Helló! :)
Ahogy ígértem, itt is a fejezet. Nagyon sok mindent nem is tudok róla mondani, annyit viszont elárulok, hogy a következő eseményekben gazdag lesz ;) Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. Pénteken érkezik majd valamikor az új, és azt hiszem, most nincs is más dolog, amit el kell mondanom.
Kellemes olvasást! :) Xx
Chapter 149
Harry szemszöge
- Mindig megtalállak – felelem.
Szavaim igazak, tényleg mindig megtalálom őt, átvitt értelemben és szó szerint is.
Kibaszottul nem tudom elhinni, hogy arra jöttem ki, hogy Louis és Zayn itt ül, arról beszélgetve, hogy Louis elrejtőzik előlem. Ez hülyeség. Louis Zaynre támaszkodik, hogy megtartsa magát, én pedig nagy léptekkel haladok át a fagyott füvön, hogy közelebb jussak hozzájuk.
- Harry – vinnyogja Louis, egyértelműen meglepetten jelenlétemen.
- Igen, Harry – ismétlem meg szavait.
Zayn arrébb húzódik tőle, én meg megpróbálok nyugodt maradni. Mi a fenéért van itt kint egyedül Zaynnel? Direkt megmondtam neki, hogy maradjon bent, a konyhában. Amikor megkérdeztem Steph-et, hogy hol a francban van Louis, csak annyit mondott, hogy „Zayn”. Miután öt percig kerestem az egész kurva házban, úgy döntöttem, hogy kinézek, erre itt vannak. Együtt.
- A konyhában kellett volna maradnod, babe – teszem hozzá a szót, hogy enyhítsek nyers hangomon.
Ha kiakadok rá most, talán megpróbál elmenni Zaynnel, és ez már túl sokszor történt meg. Nem fogom megengedni, hogy megtörténjen ma este. Minden tőlem telhetőt megtettem mostanában, hogy uralkodni bírjak temperamentumomon.
- Neked meg mindjárt vissza kellett volna jönnöd – szól vissza.
Felsóhajtok, majd egy mély lélegzetet veszek, mielőtt újra megszólalok. Mindig reagálok minden impulzusra, amit kapok, és próbálom nem ezt tenni többé. De bassza meg, ha nem teszi ezt nehézzé Louis.
- Menjünk be – mondom neki, aztán a kezéért nyúlok.
El kell őt vinnem Zayntől, és őszintén, nekem is el kell mennem a közeléből. Egyszer már kivertem belőle a szart is, és nem bánnám, ha meg kell tennem ismét.
- Csináltatni fogok egy tetoválást, Harry – mondja nekem Lou, miközben lesegítem őt a falról.
- Mi? – részeg?
- Igen… látnod kellene Zayn új tetkóját, Harry. Olyan szép. Mutasd meg neki, Zayn – mosolyodik el.
Mi a faszért nézte Louis Zayn tetoválását, és a beszélgetésükből mennyiről maradtam le? Mi mást csináltak? Mi mást mutatott még Louis-nak? Zayn mindig is akarta őt azóta, hogy először találkozott vele, csak úgy, mint én. Azzal a különbséggel, hogy én meg akartam dugni őt, Zayn pedig ténylegesen kedvelte Lou-t. De én nyertem, Louis engem választott.
- Nem… – kezdi el Zayn. Látom, mennyire kellemetlenül érzi magát, és Louis is.
- Gyerünk, mutasd meg – utasítom.
Rémületemre és az abszolút kibaszott bosszúságomra, felemeli a pólóját, majd meglátok egy kötést. A tetoválás maga tényleg elég király, de hogy miért érezte annak a szükségét, hogy megmutassa ezt az én Louis-mnak, az nem fér a fejembe.
- Nem király? Akarok egyet. Azt hiszem, egy mosolygós fejet – ragyogja Louis.
Nem mondja komolyan. Ajakpiercingemet a fogaim közé veszem, nehogy felnevessek rajta. Bosszúságom egy része eltűnt Louis nevetséges tetoválásötletén.
- Részeg vagy? – kérdezem tőle.
- Talán – kuncog fel. Nagyszerű.
- Mennyit ittál? – teszem fel a kérdést, én két pohárral ittam, és meg tudom mondani, hogy Louis többel.
