Chapter 163

Sziasztok! :)

Hűha, pont ballagáskor/ballagás időszakában hozom a fejezetet, úgyhogy akkor ez az én ajándékom a végzősöknek :D Ünnepeljétek meg rendesen a ballagást, hétfőtől meg ügyesek legyetek, én drukkolok nagyon! ♥ Nekem is lesz csütörtökön zh-m, szóval teljesen átérzem a helyzeteteket :D A részre visszatérve, kíváncsi leszek az új fejleményekkel kapcsolatban a véleményeitekre, és most talán nincs is annyira függővég, de ezt majd ti eldöntitek :D A közepe-vége tájékán valahol zárójelben van, hogy do not vagy don't, az azért van, mert a tanár kijavítja Louis-t, hogy a tagadásnál az összevont alakot használja inkább, és így írtam oda, hogy mikor melyiket mondták, mert a magyarban ugye nincs ilyen. Megértitek, ha elolvassátok :)

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 163

 
A nap további része gyorsan eltelik, ahogy teljesen ki vagyok vonva a világból és teljes mértékben beszippantva a kéziratba, ami szörnyen szomorúan végződött és hihetetlenül összetörte a szívemet. Könnyek nyomaival az arcomon végzek mára és elindulok haza. Azóta nem hallottam Harry felől, hogy otthagytam őt aludni és morcosan az ágyban, és Trevor szavai folyamatosan a fejemben járnak. A lehető legrosszabbkor kellett felhoznia az esküvőket és a házasságot. Szükségem van valamire, ami elterelni a figyelmemet felzaklató gondolataimról, néha azt kívánom, hogy bárcsak elzárhatnám az agyamat, mint a többi ember szokta. Nem szeretem, hogy mindent túlgondolok, de nem tehetek róla. Ez az, aki én vagyok, és most már minden, amire gondolni tudok az az, hogy Harrynek és nekem nincs jövőnk.
Tényleg csinálnom kell valamit, hogy ne legyek ennek a megszállottja, Harry az, aki, és soha nem akar megházasodni vagy gyerekeket vállalni. Ez egy olyan alkalom, amikor azt kívánom, bárcsak lenne néhány barátom, akikkel lóghatnék, talán felhívom Tristant, miután elmegyek a Conner’s-be, hogy vegyek kaját, és miután beteszek egy nagy adag mosást. Harry és Liam a hoki meccsre mennek ma este, remélem, hogy ez jól fog menni.
Amikor megérkezek a lakásba, Harry oda-vissza járkál a hálószobában.
- Szia – szólalok meg, miközben belépek a szobába.
- Szia. Milyen volt a napod? – ül le az ágy szélére.
- Jó volt, azt hiszem.
- Mi a baj? – fordítja el a fejét Harry, hogy rám nézzen.
- A kézirat, amit ma olvastam, olyan szomorú volt, hihetetlen, de szívfájdító – felelem, megpróbálva nem érzelgősködni ismét.
- Ó, biztosan jó lehetett, ha még mindig zaklatott vagy miatta. Utáltam volna, ha ott kellett volna lennem az első alkalommal, amikor elolvasod a Búcsú a fegyverektőlt – mosolyodik el, aztán leülök mellé az ágyra.
- Ez rosszabb volt, sokkal rosszabb – mondom, ő pedig megfogja a pólómat, húzva engem, hogy a vállán pihentessem a fejemet.
- Az én érzékeny fiúm – szólal meg, fel-le futtatva ujjait a gerincemen.
Az, ahogy a szavak hangzanak, megremegtetik a gyomromat, az, amikor „az én fiúm”-nak hív akármilyen formában, sokkal boldogabbá tesz, mint amennyire kellene.
- Bementél ma egyáltalán az órákra? – kérdezem Harrytől.
- Nem. Kifárasztott, hogy vigyáztam a gyerekre.
- A gyerekvigyázás alatt azt érted, hogy tévét néztél vele.
- Ugyanaz. Én többet tettem, mint te.
- Szóval akkor kedveled őt? – nem vagyok biztos benne, miért kérdezem ezt meg.
- Nem, vagyis amennyire idegesítőek a gyerekek, ő nincs a lista tetején, de nem tervezek több felügyeletet egyhamar – mosolyodik el.
A szememet forgatom, de nem mondok semmi mást Smith-ről.
- Készen állsz a ma esti meccsre? – nézek fel rá.
- Nem, már megmondtam Liamnek, hogy nem megyek – feleli.
- Harry! Menned kell – visítom.
- Ugratlak… nem sokára itt lesz Liam. Tartozol nekem ezért a szarért, Lou – nyög fel Harry.
- De szereted a hokit, és Liam jó társaság.
- Nem olyan jó társaság, mint te – csókolja meg az arcom.
- Jó hangulatban vagy ahhoz képest, hogy úgy viselkedsz, mintha egy mészárlásba vezetnének.
- Ha ez rosszul végződik, nem én leszek az, akit lemészárolnak.
- Jobban teszed, ha kedves leszel Liamhez ma este – figyelmeztetem őt.
Felemeli a kezeit, hogy ártatlanságot tettessen, de én jobban tudom. Kopognak az ajtón, Harry pedig a helyén marad.
- Ő a te barátod, te nyitod ki az ajtót – feleli.
A szememet forgatom, de nem akarom megvárakoztatni Liamet, így a hálószobában hagyom Harryt, hogy kinyissam az ajtót. Liam hoki mezt, kék farmert és teniszcipőt visel. Még soha senkit nem láttam hozzáilleszkedő hoki mezben, csak nagyméretűekben, szóval Liam mezének szorossága meglep.
- Szia, Louis – mosolyodik el szokásos barátságos mosolyával, és egy öleléssel üdvözöl.
- Milyenek voltak ma az órák? – kérdezem tőle.
- Nagyszerűek, kivéve, hogy jobbak lettek volna, ha te is ott vagy, nem pedig a gyakornoki állásodon – nevet fel.
- Ha egy nap több órából állna.
- Befejeztétek ti ketten, hogy túl lehessünk ezen? – szakít minket félbe Harry.
- Nos, látom, hogy ez egy szórakoztató este lesz – forgatja a szemét Liam, majd kezével beletúr rövid hajába.
- Az egész életed legjobb estéje lesz – ugratja őt Harry.
- Sok szerencsét – mondom Liamnek, mire felkuncog.
- Csak műsorozik, megpróbálva úgy viselkedni, mintha nem lenne izgatott, hogy velem töltheti az időt – mosolyodik el Liam, Harry pedig a szemét forgatja, épp ahogy Liam tette az előbb.
- Nos, ez túl sok tesztoszteron nekem, úgyhogy átöltözök és lebonyolítok néhány megbízást. Jó szórakozást nektek.
- Milyen megbízásokat? – kérdezi Harry, miközben követ engem a hálószobába.
