Chapter 149

Helló! :)

Ahogy ígértem, itt is a fejezet. Nagyon sok mindent nem is tudok róla mondani, annyit viszont elárulok, hogy a következő eseményekben gazdag lesz ;) Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. Pénteken érkezik majd valamikor az új, és azt hiszem, most nincs is más dolog, amit el kell mondanom.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 149

 
Harry szemszöge
- Mindig megtalállak – felelem.
Szavaim igazak, tényleg mindig megtalálom őt, átvitt értelemben és szó szerint is.
Kibaszottul nem tudom elhinni, hogy arra jöttem ki, hogy Louis és Zayn itt ül, arról beszélgetve, hogy Louis elrejtőzik előlem. Ez hülyeség. Louis Zaynre támaszkodik, hogy megtartsa magát, én pedig nagy léptekkel haladok át a fagyott füvön, hogy közelebb jussak hozzájuk.
- Harry – vinnyogja Louis, egyértelműen meglepetten jelenlétemen.
- Igen, Harry – ismétlem meg szavait.
Zayn arrébb húzódik tőle, én meg megpróbálok nyugodt maradni. Mi a fenéért van itt kint egyedül Zaynnel? Direkt megmondtam neki, hogy maradjon bent, a konyhában. Amikor megkérdeztem Steph-et, hogy hol a francban van Louis, csak annyit mondott, hogy „Zayn”. Miután öt percig kerestem az egész kurva házban, úgy döntöttem, hogy kinézek, erre itt vannak. Együtt.
- A konyhában kellett volna maradnod, babe – teszem hozzá a szót, hogy enyhítsek nyers hangomon.
Ha kiakadok rá most, talán megpróbál elmenni Zaynnel, és ez már túl sokszor történt meg. Nem fogom megengedni, hogy megtörténjen ma este. Minden tőlem telhetőt megtettem mostanában, hogy uralkodni bírjak temperamentumomon.
- Neked meg mindjárt vissza kellett volna jönnöd – szól vissza.
Felsóhajtok, majd egy mély lélegzetet veszek, mielőtt újra megszólalok. Mindig reagálok minden impulzusra, amit kapok, és próbálom nem ezt tenni többé. De bassza meg, ha nem teszi ezt nehézzé Louis.
- Menjünk be – mondom neki, aztán a kezéért nyúlok.
El kell őt vinnem Zayntől, és őszintén, nekem is el kell mennem a közeléből. Egyszer már kivertem belőle a szart is, és nem bánnám, ha meg kell tennem ismét.
- Csináltatni fogok egy tetoválást, Harry – mondja nekem Lou, miközben lesegítem őt a falról.
- Mi? – részeg?
- Igen… látnod kellene Zayn új tetkóját, Harry. Olyan szép. Mutasd meg neki, Zayn – mosolyodik el.
Mi a faszért nézte Louis Zayn tetoválását, és a beszélgetésükből mennyiről maradtam le? Mi mást csináltak? Mi mást mutatott még Louis-nak? Zayn mindig is akarta őt azóta, hogy először találkozott vele, csak úgy, mint én. Azzal a különbséggel, hogy én meg akartam dugni őt, Zayn pedig ténylegesen kedvelte Lou-t. De én nyertem, Louis engem választott.
- Nem… – kezdi el Zayn. Látom, mennyire kellemetlenül érzi magát, és Louis is.
- Gyerünk, mutasd meg – utasítom.
Rémületemre és az abszolút kibaszott bosszúságomra, felemeli a pólóját, majd meglátok egy kötést. A tetoválás maga tényleg elég király, de hogy miért érezte annak a szükségét, hogy megmutassa ezt az én Louis-mnak, az nem fér a fejembe.
- Nem király? Akarok egyet. Azt hiszem, egy mosolygós fejet – ragyogja Louis.
Nem mondja komolyan. Ajakpiercingemet a fogaim közé veszem, nehogy felnevessek rajta. Bosszúságom egy része eltűnt Louis nevetséges tetoválásötletén.
- Részeg vagy? – kérdezem tőle.
- Talán – kuncog fel. Nagyszerű.
- Mennyit ittál? – teszem fel a kérdést, én két pohárral ittam, és meg tudom mondani, hogy Louis többel.
- Nem tudom… te mennyit ittál? – csipkelődik, majd felemeli a pólóm alját. Hideg kezei megpihennek forró bőrömön, mire megrándulok, mielőtt fejével a mellkasomhoz dörgölőzik. Látod, Zayn, ő az enyém. Nem a tiéd, nem másé, csak az enyém.
- Mennyit ivott? – kérdezem Zayntől.
- Nem vagyok biztos benne, mennyit ivott előtte, de az előbb játszottunk két sör pongot, de cherry-vodka keveréket használtunk a sör helyett.
- Várj… -unk? Ti sör pongot játszottatok? – szűröm ki a fogaim között.
- Nem, ez cherry-vodka keverék pong – javít ki nevetve Louis. – Nyertünk is, kétszer. Én találtam el a poharak nagy részét. Steph és Tristan elég jók voltak, de megvertük őket. Kétszer – emlékeztet ismét.
Ez Louis, a fiú, aki annyira hozzászokott, hogy mindenben a legjobb és legokosabb, hogy azzal büszkélkedik, hogy nyert egy kör sör pongot, én pedig imádom minden pillanatát.
- Tisztán vodka? – kérdezem Zayntől.
- Nem, keverék egy kis vodkával, de sokat ivott belőle.
- És kihoztad őt ide a sötétbe, amikor tudtad, hogy készen van? – emelem fel a hangomat.
- Harry, lazíts. Én voltam az, aki megkérdezte, hogy kijöhetek-e vele. Először azt mondta, hogy nem, mert tudta, hogy így fogsz viselkedni – ráncolja a homlokát rám Louis, aztán megpróbálja elmozdítani a kezeit csupasz hasamról, de gyengéden visszateszem őket a bőrömhöz. Karjaimat a dereka köré fonom, még közelebb húzva őt magamhoz.
Lazítsak? Tényleg azt mondta nekem az előbb, hogy lazítsak?
- És ne felejtsük el, hogy ha nem hagytál volna ott, te lehettél volna a sör pong partnerem – teszi hozzá, beszéde kissé összefolyó.
Tudom, hogy igaza van, de kihoz a sodromból. Hogy játszhatott Zaynnel az összes ember közül? Tudom, hogy még mindig vannak érzései Louis iránt, semmi ahhoz hasonlítva, hogy én mit érzek, de meg tudom mondani abból, ahogy ránéz, hogy érdekli őt.
- Igazam van vagy igazam van? – kérdezi Louis.
- Oké, Louis – nyögök fel egy kísérletet téve, hogy elcsendesítsem őt.
- Én bemegyek – feleli Zayn, eldobva a cigijét a földre, mielőtt elsétál.
- Olyan morcos vagy, talán vissza kellene menned akárhová, ahová elrohantál – próbál meg Louis megint elhúzódni tőlem.
- Nem megyek sehova – válaszolom, szándékosan kitérve megjegyzése elől a távollétemmel kapcsolatban.
- Akkor ne legyél morcos, mert én szórakozom ma este – néz fel rám. Szemei még világosabbnak tűnnek, mint általában, a fekete vonalakkal, amiket köré rajzolt.
- Nem várhattad azt, hogy boldog legyek, amikor nem találtalak, és amikor végre igen, te kint vagy egyedül Zaynnel az összes ember közül.
- Jobban szeretnéd, ha valaki mással lennék idekint? – szörnyen ingerlékeny, amikor részeg.
- Nem, nem látod itt a lényeget – csattanok fel.
- Nincs lényeg, nem csináltam semmi rosszat, szóval ne legyél mogorva, vagy nem akarok veled lógni – fenyegetőzik.
Kiabálni akarok vele, megmondani neki, hogy kurvára idegesítő, amikor részeg, és felmenni az emeletre, de be kell vallanom, ez a pimasz és részeg Lou szórakoztató. A szóhasználata, amikor megpróbál sértegetni azzal, hogy mogorvának hív, aranyos. Ezen kívül, túl sokat ivott és nincs az az Isten, hogy egyedül hagyjam őt, akárcsak egy percre is, legalábbis újra nem. Azt akarom, hogy jó estéje legyen, főleg mert aggódtam, hogy valaki mondani fog valami hülyeséget, és a szart is ki kell vernem majd belőle. A pokolba is, ha ez két héttel ezelőtt történik, kivertem volna Zaynből a szart, megint.
- Rendben, nem leszek mogorva – forgatom a szememet.
- A szemedet se forgasd – szid le, majd elveszem a karomat a derekáról.
- Rendben, nincs szemforgatás – mosolyodom el.
- Én is erre gondoltam – próbál meg nem elmosolyodni.
- Elég főnökösködő vagy ma este.
- A vodkától bátor vagyok – tájékoztat. Érzem a kezeit lejjebb csúszni a hasamon.
- Szóval akkor egy tetoválást akarsz? – kérdezem, visszatéve a kezeit feljebb, de ellenáll cselekedeteimnek, és még lejjebb érint meg.
- Igen, talán ötöt. Nem tudom.
- Nem csináltatsz tetkót – nevetek fel, de több mint komolyan beszélek.
- Miért nem? – ujjai az alsónadrágom szegélyével játszanak.
- Beszéljünk erről holnap, amikor józan vagy – tudom, hogy ez az ötlet nem fogja elnyerni a tetszését, amikor nem részeg. – Menjünk be – mondom neki, megpróbálva elmozdulni onnan, ahol állunk.
Louis kezeit az bokszerembe csúsztatja, majd lábujjhegyre áll. Feltételezem, hogy meg fogja puszilni az arcomat, de száját a fülemhez teszi. Felszisszenek, ahogy gyengéden megszorít kezében.
- Szerintem itt kint kellene maradnunk – suttogja. Baszki.
- Kétségkívül bátor vagy a vodkától – hangom rekedtes, elárulva engem.
- Igen… és ettől fel is vagyok iz… – kezdi el mondani, túlságosan hangosan. Eltakarom a száját, miközben egy kis csoport részeg lány sétál el mellettünk.
- Be kell mennünk, fagy van idekint, és nem hiszem, hogy értékelnéd, ha a bokrokban dugnálak meg – vigyorgom, mire Louis pupillái kitágulnak.
- Nagyon is értékelném – feleli abban a pillanatban, hogy elveszem a kezemet a szájáról.
- Jézusom, Lou, néhány ital és szex őrültté válsz – nevetek fel, emlékezve Seattle-re és a mocskos szavakra, amelyek elhagyták telt ajkait.
Be kell őt vinnem, mielőtt szaván fogom, és a bokrokhoz húzom őt.
- Csak neked – kacsint, én pedig nem tudom visszatartani nevetésemet.
- Menjünk – teszem a karjára a kezemet, aztán átmegyek vele az udvaron és be a házba.
Louis egész végig az ajkát biggyeszti, amitől ágyéki fájdalmam még nagyobb lesz, főleg amikor kitolja az alsó ajkát. Könnyen áthajolhatnék és a fogaim közé húzhatnám. Baszki, éppen olyan rossz vagyok, mint ő, és én még csak nem is vagyok részeg, talán egy kicsit be vagyok szívva, de nem vagyok részeg. Olyan dühös lenne, ha megtalált volna engem az emeleten, igazából nem cigiztem, de a szobában voltam és úgy csinálták, hogy az arcomba fújták a füstöt. Valahogy tudom, hogy a füvezés lenne az utolsó dolog, ami miatt aggódna, ha besétált volna abba a szobába.
Áthúzom Louis-t a tömegen, majd a legkevésbé zsúfolt szobába vezetem a földszinten, ami történetesen a konyha. Louis a konyhaszigetre könyököl, és felnéz rám. Hogy lehet az, hogy ő éppen olyan gyönyörűen néz ki, mint amikor elhagytuk a lakást, mikor az ittlévő összes többi ember mostanra borzasztóan néz ki? Az első ital után a sminkjük elkezd elmaszatolódni, a hajuk összegubancolódik és rendetlenül néznek ki. Louis nem, Louis úgy néz ki, mint egy kibaszott isten hozzájuk hasonlítva. Bárkihez hasonlítva.
- Még egy italt akarok, Harry – hangja halk.
- Nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet.
- Kérlek? Jól érzem magam, ne legyél ünneprontó – szájából kinyújtja a nyelvét, mint egy gyerek.
- Rendben, még egy, de abba kell hagynod azt, hogy úgy beszélj, mint egy tíz éves – ugratom őt.
- Rendben, uram. Őszintén bocsánatot kérek éretlen beszédemért, nem fogom megismételni…
- Vagy mint egy öregember – nevetek fel.
- Baszki, oké akkor. Kurvára abbahagyom, hogy úgy beszéljek, mint egy kibaszott… – nem fejezi be mocskos mondatát, mert ő is és én is túlságosan nevetünk.
- Őrült vagy ma este – mondom neki.
- Tudom, szórakoztató ez – kuncog fel.
Örülök, hogy jól érzi magát, de nem tehetek a bosszúságról, amit attól érzek, hogy Zaynnel szórakozott, nem velem. Bár be fogom fogni a számat, mert nem akarom tönkretenni az estéjét.
- Keressük meg Steph-et és Tristant – áll fel Louis, kortyolva egyet az italából.
- Rendben vagy már velük? – kérdezem tőle. Nem tudom, hogyan érezzek ezzel kapcsolatban. Jól, feltételezem.
- Azt hiszem. Ott vannak! – mutat a kanapén ülő Tristanra és Steph-re.
Ahogy besétálunk a nappaliba, egy kis csoport padlón ülő srác megfordul, hogy Louis-ra nézzen. Louis mit sem törődik kéjes tekintetükkel, de én nem. Egy figyelmeztető pillantással illetem őket, mire majdnem mindegyikőjük elfordul, kivéve egy szőkét, aki úgy néz ki, mint Natalie pasi verziója, továbbra is bámul, ahogy elsétálunk. Vitatkozom magammal, hogy vajon beverni az arcát jó ötlet lesz-e vagy nem, de úgy döntök, hogy helyette Louis kezét az enyémbe veszem, egyelőre legalábbis.
Louis hirtelen lenéz összefonódott kezeinkre, a szemei pedig kitágulnak. Miért annyira meglepett, hogy megfogtam a kezét? Úgy értem, ja, ez általában nem olyan dolog, amikor kellemesen érzem magam, ha csinálom, de alkalmanként megteszem, nem?
- Hát itt vagytok! – kiáltja Steph, miközben odaérünk hozzájuk.
Molly a padlón ül egy srác mellett, akit azt hiszem Jasonnak hívnak. Elég biztos vagyok benne, hogy ő harmadéves, és az apjának van néhány földje Vancouverben, ami miatt ő egy vagyonkezelői kölyök. Olyan hülyén néznek ki ketten együtt, de örülök, hogy Molly békén hagy egyelőre. Annyira rohadtul idegesítő, és tudom, hogy Louis utálja őt.
- Odakint voltunk – mondom Steph-nek.
- Unatkozom – szólal meg Niall, megkeverve ujjával a sörét.
- Még mindig elmegyünk valahová ezután vagy nem? Már majdnem tizenegy óra – kérdezi Tessa.
- Mehetünk éjfél után, vagy egyszerűen csak holnap este – ajánlja Niall.
- Ki nem szarja le, ez a buli szívás – feleli Molly a szemét forgatva.
- Csak maradjunk itt, úgyis hamarosan éjfél – mondja Steph, figyelmen kívül hagyva se veled-se nélküled barátját.
Leülök a kanapé végére, majd az ölembe húzom Louis-t. Több szempár talál meg minket, de leszarom. Merjen csak valaki mondani valamit is erről. Másodperceken belül mindegyikőjük elnéz, kivéve Steph-et, aki megajándékoz egy mosollyal. Nem viszonozom, de nem flegmázok vele, amit eredetileg terveztem tenni.
- Felelsz vagy mersz-t kellene játszanunk – ajánlja egy hang, és beletelik egy másodpercbe, hogy rájöjjek, kitől jött. Mi a fene? Felemelem a fejemet, hogy ránézzek Louis-ra, aki még mindig az ölemben van.
- Persze, mintha akarnál játszani – gúnyolódik vele Molly.
- Miért javasoltad ezt, te utálod ezeket a játékokat? – felelem csendesen.
- Nem tudom, azt hiszem, szórakoztató lehet ez ma este – vigyorodik el.
Követem a szemeit Mollyhoz, és nem is akarom tudni, hogy mi kavarog abban a szép fejében Louis-nak.

