb bújtál ki a melegítődből és vetted vissza kétszer – nevet fel.
- Ó – nézek le, majd észreveszem, hogy igaza van. Farmert akartam felvenni.
- Maradj, nem leszek sokáig távol – biztosít engem.
- Oké, elköszönök anyukádtól.
- Mondhatod, hogy anyuka, tudod.
- Tudom…
- Akkor miért nem?
- Mert anyám szerint az tiszteletlenség – magyarázom meg, mire bólint.
Elhagyom a szobát, hogy megkeressem Anne-t, hogy elköszönjek tőle. Csak pár napja ismerem őt, de sokkal hosszabbnak tűnik.
- Sajnálom, hogy így alakult ez a hét, jobbnak kellett volna lennie – feleli, majd egy ölelésbe von.
- Amúgy is egy káosz közepén voltunk, tulajdonképpen te csak jobbá tetted – mondom neki.
- Ezt kétlem, de annyira örülök, hogy találkoztunk, és alig várom, hogy ti látogassatok meg. Kérlek, legyen ez hamarosan – amikor elhúzódik, könnyek vannak a szemében.
- Meg fogunk látogatni, gondoskodom róla, hogy hamarosan legyen – felelem, bizonytalanul, hogy az igazat mondom-e. Anne mögém néz, aztán vissza a szemeimbe.
- Harry azt mondta, hogy szeret engem, tudod? Miattad, ez mind miattad van.
- Igen? – a mellkasom lüktet, és nem tehetek a könnyekről, amik azonnal lecsúsznak az arcomról. Ezt nem említette nekem Harry.
- Olyan sokat jelent nekem, hogy ezt hallom tőle annyi év után – sír velem Anne.
- Mi a fene történt? – nyög fel Harry annak a látványára, hogy Anne és én egymás karjaiban sírunk.
- Semmi, nem értenéd meg – mondja Anne, megtörölve a szemeit és elhúzódva. – Hamarosan újra látlak – mosolyodik el, mire Harry a szemét forgatja, miközben felemeli Anne táskáit a padlóról és a bejárati ajtó felé indul.
- Menj vissza az ágyba, nemsokára itthon leszek – feleli Harry, majd elhagyják a lakást.
Visszamegyek a szobába és lefekszem, de úgy tűnik, nem jön az álom. Minden, amire gondolni tudok az az, hogy Harry azt mondta Anne-nek, hogy szereti. Annyira egyszerűnek hangzik, de én ismerem azoknak a szavaknak a súlyát, amelyet Harrynek jelentenek.

Harry szemszöge
- Lemaradtál a kanyarról – panaszkodik anya.
- Tudom, azon vagyok, hogy megforduljak – próbálok meg nem bosszúsnak lenni, mivel elutazik, és nem tudom, mikor fogom őt újra látni.
- Louis nem tudta, hogy azt tervezed, hogy hazaköltözöl, ugye? – kérdezi, amikor elérjük a repülőteret. Már azóta vártam, hogy ezt felhozza, mióta Louis tette tegnap este.
- Nem, még nem beszéltünk erről korábban.
- Itt fogsz maradni Amerikában, ugye?
- Nem, nem fogok – jelentem ki.
- Nem? – a hitetlenség tiszta a hangjában.
- Nem, az előbb mondtam, hogy nem? – kezdek bosszús lenni.
- Szóval akkor ő jön Angliába? Nagyon szeretném, ha mindketten közel lennétek.
- Nem akar Angliába jönni, anya.
- Az egyikőtöknek kompromisszumot kell kötnie, Harry.
- Amiről beszélünk, az évek múlva lesz amúgy is, kitudja, mi fog történni addig – nyögök fel, majd leparkolok a leálló sávba, és felcsavarom a fűtést.
- Mit akar ez jelenteni?
- Azt jelenti, lehet, hogy nem is leszünk együtt.
- Azt hittem, vele akarod leélni az életedet? Nem látod magadat vele?
- De, persze hogy igen. De nem tudom, hogy ő… mindegy. Ez kurvára hülyeség, nem akarok erről a szarról beszélni – nyögök fel. A fejem lüktet, túl korán van, hogy egy ilyen beszélgetést folytassak, főleg az anyámmal.
- Ő mi?
- Semmi, baszki – anya a homlokát ráncolja, mire felsóhajtok. – Rendben, lehet, hogy akkor nem akar velem lenni, ennyi – nézek ki az ablakon.
- Louis szeret téged, Harry.
- Igen, most… de ez nem jelenti azt, hogy mindig szeretni fog. Mi van, ha ez csak egy időszaka? Lázadás az anyja ellen – kísért ez a gondolat, és szar érzés ténylegesen kimondani hangosan.
- Nem hiszem. Még mindig itt van mindazok a dolgok után, amiket tettél vele. Én nem lennék veled, ha a helyében lennék.
- Köszi, anya – tényleg nem segít. A személyes beszélgetés nem a mi világunk.
- Csak mondom. Ha ez egy időszak, nem viselné el a te összes… csomagodat. Meg kell engedned magadnak, hogy boldog legyél. Ne kételkedj tovább az irántad való szerelmében – feleli anya. Elméletben jól hangzik, de ez nem olyan könnyű.
- Oké – válaszolom egyszerűen. Nem akarok semmi mást mondani.
Louis és én annyira különbözőek vagyunk. Csak néhány dolog van, ami közös bennünk. Igen, most működik nekünk, de alig. Amikor felhozta a jövőt tegnap este, az őszintén a szart is kiijesztette belőlem. Nem hiszem, hogy én egy jövőt tudok neki adni, nem azt, amit ő akar amúgy is. Én nem akarok házasságot, soha nem akartam és soha nem is fogok. Nem akarok gyerekeket, nem is szeretem a gyerekeket. Nem akarok Amerikában élni, vissza akarok menni Angliába. A probléma ezzel az egésszel az, hogy Louis-t sem akarom elveszíteni. Nem veszíthetem őt el, úgyhogy kibaszottul fogalmam sincs, mit kellene tennem.
- Mennem kell vagy lekésem a gépemet. Ígérd meg, hogy mindent megteszel, hogy jól bánj vele. Louis jó neked – mondja anya, aztán mindketten kiszállunk az autóból.
Mellé sétálok, majd előre-hátra hintázok a csizmám sarkán.
- Szeretlek, Harry – feleli sírva, és szorosan megölel.
- Én… én is szeretlek, anya – mondom, aztán visszaölelem őt. Majdnem kijavítom magamat és visszaszívom az „is”-t, de ez egy különleges dolog csak Lou-nak és nekem.
- Felhívlak, amikor leszálltam – ígéri meg, én pedig intek neki, mielőtt visszaszállok a kocsiba. A mellkasomat száz kilóval nehezebbnek érzem, miközben hazavezetek, azon gondolkozva, hogy milyen fajta jövőt nyújthatnék a fiúnak, akit szeretek.

Chapter 139

Sziasztok! :)

Először is bocsánat a késésért, csak ma reggeltől van tárgyfelvétel, így tegnap este az órarendemet terveztem, aztán pedig teljesen kiment a fejemből, hogy hoznom kellett volna a részt. Remélem, elnézitek, kissé szét vagyok esve így a vizsgaidőszak közeledtével :'D A fejezetről pedig... hát szerintem tetszeni fog nektek, egy kis nyugalom van benne az előzőek káosza után. Kíváncsi vagyok a véleményetekre ;) A drukkolást a héten pedig köszönöm szépen, de még ne hagyjátok abba, jövőhét pénteken lesz egy gazdasági jog vizsgám :')