- Bevásárlás, és arra gondoltam, hogy felhívom Tristant.
- Hogy…?
- Csak, hogy megtudjam, hogy van, unatkozni fogok ma este, amíg te nem leszel itt.
- És, nem kell tanulnod vagy csinálnod valamit?
Kinyitom a szekrényt és kiveszek egy pulóvert, aztán egy jóganadrágot az alsó fiókból.
- Óóó, nem, nem – mondja Harry, kivéve a nadrágot a kezemből.
- Mi? – próbálok meg érte nyúlni, de a feje fölé tartja.
- Nem veszed fel ezt.
- Tessék? Azt veszek fel, amit akarok – teszem a csípőmre a kezemet, mire megrázza a fejét.
- Nem, veszed fel – emeli magasabbra, én pedig megpróbálok felugrani, hogy elérjem, de nem sikerül.
- Azt hittem, hogy tetszik?
- Ez a lényeg. Tényleg tetszik, ahogy mindenkinek fog.
- Nevetséges vagy – nyafogom.
- Oké akkor, vedd fel ezt a nadrágot, én meg biztosan le fogom venni a pólómat a meccs alatt, vagy legközelebb, ha egy bulin leszünk – vigyorodik el.
- Rendben – adom be a derekam, majd kiveszek egy farmert. – A féltékenységed egészségtelen – szidom le, mire felnevet.
- Mikor volt az, hogy a mi kapcsolatunkkal összefüggően bármi is máshogy volt? – nevet ismét, aztán a nadrágommal a kezében elhagyja a szobát.
Hátrafésülöm a hajamat, majd átöltözök farmerbe és pulóverbe, mielőtt visszaindulok a nappaliba. Harry és Liam már elmentek. Amikor elveszem a kulcsaimat az állványról, észreveszem, hogy Harry kulcsai még mindig a szokásos helyükön lógnak, biztosan hagyta, hogy Liam vezessen. Leveszem az ő kulcsait az enyémek helyett, aztán bezárom az ajtót magam mögött.
Az út a Conner’s-hez nagyon rövid, kevesebb, mint öt perc, és Harry autója olyan gördülékenyen megy, hogy majdnem visszafordulok csak, hogy még egyszer megtegyem a rövidtávot. A fűtése sokkal gyorsabban működik, mint az enyém, és a rádiója is tisztább. Szórakoztatónak találom, hogy a The Fray CD volt benne és indult el, amint elindítottam a kocsit, azt jelentve, hogy Harry ezt hallgatta.
A Conner’s kietlen, csak egy autó és egy motor van a parkolóban. Kíváncsi vagyok, hogy az Jonah… Soto professzor motorja-e. Valószínűleg nem. Bebizonyosodik, hogy tévedtem, amikor meglátom őt a kassza mellett állni, amikor fizetni indulok.
- Kicsi a világ – vigyorodik el, ahogy észrevesz engem.
- Igen, vagy ez, vagy elég közel lakik hozzánk, hogy ugyanabba a sarki boltba járjunk – mondom, ő pedig átteszi a sisakját a szabad kezébe.
- Vagy ez, vagy követ engem.
- Én nem! Mindig idejövök, én… – kezdem el, de ő félbeszakít.
- Szórakozom, vicc volt – nevet fel.
- Ó – harapom meg az ajkamat kínomban. Általában nevetnék egy viccen, nem számít, mennyire kellemetlen, de ő a tanárom és nem tudok mit mondani.
- Készen áll az órákra holnap? – kérdezi, mire bólintok.
- Igen, van bármennyi esély arra, hogy utal arra, mit fogunk csinálni holnap?
- Semmi esély – túr bele ujjaival fekete hajába.
A bankkártyámmal fizetek, majd búcsúzóul intek egyet Soto professzornak, mielőtt elindulok.
- Mr. Tomlinson! – hallom őt meg utánam kiáltani, miközben kinyitom Harry autóját. – Van terve ma estére? – kérdezi. Mi?
- Uhm… – nem találok szavakat. Ő a tanárom.
- Nem úgy értem, ne nézzen rám így – mosolyodik el, mosolya nagyon vonzó. – Játszom egy bandában, és van egy fellépésünk lent a Canal Street Tavern-en, ha szeretne eljönni, talán hozhatna néhány barátot? Nem régóta játszunk, és szükségünk van az összes emberre, aki csak be tud férni oda, hogy visszahívjanak minket – magyarázza.
- Egy bandában van benne? – hangom olyan döbbentnek hangzik, mint amennyire érzem magam.
- Igen, ez meglepi?
- Úgy értem… maga egy egyetemi tanár – nevetek fel idegesen.
- Csak huszonkét éves vagyok. Tudom, hogy nem illek bele a dohos egyetemi tanár sztereotípiába.
- Biztos nem (do not).
- Nem (don’t).
- Mi? – kérdezem.
- Azt mondja, hogy nem (do not), azt kellene mondania, hogy nem (don’t), ez jobban hangzik.
- A nem (do not) rendben van.
- Nem, nincs – mosolyodik el. – Szóval mit mond? El tudna hozni néhány barátot a műsorra? Lehet, hogy elárulok egy-két dolgot arról, hogy mi lesz az eheti feladat – beszél rá engem.
Ő kedves és nagyon vicces, kissé pimasz, de már hozzászoktam Harry egójához, úgyhogy ez semmiség.
- Persze. Nincs (don’t have) sok barátom, de meglátom, mit tehetek – ígérem meg.
- Úgy érti, hogy nincs (do not have) sok barátja? – utánoz, nekem pedig nagy a kísértés, hogy a szememet forgassam rá, de megállítom magamat, amikor eszembe jut, hogy nem számít, mennyire hétköznapinak tűnik, ő akkor is a tanárom. – Most már nem idegesítem tovább, így szólhat a barátainak – teszi a kis bevásárlószatyrát a motorja oldalzsebébe, majd felszáll az ülésre. Integet nekem, mielőtt felteszi a sisakját és felpörgeti a motorját.
Miután berakom a néhány szatyromat Harry autójának hátsó ülésére, hazavezetek és felhívom Tristant. Fogalmam sincs, hogy fel fogja-e venni, vagy hogy egyáltalán ráér-e, de nagyon remélem. Imáim meghallgattatnak, amikor a második csörgésre felveszi, és el van ragadtatva attól, hogy halljon felőlem.
- Mindjárt ott leszek. Steph jöhet? Ő is itt van – kérdezi a telefonon keresztül.
- Persze, bár Harry Liammel van, szóval ő nincs itt. Valakinek, akit ismerek, lesz egy fellépése a Canal Street Tavern-en, hallottatok róla? – kérdezem.
- Igen! Imádom a Canal Street-et.
- Várj, azt mondtad az előbb, hogy Harry Liammel van? – egyértelműen meglepődött.
- Igen, ez egy hosszú történet – kuncogok fel.
- Alig várom, hogy halljam – feleli, mielőtt elköszönünk, és megígérem neki, hogy elküldöm a címünket.