Chapter 148

Sziasztok! :)

Jól gondoltam én, hogy most csak este tudom hozni az új részt, tegnap ünnepeltük pár haverommal a szülinapomat (19, már öregnek is érzem magam, jó lett volna még 18-nak lenni egy ideig, de mindegy) Pesten, és csak ma délután jöttem haza. Na, de a lényeg, a fejezet. Erről azt elárulom, hogy amikor az angol After Larrynél tették ki ezt, én is szerepeltem azok között, akiknek ajánlották a részt (wattpadon van ilyen lehetőség, hogy dedication), szóval ezt úgy is lehetne mondani, hogy "az én fejezetem" :D (Plusz még a másik kb. 3 emberé, akinek ajánlották). Ebben még nincs igazán probléma szerencsére, és szerintem a vége a legjobb, kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. A következő pedig kedden érkezik.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 148

 
- Csak dobd át az asztalon ezek közül bármelyik pohárba, nekünk pedig meg kell innunk azt, amelyikbe beleesik a labda, az a csapat nyer, amelyik a másik összes poharát kiüti – magyarázza Tristan.
- Mit nyer? – kérdezem.
- Semmit, csak nem leszel olyan gyorsan részeg, mert nem kell annyi pohárral meginnod – nevet fel.
- Mi kezdünk először – mondja Steph.
Játékosan Tristan pólójához dörzsöli a kis fehér labdát, mielőtt ráfúj és átdobja az asztalon. Lepattan az elől lévő pohár széléről, mielőtt belegördül a mögötte lévőbe.
- Akarsz inni először? – kérdezi Zayn.
- Persze – vonok vállat, majd felemelem a poharat.
Amikor Tristan dobja át a következő labdát az asztalon, kihagyja. A földre esik, aztán Zayn felveszi, belemártva azt az oldalon lévő egyedüli pohár vízbe. Szóval az ezért van ott. Ez alig higiénikus, de ez egy főiskolai buli, szóval tényleg mire is számítok?
- Ja, én vagyok az, aki szar – gúnyolja ki Tristant Steph, mire Tristan elmosolyodik.
- Te kezdesz – utasít Zayn.
Az első próbálkozásom, hogy sör… vagyis cherry-vodka… pongot játsszak, úgy tűnik, jól megy, ahogy egymás után négyszer is beletalálok egy pohárba.
Az állkapcsom fáj a mosolygástól és vihogástól az ellenfeleimen, a vérem pedig énekel az alkoholtól, és a ténytől, hogy imádok sikeres lenni dolgokban, még a főiskolai ivós játékokban is.
- Te már játszottál ilyet ezelőtt! Tudom, hogy igen! – vádol meg Steph csípőre tartott kézzel.
- Nem, csak képzett vagyok – nevetek fel.
- Képzett? – utánoz.
- Ne legyél féltékeny a gyilkos sör pong képzettségemre – mondom, mire öt méteres sugarú környezetben mindenki nevetésben tör ki.
- Ó, Uram! Kérlek, ne mondd még egyszer azt, hogy képzettség! – feleli Steph, én pedig a hasamat fogom, miközben megpróbálom abbahagyni a nevetést.
Ez a játék jobb ötlet volt, mint gondoltam. A nagy mennyiségű alkohol, amit fogyasztottam, segít és gondtalannak érzem magam. Fiatalnak és gondtalannak.
- Ha ezt megcsinálod, nyerünk – buzdítom Zaynt. Minél több pohárral iszik, úgy tűnik, annál kellemesebben érzi magát a közelemben.
- Megcsinálom – kérkedik egy mosollyal. A kis labda átvágja a levegőt, és egyenesen a Steph és Tristan oldalán lévő utolsó, megmaradt pohárba esik bele.
Felsikítok és fel-le ugrálok, mint egy idióta, de nem érdekel. Zayn tapsol egyet a kezeivel, aztán izgalmamban gondolkodás nélkül a nyaka köré fonom karjaimat. Hátrabotladozik egy kicsit, de karjai elérik a derekamat, mielőtt mindketten elhúzódunk. Ez egy ártalmatlan ölelés volt, az előbb nyertünk meg egy játékot, én pedig izgatott vagyok. Ártalmatlan. Steph szemei tágra nyíltak, amikor átnézek rá, amitől körbenézek a szobában Harryt keresve. Sehol sem találom őt, de mi van, ha itt volt? Ő az, aki egyedül hagyott engem ebben a buliban. Még csak fel sem tudom őt hívni vagy írni neki, mert a telefonom a zsebében van.
- Egy újbóli játékot akarok! – kiabálja Steph.
- Akarsz megint játszani? – kérdezem Zayntől. Körbenéz a szobában, mielőtt válaszol.
- Igen… igen… csináljuk még egyszer – mosolyodik el.
 Zayn és én nyerünk másodszorra, amitől Steph és Tristan játékosan csalással vádol minket.
- Jól vagy? – kérdezi Zayn, miközben mind a négyen elhagyjuk az asztalt.
Kétjátéknyi sör pong elég volt nekem, kissé részeg vagyok. Oké, jobban mint kissé, de csodálatosan érzem magam. Tristan a konyhába vezeti Steph-et, hogy szerezzenek még egy italt, feltételezem.
- Igen, jól vagyok. Nagyon jól. Nagyszerűen érzem magam – mondom neki, mire felnevet. Ahogy a nyelve a fogai mögött pihen, amikor elmosolyodik, az annyira sármos.
- Ezt jó hallani. Megyek, szívok egy kis friss levegőt – feleli.
Levegő, szeretnék olyan levegőt belélegezni, ami nem cigarettafüsttel vagy izzadság szaggal van tele. Meleg van ebben a házban, túl meleg, és egy kis levegőt akarok.
- Jöhetek? – kérdezem tőle.
- Uhm… nem tudom, hogy ez jó ötlet-e – válaszolja, elnézve tőlem.
- Ó… oké – az arcom lángol zavaromban. Megfordulok, hogy elsétáljak, de Zayn gyengéden megfogja a karomat.
- Jöhetsz. Csak nem akarok bármi gondot okozni közted és Harry között.
- Harry nincs itt, én pedig összebarátkozhatok bárkivel, akivel akarok – hadarom. A hangom viccesen hangzik, és nem tehetek róla, de felkuncogok azon, hogy milyen furcsán hangzanak.
- Elég részeg vagy, nem? – kérdezi, majd kinyitja nekem az ajtót.
- Egy kicsit – nevetek fel.
A csípős téli levegő csodálatos és frissítő érzés.
Zayn és én átsétálunk a kerten, végül a törött kőfalon ülünk le, ami régen a kedvenc helyem volt ezek alatt a bulik alatt. Csak néhány ember van kint a hideg miatt. Az egyikőjük a bokroknál hány éppen néhány méterrel arrébb.
- Bájos – nyögök fel.
Zayn felkuncog, de nem mond semmit. A kő hideg a lábamnak, de nem olyan hideg, mint gondoltam, van egy dzsekim Harry autójában, ha szükségem van rá. Nem mintha lenne bármi ötletem arra, hogy hol van ő. Az autója még mindig itt van, de nem láttam őt már több mint egy órája.
Amikor átnézek Zaynre, ő a sötétségbe bámul. Miért olyan kínos ez? Kezei a hasához vándorolnak, és úgy tűnik, hogy viszket a bőre. Amikor kissé felemeli a pólóját, látok egy fehér kötést.
- Mi az? – kérdezem kíváncsian.
- Egy tetoválás. Azelőtt lett kész, hogy idejöttem.
- Megnézhetem?
- Ja… – veszi le a kabátját, majd leteszi maga mellé, aztán visszahúzza a szalagot és a kötést. – Sötét van itt – feleli, kihúzva a telefonját, hogy a képernyő fényét világításnak használja.
- Egy óramű? – kérdezem tőle.
Gondolkodás nélkül végighúzom mutatóujjamat a tintán. Zayn megrándul, de nem mozdul el. A tetoválás nagy, a hasán lévő bőr nagy részét elfedi. A bőre többi részén kisebb, látszólag random tetkók vannak. Az új tetoválás egy csomó fogaskerék, úgy tűnik, hogy mozognak, de tudom, hogy ez a vodka miatt van. Ujjam még mindig meleg bőrén van.
- Bocs… – vinnyogom, aztán elrántom a kezemet.
- Semmi gond… de ja, ez valamilyen óramű. Látod, milyen szakadtnak tűnik itt a bőr? – mutat a tetoválás szélére, mire bólintok. – Olyan, mintha amikor a bőr vissza van húzódva, ami alatta van, az mechanikus. Mintha egy robot lennék vagy valami – von vállat.
- Ki a robot? – nem tudom, miért kérdeztem ezt meg.
- A társadalom, azt hiszem.
- Ó – ez minden, amit mondok. Ez sokkal bonyolultabb válasz, mint amire számítottam. – Ez igazából nagyon király, mély, de király – mosolyodom el, a fejem rajzik az alkoholtól.
- Nem tudom, hogy az emberek meg fogják-e érteni az egész koncepciót. Te vagy eddig az egyetlen ember, aki megérti.
- Mennyi tetoválást akarsz még? – kérdezem.
- Nem tudom, nincs több hely a karomon, és most már a hasamon se, szóval azt hiszem, akkor hagyom abba, ha már nem lesz több helyem – nevet fel.
- Kellene csináltatnom egy tetoválást – bököm ki.
- Neked? – nevet hangosan.
- Igen! Miért ne? – csatlakozom hozzá.
Ebben a pillanatban jó ötletnek hangzik, hogy tetoválást csináltassak. Fogalmam sincs, mit csináltatnék, de mókásnak hangzik. Kalandosnak és mókásnak.
- Szerintem túl sokat ittál – ugrat Zayn, végighúzva ujjait a szalagon, hogy visszategye a kötést a bőréhez.
- Nem hiszed, hogy tudnám kezelni? – provokálom.
- Nem, nem az. Csak… nem tudom. Nem tudom elképzelni, hogy tetkód legyen. Mit csináltatnál egyáltalán? – próbál meg nem nevetni.
- Nem tudom… mondjuk napot? Vagy egy mosolygós fejet?
- Mosolygós fejet? Határozottan a vodka beszél itt.
- Valószínűleg – kuncogok fel. – Azt hittem, hogy mérges vagy rám – mondom neki. Arckifejezése megváltozik a nevetésből semlegessé.
- Miért gondoltad ezt? – kérdezi csendesen.
- Mert elkerültél, amíg Tristan nem vett rá, hogy sör pongot játssz velem.
- Ó… Nem kerültelek el. Csak nem akarok problémát okozni.
- Kinek? Harrynek? – már tudom a választ.
- Igen. Világossá tette, hogy távol kell maradnom tőled, és nem akarok megint verekedni vele. Nem akarok több bajt okozni köztünk, vagy veled. Csak… mindegy.
- Már kezd javulni valahogy, jobban kezeli a dühét – védem meg Harryt. Nem tudom pontosan, hogy ez igaz-e, de szeretném azt hinni, hogy az, hogy nem ölte meg Trevort, máris jelent valamit.
- Igen? – meg tudom mondani, hogy nem hisz nekem.
- Igen, javul. Azt hiszem.
- Hol van egyébként? Meglepődtem, hogy elengedett a látóköréből.
- Fogalmam sincs. Eltűnt Tessával, nem is tudom, hogy egyáltalán még mindig itt van-e – mondom Zaynnek.
- Fura – feleli.
- Igen, fura – nevetek fel. Hálás vagyok, hogy úgy tűnik, a vodka mindent sokkal szórakoztatóbbá tesz.
- Tristan és Steph nagyon boldogok voltak, hogy láttak ma este – mondja Zayn, miközben egy cigarettát tesz az ajkaihoz. Nagyujja gyors mozdulatával életre hívja a lángot, és hamarosan a nikotin illata árasztja el az orrlyukaimat.
- Már hiányoztak, de még mindig feldúlt vagyok mindaz miatt, ami történt – magyarázom.
A téma nem érződik olyan nehéznek, mint a ma este előtt volt. Nagyszerűen érzem magam, még akkor is, ha Harry nincs itt. Nevettem és viccelődtem Steph-fel, és most először olyan érzés volt, hogy ezt mind magam mögött tudom hagyni és előrefelé haladni vele.
- Bátor vagy, amiért idejöttél – mondja nekem egy mosollyal.
- A hülye és bátor nem ugyanaz a dolog – viccelődök.
- Komolyan gondolom, mindazok után… nem rejtőztél el valahol. Én valószínűleg azt tettem volna.
- Elrejtőztem egy kicsit, de Harry megtalált.
- Mindig megtalállak – ijeszt meg Harry hangja, és Zayn kabátját fogom meg, nehogy leessek a kőfalról.