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 139

 
Harry meg sem rezzen, miközben végighúzom a sebein a nedves törölközőt. Bemártom a törölközőt a vízzel teli mosdóba, megkísérelve felhígítani a vért a fehér anyagról. Felnéz rám, ahogy fölé állok. A fürdőkád szélén ül, én pedig a lábai között állok. Még egyszer feltartja a kezét.
- Szereznünk kell valamit, amit ráteszünk a nagyujjadra – mondom neki, miközben kicsavarom a törölközőt, hogy kipréseljem a felesleges vizet.
- Rendben lesz – feleli Harry.
- Nem, nézd, milyen mély. A bőr már így is tiszta heg, te meg folyamatosan csak felszakítod – szidom őt le. Nem mond semmit, csak az arcomat tanulmányozza. – Mi az? – kérdezem tőle. Levezetem a rózsaszín vizet, aztán várok rá, hogy válaszoljon.
- Semmi… – hazudja.
- Mondd el.
- Csak nem tudom elhinni, hogy elfogadod a szarságaimat – feleli.
- Én sem – mosolyodom el.
- Ez sok szarság, amit elfogadsz.
- Igen, az… – mondom, és figyelem, ahogy megjelenik a homlokráncolás az arcán. – Bár megéri – teszem hozzá, komolyan is gondolva.
Harry elmosolyodik, majd kezemet az arcához teszem, végighúzva a nagyujjam párnáját a gödröcskéjén.
- Persze hogy meg – nő meg a mosolya. – Le kell zuhanyoznom – szólal meg, aztán feláll. Leveszi a pólóját, mielőtt lehajol, hogy megnyissa a zuhanyzónál a vizet.
- Akkor a szobában leszek – mondom neki.
- Várj… miért? Zuhanyozz velem?
- Anyukád a másik szobában van – magyarázom csendesen.
- És… ez csak egy zuhany. Kérlek?
Nem tudom visszautasítani őt, tudja ezt. A vigyor az arcán, miközben legyőzötten felsóhajtok, bizonyítja ezt.
- Oké – felelem, majd hátat fordítok neki. Lecipzárazom a nadrágomat, ami a padlóra esik.
- Tetszik az az öltöny – mondja nekem, aztán leveszi a nadrágját és a bokszerét. Megpróbálok nem a meztelen testére bámulni, ahogy lecsúsztatom a bokszeremet. Amikor teljesen meztelen vagyok, Harry belép a zuhanyzóba, kinyújtva nekem a kezét. Szemei végigpásztázzák a testemet.
- Mi az? – próbálom meg eltakarni magamat a karjaimmal.
- Gyönyörűen nézel ki – feleli. Nem válaszolok neki, majd megfogom a szivacsot, és a bőrömhöz dörzsölöm. – Hadd csináljam én – veszi el tőlem, aztán befedi szappannal.
Harry letérdel, én pedig nem tehetek a libabőrről, ami megjelenik a bőrömön annak a látványára, ahogy előttem van a térdein. A szivacs felfelé halad a combomon, lassan körözve. Csak Harry tudja ilyen intimmé tenni a testem megmosását. Van egy közvetlen vonala a hormonjaimhoz. Közel teszi arcát a bőrömhöz, én pedig megpróbálok nem vonaglani, miközben ajkai megérintik a bal csípőmet. Egyik kezét a combom köré fonva tartja egy helyben tartva engem, ahogy ugyanazt megcsinálja a jobbal is.
- Add ide a zuhanyrózsát – mondja, kiszakítva engem perverz gondolataimból.
- Mi?
- Add ide, a zuhanyrózsát – ismétli meg.
Bólintok, aztán leemelem a fémet a kampóról, és neki adom. Harry csillogással a szemében néz fel rám, a víz lecsöpög az orráról, miközben elfordítja a zuhanyrózsát a kezében, egyenesen az alhasamra.
- Mit… mit csinálsz? – vinnyogom, ahogy lejjebb mozdítja a tárgyat. A meleg víz lüktet a bőrömnél, én pedig várakozva figyelek.
- Ez jó érzés? – kérdezi, miközben a víz a gyomrom alsóbb részére megy.
Bólintok.
- Ha úgy gondolod, hogy ez jó érzés most, nézzük meg, milyen érzés, ha lejjebb mozdítjuk, csak egy kicsit – mondja csábítóan. A testemben lévő összes sejt felébredt, a bőröm alatt táncolva, miközben Harry incselkedve kínoz engem. Megugrom, ahogy a víz hozzám ér, mire Harry elvigyorodik. – Ez milyen érzés, bébi? Lejjebb kellene egy kicsit mozdítanom… vagy talán feljebb? – kötekedik.
Olyan jó érzés a víz, sokkal jobb, mint azt valaha feltételeztem volna. Ujjaim Harry hajába fonódnak, és a fogaim közé veszem az alsó ajkamat, hogy elfojtsam a nyögéseimet. Az anyja a másik szobában van, de nem tudom rávenni magamat, hogy megállítsam Harryt, ez túl jó érzés.
- Louis… – puhatolódzik Harry válaszért.
- Ugyanaz… maradj ott – lihegem, mire felkuncog, közelebb nyomva hozzám a vizet, hogy több nyomást adjon.
Amikor megérzem Harry puha nyelvét átfutni rajtam éppen a víz alatt, majdnem elveszítem az egyensúlyomat. Ez túl sok, ahogy a nyelve a lüktető vízzel együtt dolgozik, és remegnek a térdeim.
- Harry… nem bírom… – nem vagyok biztos benne, mit próbálok meg mondani, de nem tudom befejezni a mondatomat. Nyelve gyorsabban mozog körbe a farkam végén, én pedig meghúzom a haját, erősen. A lábaim elkezdenek remegni, majd Harry a kád padlójára ejti a zuhanyrózsát, így mindkét kezét használhatja, hogy megtartson. Az egész farkamat a szájába veszi. – Baszki – káromkodok csendesen, hálásan a zuhany zajáért, ami elnyomja a nyögéseimet. Érzem őt nekem mosolyogni, mielőtt tovább folytatja, hogy átküldjön a határon. Szemeim összecsukódnak, miközben darabokra hullok gyakorlott szájától. Másodpercekkel később feláll, és derekam köré fonja karjait, hogy megtámassza a testemet, amíg nem vagyok képes visszatérni eufórikus állapotomból.
Fejem a mellkasánál pihen, és megborzongok. Visszalépek, aztán lehajolok, felvéve a zuhanyrózsát a padlóról, hogy visszategyem oda, ahová tartozik. Nem akarok belegondolni abba, hogyan tanulta meg, milyen élvezetes lehet ennek a használata.
- Szerintem most már tiszta vagy – mosolyodik el, megnyalva az ajkait.
- Én is azt mondanám – lehelem, majd megfogom a sampont.
Amint mindketten tiszták vagyunk és készek, hogy kimenjünk, végighúzom az ujjaimat a hasizmán, átrajzolva a koponya mintát. A kezem lejjebb kúszik, de Harry ujjai megfogják a csuklómat, hogy megállítsanak.
- Anya csak a másik szobában van. Legyen egy kis önuralmad – ugrat, mire megütöm a karját, mielőtt kiszállok a zuhanyzóból és megfogom a törölközőt. – Tudom, hogy nekem nehéz ellenállni, de gyakorolnod kell egy kis önuralmat, Lou – suttogja egy nagy, hülye vigyorral.
- Mondja ezt az, aki az előbb… – pirulok el, képtelenül arra, hogy befejezzem a mondatot.
- Tetszett, nem? – húzza fel a szemöldökét, mire a szememet forgatom.
- Menj, hozd be a ruháimat a szobából – mondom neki főnökösködő hangon.
- Igenis, uram – tekeri a törölközőt a dereka köré, aztán eltűnik a párás fürdőből. Végighúzom a kezemet a tükrön, miután megszárítom ázott hajamat egy törölközővel.
A mai nap egy mozgalmas és nagyon stresszes karácsony volt. Ma este később felhívom Liamet, miután beszéltem Harryvel arról, amit mondott, hogy visszaköltözik Angliába az egyetem után. Ezt még soha nem említette nekem, és majdnem elfelejtettem ezt ebben a nagy káoszban.
- Tessék – adja át nekem a halom ruhát, majd egyedül hagy a fürdőszobában, hogy felöltözzek.
Le vagyok nyűgözve, hogy egy szűk bokszeralsónadrágot találok a melegítő és az egyik tiszta, fekete pólója között. Nem vehetem fel azt, amit ma volt rajta, mert tönkretette a vér. Amint felöltözöm, követem Harry és Anne hangját a konyhába.
- Nem fogok bocsánatot kérni, hagyj békén – feleli Harry.
- Rendben, abbahagyom. Csak azért, mert elmegyek holnap, és a karácsony már így is tönkrement – mondja Anne a fiának.
A korábbi fejfájásom visszatér, majd töltök magamnak egy pohár vizet, remélve, hogy egyikőjük sem fogja tudomásul venni a jelenlétemet a szobában.
- Éhes vagy? – kérdezi tőlem Harry.
- Nem igazán – iszom meg az egész pohár vizet, aztán újratöltöm.
- Mikor indul a géped holnap? – fordul Harry az anyjához.
- Reggel hétkor.
- Akkor ötkor kell elindulnunk innen – nyög fel.
- A következő karácsonykor ti jöttök Angliába, nincs kifogás – dörzsöli meg a halántékát Anne, majd elmosolyodik.
A Harryvel való karácsony gondolata egy év múlva megremegteti a gyomromat. Első alkalommal, mióta találkoztam vele, látok vele egy jövőt. Nem feltétlenül adoptálni gyerekeket és összeházasodni, de most az egyszer érzek elég biztonságot a felém való érzéseivel kapcsolatban, hogy képes legyek egy évet előrenézni a jövőnkbe.
- Felhívom Robint, aztán azt akarom, hogy legyen egy szép esténk, már ami maradt belőle – feleli Anne, majd elveszi a telefonját a kisasztalról.
- Kiabálj, amikor befejezted – mondja neki Harry, és megfogja a kezemet, hogy a hálószobába vezessen. Feltételezem, nem akarja hallani az anyja beszélgetését a párjával, függetlenül attól, milyen boldognak nézett ki, amikor megtudta, hogy Anne találkozgat valakivel.
Harry becsukja a hálószobaajtót, aztán az ágy szélére ül, miközben én megfogom a piszkos ruháit és a szennyestartóba teszem.
Tudom, hogy elég stresszes volt a mai nap, de beszélnem kell vele a terveiről a lediplomázás után. Ha nem teszem meg most, valószínűleg el fogom veszíteni a bátorságomat, vagy eltérít egy másik katasztrófa.

Chapter 138

Sziasztok! :)

Már itt is van a fejezet, és hát... nem is tudom, hogy mit mondjak így, az átolvasása után. Őrület, talán ez a legjobb szó rá. Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. És még annyit kérnék, hogy jövőhéten kedden, csütörtökön és pénteken drukkoljatok nekem, jön az újabb zh hét :'D Ó, és előre is boldog Mikulást! :D ❤