Harry szemszöge
- Mi a fenéért ilyen zsúfolt már ez? – nyögök fel, miközben Liam és én megpróbálunk átjutni a tömött soron.
- Mert miattad elkéstünk.
- A meccs csak tizenöt perc múlva kezdődik.
- Én általában egy órával előbb jövök – magyarázza Liam.
- Persze, hogy előbb jössz. Még akkor is, amikor nem Louis-val vagyok, Louis-val vagyok – panaszkodom.
Liam és Louis szó szerint ugyanaz az ember, amikor az ő idegesítő „mindenben az elsőnek és legjobbnak kell lenni, amit csinálnak” dolgukról van szó.
- Megtisztelve kellene érezned magad, hogy Louis-val lehetsz – mondja nekem.
- Ne legyél már fasz, hogy élvezhessük a meccset – felelem erélyesen, de nem tehetek a mosolyról, ami megjelenik az arcomon bosszúsága miatt. – Bocs, Liam, megtisztelve érzem magam, hogy vele lehetek. Most már lazítanál? – nevetek fel.
- Persze. Gyerünk, foglaljuk el a helyünket – mondja, aztán mutatja az utat.

Chapter 162

Sziasztok! :)

Remélem, nektek jobb hetetek volt, én inkább nem nyilatkoznék róla, meg a matek dogámról sem :'D Térjünk rá inkább a fejezetre. Szokás szerint kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek, és most már lassacskán vége lesz a nyugalmas részeknek... sajnos vagy nem sajnos. Más mondanivalóm szerintem most nincs, úgyhogy...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 162

 
Harry szemszöge
- Szereted a csirkét? – kérdezi Louis Smith-től, aki bólint.
- Finom – mondom Louis-nak, hogy enyhítsem azt a csapást, hogy a gyerek még mindig nem akar beszélni hozzá. Louis megajándékoz egy hálás mosollyal, de nem találkozik a tekintetemmel.
Az étkezés további része csendben telik.
Amíg Louis feltakarítja a konyhát, visszaindulok a nappaliba, hallom a kis lépéseket, amik követnek engem.
- Segíthetek? – kérdezem Smith-től, majd lehuppanok a kanapéra.
- Nem – von vállat, figyelmét a tévé felé fordítva.
- Akkor oké… – szó szerint semmi sincs ma este a tévében.
- Apa meg fog halni? – kérdezi a mellettem lévő kis hang.
- Mi?
- Apa, halott lesz? – kérdezi Smith.
- Nem, csak ételmérgezést kapott vagy valami.
- Anya beteg volt, és meghalt – feleli, amitől majdnem megfulladok a saját lélegzetemben.
- Ööö… igen. Az más volt.
Szegény gyerek.
- Miért?
Krisztus, olyan sok kérdést tesz fel. Szólni akarok Lou-nak, de valami a Smith arcán lévő aggódó kifejezéssel kapcsolatban megállít. Nem is fog beszélni Louis-hoz, szóval nem hiszem, hogy akarná, hogy behívjam őt.
- Apukád csak egy kicsit beteg… és anyukád nagyon beteg volt. Apukád rendben lesz.
- Hazudsz? – a korához képest nagyon éretten beszél, nagyjából úgy, ahogy én mindig is beszéltem. Feltételezem, ez történik, amikor kényszerítenek, hogy túl gyorsan nőj fel.
- Nem, elmondanám neked, ha meghalna apukád – felelem, és komolyan is gondolom.
- Igen? – csillogó szemei ragyognak, és meg vagyok rémülve attól, hogy talán sírni fog. Kibaszottul fogalmam sincs, hogy mit csinálnék most, ha sírna. Futni. A másik szobába futnék, és elrejtőznék Louis mögött.
- Igen. Most pedig beszéljünk valamiről, ami egy kicsivel kevésbé morbid.
- Mi az, hogy morbid?
- Valami, ami eltorzult és elbaszott – magyarázom.
- Csúnya szó – szid le engem.
- Az nem baj, ha én mondom ki, mert én felnőtt vagyok.
- Akkor is csúnya szó.
- Korábban kimondtál kettőt, beárulhatlak apukádnak – fenyegetőzöm.
- Én beárullak a bájos fiúdnak – szól vissza, és nem tehetek róla, de felnevetek.
- Oké, te nyertél – adom be a derekamat.
- Smith, be akarsz ide jönni velem? – kukkant be Louis a sarokról még egyszer, hogy megkérdezze tőle.
- Maradhatok Harryvel? – néz rám.
- Én nem… – kezdi el Louis, de félbeszakítom őt.
- Rendben – sóhajtok fel, majd odaadom a gyereknek a távirányítót.

Louis szemszöge
Figyelem, ahogy Smith elhelyezkedik a kanapén, kissé közelebb csúszva Harryhez. Harry óvatosan ránéz, de nem állítja őt meg vagy mond bármit közvetlen közelségéről. Ironikus, hogy úgy tűnik, Smith kedveli Harryt, amikor Harry egyértelműen utálja a gyerekeket, Smith lehet, vagy nem lehet beleszámítani ebbe.
„Soha.” Mondta neki Harry.
Soha. Soha nem tervezi, hogy velem lesz a jövőben. Tudtam ezt, de akkor is fáj ezt hallani, ahogy kimondja, főleg a hideg és magabiztos módon, ahogy mondta. Puhíthatta volna a csapást, akár egy kicsit is. Nem akarok most házas lenni nyilvánvalóan, még évekig nem, de a gondolat, hogy ez nem egy lehetőség, fáj, nagyon. Azt mondja, hogy velem akar lenni örökre, de nem akar házas lenni? Csak „barát és barát”-nak kellene lennünk örökre? Rendben vagyok azzal, hogy soha ne legyen gyerekünk? Szeretni fog eléggé ahhoz, hogy ezt mind jóvátegye, a jövő ellenére, amit mindig is elterveztem magamnak?
Őszintén nem tudom, a fejem pedig lüktet attól, hogy erre gondolok. Nem akarok a jövőre gondolni most, csak tizenkilenc éves vagyok. Nem akarok gyereket vagy bárkinek is a férje lenni még, de ez valami, amit mindig is akartam, és nagy valószínűséggel mindig is akarni fogok. Csak nem szabad erre gondolnom, egyelőre legalábbis. Már olyan jól kijöttünk egymással, és nem akarom tönkretenni ezt.
Miután a konyha tiszta és a mosogatógép tele van, megnézem Harryt és Smith-t még egyszer, mielőtt a hálószobába megyek, hogy összekészítsem a dolgaimat holnapra. Alig várom, hogy visszamenjen a Vance-hoz, de az óráim is jók voltak az iskolában tegnap. Kíváncsi vagyok, milyen testnevelésórát fog választani nekünk Harry? Remélem, semmi túl megalázót. Tényleg élveztem a jógát, de tudom, hogy ő szerencsétlen volt.
Megcsörren a telefonom, miközben kiteszek egy fekete skinny jeans-t holnapra. Kimberly az.
- Szia, minden rendben? – kérdezem, miután felveszem.
- Igen, minden rendben. Adnak néhány antibiotikumot Christiannak, aztán hamarosan haza kellene küldeniük minket. Lehet, hogy későn lesz, remélem, nem gond – feleli.
- Persze hogy nem, csak nyugodtan.
- Hogy van Smith?
- Jól, valójában Harryvel lóg – mondom neki, még én magam sem hiszem el.
- Tényleg? Harryvel? – nevet fel.
- Igen, nekem mondod – forgatom a szememet, majd visszaindulok a nappaliba.
- Nos, ez furcsa, de ez legalább felkészíti őt arra, amikor kis Harryk fognak szaladgálni a házban – ugrat. Szavai rántanak egyet a szívemen, és megharapom az ajkamat.
- Igen… azt hiszem – témát akarok váltani, mielőtt a torkomban lévő csomó még nagyobb lesz.
- Nos, remélhetőleg nemsokára kész leszünk. Smith lefekvési ideje tíz óra, de mivel már tíz van, csak hadd maradjon addig fenn, amíg ti akarjátok. Köszönöm még egyszer – mondja Kimberly, aztán leteszi a telefont.
Teszek egy gyors megállót a konyhában, hogy csomagoljak egy kis ebédet holnapra, csak elviszem a maradékot ma estéről.
- Miért? – hallom, ahogy Smith kérdezi Harrytől.
- Mert csapdába estek a szigeten.
- Miért?
- Lezuhant a repülőjük.
- Hogyhogy nem halottak?
- Ez egy műsor.
- Egy hülye műsor – feleli Smith, mire Harry felnevet.
- Igen, azt hiszem, igazad van – rázza meg a fejét Harry szórakozottan, Smith pedig felkuncog.
Bizonyos módon hasonlóan néznek ki, a gödröcskék, a szemük árnyalata és a mosolyuk. Elképzelem, hogy a szőke hajat és a szemárnyalatot kivéve Harry nagyon hasonlított Smith-re, amikor fiatalabb volt.
- Nem gond, ha megyek lefeküdni, vagy akarod, hogy vigyázzak rá? – kérdezem Harrytől.
- Uhm… ez okés. Amúgy is csak értelmetlen műsorokat nézünk – feleli.
- Rendben, jó éjt, Smith. Találkozunk pár órán belül, amikor jön Kim, hogy elvigyen – mondom neki. Átnéz Harryre, aztán vissza rám, és elmosolyodik.
- Éjt – suttogja.
Megfordulok, hogy visszamenjek a szobába, de Harry ujjai megállítanak, a karom köré fonódva.
- Hé, nekem nem kívánsz jó éjszakát? – biggyeszti az ajkát.
- Ó… igen. Bocs – ölelem őt meg, majd megcsókolom az arcát. – Jó éjt – felelem, ő pedig újra megölel.
- Biztos vagy benne, hogy jól vagy? – kérdezi, hátratolva a vállamat, hogy rám tudjon nézni.
- Igen, csak nagyon fáradt vagyok, és ő amúgy is veled akar lógni – mosolyodom el gyengén.
- Szeretlek – mondja nekem, aztán megcsókolja a homlokomat.
- Szeretlek – válaszolom, majd a hálószobába sietek, és becsukom az ajtót magam mögött.

