Chapter 133

Sziasztok! :)

A zh-im közül négyen már túl vagyok a héten, hála a jó Istennek, ennek örömére itt is a fejezet. Ebből már minden kiderül, és készüljetek fel mindenre. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek ezek után. És sajnálom, hogy ilyen későn jelentkeztem, sűrű volt a mai napom. Azoknak pedig akik drukkoltak a zh-im miatt, nagyon köszönöm! ♥

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 133

 
Harry szemszöge
Amikor megfordulok, anya a nappaliban áll, egy bögre kávét tartva a kezei között, szemei pedig véreresek.
- Hol voltál? – kérdezem tőle.
- A fürdőszobában – feleli, hangja rekedtes.
- Hogy mondhattad Louis-nak, hogy menjen el? Hogy hagyjon el? – mondom. Tudtam, hogy csalódott lesz, de amikor egyetértett Louis anyjával, az túl sok volt.
- Azért, Harry, mert nem vagy jó neki. Tudod, hogy nem. Nem akarom látni, hogy úgy végezze, mint Diana, vagy a többi.
- Tudod, mi fog történni velem, hogy ha Louis elhagy, anya? Nem hiszem, hogy érted… Én nem tudok nélküle lenni. Tudom, hogy nem vagyok elég jó neki, és megbánom, amit tettem vele, minden egyes alkalommal, amikor ránézek, de jó tudok lenni érte. Tudom, hogy igen – sétálok a nappali közepére. Fel-alá járkálva.
- Harry… soha nem voltál ilyen érzelmes, biztos vagy benne, hogy nem veszed be a saját játékodat most?
- Nem, anya… – próbálok meg nyugodt maradni. – Ez nem egy játék nekem, ezúttal nem. Szeretem őt, tényleg szeretem. Jobban szeretem őt, mint azt el tudnám neked mondani, mert még én se értem. Soha nem gondoltam, hogy tudok vagy fogok így érezni. Minden, amit tudok az az, hogy ő az egyetlen esélyem a boldogságra, ha ő elhagy, soha nem fogok rendbe jönni. Nem fogok, anya. Ő az egyetlen lehetőségem, hogy ne legyek egyedül az életem hátralévő részében. Nem tudom, mi a faszt csináltam, hogy megérdemlem őt, semmit, tudom, de Louis szeret engem. Tudod, milyen érzés, hogy van valaki, aki szeret téged, az összes elbaszott szarság ellenére is, amit teszel? Én semmi sem vagyok hozzá hasonlítva, ő túl jó nekem, és szeret engem. Kibaszottul fogalmam sincs, miért, de szeret. Louis mindig itt van nekem, mindig megbocsát, még akkor is, amikor nem kellene neki, mindig a helyes dolgot mondja, lenyugtat, de kihívást jelent számomra, miatta jobb ember akarok lenni. Tudom, hogy szar ember vagyok, tudom ezt. Olyan sok szarságot csináltam már, de Louis nem hagyhat el engem, nem akarok többé egyedül lenni és soha senkit nem fogok újra szeretni, ő az nekem. Tudom. Ő a legfőbb bűnöm, én pedig örömmel leszek átkozott érte – kifogytam a levegőből, mire befejezem, anyám arca nedves, és mögém bámul.
Megfordulva Louis-t látom meg kezeivel az oldalánál, szemei kitágultak és arca éppen olyan nedves, mint anyáé.
- Kimegyek egy kicsit… hagyok nektek némi egyedüllétet – szólal meg anya, az ajtóhoz sétálva, hogy felvegye a cipőjét és a kabátját. – Kulcsok? – kérdezi. A feje fölött lévő állványra mutatok, mire bólint.
Nincs sok hely, ahová mehet szenteste, főleg a hóban, de most egyedül kell lennem Louis-val. Amint anya az ajtón kívül van, átlépkedem a szobát hozzá.
- Amit mondtál… az imént… komolyan gondoltad? – kérdezi a könnyein keresztül.
- Tudod, hogy igen – mondom neki. Ajkai sarka felkanyarodik, majd átnyúl a köztünk lévő kis helyen, hogy kezét a mellkasomra tegye.
- Tudnom kell, mit tettél – szólal meg.
- Tudom… csak ígérd meg, hogy megpróbálod megérteni…
- Mondd el, Harry.
Bólintok, aztán a kanapéhoz sétálok, ülve kell elmondanom neki ezt a szarságot. Louis leül, és keresztbe teszi a lábát kevesebb, mint kétlépésnyire tőlem.
- Oké… – veszek egy nagy levegőt. Nem tudom, hol a faszban kezdjem.

Louis szemszöge
Harry arca sápadt, és kezeivel megdörzsöli a térdét, mielőtt megszólal.
- Volt egy rossz baráti köröm odahaza, olyanok voltak, mint Jace, azt hiszem… Csináltuk ezt a dolgot… ezt a játékot, azt hiszem. Kiválasztottunk valakit… kiválasztottunk egy személyt egymásnak, és megnéztük, ki tudja először megdugni azt a személyt.
A gyomrom megremeg, Harry pedig folytatja.
- Bárki, aki nyert, megkapta a legdögösebb személyt a következő héten, és pénzről is szó volt…
- Hány hét? – kérdezem sajnálatosan. Nem akarom tudni, de mégis tudnom kell.
- Csak öt hét telt el, ezelőtt a lány előtt…
- Diana – feltételezem.
- Igen… Diana volt az utolsó.
- Mit csináltál vele? – rettegek a válaszától.
- A harmadik héten… James azt gondolta, hogy Martian hazudik, így kitalálta, hogy legyen bizonyíték… – feleli Harry. A használt óvszer jut eszembe, a mellkasom pedig fizikailag fáj. – Nem ugyanaz a fajta bizonyíték… – tudja, hogy mit gondoltam. – Képek… – mondja, mire leesik az állam.
- Képek?
- És egy videó… – vallja be, majd eltakarja arcát hatalmas kezeivel. Egy videó?
- Te felvetted, ahogy szexeltél valakivel? Diana tudta? – tudom a választ. Harry megerősíti, amikor megrázza a fejét. – Hogy tehetted? Hogy tehetted ezt valakivel? – kezdek el sírni.
A ráébredés, hogy egyáltalán nem ismerem Harryt, megüt, és le kell nyelnem a torkomban növekvő epét. Gondolkodás nélkül arrébb csúszok tőle, és látom a fájdalmat szemeiben.
- Nem tudom… csak nem érdekelt. Szórakoztató… volt nekem… vagyis nem pontosan szórakoztató, de nem érdekelt – őszintesége átvág rajtam, és most az egyszer vágyom azokra a napokra, amikor mindent titokban tartott előlem.
- Szóval mi történt Dianával? – hangom rekedt, miközben letörlöm a könnyeket a szemeimből.
- Amikor James meglátta a videót róla… ő maga akarta megdugni őt, és amikor Diana visszautasította őt, mindenkinek megmutatta a videót.
- Úristen. Az a szegény lány – annyira szörnyen sajnálom őt. Szörnyen sajnálom őt azért, amit vele tettek, amit Harry tett vele.
- A videó olyan gyorsan elterjedt, a szülei pedig megtudták, mielőtt véget ért a nap. Az egyházközösségükben ők nagyon nagyok voltak… úgyhogy a hír nem ment jól. Kirúgták őt a házukból, és amikor gyorsan terjedt a hír, elvesztette az ösztöndíját a magániskolánál, ahová mennie kellett volna ősztől.
- Tönkretetted őt – felelem csendesen. Harry tönkretette ennek a lánynak az életét, ahogy egyszer megfenyegetett, hogy tönkreteszi az enyémet. Úgy fogom végezni, mint Diana? Máris olyan vagyok, mint ő? – Azt mondtad, hogy soha nem voltál még szűzzel ezelőtt… – nézek rá.
- Ő nem volt szűz. Már lefeküdt néhány sráccal.
- Ó.
- Ezért küldött anya ide… otthon mindenki tudott róla. Én nem voltam a videóban… vagyis megdugtam őt benne, de nem voltam látható, csak néhány tetoválás a karomon. Nagyjából ez az, amiről ismernek ott most… – feleli.
Forog velem a világ. Felfordul a gyomrom, hogyha arra gondolok, hogy Harry bárki mással van, és a kép nem tűnik el a fejemből.
- Mit mondott Diana, amikor megtudta, hogy mit csináltál?
- Azt mondta, hogy belém szeretett… és megkérdezte, hogy maradhat-e az én házamban, amíg talál valami más helyet, ahová mehet.
- Megengedted neki?
- Nem.
- Miért?
- Mert nem akartam, nem érdekelt.
- Hogyan tudsz ilyen közönyös lenni ezzel kapcsolatban? Nem érted, hogy mit tettél vele? Ő beléd esett, te meg megvezetted őt. Szexeltél vele, amit felvettél, megmutattad a barátaidnak, ő pedig elvesztette az ösztöndíját és a családját miattad! Aztán még annyira sem könyörültél meg rajta, hogy megengedd neki, hogy veled maradjon, amikor sehová sem tudott menni? – kiabálom, majd felállok. – Hol van most? Mi történt vele?
- Nem tudom. Nem érdekelt, hogy megtudjam.
Ennek az egész dolognak a leghátborzongatóbb része az, hogy milyen nemtörődöm és közönyös ezzel kapcsolatban. Ez undorító.
Látom a mintát itt, látom a hasonlóságokat Diana és köztem. Én sem tudtam sehová sem menni Harry miatt. Nincs kapcsolatom az anyámmal Harry miatt. Beleestem, miközben ő valami beteg játékra használt engem. Harry feláll velem, de néhány lépés távolságot tart köztünk.
- Ó, Istenem… felvettél engem… ugye? – az egész testem elkezd remegni.
- Nem! Baszki, nem! Soha nem tenném ezt veled! Louis, Istenre esküszöm, hogy nem tettem. Mindent erre tettem fel.
Tudom, hogy nem kellene, de elhiszem, hogy nem tette.
- Mennyien vannak még?
- Mennyien vannak még mi?
- Mennyit vettél fel?
- Csak Dianát… amíg ide nem jöttem.
- Újra megtetted! Mindenek után, amit azzal a szegény lánnyal csináltál, újra megtetted? – ordítom.
- Egyszer… Dan testvérével – feleli. Dan testvére?
- A barátod Dan?
- Igen…
- Ez az, amire Jace gondolt, amikor verekedtetek! – ennek most már van értelme. Teljesen el is felejtettem Dan és Harry verekedését. Jace célozgatott valami korábbi feszültségre kettejük között, de nem gondoltam bele túl sokat akkor, túlságosan elvonta a figyelmemet az, hogy Harry a szart is kiveri Danből. – Miért csináltad ezt, hogyha Dan a barátod volt? Mindenkinek megmutattad?
- Nem, senkinek nem mutattam meg. Kitöröltem, miután megbizonyosodtam, hogy Dan tud róla. Nem tudom, miért tettem igazából. Dan azt mondta, hogy maradjak távol a testvérétől, amikor először közénk hozta, és ettől meg akartam őt dugni, csak hogy felidegesítsem Dant. Ő amúgy is egy fasz, Louis.
- Hogyhogy nem látod, mennyire elcseszett ez?! Mennyire elcseszett vagy? – kiabálom.
- Tudom, hogy az! Tudom ezt, Louis!
- Azt hittem, a fogadás volt a legrosszabb dolog, amit tettél… de ó, Istenem, ez még rosszabb.
Ez közel sem bánt annyira, mint amikor megtudtam Zayn és Harry fogadását, de ez undorító, visszataszító, és megkérdőjeleztet velem mindent, amit gondoltam, hogy tudok Harryről. Tudtam, hogy ő nem tökéletes, messze van ettől, de ez a gyalázatnak egy teljesen új szintje.
- Ez az egész előtted volt, Louis, ez a múltam. Kérlek, hagyd, hogy ez így is maradjon. Nem ugyanaz az ember vagyok most, te egy jobb emberré tettél – kéri.
- Harry, téged még csak nem is érdekel, hogy mit tettél velük! Nincs is bűntudatod, ugye?
- De igen.
- Csak azért, mert most már tudom.
Nem vitatkozik.
- Nem törődtél velük, nem törődtél senkivel!
- Igazad van! Nem érdekel, őszintén mindenkit leszarok, kivéve téged! – kiabálja vissza.
- Nem tudom, mit gondoljak erről az egészről… ez túl sok, Harry! Még nekem is, a fogadás, a lakás, a veszekedések, a hazugságok, hogy újra együtt vagyunk, az anyám, a te anyád, a karácsony, ez kibaszottul túl sok. Nem is kapok esélyt arra, hogy fellélegezzek ezek között a… a káoszok között. Amint túllépek egy dolgon, jön egy másik. Isten tudja, mi mást csináltál még! Egyáltalán nem is ismerlek, ugye? – sírom.
- De igen, ismersz, Louis! Tényleg ismersz engem. Az nem én voltam, ez vagyok én. Most már ez vagyok én. Szeretlek, bármit megteszek érted, érted, hogy lásd, ez vagyok én. A férfi, aki jobban szeret téged, mint a lélegzést, a férfi, aki esküvőkön táncol veled és figyel téged, ahogy alszol, a férfi, akinek a napja nem kezdődhet el, amíg meg nem csókolsz, a férfi, aki inkább meghalna, mint hogy nélküled legyen. Ez vagyok én, ez az, aki én vagyok – szemei csillognak, én pedig meg vagyok hatódva szavaitól. – Kérlek, ne hagyd, hogy ez tönkretegyen minket, kérlek, bébi – lép felém, mire hátrálok. Képesnek kell lennem arra, hogy gondolkozzak.
- Nem tudok tisztán gondolkozni, szükségem van egy kis időre. Át kell gondolnom ezt az egészet. Ez túl sok nekem most – mondom neki.
- Oké… oké… szánj időt a gondolkozásra – megkönnyebbültnek tűnik.
- Távol tőled – magyarázom meg.
- Nem…
- Igen, Harry, nem tudok tisztán gondolkozni a közeledben.
- Nem, Louis, nem mész el – parancsolja.
- Nem fogod megmondani nekem, hogy mit teszek vagy mit nem – csattanok fel. Harry felsóhajt, majd ujjait eltemeti a hajában, erősen meghúzva a hajhagymáknál.
- Rendben… rendben… Hadd menjek el akkor én. Te maradj itt.
Vitatkozni akarok, de tényleg nem akarok elmenni. Elegem van már a hotelszobákból, holnap pedig karácsony. Fogalmam sincs, mi fog történni, mielőtt Kenéknél kell lennünk. Ez katasztrófa. Hogyan kellene mosolyognom és társasági életet élnem, amikor az imént zúdult rám ez a sok információ?
- Visszajövök reggel… kivéve, ha több időre van szükséged – feleli, felveszi a cipőjét, aztán a kulcsok tartójához nyúl, mielőtt eszébe jut, hogy az anyja elvitte az autóját.
- Vidd az enyémet – mondom. Harry bólint, és felém sétál. – Ne – teszem fel a kezeimet magam elé, mire a homlokát ráncolja.
Besétál a hálószobába, én nem követem őt. Amikor visszatér kevesebb, mint két perccel később, fel van öltözve és a kezében van a pénztárcája.
- Kérlek, ne feledd, hogy szeretlek, és hogy már megváltoztam – feleli még egyszer, mielőtt egyedül hagy a lakásban.