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 138

 
- Harry – csattan fel Anne.
- Mi van? Csak felteszek egy kérdést – feleli.
Meg tudom mondani, hogy Ken magában vitatkozik azon, reagáljon-e Harry beszólására. Nagyon remélem, hogy úgy dönt, nem.
- Hagyd abba – súgom Harrynek.
- Ne legyél goromba – mondja neki Anne.
- Semmi gond – szólal meg Ken, majd iszik egy kortyot a vizéből.
Karen arca sápadt, Liam pedig a hatalmas televízióra bámul a falon…
- Tudom, hogy semmi gond – mosolyodik el Harry.
- Csak dühös vagy, úgyhogy rajta, mondd, ami tetszik – feleli Ken. Nem kellett volna ezt mondania.
- Dühös? Nem vagyok dühös. Bosszús és szórakozott igen, de mérges, nem – mondja Harry nyugodtan.
- Mi szórakoztat? – kérdezi Ken. Ó, Ken, csak hagyd abba a beszédet.
- Szórakoztat a tény, hogy úgy viselkedsz, mintha soha semmi sem történt volna, mintha nem lettél volna egy hatalmas fasz. Nevetségesek vagytok – magyarázza.
- Átléped a határt – feleli Ken. Jézusom, Ken.
- Igen? Mióta döntöd el te, hogy hol a határ? – provokálja Harry.
- Ez az én otthonom, Harry, ezért döntöm el én – válaszol Ken.
Harry azonnal talpra ugrik, megfogom a karját, hogy megállítsam őt, de könnyen leráz engem. A pohár boromat az asztalra teszem mellém, aztán felállok.
- Harry, hagyd abba – könyörgök, és újra megfogom a karját.
Minden jól ment, kínosan, de jól, Harrynek meg egy durva megjegyzést kellett tennie. Tudom, hogy mérges az apjára a hibáiért, de a karácsonyi ebéd nem a megfelelő időpont arra, hogy ezt felhozza. Harry és Ken már elkezdték rendbe hozni a kapcsolatukat, és ha Harry nem hagyja abba most, sokkal rosszabb lesz.
- Azt hittem, túlléptünk ezen, eljöttél az esküvőre? – kérdezi Ken, majd feláll. Csak néhány lépésnyire vannak egymástól, és tudom, hogy ez nem fog jól végződni.
- Továbblépni min? Be sem ismertél semmit! Csak úgy teszel, mintha nem történt volna meg! – Harry most már kiabál.
A fejem kavarog, és azt kívánom, bárcsak soha ne javasoltam volna nekik, hogy jöjjenek el. Ismét egy újabb családi veszekedést okoztam.
- A mai nap nem az a nap, amikor ezt kellene megbeszélnünk. Jól éreztük magunkat, neked meg el kellett kezdened velem egy veszekedést – feleli Ken.
- Mikor van az a nap akkor? – kérdezi Harry, majd felemeli a kezeit a levegőbe.
- Nem karácsonykor, évek óta nem láttam anyádat, és ez az az alkalom, amikor azt választottad, hogy veszekedj velem? – mondja Ken a fiának.
- Évek óta nem láttad őt, mert kibaszottul leléptél! Otthagytál minket a semmivel, kurva pénz nélkül, autó nélkül, semmivel! – kiabálja Harry, aztán az apja arcába lép.
- Pénz nélkül? Minden hónapban küldtem pénzt! Sok pénzt! És anyád nem fogadta el az autót, amit felajánlottam neki! – kiáltja vissza Ken, arca piros a dühtől.
- Hazug! Szart se küldtél, ezért laktunk abban a szar házban és dolgozott anya ötven órát egy héten!
- Harry… Ken nem hazudik – szól közbe Anne.
- Mi? – fordul Harry Anne-hez.
Ez egy katasztrófa. Egy sokkal nagyobb katasztrófa, mint amire számítottam.
- Ken küldött pénzt, Harry – magyarázza meg Anne.
- Hol van a pénz akkor? – kérdezi Harry az anyjától, a hitetlenség tiszta a hangjában.
- A tandíjadat fizettem – magyarázza.
- Azt mondtad, apám fizette a tandíjat! – kiabálja Harry.
Fáj érte a szívem.
- Igen, a pénzzel, amit küldött, amit eltettem éveken át – mondja a fiának.
- Mi a fasz? – dörzsöli meg Harry a homlokát a kezével. Megmozdulok, hogy mögé álljak, aztán ujjaimat átfűzöm a szabad kezén.
- Nem használtam fel mindet a tandíjadra, a számlákat is kifizettem.
- Miért nem mondtad el nekem? Kifizetném a saját tandíjamat! Apámnak kellene fizetnie! Akkor is elhagytál minket, akár küldtél pénzt, akár nem! Leléptél anélkül, hogy akár ejtettél volna egy kibaszott hívást az istenverte születésnapomon – fordul Harry Kenhez.
- Mit kellett volna tennem, Harry? Ott maradni? Részeges voltam, egy hitvány részeges, és ti ketten jobbat érdemeltetek annál, mint amit én tudtam volna adni. Azután az éjszaka után… tudtam, hogy mennem kell – mondja Ken, felesleges nyál gyűlik össze a szája sarkában és gyorsan pislog. Harry teste megmerevedik, légzése pedig felgyorsul.
- Ne beszélj arról az éjszakáról! Az miattad történt! – ordítja Harry, majd kezét kihúzza az enyémből.
Anne mérgesnek néz ki, Liam rémültnek, Karen pedig már sír. Rájövök, hogy én vagyok az, akinek ezt meg kell állítania.
- Tudom, hogy miattam! Nem tudod, mennyire szeretném visszacsinálni, fiam, az az éjszaka az elmúlt tíz évben kísértett! – feleli Ken, egyértelműen megpróbálva nem sírni.
- Kísért téged? Mit gondolsz, milyen volt nekem látni azt a szart?! Kibaszottul láttam azt megtörténni, te pöcs! Én voltam ott, hogy feltakarítsam a kurva vért a padlóról, amíg te kint leittad magad! – szorítja ökölbe a kezét Harry.
Karen felzokog és eltakarja a száját, mielőtt elhagyja a szobát. Nem hibáztatom őt. Észre sem vettem, hogy sírok, amíg a meleg könnyek el nem érték a mellkasomat. Volt egy olyan érzésem, hogy valami ma történni fog, de semmi ilyesmi.
- Tudom, Harry! Tudom! Nincs semmi, amit tehetek, hogy kitöröljem ezt! Most már józan vagyok! Évek óta nem ittam! Nem hozhatod fel ezt ellenem örökké! – teszi a levegőbe a kezeit Ken.
Anne felsikolt, ahogy Harry hirtelen az apjára támad, Liam odasiet, hogy megpróbálja megállítani Harryt, de elkésett. Harry a vitrinszekrénynek löki Kent, a kicseréltnek, amit Harry tört össze hónapokkal ezelőtt.
Ken megfogja Harry pólóját és megpróbálja visszatartani őt, miközben Harry ökle összekapcsolódik az apja állával. Én lefagyottan állok, mint mindig, ahogy Harry megtámadja a saját apját. Kennek sikerül megfordítania magát és Harryt, mielőtt Harry még egyszer megütné őt, Harry ökle a szekrény ajtaját üti át. Kitörök mozdulatlan állapotomból, és a kezembe szorítom Harry pólóját. Karja visszarándul, az asztal mellé lökve engem. A pohár vörösborom felborul, beterítve az öltönyömet.
- Nézd meg, mit tettél! – kiabál Liam Harryre, majd mellém siet. Anne arcán rémült kifejezés van, Ken pedig a törött szekrényére néz, aztán rám, miközben Harry abbahagyja támadását az apja ellen, és megfordul, hogy szemben legyen velem.
- Jól vagy? – kérdezi, mire bólintok.
Nem esett semmi bajom, hogy tönkrement a pólóm, az túl jelentéktelen, hogy megemlítsem ennek a káosznak a közepén. Anne az ajtónál áll, egy gyilkos pillantással ajándékozva meg a fiát.
- Menj arrébb – csattan fel Harry Liamre, majd elfoglalja a helyét mellettem. – Jól vagy? Azt hittem, hogy Liam vagy – feleli, aztán arcom mindkét oldalára teszi sérült kezeit.
- Jól vagyok – ismétlem meg, és elmozdulok érintésétől.
- Távozunk – morogja, majd derekam köré fonja karját. Még egyszer elhúzódok tőle.
Átnézek Kenre, miközben a ragyogó fehér ingének ujját használja, hogy letörölje a vért a szájáról.
- Itt kellene maradnod, Louis – javasolja Liam.
- Kibaszottul ne kezdegess velem, Liam – figyelmezteti őt Harry, de Liam nem tűnik ijedtnek. Annak kellene lennie.
- Harry, hagyd abba most – csattanok fel, mire kifújja a levegőt, de nem vitatkozik. – Rendben leszek – mondom Liamnek. Harry miatt kellene aggódnia.
- Menjünk – sétál Harry az ajtó felé, visszanézve, hogy megbizonyosodjon arról, mögötte vagyok.
- Sajnálom… ezt az egészet – mondom Kennek, miközben követem Harryt ki az ajtón.
- Nem a te hibád, az enyém – feleli, aztán elfordul, hogy a konyhába menjen.
Anne csendben marad Harryvel és velem együtt, ahogy Harry beindítja az autót.
Megfagyok, a bőrülés hideg, és a nedves pólóm sem segít. Teljesen felcsavarom a fűtést, Harry pedig rám néz, de én az ablakon koncentrálok ki. Nem tudom eldönteni, hogy mérgesnek kellene-e rá lennem. Tönkretette az ebédet, és szó szerint mindenki előtt megtámadta az apját. Azonban együtt érzek vele. Olyan sok mindenen ment át, és az apja minden problémájának a gyökere. A rémálmoknak, a dühnek, a tisztelete hiányának az emberek felé. Soha nem volt senkije, aki megtanította volna neki, hogyan legyen férfi.
Amikor Harry a combomra teszi a kezét, nem mozdítom el. A fejem lüktet, és nem tudom elhinni, hogy minden milyen gyorsan felfokozódott. Azt hittem, legalább megpróbál kedvesnek lenni ma, de jobban tudhattam volna. Ken házában tölteni a karácsonyt Harryvel és Anne-nel recept volt a katasztrófára.
- Harry, beszélnünk kell arról, ami az előbb történt – szólal meg Anne, miközben Harry kikanyarodik az apja utcájából.
- Nem, nem kell – válaszolja.
- De igen, kell. Túllépted a határt.
- Én léptem túl a határt? Hogy tudsz mindent elfelejteni, amit tett?
- Nem felejtettem el semmit, Harry. Úgy döntöttem, hogy megbocsátok neki, nem ragaszkodhatok a felé érzett haragomhoz. Ez a fajta harag felemészt, át fogja venni az irányítást az életed felett, ha hagyod. Ha ragaszkodsz hozzá, tönkre fog tenni. Én nem akarok úgy élni, boldog akarok lenni, Harry, és az, hogy megbocsátottam az apádnak, sokkal könnyebbé teszi azt, hogy boldog legyek – magyarázza meg Anne. Ereje soha nem okoz csalódást abban, hogy megdöbbentsen.
- Nos, én nem akarok megbocsátani neki. Azt hittem, hogy meg tudok, de a mai nap után nem.
- Semmit nem tett ma veled, provokáltad őt az italozásával minden ok nélkül – szidja le a fiát Anne.
- Nem kap felmentést, anya – amikor Harry elveszi a kezét a nadrágomról, vérfoltot hagy maga után.
- Ez nem a felmentésekről szól. Kérdezd meg magadtól ezt, mit kapsz attól, hogy ilyen dühös vagy rá? Hová vezet ez téged a véres kezeken és a magányos életen kívül?
Harry nem válaszol neki.
- Pontosan – feleli Anne, az út többi része pedig csendben telik.
Amikor visszaérünk a lakásba, egyenesen a hálószobába sétálok.
- Tartozol neki egy bocsánatkéréssel, Harry – hallom, ahogy Anne mondja, miközben egy szekrény becsukódik.
Leveszem a tönkretett pólómat, és hagyom, hogy a földre essen. Nem vagyok abban a hangulatban, hogy a rend miatt aggódjak. Kilépek a cipőmből, majd beletúrok a hajamba. Másodpercekkel később Harry kinyitja a hálószoba ajtaját, szemei a padlón lévő vörös foltos anyagra vándorolnak, aztán fel az arcomhoz.
- Annyira sajnálom, Lou. Nem akartalak úgy ellökni – áll elém, és kezeimet az övébe veszi.
- Tényleg nem kellett volna ezt csinálnod, nem ma.
- Tudom… megsérültél? – kérdezi, megtörölve sérült kezeit a fekete farmerjában.
- Nem – ha úgy érezném, hogy fizikailag bántott, sokkal nagyobb problémáink lennének.
- Annyira sajnálom. Azt hittem, hogy Liam vagy, és olyan dühös voltam – magyarázza meg, szemei könyörgőek.
- Nem szeretem, amikor olyan vagy, annyira mérges – szemeim megtelnek könnyel, miközben visszaemlékszem Harry kezére, ahogy összetörte az üveget a szekrényen.
- Tudom, bébi, soha nem bántanálak szándékosan. Tudod ezt, ugye? – kissé behajlítja a térdeit, hogy szemmagasságban legyen velem.
Nagyujja mintákat rajzol a halántékomon, én pedig lassan bólintok. Tényleg tudom, hogy soha nem bántana engem, fizikailag legalábbis. Ezt mindig is tudtam.
- Miért tettél megjegyzést az italozására először is? Olyan jól alakultak a dolgok – kérdezem.
- Mert úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna, egy kibaszott kérkedő fasz volt, anya meg egyetértett vele. Valakinek ki kellett állnia érte – magyarázza meg, hangja szöges ellentéte annak, amilyen harminc perccel ezelőtt volt, amikor az apja arcába üvöltött.
Fáj a szívem érte, ez volt az ő módja, hogy megvédje az anyját. Egy rossz mód, de Harrynek ez az egyetlen, amit ismer. Amikor elhúzza a haját a homlokáról, a vér foltot ejt a bőrén.
- Próbálj meg elgondolkozni azon, hogy apukádnak milyen érzés ez, örökké ezzel a bűntudattal kell élnie, Harry, te pedig semmivel sem könnyíted meg neki. Nem azt mondom, hogy nem kellene mérgesnek lenned, mert kellene, de az összes ember közül neked kellene a megbocsátóbbnak lenned.
- Én… – kezdi el, de félbeszakítom őt.
- És abba kell hagynod az erőszakot. Egyszerűen nem verheted meg az embereket minden alkalommal, amikor feldühítenek. Ez nem helyes, és egyáltalán nem szeretem.
- Tudom – néz le a betonpadlóra.
- Rendbe kell hoznunk téged, az ujjperceid még mindig véreznek – sóhajtok fel, majd enyémbe véve kezeit a fürdőbe vezetem őt, hogy megtisztítsam a sebeit, ami olyan érzés, mintha ezredjére csinálnám, mióta találkoztam vele.

Chapter 137

Helló! :)

Már hoztam is a fejezetet, ami eléggé... feszült majdhogynem egészen végig. Most megint jön a szokásos őrület, úgyhogy kíváncsi vagyok a véleményetekre. Az elején van, hogy hogyan csinálja meg Louis a haját, quiff-be, erre nem igazán találtam magyar szót, úgyhogy csak írjátok be a google-ba, és egyből megértitek, milyen az :) Azt hiszem, most nincs más mondanivalóm, nem is húzom az időt :D