- Nem tudom… te mennyit ittál? – csipkelődik, majd felemeli a pólóm alját. Hideg kezei megpihennek forró bőrömön, mire megrándulok, mielőtt fejével a mellkasomhoz dörgölőzik. Látod, Zayn, ő az enyém. Nem a tiéd, nem másé, csak az enyém.
- Mennyit ivott? – kérdezem Zayntől.
- Nem vagyok biztos benne, mennyit ivott előtte, de az előbb játszottunk két sör pongot, de cherry-vodka keveréket használtunk a sör helyett.
- Várj… -unk? Ti sör pongot játszottatok? – szűröm ki a fogaim között.
- Nem, ez cherry-vodka keverék pong – javít ki nevetve Louis. – Nyertünk is, kétszer. Én találtam el a poharak nagy részét. Steph és Tristan elég jók voltak, de megvertük őket. Kétszer – emlékeztet ismét.
Ez Louis, a fiú, aki annyira hozzászokott, hogy mindenben a legjobb és legokosabb, hogy azzal büszkélkedik, hogy nyert egy kör sör pongot, én pedig imádom minden pillanatát.
- Tisztán vodka? – kérdezem Zayntől.
- Nem, keverék egy kis vodkával, de sokat ivott belőle.
- És kihoztad őt ide a sötétbe, amikor tudtad, hogy készen van? – emelem fel a hangomat.
- Harry, lazíts. Én voltam az, aki megkérdezte, hogy kijöhetek-e vele. Először azt mondta, hogy nem, mert tudta, hogy így fogsz viselkedni – ráncolja a homlokát rám Louis, aztán megpróbálja elmozdítani a kezeit csupasz hasamról, de gyengéden visszateszem őket a bőrömhöz. Karjaimat a dereka köré fonom, még közelebb húzva őt magamhoz.
Lazítsak? Tényleg azt mondta nekem az előbb, hogy lazítsak?
- És ne felejtsük el, hogy ha nem hagytál volna ott, te lehettél volna a sör pong partnerem – teszi hozzá, beszéde kissé összefolyó.
Tudom, hogy igaza van, de kihoz a sodromból. Hogy játszhatott Zaynnel az összes ember közül? Tudom, hogy még mindig vannak érzései Louis iránt, semmi ahhoz hasonlítva, hogy én mit érzek, de meg tudom mondani abból, ahogy ránéz, hogy érdekli őt.
- Igazam van vagy igazam van? – kérdezi Louis.
- Oké, Louis – nyögök fel egy kísérletet téve, hogy elcsendesítsem őt.
- Én bemegyek – feleli Zayn, eldobva a cigijét a földre, mielőtt elsétál.
- Olyan morcos vagy, talán vissza kellene menned akárhová, ahová elrohantál – próbál meg Louis megint elhúzódni tőlem.
- Nem megyek sehova – válaszolom, szándékosan kitérve megjegyzése elől a távollétemmel kapcsolatban.
- Akkor ne legyél morcos, mert én szórakozom ma este – néz fel rám. Szemei még világosabbnak tűnnek, mint általában, a fekete vonalakkal, amiket köré rajzolt.
- Nem várhattad azt, hogy boldog legyek, amikor nem találtalak, és amikor végre igen, te kint vagy egyedül Zaynnel az összes ember közül.
- Jobban szeretnéd, ha valaki mással lennék idekint? – szörnyen ingerlékeny, amikor részeg.
- Nem, nem látod itt a lényeget – csattanok fel.
- Nincs lényeg, nem csináltam semmi rosszat, szóval ne legyél mogorva, vagy nem akarok veled lógni – fenyegetőzik.
Kiabálni akarok vele, megmondani neki, hogy kurvára idegesítő, amikor részeg, és felmenni az emeletre, de be kell vallanom, ez a pimasz és részeg Lou szórakoztató. A szóhasználata, amikor megpróbál sértegetni azzal, hogy mogorvának hív, aranyos. Ezen kívül, túl sokat ivott és nincs az az Isten, hogy egyedül hagyjam őt, akárcsak egy percre is, legalábbis újra nem. Azt akarom, hogy jó estéje legyen, főleg mert aggódtam, hogy valaki mondani fog valami hülyeséget, és a szart is ki kell vernem majd belőle. A pokolba is, ha ez két héttel ezelőtt történik, kivertem volna Zaynből a szart, megint.