Harry szemszöge
- Kaphatok egy italt? – kérdezi Smith, miután Louis elmegy lefeküdni.
- Milyet? Sört? – viccelek.
- Eww… nem.
- Vizet? Nem igazán iszunk szódát.
- Víz – válaszolja.
Kimegyek a szobából, hogy hozzak neki egy pohár vizet, és természetesen követ engem. Úgy döntök, hogy nem szólok erről semmit. Még mindig rosszul érzem magam, amiért megkérdezte, hogy az apja meg fog-e halni.
- Köszi – mondja Smith, majd iszik egy kortyot a vízből.
A következő órát a Lost nézésével töltjük, az öt éves, aki tizenkettőként viselkedik, olyan dolgokra mutat rá, amiket még csak észre sem vettem a műsorral kapcsolatban. Éjfél körül elalszik, és a kis teste mozgolódik, amitől a feje a karomra dől. El akarom mozdítani őt, mert miért hozzám… de nem tudom rávenni magamat, hogy felébresszem őt.

Louis szemszöge
Az ébresztőm a legförtelmesebb visítással ébreszt fel. Harry felnyög mellettem, mint mindig, majd átnyúlok, hogy kikapcsoljam. Miután felöltöztem és kész vagyok, hogy elinduljak, megpróbálom felébreszteni Harryt, de nem tetszik neki.
- Túl fáradt vagyok – nyafogja, és visszafordul, én lehajolok, hogy adjak neki egy csókot, aztán elhagyom a lakást, hogy a Vance-hoz induljak.
Remélem, a mai nap gyorsan eltelik. Fogalmam sincs, mit fogok csinálni ma este, amíg Harry a hoki meccsen van Liammel. El kell mennem a Conner’s-be és vennem néhány élelmiszert, aztán egy kicsit tanulni, ez akkor el is van döntve. Az idő ma szép, nincs hó és minimális a latyak az utak szélein.
Kimberly az asztalánál ül, amikor besétálok, majd rám mosolyog, miközben elveszem a szokásos fánkomat és kávémat.
- Nem is tudtam, hogy eljöttél tegnap este, elaludtam – mondom neki.
- Tudom, Smith is aludt. Köszönöm még egyszer – feleli, aztán megcsörren a telefonja.
Amikor beérek az irodámba, furcsa érzés itt lenni, miután tegnap a kampuszon voltam. Néha úgy érzem, mintha kettős életet élnék, az egyik az egyetemista élet, a másik a teljesen felnőtt élet. Van egy lakásom a barátommal, és egy fizetett gyakornoki állásom, ami őszintén olyan érzés, mintha munka lenne és nem gyakornoki állás. Mindkét életet szeretem, és ha választanom kellene, a felnőtt életet választanám Harryvel.
Még akkor is, ha nincs jövő? Dobja be egyszerűen a tudatalattim.
Belevetem magam a munkámba, az ebédidő pedig gyorsan eljön. A kézirat, amit olvasok, nagyon magával ragadó, így gyorsan akarok enni, hogy visszamehessek és befejezhessem. Remélem, találnak gyógymódot a főszereplő betegségére, össze fog törni a szívem, ha a férfi meghal.
- Szia – hoz vissza a valóságba egy férfihang.
- Szia, Trevor, hogy vagy? – kérdezem, majd helyet foglalok a kis büfében.
- Jól vagyok, éppen készülődöm a költözésre – mosolyodik el.
- Ez izgalmas, azt hittem, nem költözöl márciusig? – harapok egyet az ebédemből.
- Ez volt a terv, de február elején megyek, szóval körülbelül két hét múlva.
- Wow, ideges vagyok érted – mosolyodom el.
- Én csak egy kicsit vagyok ideges, leginkább csak izgatott, hogy Seattle-ben legyek és elkezdjem az életemet.
- Nagyon szeretnék Seattle-ben élni.
- Akkor miért nem? – kérdezi.
- Nos, tervezem, a főiskola után.
- Úgy értem, most, tudom, hogy Christian szeretné, ha te is Seattle-i irodában lennél. Ő is és Kimberly is ott lesznek jövőhónapban ugyanúgy – mondja nekem. Nem gondoltam arra, hogy Kimberly és Mr. Vance is megy.
- Nem lehet. Óráim vannak.
- A WSU-nak van kampusza Seattle-ben – feleli Trevor, majd megtörli a száját egy szalvétával.
- Tudom… csak…
- Harry nem fog menni – válaszol helyettem.
- Nem az… csak… – nem találok szavakat. Igaza van, de nem akarom bevallani.
- Nos, ez nem az én dolgom, de szerintem komolyan fontolóra kéne venned. Nagyszerű lépés lenne a karriered szempontjából.
Biztosan észreveszi, ahogy kellemetlenül mozgolódok, mert témát vált.
- Hallottad, hogy Krystal a marketingről terhes? – kérdezi.
- Igen? Gratulálnom kell neki – mosolyodom el. Csak néhányszor beszéltem vele, de nagyon édes nő.
- Igen, ő és a vőlegénye eléggé izgatottak. Bár ez vicces, mert az esküvőjük jövőhónapban lesz, és most meg terhes – nevet fel.
- Az irónia – kuncogok fel.
- Már három esküvőn voltam az elmúlt két hónapban. Mi történt a nyári esküvőkkel? – mosolyodik el.
- Örülök, hogy én csak egy esküvőn voltam ezen a télen – Ken esküvője életem egyik legjobb estéje volt.
- Imádom az esküvőket – mondja Trevor.
- Tényleg?
- Igen, te nem?
- Nem tudom… Azt hiszem, igen – görgetek körbe egy olajbogyót a tányéromon az ujjammal.
- Jobb lesz, ha majd egyszer a sajátom lesz persze – feleli, aztán az olajbogyó a padlóra gurul. Lehajol, hogy felvegye, majd a mögötte lévő kukába dobja.
- Te szeretnél saját esküvőt?
- Ki nem? Nem igazán magamnak, mint amennyire majd annak, aki a menyasszonyom lesz – arca elpirul, én pedig újra lenézek a tányéromra. – Te nem szeretnél saját esküvőt? Te vagy az első férfi, aki valaha is ezt mondta – nevet fel.
- Akarok… csak nem tudtam, hogy a férfiak éreznek így – próbálok meg elmosolyodni.
Ez a legironikusabb beszélgetés, amit most folytathatok.
- Pedig igen. Vagyis legtöbbünk, még azok is, akik nem, akkor is megtennék a személyért, akit szeretnek – feleli.
- Ó – kivéve Harry.
- Basszus, vissza kell mennem. Később találkozunk – monda Trevor, majd megnézi az óráját, mielőtt egyedül hagy a büfében.