Chapter 147

Sziasztok! :)

Már hoztam is a fejezetet, és hát... érdekes, maradjunk ennyiben. Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek a történésekről. A következő pénteken érkezik, szokás szerint, azt pontosan még nem tudom, mikor, talán lehet, hogy csak estefelé, attól függ, hogyan alakul az aznapi programom.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 147

 
- Ezer éve nem láttalak, Harry – mosolyodik el Molly.
- Ja – iszik még egy kortyot Harry a pohárból, aztán Molly szemei hozzám vándorolnak.
- Ó, nem láttalak ott, Louis – jegyzi meg gúnyosan.
Figyelmen kívül hagyom őt, majd Niall a kezembe ad egy új italt, nyilvánvalóan nem fogom visszakapni a másikat Harrytől.
- Hiányoztam? – kérdezi Molly.
Több ruha van rajta, mint általában, de akkor is alig visel valamit. Fekete pólója el van szakítva elől, szándékosan, feltételezem. Piros rövidnadrágja hihetetlenül rövid, szakadással az anyagban, hogy felfedje sápadt bőrét.
- Dehogy – feleli Harry anélkül, hogy ránézne. Ajkaimhoz teszem a poharat, hogy elrejtsem mosolyomat.
- Biztos vagyok benne, hogy igen – válaszolja.
- Menj a picsába – nyög fel Harry.
- Jesszusom, valaki nagyon nyafka – forgatja a szemét Molly.
- Gyerünk, Louis – fogja meg a kezemet Harry, majd elhúz.
A nappaliba sétálunk, egy bosszús Mollyt és egy nevető Niallt hagyva a konyhában.
- Louis!! – visítja Steph, miközben felugrik az egyik kanapéról. – A fenébe, te fiú! Olyan dögösen nézel ki! Wow! – dicsér meg.
- Köszi – mosolyodom el.
Egy kicsit kínos Steph-et és Tristant látni, de közel sem annyira rossz, mint Mollyt. Ők már őszintén hiányoztak, és remélem, hogy a ma este elég simán megy ahhoz, hogy felkutathassuk a barátságunk újraépítésének lehetőségét.
- Örülök, hogy eljöttél – ölel meg Steph.
- Megyek, beszélek Tessával, maradj pontosan itt – utasítja Harry, mielőtt elsétál.
- Goromba, mint ahogy mindig is láttam – nevet fel lármásan Steph a hangos zenén és a bulizók hangján túl.
- Igen… néhány dolog sosem változik – mosolyodom el, aztán megiszom a poharamban lévő édes italom maradékát.
Utálok erre gondolni, de a cseresznye íze a csókomra emlékeztet Zaynnel. A szája hideg volt, a nyelve pedig édes. Ez egy másik világnak tűnik, egy másik Louis-nak, aki megosztott vele egy csókot. Mintha Steph tudna olvasni a gondolataimban, megütögeti a vállamat.
- Ott van Zayn, láttad már őt azóta, hogy… tudod? – kérdezi, a fekete hajú fiúra mutatva zebra mintás körmével.
- Nem… Nem igazán láttam senkit. Kivéve Harryt.
- Zayn olyan szarul érezte magát mindazok után. Majdnem megsajnáltam őt – feleli.
- Beszélhetnénk valami másról, kérlek? – kérem, ahogy Zayn szemei találkoznak az enyémekkel, én pedig elnézek.
- Ó, igen, a francba, bocs. Kérsz még egy italt? – kérdezi Steph.
- Igen, határozottan – mosolyodom el, hogy csökkentsem a feszültséget.
Körbepillantok a konyhában oda, ahol Zayn állt korábban, de már elment. Az arcom belsejét rágom, majd visszanézek Steph-re, aki a poharába bámul. Egyikünk sem tudja, hogy pontosan mit mondjon.
- Gyerünk, keressük meg Tristant – javasolja Steph.
- Harry… – kezdem el mondani, hogy Harry azt kérte tőlem, maradjak itt, de nem is kérte, követelte. Poharamat visszateszem a számhoz, hogy eltüntessem hideg italom maradékát. Arcom már kezd meleg lenni az ereimben futó alkoholtól. Idegeim kissé nyugodtabbak, ahogy még egy pohárért nyúlok, mielőtt követem Steph-et a nappaliba.
A ház zsúfoltabb, mint valaha, Harryt pedig sehol sem találom. A nappali felét egy hosszú kártyaasztal foglalja el, ami piros poharak sorával van tele. Részeg főiskolai hallgatók úgy tűnik, hogy pingpong labdát dobálnak a poharakba, soha nem fogom megérteni, miért kell nekik az összes ilyenfajta játékot játszaniuk, amikor részegek, úgy tűnik, legalább ez nem foglalja magába a csókolózást. Meglátom Tristant a kanapén ülni a vörös hajú fiú mellett, akire emlékszem, hogy már láttam itt ezelőtt. Egy jointot szívott Jace-szel, mikor legutóbb láttam őt. Zayn a kanapé karfáján foglal helyet, mond valamit a csoportnak, amitől Tristan feje hátraesik a nevetéstől. Amikor Tristan felnéz a felé sétáló Steph-re, elmosolyodik. Mindig is kedveltem a szobatársamat az első alkalom óta, hogy találkoztam vele. Édes, és úgy tűnik, tényleg törődik Steph-fel.
- Hogy mennek a dolgok kettőtök között? – kérdezem Steph-től, mielőtt odaérünk hozzájuk.
- Nagyszerűen, igazából. Azt hiszem, szeretem őt – mosolyodik el.
- Hiszed? Ti még nem mondtátok ki? – marad tátva a szám.
- Nem… Istenem, nem. Még csak három hónapja járunk! – nevet fel.
- Ó… – Harry és én már kimondtuk ezeket a szavakat azelőtt, hogy ténylegesen elkezdtünk járni.
- Te és Harry mások vagytok – biztosan képes a gondolataimban olvasni. – És ti hogy álltok? – kérdezi.
- Jól, jól vagyunk – mondom neki, és komolyan is gondolom. Jól vagyunk, most az egyszer.
- Ti vagytok tényleg a legfurcsább pár.
- Igen, azok vagyunk – értek egyet.
- Bár ez egy jó dolog. El tudnád képzelni, hogy mi lenne, ha Harry találna egy olyan valakit, mint ő? Soha nem akarnék találkozni a fiúval vagy lánnyal, az biztos – nevet fel.
- Én sem – csatlakozom hozzá.
- Itt az én csajom – integet Tristan Steph-nek, aki odalépked, hogy helyet foglaljon Tristan ölében. – Hogy vagy, Louis? – kérdezi, miután megajándékozza barátnőjét egy gyors csókkal az arcán.
- Nagyon jól, te hogy vagy? – kérdezem. Úgy hangzom, mint egy politikus. Lazulj el, Louis.
- Jól, részegen, mint a szar, de jól – nevet fel.
- Hol van Harry? Még nem láttam őt – kérdezi tőlem a vörös hajú srác.
- Ő… nos, fogalmam sincs – válaszolom.
- Biztos vagyok benne, hogy itt van valahol a közelben. Nem hiszem, hogy messze menne tőled – próbál megnyugtatni Steph.
Nem bánom, hogy egy ideje nem láttam Harryt, mert az alkoholtól kevésbé vagyok ideges, de tényleg azt kívánom, bárcsak visszatérne és velem lógna. Ők mind Harry barátai, nem az enyémek. Kivéve Steph-et és Tristant, akiken még mindig gondolkozom, de most ők az egyetlen emberek, akiket a legjobban ismerek, és nem akarok itt állni kínosan és egyedül.
Valaki belém ütközik, amitől kissé előre esek, szerencsére a harmadik italom üres, és amikor a pohár leesik a már foltos szőnyegre, a rózsaszín italból csak pár csepp kerül a felszínre.
- Francba, bocs – hebegi egy részeg lány.
- Semmi gond, tényleg – válaszolom. Fekete haja olyan fényes, hogy szó szerint kancsal leszek tőle. Hogy lehetséges ez egyáltalán? Biztosan részegebb vagyok, mint gondoltam.
- Gyere, ülj le, mielőtt eltaposnak – ugrat Steph, mire felnevetek, mielőtt helyet foglalok a kanapé szélén.
- És hallottál Jace-ről? – kérdezi tőlem Tristan.
- Nem, mi van vele? – neve említésétől felfordul a gyomrom.
- Letartóztatták, csak tegnap engedték ki – magyarázza meg.
- Mi? Tényleg? Mit csinált? – kérdezem.
- Megölt valakit – feleli a vörös hajú.
- Ó, Istenem! – tátom el a számat, mire mindenki elkezd nevetni. Hangom sokkal hangosabb most, hogy a részegség határán vagyok.
- Csak baszakszik veled, megállították a rendőrök és volt nála egy kis fű – nevet fel Tristan.
- Olyan fasz vagy, Ed – feleli Steph, majd megüti a srác karját, de nem tehetek róla, felnevetek azon, milyen gyorsan hittem neki.
- Látnod kellett volna az arcodat – nevet Tristan.
Még harminc perc telik el Harry nyoma nélkül. Kezdek kissé bosszús lenni távolléte miatt, de minél többet iszom, annál kevésbé érdekel. Ez egyrészt annak a ténynek köszönhető, hogy Molly látótávolságon belül van, és már talált magának egy szőke játékszert az estére. A fiú kezei folyamatosan Molly combján kígyóznak felfelé. Fúj. Inkább ő, mint Harry.
- Ki van benne most? Kyle-nak nyilvánvalóan elég volt – szólal meg egy szemüveges férfi, részeg barátjára mutatva, aki magzatpózban fekszik a szőnyegen. Átnézek az asztalra, amin poharak vannak felsorakoztatva, és rájövök a történtekre.
- Én játszok! – kiáltja Tristan, elmozdítva Steph-et az öléből.
- Én is! – szól közbe Steph.
- Tudod, hogy nem vagy ebben olyan jó – ugratja őt Tristan.
- De igen. Csak mérges vagy, mert jobb vagyok, mint te. Most a te csapatodban vagyok, szóval nem kell megijedned – rebegteti a szempilláit, mire Tristan megrázza a fejét. – Lou, játszanod kéne! – kiabálja át a zenén Steph.
- Uhmm… nem, én jól vagyok – fogalmam sincs, mit játszanak, de tudom, hogy szörnyű lennék benne.
- Ó, ne már! Vicces lesz – teszi a kezeit imádkozó mozdulatba, hogy könyörögjön.
- Mi az?
- Sör pong, duh – von vállat drámaian, mielőtt ittas nevetésben tör ki. – Még soha nem játszottál, mi? – teszi hozzá.
- Nem, nem szeretem a sört.
- Használhatjuk a cherry-vodka keveréket helyette. Szó szerint liternyi van, hozok egyet a hűtőből, állítsátok fel a poharakat – mondja Steph Tristannak.
Tiltakozni akarok, de ugyanakkor szórakozni is akarok ma este. Gondtalan akarok lenni, és kiengedni a gőzt. A sör pong talán nem olyan rossz. Nem lehet rosszabb, mint egyedül ülni azon a kanapén, várva Harryre, hogy visszajöjjön akárhol a fenében is van.
Tristan elkezdi visszapakolni a poharakat az alakzatba, amik a tekebábukéra emlékeztet engem.
- Te játszol? – teszi fel a kérdést.
- Azt hiszem. Bár nem tudom, hogyan kell – mondom neki.
- Ki akar a párja lenni? – kérdezi Tristan.
Ostobának érzem magam, amikor senki sem szólal meg. Nagyszerű. Tudtam, hogy ez…
- Zayn? – mondja Tristan, félbeszakítva gondolataimat.
- Err… nem tudom… – válaszolja Zayn, nem nézve rám. Egész idő alatt elkerült, amióta itt vagyok.
- Csak egy kör – próbálja meg rábeszélni őt Tristan. Zayn karamell színű szemei rám villannak gyorsan, mielőtt visszanéz Tristanra.
- Oké, egy játék – adja be a derekát.
Zayn és én csendben állunk az asztal egyik oldalánál, miközben Steph megtölti a poharakat alkohollal.
- Ezeket a poharakat használták egész este? – kérdezem Steph-től, megpróbálva elrejteni abból fakadó undoromat, hogy több száj ivott belőlük.
- Semmi gond – nevet fel, mire egy grimaszt vágok.
Észreveszem Zayn mosolyát a szemem sarkából, de amikor ránézek, ő elnéz. Ez egy hosszú játék lesz.