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 137

Úgy döntök, hogy ma a homlokomba fésülöm a hajamat, hogy kipróbáljak valami mást, de furcsán néz ki, úgyhogy végül quiff-be csinálom meg, mint mindig. Túl sok időt veszek igénybe, hogy elkészüljek, ami valószínűleg azért van, mert közeledik az idő a távozáshoz. A fürdőszobában lévő párából, amikor először beléptem, tudom, hogy Anne már lezuhanyozott, ami jó, mert nem fogom elfoglalni előle a fürdőszobát. Ideges vagyok a mai nap miatt, és hogy hogyan fog menni. Remélem, Harry a legjobban fog viselkedni, vagy legalább megpróbál.
- Élsz még? – hallatszik át Harry hangja az ajtón.
- Igen, majdnem kész vagyok – válaszolok, aztán még egyszer megmosom a fogamat, mielőtt kilépek a fürdőből.
- Gyorsan lezuhanyozok, aztán mennünk kell, ha még mindig apámhoz akarsz menni – mondja Harry, amikor belépek a szobába.
- Oké, felöltözök, amíg a zuhanyzóban vagy.
Miután elhagyja a szobát, a szekrényhez sétálok és kiveszem a fekete öltönyt, amit azért vásároltam, hogy ma felvegyem. A fekete anyag vastag. Visszaveszem a nyakláncot a komódról, majd felteszem. Minden egyes alkalommal megremeg a gyomrom, amikor elolvasom a tökéletes szavakat.
Nem tudom eldönteni, hogy milyen cipőt húzzak, ha öltönycipőt veszek fel, valószínűleg túl elegánsan fogok kinézni. A fekete Vans mellett döntök, aztán várok Harryre, hogy kijöjjön a zuhanyzóból. Percekkel később kinyitja az ajtót, csak egy törölközőt kötve a dereka körül. Ó. Nem számít, hányszor látom őt, még mindig eláll a lélegzetem a látványára. Harry félmeztelen testére bámulva nem értem, hogy a tetoválások eddig hogyhogy nem tetszettek.
- Szent szar – mondja, miközben szemei fel-le pásztázzák a testemet.
- Mi az?
- Te hihetetlenül… ártatlannak nézel ki.
- Ez jó vagy rossz? Karácsony van, nem akartam illetlenül kinézni – magyarázom meg, bizonytalanul, hogy mit választottam felvenni.
- Jó. Nagyon jó – nyelve átsiklik az alsó ajkán, nekem pedig el kell néznem, mielőtt elkezdünk valamit, amit nem kellene befejeznünk. Nem most legalábbis.
- Köszönöm. Te mit veszel fel?
- Amit mindig szoktam.
- Ó.
- Nem öltözök ki ahhoz, hogy átmenjek apám házába.
- Tudom… talán felvehetnéd azt az inget, amit anyukád vett neked karácsonyra? – ajánlom még akkor is, ha tudom, hogy nem fogja.
- Ez nem fog megtörténni – feleli, majd elsétál, hogy levegye a fogasról a farmerét. Az akasztó leesik a földre, Harry meg otthagyja. Úgy döntök, hogy nem mondok semmit, helyette elsétálok a szekrénytől, miközben Harry törölközője a padlóra esik.
- Kimegyek anyukádhoz – mondom neki, és megpróbálom kényszeríteni magamat, hogy ne nézzek le a testén.
- Ahogy gondolod – vigyorogja, én pedig elhagyom a szobát.
Amikor megtalálom Anne-t a nappaliban, piros egybe szoknyát és fekete magas sarkút visel, egészen más a tőle megszokott melegítőtől.
- Olyan gyönyörűen nézel ki – mondom neki.
- Biztos vagy benne? Túl sok a sminkkel meg mindennel együtt? – kérdezi idegesen.
- Nem, egyáltalán nem. Nagyszerűen nézel ki – biztosítom őt, tényleg nagyon jól néz ki.
- Nem az, hogy érdekel, tényleg, csak nem akarok rosszul kinézni, amikor meglátom az ex-férjemet annyi év után – mosolyodik el.
- Biztosan nem nézel ki rosszul – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Készen vagytok? – kérdezi Harry, amikor csatlakozik hozzánk a nappaliban.
Haja még mindig nedves, de valahogy sikerül tökéletesen kinéznie. Teljesen feketében van, beleértve a fekete Converse-t, amit Seattle-ben viselt. Elfelejtettem elmondani neki, mennyire tetszenek. Harry megfogja a táskát, amelyben az ajándékok vannak, majd az ajtóhoz áll, várva Anne-re és rám.
- Miért vagy ennyire kiöltözve? – kérdezi az anyjától útközben lefelé a liftben.
- Ünnep van, miért ne lennék?
- Csak furcsának tűnik, hogy…
- Anyukád gyönyörűen néz ki, Harry. Én éppen úgy kiöltöztem, mint ő – szakítom félbe Harryt, mielőtt mond valamit, ami tönkreteszi az anyja napját.
Az út alatt mindenki csendben van, még Anne is. Meg tudom mondani, hogy ideges, és jogosan. Hihetetlenül ideges lennék, ha a helyben lennék. Ahogy egyre közelebb érünk Ken házához, egyre idegesebb leszek. Tényleg csak egy nyugodt ünnepet akarok.
- Fázol? – kérdezi Harry, miközben az autópályára kanyarodik.
- Egy kicsit – mondom neki. Felveszi a fűtést, az autóban pedig marad a csend.
Amikor Harry Ken házához kanyarodik, Anne-nek eláll a lélegzete.
- Ez a háza? – tátja el a száját.
- Aha. Mondtam, hogy nagy – feleli Harry, aztán leállítja a kocsit.
- Nem hittem, hogy ilyen nagyra gondoltál – mondja csendesen Anne.
Harry éri el először a járdát, így megvárja Anne-t és engem, mielőtt felsétál a lépcsőn, ami a hatalmas házhoz vezet. Látom a nyugtalanságot az arcán, ahogy megnyomja a csengőt. Kezét az enyémbe veszem, hogy megpróbáljam megnyugtatni őt, ő pedig egy kicsi, de észrevehető mosollyal néz le rám.
Karen nyitja ki az ajtót egy barátságos mosollyal. Harry sétál be először Anne-nel, én mögötte megyek, kezemmel még mindig az övében.
- Köszönöm, hogy eljöttetek – szólal meg. Először Anne-t közelíti meg. – Helló, Karen vagyok. Annyira örülök, hogy találkoztunk. Nagyra értékelem, hogy eljöttél – Karen teljesen nyugodtnak látszik, de már elég jól megismertem őt ahhoz, hogy tudjam, nem ez a helyzet.
- Anne vagyok, én is örülök, hogy találkoztunk – feleli Anne.
Ken csatlakozik hozzánk a nappaliban, majd megáll léptében az ex-felesége látványára. Én Harryhez hajolok, és remélem, Liam elmondta Kennek, hogy jövünk.
- Helló, Ken – Anne hangja erős.
- Anne… wow… helló – dadogja.
Anne elégedettnek tűnik Ken reakciójával, és bólint egyet.
- Máshogy… nézel ki – mondja Anne.
Megpróbáltam elképzelni, hogy nézett ki akkoriban Ken, véreres szemek az italtól, izzadt homlok és sápadt arc, de képtelen vagyok.
- Igen… te is – feleli.
A kínos feszültségtől szédülök, és nagyon megkönnyebbülök, amikor Liam csatlakozik hozzánk.
- Nagyszerűen nézel ki – dicsér meg engem, aztán egy ölelésbe von. Harry fogása a kezemen szorosabb lesz, de sikerül elhúznom tőle, úgyhogy meg tudom ölelni Liamet.
- Te is nagyon jól nézel ki, Liam – mondom neki.
Kék nadrágot és fehér inget visel fekete nyakkendővel. Harry a derekam köré fonja a karját, majd visszahúz magához, közelebb, mint ezelőtt. Liam a szemét forgatja Harryre, aztán Anne-hez fordul.
- Helló, asszonyom, Liam vagyok, Karen fia. Nagyszerű, hogy találkoztunk – feleli udvariasan.
- Ó, kérlek, ne hívj asszonyomnak – nevet fel Anne, és folytatja. – Én is örülök, hogy találkoztunk. Louis már sokat mesélt rólad – mondja neki.
- Csak jó dolgokat, remélem – mosolyodik el Liam, mire Anne bólint.
- Többnyire – ugratja Anne.
Úgy tűnik, Liam bája enyhített egy kicsit a szobában lévő feszültségen.
- Éhesek vagytok már? Vagy várnunk kellene még az evéssel? – kérdezi a csapattól Karen. Senki nem válaszol, Harry pedig lenéz rám.
- Ehetünk most – felelem, mire Karen elmosolyodik.
Mindenki az étkezőbe sétál, és nem lepődöm meg, hogy az asztal tökéletesen meg van terítve. Szépen elrendezett ételek táljai borítják az asztalt. Egy hatalmas asztaldísz tele virágokkal és díszek vannak középen, minden tökéletesen néz ki. Karen mindig csodálatos házigazda.
- Kér valaki italt? Van egy nagyon finom vörösborom a borospincében – mondja Karen. Arca elpirul, ahogy rájön, mit kérdezett az előbb. Az alkohol határozottan egy érzékeny téma ebben a családban.
- Tulajdonképpen én szeretnék – mosolyodik el Anne.
Karen eltűnik, majd visszatér egy kinyitott üveg vörösborral. Elgondolkozom azon, hogy kérek egy pohárral, hogy lenyugtassam a kellemetlen érzést a gyomromban, de ellene döntök. Mindannyian helyet foglalunk, Anne Liam mellett, és senki sem szól egy szót sem, miközben megtöltjük étellel a tányérokat.
Liam szemkontaktust létesít velem, és meg tudom mondani, hogy azon vitatkozik magával, beszéljen-e vagy sem, egy kis bólintással ajándékozom meg. Nem akarom, hogy nekem kelljen megtörni a csendet. Eszek egy falatot a sonkából, Harry pedig a combomra teszi a kezét.
- Szóval mit gondolsz eddig Amerikáról? Először vagy itt? – kérdezi Liam Anne-től.
- Igen, először jöttem ide. Tetszik, nem akarnék itt élni, de tényleg tetszik. Tervezed, hogy itt maradsz Amerikában, amikor befejezed a sulit?
- Még nem vagyok biztos benne, a barátnőm New Yorkba költözik a jövőhónapban, úgyhogy ez attól függ, ő mit akar csinálni – feleli.
Önzőn remélem, hogy Liam nem költözik egyhamar New Yorkba.
- Én örülni fogok, amikor Harry végez, mert akkor hazaköltözhet – mondja Anne, mire a tányéromra ejtem a villámat. Minden szem rám szegeződik, én pedig bocsánatkérően elmosolyodom, mielőtt visszaveszem az evőeszközt.
- Visszaköltözöl Angliába, miután lediplomáztál? – kérdezi Liam Harrytől.
- Igen, persze – válaszol Harry nyersen.
Még semmilyen tervről nem beszéltünk az egyetem után, de az, hogy Harry visszaköltözik Angliába, egyszer sem futott át az agyamon. Ezt később meg kell beszélnünk, nem mindenki előtt.
- Ó – feleli Liam, egyenesen rám nézve.
- Szóval… hogy tetszik Amerika, Ken? Tervezed, hogy véglegesen itt maradsz? – kérdezi tőle Anne.
- Igen, tervezem. Imádok itt lenni. Itt fogok maradni életem hátralévő részében – válaszolja.
- Mindig utáltad Amerikát – mosolyodik el Anne, aztán iszik egy korty bort.
- Igen… utáltam – mosolyog rá félig vissza Ken.
Karen és Harry mindketten kellemetlenül mocorognak a helyükön, én pedig arra koncentrálok, hogy megrágjam a számban lévő darab krumplit.
- Van valakinek valami mondanivalója Amerikán kívül? – forgatja a szemét Harry. Óvatosan megrúgom őt az asztal alatt, de nem veszi tudomásul.
- Milyen volt a kiruccanásod Seattle-be, Louis? – kérdezi tőlem Karen.
Már meséltem neki róla, de tudom, hogy csak megpróbál beszélgetést kezdeményezni, hogy ismét elmondhassam. Amint mindenki befejezi az evést, segítek Karennek a konyhába vinni az edényeket. Úgy tűnik, elgondolkozott, így nem erőltetem a beszélgetést, miközben feltakarítjuk a konyhát.
- Szeretnél még egy pohár bort, Anne? – kérdezi Karen, amint mindannyian átmegyünk a nappaliba, hogy kinyissuk az ajándékokat. Harry, Anne és én az egyik kanapéra ülünk, Liam a székre, Karen és Ken pedig a másik kanapéra szemben velünk. Olyan érzés, mintha csapatokban lennénk, Liam meg a bíró.
- Igen, kérlek. Ez tényleg nagyon jó bor – válaszol Anne, majd odaadja Karennek az üres poharát, hogy megtöltse.
- Köszönöm, Görögországban vettük most nyáron, olyan csodálatos… – áll meg mondat közben. – Sajnálom, nem akartam… – keresi Karen a szavakat.
- Ó, nem, tényleg semmi baj. A bor kiváló – Anne minden tőle telhetőt megtesz, hogy megnyugtassa Karent.
Annyira megtapsolnám őt, amiért ilyen erős és megbocsátó. Hatalmas erőfeszítést tesz, hogy udvarias legyen, különösen, ha figyelembe vesszük a körülményeket. Karen azt a Kent kapta meg, aki soha nem volt meg Anne-nek. Karen megkapja a kirándulásokat Görögországba és az egész világon, egy hatalmas otthont, új autókat, és legfőképp megkap egy szerető és józan férjet.
- Bárki más? Louis, szeretnél egy pohárral? – kérdezi Karen, miután töltött Liamnek egy pohár bort.
- Igen, kérlek – adom be végül a derekam. Szükségem lesz egy pohár borra, ha a nap továbbra is ilyen kínosan fog telni.
- Mi van veled, apa? Akarsz egy pohár bort? – jegyzi meg Harry. Mindenki tágra nyílt szemekkel és tátott szájjal néz rá. Megszorítom a kezét, hogy megpróbáljam elhallgattatni őt. – Mi az? Nem akarsz egy pohárral, apa? Biztos vagyok benne, hogy igen. Hiányzik, ugye? – folytatja egy gonosz mosollyal.