Chapter 132

Helló! :)

Most végre előbb tudtam hozni a részt, milyen szerencse, hogy október 23. pont péntekre esett :D Én nem is tudom, hogy mit mondjak a fejezetről... káosz az egész. Kíváncsi vagyok, mi lesz majd a véleményetek. Jövőhéten pedig mivel elég durva hetem lesz, szerintem most elmarad a dupla rész, de ígérem, hogy be fogjuk pótolni. Ó, és túlléptük az 50.000 kattintást, illetve már 70 feliratkozott van, hihetetlenek vagytok! ♥ Ti élvezzétek ki a szünetet, rám pedig gondoljatok majd kedden és pénteken :D

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 132

 
- Legutóbb? Látod, Louis! Pontosan ez az, amiért távol kell maradnod tőle. Már megtette ezt ezelőtt, tudtam! A Szőke Herceg újra lecsap! – ordítja anyám.
Átnézek Harryre, ujjaim lecsúsznak a széléről. Ne már megint. Nem hiszem, hogy elbírok többet. Tőle nem.
- Ez nem olyan, anya – szólal meg végül Harry.
- Az biztos, hogy nem úgy hangzik, Harry. Őszintén nem tudok hinni neked, szeretlek, Harry, de nem tudok itt segíteni. Ez helytelen, nagyon helytelen – feleli Anne, majd megtörli a szemei alatti részt.
Soha nem vagyok képes megtalálni a hangomat ezekben a helyzetekben. Meg akarok szólalni, muszáj, de azoknak a szörnyű dolgoknak a végtelen listája fut gyorsan a fejemben, amelyekre Anne utalhat azzal, hogy „legutóbb”, ellopva a hangomat.
- Azt mondtam, hogy ez nem olyan! – kiabál Harry az anyjára.
- Azt hiszem, Louis-nak el kellene mennie az anyjával – feleli Anne, mire megnövekszik a torkomban lévő dudor.
- Mi? – mondja neki Harry. Hangja tele van meglepettséggel.
- El kellene mennie. Nem vagy jó neki, Harry. Azt hittem, igen, hogy megváltoztál, de nyilvánvaló, hogy nem. Jobban szeretlek, mint az életet magát, de nem engedhetem meg neked, hogy újra ezt tedd. Segítenie kellett volna annak, hogy Amerikába jöttél, de ugyanazt a dolgot csináltad.
- Louis. Szerintem eleget hallottál. Ideje menni – szólal meg anyám, aztán megfogja a karomat. Harry felé mozdul, mire anyám visszalép, még mindig belém kapaszkodva.
- Engedd őt el, most – szűri ki a fogai között Harry.
Anyám szilva színű körmei a bőrömbe vágnak, ahogy megpróbálom feldolgozni az elmúlt két perc eseményeit. Nem számítottam arra, hogy anyám felbukkan itt, betolakodik a hálószobába, és kétségkívül nem számítottam arra, hogy Anne Harry még egy titkát elmondja. Harry már megtette ezt ezelőtt? Kivel? Szerette azt a személyt? Az a személy szerette őt? Harry azt mondta, hogy még sosem volt szűzzel ezelőtt, azt mondta, sosem szeretett senkit ezelőtt. Hazudott? A dühös maszk, amit visel, megnehezíti számomra, hogy megfejtsem.
- Nincs beleszólásod semmibe, ami őt érinti többé – vág vissza anyám.
Kihúzom a karomat anyám fogásából, aztán Harry mögé lépek. Anne és anyám arcán ugyanaz az elszörnyedt kifejezés van, miközben ujjamat Harry alkarja köré fonom.
- Louis William Tomlinson, ne legyél hülye. Gyere ide – utasítja anyám.
Rejtve maradok Harry mögött, nem igazán értem, miért, de ott maradok. El kellene mennem anyámmal, vagy kényszeríteni Harryt, hogy mondja el, mi a fenéről beszél Anne, de tényleg csak azt akarom, hogy anya elmenjen. Szükségem van néhány másodpercre, percre, akár még órákra is, hogy felfogjam mit csinálhatott Harry. Nemrég bocsátottam meg neki, éppen eldöntöttem, hogy elfelejtek mindent és továbblépek vele. Miért kell mindig egy elzárt titoknak kiderülnie a lehető legrosszabbkor?
- Louis – tesz egy lépést felém az anyám, mire Harry maga mögé teszi a kezeit, körém fonódva, megvédve tőle.
- Menj el a közeléből – figyelmezteti Harry.
- Harry, Louis az ő fia. Nincs jogod, hogy közéjük állj – feleli Anne.
- Nincs jogom? Neki nincs joga a lakásunkba jönni, a kibaszott hálószobánkba hívatlanul! – kiabálja Harry. Fogásom a karján szorosabb lesz.
- Ez nem Louis hálószobája vagy a lakása – mondja az anyám.
- De igen, az. Látod, ki mögött áll? Pajzsként használ engem, hogy elzárja magát tőled – mutat rá Harry.
- Louis bolond, és nem érti, mi a legjobb neki – feleli anya.
- Ne beszéljetek úgy, mintha itt se lennék! Itt vagyok és felnőtt vagyok, tizenkilenc éves vagyok, anya. Ha maradni akarok, akkor maradok – jelentem be. Nem tudom, hogy maradni akarok-e, de ezt tudom, hogy nem akarok elmenni vele.
- Louis, édesem. Szerintem hallgatnod kellene anyukádra – hagy cserben Anne. Elutasításának csípése égeti a mellkasomat, de nem tudom, ő mit tud a fiáról.
- Köszönöm! Legalább van valaki értelmes ebben a családban – sóhajt fel anyám, mire Anne egy figyelmeztető pillantással sújtja.
- Nem értek egyet azzal, ahogy a fiadat kezeled, szóval ne hidd, hogy mert azt akarom, hogy elmenjen, az azt jelenti, hogy ugyanabban a csapatban vagyunk, mert nem – emlékezteti őt Anne.
- Ettől függetlenül mindketten egyetértünk, hogy el kell menned, Louis. El kell hagynod ezt a lakást velem és nem szabad visszajönnöd ide, áthelyeztethetünk téged egy másik iskolába, ha a szükség úgy hozza. Elég hosszú ideig játszottad a játékait.
- Ő is el tudja ezt dönteni saját maga – véd meg Harry.
- Megmérgezte az elmédet, Louis William, nézd meg a dolgokat, amiket veled tett. Ismered őt egyáltalán? – kérdezi anyám.
- Ismerem őt, anya – szűröm ki a fogaim között.
Anyám Harryre fordítja a figyelmét. Nem tudom, miért nem fél Harrytől, ahogy a mellkasa fel-le süllyed, ahogy arca haragtól lángol, ahogy kezeit annyira ökölbe szorítja, hogy fehérek az ujjpercei, meg kellene, hogy ijessze anyámat, de ez nem történik meg.
- Ha törődsz Louis-val, akár csak egy kicsit is, azt fogod mondani neki, hogy menjen el. Semmit nem tettél, csak összetörted őt. Nem ugyanaz a fiú már, akit kiraktam az egyetemen három hónappal ezelőtt, ez pedig a te hibád. Neked nem kellett látnod, ahogy napokon át sírt a miatt, amit tettél vele. Valószínűleg te egy másik fiúval voltál, amíg Louis álomba sírta magát. Tönkretetted őt, hogy tudsz egyáltalán magaddal élni? Tudod, hogy újra meg fogod őt bántani előbb vagy utóbb, szóval, ha van egy kis tisztesség benned, megmondod neki, megmondod neki, hogy jöjjön el velem – feleli anya.
A szobában lévő csend dermesztő.
Anne némán áll a falra bámulva, mélyen a gondolataiba merülve. Feltételezem, hogy arra a bármire gondol, amit Harry tett „legutóbb”, anyám mereven nézi Harryt a válaszára várva, Harry olyan erősen lélegzik, hogy lehet, felrobban, én meg, én meg próbálom eldönteni, hogy ki nyeri meg a bennem zajló harcot. A szívem vagy a fejem?
- Nem megyek veled – szólalok meg végül. Anne felkapja a fejét, hogy rám nézzen, anyám pedig a szemét forgatja.
- Te… – kezdi el.