Chapter 161

Helló! :)

Itt is van már a fejezet, és bocsánat, hogy később, mint szoktam, egyéb elfoglaltságaim voltak :) A rész... hát elég érdekes, különösen a vége, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a véleményetek. Köszönöm, hogy drukkoltatok a héten, szerintem jók lettek/lesznek a zh-k. És a változatosság kedvéért jövő héten is lesz egy, csütörtökön, úgyhogy gondoljatok rám megint :'D ♥ Ó, és ez a blog is túllépte a 100.000 kattintást, elképesztőek vagytok, tényleg, köszönöm szépen! ❤

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 161

 
Harry szemszöge
- Jobban teszi, ha nem nyúl a rohadt cuccaimhoz – figyelmeztetem Louis-t, miközben Kimberlyre várunk, hogy kitegye nálunk Smith-t. Még mindig nem értem, hogy miért nem tudják elvinni magukkal a kórházba.
- Abbahagynád a morgolódást? Rosszabbul viselkedsz, mint Smith fog, és ő öt éves – szid le Louis, mire a szememet forgatom.
- Csak mondom, ez minden. Te egyeztél bele ebbe, szóval ő a te problémád, nem az enyém – emlékeztetem őt.
Természetesen Louis figyelmen kívül hagy, majd a konyhába sétál. A kopogás az ajtón jelzi Kimberlyék érkezését, így helyet foglalok a kanapén, és hagyom, hogy Louis legyen az, aki kinyitja az ajtót. Haragos pillantást vet rám, de nem váratja sokáig a vendégeket… a vendégeit, mielőtt a legnagyobb és legfényesebb mosolyát villantja fel.
- Köszönöm szépen! Fogalmad sincs, mekkora életmentők vagytok most, fogalmam sincs, mit csináltunk volna, ha ti nem tudtok figyelni Smith-re. Christian annyira beteg, mindenhol hány, és… – Kimberly gyakorlatilag visít.
- Semmi gond, tényleg – szakítja őt félbe Lou, feltételezem azért, mert nem akarja hallani Christian betegségének minden apró részletét.
- Oké, nos, Christian a kocsiban van, úgyhogy jobb, ha megyek. Smith eléggé önálló, többnyire elvan magában, és szólni fog, ha bármire szüksége van – fordul a bal oldalára, felfedve egy piszkos szőke hajú kisfiút.
- Szia, Smith! Hogy vagy? – szólal meg Louis egy furcsa hangon, amit még soha nem hallottam tőle korábban. Ez biztosan az ő próbálkozása a gőgicsélésre, még akkor is, ha a gyerek öt éves. Csak Louis.
A fiú nem mond semmit, csak egy kis mosollyal ajándékozza meg Louis-t, aztán elsétál Kimberly mellett, be a nappaliba.
- Nem beszél sokat – mondja Kimberly Lou-nak, enyhítve a szomorú kifejezést az arcán, ami az okozott, hogy Smith nem válaszolt neki.
Milyen humoros, hogy Smith nem úgy válaszolt Louis-nak, ahogy azt feltételezte, de nem akarom, hogy Louis zaklatott legyen, úgyhogy jobban teszi a kis szar, ha abbahagyja és kedves lesz hozzá.
- Oké, tényleg megyek már! – mosolyodik el Kim, majd becsukja az ajtót, miután egy utolsót integet Smith-nek.
- Éhes vagy? – kérdezi tőle Louis. Nemet ráz a fejével. – Szomjas? – ugyanaz a válasz, csak ezúttal helyet foglal a kanapén, velem szemben. – Akarsz játszani?
- Lou, szerintem csak itt akar ülni – mondom neki, aztán figyelem, ahogy elpirul az arca.
Váltogatok a csatornák között a tévében, remélve, hogy találok valami érdekeset, ami lefoglal engem, amíg Louis bébiszitterkedik.
- Bocsánat, Smith, csak meg akarok bizonyosodni róla, hogy rendben vagy – kér bocsánatot, mire Smith bólint.
Borzasztóan hasonlít az apjára, a haja gyakorlatilag pontosan az a szín, a szeme ugyanaz a kékeszöld árnyalat, és feltételezem, hogy ha mosolyogna, ugyanolyan gödröcskéi lennének, mint Christiannak.
Néhány percnyi kínos csend telik el, ami alatt Louis a kanapé mellett áll, én pedig látom, ahogy a tervei szertefoszlanak. Azt feltételezte, hogy Smith energiával tele jön be ide, és készen arra, hogy játsszon vele. Helyette Smith egy szót sem szólt, és a helyéről sem mozdult el a kanapén.
Ruhája olyan makulátlan, mint azt gondoltam, hogy lesz, kis, fehér teniszcipője úgy néz ki, mintha még soha nem viselték volna. Amikor felpillantok a kék pólójáról, szemei rám szegeződnek.
- Mi az? – kérdezem. Gyorsan elnéz.
- Harry! – nyög fel Louis.
- Mi van? Csak kíváncsi voltam, hogy miért bámult rám – vonok vállat, majd csatornát váltok a tévén. Az utolsó dolog, amit nézni akarok, az a „The Kardashians”.
- Légy kedves – vet rám haragos pillantást.
- Az vagyok – forgatom a szememet.
- Csinálok vacsorát, Smith, akarsz velem jönni, vagy itt maradsz Harryvel? – kérdezi Louis a fiútól. Érzem a tekintetét rajtam, de úgy döntök, hogy nem nézek oda, Louis-val kell mennie. Ő a bébiszitter itt, nem én.
- Menj vele – mondom Smith-nek.
- Itt maradhatsz, Smith, Harry nem fog zavarni téged – biztosítja őt Louis.