Chapter 136

Sziasztok! :)

Először is bocsánat, hogy csak ma hoztam a részt, sűrűbb volt a tegnapom, mint gondoltam, és fél 12-kor már nem bírtam rávenni magamat, hogy bekapcsoljam a gépem. Na, de mindegy, a lényeg, hogy már itt van. És mennyire édes és cuki fejezet lett ez, azt hiszem, most mindannyiunknak erre van szüksége az előző részek őrülete után :D De gondolom, senkit nem lepek meg azzal, ha azt mondom, az a karácsony se lesz egy egyszerű menet Kenék házában... Viszont ez még odébb van szerencsére, most élvezzétek ezt a kis nyugalmat. A kattintások száma pedig túllépte a 60.000-et, csodásak vagytok, tényleg! ♥

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 136

 
- Nem gondoltad, hogy maradni akarok? – kérdezem Harrytől, majd kezeit az enyéimbe veszem. Ezt már túl sokszor kérdeztem meg, mióta találkoztam vele.
- Nem, nem mindazok után, amiket tettem. Nem most, hogy tudsz mindent. Tudsz mindent – ismétli meg.
- Igen… tudok – ahogy kimondom a szavakat, rájövök, milyen felszabadító ez.
Többé már nem kell aggódnom, hogy a titkok Harry múltjából utolérnek minket. Többé már nem kell várnom, hogy valaki elejtsen egy gránátot rám. Tudok mindent. Végre tudok mindent, amit Harry eddig rejtegetett. Nem tehetek róla, de arra a mondásra gondolok, hogy „néha jobb a sötétben maradni, mint elvakítva lenni a fénytől”. Nem hiszem, hogy ez vonatkozik rám most, zavarnak a dolgok, amiket tett, de szeretem őt, és úgy döntöttem, nem engedem, hogy a múltja hatással legyen ránk többé.
- Mit gondolsz? Van bármi kérdésed a jegyzetben lévő akármelyik dologról? – ül le az ágy szélére, én meg a lábai közé állok. Megfordítja kezeimet az övében, és kis mintákat rajzol a tenyereimre, miközben támpontokat keres az arcomon, hogy hogyan érzek ezzel az egésszel kapcsolatban.
- Nem… Csak azt kívánom, hogy bárcsak tudnám, mi történt Dianával… de nincs más kérdésem.
- Végeztem azzal, hogy az az ember legyek, tudod ezt, ugye? – már elmondtam neki ezt, de tudom, hogy újra hallania kell.
- Tudom ezt. Tényleg tudom, babe – szemei az enyémekhez villannak a szóhasználatra.
- Babe? – húzza fel szemöldökét.
- Nem tudom, miért mondtam ezt – pirulok el.
Soha nem hívtam őt sehogy, csak Harrynek vagy Haz-nak, nem tudom, az imént miért tettem. Én imádom, amikor ő úgy hív engem, de kétlem, hogy ő úgy szereti, ahogyan én.
- Nem… Tetszik – mosolyodik el.
- Már hiányzott a mosolyod – mondom neki. Ujjai abbahagyják a mozdulataikat.
- Nekem is hiányzott a tiéd. Nem mosolyogtatlak meg elégszer – ráncolja a homlokát.
Mondani akarok valamit, hogy eltüntessem a ráncokat az arcáról, de nem akarok hazudni neki. Nem mosolyogtat meg elégszer, ezt pedig tudnia kell.
- Igen… ezen dolgoznunk kell – felelem.
- Nem tudom, miért szeretsz engem.
- Nem számít, miért szeretlek, csak az, hogy szeretlek.
- A levél hülyeség volt, ugye?
- Nem! Abbahagynád az önutálatot? Csodálatos volt. Egymás után háromszor olvastam el. Tényleg boldoggá tett, hogy elolvastam azokat a dolgokat, amiket rólam gondoltál… rólunk.
- Tudtad, hogy szeretlek.
- Igen… de jó volt tudni a kis dolgokat, ahogy emlékeztél, mit viseltem. Az ilyen típusú dolgokat. Soha nem mondasz ilyen típusú dolgokat.
- Ó – úgy néz ki, mintha zavarban lenne.
Kissé még mindig nyugtalanító, hogy Harry a sebezhető fél a kapcsolatunkban. A szerep, amely mindig az enyém volt.
- Ne legyél zavarban – felelem. Karjait derekam köré fonja, majd az ölébe húz.
- Nem vagyok zavarban – hazudja. Egyik kezemmel beletúrok a hajába, a másik karomat pedig a válla köré teszem. Nem régen volt, hogy a karjaiban voltam, de olyan érzés.
- Szerintem igen – mutatok rá, mire felnevet, a nyakamba temetve a fejét.
- Milyen egy szenteste és szülinap. Ez egy rohadt hosszú nap volt – panaszkodik, amivel egyetértek.
- Túl hosszú. Nem tudom elhinni, hogy anyám idejött. Ő olyan ésszerűtlen.
- Nem igazán – feleli Harry, mire visszahúzódok, hogy ránézzek.
- Mi?
- Nem ésszerűtlen, tényleg. Igen, a rossz oldalról közelíti meg, de nem hibáztathatom őt azért, mert nem akarja, hogy velem legyél – mondja nekem.
- Mi? Mióta állsz az ő oldalán? – meg vagyok sértve. Kiálltam anyám előtt érte, értünk, most meg azt mondja nekem, hogy igaza van anyának.
- Soha nem mondtam, hogy az ő oldalán állok, de ha az én fiam lennél, soha nem engedném meg, hogy valaki olyannal legyél, mint én.
Morcosan nézek rá, aztán kimászom az öléből, hogy mellé üljek az ágyon.
- Ne nézz rám így, csak azt mondom, most, hogy belegondoltam az összes szarságba, amit tettem, nem hibáztatom anyádat, hogy azt gondolja, nem kellene együtt lennünk.
- Nos, szerintem nincs igaza, abbahagyhatnánk azt, hogy róla beszélünk? – nyafogom.
A bűntudat a korábban az anyámnak mondott durva szavaimtól megpróbál felszínre törni, nekem pedig elég érzelmi traumám volt mára. Az évre igazából. Az évnek mindjárt vége van, nem tudom elhinni.
- Igen. Miről szeretnél beszélni? – kérdezi.
- Nem tudom… nem róla… beszéljünk valami könnyedebbről. Például, hogy milyen romantikus tudsz lenni – mosolyodom el.
- Nem vagyok romantikus – kötekedik.
- De igen, egészen biztosan az vagy. A levél egy klasszikus volt – ugratom.
- Az nem levél volt, hanem egy jegyzet. Egy jegyzet, aminek csak egy bekezdésnek kellett volna lennie legfeljebb – forgatja a szemét.
- Persze, egy romantikus jegyzet akkor – mosolyodom el.
- Befognád? – nyög fel.
- Ez az, amikor idegesítesz, hogy kimondasd velem a nevedet? – nevetek fel. Harry túl gyorsan mozdul meg, hogy válaszoljak, megfogja a derekamat és az ágyra nyom, fölém kerülve, kezeivel a csípőmön.
- Nem, azóta már más módokat találtam ki, hogy kimondassam veled a nevedet – leheli, ajkai a fülemnél vannak. Az egész testem lángra lobban csak néhány szótól Harrytől.
- Csakugyan? – felelem zavaros hangon.
Diana arctalan alakja jelenik meg a fejemben, amitől felfordul a gyomrom.
- Azt hiszem, várnunk kellene, amíg anyukád nincs a másik szobában – ajánlom. Részben, mert több időre van szükségem, hogy visszaszokjak a kapcsolatunkba, de leginkább azért, mert Anne a másik szobában van. Elég kínos volt azt csinálni egyszer, amíg itt volt.
- Kirúghatom őt most – viccel, majd legördül rólam, hogy lefeküdjön mellém.
- Vagy kirúghatlak én téged.
- Nem mennék el, nem megyek el még egyszer. Ahogy te sem – a hangjában lévő meggyőződés megmosolyogtat.
- Szóval akkor ez az, befejeztük az előre-hátralépegetést? – kérdezem. Egymás mellett fekszünk, mindketten a plafont bámuljuk.
- Igen, ez az. Nincs több titok, nincs több távozás. Gondolod, hogy sikerül nem elhagynod engem legalább egy hétre?
Meglököm a vállát a karommal és felnevetek.
- Gondolod, hogy sikerül nem felidegesítened legalább egy hétre?
- Nem, valószínűleg nem – válaszolja, tudom, hogy mosolyog. Oldalra fordítom a fejemet, és valóban egy hatalmas vigyor van az arcán.
- Majd néha neked is velem kell maradnod a kollégiumomban. Hosszú az út.
- Kollégium? Nem fogsz kollégiumban lakni. Te itt laksz.
- Csak most jöttünk újra össze, igazán úgy gondolod, hogy jó ötlet, ha itt fogok lakni?
- Itt maradsz, nem beszélünk erről tovább.
- Nyilvánvalóan össze vagy zavarodva, hogy így beszélsz velem – mosolyodom el, aztán felemelkedve felkönyökölök, hogy ránézzek. – Nem igazán akarok a kollégiumban lakni, csak meg akartam nézni, hogy mit mondasz – vallom be.
- Nos, örömmel látom, hogy megint bosszantó vagy – feleli, majd felemelkedik, tükrözve mozdulataimat.
- Örömmel látom, hogy megint goromba vagy. Már kezdtem aggódni, hogy a romantikus levél után elvesztetted ezt a képességedet.
- Hívj még egyszer romantikusnak, és pont itt duglak meg, most, akár itt van anya, akár nem.
Szemeim kitágulnak, Harry pedig azt hiszem, hangosabban nevet fel, mint azt valaha hallottam tőle.
- Viccelek! Látnod kellene az arcodat! – ordítja. Nem tehetek róla, de vele nevetek. – Úgy érzem, mintha nem kellene nevetnünk mindazok a dolgok után, amik ma történtek – szólal meg, miután abbahagytuk.
- Talán ezért kellene nevetnünk – mondom, és komolyan is gondolom. Ez az, amit csinálunk, veszekedünk, aztán kibékülünk.
- A kapcsolatunk kissé elcseszett – mosolyodik el.
- Igen… csak egy kicsit – minden bizonnyal egy hullámvasút volt.
- De már többé nem, oké? Megígérem.
- Oké – hajolok oda, majd egy gyors csókot adok neki az ajkaira.
Bár ez nem elég, sosem elég. Ajkaimat visszateszem az övéihez, ezúttal engedem, hogy elidőzzenek. Mindkettőnk szája ugyanakkor nyílik ki, aztán Harry átcsúsztatja nyelvét az enyémbe. Kezeim megmarkolják a haját, ő pedig magára húz, miközben nyelve az enyémet masszírozza. Nem számít, milyen elcseszett volt a kapcsolatunk, tagadhatatlan a szenvedély. A szenvedély, amink együtt van, hihetetlen és mindent elsöprő. Elkezdem mozgatni a csípőmet, rádörgölőzve, mire elmosolyodik az ajkaim alatt.
- Azt hiszem, ennyi elég most – feleli.
Fejemet a mellkasára fektetem, és élvezem a hátam körül lévő karjainak érzését, ahogy rajta fekszem.
- Remélem, jól fog menni a holnap – mondom néhány percnyi csend után.
Harry nem válaszol, majd amikor felemelem a fejemet, szemei csukva vannak, ajkai pedig kissé szétnyíltak álmában. Biztosan kimerült volt, viszont én is. Lemászom róla, aztán megnézem az időt. Elmúlt tíz óra. Lehúzom róla a farmerját anélkül, hogy felébreszteném őt, mielőtt csatlakozom hozzá az ágyban. Holnap karácsony, én pedig csak imádkozhatok, hogy az sokkal jobban telik el, mint a mai nap.

Harry szemszöge
Halványan hallom Louis rohadt ébresztőjét berregni, túl korán felébresztve engem. De nem fogok panaszkodni, mert elég szerencsés vagyok, hogy hallom. Elég szerencsés vagyok, hogy ő itt van mindazok után. Louis kikapcsolja az ébresztőt, majd kimászik az ágyból, egyedül hagyva engem. Követném őt a fürdőbe, nem csinálnék vele semmit, csak hogy a közelében legyek. Az ágy túl meleg, így ellene döntök. Néhány perccel később kikényszerítem magamat az ágyból, hogy készítsek egy adag kávét.
- Boldog karácsonyt – szólal meg anya, amikor belépek a konyhába.
- Neked is – sétálok el mellette a hűtőhöz.
- Csináltam kávét – feleli.
- Látom.
- Harry, sajnálom, amit tegnap mondtam. Tudom, hogy felidegesítettelek, amikor egyetértettem Louis anyjával.
- Csak annyi, hogy Louis hozzám tartozik, sehova máshova. Csak hozzám – fogok meg egy törölközőt, hogy letöröljem a felesleges kávét, ami kiömlött a bögrémre.
- Tudom ezt, Harry. Most már látom. Sajnálom.
- Én is, sajnálom, hogy folyton fasz vagyok. Nem akartam – anya meglepettnek tűnik a szavaimtól, azt hiszem, nem hibáztatom őt. Soha nem szoktam bocsánatot kérni, függetlenül attól, hogy igazan van-e vagy sem.
- Semmi gond, továbbléphetünk rajta. Legyen egy szép karácsonyunk a kedves apád házában – mosolyodik el, a szarkazmus egyértelmű a hangjában.
- Ja, lépjünk túl rajta. Szeretlek, anya – a szavak furcsán hangzanak a számból, de az arckifejezéséért megéri.
- Mi? – a könnyek azonnal összegyűlnek a szemeiben attól, hogy hallotta a szavakat, amelyeket soha nem szoktam kimondani neki.
- Szeretlek, anya – ismétlem meg, egy kicsit kínosan.
Anya a karjaiba von és szorosan megölel, szorosabban, mint azt általában megengedem.