Chapter 146

Helló! :)

Már itt is az új rész, ami... hát annyit mondhatok, hogy ezek után jönnek az újabb bonyodalmak majd. Kíváncsi leszek a véleményeitekre, a következőt pedig kedden hozom. Azt hiszem, most más mondanivalóm nincs, nem húzom az időt :D Ó, és talán a napokban vannak a felvételik, ha jól tudom, akik most írják, azoknak hajrá, drukkolok!
Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 146

 
Szerencsére már három napja nem esett a hó, az egyetlen bizonyíték arra, hogy napokkal ezelőtt havazott, a járdán lévő fekete sár. Kibámulok a hatalmas üvegablakokon az előtérben a Vance-nál, amíg türelmesen várok Harryre, hogy felvegyen.
Legnagyobb bosszúságomra ragaszkodott ahhoz, hogy mindhárom nap elhozzon autóval a Trevor miatti vitánk után. Még mindig meg vagyok lepve, hogy képes voltam lenyugtatni őt úgy, ahogyan tettem. Nem tudom, mit csináltam volna, ha megtámadta volna Trevort az irodában, Kimberlynek fel kellett volna hívni a biztonságiakat, Harryt pedig biztosan letartóztatták volna.
Harrynek négy harmincra itt kellett volna lennie, és most öt tizenöt van. Majdnem mindenki elment már, és több ember is felajánlotta, hogy hazavisz, beleértve Trevort is, aki megtartja a távolságot tőlem, mióta Harry jelentet rendezett. Nem akarom, hogy kínosak legyenek köztük a dolgok, és még mindig szeretném, ha barátok lennénk, Harry utasítása ellenére, hogy maradjak távol tőle.
Harry autója végre bekanyarodik a parkolóba, aztán kilépek a dermesztő szélbe. Melegebb van ma, mint eddig volt, a fényes nap ad egy kis meleget, de nem eleget.
- Bocs, hogy késtem, elaludtam – mondja nekem, miközben beszállok a meleg kocsiba.
- Semmi gond – biztosítom őt, majd kibámulok az ablakon.
Kissé ideges vagyok a ma esti szilveszter miatt, és nem akarok a mai stresszt kiváltó dolgaim listájához hozzáadni egy veszekedést Harryvel. Még nem döntöttük el, hogy valójában mit fogunk csinálni, ez pedig az őrületbe kerget, tudni akarom a részleteket és eltervezni az egész estét.
Már egy ideje azon vitatkozom, hogy válaszoljak vagy ne azokra az üzenetekre, amiket Steph és Tristan küldött nekem az elmúlt néhány napban. Egy részem nagyon látni akarja őket, hogy megmutassam nekik és mindenkinek, hogy nem törtek össze, megaláztak, igen, de erősebb vagyok, mint gondolják. Mindezek ellenére a másik részem azt hiszi, hihetetlenül kínos lesz újra látni Harry baráti körét. Tudom, hogy valószínűleg azt fogják gondolni, idióta vagyok, amiért újra Harryvel vagyok.
Nem fogom tudni, hogyan viselkedjek Harryvel a közelükben, és őszintén félek, hogy minden más lesz most, hogy már nem leszünk többé a mi kis buborékunkban. Mi van, ha egész végig figyelmen kívül hagy, vagy mi van, ha Molly ott lesz? Felforr a vérem a gondolatra.
- Mérges vagy rám? – szakít ki Harry kérdése a Mollyról való keserű gondolataimból.
- Nem, ez nem olyan nagy dolog – mondom neki. Keze a kormányról a combomra vándorol, majd gyengéden megszorítja.
- Hová akarsz menni? – kérdezi.
Korábban megemlítettem, hogy fel kell vennem valamit ma este, függetlenül attól, hogy hová megyünk, fel kell vennem valamit.
- A pláza jó lesz. El kell döntenünk, hová megyünk, hogy tudjam, mit vegyek.
- Mindenkivel lógni akarsz, vagy csak mi ketten menjünk el? Még mindig annak szurkolok, hogy maradjunk otthon.
- Én nem akarok otthon maradni, mindig otthon vagyunk – mosolyodom el.
Imádok otthon maradni Harryvel, de régen mindig kint volt, minden egyes nap tényleg, és néha aggódom, hogy ha túl sokat tartom őt a házban, meg fog unni engem.
Amikor megérkezünk a plázához, Harry kitesz engem a Macy’s bejárata előtt, majd besietek. Mire csatlakozik hozzám a férfi részleg közelében, már három pár skinny jeans van a karjaimon.
- Az mi? – húzza fel az orrát Harry a legfelül lévő kanárisárga darabon.
- Nadrág. Nem tetszik?
- Nem, ez a szín borzalmas – feleli.
- Te minden színt borzalmasnak találsz, eltekintve a feketétől persze.
Vállat von őszinte kijelentésemen, aztán végighúzza ujjait az alatta lévő piros farmer anyagán.
- Ez tetszik – mondja.
- Tényleg? Ez volt az, amivel kapcsolatban bizonytalan voltam. Nem akarok kitűnni, tudod?
- És nem tűnnél ki a sárgában? – húzza fel szemöldökét. Igaza van. Visszateszem a farmert az állványra.
- Mi a helyzet ezzel? – kérdezem, feltartva egy szürke skinny jeans-t.
- Fel kellene próbálnod – ajánlja egy pimasz mosollyal.
- Perverz – csipkelődök.
- Mindig – vigyorogja, majd követ az öltözőhöz.
- Te nem jössz be ide – szidom le, és a rekeszig becsukom az ajtót, éppen annyi helyet hagyva csak, hogy kidugjam a fejemet. Harry lebiggyeszti az ajkát, mielőtt helyet foglal a fekete bőr kanapén az öltözőn kívül.
- Mindegyiket látni akarom – szólal meg, amikor teljesen becsukom az ajtót.
- Légy csendben.
Hallom őt kuncogni, és ki akarom nyitni az ajtót, csak hogy lássam a mosolyát, de úgy döntök, nem teszem meg.
Először felveszem a szürke skinny jeans-t, aztán küzdök, hogy felcipzárazzam. Szoros. Túl szoros. Végül sikerül becipzáraznom a nadrágot, majd megpróbálom még felhúzni egy kicsit, mielőtt kinyitom az ajtót az öltözőhöz.
- Harry? – majdnem suttogom.
- Szent szar – gyakorlatilag elakad a lélegzete, amikor megfordul és feldolgozza a látványomat a rendkívül szűk farmerben.
- Szoros – pirulok el.
- Ja, nem veszed meg ezt – mondja, miközben szemei fel-le mozognak a testemen.
- Ha akarom, meg fogom – felelem, emlékeztetve őt, hogy nem fogja megmondani, mit vegyek fel. Mereven bámul egy pillanatra, mielőtt megszólal.
- Tudom… Csak úgy értettem, hogy nem kellene megvenned. Egy kicsit túl szűk az ízlésednek.
- Erre gondoltam én is – tétovázok, és a teljes alakot mutató tükörbe nézek még egyszer.
- Bár tényleg kiemeli a csodálatos seggedet – vigyorogja Harry.
- Következő – mondom, aztán visszasétálok az öltözőbe.
A piros skinny jeans tökéletesen illeszkedik. Nem túl szűk és nem túl bő. Harrynek tetszeni fog, mert kiemeli a seggemet.
- Lou – nyafog Harry türelmetlenül közvetlenül az ajtó túloldaláról. Kinyitom az ajtót, a reakciója pedig megdobogtatja a szívemet. – Krisztus – nyel egyet.
- Tetszik? – rágom az alsó ajkamat.
Elég magabiztosnak érzem magam ebben a farmerben, főleg miután Harry arca elpirul, és oda-vissza pakolgatja a súlyát egyik lábáról a másikra.
- Nagyon – bókol.
Ezt egy olyan „párkapcsolatos” dolog csinálni, ruhákat próbálni neki a Macy’s-ben, furcsa érzés, mégis nagyon megnyugtató. Féltem néhány nappal ezelőtt, amikor megtudta a vacsorámat Trevorral Seattle-ben.
- Akkor ezt veszem meg – felelem.
Miután találok egy fehér ujjatlan pólót horgonnyal és kötéllel az elején, ami megy a farmeremhez, megyünk és fizetünk. Harry nyaggat a fizetéssel kapcsolatban, de nem engedem meg neki, megnyerve ezúttal a csatát.
- Igazad van, tényleg kellene venned nekem valamit… tudod, hogy rendbe hozd a karácsonyi ajándék hiányát, amit kaptam – ugrat engem Harry, miközben kilépünk a plázából.
Megütöm a karját, de megfogja a csuklómat, mielőtt hozzáérnék. Ajkai egy könnyű csókot nyomnak a tenyeremre, mielőtt kezemet az övébe foglalja, aztán az autójához vezet. A nyilvános kézfogás soha nem a mi dolgunk volt, amint a gondolat átfut az agyamon, úgy tűnik, Harry rájön, mit csinálunk és elengedi a kezemet az övéből. Lépésről lépésre haladjunk, azt hiszem.
- Tényleg el kellene döntenünk, hogy mit fogunk csinálni este – mondja Harry, amikor visszaérünk a lakáshoz.
- Szerintem a barátaiddal kellene lógnunk.
- Biztos vagy benne? Akkor írok Niallnek.
- Oké – kezdek ideges lenni, ahogy elképzelem annak a lehetőségeit, hogy hogyan alakulhat az este, de nem bujkálhatunk örökké a világ elől. Hogyan viselkedik Harry a régi barátai közelében, ez fogja igazán megmutatni nekem, hogyan érez ténylegesen irántam, irántunk.
Harry a nappaliba sétál, hogy írjon Niallnek, én pedig elindulok, hogy lezuhanyozzak. A forró víz alatt maradok mindaddig, amíg az már nem meleg. Amikor kijövök a zuhanyzóból, Harry a szobában van.
- Mit mondott? – kérdezem, bizonytalanul, hogy mit akarok válaszként.
- Azt mondta, hogy találkozzunk a háznál… a régi házamnál.
- Mikor?
- Kilenckor.
Az órára pillantok, már hét óra.
- Oké, kész leszek.
Gyorsan megszárítom a hajamat. A hajam közel tökéletesen be van zselézve. Jól nézek ki… unalmasan. Unalmasan. Ugyanúgy, ahogy mindig is. Jobban kell kinéznem, mint eddig valaha a visszatérésemre. Ez az én módom arra, hogy megmutassam nekik, nem győztek le. Ha Molly ott van, biztosan úgy fog öltözni, hogy megkapja a férfiak figyelmét, beleértve Harryét is, és amennyire utálom őt, ő egy gyönyörű nő. Úgy fogom meg a fekete szemceruzámat, hogy Molly rózsaszín haja ég a fejemben, majd egy vastag vonalat húzok a felső szemhéjamra, most az egyszer a vonal egyenes. Ugyanezt megteszem alul is. Egy kis púdert is felteszek, hogy legyen színe az arcomnak.
Amikor a tükörbe nézek, lesokkol a tükörképem. A tükörben lévő srác úgy néz ki, mintha egy éjszakai klubba tartozna, vadul és… akár még szexin is néz ki. Legutóbb akkor viseltem ennyi sminket, amikor Steph „sminkelt ki”, Harry meg kigúnyolt. Úgy tűnik, mintha ez ezer éve lett volna. Ezúttal jobban nézek ki.
- Nyolc-harminc van, Lou! – figyelmeztet Harry a nappaliból.
Még egyszer utoljára belenézek a tükörbe, aztán veszek egy nagy levegőt, mielőtt a hálószobába sietek, hogy felöltözzek, mielőtt Harry meglát. Mi van, ha azt gondolja, hogy rosszul nézek ki? Legutóbb nem érdekelte az új és javított kinézetem. Kizárom kétes gondolataimat, majd felveszem a farmeremet és pólómat, aztán belelépek a Vans cipőmbe. Talán valami mást kellene viselnem? Nem. Meg kell nyugodnom és abbahagynom ennek a túlgondolását.
- Louis, tényleg el kell… – áll meg Harry hangja mondat közben.
- Jól nézek… – kezdem el mondani, de félbeszakít.
- Igen, bassza meg, igen – gyakorlatilag morogja.
- Nem gondolod, hogy túl sok, az egész smink?
- Nem, uhm… az szép, úgy értem… jó – dadogja. Megpróbálok nem felnevetni azon, hogy nyilvánvalóan nem találja a szavakat, valami, ami soha nem esik meg vele. – Menjünk… most kell mennünk, vagy nem fogunk kijutni ebből a lakásból – motyogja.
Reakciója extra lendületet ad magabiztosságomnak. Tudom, hogy nem kellene, de akkor is. Harry hibátlanul néz ki, mint általában, egy egyszerű fekete pólót és kényelmes fekete farmert viselve. A fekete Converse, amit gyorsan megszerettem, van a lábain.
Az út Harry régi diákszövetségi házához idegtépő, és mindketten csendben maradunk. A The Fray halkan énekel a megbocsátásról, miközben a zsúfolt házhoz kanyarodunk. Emlékek, többnyire rossz emlékek árasztják el az agyamat, de visszanyomom őket. Harry és én most már kapcsolatban vagyunk, egy igaziban, szóval ő most már más lesz. Ugye?
Harry közel marad hozzám, ahogy besétálunk a füsttel telített nappaliba. A piros poharak azonnal megjelennek a kezeinkben, de Harry gyorsan megválik az övétől, mielőtt elveszi az enyémet tőlem. Visszanyúlok érte, mire ő a homlokát ráncolja.
- Nem hiszem, hogy innunk kellene ma este – feleli.
- Nem hiszem, hogy neked innod kellene ma este, de nekem muszáj – mondom neki, és komolyan is gondolom.
- Rendben, csak egyet – figyelmeztet, majd a kezembe adja a poharat a pultról.
- Styles! – szólítja egy ismerős hang. Niall jelenik meg a konyhában és veregeti meg Harry vállát, mielőtt megajándékoz egy barátságos mosollyal. Annyira vonzó. Megpróbálom elképzelni, hogyan nézne ki tetoválások és piercingek nélkül, de úgy tűnik, nem tudom. – Wow, Louis, máshogy… nézel ki – feleli.
Harry a szemeit forgatja, aztán elveszi az italomat a kezemből, hogy igyon egy kortyot. El akarom venni tőle, de nem akarok veszekedést kezdeményezni. Egy ital nem fog fájni.
- Lám… lám… lám… nézd csak, ki van itt – szólal meg egy női hang.
- Nagyszerű – nyög fel Harry, miközben a rózsaszín hajú ribanc felénk sétál.