Smith csendben marad. Meglepetés. Louis eltűnik a konyhában, én pedig hangosabbra veszem a tévét, hogy elkerüljek minden lehetséges beszélgetést vele, nem mintha ez nagy valószínűséggel megtörténne egyébként is. Félig hajlok arra, hogy a konyhába menjek Lou-val, és rávegyem Smith-t, hogy maradjon nyugton a nappaliban.
Percek telnek el, én meg elkezdem egyre inkább kellemetlenül érezni magamat úgy, hogy Smith csak itt ül. Mi a fenéért nem beszél vagy játszik, vagy akármi az a franc, amit az öt évesek csinálnak.
- Szóval mi a helyzet? Miért nem beszélsz? – kérdezem meg végül. Ő vállat von. – Gorombaság figyelmen kívül hagyni az embereket, amikor hozzád beszélnek – tájékoztatom őt.
- Nagyobb gorombaság megkérdezni, hogy miért nem beszélek – szól vissza. Enyhe akcentusa van, nem erős, mint az apjának, de nem teljesen enyhített.
- Nos, legalább most már tudom, hogy képes vagy beszélni – felelem. Válasza meglepett, és nem tudom, hogy mit mondjak neki.
- Miért akarod annyira, hogy beszéljek? – kérdezi, sokkal idősebbnek tűnve, mint egy öt éves.
- Én… nem tudom. Miért nem szeretsz?
- Nemtom’ – von vállat.
- Minden rendben odabent? – szólal meg Louis a konyhából. Egy másodpercre fontolóra veszem, hogy elmondom neki, hogy a gyerek halott vagy megsérült, de a humor elveszik a gondolattal együtt.
- Minden rendben – kiáltok vissza. Remélem, hogy Louis hamarosan kész lesz, mert én végeztem ezzel a beszélgetéssel.
- Miért vannak azok a dolgok az arcodon? – kérdezi Smith, az ajakpiercingemre mutatva.
- Mert ezt akarom. Neked miért nincsenek? – cserélem fel a szerepeket, megpróbálva nem emlékezni rá, hogy ő egy gyerek végtére is.
- Fájt? – kérdezi anélkül, hogy válaszolt volna az én kérdésemre.
- Nem, egyáltalán nem.
- Pedig úgy néznek ki – mosolyodik el félig.
Nem olyan rossz fej, azt hiszem, de még mindig nem tetszik az ötlet, hogy vigyázzunk rá.
- Majdnem kész vagyok itt – szól közbe Louis.
- Oké, éppen azt tanítom meg neki, hogyan kell házi készítésű bombát csinálni szódás üvegből – ugratom, mire kidugja a fejét a sarkon, hogy ránk nézzen. – Louis bolond – mondom Smith-nek, aki felnevet, gödröcskéi megmutatkoznak.
- Ő bájos – suttogja Smith a tenyerébe.
- Igen, az. Ugye? – bólintok, aztán felnézek Lou-ra, haja hátra van fogva, még mindig rajta van a jóganadrágja és egy egyszerű póló, majd újra bólintok. Louis gyönyörű, és még csak nem is kell próbálkoznia.
Tudom, hogy még mindig hall minket, és megpillantom, ahogy elmosolyodik, miközben megfordul, hogy befejezze a feladatát a konyhában. Nem értem, miért mosolyog így, és akkor mi van, ha beszélek ehhez a gyerekhez? Akkor is idegesítő, mint minden más gyerek.
- Igen, nagyon bájos – ért egyet Smith megint.
- Oké, nyugodj meg, kis srác. Ő az enyém – csipkelődök.
- A te mid? A feleséged?
- Mi?! Ő nem lány. Ő fiú.
- Akkor a férjed?
- Nem, baszki, nem – nevetem ki.
- Baszki, nem? – ismétli meg.
- A picsába, ne mondd ezt! – nyúlok át a kanapén, hogy eltakarjam a száját.
- Ne mondjam, hogy a picsába? – kérdezi.
- Nem, ne mondd, hogy a picsába, vagy hogy baszki – ez a sok ok egyike, amiért nem kellene gyerekek közelében lennem.
- Tudom, hogy ezek csúnya szavak – mondja nekem, mire bólintok.
- Akkor ne mondd ki őket – emlékeztetem őt.
- Kicsoda Louis, ha nem a férjed? – Smith egy kíváncsi kis szaros.
- Ő a barátom – nem kellett volna rávennem ezt a gyereket arra, hogy beszéljen, először is.
- Akarod, hogy a fe… férjed legyen? – javítja ki magát.
- Nem, nem akarom, hogy a férjem legyen – felelem lassan, de tisztán, így hallhat engem és felfoghatja ezúttal.
- Soha?
- Soha.
- És gyereket vállalni?
- Nem! Dehogy! Honnan szeded ezeket a dolgokat? – már csak attól stresszelek, hogy hallom ezeket hangosan.
- Miért… – kezdi el kérdezni, de félbeszakítom.
- Ne tegyél már fel ilyen sok kérdést – nyögök fel, mire Smith bólint, mielőtt kiveszi a távirányítót a kezemből és csatornát vált.
Louis már néhány perce nem nézett ránk, így úgy döntök, hogy a konyhába megyek és megnézem, hogy majdnem befejezte-e már.
- Lou… majdnem kész van már, mert Smith túlságosan is sokat beszél – panaszkodom, elvéve egy darab brokkolit az ételből. Louis utálja, amikor eszek, mielőtt a kaja készen van, de egy ötéves van a nappalimban, megehetem ezt a rohadt brokkolit.
- Igen, csak egy perc vagy kettő – válaszol anélkül, hogy rám nézne. Hangja furcsa, és úgy tűnik, hogy valami nincs rendben.
- Jól vagy? – kérdezem tőle, amikor megfordul párás szemekkel.
- Igen, jól vagyok. Csak a hagyma volt – von vállat, majd a mosogatóhoz fordul, hogy megmossa a kezeit.
- Oké… Smith hozzád is beszélni fog. Most már be van melegítve – biztosítom őt.
- Igen, tudom. Nem az… csak a hagyma – mondja újra.