Harry szemszöge
- Nem szívesen látunk itt téged, soha többé ne gyere vissza ide. Mit gondolsz, ki vagy, hogy így betörsz ide és van merszed így beszélni Harryvel?! – kiabálja Louis, félbeszakítva az anyját. Elhúz mellettem, és az anyja felé mozdul. Nem tudom, mit fog csinálni Louis, de azt tudom, hogy jobban teszi az anyja, ha nem üti meg őt újra. – Semmit nem akarok veled! Senki sem! Ezért vagy egyedül annyi év után is, kegyetlen és öntelt vagy, soha nem leszel boldog! – ordítja Louis a nőnek.
Arca piros, szemei pedig elkezdenek könnyezni. Miért kell az anyjának mindig mindent tönkretennie? Nem hibáztathatom őt vagy vitatkozhatok vele most, függetlenül attól, mennyire utálom őt. Tényleg megbántottam Louis-t, de nem hiszem, hogy tönkretettem őt? Ugye?
- Azért vagyok egyedül, mert úgy döntöttem, nincs szükségem arra, hogy valakivel legyek, nem vagyok olyan, mint te! – köpi a szavakat az anyja.
Louis ökölbe szorítja kis kezeit az oldalánál, majd vesz egy hatalmas levegőt. Annyira mérges, annyira zaklatott, de a legkevésbé sem néz ki fenyegetőnek. Anyára pillantok segítségért, nem tudok mit csinálni, de a nézés, amivel megajándékoz, tudatja velem, hogy utál. Nem akartam, hogy megtudja, mit tettem Louis-val. Tudtam, hogy ez megöli őt, főleg azután, ami korábban történt. Nem vagyok ugyanaz az ember, aki akkor voltam, ez teljesen más. Szeretem Louis-t.
- Mint én?! Nekem nincs szükségem arra, hogy bárkivel is legyek! Lényegében kényszerítettél rá, hogy Natalie-val legyek, soha nem éreztem úgy, hogy bármiben van választásom! Mindig irányítottál engem, én pedig végeztem, kibaszottul végeztem! – kezd el Louis sírni, aztán közelebb mozdul az anyjához.
Tudom, hogy két dolog fog történni, ha nem húzom el őt, az anyja megüti őt, nekem meg közbe kell lépnem, vagy Louis mondani fog valamit, amit majd megbán, és nem akarom, hogy dühös legyen magára ezért.
- Nyilván van valami társfüggőségi problémád, ha elég hülye vagy, hogy visszamenj hozzá. Ez az apád miatt van? – az anyja hangja nem őszinte, tele van gúnnyal, és egyértelmű, hogy gúnyolódik Louis-val.
- Utállak. Nagyon utállak. Valószínűleg te vagy az oka annak, hogy az apám ivott és megütött téged! Elment, mert nem bírt elviselni téged! Nem hibáztatom őt, bárcsak elvitt volna… – megfogom Louis-t, majd a szájára teszem kezemet, visszahúzva és a mellkasomnál tartva őt. A kezembe ordít, aztán megpróbál lelökni magáról, de nem elég erős.
- Szerintem el kell menned most – mondom az anyjának.
Louis dühbe gurul fogásom alatt, és folyamatosan a sípcsontomat rugdossa. Elengedem, ő pedig egy dühös fintorral fordul felém a puha arcán.
Mindig olyan felkavaró őt mérgesnek látni, főleg ilyen mérgesnek. Önző módon örülök, hogy haragja nem felém irányul ebben a pillanatban. Hamarosan majd igen, tudom. Tudom, hogy az anyjának igaza van velem kapcsolatban, szörnyű vagyok Louis-nak, nem az az ember vagyok, akinek gondol, de túlságosan szeretem őt ahhoz, hogy engedjem, hogy ismét elhagyjon. Éppen csak visszakaptam őt, és nem engedem, hogy megint elhagyjon. Csak remélem, hogy meg fog hallgatni, meghallhatja az egész történetet, mielőtt elhagy. Még akkor sem hiszem, hogy számítani fog. Tudom, hogy ez eljön, kizárt, hogy velem fog maradni, amint meghallja. Baszki, miért is kellett egyáltalán megszólalnia anyának?
- Miért csináltad ezt?! Te…
- Mert olyan dolgokat mondasz, amiket tudod, hogy meg fogsz bánni. Gyerünk – felelem, aztán a hálószobába vezetem őt.
Louis megfordul, még egy utolsó utálatos pillantást vetve az anyjára, mielőtt becsukom az ajtót mögöttünk. A másik szobában hagyva az anyáinkat.
- Miért csináltad ezt?! Miért állítottál meg?! Olyan sok szarságot akarok mondani annak a ribancnak, még csak nem is… Nem is tudom!! – kiabál velem, majd kezeivel megüti a mellkasomat.
- Hé… hé… nyugodj meg – mondom, megpróbálva nem mosolyogni haragján. Arcát kezeim közé veszem, és gyengéden megsimogatom az arccsontját, megbizonyosodva róla, hogy szemkontaktust létesít velem, miközben légzése lelassul. – Csak nyugodj meg, bébi – ismétlem meg. A vörösség eltűnik az arcából, ő pedig lassan bólint. – Megbizonyosodok róla, hogy elmegy, oké? – felelem nagyon halkan, majdnem suttogva. Louis ismét bólint, aztán megmozdul, hogy leüljön az ágyra.
- Siess – kéri, mielőtt elhagyom a szobát.
Amikor besétálok a nappaliba, Louis anyja az egyetlen személy a szobában.
- Hol van? – kérdezi.
- Ő nem jön ki, te meg elmész, és nem jössz vissza ide. Komolyan mondom – szűröm ki a fogaim között.
- Megfenyegetsz? – emeli fel szemöldökét.
- Veheted úgy, ahogy akarod, de távol kell maradnod tőle.
- Ez az egész a te hibád, átmostad az agyát, nem is gondol már saját magára. Tudom, hogy mit csinálsz, voltam már olyan férfiakkal, mint te. Tudtam, hogy te csak baj vagy, mióta megláttalak. Szobát kellett volna cseréltetnem Louis-val akkor, és megelőzni ezt az egészet. Senki nem fogja akarni őt ez után… utánad. Nézz magadra! – lóbálja a kezét a levegőben, majd az ajtó felé fordul. Kilép a folyosóra, én pedig követem őt.
- Ez a lényeg, nem? Hogy senki nem fogja akarni őt, senki, csak én. Soha senkivel nem lesz, csak velem. Mindig engem fog választani előtted, bárki előtt.
- Te vagy az ördög, én pedig nem fogok csak úgy elmenni. Ő az én fiam, és túl jó neked – fenyegetőzik, aztán tesz egy lépést felém.
- Meg fogok bizonyosodni róla, hogy emlékezzek erre, amikor a fiadba temetem magam ma este.
Ahogy a szavak elhagyják az ajkamat, Louis anyjának eláll a lélegzete, majd felemeli a kezét, megkísérelve, hogy megüssön. Megfogom a csuklóját, és gyengéden lenyomom. Soha nem bántanám őt vagy bármelyik nőt, de nem akartam megengedni neki, hogy megtámadjon.
A legjobb mosolyommal ajándékozom őt meg, mielőtt visszasétálok a lakásba és az arcába csapom az ajtót.

Chapter 131

Sziasztok! :)

Megint csak később jelentkezem, mint terveztem, de hát közbejött néhány dolog :) Mindegy is, a lényeg, hogy itt a fejezet, ami... őrület, ismét. Az eleje végtelenül édes, aztán a közepétől meg... Na, majd meglátjátok. Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. Valahol a közepe táján zárójelben van az a szó, hogy "beehive hair", azért írtam oda, mert nem igazán tudtam, hogy magyarul milyen szó van erre a frizurára, de ha beírjátok a google-be, egyből megértitek. És még egy fontos dolog. Nekem jövőhéten lesz az őszi szünetem, amit úgy tervezem, hogy végigtanulom, mert az utána való héten van a zh hetem, ami nektek az őszi szünet. Ekkor akartam volna egy héten két résszel jönni. A zh-k és a tanulás miatt nem tudom, mennyire fog ez sikerülni, mert mondjuk kedden (amikor ugye szünetekben is hozom a részeket) 3 zh-m lesz. Úgyhogy egyelőre még fogalmam sincs, hogyan lesz. Nektek van esetleg valamilyen ötletetek? Írjátok meg nyugodtan :)