Chapter 145

Sziasztok! :)

Itt is van a fejezet, ahogy ígértem. És... szavakat sem találok rá, így közvetlenül az átolvasása után. Huh. Amint elolvassátok, rájöttök, miért mondom ezt :D Balhé van benne bőven, de imádni fogjátok a végét, ennyit elárulhatok ;) Az elmúlt hetekben/hónapokban több új olvasó is csatlakozott hozzánk, őket köszöntöm köreinkben! ♥ A következő pedig szokás szerint érkezik pénteken. Nem húzom tovább az időt, cuppanjatok rá a részre :D
Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 145

Harry szemszöge
- Komolyan? – kiáltom, kezeim a levegőbe repülnek kissé drámaian.
Louis szája kinyílik, de szavak nem jönnek ki rajta, ahogy kibaszott Trevorra néz, aztán vissza rám. Az Isten verje meg, Louis. Düh fut végig rajtam, és elkezdem elképzelni a többféle módot, ahogy a szart is ki fogom verni Trevorból.
- Megyek, beszélek Christiannal – szólal meg nyugodtan Trevor, mielőtt elsétál.
Ökölbe szorítom az ujját, mire kitágulnak a szemei. Louis-ra néz, mintha azt várná tőle, hogy megmentse. Semmi esély, fasz.
- Harry, kérlek – nyafogja Louis. A szín már elkezdett kifutni Trevor arcából, miközben szorítok fogásomon a drága öltönyén. – Kérlek, Harry, ne itt – könyörög Louis.
Kétségbeesetten figyelmen kívül akarom hagyni Louis-t és a gipszkartonhoz vágni kibaszott Trevor fejét, de a Louis arcán lévő kifejezés megállít. Elengedem Trevort, ő pedig ellép, miután megigazítja az ujját.
- Húzz a picsába innen – mondom, miközben végigsiet a folyosón.
- Harry…
- Komolyan, Louis? Kurvára viccelned kell velem – felelem.
Amikor Kimberlyre nézek, védekezőn felemeli a kezeit, mielőtt elvesz egy mappát az asztaláról és egyedül hagy minket. Jó ötlet. Louis haragos pillantást vet a barátjára, én pedig majdnem felnevetek.
- Csak ebédeltünk, Harry, ez minden – védi meg magát Louis, aztán az irodája felé sétál.
Követem őt a folyosón, majd becsukom az ajtót az irodájához bezárva azt, amint mindketten bent vagyunk.
- Ebéd, ennyi? Melyik részét nem érted annak, hogy maradj távol tőle? – mondom azonnal.
- Ne beszélj velem úgy, mintha gyerek lennék.
- Akkor ne viselkedj úgy.
- Hogy viselkedek úgy, mint egy gyerek? Elmentem ebédelni egy munkatársammal – teszi kezeit a csípőjére frusztrációjában.
- Egy munkatárssal, akivel kapcsolatban megmondtam, hogy ne legyél a közelében – emelem fel a hangomat.
- Csendben kell lenned. Ez a munkahelyem.
- Gyakornoki állás – javítom őt ki.
- Mi?
- Nem valódi dolgozó vagy, csak egy gyakornok – emlékeztetem őt durván.
- Szóval akkor visszatértünk ehhez? – hatalmasodik el a szomorúság vonásain.
- Visszatértünk mihez? Ahhoz, hogy emlékeztetlek, hogy túl sokat képzelsz?
- Komolyan? – provokál.
Összeszorítom az állkapcsomat és a makacs… barátomra bámulok. Tudom, hogy annak a határán vagyok, hogy túl goromba legyek, és próbálom nem átlépni a határt, de annyira kibaszottul dühös vagyok.
- Miért vagy egyáltalán itt? – kérdezi tőlem, majd leül a székébe az asztala mögött.
- Eljöttem, hogy elvigyelek ebédelni, hogy ne kelljen kimenned a hóban, de úgy tűnik, pont jól elvoltál nélkülem – morgom.
- Ez nem olyan nagy dolog, elmentünk enni és rögtön visszajöttünk. Le kell nyugodnod a féltékenységgel.
- Féltékenység? Szerinted ez az? – kötekedek.
- Mi más lehetne?
- Ez nem féltékenység – felelem ismét. Persze hogy féltékenység. És félelem, de ezt nem vallom be.
- De az – szűri ki Louis a fogai között.
- A fene egye meg, nem, nem az! Ez rólad szól… hogy időt töltesz vele, miután direkt megmondtam neked, hogy nem akarlak a közelében tudni téged.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy ne irányíts engem így? Semmi rosszat nem tettem, nem mintha bármi is történt volna.
- Persze – forgatom a szememet.
- Elég biztos vagyok benne, hogy értette a célzást, miután megpróbált… – áll meg mondat közben, majd kezeivel eltakarja a száját. Kiugrik a szívem a helyéről. Mi a faszt próbált meg?
- Mit… próbált… meg? – mondom lassan, hangsúlyom látható borzongást küld végig a gerincén.
- Semmit – hazudja. Látásom elmosódik, és minden, amit látok, az piros.

Louis szemszöge
Megrázom a fejemet és kényelmetlenül mocorgok a székemen. Tudom, hogy ezúttal nincs igazam. Őszinteséget követeltem Harrytől, én pedig nem meséltem neki a randimról és a megkísérelt csókról Trevorral az összes vallomás ellenére, amiket Harry tett nekem. Nem tetszik ez az érzés, hogy tévedek, és Harrynek igaza van, többnyire legalábbis. Nem akarom, hogy azt gondolja, irányíthat engem, de el kellett volna mondanom neki a randimat Trevorral, amikor az megtörtént. Olyan kemény voltam vele, amiért hazudott, amikor én is ugyanazt a dolgot tettem.
- Louis, Isten engem úgy segéljen, ha nem mondod el nekem most, elhagyom ezt az irodát és megkeresem őt, hadd biztosítsalak róla, hogy ő el fogja mondani – fenyegetőzik. Annak a képe, hogy Harry a földhöz szorítja Trevort, miközben újra meg újra megüti őt, lejátszódik a fejemben, ahogy Harry az ajtóhoz indul.
- Oké! Oké! Csak gyere ide – pánikolok, aztán felállok a székemből.
Harry keze elengedi a kilincset, majd rám néz válaszra várva. Fontolóra veszem, hogy megint hazudok, de tudom, hogy az csak rosszabbá fogja tenni a dolgokat.