Chapter 135

Sziasztok! :)

Most hétvégén kivételesen maradok Pesten, így előbb tudtam hozni a fejezetet, amit annyira vártatok, és amire annyira kíváncsiak vagytok/voltatok. Bár megértem, elképesztően... csodás ez a rész. Szerintem ez a levél az egész történet egyik legromantikusabb dolga, úgyhogy biztosan imádni fogjátok, alig várom a véleményeiteket (jó hosszú, lehet örülni :D). Azt fontosnak tartom még elmondani, hogy van a levélben két rész, amik idézőjelben vannak, azokat nem én fordítottam, hanem a neten kerestem meg őket, mert az régebbi, régies fogalmazás, nehezebb fordítani és ennél pontosat akartam. Nem is húzom tovább az időt, még csak annyi, hogy köszönöm szépen azoknak, akik drukkoltak a hét eleji zh-im miatt, szerintem mind sikerült :D

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 135

 
Amikor széthajtom a papírt, szemeim elkerekednek meglepettségemben. A lap egésze fekete firkával van borítva, elől és hátul is. Azonnal felismerem Harry kézírását, és megvizsgálom a lapot. Ez egy levél, egy kézzel írt levél Harrytől. Majdnem félek elolvasni, de tudom, hogy muszáj.

Lou,

Mivel nem vagyok jó a szavakkal, lehet, hogy elloptam néhányat Darcytól, akit annyira kedvelsz.
„Nem azért írok, hogy gyötörjem Kegyedet, vagy megalázzam önmagam, s nem szólok azokról a vágyakról, amelyeket – mindkettőnk boldogsága érdekében – nem lehet elég hamar elfeledni: a fáradságot, melybe a levél megfogalmazása és elolvasása kerül, megtakaríthattam volna, ha jellemem nem kívánná, hogy én megírjam és Kegyed elolvassa. Meg kell tehát bocsátania, ha igényt merek tartani a figyelmére. Tudom, nem szívesen teszi, ha az érzelmeire hallgat - de én az igazságérzetéhez fordulok.”
Tudom, hogy rengeteg elbaszott dolgot tettem veled, és kizárt, hogy megérdemeljelek téged, de azt kérem, nem, könyörgök, hogy kérlek, nézd el a dolgokat, amiket tettem. Tudom, hogy túl sokat kérek tőled, mindig, és ezt sajnálom. Ha az egészet visszacsinálhatnám, megtenném. Tudom, hogy mérges vagy és csalódott a tetteim miatt, ez pedig megöl engem. Ahelyett, hogy kifogásokat keresnék arra, amilyen vagyok, mesélni fogok neked rólam, rólam, akit te soha nem ismertél. Azzal a szarsággal fogok kezdeni, amire emlékszem, biztos vagyok benne, hogy több van, de esküszöm, hogy ettől a naptól kezdve semmit nem fogok elrejteni előled. Amikor kilenc éves körül voltam, elloptam a szomszédom biciklijét és eltörtem a kereket, aztán hazudtam róla. Ugyanabban az évben átdobtam egy baseball labdát a nappali ablakán, és hazudtam róla. Apám nem sokkal ez után ment el, én pedig örültem, amikor megtette. Nem volt sok barátom, mert seggfej voltam. Piszkáltam a gyerekeket az évfolyamomban, sokszor. Gyakorlatilag minden nap. Fasz voltam az anyámmal, ez volt az utolsó év, amikor azt mondtam neki, hogy szeretem. A csipkelődés és a mindenkivel faszkodás folytatódott eddig, szóval nem tudom megnevezni az összes alkalmat, de csak tudd, hogy sok volt. Tizenhárom éves körül voltam, amikor én és néhány barátom betörtünk a drogériába, lefelé az úton a házamtól, és elloptunk egy csomó random szart, nem tudom, miért csináltuk, de amikor az egyik barátom lebukott, megfenyegettem, hogy vigye el a balhét, ő pedig megtette. Elszívtam az első cigarettámat, amikor tizenhárom éves voltam, szar íze volt és tíz percig köhögtem, soha nem cigiztem újra, amíg el nem kezdtem füvet szívni, de hamarosan ide is eljutok. Amikor tizennégy éves voltam, elvesztettem a szüzességemet a barátom, Mark nővérével. A lány egy kurva volt és tizenhét éves akkor, kínos élmény volt, de tetszett. Az összes barátunkkal lefeküdt, nem csak velem. Miután először szexeltem, hónapokkal később csináltam csak ismét, aztán pedig folyamatosan. Bulikban megismerkedtem random emberekkel, mindig hazudtam a koromról, és könnyűek voltak. Egyik sem törődött velem, és én is leszartam őket. Ugyanebben az évben kezdtem el füvezni és gyakran csináltam. Ez idő tájt kezdtem el inni, én és a barátaim piát loptunk a szüleiktől vagy ugyanabból a drogériából, amit már említettem. Elkezdtem verekedni is, sokszor. Párszor elverték a seggem, de általában én nyertem. Mindig dühös voltam, mindig, és jó érzés volt valaki mást bántani. Mindig szórakozásból verekedtem az emberekkel. A legrosszabb az volt, amikor volt ez a fiú, Tucker, aki szegény családból jött, a legrégibb, legvacakabb ruhákat hordta, én meg kibaszottul kínoztam őt ezért. Megjelöltem a pólóját egy tollal, csak hogy bebizonyítsam, hányszor viseli mosás nélkül. Elbaszott, tudom. Mindegy, egy nap láttam őt sétálni, és megütöttem a vállát, csak hogy fasz legyek, ő mérges lett és fasznak nevezett, így a szart is kivertem belőle. Eltört az orra, az anyja meg nem tudta megengedni anyagilag, hogy egyáltalán elvigye orvoshoz, azután továbbra is kibasztam vele. Néhány hónappal később az anyja meghalt, ő pedig nevelőotthonba került, egy gazdagba szerencsére, és egy nap elhajtott mellettem, az a tizenhatodik szülinapom volt, ő meg egy vadonatúj autóban volt. Dühös voltam abban az időben, és meg akartam találni őt csak, hogy megint eltörjem az orrát, de most, hogy belegondolok, örülök neki. Átugrom a tizenhatodik évem többi részét, mert minden, amit csináltam annyi volt, hogy ittam, betéptem és verekedtem. Tulajdonképpen ez a tizenhetedikre is vonatkozik. Feltörtem néhány autót, betörtem pár ablakot is. Amikor tizennyolc éves voltam, akkor találkoztam Jamesszel, menő volt, mert mindent leszart, mint én. Mindennap ittunk, a csoportunk. Minden este részegen mentem haza, a padlóra hánytam, és anyának kellett feltakarítania. Összetörtem valami újat majdnem minden este… Megvolt a mi kis saját bandánk a barátaimmal, és senki sem szórakozott velünk. Jobban tudták. A játékok elkezdődtek, az, amiről meséltem neked, és tudod, mi történt Dianával. Ez volt a legrosszabb, esküszöm. Tudom, hogy undorodsz tőlem, nem törődve, hogy mi történt vele. Nem tudom, miért nem érdekelt engem, de nem érdekelt. Csak most, amikor idevezettem ehhez az üres hotelszobához, gondolkodtam el Dianán. Még mindig nem érzek olyan rosszat, mint kellene, de arra gondoltam, mi lenne, ha valaki ezt tenné veled? Majdnem félre kellett állnom, nehogy rosszul legyek attól, hogy egyáltalán arra gondolok, te vagy Diana helyében. Hibáztam, akkorát hibáztam, hogy ezt tettem vele. Az egyik srác, Nick is ragaszkodott hozzám, de semmi nem lett belőle. Ellenszenves volt és hangos. Mindenkinek azt mondtam, hogy higiéniai problémái voltak, odalent… szóval mindenki cseszegette őt ezzel, és soha nem zavart engem újra. Egyszer letartóztattak, amiért nyilvánosan lerészegedtem, anya pedig mérges volt, egész éjszaka otthagyott. Aztán amikor mindenki megtudta a Diana-szarságot, elege lett. Kiakadtam, amikor megemlítette, hogy Amerikába küld, nem akartam otthon hagyni az életemet, nem számított, mennyire elbaszott volt, voltam. De amikor a szart is kivertem valakiből egy tömeg előtt egy fesztivál alatt, anya befejezte. Jelentkeztem a WSU-ra, és bejutottam. Amikor ideértem Amerikába, kurvára utáltam. Utáltam mindent. Annyira dühös voltam, hogy apám közelében kellett lennem, hogy lázadtam, még jobban ittam és buliztam folyamatosan. Először Steph-fel találkoztam, egy buliban ismerkedtem meg vele, aztán bemutatott a többi barátjának. Niallel jöttem ki a legjobban. Dan és Jace faszok voltak, Jace volt a legrosszabb. Már tudsz Dan testvéréről, úgyhogy ezt átugrom. Volt néhány lány, akit megdugtam azóta, de nem annyi, amennyire gondolsz. Tényleg lefeküdtem Mollyval egyszer, miután csókolóztunk, de az egyetlen oka, amiért megtettem az az volt, mert nem tudtam nem rád gondolni. Nem tudtalak kiverni a fejemből, Lou. Egész végig arra gondoltam, hogy te vagy az, reméltem, hogy ez segít, de nem. Tudtam, hogy nem te voltál, te jobb lettél volna. Folyamatosan azt mondtam magamnak, ha csak még egyszer látom Louis-t, rá fogok jönni, hogy ez csak egy nevetséges varázs, semmi több. Pusztán vágy. De minden alkalommal, amikor láttalak, többet és többet akartam. Módokra gondoltam, hogy idegesítselek, csak hogy hallhassam, ahogy kimondod a nevemet. Tudni akartam, mire gondoltál órán, amitől egy homlokráncolással bámultál a könyvedbe, ki akartam simítani a szemöldökeid közti ráncot, tudni akartam, miről sugdolóztatok Liammel. Tudni akartam, mit írtál abba a rohadt terveződbe. Tulajdonképpen egyszer majdnem elvettem tőled, aznap amikor elejtetted, én meg odaadtam neked, valószínűleg nem emlékszel rá, de egy lila póló és valami förtelmes, szürke rövidnadrág volt rajtad, amit régen majdnem minden másnap hordtál. Az után a nap után a kollégiumi szobádban, amikor összebasztam a jegyzeteidet és megcsókoltalak a falnál, túl mélyen voltam, hogy távol maradjak. Folyamatosan rád gondoltam. Minden gondolatomat elpusztítottad. Először nem tudtam, mi ez, nem tudtam, miért váltam ennyire megszállottá veled. Az első este, amikor velem töltötted az éjszakát, volt az, amikor tudtam, tudtam, hogy szeretlek. Tudtam, hogy bármit megteszek érted. Tudom, hogy baromságnak hangzik most, mindazok után, amin keresztülmentél miattam, de igaz. Esküszöm. Azon találtam magam, hogy álmodozom, én álmodozom… arról az életről, amim lehetne veled. Elképzeltelek, ahogy a kanapén ülsz egy tollal a fogaid között és egy regénnyel az öledben, a lábaiddal az én ölemben. Nem tudom, miért, de nem tudtam a képet kiverni a fejemből. Ez kínzott, úgy akarva téged, ahogy én akartalak, és tudva, hogy te soha nem fogsz ugyanúgy érezni. Bárkit megfenyegettem, aki megpróbált leülni arra a helyre melletted és Liam mellett, hogy meggyőződjek róla, ott ülhetek, csak hogy a közeledben legyek. Azt mondtam magamnak újra és újra, hogy csak azért csinálom ezt az egész fura szarságot, hogy megnyerjem a fogadást. Tudtam, hogy hazudok magamnak, csak nem voltam kész, hogy bevalljam. Csináltam hülyeséget, mármint őrült hülyeséget, hogy elégessem a megszállottságomat veled. Kijelöltem sorokat a regényeimben, amik rád emlékeztettek. Tudni akarod, melyik volt az első? Az, hogy
„Lement, de mint a napra, igyekezett nem ránézni; azonban, mint a napot, látta anélkül is, hogy ránézett volna.”
Tudtam, hogy szeretlek, amikor kibaszott Tolstoyt emeltem ki. Amikor mindenki előtt elmondtam neked, hogy szeretlek, komolyan gondoltam, csak túl nagy fasz voltam, hogy bevalljam, amint elutasítottál. Az nap, amikor elmondtad nekem, hogy szeretsz, volt az első alkalom, amikor úgy éreztem, hogy van remény, remény nekem. Remény nekünk. Nem tudom, miért bántottalak folyamatosan és kezeltelek úgy, ahogy tettem. Nem fogom az idődet vesztegetni kifogásokkal, mert nincs mentségem. Minden, amit tudok az az, hogy te teszel boldoggá, Lou. Szeretsz, amikor nem kellene, nekem pedig szükségem van rád. Mindig is szükségem volt rád, és mindig is szükségem lesz. Amikor elhagytál csak múlt héten, az majdnem megölt, elveszett voltam. Annyira teljesen elveszett nélküled. Elmentem egy randira valakivel múlthéten, nem akartam elmondani neked, de ki nem állhatom annak a lehetőségét, hogy még egyszer elveszítselek. Még csak nem is igazán hívnám randinak. Semmi nem történt köztünk, majdnem megcsókoltam a srácot, de megállítottam magam. Nem tudtam megcsókolni őt, senkit nem tudok megcsókolni, csak téged. Unalmas volt és semmi hozzád hasonlítva. Senki sem te, és soha senki nem is lesz. Tudom, hogy valószínűleg már túl késő erre, főleg most, hogy az összes elbaszott szart tudod, amit tettem. Csak imádkozhatok, hogy ugyanúgy fogsz szeretni, miután elolvastad ezt, ha nem, az is rendben van. Meg fogom érteni. Tudom, hogy te jobban csinálod, mint én, nem vagyok romantikus, soha nem fogok verset írni vagy egy dalt énekelni neked, még csak nem is vagyok kedves. Azt nem tudom megígérni, hogy nem foglak újra megbántani, de esküszöm, hogy szeretni foglak addig a napig, amíg meg nem halok. Egy szörnyű ember vagyok, és nem érdemellek meg téged, de remélem, megengeded nekem a lehetőséget, hogy helyrehozzam a hitedet bennem. Sajnálom az összes fájdalmat, amit neked okoztam, és megértem, ha nem tudsz megbocsátani. Bocs, ennek a levélnek nem kellett volna ilyen hosszúnak lennie, azt hiszem, többet basztam el, mint gondoltam.