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 131

Harry arca elpirult, ajkain pedig egy ideges mosoly van, miközben rábámulok.
- Ez annyira… ez egyszerűen tökéletes – zokogom, majd megszüntetem a Harry és köztem lévő távolságot a kanapén, gyakorlatilag megragadva őt. Szerencsére Harry elég erős ahhoz, hogy mindkettőnket megtartson attól, hogy elessünk. Olyan szorosan ölelem őt meg, amennyire csak tudom, amitől elkezd köhögni, így lazítok szorításomon. – Köszönöm, ez annyira figyelmes és egyszerűen hihetetlen – mondom neki, aztán homlokához teszem az enyémet, ahogy az ölében maradok.
- Semmiség… tényleg – jelenti ki bátortalanul, mire elmosolyodom közömbös hangján.
Anne megköszörüli a torkát, én pedig gyorsan felkelek Harry öléből. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy nem vagyunk egyedül a lakásban.
- Sajnálom – mondom Anne-nek, és visszaülök a helyemre a kanapén.
- Ne kérj bocsánatot – ajándékoz meg egy mindentudó mosollyal.
Harry csendben marad, tudom, hogy nem fog beszélni az ajándékról Anne előtt, így témát váltok egyelőre. Annyira hihetetlenül figyelmes volt az ajándéka. Nem választhatott volna tökéletesebb idézetet bármelyik regényből, hogy arra az amulettre gravíroztassa.
„Bármiből is készült a lelkünk, az övé és az enyém ugyanaz.” Ez olyan tökéletes arra, ahogyan Harry iránt érzek. Annyira különbözőek vagyunk, mégis pontosan ugyanazok, akárcsak Catherine és Heathcliff. Csak remélni tudom, hogy nem osztozunk ugyanazon a sorson, mint ők. Szeretném azt hinni, hogy valahogy tanultunk az ő hibáikból, és hogy nem engedjük meg, hogy az megtörténjen.
Felteszem a nyakláncot a nyakamba, és játszom vele. Soha nem kaptam semmi ilyesmit ezelőtt, azt hittem, a nook volt a legjobb ajándék, de Harrynek sikerült túlszárnyalnia magát azzal, hogy megcsináltatta ezt a nyakláncot. Natalie mindig ugyanazt a dolgot vette nekem, kölnit és zoknit. Minden egyes évben. Viszont én parfümöt és zoknit vettem neki minden évben. Ez a mi dolgunk volt, a mi unalmas, megszokott dolgunk.
Még néhány másodpercig a nyakláncot bámulom, mielőtt rájövök, hogy Harry és Anne is engem figyel. Azonnal felkelek, és elkezdem eltakarítani a csomagolópapírokból származó kis rendetlenséget.
- Mit csináljunk a nap hátralévő részében? – kérdezi Anne.
- Nekem kedvem van szundítani egyet – mondja neki Harry, mire Anne a szemét forgatja.
- Szundítani? Karácsonykor? – csipkelődik.
- Tizedszerre mondom, hogy még nincs karácsony – feleli Harry durván, de aztán elmosolyodik.
- Utálatos vagy – szidja le Anne, majd megüti a karját.
- Ahogy te is.
Felveszem a kis halom összegyűrődött és elszakadt papírt, és az acél szemetesbe nyomom. Még rosszabbul érzem most magam amiatt, hogy nem vettem Harrynek ajándékot karácsonyra. Túlságosan felemésztett minden, ami közöttünk történt, hogy azon aggódjak, hogy vegyek neki ajándékot. Bárcsak nyitva lennének ma a boltok, hogy tudjak neki szerezni az utolsó pillanatban egy egyet. Fogalmam sincs, hogy az mi lenne, de bármi jobb lenne, mint a semmi. Újra lenézek a nyakláncra, majd végighúzom ujjamat a gravírozott szavakon.
- Majdnem kész vagy? – Harry hangja a fülemnél van, amitől megugrok meglepődöttségemben.
- Megijesztettél! – felelem, mire felkuncog.
- Sajnálom, szerelmem – érzem őt a nyakamnak mosolyogni, aztán karjait a derekam köré fonja. Megugrik a szívem, amikor „szerelmemnek” hív. Ez annyira nem jellemző rá.
- Sziesztázni fogsz? – kérdezem tőle, megfordítva magamat, hogy szemben legyek vele.
- Igen… csatlakozol?
- Persze – nem igazán szeretek aludni napközben, kivéve, ha túl fáradt vagyok, hogy mást csináljak, de eltölthetem az időt a nook-ommal, amíg Harry alszik.
Amikor beérünk a szobába, Harry áthúzza a fején a pólóját, ami végül a padlóra esik. Szemeim elkalandoznak a bőrébe tetovált ismerős mintákon, ő pedig rám mosolyog.
- Tényleg tetszik a nyaklánc? – kérdezi, miközben az ágyhoz sétál. A díszpárnákat a padlóra dobja, én meg felveszem őket.
- Olyan rendetlen vagy! – panaszkodom. A párnákat a helyükre teszem, Harry pólóját pedig a komódra, mielőtt megfogom a nook-omat és csatlakozom hozzá az ágyon. – De hogy megválaszoljam a kérdésedet, imádom a nyakláncot. Annyira figyelmes. Miért nem mondtad, hogy tőled van? – kérdezem, majd Harry magához húz, hogy a mellkasán legyen a fejem.
- Mert tudtam, hogy már amúgy is rosszul érezted magad, amiért nem vettél nekem valamit, és még rosszabbul érezted volna magad a csodás ajándékom után – mosolyodik el.
- Wow, nagyon szerény – ugratom.
- Plusz, nem tudtam, hogy mennek majd a dolgok köztünk. Amikor elkészíttettem neked, fogalmam sem volt, hogy valaha is szóba fogsz-e állni velem – vallja be.
- Tudtad, hogy igen.
- Őszintén nem. Ezúttal más voltál.
- Hogyan? – nézek fel rá.
- Nem tudom… csak. Ez nem olyan volt, mint a többi száz alkalommal, amikor azt mondtad, hogy nem akarsz tőlem semmit – hangja lágy, miközben nagyujjával elhúzza a ráncokat a homlokomról.
- Nos, én tudtam… Úgy értem, nem akartam bevallani, de tudtam, hogy visszajövök. Mindig visszajövök.
- Nem adok rá okot még egyszer.
- Remélem, nem is – felelem, majd megcsókolom a tenyerét.
- Én is.
Nem mondok semmi mást, nincs mit mondani abban a pillanatban. Harry álmos, én pedig nem akarok tovább arról beszélni, hogy elhagyom őt. Perceken belül elalszik, kissé nehezen lélegezve, a tökéletes dallamot létrehozva nekem, hogy pihenjek. Attól, hogy Harry Daisynek hívott ma reggel, újra el akarom olvasni A Nagy Gatsbyt. Éppen ahogy Nick átvezet az öblön kelet felé, álomba merülök a nook-ommal a kezeimben.
- Tessék?! – hallom meg egy nő hangját. Az anyám. Azonnal felébredek, és az ágy végébe dobom a nook-omat. Mi a fenéért van itt?
- Nincs jogod, hogy bemenj oda! – hallom Anne hangját.
Anne. Az anyám. Harry. Ez a lakás. Istenem. Ez nem fog jól menni.
Az ajtó kivágódik, aztán megjelenik az anyám, egy piros egybe szoknyát és fekete magassarkút viselve. Haja hullámos és egy búbba van feltűzve (beehive hair), piros rúzsa pedig fényes, túl fényes nemrég nyitva lévő szemeimnek.
- Hogy lehetsz itt?! Mindazok után! – kiabálja.
- Anya… – kezdem el, miközben anyám Anne-hez fordul.
- Ki a fene vagy te? – kérdezi.
- Harry anyja vagyok – feleli Anne szigorúan.
Harry felnyög álmában, majd kinyitja szemeit.
- Mi a fasz? – ezek az első szavak, amik elhagyják a száját, amikor meglátja a bíbor ruhában lévő ördögöt.
- Menjünk, Louis – hív anyám.
- Nem megyek sehova. Miért vagy egyáltalán itt? – kérdezem tőle, mire rám förmed, kezeit a csípőjére rakva.
- Mert már megmondtam, te vagy az egyetlen gyerekem, és nem fogok hátraülni és nézni, ahogy tönkreteszed az életed emiatt a… emiatt a seggfej miatt – szavai tüzet gyújtanak a bőröm alatt, én pedig azonnal elkezdek védekezni.
- Ne beszélj róla így! – kiabálom.
- Az a seggfej a fiam – védi meg Harryt Anne összehúzott szemekkel. Van egy olyan érzésem, hogy a humora alatt egy olyan nő lakozik, aki a végletekig elmenne a fiáért.
- Nos, a fiad tönkreteszi és megrontja az én fiamat – vág vissza az anyám.
- Mindketten, kifelé – mondja Harry a két nőnek, aztán feláll az ágyról.
- Louis, szedd össze a dolgaidat, most – utasítja anyán.
- Melyik részét nem érted annak, hogy nem megyek el? Megadtam neked a lehetőséget, hogy velem töltsd az ünnepeket, de nem tudtál túllépni saját magadon elég hosszú ideig ahhoz, hogy megengedd – csattanok fel. Tudom, hogy nem kellene így beszélnem vele, de nem tehetek róla.
- Túllépni magamon? Azt hiszed, csak azért, mert vettél néhány öltönyt és megtanultad használni a szemceruzát, hirtelen többet tudsz az életről, mint én? Tévedsz. Csak azért, mert magadnak adod ezt a… ezt a mocskot, nem jelenti azt, hogy férfi vagy! Te csak egy kisfiú vagy. Egy naiv, befolyásolható kisfiú. Most pedig szedd össze a cuccaidat, mielőtt én teszem meg – félig kiabál, félig kinevet.
- Nem érsz hozzá a dolgaihoz. Louis nem megy sehova veled. Itt marad velem, ahová tartozik – köpi a szavakat Harry.
- Ahová tartozik? Hová tartozott, amikor egy rohadt hotelben maradt az miatt, amit te tettél vele? Nem vagy jó neki, és nem fog itt maradni veled.
- Ők felnőttek, Louis felnőtt. Ha maradni akar, nincs semmi, amit tehetsz ellene – veti közbe Anne.
Anyám mérges szemei találkoznak Anne ugyanolyan dühös szemeivel. Ez katasztrófa. Kinyitom a számat, hogy megszólaljak, de anyám belém fojtja a szót.
- Hogy védheted ezt a bűnös viselkedést? Azután, amit Louis-val tett, el kellene őt zárni! – majdnem kiabál anyám.
- Louis nyilvánvalóan úgy döntött, hogy megbocsát neki, ezt tiszteletben kell tartanod – mondja Anne higgadtan. Túl higgadtan. Úgy néz ki, mint egy kígyó, ami olyan lassan siklik, hogy soha nem látod a közelgő támadását, de mikor megtörténik, véged van. Az anyám az áldozat, és nem tehetek róla, de remélem, hogy Anne harapása mérgező.
- Megbocsátani neki? Egy játékként vette el Louis ártatlanságát, egy fogadásként a barátaival, aztán ezzel hencegett, miközben itt játszotta az élettársat!
Anne elakadó lélegzete elnémítja Harry és az én ugyanolyan meglepett hangunkat.
- Mi? – esik le Anne álla, majd a fiára néz.
- Nem tudtad? Nem csodálom, hogy védted őt. A fiad fogadott a barátaival, hogy el tudja venni Louis szüzességét pénzért, és egész végig használta őt. Még a bizonyítékot is megtartotta, és büszkélkedett vele az egész kampuszon – feleli anyám.
Lefagytam egy helyben. Nem akartam, hogy Anne megtudja azokat a szörnyű dolgokat, amelyeket a fia tett. Szemeimet az anyáinkon tartom, túlságosan félve, hogy Harryre nézzek. A légzéséből meg tudom mondani, hogy nem tudta, hogy elmondtam anyámnak a becsapásának részleteit.
- Bizonyítékot? – Anne hangja remeg.
- Igen, a bizonyítékot. Az óvszert! Isten tudja, mit csinált a pénzzel, de mindenkinek elmondta a… az intim kapcsolatuk minden részletét. Szóval most mondd nekem, hogy rá kellene-e vennem a fiamat arra, hogy jöjjön velem vagy ne – emeli fel anyám tökéletesen megformált szemöldökét Anne-nek.
Érzem abban a pillanatban, hogy megtörténik. Érzem a változást a szobában, a változó energiát. Anne most már az anyám oldalán áll ebben. Tökéletesen látom ezt az undorodott nézésben, amellyel a fiára pillant. Kétségbeesetten megpróbálok ragaszkodni az omladozó szikla széléhez, ami Harry. A betonpadló megreped a talpam alatt, a fájdalom az anyám emlékeztetésétől, az ő oldalukhoz húzva engem a sziklán.
- Hogy tehetted ezt, Harry? – sírja Anne. – Azt reméltem, más vagy már… azt reméltem, abbahagytad, hogy ilyen dolgokat tegyél az emberekkel… Elfelejtetted, mi történt legutóbb?
Legutóbb? Elszorul a szívem.

Chapter 130

Sziasztok! :)

Már megint eltelt egy hét, őrület, hogy Pesten milyen gyorsan mennek a napok/hetek. A fejezetről annyit, hogy cuki és elképesztően édes a vége. És kicsit függő is, de ezen szerintem már nem lepődtök meg :D Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek a fejleményekről. A végén pedig azt a bizonyos ajándékot ITT nézhetitek meg. Azt hiszem, mást nem is akartam mondani, nem húzom tovább az időt.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 130