Harry szemszöge
 - Most – sziszegem.
- Lehet, hogy elmentem vele vacsorázni – vinnyogja. Mi?
- Lehet? Ez meg mi a faszt jelent egyáltalán?
- Elmentem… oké, elmentem vacsorázni vele Seattle-ben – rémültnek néz ki.
Annak is kellene lennie, a francba is, nem, nem kellene. Nem akarom, hogy féljen tőlem. Leküzdöm az ösztönt, hogy a falba verjem az öklömet.
- Miért? – lehelem.
Az összes dolog közül, amire számítottam, hogy mondani fog, ez nem futott át az agyamon. Azt vártam, hogy azt mondja, kibaszott Trevor megpróbálta rákényszeríteni magát, megpróbálta elhívni őt, megpróbálta megcsókolni őt. Fogalmam sem volt, hogy amit Louis elárul, az olyan valami lesz, amit ő tett meg, önként Trevorral.
- Elhívott vacsorázni, én pedig csak olyan mérges voltam rád – feleli, alsó ajka remeg.
- Milyen volt? – járkálok oda-vissza a kis irodában a hajamat húzva, mint egy pszichopata, de ez jobb opciónak tűnik, minthogy mindent összetörjek ebben a teremben.
- Mi?
- Milyen volt, Louis? Jól érezted magad? – morgom.
Meg vagyok lepve, hogy… zaklatottabb vagyok, mint mérgesebb. Zaklatott, mert Trevorhoz futott, amikor nem akart engem, zaklatott, mert Trevor minden neki, ami én soha nem lehetek. Több közös van bennük, Trevor jól kijönne Louis anyjával, ő nem bántaná meg Louis-t úgy, ahogy én tettem, olyan életet adhatna neki, amire szüksége van, és amit megérdemel.
- Harry…
- Mondd el.
- Nem éreztem jól magam – feleli. Tudom, hogy hazudik.
- Részleteket akarok.
- Harry…
- Kurvára ne Harryzz nekem! Mondj el mindent most! – kiáltom. Louis összerándul, de kiáll magáért egy lépés távolságra.
- Nem.
- Ez ironikus, nem, hogy az igazad várod tőlem, te meg úgy viselkedsz, mintha egy tökéletes kibaszott angyal lennél, amikor éppen olyan rossz vagy, mint én – köpöm a szavakat.
- Randizni valakivel, miközben nem is voltunk együtt, semmiség ahhoz képest, amit te csináltál! – kiabálja vissza. Arca dühtől piros, én pedig át akarok dobni valamit a termen keresztül.
- Mondd el a részleteket most, vagy elmegyek – fenyegetőzöm, nem komolyan gondolva a szavakat. Egy dolog, amit nem tudnék megtenni az az, hogy elhagyom őt.
- Rendben! A részleteket akarod? Elmentünk vacsorázni és jól éreztem magam.
- Aztán… – ráncolom a homlokomat.
Már eldöntöttem, hogy meg fogom keresni Trevort, miután elhagyom ezt az irodát, és ráveszem, hogy könyörögjön nekem, hogy ne törjem be az orrát.
- Aztán semmi… megpróbált megcsókolni, de megmondtam neki, hogy nem vagyok kész, ő pedig elfogadta. Ennyi, semmi más – feleli.
- Hozzád ért? – kiabálom.
- Nem, illetve a kezei a derekamon voltak, de semmi mást nem csinált.
Megpróbálta megcsókolni őt. Kibaszott Trevor kezei az én Louis-mon voltak, és megpróbálta megcsókolni őt.
- Én nem akarom őt, Harry, csak téged akarlak. Miért nem látod ezt? – kérdezi, szemei elhomályosodnak, és kis öklei összeszorulnak az oldalainál.
- Talán azért, mert elmentél randizni egy másik kibaszott sráccal – csattanok fel.
- Te is elmentél valakivel! Szó szerint pontosan ugyanazt a dolgot tetted.
- Nem, én elmentem valakivel, aki úgy nézett ki, mint te. Te pontosan az ellentétemmel randiztál.
- Ez az, amiről ez az egész szól, nem? Ez nem Trevorról szól, hanem arról, hogy paranoiás vagy, hogy valaki olyat fogok akarni, mint ő… mint én magam – jön rá mérgesen.
- Nem, nem erről szól!
- De igen! És hagyd abba a kiabálást, más emberek is vannak itt! – kiáltja sokkal hangosabban, mint én.
- Miért nem csókoltad őt meg?
- Mert nem akartam. Egész idő alatt rád gondoltam – feleli.
- Persze.
- Igen, minden alkalommal, amikor mondott valamit, arra gondoltam, hogy te hogyan mondanád, mit csinálnál – szavai lenyugtatnak kissé, de még mindig dühös vagyok. – Gyere ide – nyújtja ki nekem a kezét, hogy menjek hozzá.
- Nem – mondom nyers hangon.
- Kérlek? – könyörög, mire a szememet forgatom önuralmam hiányán, miközben hozzásétálok. Louis az asztalának dől, majd odahúz, hogy elé álljak. – Csak téged akarlak, Harry, szeretlek, és nem akarok senki mással lenni, csak veled – olyan intenzitással bámul rám, hogy elnézek.
- El kellett volna mondanod nekem – próbálok meg a haragomba kapaszkodni, de érzem azt lassan elhalványulni.
- Tudom, sajnálom. Megbocsátasz? – gyakorlatilag biggyeszti az ajkát.
A fenébe is, Louis jó.
- Még mindig mérges vagyok rád, és még mindig szétverem Trevor seggét.
- Kérlek, ne. Vele kell dolgoznom, és ő ártalmatlan. Tényleg. Ezen kívül, márciusban Seattle-be költözik. – mondja, mire jég tölti meg az ereimet.
- Igen? – próbálok meg semleges maradni. Persze hogy kibaszott Trevor Seattle-be költözik, a helyre, ahová Louis akar költözni. A helyre, ahová én nem, és soha nem is fogok. Kíváncsi vagyok, hogy Louis gondolt-e már arra, hogy vele menjen? Nem, nem gondolna. Ugye? Baszki, nem tudom.
- Igen, szóval nem lesz a közelben. Kérlek, csak hagyd őt békén – szorítja meg kezeivel az enyéimet, én pedig lenézek rá.
- Rendben, baszki, rendben. Nem fogok hozzáérni – sóhajtok fel. Nem tudom elhinni, hogy az előbb beleegyeztem abba, hogy hadd ússza meg azt, hogy megpróbálta megcsókolni Louis-t.
- Köszönöm, annyira szeretlek – mondja nekem Louis, kék szemei az enyémekbe bámulnak.
- Még mindig mérges vagyok rád, amiért eltitkoltad ezt előlem, és amiért nem hallgattál rám.
- Tudom… – nyalja meg az alsó ajkát. – Hadd tegyem jóvá? – kérdezi remegő hangon. Mi? – Meg akarom mutatni neked, hogy csak téged szeretlek – arca mély bíbor színű lesz, majd kezei az övemhez vándorolnak, miközben lábujjhegyre áll, hogy megcsókoljon.
Össze vagyok zavarodva, mérges vagyok, és hihetetlenül fel vagyok izgulva, ahogy végighúzza nyelvét az alsó ajkamon. Azonnal felnyögök, aztán felemelem őt az asztalra. Remegő kezei megint ügyetlenkednek az övemmel, ezúttal elmozdítva azt. Elkezdem őt markolászni a nadrágján keresztül.
- Sajnálom, babe – leheli a nyakamnak, derekam köré fonva a lábait. Felnyögök azon, ahogy a szavak telt ajkairól hangoznak, és imádom váratlan dominanciáját, ahogy átveszi az irányítást, lehúzva a farmeromat a lábaimon. Felszisszenek, majd elmosolyodom, miközben ő pumpál lassan, túl lassan.
- Ne ugrass – nyögök fel, mire Louis gyorsabban dolgozik a kezeivel, ahogy megszívja a bőrt a nyakamon.
Ha ez az ő módja annak, hogy jóvátegye ezt az egészet, örömmel fogadom, ha többször csesz el valamit. Mindaddig, amíg abba nem tartozik bele Louis és egy másik srác.
- Meg akarlak dugni – húzom hátra a fejét a hajánál fogva, hogy rám nézzen. A fejével nemet ráz, aztán egy szégyenlős mosoly jelenik meg az ajkain. – De.
- Nem lehet – néz az ajtó felé.
- Már megtettük ezelőtt, most pedig ne gondolkozz ezen, hanem hajolj rá az asztalra – utasítom, mire szemei elkerekednek. Annak ellenére, hogy szégyenlősen viselkedik, pupillái teljesen kitágultak, tudatva velem, mennyire nagyon akarja ezt ő is.
Kezei rajtam maradnak, lassan mozogva, aztán széjjelebb tárom a lábait, elhárítva az akadályt, mielőtt elmozdítom a kezét és felteszem az óvszert.
Louis lemászik, majd ráhajol az asztalra, lehúzva a nadrágját és a bokszerét, hogy felfedje gyönyörű seggét. Baszki, ez a legdögösebb dolog, amit egész életemben láttam, a körülmények ellenére.

Louis szemszöge
Megpróbálom elrejteni, mennyire zavarban vagyok, miközben Harry belém csúszik. Kissé mocskosnak érzem magam, amiért ismét ezt csinálom, de már sok dolgot tettem, amit ezelőtt meg sem fontoltam, amikor Harryről van szó. Azt vártam tőle, hogy rám kiabál, megpróbálja megölni Trevort és akár még szakít is velem, mégis valahogy az asztalomra hajolva kötöttem ki. Nem panaszkodom.
Egyik keze a csípőmön van, miközben a másik megmarkolja a hajamat, kíméletlenül belém csapódik, én pedig eltakarom a számat, hogy elfojtsam a nyögéseimet és a megkísérelt kiáltásaimat. Tudom, hogy ennek gyorsan vége lesz, meg tudom mondani a könyörtelen csapódásaiból. A fejem elkezd úszni, izmaim megfeszülnek, majd darabokra hullok, a kezembe harapva, hogy csendben maradjak.
- Ne… menj… újra… a… közelébe – követeli halkan, mégis szigorúan, miközben mozdulatai hanyaggá válnak, aztán megnyugszik mögöttem.
- Oké – lehelem, nem teljesen őszintén, de túl kimerülten, hogy vitatkozzak.
Harry egy csókot nyom a hátamra, a pólómon keresztül, majd felállok és felhúzom a nadrágomat.
- Kész vagy? – kérdezi.
- Mire? – felelem, légzésem egyenetlen.
- Hogy hazamenj.
- Nem mehetek haza. Csak két óra van – mutatok a falon lévő órára.
- Nem lesz gond, majd beszélek a főnököddel, ha szükséges – vigyorogja. Én a szememet forgatom, de örülök, hogy úgy tűnik, egy kissé jobb hangulatban van. – Hívd fel az irodáját kifelé menet – utasítja Harry, aztán elveszi a pénztárcámat az asztalomról.

Chapter 144

Helló! :)

Na, csak estére lett időm rendesen, de már itt is van a rész. Ami... hát nem is tudom, hogy mit mondjak róla, szerintem a közepe-vége felétől nem nagyon fognak tetszeni az események, kíváncsi vagyok a véleményeitekre. Nagyon köszönöm azoknak, akik drukkoltak nekem a héten az utolsó két vizsgámmal kapcsolatban, ezek közül az egyik elég jó lett, a másikat pedig csak később tudom meg. A lényeg, hogy köszönöm! ♥ A többségeteknél pedig nemsokára itt a félév, úgyhogy most majd én fogok drukkolni nektek :D És (ennek tutira mindenki örülni fog ;) ) mivel nekem valószínűleg már csak februárban kell suliba mennem (thank god, végre pihenhetek és lesz szabadidőm), így visszatér a heti két rész! :D Ha esetleg nem jelentkeznék, akkor közbejött valami, de ilyen szerintem nem fog előfordulni. Tehát kedden is érdemes lesz felnézni a blogra, ne felejtsétek el! ;) Ó, és tudom, hogy függővég van elég erősen, de most csak keddig kell várni :D