Szeretlek. Mindig.

H .xx

Ülök, és a papírra bámulok ismeretlen mennyiségű ideig, mielőtt újraolvasom kétszer. Ez nem az, amire számítottam, hogy olvasni fogok. Fogalmam sincs, mit vártam, de ez nem az volt. Hogy mondhatja azt, hogy nem romantikus? A nyaklánc a nyakam körül és ez a gyönyörű, némiképp nyugtalanító, de leginkább gyönyörű levél azt mutatja, hogy milyen romantikus tud lenni. Még fel is használta az első bekezdést Darcy Elizabeth-nek írt leveléből. Most, hogy tudok mindent, amit tett, nem tehetek róla, de jobban szeretem őt. Sok olyan dolgot csinált, amelyeket én soha nem tennék meg, szörnyű dolgokat, amik sok embert megbántottak, de ami a legjobban számít nekem az az, hogy többé már nem teszi. Az imént írt nekem egy hosszú levelet, elmagyarázva minden tettét, amikre emlékszik, hogy elkövetett. Tudom, hogy nem mindig a jó dolgot cselekedte, a videó szörnyű, de nem tudom figyelmen kívül hagyni az erőfeszítést, amit tett, hogy megmutassa, szeret engem. Utálom bevallani, de van benne valami versszerű, hogy soha senkivel nem törődik, csak velem.
Még egyszer a levélre bámulok, aztán kopognak a hálószoba ajtaján. Összehajtom a lapot, majd a komód alsó fiókjába teszem. Nem akarom, hogy Harry megpróbáljon rávenni arra, hogy dobjam el vagy tépjem össze most, hogy már elolvastam.
- Louis? – szólal meg Harry az ajtó másik oldaláról.
- Gyere be – sétálok az ajtóhoz, hogy találkozzak vele.
- Elol… – bámul a földre.
- Igen… – nyúlok fel, majd felemelem az állát, hogy rám nézzen, ahogy általában ő szokta velem.
- Hülyeség volt… tudtam, hogy nem kellett volna… – kezdi el.
- Nem, nem volt. Egyáltalán nem volt hülyeség – mozdítom el a kezemet az álla alól, de piros szemeit rajtam tartja. – Harry, ez volt minden, amit már olyan régóta akartam, hogy elmondj nekem.
- Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, és hogy leírtam… Csak könnyebb volt, nem vagyok jó abban, hogy kimondjam a dolgokat.
- Tudom, hogy nem vagy jó benne.
- Volt… van valami mondanivalód róla? Szükséged van több időre most, hogy tudod, milyen elbaszott vagyok igazából?
- Nem vagy az… Az voltál… sok dolgot csináltál… rossz dolgokat, Harry.
- Tudom – ráncolja a homlokát, aztán újra a padlóra néz. Nem bírom látni, hogy ilyen rosszat gondol magáról, még akkor is, ha rosszat tett.
- De ez nem jelenti azt, hogy rossz ember vagy. Csináltál rossz dolgokat, de többé már nem vagy rossz ember.
- Mi? – veszi arcomat hatalmas kezei közé.
- Azt mondtam, hogy nem vagy rossz ember, Harry.
- Tényleg ezt gondolod? Elolvastad, amit írtam?
- Igen, és a tény, hogy leírtad, azt bizonyítja, hogy nem vagy az.
- Hogy mondhatod ezt? Nem értem, azt akartad, hogy adjak neked teret, most meg elolvastad azt a sok szart és még mindig ezt mondod? Nem értem – az összezavarodottság tiszta tökéletes arcán.
- Elolvastam, és most, hogy tudok mindent, amit tettél, nem gondoltam meg magam.
- Ó… – szemei homályossá válnak. Annak a gondolata, hogy ismét sír, főleg előttem, fájdalmat okoz. Nyilvánvalóan nem érti, amit mondani próbálok.
- Már eldöntöttem, amíg nem voltál itt, és miután elolvastam, amit írtál, jobban akarok maradni, mint valaha. Szeretlek, Harry – felelem.
- Tényleg? Biztos vagy benne? – mosolyodik el.
- Igen. Teljesen – biztosítom őt.

Chapter 134

Helló! :)

Jaj, ezer év, mire hazaérek Pestről, szörnyű ez az ingázás, de hát ez van. Mondjátok, hogy nektek jobb hetetek volt, mint nekem, mert én olyan szerencsétlen voltam a héten, hogy nem igaz :D A fejezetről annyit, hogy... nem is tudom, hol kezdjem. Sokan írtátok, hogy szeretnétek, ha Louis tényleg végiggondolná ezt az egészet, ez meg is történik. A vége pedig... szerintem erre senki nem számít, úgyhogy alig várom a véleményeiteket :D És még annyit kérnék, hogy hétfőn és kedden drukkoljatok, még hátra van két zh-m :D