Harry feje nehéz a hasamon, amikor az asztalomon lévő telefonom rezgése felébreszt. Óvatosan felemelem őt, annyira óvatosan, amennyire csak tudom, aztán felveszem az idegesítő tárgyat. A képernyőn az anyám neve villan fel, mire felnyögök, mielőtt fogadom a hívását.
- Louis? – szólal meg a telefonon keresztül.
- Igen.
- Hol vagy és mikor leszel itt? – kérdezi.
- Nem megyek oda – mondom neki.
- Szenteste van és a szülinapod, Louis, tudom, hogy kiborultál ezen a dolgon az apáddal kapcsolatban, de haza kell jönnöd és velem töltened a karácsonyt. Nem kell egyedül lenned valamilyen hotelben.
- Nem vezetek egészen odáig, anya, havazik, és nem akarok ott lenni – kissé bűntudatot érzek, amiért nem töltöm az ünnepeket vagy a szülinapomat az anyámmal. Ő nem a legkedvesebb nő, de én vagyok minden, ami neki van.
Harry megmoccan és felemeli a fejét, éppen amikor azon vagyok, hogy elmondjam neki, ne szólaljon meg, kinyitja a száját.
- Mi a baj? – feleli, majd hallom, ahogy anyámnak eláll a lélegzete.
- Louis William Tomlinson! Mit gondolsz? – kiabálja.
- Nem csinálom most ezt.
- Ez ő, ugye? Felismerem a hangjáról!
- Leteszem a telefont most.
Ez egy szörnyű mód arra, hogy felébredjek. Felülök és elmozdítom magamról Harryt, eltakarva meztelen testemet a takaróval.
- Ne merd letenni… – kiáltja, miközben megszakítom a hívást. Tudtam, hogy előbb-utóbb rá fog jönni, csak reméltem, hogy később lesz.
- Mi volt ez? – kérdezi Harry, megtörölve álmos szemeit.
- Azért hívott, mert azt hitte, hogy hazamegyek karácsonyra.
- Ó… – feleli.
- Aztán meghallott téged és most… kiakadt – mondom, majd felemelem a telefonomat, hogy megmutassam neki az elmúlt percben érkezett két hívást anyámtól.
- Tudtad, hogy ki fog akadni, szóval igazából majdnem jobb, hogy így tudta meg.
- Nem igazán. Elmondhattam volna neki ahelyett, hogy csak meghall téged a háttérben.
- Ugyanaz, akárhogy dühös lett volna – von vállat.
- Akkor is – kissé bosszant Harry reakciója. Tudom, hogy nem érdekli az anyám, de ő akkor is az anyám, és nem akartam, hogy így tudja meg.
- Nos, mit akarsz csinálni, áthívni őt egy szép karácsonyi vacsorára?
- Tényleg? – csattanok fel.
- Csak mondom.
- Nos, lehetnél egy kicsit kedvesebb ezzel az egész dologgal kapcsolatban.
- Sajnálom – feleli.
Azt vártam tőle, hogy visszaszól valami durvát, de örülök, hogy nem tette.
- Nos, boldog szülinapot, bébi. Szeretnéd, hogy készítsek neked egy kis reggelit, Daisy? – mosolyodik el Harry.
- Daisy? – emelem fel a szemöldökömet.
- Korán van, és nem vagyok a legjobb formámban, hogy irodalmat idézzek, de mogorva vagy, úgyhogy Daisynek hívtalak.
- Daisy nem volt mogorva. És én sem – nem tehetek a mosolyomról.
- De igen, az vagy, és honnan tudod, hogy melyik Daisyről beszélek?
- Csak néhány Daisy van, és elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, melyikre utaltál.
- Csakugyan?
- Igen, és a kísérleted arra, hogy megsérts, csúfos kudarcot vallott – ugratom.
- Igen… igen… Mrs. Bennet – szól vissza.
- Feltételezem, hogy mivel Mrs.-t mondtál, az anyáról beszélsz, nem Elizabeth-ről, ami azt jelenti, hogy megpróbálsz ellenszenvesnek nevezni. Viszont furcsa vagy ma reggel, szóval lehet, hogy azt mondod, bájos vagyok? Egyszerűen nem tudom már veled – mosolyodom el.
- Rendben… rendben… Krisztus. Egy férfi elmond egy rossz viccet, és máris elítélik – nevet fel.
Korábbi ingerültségem eltűnik, ahogy folytatjuk incselkedésünket és kimászunk az ágyból. Harry tájékoztat, hogy pizsamában kellene maradnom ma, mivel szülinapom van, és nem hagyjuk el a házat. Ez egy furcsa ötlet nekem, ha az anyám házában lennék, ünneplőbe kellene kiöltöznöm.
- Egyszerűen felveheted azt a pólót – mutat Harry a padlón lévő pólójára.
Elmosolyodom, aztán felkapom azt, mielőtt belebújok a melegítőmbe. Nem emlékszem, hogy valaha is lógtam volna együtt Natalie-val melegítőben, egyáltalán. Mindig szépen felöltöztem. Kíváncsi vagyok, mit gondolt volna, ha felbukkanok nála, hogy töltsünk együtt egy kis időt, melegítőt és bő pólót viselve. Mindig azt gondoltam, hogy jól érzem magam Natalie-val. Azt hittem, önmagam voltam a közelében, mert olyan jól ismert, amikor valójában ő egyáltalán nem ismert engem. Nem ismeri az igazi énemet, amit Harry elég kellemessé tett ahhoz, hogy megmutassam.
- Kész vagy? – kérdezi.
- Egy másodperc – felelem.
Elveszem a telefonomat az éjjeliszekrényről, és leellenőrzöm a nem fogadott hívásaimat anyámén kívül, és van egy Liamtől. Később visszahívom őt. Van pár boldog szülinapot üzenet a bejövő üzeneteimben, beleértve egyet Natalie-tól is. Kikapcsolom a telefonomat, aztán a komódon hagyom, majd követem Harryt a nappaliba. A kávé finom illata tölti meg a lakást, Anne-t pedig a tűzhely előtt állva találjuk, palacsintát dobálva.
- Boldog szülinapot, Louis, és boldog karácsonyt – mosolyodik el, és hozzánk fordul.
- Nincs karácsony – mondja Harry, mire haragos tekintetet vetek rá.
- Köszönöm, Anne – felelem.
Harry a szemét forgatja, majd rámosolyog az anyjára. Töltök magamnak egy csésze kávét, aztán megköszönöm Anne-nek, hogy csinált reggelit. Harry és én az asztalnál ülünk, amíg Anne elmeséli nekünk, hogy a nagymamája az, aki megtanította neki, hogyan kell elkészíteni a palacsintát, amit most csinál. Harry elszántan hallgat, és még el is mosolyodik az anyja története alatt, majd megesszük a reggelinket.
- Nem vettem semmit a szülinapodra, de kinyitjuk az ajándékokat ma? Feltételezem, holnap mész anyukádhoz? – kérdezi Anne.
A kezemben lévő tányér majdnem a padlóra esik, helyette a mosogatógépbe zuhan, ahová terveztem tenni. Nem tudom, hogyan válaszoljak neki pontosan, Harry pedig csendben van.
- Én… valójában én… azt mondtam… – keresgélem a szavakat.
- Apa házába megy holnap. Megígérte Liamnek, hogy ott lesz, és tényleg Louis Liam egyetlen barátja, úgyhogy nem mondhatja vissza – veti közbe Harry.
Hálás vagyok, de emlékeznem kell rá, hogy elmondjam neki, nem én vagyok Liam egyetlen barátja… vagyis lehet, hogy igen, de Liam is ugyanúgy az egyetlen barátom.
- Ó… rendben van. Édesem, nem kell félned attól, hogy elmondj nekem ilyen dolgokat. Nincs problémám azzal, hogy együtt töltesz egy kis időt Kennel – feleli Anne, én pedig nem tudom megmondani, hogy melyikünkhöz beszél.
- Én nem megyek, mondtam Louis-nak, hogy mondja meg nekik, hogy nemet mondtunk – feleli Harry Anne-nek.
- Mondtunk? Meghívtak engem? – Anne hangja tele van meglepődéssel.
- Igen… Azt akarták, hogy mindketten elmenjetek – magyarázom meg.
- Miért? – kérdezi.
- Nem tudom… – felelem. Őszintén nem tudom, miért hívták meg Anne-t. Karen olyan kedves, és tudom, hogy meg akarja javítani, ami eltört a férje és a férje fia között, ez az egyetlen magyarázat, amim van.
- Már nemet mondtam, ne aggódj emiatt, anya.
- Nem, talán el kellene mennünk – feleli Anne, meglepve mindkettőnket.
- Miért akarnál te odamenni? – kérdezi tőle Harry.
- Nem tudom… majdnem tíz éve láttam utoljára apádat. Azt hiszem, tartozom magamnak és neki annyival, hogy lássam, hogyan alakult az élete. Plusz, tudom, hogy nem akarsz távol lenni Louis-tól karácsonykor.
- Maradhatok itt – mondom Anne-nek. Nem akarom visszamondani Liaméket, de nem akarom, hogy Anne úgy érezze, muszáj mennie.
- Nem, tényleg. Semmi gond. Mennünk kellene, mindannyiunknak – feleli.
- Biztos vagy benne? – hallom az aggodalmat Harry hangjában.
- Igen… nem lesz olyan rossz. Ezen kívül, ha Kathy tanította meg Louis-nak, hogyan készítse el azokat a sütiket, képzeld el, milyen jó lesz a kaja – mosolyodik el.
- Karen, anya, Karen a neve.
- Hé, ő az ex-férjem új felesége, akivel a karácsonyt töltöm, úgy hívom őt, ahogy akarom – nevet fel, én pedig csatlakozom hozzá.
- Felhívom Liamet és elmondom neki, hogy mindannyian megyünk – mondom nekik, aztán elhagyom a szobát.
Soha nem képzeltem volna, hogy a karácsonyomat Harryvel és a családjával töltöm majd, családja mindkét felével. Az elmúlt néhány hónap minden volt, csak az nem, amire számítottam. Amikor bekapcsolom a telefonomat, három hangpostám van, anyámtól, biztos vagyok benne. Figyelmen kívül hagyom őket, aztán tárcsázom Liamet.
- Szia, Louis, boldog szülinapot és boldog szentestét – hangja annyira vidám.
- Köszönöm és boldog szentestét – mondom neki, és el tudom képzelni meleg mosolyát.
- Nem azért hívsz, hogy lemondd, ugye?
- Nem, persze hogy nem, az ellentéte valójában. Azért hívtalak, hogy megbizonyosodjak róla, még mindig rendben van, ha Harry és Anne átmennek holnap?
- Tényleg? Át akarnak?
- Igen…
- Ez azt jelenti, hogy te és Harry…
- Igen… Tudom, hogy idióta vagyok…
- Én nem mondtam ezt – feleli.
- Tudom, de erre gondolsz…
- Nem, nem gondolok erre. Beszélhetünk róla holnap, de nem vagy idióta, Louis.
- Köszönöm – mondom neki, és komolyan is gondolom. Ő az egyetlen ember, akinek nincs negatív véleménye ezzel a témával kapcsolatban.
- Elmondom anyának, hogy jönnek, tudom, hogy fel lesz villanyozva – feleli, mielőtt letesszük a telefont.
Amikor ismét csatlakozom Harryhez és Anne-hez a nappaliban, már az ölükben vannak az ajándékaik, és két doboz van a kanapén, amikről feltételezem, hogy az enyémek.
- Én nyitok először – mosolyodik el Anne, majd letépi a hópelyhes csomagolópapírt a dobozról. Mosolya hatalmas, ahogy kiveszi a melegítőt, amit vettem neki. – Imádom ezt! Honnan tudtad? – mosolyog rám, mire a szürkére mutatok, ami rajta van.
- Nem vagyok nagyon jó az ajándékvásárlásban – mondom neki.
- Ne butáskodj, ez nagyon szép – biztosít engem, miközben kinyitja a második dobozt.
Kinyitja azt, majd szorosan megöleli Harryt, miután feltart egy nyakláncot, amire az van írva, hogy „anya”, éppen ahogy Harry elmondta nekem. Biztos vagyok benne, hogy a tény, hogy vett Anne-nek ajándékot, meglepte és megmelengette Anne-t. Úgy tűnik, hogy a vastag sál is tetszik neki, amit még vett Harry.
Tényleg azt kívánom, bárcsak vettem volna Harrynek ajándékot, egész végig tudtam, hogy visszamegyek hozzá, szerintem ezt ő is tudta. Nem említette, hogy vett nekem valamit, az ölemben lévő dobozokon pedig az van, hogy mindkettő Anne-től van, szóval ez egy hatalmas megkönnyebbülés. Jövőre jobb ajándékokat vehetünk. Ha kitartotok a jövő évig. Vigyorogja a tudatalattim, amiért meg akarom ütni.
Harry a következő, és a legjobb hamis mosolyával ajándékozza meg az anyját, amikor kinyitja a ruhákat, amiket Anne vett neki. Köztük van egy piros, hosszú ujjú póló, én pedig megpróbálom elképzelni Harry bármit viselve, kivéve feketét és fehéret, nem sikerül.
- Te jössz – mondja nekem Harry, megkísérelve, hogy elvonja a figyelmet a förtelmes ruhákról, ami az anyja vett neki.
Idegesen elmosolyodom, aztán először lehúzom a csillogó masnit az ajándékról. Az ajándékom Anne-től nem sokkal jobb. A dobozban lévő hawaii ing bizonyítja ezt. Ez elég hülye, de valamilyen furcsa oknál fogva imádom.
- Köszönöm – mondom Anne-nek, majd megölelem őt.
Nagyra értékelem, hogy vett nekem karácsonyi ajándékot, éppen csak találkozott velem, és annyira szerető és barátságos volt. Úgy érzem, mintha sokkal régebb óta ismerném őt, mint néhány nap.
A második doboz sokkal kisebb, mint az első, de a hozzá használt szalag mennyisége zárva tartja, és megnehezíti a kinyitását. Amikor végül sikerül kinyitnom, egy dögcédula nyakláncot találok benne. Anne annyira figyelmes, akárcsak a fia. Felemelem, így látom a rajta lévő írást.
„Bármiből is készült a lelkünk, az övé és az enyém ugyanaz.” Ez van ráírva.
Felnézek Harryre, és lenyelem a kitöréssel fenyegető könnyeket. Nem az anyja vette ezt nekem. Hanem Harry.

Chapter 129

Helló! :)

Először is nagyon sajnálom a késést, hoztam volna este, csak közben elment a netem, úgyhogy ki is akadtam rendesen. De mindegy, ma szerencsére már nem volt probléma, szóval itt a rész. Egyébként szerintem maradni fog a péntek esti frissítés (hacsak nem jön közbe valami), mert mostanában más dolgom van délelőtt, délután órám van, aztán meg jövök haza. Remélem, így is megfelel nektek :) Nos, a fejezet átolvasása után csak azt tudom mondani, hogy ez nagyon cuki és szexi lett. Tutira imádni fogjátok, úgyhogy alig várom a véleményeiteket :D A vége meg extra aranyos lett :3
Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 129

 
A tányérnyi sütemény a film első tíz perce alatt elfogy, és be kell vallanom, büszke vagyok az újonnan szerzett sütési képességeimre. Anne megdicsér, Harry pedig több mint a felét megeszi, ami már önmagában dicséret.
- Az rossz dolog, hogy eddig ezek a sütik a kedvenc dolgaim Amerikában? – nevet fel Anne, ahogy egy utolsót harap.
- Igen, nagyon szomorú – ugratja őt Harry, mire felkuncogok.
- Lehet, hogy mindennap el kell készítened ezeket, amíg el nem megyek – közli velem Anne.
- Jól hangzik nekem – mosolyodom el, aztán Harryhez hajolok. Az egyik karja mögém kígyózik a derekamhoz, én pedig felhúzom a lábaimat, hogy még közelebb lehessek hozzá.
Anne elalszik a film vége felé, így Harry lejjebb veszi a hangot, hogy anélkül fejezhessük be a filmet, hogy felébresztenénk őt. Egy zokogó káosz vagyok a végére, Harry pedig nem próbálja meg elrejteni szórakozottságát bánatomon. Ez volt az egyik legszomorúbb film, amit egész életemben láttam, fogalmam sincs, hogyan aludt el Anne.
- Ez szörnyű volt, csodálatos, de szörnyen szomorú – zokogom.
- Hibáztasd anyát, én vígjátékot kértem, de valahogy mégis a Halálsoronnál kötöttünk ki, én figyelmeztettelek – feleli Harry, majd karját a vállamra teszi, közelebb húzva magához és egy gyengéd csókot nyom a homlokomra.
- Egy vígjátékot kellett volna megnéznünk – nyafogom, és megtörlöm az orromat a kezemmel.
- Elindíthatjuk a Jóbarátokat, amikor beérünk a szobába, hogy eltereljük a gondolataidat róla, ahogy hal…
- Harry! Ne emlékeztess! – nyögök fel, mire ő felkuncog, mielőtt feláll a kanapéról és a karomnál fogva felhúz, hogy csatlakozzak hozzá.
Amikor beérünk a szobába, Harry felkapcsolja a lámpát, aztán a tévét. Figyelem őt bezárni az ajtót, a belsőm pedig megremeg.