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 144

 
Megszólal az ébresztőórám, mire Harry felnyög a kellemetlen hangtól.
- Lou… - nyöszörgi, visszafordulva és eltakarva arcát a párnájával.
Gyorsan kikapcsolom, majd kimászom az ágyból, hogy felkészüljek az első napomra ismét a Vance-nál. Amikor kijövök a zuhanyozóból, egy törölközőt tekerek nedves testem köré, aztán a konyhába indulok, hogy feltegyek egy adag kávét. Egy kicsit ideges vagyok, hogy találkozom Kimberlyvel, nem tudom, mi lesz a reakciója arra, hogy Harry és én ismét együtt vagyunk. Ő nem ítélkező, de nem tudom, mi lenne az én reakcióm, ha ő ugyanezen a dolgon menne keresztül Christiannal. Kim nem tud minden részletet, de azt tudja, hogy ezek elég rosszak ahhoz, hogy ne mondjam el neki.
Azt sem várom, hogy lássam Trevort, egy módon igen, mert nagyon kedves és nagyszerűen kijövünk egymással, de van egy olyan érzésem, hogy nem lesz felvillanyozva attól, hogy foglalt vagyok, megint. Őszintén, mindig is az voltam azóta a naptól fogva, hogy találkozott velem.
A gőzölgő bögre kávéval a kezemben a nappaliban lévő hatalmas ablakhoz sétálok. A hó nagy pelyhekben esik, bárcsak ne havazna már. Utálok hóban a munkába vezetni, mert az autópálya nagy részén kell mennem, hogy a Vance-hoz jussak.
- Reggelt – ijeszt meg Harry hangja a folyosóról.
- Reggelt – mosolyodom el, majd még egy kortyot iszom a kávémból. – Nem kellene még aludnod? – kérdezem tőle, ahogy kitörli az álmosságot a szeméből.
- Nem kellene már felöltöznöd? – vág vissza.
Elmosolyodom, aztán elsétálok mellette a hálószoba felé, hogy felöltözzek, Harry megrántja a törölközőt és elhúzza a testemről, amitől felsikítok, és a szobába sietek. Hallom a lépteit mögöttem, én pedig bezárom az ajtót. Isten tudja, mi fog történni, ha beengedem őt a szobába. A bőröm lángol a gondolattól, de nincs időm most erre, el kell készülnöm.
- Szép, nagyon érett – mondja a fán keresztül.
- Soha nem állítottam, hogy érett vagyok – mosolyodom el, aztán a szekrényhez megyek.
Úgy döntök, hogy az egyik khaki nadrágomat veszem fel egy piros pólóval. Nem a legjobb ruha-összeállításom, de ez az első napom újra a munkában és havazik. Már csak a hajamat kell megcsinálnom. Amikor kinyitom az ajtót, Harryt sehol sem találom. Gyorsan megszárítom félig a hajamat, majd úgy döntök, hagyom a homlokomba hullni.
- Harry? – fogom meg a pénztárcámat és a telefonomat.
Nincs válasz. Hol van? A szívem elkezd kalapálni, ahogy átsétálok a lakáson őt keresve. A bejárati ajtó kinyílik, és Harry lép be, hóval befedve.
- Hol voltál? Már kezdtem ideges lenni.
- Ideges mitől? – kérdezi.
- Tényleg nem tudom, hogy bajod esett vagy valami? – nevetségesen hangzom.
- Csak beindítottam az autódat neked, hogy meleg legyen, amikor leérsz oda – von vállat, aztán leveszi elázott csizmáját tócsányi latyakot hagyva a betonon.
- Igen? – nem tudom elrejteni meglepettségemet.
- Ja…
- Ki vagy te? – nevetek fel.
- Ne kezd el ezt a szart, vagy vissza lemegyek és kiszúrom a gumijaidat – feleli. Én a szememet forgatom és felnevetek üres fenyegetésén.
- Nos, köszönöm, utálok a hóban vezetni, szóval legalább az autóban meleg lesz – mosolyodom el.
- El… elvihetlek? – tekintete találkozik az enyémmel.
Most tényleg nem tudom, hogy ki ő. A tegnap legnagyobb részében udvarias volt, most meg felmelegíti a kocsimat, és felajánlja, hogy elvisz a munkába, meg sem említve, mennyire nevetett tegnap este, hogy a szemei nedvességgel voltak tele. Az őszinteség tényleg jót tesz neki.
- Vagy nem – teszi hozzá, amikor túl sok időbe telik, hogy válaszoljak.
- Szeretném, ha elvinnél – mondom neki, mire visszaveszi a csizmáját.
- Jó, hogy az autód olyan szar, vagy valaki ellophatta volna, amíg idelent be volt indítva – feleli Harry, ahogy kikanyarodik a parkolóból.
- Nem szar – védekezem, a kis repedésre nézve az utasoldali ablakon. – Amúgy, azon gondolkoztam, hogy jövő héten, amikor megint kezdődnek az órák, együtt fogunk a kampuszhoz autózni, igaz? Az óráid nagyjából ugyanakkor vannak, mint az enyémek, úgyhogy érdemes. És azokon a napokon, amikor a Vance-hoz megyek, csak elviszem a kocsimat, aztán találkozunk otthon – ajánlom.
- Oké… – bámul ki előre a szélvédőn.
- Mi az?
- Csak bárcsak elmondtad volna, hogy milyen órákat veszel fel.
- Miért?
- Nem tudom… talán felvehettem volna veled egyet ahelyett, hogy te és Liam veszitek fel ugyanazokat.
- Már felvetted a franciát és az amerikai irodalmat, és nem gondoltam, hogy érdekelne a világvallás.
- Nem is – fújtatja.
Tudom, hogy ez a beszélgetés sehová sem tart, így hálás vagyok, amikor megérkezünk a Vance-hoz. A hó már nem esik annyira, de még mindig van. Harry közel áll a kocsimmal a bejárati ajtóhoz, hogy minimalizálja a hidegnek való kitettségemet.
- Itt leszek, hogy felvegyelek négykor – mondja, mire bólintok, mielőtt áthajolok a kis távolságon, hogy búcsúcsókot adjak neki.
- Köszönöm, hogy elhoztál – suttogom az ajkainak, még egyszer megérintve őket.
- Mhmm… – motyogja, én pedig elhúzódok.
Amikor kilépek az autóból, Trevor jelenik meg csak néhány lépés távolságra, fekete öltönye fehér hótól foltos. A gyomrom felkavarodik, ahogy egy meleg mosollyal ajándékoz meg.
- Hey, régóta nem…
- Lou! – szólít Harry, majd becsapja a kocsiajtót, hogy mellém sétáljon. Trevor szemei Harryhez vándorolnak, aztán hozzám, a mosolya pedig eltűnik. – Elfelejtettél valamit… – mondja Harry, átadva nekem egy tollat. Mi a fene?
- Egy toll? – emelem fel a szemöldökömet.
Harry bólint, majd karjait a derekam köré fonja, ajkait erőteljesen az enyémekhez nyomva. Ha nem lennénk egy parkolóban és nem érezném úgy, hogy ez az ő beteg módja, hogy megjelölje a területét, tetszene az agresszív mód, ahogy nyelve elválasztja az ajkaimat. Elhúzódom, az arcán pedig egy önelégült kifejezés van. Megborzongok és kezeimmel megdörzsölöm a karjaimat. Vastagabb kabátot kellett volna felvennem.
- Örülök, hogy látlak. Trenton, ugye? – gúnyolódik Harry. Nagyon is jól tudom, hogy tudja a nevét. Harry olyan goromba.
- Uh… ja. Én is örülök, hogy látlak – motyogja Trevor, majd eltűnik a tolóajtón.
- Mi a fene volt ez? – nézek mogorván Harryre.
- Micsoda? – vigyorogja.
- Olyan disznó vagy – nyögök fel.
- Maradj távol tőle, Lou. Komolyan mondom – utasítja Harry, megcsókolva a homlokomon, hogy enyhítse kemény szavait.
Én a szememet forgatom, és úgy megyek be az épületbe, mint egy gyerek.
- Milyen volt a karácsony? – kérdezi Kimberly, miközben elveszek egy fánkot és kávét. Valószínűleg nem kellene még egy csészével innom, de Harry felbosszantott azzal, hogy úgy viselkedett, mint egy ősember, és már egyedül csak a kávészemek illata megnyugtat.
- A karácsony…
Ó, tudod, visszafogadtam Harryt, aztán megtudtam, hogy szex videót készített több lánnyal és tönkretette az egyikük életét, aztán ismét visszafogadtam. Az anyám felbukkant a lakásomban és jelenetet rendezett, most meg nem beszélünk. Harry anyja a városban volt, és azt kellett tettetnünk, hogy együtt vagyunk, még ha nem is voltunk, ami lényegében újra összehozott minket, és minden simán ment, amíg anyám el nem mondta Harry anyjának, hogy egy fogadásként vette el a szüzességemet. Ó, és a karácsony remek volt, Harry a szart is kiverte az apjából és beleverte a kezét egy üvegszekrénybe. A szokásos.
- Nagyszerű volt. Neked milyen volt? – úgy döntök, a rövidebb verziót választom.
Kimberly belemerül az ő csodálatos karácsonyába Christiannal és a fiával. A kisfiú sírt, amikor meglátta az új biciklit, amit a „Mikulás” hozott neki, Kimberlyt még „Kim maminak” is nevezte, amitől megmelegedett Kim szíve, de ugyanakkor kissé kellemetlenül is érezte magát.
- Furcsa tudod, úgy gondolni magamra, mint valakinek a gyámjára, vagy bármi is vagyok. Nem vagyok házas, vagy egyáltalán Christian jegyese, szóval nem tudom, hogy állok Smith-szel – feleli.
- Szerintem Smith és Christian mindketten szerencsések, hogy az életükben vagy, bármilyen cím is lehet az – biztosítom őt.
- Érettebb vagy a korodnál, Mr. Tomlinson – mosolyodik el Kim, én pedig az irodámba sietek, miután az órára pillantok.
A reggel elrepül, a kézirat, amit olvasok, kissé unalmas, szörnyen érzem magam, amiért ezt gondolom, mert tudom, mennyi időt fektettek bele a megírásába, de egyszerűen nem látom ezt publikálva. Az egyetlen „szabály”, amit Mr. Vance adott nekem az volt, amikor elkezdtem itt dolgozni, hogy „Ha bármi másra gondolsz, amíg az első száz oldalt olvasod, dobd ki”.
Nem tudok semmi másra gondolni, kivéve erre a könyvre, és még csak hetvenöt oldalnál tartok. Összehúzom magam, ahogy megjelölöm a fedőlapot egy nagy piros pecséttel és a „ki” tartóba teszem.
Mire eljön az ebédidő, Kimberly nincs az asztalánál. El kell kezdenem ebédet csomagolnom, így nem kell egyedül ebédelnem. Mindig rendelhetnék, de inkább csak átsétálok a következő ajtóhoz és bekapok valamit. Tárcsázom Harry számát, miközben leliftezek az előtérbe, de nem veszi fel. Amikor a lift megáll a harmadik emeletnél, némán felsikítok, ahogy Trevor belép.
- Szia – mondom, hangom halk.
Nem tudom, hogy ez miért ennyire kellemetlen, nem mintha járnék Trevorral vagy bármi. Egyszer randiztunk és jól éreztem magam. Élvezem a társaságát, ő pedig élvezi az enyémet. Ez minden.
- Milyen volt a szüneted? – kérdezi, kék szemei csillognak a fénycsövek világítása alatt.
- Jó. A tiéd? – remélem, senki más nem kérdezi ezt meg ma.
- Jó volt. Volt egy nagy összejövetelünk a menedékhelyen a belvárosban, több mint háromszáz embert etettünk meg – ragyogja büszkén.
- Wow, háromszáz ember? Ez hihetetlen – mosolyodom el. A köztünk lévő feszültség majdnem eltűnt.
- Tényleg nagyszerű volt, remélhetőleg jövőre még több erőforrásunk lesz, és ötszáz embert etethetünk meg – Trevor olyan kedves. – Ebédelni mész? – kérdezi, miközben mindketten kilépünk a liftből.
- Igen, átsétálok a Firehouse-hoz, mivel nem én vezettem ide autóval – felelem, nem akarva megbeszélni Harryt és engem ebben a pillanatban.
- Jöhetsz velem, ha akarsz, én a Panerába megyek, de kitehetlek a Firehouse-nál, nem kellene a hóban sétálnod – ajánlja fel udvariasan.
Maradj távol tőle, Lou, komolyan mondom. Figyelmeztetett Harry. Nos, Harry nincs itt, én pedig nem vagyok gyerek, tökéletesen rendben van, hogy egy baráttal ebédeljek. Többnyire mert Harry nincs itt, ha itt lenne, nem mondhatnám azt, hogy ugyanez a dacos véleményem lenne.
- Jó a Panera – mosolyodom el, aztán a kocsijához indulunk.
A fűtött ülések a BMW-jében felmelegítik a testemet, mielőtt egyáltalán kikanyarodnánk a parkolóból. Trevor és én leginkább csendben maradunk, amíg megrendeljük az ebédünket, majd leülünk egy kis asztalhoz a hely vége felé.
- Azon gondolkozom, hogy Seattle-be költözöm – mondja nekem Trevor, miközben bemártok egy kekszet a brokkoli levesembe.
- Tényleg? Mikor?- kérdezem hangosan, megpróbálva túlbeszélni az ebédelő tömeg sok hangját, akik a Panera Bread mellett döntöttek ma.
- Márciusban. Christian felajánlott nekem egy állást ott, előléptetést, hogy pénzügyi vezető legyek az új ágazatban, én pedig határozottan fontolgatom, hogy elfogadom.
- Gratulálok. Ez tényleg nagyszerű hír – felelem, és komolyan is gondolom.
- Köszönöm, nagyon szeretném vezetni a teljes pénzügyi osztályt, és még jobban szeretnék Seattle-be költözni – törli meg a szája sarkát egy szalvétával.
Harry miért nem tud ugyanígy érezni Seattle-lel kapcsolatban?
Amikor visszaérünk a Vance-hoz, a havazás átváltott ónos esőre, és mindketten besietünk az épületbe. Didergek, mire elérjük a liftet. Trevor felajánlja nekem a zakóját, de gyorsan visszautasítom.
- A te emeletedre kell mennem, hogy beszéljek Christiannal – feleli, én pedig bólintok. – Szóval te és Harry újra találkozgattok? – teszi fel a kérdést végre. Már vártam, hogy megtegye.
- Igen… dolgozunk a problémákon – rágom az arcomat.
- Ó… akkor boldog vagy? – néz le rám.
- Igen.
- Nos, örülök neked – túr bele kezével fekete hajába, én pedig tudom, hogy hazudik, de értékelem, hogy nem teszi ezt még kínosabbá, mint amennyire már az.
Amikor kilépünk a liftből, Kimberly arcán furcsa arckifejezés van, össze vagyok zavarodva attól, ahogy Trevorra és rám néz, amíg nem követem szemeit Harryhez, aki a falnak támaszkodik.

Chapter 143

Boldog újévet!

Most már hivatalosan is :D Remélem, mindenkinek jól telt a szilveszter, 2016-ban pedig hajrá, tegyétek jobbá, mint 2015 volt! ♥ Na, az érzelmek után bocsánatot is kérek, hogy ilyen későn jelentkezem, csak egész nap lefoglalt a családom és az újévköszöntgetés :'D A fejezet eléggé kínos, szerintem még ti is érezni fogjátok a feszültséget benne, a vége pedig annyira édes, hogy leírni sem tudom. Alig várom, hogy mit szóltok majd hozzá. És van benne Harry szemszög, tuti, hogy imádni fogjátok ;) Oldalt pedig egy kicsit alakítgattam a kinézeten, a többi blogom linkjét szedtem szét, a két Larrys maradt kint, a másik kettőt pedig a They don't know about us blogomról továbbra is elérhetitek. A következő rész egy hét múlva jön, mert 6-7.-én még lesz két vizsgám (drukkoljatok pls!), pénteken pedig lehet, hogy korábban, lehet, hogy később hozom, mert kissé káosz lesz az a napom.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 143