Chapter 160

Helló! :)

Eltelt egy újabb fárasztó hét, én pedig hoztam is az újabb fejezetet. Élvezni fogjátok az elejét, ennyit mondhatok ;) A végével kapcsolatban pedig kíváncsi vagyok a véleményetekre. Jövőhéten sajnos megint lesz 3 zh-m (hétfőn, kedden és csütörtökön), szóval drukkoljatok megint :') ♥ Cserébe én is fogok nektek érettségikor meg év végén :D Más mondanivalóm nincs már szerintem, úgyhogy...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 160

 
Harry szemszöge
Libabőr jelenik meg Louis bőrén, ahogy ujjbegyeimet végighúzom a karján, tudom, hogy fázik, de szeretném azt hinni, hogy ez részben miattam van.
Ujjaim karjai köré fonódnak erősebben, amikor mozgolódik az ölemben, lenyomva csípőjét rám, hogy létrehozza a súrlódást, amit akarok, és amire szükségem van. Még soha nem akartam ennyire valakit, ennyire gyakran. Igen, sok embert megdugtam, de azok csak az izgalomról szóltak, a kérkedés jogáról, soha nem arról, hogy közel legyek hozzájuk, mint ahogyan az Lou-val van. Vele az érzésről szól, arról, ahogy a kis libabőrök megjelennek a bőrén az érintésemtől, ahogy panaszkodni fog, hogy a libabőrtől sűrűbben akar majd borotválkozni, én meg a szememet fogom forgatni rá, még akkor is, ha humorosnak találom, ahogy nyöszörög, amikor ajkát fogaim közé veszem és azt a hangot hallatja, amikor visszapattan, és legfőképp ahogy olyat csinálunk, amit csak ő és én osztunk meg. Senki nem volt és soha nem is lesz ilyen közel hozzá.
Kis kezei megmozdulnak, hogy levegye a pólóját, miközben megszívom a bőrt a nyakán, de megállítom őt.
- Nincs sok időnk – emlékeztetem őt, mire az ajkát biggyeszti, amitől csak még jobban akarom őt.
- Akkor siess és vetkőzz – követeli lágyan.
Imádom, hogy egyre jobban kellemesebben érzi magát velem, ahogy a napok telnek.
- Tudod, hogy nekem nem kell kétszer mondani – jegyzem meg, kezeimet csípője köré fonva, aztán felemelem őt rólam, majd megnyitom a helyet a kanapén.
Csak a rövidnadrágomat és a bokszeremet veszem le, mielőtt mutatom Louis-nak, hogy feküdjön le, miközben előveszek egy óvszert és egy csomag síkosítót az asztalon lévő pénztárcámból. Louis lecsúsztatja nadrágját a lábain, az a rohadt nadrág. Az egész huszonkét évem alatt soha nem láttam semmit, ami ilyen szexi lett volna. Kibaszottul fogalmam sincs, hogy miért, talán ahogy hozzátapad, megmutatva minden mennyei görbéjét, vagy talán mert tökéletesen láthatom benne a seggét, de akárhogy is van, kurvára imádom, és lehet, hogy kényszerítenem kell őt, hogy folyton ezt viselje a házban.
- Tényleg bele kell egyezned, nem akarom többé ezeket használni – fogom meg, mire bólint, az ujjaimra bámulva, miközben azok felhúzzák az óvszert. De komolyan gondolom, és reggel újra meg fogom tőle kérdezni.
Louis meglep azzal, hogy lehúzza a karomat megpróbálva kényszeríteni, hogy leüljek a párnára mellé.
- Mi az? – kérdezem, megértve, hogy mit csinál, de hallani akarom, ahogy kimondja.
Imádom az ártatlanságot, amit mutat, de Louis mégis sokkal mocskosabb, mint azt megengedi magának, hogy bevallja, egy újabb jellemvonás, aminek csak én vagyok tudatában.
Louis haragos pillantást vet rám, így úgy döntök, nem kötekedek vele, helyette leülök, és azonnal magamra húzom őt, beletúrva a hajába, majd ajkaim az övéhez kapcsolódnak. Lenyelem a nyögéseit és kiáltásait, amelyek elhagyják ajkait, miközben magamra engedem őt, mindketten felsóhajtunk, szemei hátragördülnek, amitől majdnem helyben elmegyek.
- Legközelebb lassú lesz, bébi, de ezúttal csak néhány percünk maradt. Oké? – nyögök a fülébe, ahogy köröz a csípőjével.
- Mmhmm… – sóhajt fel.
Ezt a végszavamnak veszem, hogy felvegyem a tempót, karjaimat háta köré fonom és közel húzom őt magamhoz, így a mellkasunk összeér, aztán ugyanakkor emelem fel a csípőmet, amikor ő köröz az övével. Az érzés leírhatatlan, alig tudok levegőt venni, miközben mindketten gyorsabban mozgunk. Nincs sok időnk, és most az egyszer kétségbeesett vagyok, hogy gyorsan befejezzük.
- Beszélj hozzám, Lou – könyörgök, tudva, hogy szégyenlős lesz, de remélve, hogy ha elég keményen belé csapódok, ha elég keményen húzom meg a haja végét, össze fogja szedni a bátorságát ahhoz, úgy beszéljen hozzám, ahogy azt tette korábban.
- Oké… – zihálja, én pedig gyorsabban mozgok. – Harry… – hangja remeg, majd megharapja az ajkát, hogy lenyugtassa magát, még jobban felizgatva engem. A nyomás elkezd épülni a gyomromban. – Harry, olyan jó érzés vagy… – szerez önbizalmat, mire szitkozódom az orrom alatt. – Máris nyafogsz, és még nem is mondtam semmit – kérkedik, önelégült hangja megteszi a hatását és átküld a határon.
Louis teste megremeg és megmerevedik, én pedig figyelem őt elmenni, éppen olyan elragadó, ha nem jobban, mint minden egyes alkalommal, amikor intim helyzetben vagyunk. Ez az, amiért nem tudok betelni vele, és soha nem is fogok.
Az ajtón lévő kopogás szakít ki minket az utó orgazmusunkból, majdnem nyugtatózott állapotunkból, aztán Louis egy pillanat alatt leugrik rólam. Felveszi a nadrágját a földről, miközben én leveszem a használt óvszert, és felveszem a ruháimat a padlóról.
- Egy perc – szólok az ajtó felé, mire a kopogás megszűnik, ahogy Louis meggyújt egy gyertyát és elkezdi átrendezni a díszpárnákat a kanapénkon.
- Gyertyát miért? – kérdezem tőle. Most, hogy felöltöztem, lenézek magamra, és észreveszem, hogy Louis élvezete van a pólómon. Leveszem, mielőtt a bejárati ajtó felé indulok.
- Szex-szag van idebent – suttogja annak ellenére, hogy a karbantartó nem hallhatja őt.
Ujjaival kapkodva beletúr a hajába, az én válaszom csak egy kuncogás és fejrázás, mielőtt kinyitom az ajtót. A férfi az ajtó másik oldalán magas, magasabb nálam és körszakálla van. Barna haja a vállait érinti, és legalább ötven évesnek néz ki.
- A fűtésetek elromlott, igaz? – kérdezi rekedt hangon. Nyilvánvalóan túl sok cigarettát szívott.
- Igen, mi másért lenne húsz fok ebben a lakásban – válaszolom, majd figyelem, ahogy szemei megtalálják az én Louis-mat.
Persze, hogy Louis most hajol le, hogy elővegye a telefontöltőjét az asztal alatt lévő kosárból. És persze, hogy most van rajta a kibaszott jóganadrág, amíg ezt csinálja. És persze, hogy ez a visszataszító férfi ezzel a rohadt szakállal megbámulja a seggét. És persze, hogy Louis feláll és megfeledkezik az egész cseréről.
- Lou, be kellene menned a szobába, amíg ez rendbe jön – kérem.
- Jól vagyok, itt maradok kint veled – von vállat, aztán leül a székre.
- Bent melegebb van – próbálom meggyőzni őt. Kezd elfogyni a türelmem. Amikor felemeli a karjait, hogy nyújtózkodjon, gyakorlatilag egy műsort adva ennek a seggfejnek, minden erőmbe belekerül, hogy ne vonszoljam be a szobába.
- Oké… – Louis egyértelműen zavart, és később biztosan magyarázatot fog követelni, mert ilyen bosszantó. A tankönyvei a karjaiban vannak, ahogy bemegy a hálószobába, majd becsukja maga mögött az ajtót.
- Hozza rendbe a kurva fűtést – csattanok fel a perverz öreg férfira.
Csendben marad, így biztosan okosabb, mint azt feltételeztem. Louis telefonja elkezd rezegni az asztal végén, úgyhogy magamra vállalom, hogy felvegyem, amikor meglátom, hogy a képernyőn „Kimberly” van írva.
- Helló – felelem a telefonba.
- Harry? – hangja olyan magas, fogalmam sincs, Christian hogy bírja ki. Biztosan Kimberly kinézete vonzotta őt magához.
- Igen. Adom Lou-t – nyitom ki a hálószobaajtót, Louis-t pedig az ágyon fekve találom egy tollal a fogai között, lábai a levegőbe rugdosnak mögötte. – Kimberly van a vonalban – magyarázom, mellé az ágyra dobva a telefont. A szekrényhez megyek, aztán kiveszek egy pólót, hogy magamra vegyem.
- Szia, Kim! Minden rendben? – kérdezi Louis. Eltelik néhány pillanat, mielőtt azt mondja: – Ó, ne! Ez szörnyű.
Felhúzom rá a szemöldökömet, de nem vesz észre.
- Ó… oké… hadd beszéljek erről Harryvel. Csak egy pillanat, biztos vagyok benne, hogy rendben lesz – elveszi a telefont a fülétől, majd letakarja az alját a kezével. – Christian elkapott valami gyomorrontást, és Kimnek be kell vinnie őt a kórházba. Semmi komoly, csak a bébiszitterjük nem elérhető – suttogja nekem.
- És? – vonok vállat.
- Nincs senkijük, aki figyelne Smith-re.
- És… azért mondod ezt nekem, mert? – kérdezem.
- Tudni akarja, hogy mi megtennénk-e – rágja az arca belsejét.
- Mit tennénk meg? – nincs az az Isten, hogy azt javasolja, hogy vigyázni akar arra a gyerekre.
- Vigyázni rá, Harry – sóhajt fel Louis.
- Nem, egyáltalán nem.
- Miért nem? Ő egy jó gyerek – védekezik.
- Nem, Louis, ez nem óvoda. Nem történik meg, mondd Kimnek, hogy vegyen Christiannak Tylenol gyógyszert meg valami csirkelevest, és fejezzük be.
- Harry… Kim a barátom, Christian pedig beteg. Azt hittem, hogy törődsz vele? – kérdezi, mire megfordul a gyomrom.
Persze, hogy kedvelem őt, ő volt ott nekem és anyának, amikor apám elbaszta a dolgokat, de ez nem jelenti azt, hogy a gyerekére akarok vigyázni, amikor már így is egy hoki meccsre kell mennem Liammel holnap.
- Azt mondtam, nem – tartok ki az álláspontom mellett. Az utolsó dolog, amire szükségem van, egy idegesítő gyerek kool aid üdítővel a szája körül rendetlenséget csinálva a lakásomban.
- Kérlek, Harry? Nincs senki másuk – könyörög. El kellett volna sétálnom tőle, miután először nemet mondtam. – Kérlek? – kéri újra, én pedig legyőzötten felsóhajtok, és figyelem, ahogy a mosoly egyre nagyobb lesz az arcán.