- Rendben, nem leszek mogorva – forgatom a szememet.
- A szemedet se forgasd – szid le, majd elveszem a karomat a derekáról.
- Rendben, nincs szemforgatás – mosolyodom el.
- Én is erre gondoltam – próbál meg nem elmosolyodni.
- Elég főnökösködő vagy ma este.
- A vodkától bátor vagyok – tájékoztat. Érzem a kezeit lejjebb csúszni a hasamon.
- Szóval akkor egy tetoválást akarsz? – kérdezem, visszatéve a kezeit feljebb, de ellenáll cselekedeteimnek, és még lejjebb érint meg.
- Igen, talán ötöt. Nem tudom.
- Nem csináltatsz tetkót – nevetek fel, de több mint komolyan beszélek.
- Miért nem? – ujjai az alsónadrágom szegélyével játszanak.
- Beszéljünk erről holnap, amikor józan vagy – tudom, hogy ez az ötlet nem fogja elnyerni a tetszését, amikor nem részeg. – Menjünk be – mondom neki, megpróbálva elmozdulni onnan, ahol állunk.
Louis kezeit az bokszerembe csúsztatja, majd lábujjhegyre áll. Feltételezem, hogy meg fogja puszilni az arcomat, de száját a fülemhez teszi. Felszisszenek, ahogy gyengéden megszorít kezében.
- Szerintem itt kint kellene maradnunk – suttogja. Baszki.
- Kétségkívül bátor vagy a vodkától – hangom rekedtes, elárulva engem.
- Igen… és ettől fel is vagyok iz… – kezdi el mondani, túlságosan hangosan. Eltakarom a száját, miközben egy kis csoport részeg lány sétál el mellettünk.
- Be kell mennünk, fagy van idekint, és nem hiszem, hogy értékelnéd, ha a bokrokban dugnálak meg – vigyorgom, mire Louis pupillái kitágulnak.
- Nagyon is értékelném – feleli abban a pillanatban, hogy elveszem a kezemet a szájáról.
- Jézusom, Lou, néhány ital és szex őrültté válsz – nevetek fel, emlékezve Seattle-re és a mocskos szavakra, amelyek elhagyták telt ajkait.
Be kell őt vinnem, mielőtt szaván fogom, és a bokrokhoz húzom őt.
- Csak neked – kacsint, én pedig nem tudom visszatartani nevetésemet.
- Menjünk – teszem a karjára a kezemet, aztán átmegyek vele az udvaron és be a házba.
Louis egész végig az ajkát biggyeszti, amitől ágyéki fájdalmam még nagyobb lesz, főleg amikor kitolja az alsó ajkát. Könnyen áthajolhatnék és a fogaim közé húzhatnám. Baszki, éppen olyan rossz vagyok, mint ő, és én még csak nem is vagyok részeg, talán egy kicsit be vagyok szívva, de nem vagyok részeg. Olyan dühös lenne, ha megtalált volna engem az emeleten, igazából nem cigiztem, de a szobában voltam és úgy csinálták, hogy az arcomba fújták a füstöt. Valahogy tudom, hogy a füvezés lenne az utolsó dolog, ami miatt aggódna, ha besétált volna abba a szobába.
Áthúzom Louis-t a tömegen, majd a legkevésbé zsúfolt szobába vezetem a földszinten, ami történetesen a konyha. Louis a konyhaszigetre könyököl, és felnéz rám. Hogy lehet az, hogy ő éppen olyan gyönyörűen néz ki, mint amikor elhagytuk a lakást, mikor az ittlévő összes többi ember mostanra borzasztóan néz ki? Az első ital után a sminkjük elkezd elmaszatolódni, a hajuk összegubancolódik és rendetlenül néznek ki. Louis nem, Louis úgy néz ki, mint egy kibaszott isten hozzájuk hasonlítva. Bárkihez hasonlítva.
- Még egy italt akarok, Harry – hangja halk.
- Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet.
- Kérlek? Jól érzem magam, ne legyél ünneprontó – szájából kinyújtja a nyelvét, mint egy gyerek.