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 134

 
A hálószobába sétálok, majd leülök az ágy szélére. Mi a fenét fogok csinálni?
Beteg vagyok ettől az egésztől. Tudtam, hogy Harry ezelőtt nem volt egy jó ember, és tudtam, hogy volt néhány dolog, amiktől nem lennék boldog, ha hallanám, de az összes dolog közül, amikre gondoltam, hogy Anne utalhat, ez soha nem futott át az agyamon.  Harry felvette magát, ahogy szexelt egy lánnyal anélkül, hogy az tudta volna, és megmutatta a barátainak. Ami még rosszabb, Harry barátai mindenkinek megmutatták. Diana szülei és a templom megtudták, elveszítette az ösztöndíját és kirúgták a házából. Mindezeken felül, amikor kirúgták és megkérte, hogy maradhasson Harryvel, ő nemet mondott neki, a tény ellenére, hogy Harry okozta az ő összes problémáját. Harry meggyalázta őt egy szörnyű, nyomorúságos módon, és még csak nem is érdekelte. Nem volt bűntudata a tetteiért, és még most is alig van neki. Nemkívánatos könnyek gördülnek le az arcomon, én pedig lassan megpróbálok ki-belélegezni, vigyázva nehogy megfulladjak a saját levegőmben.
A legrosszabb rész nekem, hogy tudom a lány nevét. Ha csak valami névtelen személy lenne, majdnem azt tettethetném, hogy nem is létezik. Tudni, hogy a neve Diana, túl sok gondolatot nyit meg. Hogy néz ki? Mit tervezett tanulni a főiskolán, mielőtt Harry elvette tőle az ösztöndíját, van neki fiú- vagy lánytestvére? Ők tudják? Ha Anne nem hozta volna ezt fel, meg tudtam volna valaha is?
Hányszor szexeltek? Tetszett Harrynek? Persze hogy tetszett neki. Erről jut eszembe. Ez szex, és nyilvánvalóan Harrynek rengetegben volt része. Más emberekkel, rengeteg más emberrel. Dianával töltötte utána az éjszakát? Miért vagyok féltékeny Dianára? Sajnálnom kellene őt, nem irigyelni, amiért megérintette Harryt. Kiűzöm a beteg gondolatot a fejemből, majd visszatérek ahhoz, hogy arról gondolkozzak, milyen fajta ember valójában Harry.
Meg tudom bocsátani neki ezt? Ahogy jobban belegondolok, nincs miért megbocsátanom neki, nem velem tette meg ezt a szörnyű dolgot. Ezúttal nem. Még csak nem is ismertem őt, amikor felvette magát, ahogy Dianával szexelt. Undorodom magamtól a féltékenységért, ami folyamatosan utat tör magának a felszínre.
Hagynom kellett volna neki, hogy kibeszélje, mindig én távozom, vagy ez esetben elküldöm őt. A probléma az, hogy elködösíti a gondolataimat, a jelenléte minden csepp józan észt elmos, amim van. Nincs korlátom, amikor róla van szó.
Bárcsak tudnám, mi történt Dianával, miután Harry tönkretette az életét, csak romokkal hagyva őt a lábainál. Ha ő most boldog és jó irányba halad az élete, jobban érezném magam, némileg. Bárcsak lenne egy barátom, akivel beszélhetnék erről az egészről, valaki, aki tanácsot adna. Még ha lenne is, nem fecsegném ki Harry meggondolatlanságát, nem akarom, hogy bárki is tudja, mit tett ezekkel a lányokkal. Tudom, milyen hülyeség az, hogy meg akarom őt védeni, amikor nem érdemli meg, de nem tehetek róla. Nem akarom, hogy bárki rosszabbat gondoljon róla, és legfőképp nem akarom, hogy ő rosszabbat gondoljon magáról, mint most.
Hátrafekszem a párnákra, aztán a plafonra bámulok fel. Éppen túlléptem, vagyis azon dolgoztam, hogy túllépjek azon, hogy Harry arra használt, hogy megnyerjen egy fogadást a barátaival, most meg ez? Ha csak Diana lenne, talán nem lenne annyira rossz, de még miután látta a kár mértékét, amit a lánynak okozott, újra megtette ezt a barátja testvérével, aztán egy másik játékot játszott velem. Ez egy körforgás vele, ez az, amit csinál, képes lesz arra, hogy abbahagyja ezt? Mi történt volna velem, ha nem szeretett volna belém?
Tudom, hogy szeret engem, igazán szeret engem. Tudom ezt.
„Tudod, milyen érzés, hogy van valaki, aki szeret téged, az összes elbaszott szarság ellenére is, amit teszel?”
Tényleg szeretem őt az összes hiba ellenére, amit elkövet és elkövetett a múltban. Látom a változást benne, mióta találkoztam vele, még a múlt héten is láttam benne a változást. Még soha nem fejezte ki úgy az érzéseit velem kapcsolatban, ahogy ma tette. Csak azt kívánom, bárcsak más körülmények között történt volna meg vallomása.
Azt mondta, hogy én vagyok az egyetlen esélye a boldogságra, én vagyok az egyetlen lehetőség, hogy ne töltse az egész életét egyedül. Milyen súlyos kijelentés. Milyen igaz kijelentés. Soha senki nem fogja őt úgy szeretni, ahogy én, nem azért, mert nem érdemes őt szeretni, hanem mert senki nem fogja őt úgy ismerni, ahogy én. Ismertem. Még mindig ismerem? Nem tudom eldönteni, de szeretném azt hinni, hogy igen, az igaz énjét. Aki most ő, az nem az a személy, aki csak néhány hónappal ezelőtt volt.
Sokat tett értem a fájdalom ellenére is, amit okozott. Hatalmas erőfeszítést tett, hogy az az ember legyen, akit akarok, és akire szükségem van, hogy legyen. Az egyik felem azt gondolja, talán itt lenne az ideje, hogy a felelősség egy részét magamra vállaljam, nem azért, amit Dianával tett, hanem amiért olyan kemény voltam vele. Persze amit tett, az rossz, annyira hihetetlenül rossz, de néha túl sokat várok el tőle. Elfelejtem, hogy ő egy dühös, magányos férfi, aki mostanáig senkit sem szeretett. Tudom, hogy szereti az anyját, de nem ugyanúgy, ahogy az emberek általában szeretik a szüleiket.
A másik felem fáradt. Belefáradt ebbe a körforgásba Harryvel, ami folyamatosan ismétli önmagát. A kapcsolatunk elején ez egy állandó körforgás volt, amiben kegyetlen volt hozzám, aztán kedves, majd kegyetlen. Most a kör valamelyest fejlődött, de ez rosszabb. Sokkal rosszabb. Elhagyom őt, aztán visszajövök, majd ismét elhagyom őt. Nem csinálhatom ezt tovább, nem csinálhatjuk ezt tovább. Ha van bármi más, amit rejteget, az össze fog engem törni, alig tartom magamat össze most. Nem tudok több titkot elviselni, több szívfájdalmat, több szakítást. Régen mindig mindenem el volt tervezve, életem minden részlete ki volt számolva, túlanalizálva, egészen Harryig. Harry teljesen a feje tetejére állította az életemet, és többnyire negatív értelemben. Mindezek ellenére Harry boldogabbá is tett, mint valaha voltam.
Együtt kell lennünk, és megpróbálnunk túljutni az összes szörnyű dolgon, amit tett, vagy be kell fejeznem a dolgokat és úgy is hagyni őket. Ha elhagyom őt, el kell költöznöm innen, messze. A Harryvel való életem minden emlékét magam mögött kell hagynom, különben soha nem lennék képes továbblépni. A fájdalom, amely abból adódik, hogy elgondolkoztam azon, elhagyom Harryt, sokkal rosszabb, mint a fájdalom, amit ő okozott nekem.
A könnyek megálltak most már, ahogy a döntés megszületik.
Nem tudom elhagyni őt, tudom, hogy nem tehetem. Tudom, milyen szánalmas ez, de kizárt, hogy tudok nélküle lenni. Soha senki nem fogja azt éreztetni velem, amit ő, soha senki nem lesz ő. Ő az nekem, éppen ahogy én neki. Nem kellett volna elküldenem őt, időre volt szükségem, hogy gondolkozzak, és több időt kellene igénybe vennem, de máris azt akarom, hogy újra itt legyen velem. Mi bajom van? Mindig ilyen a szerelem? Mindig ilyen szenvedélyes, mégis ilyen rohadt fájdalmas? Nincs tapasztalatom vagy egyáltalán referenciám, hogy összehasonlítsam. Csak remélni tudom, hogy nem lesz ilyen örökké.
Hallom kinyitódni a bejárati ajtót, aztán lemászom az ágyról, a nappaliba sietve. Csalódott vagyok, hogy Anne-t találom meg Harry helyett. Tudom kellett volna, hogy Anne lesz az, Harry időt ad nekem, hogy gondolkozzak. Időt, amit kértem, de most már vissza akarom adni.
Anne felteszi Harry kulcsait a tartóra, majd leveszi hó borította cipőit. Nem vagyok biztos benne, mit mondjak neki, miután ő azt mondta nekem, hogy menjek el anyámmal.
- Hol van Harry? – kérdezi tőlem, miközben besétál a konyhába.
- Elment… az éjszakára – magyarázom meg.
- Ó.
- Biztos vagyok benne, hogy ha felhívod őt, elmondja, hol van, ha nem akarsz itt maradni… velem.
- Louis, sajnálom, amit mondtam. Nem akarom, hogy azt gondold, van bármi beteg érzésem feléd, nincsen. Csak megpróbáltalak megóvni attól, amit Harry tehet veled. Nem akarom, hogy… – meg tudom mondani, hogy keresi a szavakat.
- Hogy úgy végezzem, mint Diana?
- Elmondta neked?
- Igen.
- Mindent? – hallom a kételyt a hangjában.
- Igen, a felvételt, a képeket, az ösztöndíjat. Mindent.
- És még mindig itt vagy?
- Igen. Nem megyek sehová – döntöm el végül.
Mindketten leülünk az asztalhoz egymással szemben. Amikor tágra nyílt szemekkel rám néz, tudom, mit gondol.
- Tudom, hogy szörnyű dolgokat tett, sajnálatos dolgokat, de hiszek neki, amikor azt mondja, hogy már megváltozott. Ő már nem az az ember többé.
- Harry a fiam és szeretem őt, de tényleg el kell ezen gondolkoznod. Éppen ugyanazt a dolgot tette veled, Louis. Tudom, hogy szeret téged. Ez nagyon világos már nekem, csak félek a kártól, ami megtörtént.
- Nem történt meg. Vagyis a kár minden bizonnyal megtörtént, de nem vissza nem fordítható. Nem használhatom ellene azt, amit azelőtt tett, hogy megismert. Ha ellene használom a múltját, hogy fog előrelépni? Tudom, hogy valószínűleg azt gondolod, naiv vagyok és hülye, amiért folyamatosan megbocsátok neki, de szeretem a fiadat, és én sem tudok nélküle lenni.
- Egyik dolgot sem gondolom ezek közül. Ha bármit is megmutat a megbocsátásod, az érettség és együttérzés. A fiam utálja önmagát, mindig is utálta, és azt gondoltam, hogy fogja is, amíg nem jöttél te. Megrémültem, amikor anyukád elmondta nekem, hogy mit tett veled Harry, és ezt sajnálom. Nem tudom, hol rontottam el Harryvel, megpróbáltam a legjobb anya lenni, ami csak lehetek, de annyira nehéz volt, hogy az apja nem volt velünk. Olyan sokat kellett dolgoznom, és nem szenteltem neki annyi figyelmet, mint amennyit kellett volna. Ha megtettem volna, talán több tisztelete lenne a nők és férfiak felé – hangja tele van bűntudattal. Tudom, hogy ha már nem sírt volna ma, most sírna.
- Nem hiszem, hogy a te hibád az, hogy ő ilyen. Szerintem sok köze van ennek az apjához, és hogy milyen típusú barátai vannak, mindkettőn próbálok dolgozni. Kérlek, ne hibáztasd magadat, ez egyáltalán nem a te hibád – mondom neki.
- Kétségkívül te vagy a legjószívűbb ember, akivel találkoztam az összes harmincöt évem alatt.
- Harmincöt? – húzom fel a szemöldökömet.
- Hé, csak hagyd. Gondolhatnak harmincötnek, igaz? – mosolyodik el.
- Határozottan – nevetek fel.
Az előbb sírtam és az összeomlás határán voltam húsz perccel ezelőtt, most pedig Anne-nel nevetek. Abban a pillanatban, hogy úgy döntöttem, engedem, hogy Harry múltja a múltja legyen, éreztem, hogy a feszültség legnagyobb része elhagyja a testemet.
- Tudja Harry, hogyan érzel ezzel az egésszel kapcsolatban? – kérdezi.
- Nem, azt mondtam neki, hogy időre van szükségem, hogy gondolkozzak, szóval máshol marad éjszakára… de azt hiszem, hamarosan felhívom.
- Szerintem ráférne egy kis idő, hogy felkavaródjon – mosolyodik el Anne.
- Szerintem is – annak a gondolata, hogy tovább kínozzam Harryt, nem tetszik, de ráférne egy kis idő, hogy tényleg elgondolkozzon mindenen, amit tett.
- Azt hiszem, tudnia kell, hogy a rossz döntéseinek vannak következményei. Készítek vacsorát, aztán kiszedheted Harryt a szenvedéséből? – nevet fel.
Örülök, hogy itt van Anne humora, hogy kiszedjen a szomorú összezavarodottságomból Harry múltja miatt, és tudom, hogy igaza van azzal kapcsolatban, hogy Harrynek tudnia kell, vannak következmények. Hajlandó vagyok túllépni ezen, vagy legalább megpróbálni, de tudnia kell, hogy ez nincs rendben, és még mindig sok mindent kell megbeszélnünk. Tudnom kell, hogy ezt soha nem fogja újra megtenni, és hogy nincs több démon a múltjából, ami megint keresztülhajt rajtam.
- Mit szeretnél enni?
- Bármi jó. Segítek – ajánlom fel, de Anne megrázza a fejét.
- Te csak pihenj, amennyit csak tudsz. Hosszú napod volt mindennel Harrytől… és az anyukádtól.
- Igen… anya bonyolult.
- Bonyolult? Másik szót akartam használni, de megtartom magamnak, mivel ő az anyukád – mosolyodik el, aztán kinyitja a hűtőt.
- Ő egyfajta ri… szó – felelem, nem akarva kimondani, hogy ribanc, Anne előtt.
- Ő egy ribanc, kimondom én helyetted – nevet fel, én pedig csatlakozom hozzá.
Anne csirkés taco-t készít vacsorára, és csevegünk a karácsonyról, az időjárásról és minden másról, kivéve arról, ami valóban a fejemben jár. Harry.
- Mit gondolsz? – kérdezi Anne.
- Bocs… mi?
- Azt kérdeztem, szerinted hogyan fog menni a holnap, de meg tudom mondani, hogy nem figyelsz – ugrat.
- Bocsi – iszom egy korty vizet. Szó szerint megöl, hogy nem hívom fel Harryt és mondom meg neki, hogy most már jöjjön haza. – Gondolod, hogy már elég ideje felkavaródott? Már majdnem három órája – mondom, nem bevallva, hogy számoltam a perceket.
- Nem, de ez nem az én döntésem – feleli.
- Muszáj – mondom neki, majd elhagyom a konyhát, hogy felhívjam Harryt.
A meglepettség a hangjában nyilvánvaló, amikor felveszi a telefont.
- Louis?
- Végeztem a gondolkodással… – felelem a telefonba.
- Máris? – hangja rekedt.
- Igen, még mindig sok mindenről kell beszélnünk, de szeretném, hogy ha hazajönnél, hogy tudjunk beszélni.
- Igen… igen, persze. Tíz percen belül ott leszek – hadarja a szavakat.
- Oké… – teszem le a telefont.
Van tíz percem, hogy mindent átgondoljak, ami a fejemben van, mielőtt Harry megérkezik, ki kell állnom magamért, és megbizonyosodnom róla, hogy tudja, amit tett, az rossz, de hogy amúgy is szeretem őt.
Oda-vissza járkálok a hideg betonpadlón, várva Harry érkezésére. Egy órának tűnő idő után a bejárati ajtó kinyílik, és hallgatom, ahogy a csizmái végigpuffannak a kis folyosón. Amikor kinyitja a hálószobaajtót, a szívem ezredszerre törik össze. Szemei duzzadtak és véreresek. Nem mond semmit, helyette hozzám sétál és egy kis tárgyat helyez a kezembe. Papír? Felnézek rá, miközben összezárja öklömet az összehajtott papír körül.
- Olvasd el, mielőtt döntesz – kéri.
Kinyitom a kezemet, ahogy egy gyors csókot nyom a homlokomra, aztán elhagyja a szobát.