Harry szemszöge
- Átöltözök – mondja nekem, aztán megtörli az orrát egy papír zsebkendővel.
Szemei pirosak a film alatt lévő összeomlásától. Tudtam, hogy fel fogja zaklatni őt, és be kell vallanom, alig vártam a reakcióját. Nem azért, mert azt akarom, hogy zaklatott legyen, hanem mert imádom, hogy milyen érzelmessé válik néhány dologban. Annyira teljesen kitárja magát ezeknek a kitalált erőknek, akár film vagy regény, megengedi nekik, hogy behúzzák őt, és ezt olyan magával ragadó nézni.
Louis előbukkan a gardróbból csak egy rövidnadrágot viselve. Szent szar. Meg sem próbálok finom lenni a zihálásommal.
- Gondolod, hogy felvehetnéd… tudod, az én pólómat? – kérdezem tőle. Nem vagyok biztos benne, hogyan fog érezni ezzel kapcsolatban, de hiányzik, hogy a pólóimat viselje alváshoz.
- Szeretném – mosolyodik el, majd elveszi a használt pólómat a szennyestartó tetejéről.
- Jó – jelentem ki, megpróbálva nem túl izgatottnak tűnni.
Figyelem, ahogy felemeli karjait a levegőbe. Hagyd abba a bámulást. Lassan, Louis lassan akar haladni. Tudok lassan haladni… lassan… be és ki belőle. Jézusom, mi a fasz bajom van? Krisztus.
- Valami baj van? – kérdezi, aztán az ágyra mászik.
- Nem – nyelek egyet, és áhítattal nézem, ahogy kezeivel beletúr a hajába. Haja egy gyönyörű szőke hullámban visszaesik a homlokára. Szándékosan kell, hogy ezt csinálja.
- Oké… – feleli. A paplan tetejére fekszik. Bárcsak alá feküdt volna, akkor nem nézne ki ilyen… kitártnak. – Jössz az ágyba? – arckifejezése összezavarodott. Észre sem vettem, hogy még mindig az ajtónál állok.
- Ja…
- Tudom, hogy ez egy kicsit furcsa most, tudod, megszokni, hogy újra együtt vagyunk, de nem kell ennyire… tartózkodónak lenned – feleli idegesen.
- Tudom – válaszolom, majd csatlakozom hozzá az ágyon, megpróbálva elrejteni alsó területemet.
- Ez nem olyan furcsa, mint gondoltam – hangja majdnem suttogás.
- Egyetértek.
Megkönnyebbültem, hogy azt hallom, nem érzi magát kellemetlenül velem, aggódtam, hogy ez nem lesz ugyanolyan, mint ezelőtt. Az óvatos lenne, és nem az a Louis, akit annyira szeretek. Még csak néhány órája, de remélem, hogy ez így marad. Olyan könnyű vele, olyan rohadt könnyű, mégis nehéz ugyanakkor.
- Annyira fura vagy. Mondd el, hogy mi jár a fejedben – kéri. Kis kezei az enyémen fekszenek, majd a mellkasomhoz hajol.
- Örülök, hogy még mindig itt vagy, ez minden – és nem tudok nem arra gondolni, hogy szeretkezek veled. Teszem hozzá némán. Ez nem csak az orgazmus átéléséről szól Louis-val, mint az mindig is volt ezelőtt, ez jóval több. Sokkal több, arról szól, hogy annyira összekapcsolt és összekötött legyek vele, amennyire csak tudok. Arról szól, hogy Louis teljesen megbízik bennem. Megfájdul a mellkasom, amikor arra a bizalomra gondolok, amit felém érzett, de én összetörtem azt.
- Ez nem minden – jelenti ki, mire megrázom a fejemet. Felemeli a kezét, mutatóujjával pedig egy vonalat húz a halántékomon és le a szemöldökömben lévő fémhez.
- Szörnyű, amin gondolkozok – vallom be. Nem akarom, hogy azt gondolja, ő egy tárgy nekem, hogy csak használni akarom őt. Nagyon nem akarom elmondani neki, mi jár fejemben, de nem folytathatom tovább, hogy eltitkolok előle dolgokat, őszintének kell lennem vele most és mindig.
- Mondd el – aggódó arckifejezése fájdalmat okoz.
- Én… nos, azon gondolkoztam, hogy… megduglak… úgy értem, szeretkezek veled.
- Ó – feleli halkan, szemei kitágultak.
- Tudom, fasz vagyok – nyögök fel, azt kívánva, bárcsak hazudtam volna.
- Nem… nem, nem vagy az. Nagyjából én is ugyanezen gondolkoztam – arca elpirul, majd fogai közé veszi alsó ajkát, tovább kötekedve velem.
- Igen? – ez a férfi szüntelenül meglepetést okoz nekem.
- Igen… Úgy értem, már jó ideje volt… illetve nem beleértve Seattle-t, ami alatt harciasan részeg voltam.
Az arcát fürkészem ítéletért az irányításom hiánya miatt, amikor rám mászott múlthétvégén, de nincs semmi. Látom a szégyenkezést, ahogy visszaemlékezik az eseményekre a fejében. A bokszerem kényelmetlenül szűk lesz, miközben ugyanezt teszem.
- Nem akarom, hogy azt gondold, hogy használlak… minden miatt – magyarázom.
- Harry, az összes dolog közül, amire most gondolok, ez nincs köztük. Persze, valószínűleg kellene, de nincs.
Féltem, annyira féltem, hogy az intim pillanataink el lesznek rontva az ostobaságom miatt.
- Biztos vagy benne? Mert nem akarom még egyszer elcseszni – mondom neki.
Azzal válaszol, hogy megfogja a kezemet és a combjai közé helyezi. Baszki. Megfogom a derekát a másik kezemmel, aztán magam felé húzom őt. Másodperceken belül a teste felett vagyok, egy térddel a lábai között. Először a nyakát csókolom meg, a szám lázas és fürge puha bőrén. Felhúzza a pólómat és felemeli a hátát eléggé ahhoz, hogy lehúzzam azt róla. Nyelvem egy nedves nyomot hagy maga mögött, ahogy végig csókolom kulcscsontját és le a mellkasát. Kezei meghúzzák a pólómat, én pedig segítek neki elmozdítani az anyagot és egyben az izzadságomat is, csak a bokszeremben hagyva engem.
Minden testrészét meg akarom érinteni, bőrének minden négyzetcentiméterét, minden ívét, minden szögét. Istenem, Louis gyönyörű. Ahogy lejjebb ereszkedek, hogy megcsókoljam a hasát, az ujjai eltűnnek a hajamban, meghúzva a tincseket, majd megcsípem a bőrét. Bokszere és rövidnadrágja a padlóra van dobva, nyelvem pedig végigcsókolja a bőrt a csípőjén.
- Harry… kérlek… – siettet, miközben felderítem testét, mintha ez az első vagy az utolsó alkalom lenne. Számat a legérzékenyebb területéhez teszem, és lassan elkezdem szívni őt, megízlelve ízét, ahogy elfogyasztja érzékeimet. – Ó, Istenem – lihegi, aztán erősebben húzza a hajamat.
Louis csípője felemelkedik az ágyról, én pedig elkezdek öklendezni. Visszahúzódok, mire elkezd nyafogni. Imádom, hogy annyira kétségbeesett értem, mint én érte. Gyorsan feltámaszkodom, majd kihúzom a fiókot az éjjelinél, megfogva egy fóliacsomagot és síkosítót. A fogaimmal tépem fel az óvszert. Ő figyel engem, én pedig figyelem őt. Figyelem, ahogy mellkasa emelkedik és süllyed a várakozásban. Saját kezeimmel húzom le a bokszeremet, aztán odahajolok, hogy egy kis csókot helyezzek az arcára, mielőtt felhúzom az óvszert.
- Feküdj le – utasítom. Louis engedelmeskedik, és én visszamászom a lábai közé. A várakozás lélegzetelállító. Annyira kemény vagyok, hogy az már fáj. – Mindig annyira kész vagy nekem, bébi – álmélkodom, áthúzva az ujjamat a farka végén, hogy összegyűjtsem a nedvességet az ujjaimra, mielőtt a szájához teszem őket, hogy megízleltessem vele. Louis szégyenlős, de nem tiltakozik, miközben körbenyalja ujjamat a nyelvével. Megragadom az alkalmat, hogy feltegyek egy kis síkosítót és belécsúszok. Az érzés rendkívüli, és már annyira hiányzott. – Krisztus – káromkodok, ahogy ő felnyög a megkönnyebbüléstől. Minden előző szívfájdalmam eltűnik, ahogy belé temetem magamat, teljesen kitöltve őt. Szemei hátrafordulnak, én pedig szándékosan lassan körözök a csípőmmel, mielőtt kihúzódok és visszanyomódok többször is.
- Többet… kérlek, Harry – baszki, imádom őt könyörögni hallani.
- Nem, bébi… ezúttal lassan akarok haladni – mondom neki, mire bólint, egy nyögés szökik ki, miközben újra körözök a csípőmmel.
Minden pillanatát ki akarom élvezni ennek, azt akarom, hogy lassú legyen, és azt akarom, hogy Louis érezze, mennyire szeretem őt, mennyire sajnálom, amiért megbántottam őt, és mennyire hajlandó vagyok megtenni érte bármit.
Számat az övéhez teszem, és nyelvét az enyémmel simogatom. Felnyögök, amikor körmei beledöfnek a bicepszembe, biztosan félhold alakú nyomokat hagyva maguk után.
- Szeretlek… annyira szeretlek – mondom neki, aztán kissé gyorsítok a tempómon. Tudom, hogy kínzom őt a húzásommal, a lassú mozdulataimmal.
- Sze… szeretlek – nyögi, majd a lábai elkezdek remegni. Majdnem ott van.
Szeretném látni, hogyan nézünk ki ebben a pillanatban, összepréselve, mégis annyira elválasztva. Sima, tiszta bőrének kontrasztja az enyémhez képest, aminek majdnem minden négyzetcentiméterét fekete tinta borítja, ahogy fel-le futnak kezei a karomon, egyedülálló látvány. A sötét találkozik a világossal, egy kaotikus tökéletesség, ez minden, amitől félek, amit akarok, és amire szükségem van.
Louis nyögései hangosabbá válnak, majd kezemet a szájához teszem.
- Shh… engedd el, bébi – utasítom, csendben tartva őt.
Lökéseim felgyorsulnak, miközben puha teste megmerevedik az enyém alatt, és megpróbálja a nevemet kiáltani a kezembe. Másodperceken belül csatlakozom hozzá, elélvezve tőle. Ő a tökéletes drog.
- Nézz rám – lehelem. Tekintete találkozik az enyémmel, én pedig kész vagyok. Az óvszerbe lövellek, aztán a teste ellazul, mindkettőnket egy lihegő káoszban hagyva.
Amikor megmozdulok, hogy lemásszak róla, megfogja a karomat, hogy megállítson. Lemosolygok rá, és egy helyben maradok. A könyökömet használom, hogy megtámasszam magamat és a súlyom nagy részét róla. Louis keze megérinti az arcomat, a nagyujja párnáját használja, hogy kis köröket rajzoljon nyirkos bőrömre.
- Szeretlek, Haz – feleli csendesen.
- Szeretlek, Lou – válaszolom, majd fejemet mellkasára fektetem.
Szemeim elnehezednek, ahogy hallom őt lassan lélegezni, és úgy alszom el, hogy szívverésének folyamatos kalimpálását hallgatom.