- Rendben, még egy, de abba kell hagynod azt, hogy úgy beszélj, mint egy tíz éves – ugratom őt.
- Rendben, uram. Őszintén bocsánatot kérek éretlen beszédemért, nem fogom megismételni…
- Vagy mint egy öregember – nevetek fel.
- Baszki, oké akkor. Kurvára abbahagyom, hogy úgy beszéljek, mint egy kibaszott… – nem fejezi be mocskos mondatát, mert ő is és én is túlságosan nevetünk.
- Őrült vagy ma este – mondom neki.
- Tudom, szórakoztató ez – kuncog fel.
Örülök, hogy jól érzi magát, de nem tehetek a bosszúságról, amit attól érzek, hogy Zaynnel szórakozott, nem velem. Bár be fogom fogni a számat, mert nem akarom tönkretenni az estéjét.
- Keressük meg Steph-et és Tristant – áll fel Louis, kortyolva egyet az italából.
- Rendben vagy már velük? – kérdezem tőle. Nem tudom, hogyan érezzek ezzel kapcsolatban. Jól, feltételezem.
- Azt hiszem. Ott vannak! – mutat a kanapén ülő Tristanra és Steph-re.
Ahogy besétálunk a nappaliba, egy kis csoport padlón ülő srác megfordul, hogy Louis-ra nézzen. Louis mit sem törődik kéjes tekintetükkel, de én nem. Egy figyelmeztető pillantással illetem őket, mire majdnem mindegyikőjük elfordul, kivéve egy szőkét, aki úgy néz ki, mint Natalie pasi verziója, továbbra is bámul, ahogy elsétálunk. Vitatkozom magammal, hogy vajon beverni az arcát jó ötlet lesz-e vagy nem, de úgy döntök, hogy helyette Louis kezét az enyémbe veszem, egyelőre legalábbis.
Louis hirtelen lenéz összefonódott kezeinkre, a szemei pedig kitágulnak. Miért annyira meglepett, hogy megfogtam a kezét? Úgy értem, ja, ez általában nem olyan dolog, amikor kellemesen érzem magam, ha csinálom, de alkalmanként megteszem, nem?
- Hát itt vagytok! – kiáltja Steph, miközben odaérünk hozzájuk.
Molly a padlón ül egy srác mellett, akit azt hiszem Jasonnak hívnak. Elég biztos vagyok benne, hogy ő harmadéves, és az apjának van néhány földje Vancouverben, ami miatt ő egy vagyonkezelői kölyök. Olyan hülyén néznek ki ketten együtt, de örülök, hogy Molly békén hagy egyelőre. Annyira rohadtul idegesítő, és tudom, hogy Louis utálja őt.
- Odakint voltunk – mondom Steph-nek.
- Unatkozom – szólal meg Niall, megkeverve ujjával a sörét.
- Még mindig elmegyünk valahová ezután vagy nem? Már majdnem tizenegy óra – kérdezi Tessa.
- Mehetünk éjfél után, vagy egyszerűen csak holnap este – ajánlja Niall.
- Ki nem szarja le, ez a buli szívás – feleli Molly a szemét forgatva.
- Csak maradjunk itt, úgyis hamarosan éjfél – mondja Steph, figyelmen kívül hagyva se veled-se nélküled barátját.
Leülök a kanapé végére, majd az ölembe húzom Louis-t. Több szempár talál meg minket, de leszarom. Merjen csak valaki mondani valamit is erről. Másodperceken belül mindegyikőjük elnéz, kivéve Steph-et, aki megajándékoz egy mosollyal. Nem viszonozom, de nem flegmázok vele, amit eredetileg terveztem tenni.
- Felelsz vagy mersz-t kellene játszanunk – ajánlja egy hang, és beletelik egy másodpercbe, hogy rájöjjek, kitől jött. Mi a fene? Felemelem a fejemet, hogy ránézzek Louis-ra, aki még mindig az ölemben van.
- Persze, mintha akarnál játszani – gúnyolódik vele Molly.
- Miért javasoltad ezt, te utálod ezeket a játékokat? – felelem csendesen.
- Nem tudom, azt hiszem, szórakoztató lehet ez ma este – vigyorodik el.
Követem a szemeit Mollyhoz, és nem is akarom tudni, hogy mi kavarog abban a szép fejében Louis-nak.