 
Lemászom a pultról, majd Liamet látom meg először átsétálni az ajtón, akit Karen és Ken követ. Eláll a lélegzetem, amikor feldolgozom Ken arcát. Egy sötétlila zúzódás tisztán látható az arcán, az alsó ajkán pedig egy kis vágás van egészen lefelé középen. Megigazgatom a nyakláncomat, forgatva a rajta lévő medált az ujjaim között.
- Sziasztok – szólal meg Harry, elnézve apja sérült arcától.
- Olyan bájos a lakásotok – mosolyodik el Karen, aztán mindhárman megállnak az ajtónál, bizonytalanul, hogy mit csináljanak.
- Gyertek csak be. A fához tehetitek azokat – mondom Liamnek, a karjaiban lévő ajándékos szatyorra mutatva.
- Elhoztuk azokat az ajándékokat is, amiket a házban hagytatok – feleli Ken. A levegő feszültséggel teli, nem feltétlenül dühös feszültséggel, hanem kínossal.
- Köszönöm – mosolyodom el.
Először Liam sétál a konyhába, követve Karennel és Kennel. Harry olyan közel áll hozzám, hogy gyakorlatilag érzem az idegeit remegni.
- Milyen volt az út? – érdeklődöm, megpróbálva beszélgetést kezdeményezni.
- Nem volt túl rossz, én vezettem – válaszol Liam.
- Izgatott vagy, hogy újra visszamenj az órákra? Nekem hiányoznak, otthonról dolgozni nem ugyanaz – mondom neki. Néha elfelejtem, hogy még mindig főiskolai hallgató vagyok. Azaz addig, amíg meg kellett írnom egy tíz oldalas esszét anélkül, hogy jelen lettem volna egész héten.
Mindenki esetlenül megpakolja a tányérját kajával, van egy olyan érzésem, hogy többnyire Liam és én fogunk beszélgetni.
- Igen, nagyon. Már szétuntam az agyamat az egész téli szünetben. És amikor a szemeszter elkezdődik, akkor is minden nap elmész? Nem akarok minden órámon egyedül beragadni.
- Nem, egy héten három napot leszek a Vance-nál, és a másik kettőn a kampuszon. Izgatott vagyok az új órák miatt – magyarázom.
- A vallástanárunk fiatal, csak huszonnégy éves, úgy hiszem.
- Tényleg? Biztos nemrég végzett fősulin a nő – felelem.
- Férfi – javít ki Liam.
- Ó – mosolyodom el, majd eszem a zöldséges tálcán lévő koktélparadicsomból.
- Mik a többi órátok? – kérdezi Ken.
- Nos, Liam és én felvettük a világvallást és az amerikai irodalmat, jógára és franciára pedig egyedül fogok járni.
- Liam, te nem akartad felvenni a jógát? – mosolyodik el Karen, mire Liam megrázza a fejét egy mosollyal.
Érzem Harry szemeit rajtam, és megpróbálok rápillantani. Nem tudom megmondani, hogy min gondolkozik, de nem néz ki boldognak.
- Kiváló volt az étel – dicsér meg Karen.
- Nem én készítettem, hanem Harry – mosolyodom el, aztán a combjára helyezem a kezemet.
- Tényleg? Nagyon finom volt, Harry – mosolyog Karen.
- Köszi – válaszolja egyszerűen Harry. Megajándékozza Karent egy fél mosollyal, hogy puhítsa rövid válaszát.
Úgy tűnik, senki nem tudja, hogy mit mondjon, így felállok és üres tányéromat a mosogatóba helyezem, mielőtt megtöltöm Harry üres poharát édes teával.
- Köszönöm – mondja nekem csendesen.
- Ki kellene nyitnunk az ajándékokat? – kérdezi Liam.
- Igen – feleljük Karennel egyszerre.
A csendes Harry majdnem olyan kellemetlen, mint az ideges Harry.
A nappaliba sétálunk, majd Harry a székre ül. Ken, Karen és Liam a kanapéra. Éppen mikor azon vagyok, hogy leüljek a padlóra, Harry gyengéden megfog, és az ölébe húz. Érzem elpirulni az arcomat szeretetének nyilvános kimutatásán, Karen pedig megpróbálja elrejteni mosolyát.
Liam kel fel, hogy megfogja az ajándékos szatyrot, aztán mindannyiunknak odaadja az ajándékát, valószínűleg nekem kellene ezt csinálnom, de értékelem, hogy Liam megteszi. Mindenki egyszerre nyitja ki az ajándékát, ami jó, mert így a figyelem nem irányul rám vagy Harryre ebben a pillanatban. Harry karja kényelmesen pihen a derekam körül, miközben kinyitom a kis dobozt, amire az van írva, hogy „Kentől és Karentől”. Egy ékszeres dobozt tárok fel, a lélegzetem pedig eláll, amikor meglátok egy fekete dobozt.
- Mi az? – kérdezi tőlem Harry csendesen. Elmozdítom a fedelét, majd egy horgonnyal ellátott nyakláncot találok.
- Egy nyaklánc – suttogom neki vissza.
- Persze hogy az – forgatja a szemét.
Abban a pillanatban tudtam, amikor megláttam, mi van a dobozban Karentől és Kentől, hogy Harrynek nem fog tetszeni, hogy hasonló… és drágább ajándékot vettek nekem.
- Ez gyönyörű, mindkettőtöknek köszönöm szépen – mosolygok rájuk.
- Már… – kezdi el mondani Harry, de csendesen könyörgök neki, hogy ne kezdjen veszekedést. Felsóhajt és visszasüllyed a székbe, szorítva fogásán a derekam körül.
- Mi van a tiédben? – kérdezem Harrytől, egy csókot nyomva a homlokára, mielőtt rájönnék, hogy mit is csinálok.
Szerencsére nem mond semmit vagy mozdul el a csóktól. Furcsa, ahogy az elmúlt néhány napban voltunk, olyan érzés, mintha végre egy igazi kapcsolatunk lenne.
- Egy óra – feleli, majd felém billenti a dobozt. Semmit nem tudok az órákról, de ez sima, fekete és nagyon drágának néz ki.

Harry szemszöge
- Az egész évszakban ezt a készletet akartam! – ragyogja Karen a doboz edény láttán, amit Louis-tól kapott.
Louis azt hitte, nem vettem észre, hogy ráírta az én nevemet is a kis, hóember alakú címkére, de észrevettem. Csak nem volt kedvem áthúzni. Megengedte volna, ha megtettem volna.
- Bunkónak érzem magam, amiért én csak egy ajándékkártyát vettem neked, amikor tőled ezeket a jegyeket kaptam – mondja Liam Louis-nak.
Be kell vallanom, örülök, hogy Liam egy személytelen ajándékkártyát vett Louis-nak, hogy több könyvet vásárolhasson a nookra, amit tőlem kapott. Ha valami figyelmesebbet vett volna neki, az bosszantott volna engem, de Louis törődő mosolyával azt gondolnád, hogy egy kibaszott első kiadású Austen regényt kapott. Még mindig nem tudom elhinni, hogy apámék egy drága nyakláncot vettek neki, mekkora felvágás. Mi van, ha Louis ezt az újat akarja hordani az enyém helyett?
- Köszönjük az ajándékokat, nagyszerűek – szólal meg apám és rám néz, feltartva a kulcstartót, amit tévesen Louis választott neki.
Egy kis bűntudatot érzek a megsérült arca miatt, de ugyanakkor ez egy kicsit szórakoztató. Bocsánatot akarok kérni a kifakadásom miatt, vagyis azt nem mondanám, hogy akarok, de muszáj. Nem akarok hátrafelé haladni vele. Nagyjából rendben voltam azzal, hogy időt töltsek vele, azt hiszem. Karen és Louis elég jól kijönnek, és kötelességemnek érzem, hogy megadjam neki a lehetőséget, hogy legyen egy anyai alak a közelében, mivel az az én hibám, hogy Louis és az anyja olyan rossz viszonyban vannak egymással. Ez jó nekem egy elcseszett módon, mert így egy emberrel kevesebb van, aki annak az útjában áll, hogy együtt legyünk.
- Harry? – mondja Louis hangja a fülembe. Felnézek rá, aztán rájövök, hogy az egyikük biztosan hozzám beszélt. – Szeretnél elmenni Liammel a meccsre? – kérdezi.
- Mi? Nem – felelem gyorsan.
- Kösz, ember – forgatja a szemét Liam.
- Úgy értem, nem hiszem, hogy Liam ezt akarná – javítom ki magam.
Rendesen viselkedni sokkal nehezebb, mint azt gondoltam. Csak Louis-ért csinálom ezt, illetve egy kicsit magamért, mert anya szavai folyamatosan ismétlődnek a fejemben, hogy a harag csak sérült kezeket és magányos életet fog hozni nekem.
- Louis és én elmehetünk, ha te nem fogsz – mondja nekem Liam. Miért próbál meg bosszantani, amikor most az egyszer megpróbálok kedves lenni?
- Igen, elmehetek. Semmit nem tudok a hokiról, de elleszek majd – mosolyodik el Louis. A másik karomat gondolkodás nélkül a dereka köré fonom, majd a mellkasomra húzom őt.
- Elmegyek – adom be a derekamat.
A szórakozás tiszta Liam arcán, én pedig tudom, hogy ha Louis nem lenne nekem háttal, ugyanolyan arckifejezéssel nézne rám.
- Nagyon tetszik, amit a lakással csináltatok, Harry – szólal meg apám.
- Többnyire be volt rendezve, de köszi – válaszolom.
Azt a következtetést vontam le, hogy az kevésbé kínos, amikor megütöm őt, mint amikor megpróbáljuk elkerülni a veszekedést.
- Nagyon kedves volt tőletek, hogy áthívtatok minket – mosolyog rám Karen.
Könnyebb lenne az életem, ha egy förtelmes ribanc lenne, de természetesen ő az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam.
- Semmiség, tényleg… azok után, ami tegnap történt, ez a legkevesebb, amit tehetek – hangom feszültnek hangzik és reszketőbbnek, mint azt akartam.
- Semmi gond, ez megtörténik – biztosít Karen.
- Nem igazán, nem hinném, hogy az erőszak egy szokásos ünnepi hagyomány – felelem.
- Talán mostantól az lesz, Louis kiüthet engem jövőre – tesz Liam egy béna kísérletet arra, hogy feldobja a hangulatot.
- Talán – nyújtja ki rá a nyelvét Louis, mire kissé elmosolyodom.
- Nem fog még egyszer megtörténni – mondom, aztán apára nézek.
- Az én hibám volt, tudnom kellett volna, hogy nem fog jól menni, de most, hogy elengedtél valamennyit a haragodból, visszatérhetünk oda, hogy megpróbáljunk kialakítani egy kapcsolatot – feleli nekem.
Louis az enyémekre teszi kis kezeit, hogy komfortáljon, én pedig bólintok.
- Uh, ja… király – mondom bátortalanul.
- Lesz egy klasszikus autó show jövőhétvégén… talán elmehetnénk? – kérdezi tőlem. Észreveszem a pillantást, amit az új felesége küld felé, és tudom, hogy azt mondja neki, nyugodjon le a fenébe.
- Persze… mehetünk, azt hiszem – soha nem fogom elfelejteni, mit tett vagy ki volt, de meg kell próbálnom továbblépnem.
- Király – feleli bénán, hogy elrejtse meglepettségét.
- Ja… – rágom az arcom belsejét.
- Szólj, ha tényleg menni akarsz a meccsre – mondja Liam, mielőtt elmennek.
Egy hoki meccs Liammel és egy autó show az apámmal, mi a fasz ütött belém?
Louis mindhármukat megöleli, amíg én a falnak dőlök. Elég kedves voltam ma, kizárt, hogy bárkit is megölelek ma, kivéve Louis-t persze, de a mai udvariasságom után neki kellene többet adnia nekem, mint egy ölelés. Figyelem, ahogy laza nadrágja elrejti gyönyörű görbéit, és szó szerint le kell magamat beszélnem, mielőtt a hálószobába hurcolnám őt. Emlékszem az első alkalomra, amikor megláttam őt ebben a förtelmes ruhában, vagyis akkor förtelmes volt nekem, most majdhogynem imádom. Kijött a kollégiumból úgy kinézve, mintha készen állt volna Bibliákat eladni háztól házig. A szemét forgatta rám, amikor ugrattam őt, majd beszállt az autóba, fogalmam sem volt, hogy belé fogok szeretni.
Még egyszer integetek, ahogy a vendégeink elmennek, aztán kiengedek egy mély lélegzetet, amit észre sem vettem, hogy bent tartok.
- Ez olyan jó volt, olyan kedves voltál – dicsér meg Louis, majd azonnal lerúgja a cipőjét, mielőtt sorba állítja szépen az ajtónál.
- Rendben volt, azt hiszem – vonok vállat.
- Jobb volt, mint rendben – ragyog rám Louis.
- Mindegy – jelentem ki mogorván, mire ő felkuncog.
- Tényleg szeretlek, tudod ezt, ugye? – kérdezi, ahogy körbesétál a nappaliban összepakolva mindenki után. Ugratom őt a takarítási szokásaival, de a hely tiszta szemét lenne, ha csak én laknék itt. – És az óra? Tetszik? – kérdezi tőlem.
- Nem, förtelmes, és nem szoktam órákat hordani.
- Szerintem jól néz ki.
- Mi van a nyakláncoddal? – kérdezem tőle habozva.
- Gyönyörű.
- Ó… – nézek el. – Luxus és drága – teszem hozzá.
- Igen… Rosszul érzem magam, hogy annyi pénzt költöttek rá, amikor nem igazán fogom viselni. Akkor kell felvennem, amikor átjönnek egyszer vagy kétszer.
- Miért nem fogod viselni?
- Mert már van egy nyakláncom – feleli, miközben a lánccal játszik, amit én vettem neki.
- Ó. Jobban tetszik az enyém? – nem tudom elrejteni hülye mosolyomat.
- Persze hogy igen – biztosít engem.
Megpróbálok a maradék méltóságomba kapaszkodni, de nem tehetek róla, felkapom őt a lábánál fogva, és amikor felsikít, én hangosan nevetek. Nem emlékszem, hogy valaha is nevettem-e így egész életemben.