Chapter 128

Helló! :)

Majdnem elfelejtettem, hogy ma az új részt kell hoznom, de ez szerencsére nem történt meg, úgyhogy itt is van :D Ebben végre minden rendben van, élvezzétek ki, mert szokás szerint nem sokáig fog tartani a felhőtlen boldogság... Alig várom már, hogy a kommentjeiteket olvassam :D Azt hiszem, mást nem akartam most mondani, nem is húzom tovább az időt.

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 128

 
- Kimenjünk anyukádhoz? – kérdezem Harrytől néhány percnyi csend után.
- Ne… maradjunk csak így egy percre – feleli.
- Oké – engedelmeskedem boldogan.
Tudom, hogy Harrynek és nekem még mindig sok dolgunk van, amit meg kell oldanunk, de annyira eltökéltnek, annyira nyugodtnak érzem magam, annyira helyesnek érzem ezt. Aggódok mindenki reakciója miatt, főleg az anyámé miatt, de majd akkor foglalkozom ezzel, ha eljön az ideje. Remélem, a tény, hogy tizennyolc év alatt először nem töltöm vele a karácsonyt, háttérbe szorítja a haragját amiatt, hogy Harry és én újra együtt vagyunk, és őszintén, ha mégsem, nem érdekel. Illetve, érdekel, de belefáradtam a folyamatos harcba anyám és köztem. Nem háborúzhatok vele folyamatosan a döntéseim miatt, és lehetetlen őt boldoggá tenni. Végeztem a próbálkozással.
Harry mellkasára hajtom a fejemet, ő pedig elkezd játszani a hajammal. Örülök, hogy az összes ajándékot becsomagoltam, elég stresszes volt, hogy beszerezzem őket a legutolsó pillanatban. Francba. Nem vettem Harrynek ajándékot! Ő vett nekem? Valószínűleg nem, de most, hogy ismét együtt vagyunk… vagy valahogy először… félek, hogy igen, én meg egyáltalán nem vettem neki semmit. Kellett volna neki vennem valamit korábban. Mit is vennék neki egyáltalán?
- Mi a baj? – kérdezi, majd kezét az államhoz teszi, arcomat az övéhez billentve.
- Semmi…
- Te nem… nem… tudod… gondolod meg magad? – hangja lassú és bizonytalan.
- Nem… nem. Csak… nem vettem neked ajándékot – vallom be. Arcán egy mosoly jelenik meg, tekintete pedig találkozik az enyémmel.
- Azon aggódsz, hogy vettél-e nekem karácsonyi ajándékot? – nevet fel.
- Igen… Kellett volna vennem neked valamit, de nem tudtam…
- Louis, őszintén eleget adtál nekem. Nevetséges egy karácsonyi ajándék miatt aggódnod.
- Biztos vagy benne?
- Persze – nevet fel megint.
Akkor is bűntudatom van, talán majd veszek neki valamit, amikor a plázák újra kinyitnak karácsony után. Amúgy is Liaméknél leszek karácsonykor. Bárcsak Harry ismét fontolóra venné.
- Veszek neked valami nagyon jót a szülinapodra? – vonok vállat, aztán Harry visszateszi kezét az arcomhoz. Nagyujja végigfut az alsó ajkamon, azt okozva ezzel, hogy elnyíljanak, és arra számítok, hogy újra megcsókol. Helyette ajkai megérintik az orromat, aztán a homlokomat egy meglepően édes gesztusban.
- Nem igazán tartok szülinapokat – mondja nekem.
- Tudom… Én sem – ez egyike annak a kevés dolognak, amik közös bennünk.
- Harry? – hívja őt Anne hangja, miközben egy enyhe kopogás hallatszik az ajtón.
Harry felnyög, és a szemét forgatja, ahogy kimászom az öléből.
- Nem halsz bele, ha kedvesebb vagy hozzá, már egy éve nem látott.
- Nem vagyok goromba hozzá – feleli, én pedig tudom, hogy ezt őszintén elhiszi.
- Csak próbálj meg egy kicsit kedvesebb lenni, a kedvemért? – rebegtetem drámaian a szempilláimat, mire ő elmosolyodik.
- Te vagy az ördög – ugrat, de beleegyezik.
- Harry? – ismétli meg Anne és újra kopog.
- Jövök! – feleli Harry, majd kimászik az ágyból. Kinyitja az ajtót, én pedig keresztbe teszem a lábamat az ágyon.
- Meg akartok nézni egy filmet? – kérdezi Anne Harrytől. Ő hozzám fordul és felemeli a szemöldökét.
- Igen, akarunk – mondom Anne-nek, aztán felkelek az ágyról.
- Oké, jó, mert én egy kicsit unatkozom itt – mosolyodik el, majd felborzolja a fia haját, miközben átmegy az ajtón.
- Igazából előbb hadd öltözzek át – szólal meg Harry, és visszasétál a szobába.
- Gyerünk, Louis, csináljunk valami rágcsálnivalót – nyújtja ki nekem a kezét Anne, én pedig követem őt a konyhába.
Valószínűleg amúgy sem nem jó ötlet a számomra, hogy lássam Harryt átöltözni. Lassan akarok haladni a dolgokkal. Lassan. Harryvel, nem tudom, hogy ez lehetséges-e. Gondolkozom rajta, hogy el kellene-e mondanom Anne-nek, hogy úgy döntöttem, megbocsátok Harrynek, vagy legalább megpróbáljam.
- Sütik? – kérdezi tőlem, mire bólintok és kinyitom a konyhaszekrényt.
- Mogyoróvaj? – érdeklődök, aztán megfogom a lisztet.
- Elkészíted őket? Nekem jó a megtörés és a sütés, de ha el tudod készíteni házilag, az még jobb!
- Nem én vagyok a legjobb szakács, de Karen megtanított nekem egy könnyű mogyoróvajas süti receptet.
- Karen? – kérdezi, mire a gyomrom lesüllyed.
Nem akartam felhozni Karent. Az utolsó dolog, amit tenni akarok, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam Anne-t. Elfordulok tőle, hogy bekapcsoljam a sütőt és elrejtsem kínos arckifejezésemet.
- Találkoztál már vele? – nem tudom leolvasni hangját, ahogy megkérdezi.
- Igen… a fia, Liam, a barátom… a legjobb barátom igazából.
- Ó… milyen Karen?
Kiegyenlítem a lisztet a mérőpohárban, majd hozzáadom a nagy keverőtálhoz, és megpróbálom elkerülni a szemkontaktust Anne-nel. Nem tudom, hogyan válaszoljak neki, nem akarok hazudni, de nem tudom, hogyan érez Karennel és Kennel kapcsolatban.
- Elmondhatod nekem – feleli Anne.
- Karen bájos – vallom be.
- Tudtam, hogy az lesz.
- Nem akartam felhozni őt, csak kicsúszott – kérek bocsánatot.
- Nem, édesem, ne aggódj emiatt. Egyáltalán nem neheztelek arra a nőre. Persze imádnám hallani, hogy ő egy borzasztó troll – nevet fel, engem pedig eláraszt a megkönnyebbülés. – De örülök, hogy Harry apja boldog. Csak bárcsak Harry elengedné a felé érzett haragját és továbblépne.
- Ő már… – kezdem el, de megállok hirtelen, amikor Harry belép a konyhába.
- Ő már mi? – kérdezi Anne.
Harryre nézek, aztán vissza Anne-re, nem az én dolgom, hogy elmondjam neki, ha Harry mégsem.
- Miről beszéltek ti? – kérdezi Harry.
- Apádról – válaszol neki Anne, mire Harry arca elsápad.
Meg tudom mondani az arckifejezéséből, hogy nem szándékozott mesélni Anne-nek az apjával való bimbózó kapcsolatáról.
- Nem tudtam… – próbálom meg mondani Harrynek, de ő felteszi a kezét, hogy elcsendesítsen. Utálom, hogy milyen titkolózó, ez egy probléma, amink mindig lesz, feltételezem.
- Semmi gond, Lou. Mostanában… töltök vele egy kis időt – pirul el Harry arca. Gondolkodás nélkül átsétálok, hogy mellé álljak. Arra számítottam, hogy mérges lesz rám és hazudni fog az anyjának, de örülök, hogy bebizonyította, hogy tévedtem.
- Igen? – áll el Anne lélegzete.
- Igen… Sajnálom, anya. Nem mentem a közelébe néhány hónappal ezelőttig, berúgtam és összetörtem a nappaliját… de aztán ott töltöttem néhány éjszakát és elmentünk az esküvőre.
Ó, Istenem. Nem vagyok érzelmileg eléggé alkalmas erre az egészre.
- Megint iszol? – kezd el könnyezni Anne szeme. – Harry, kérlek, mondd, hogy nem iszol újra?
- Nem, anya, csak néhányszor. Nem úgy, mint ezelőtt – ígéri.
Nem úgy, mint ezelőtt? Tudom, hogy Harry régen túl sokat ivott, de Anne-től úgy hangzik, mintha ez rosszabb lett volna, mint azt velem elhitették.
- Mérges vagy, hogy mostanában találkozok vele? – kérdezi Harry Anne-től. Kezemet a hátára teszem, hogy megpróbáljam erősíteni őt.
- Ó, Harry, soha nem lennék mérges rád, amiért tartod a kapcsolatot az apáddal. Csak meglepődtem, ez minden. Elmondhattad volna – feleli, és gyorsan pislog, hogy elkerülje a könnyeket.
- Azt hittem, hogy mérges leszel.
- Nem, már olyan régóta akartam, hogy elengedd azt a dühöt. Az egy sötét időszak volt az életünkben, de túljutottunk rajta, és ez már a múlt. Az apád nem ugyanaz az ember, aki akkor volt, én pedig nem vagyok ugyanaz a nő.
- Ez akkor sem hozza rendbe – mondja Harry csendesen.
- Tudom, hogy nem, de néha azt kell választanod, hogy elengeded a dolgokat, hogy továbblépsz. Tényleg boldog vagyok, hogy találkozol vele mostanában. Ez jó neked. Az ok, amiért ideküldtelek, illetve az egyik ok az volt, hogy megbocsáss neki. Tudom, hogy miatta csináltad azt, amit csináltál.
- Nem bocsátottam meg neki.
- Kellene – feleli Anne őszintén. – Én már megtettem.
Harry könyökével a pultra támaszkodik, én pedig kezemmel a hátát simogatom. Anne észreveszi a mozdulatot, és egy mindentudó mosollyal ajándékoz meg. Annyira csodálom Anne-t, még jobban, mint eddig. Ő olyan erős és szerető a fiától való érzelemhiány ellenére is. Bárcsak lenne valaki az életében, ahogy Kennek ott van Karen.
Harry biztosan pont ugyanazon a dolgon gondolkodott, mint én.
- De ő abban a rohadt nagy házban él és drága autói vannak. Van egy új felesége, te meg egyedül vagy – feleli.
- Nem érdekel Ken házának a mérete, vagy hogy mennyi pénze van – biztosítja őt Anne. – És miből gondolod, hogy egyedül vagyok? – mosolyodik el.
- Mi? – emeli fel a fejét Harry.
- Ne tűnj ennyire meglepettnek! Azért még vonzó vagyok, fiam.
- Találkozgatsz valakivel? Kivel?
- Robinnal – pirul el Anne, mire a szívem megmelegszik.
- Robinnal? A szomszédoddal? – tátja el a száját Harry.
- Igen, a szomszédommal. Ő egy kedves férfi, Harry, és jó dolog, hogy csak a szomszédban lakik – nevet fel.
- Mióta? Miért nem mondtad el nekem? – Harry hangja kíváncsi.
- Néhány hónapja, semmi komoly… még. Ezen kívül, nem hiszem, hogy párkapcsolati tanácsot kellene kérnem tőled – csipkelődik Anne.
- De azért Robin? Ő olyan…
- Ne szólj róla egy rossz szót sem, nem vagy túl idős az elfenekeléshez – szidja le Anne, mire Harry felnevet.
- Rendben… rendben… – emeli fel játékosan a karját Harry.
Meg tudom mondai, hogy Harry sokkal ellazultabb most, mint ma reggel volt, én is érzem. A köztünk lévő feszültség eltűnt többnyire, és figyelni őt nevetni és viccelődni az anyjával nagyon boldoggá tesz.
- Megyek, kiválasztom a filmet, ne gyertek be, kivéve, ha hoztok sütit – mosolyodik el Anne, aztán egyedül hagy minket a konyhában.
Visszasétálok a tálnyi összetevőhöz, majd befejezem a sütemény tésztájának összekeverését.
- Nem hiszem, hogy ez nagyon higiénikus – szólal meg Harry, amikor rajtakap, hogy lenyalok egy kis tésztát az ujjamról. Visszamártom az ujjamat a tálba, összeszedve a ragadós tésztát, majd Harryhez megyek.
- Egyél egy kicsit – mondom neki.
Feltartom az ujjamat, és megpróbálom átrakni az övére a tésztát, de Harry kinyitja a száját és ajkaival körülfonja az ujjamat. Eláll a lélegzetem a kapcsolattól, aztán megpróbálom emlékeztetni magamat, hogy csak leszedi a süti tésztáját, függetlenül attól, ahogy rám néz sötét szemekkel. Nem számít, hogyan nyalja meg meleg nyelvével az ujjamat. Nem számít, hogy hány fokkal tűnik úgy, hogy megemelkedett a konyha hőmérséklete. Nem számít, mennyire esik ki a szívem a mellkasomból és mennyire lángol a belsőm.
- Azt hiszem, ennyi elég – krákogom, aztán elhúzom az ujjamat Harry szájától.
- Akkor később? – ajándékoz meg egy gonosz mosollyal, mire bólintok.

Chapter 127

Sziasztok! :)

Először is bocsánat amiért csak most jelentkezem, kissé sűrű volt a mai napom, de még mindenképp hozni akartam részt, hogy olvashassátok, mielőtt én elalszom :D Örömmel jelentem, hogy hivatalosan is ez az a fejezet, amit már annyira vártatok, szerintem mindenki imádni fogja, úgyhogy alig várom a véleményeiteket :D És ahogy a kommentekben láttam, a haverjaimmal nem vagyunk egyedül a köhögéssel, de szerencsére már a vége felé járunk, remélem, ti is :) Na, nem is húzom tovább az időt, jövőhéten érkezik a következő. Ó, és múlthéten volt egy szülinaposunk is, a nyolc napba belefér még, úgyhogy utólag is nagyon boldog szülinapot, Niall Horan! ❤

Kellemes olvasást! :) Xx

Ui.: Átléptük a 40.000 kattintást, csodásak vagytok! ♥

Chapter 127

Harry szemszöge
- Honnan fogom tudni, hogy nem fogsz még egyszer megbántani? – sírja Louis.
Meg tudom mondani, hogy megpróbálta visszatartani a könnyeit, de örülök, hogy már nem, azt akarom, hogy minden ki legyen rakva az asztalra. Látnom kell tőle valamilyen érzelmet, annyira hideg volt mostanában. Ez annyira nem vall rá. Régen képes voltam megmondani, hogy mit gondol csak a szemeiből. Ott most van egy fal, elzárva engem attól, hogy úgy olvassam őt, ahogyan csak én tudom. Imádkozom Istenhez, hogy az idő, amit ma töltöttünk együtt, az én javamra fog dolgozni.
- Sehonnan, és biztosíthatlak róla, hogy újra meg foglak bántani. Te is meg fogsz engem bántani, de arról is biztosíthatlak, hogy többé semmit nem fogok eltitkolni előled vagy becsapni téged. Lehet, hogy mondani fogsz valami szarságot, amit nem gondolsz komolyan, és Isten tudja, hogy én is, de meg tudjuk oldani a problémáinkat, mert ez az, amit az emberek tesznek. Csak szükségem van erre az utolsó esélyre, hogy megmutassam neked, hogy tudok az a férfi lenni, akire szükséged van. Kérlek, Louis – könyörgök. Ő piros szemekkel bámul rám, az arca belső részét rágva. Utálom őt így látni, és utálom magamat, amiért ezt tettem vele. – Szeretsz, ugye? – kérdezem, félve a válaszától.
- Igen. Mindennél jobban – vallja be egy sóhajjal.
Nem tudom elrejteni mosolyomat. Hallani őt azt mondani, hogy még mindig szeret engem, visszahozza belém az életet. Annyira aggódtam, hogy lemond rólam, hogy megszűnik a szerelme irántam és továbblép. Nem érdemlem őt meg, és tudom, hogy tudatában van ennek.
- Mit tehetek akkor? Mit kell tennem, hogy túljuthassunk ezen? – az agyam tántorog, Louis pedig túl csendes. Nem tudom kezelni a távolságot. – A rossz dolgot mondtam, ugye? Tudtam, hogy ez lesz, tudod, hogy nem vagyok jó a szavakkal – teszem a kezeimet az arcomhoz, majd letörlöm a nedvességet a szemeimből.
Még soha nem voltam ilyen érzelmes egész életemben, és ez a legkényelmetlenebb hely, ahol lehetek. Soha nem kellett vagy egyáltalán soha nem érdekelt, hogy bárkinek is kifejezzem az érzéseimet, de bármit megteszek ezért a fiúért. Mindig mindent elbaszok, de ezt helyre kell hoznom, vagy megpróbálnom olyan keményen, amennyire csak tudom.
- Nem… én csak… nem tudom. Veled akarok lenni, mindent el akarok felejteni, de nem akarom megbánni. Nem akarok az a fiú lenni, az, akin teljesen átsétálnak, és úgy kezelik, mint a szart, és csak úgy beletörődni – zokogja.
- Kinek? Kin aggódsz, ki fogja ezt gondolni? – kérdezem tőle.
- Mindenki, az anyám, a barátaid… te.
Tudtam, hogy ez az, tudtam, hogy jobban aggódik azon, hogy mit kellene tennie, mint hogy ő mit akar tenni.
- Ne gondolj senki másra. Ki nem szarja le, hogy mások mit gondolnak? Most az egyszer vedd figyelembe, hogy te mit akarsz? Hogy mi tesz boldoggá?
- Te – feleli, mire megugrik a szívem. – Annyira belefáradtam abba, hogy mindent bent tartsak, kimerült vagyok az összes dologtól, amit nem mondtam ki és ki akartam mondani – teszi hozzá.
- Ne tartsd őket bent többé – mondom neki.
- Te teszel boldoggá, de te teszel szomorúvá is, dühössé, és legfőképp te őrjítesz meg.
- Épp ez a lényeg, nem? Ezért vagyunk olyan jók együtt, Lou, mert szörnyűek vagyunk egymásnak – felelem. Ő is megőrjít engem, és feldühít, de boldoggá tesz. Annyira boldoggá.
- Szörnyűek vagyunk egymásnak – mondja egy kis mosollyal.
- Igen – ismétlem meg, és viszonozom mosolyát. – De azért szeretlek. Jobban, mint bárki valaha is tudna, és esküszöm, hogy életem hátralévő részét azzal fogom tölteni, hogy kárpótoljalak ezért, ha megengeded.
Remélem, hallja a hangomban lévő kétségbeesést a bocsánatáért. Szükségem van rá. Szükségem van Louis-ra úgy, mint még soha semmire ezelőtt, és tudom, hogy szeret engem. Nem lenne itt, ha nem szeretne. Nem tudom elhinni, hogy azt mondtam az előbb, hogy „életem hátralévő részét”, ez valószínűleg ki fogja őt borítani.
- Annyira sajnálom, Louis, annyira szeretlek – mondom lágyan, amikor nem válaszol.
Teljesen meglep, amikor átszeli a köztünk lévő helyet, bezárva azt, az ölembe mászva. Kezeimet gyönyörű arcához teszem, ő pedig egy mély levegőt vesz, arcával a tenyerembe hajolva.
- Az én feltételeim szerint kell, hogy legyen. Nem leszek képes túlélni még egy szívfájdalmat – mondja nekem.
- Megteszek mindent, amit csak tudok, én csak veled akarok lenni. Bármibe is kerül – felelem.
- Lassítanunk kell, egyáltalán nem kellene ezt csinálnom.
- Tudom – tényleg tudom ezt, és még mindig nem tudom elhinni, hogy ez megtörténik.
- Ha még egyszer megbántasz, soha nem fogok megbocsátani neked, soha – fenyeget meg.
- Nem foglak. Esküszöm – inkább meghalnék, minthogy újra megbántsam őt.
- Tényleg nagyon hiányoztál már, Harry – csukja le a szemeit, én pedig meg akarom csókolni őt, érezni akarom az ajkait forróan az enyémeken, de az előbb mondta nekem, hogy lassítani akar.
- Te is hiányoztál – homlokát az enyémhez teszi, mire kiengedem a levegőt, amit nem is tudtam, hogy bent tartottam. – Akkor tényleg ezt csináljuk? – kérdezem tőle, megpróbálva nem olyan kétségbeesetten megkönnyebbülten hangzani, amennyire érzem magam.
Louis felül, aztán a szemeibe nézek. A szemek, amik kísértettek minden alkalommal, amikor lehunytam a sajátjaimat az elmúlt héten.
- Igen… azt hiszen, igen – mosolyodik el, és bólint a fejével. Karjaimmal körülölelem derekát, ő pedig még egyszer hozzám hajol.
- Csókolj meg? – gyakorlatilag könyörgök. Nem próbálja meg elrejteni szórakozottságát, ahogy megérinti a homlokomat, hátrahúzva a hajamat. Istenem, imádom, amikor ezt csinálja. – Kérlek? – felelem, mire elcsendesít azzal, hogy ajkait az enyémekhez nyomja.

Louis szemszöge
A szám azonnal kinyílik, Harry pedig nem hagyja ki a lehetőséget, hogy nyelvét a számba csúsztassa. Ismerős íze lángra lobbant, éppen ahogy régen. Nem számít, milyen keményen küzdök ez ellen, szükségem van rá. Közel kell lennem hozzá, szükségem van rá, hogy megvigasztaljon, hogy kihívást jelentsen, hogy bosszantson, hogy megcsókoljon, és hogy szeressen. Ujjaim összegabalyodnak a hajában, majd meghúzom a puha szálakat, amikor szorosabbá válik fogása a derekamon. Mindent elmondott, amit hallani akartam, és amire szükségem volt, hogy halljam, hogy jobban érezzem magam vakmerő döntésemmel kapcsolatban, hogy visszaengedjem őt az életembe, még akkor is, ha valójában soha nem is hagyta azt el. Tudom, hogy tovább kellett volna kitartanom, meggyötörni őt úgy, ahogy ő is meggyötört a hazugságaival, de nem tudtam. Ez nem film, ez a valódi élet, az én életem, és az én életem nem teljes vagy egyáltalán elviselhető nélküle. Ez a tetovált, goromba, dühös férfi a bőröm alá került és a szívembe, én pedig tudom, hogy nem számít, milyen keményen próbálom, nem tudom őt kiszedni.
Nyelve súrolja az alsó ajkamat, és kissé zavarba jövök, amikor egy nyögés kiszökik a torkomból. Amikor elhúzódok, mindketten kifogytunk a levegőből, a bőröm forró, az arcom pedig elpirult.
- Köszönöm, hogy adsz nekem még egy esélyt – zihálja, aztán a mellkasára húz.
- Úgy viselkedsz, mintha lett volna választásom.
- Lett volna – ráncolja a homlokát.
- Tudom – hazudom. Azóta nincs választásom, hogy találkoztam vele, teljesen a rabja vagyok az első alkalom óta, hogy megcsókoltam őt. – Hová megyünk innen? – kérdezem tőle.
- Ez rajtad áll. Tudod, hogy én mit akarok.
- Olyan akarok lenni, amilyen ezelőtt voltunk… vagyis ahogyan voltunk az összes többi cucc nélkül – mondom Harrynek, mire bólint.
- Ez az, amit én is akarok, bébi. Rendbe fogom ezt hozni neked, ígérem.
Minden alkalommal, amikor Harry bébinek hív, a gyomrom megremeg. Rekedtes hangjának, akcentusának és a hangja mögött lévő gyengédség keveréke a legtökéletesebb kombinációt alkotja.
- Kérlek, ne akard, hogy megbánjam ezt – könyörgök neki, majd még egyszer kezei közé veszi az arcomat.
- Nem fogod. Majd meglátod – ígéri meg, és ismét megcsókol.