Chapter 159

Helló! :)

Már majdnem elfelejtettem hozni az új részt, mert tegnap este jöttem haza, és teljesen el vagyok tévedve így a napokkal :D De szerencsére eszembe jutott, és itt is van. Szerintem tetszeni fog nektek, és igen, függővég megint, remélem, ki fogjátok bírni valahogy :D A végén pedig zárójelbe írtam néhány infót, mert máshogy nem tudtam lefordítani értelmesen. A lényege az, hogy Harry először Louis-ról beszélt, aztán átváltott az angolban lévő semleges személyes névmásra, vagyis az it-re. Most így valószínűleg nem nagyon értitek, hogy miről beszélek, de ha elolvassátok a fejezetet, remélhetőleg világosabbá válik. Ó, és köszönöm, hogy drukkoltatok a zh-immal kapcsolatban, az egyiknél alkottam valamit, a másik jó lett, úgyhogy köszönöm még egyszer! ♥ Remélem, mindenkinek jól teltek az ünnepek és pihentetek azért a rövidke tavaszi szünet alatt :D Nincs már sok hátra (a végzősöknek még annyi se), szóval kitartás, a jó idő már nagyjából itt van :D Na jó, nem húzom tovább az időt, úgyis alig várjátok a részt :D
Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 159

 
A srácot, aki nekem adta az extra kulcsát, sehol sem találom, amikor visszatérek az öltözőhöz, így csak visszateszem a zárat a fogantyúra, és ha nem kéri vissza holnap, továbbra is használni fogom.
Amikor befejezem a cuccaim összegyűjtését, Harryvel a folyosón találkozom. A falnak támaszkodik, egyik lábát a mögötte lévő falhoz téve.
- Ha még tovább tartott volna, bementem volna – fenyegetőzik.
- Be kellett volna, volt bent egy igazán cuki srác – hazudom, majd figyelem, ahogy vonásai megváltoznak.
Elfordulok tőle, néhány lépést téve, mielőtt Harry megfogja a karomat és megpörget, hogy ismét szemben legyek vele.
- Mit mondtál az előbb? – húzza össze a szemeit.
- Ugratlak – vigyorgom, mire fújtat egyet, aztán elengedi a karomat.
- Szerintem eleget csináltad ezt mára.
- Talán – mosolyodom el.
- Más vagy ma – rázza meg a fejét.
- A jóga ellazított és kitisztította az aurámat – nevetek fel.
- Az enyémet nem – emlékeztet, miközben kisétálunk.
- Mit szeretnél vacsorára? – kérdezem Harrytől, amikor elérjük az autót.
Az új szemeszter első napja nagyon jól telt el, még a jóga is, ami végül szórakoztató volt. A szórakoztató nem a megszokott preferenciám, amikor az oktatásról van szó, de jó volt, hogy Harry ott volt. A vallásóra lehet, hogy probléma lesz a felépítés hiánya miatt, de megpróbálok nem erre fókuszálni most, mert az őrületbe fog kergetni.
- Nem tudom, van egy pár órányi munkám, de vacsorára be fogom fejezni – válaszol Harry.
- Oké, majd kitalálok valamit – mondom neki.
- Az a hoki meccs holnap van, igaz? – kérdezi.
- Igen, még mindig elmész, ugye?
- Nem tudom…
- Tudnom kell, mert ha lemondod, akkor én megyek el Liammel – felelem.
Liam valószínűleg inkább menne velem, de jól jönne nekik egy kis együtt töltött idő. Tudom, hogy soha nem lesznek barátok… vagy testvérek, de Harrynek nem igazán vannak barátai, Liam meg a legjobb barátom, aki történetesen Harry mostoha testvére, szóval az borzasztóan segítene, ha jól kijönnének egymással.
- Elmegyek – sóhajt fel, aztán beszáll az autóba.
- Köszönöm – mosolyodom el, mire ő a szemét forgatja.
A bőrülés hideg, a jóganadrágom pedig papírvékony, talán vissza kellett volna vennem a farmeromat. A testem megremeg és reszket, felhívva Harry figyelmét. A maximumra állítja a fűtést, majd kikanyarodik a parkolóból.
- Szóval milyen tesi órát akarsz felvenni? – kérdezem tőle.
- Nem tudom, majd elmondom, miután látom, hogy milyen lehetőségek vannak. Te mit szeretnél felvenni?
- A jógát – válaszolom.
- A jógán kívül.
- Nem tudom… nem vagyok nagyon sportos. Egyáltalán nem.
- Én sem – veszi el a kezét a sebességváltóról, aztán a combomra helyezi.
- Tenisz? – ajánlom.
- Nem.
- Aerobik? – mosolyodom el.
- Isten ments.
- Akkor válassz te, én meg megpróbálom elfogadni – felelem.
- Te? Elfogadni? – nevet fel.
- Azt mondtam, hogy megpróbálom, ha nem működik, akkor felveszek egy plusz irodalmat és felveszem a jógát megint a következő félévben. Szerencséd van, hogy ennyire szeretlek – nevetek fel. Harry felém fordul gyorsan, hogy rám nézzen tágra nyílt szemekkel. – Mi az? – kérdezem tőle, bizonytalanul, hogy miért néz ki ilyen meglepetten.
- Semmi.
- Miért néztél rám úgy? – teszem a kezemet az övére, ami a combomon van.
- Nem tudom, csak tetszett, ahogy azt mondtad – feleli gyorsan és halkan.
- Oké… – folyton elmondom neki, hogy szeretem, nem? Tudom, hogy lehetnék kifejezőbb, amikor az iránta való érzéseimről van szó, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy azon a veszélyes vonalon sétáljak, amely önmagam megvédése és aközött van, hogy tudassam vele, hogyan érzek iránta.
- Kitegyelek csak a lakásnál? – vált témát Harry.
- Igen, az jó lesz. Úgyis el kell kezdenem a kurzusmunkámat. Máris utálom a vallásórámat – sóhajtok fel.
- Miért van ez? Milyen a tanár? – változik meg Harry hangja.
- Kedves, azt hiszem. Korábban már találkoztam vele.
- Hol?
- A Conner’s-nél, csak futólag. Fiatal és szervezetlennek tűnik – a fejem elkezd lüktetni a „nincs tanmenet” szabályára gondolva.
- Hmm… – szemei továbbra is az útra fókuszálnak.
- Igen, és milyenek a te óráid? – valamilyen oknál fogva kellemetlenül érzem magam Soto professzorról beszélve Harrynek, talán azért, mert úgy tűnik, Harrynek máris problémája van vele.
- Kurvára unalmasak.
Harry autója bekanyarodik a lakásunk parkolójába, majd a szokásos helyére áll be.
- Kivéve a jógát? – próbálom meg enyhíteni a hangulatot.
- Igen, kivéve a jógát. A jóga kétségkívül… érdekes volt – fordul meg, hogy rám nézzen.
- Tényleg? Hogyhogy? – harapom meg az alsó ajkamat megkísérelve, hogy ártatlannak tűnjek.
- Szerintem ennek van valami köze egy szőkéhez – vigyorodik el, mire megfeszülök.
- Tessék? – szólalok meg nyers hangon.
- Nem láttad azt a dögös szőkét mellettem? Elég szépen lemaradtál, babe, látnod kellett volna azt a segget abban a jóganadrágban.
- Jobban teszed, hogy ha nem komolyan beszélsz – ráncolom a homlokomat.
- De az vagyok. Nem vagy mérges, ugye? – mosolyodik el, elég biztos vagyok benne, hogy ugrat, de ez irritál. A kilincsért nyúlok, majd kinyitom az ajtót. – Hova mész? – kérdezi.
- Be. Hideg van.
- Aww… Lou, féltékeny vagy arra a lányra a jógáról? – csipkelődik Harry.
- Nem.
- De igen, az vagy – provokál, mire a szememet forgatom, miközben kiszállok az autóból, hogy befelé induljak. Meglepődöm, amikor leállítja a kocsit és hallom a csizmája kopogását a betonon mögöttem.
Elhúzom a nehéz üvegajtót, majd besétálok, amikor elérem a liftet, eszembe jut, hogy az autóban felejtettem a táskámat.
- Valld be, hogy féltékeny vagy a szőkére az óráról – gúnyolódik Harry, miközben belép a liftbe és megnyomja a gombot.
- Rendben, az vagyok. Csak azért, mert stírölt téged, most meg azt mondod, hogy dögös – próbálok meg nem nyafogni.
- Idióta vagy – kuncog fel.
- Tessék? – nézek fel rá.
- Azt hiszed, hogy valami random szőkét néznék, amikor te ott vagy… amikor téged nézhetlek? Főleg ebben a nadrágban, nem nézek és szó szerint nem tudok másra nézni. Rád utaltam – tesz egy hosszú lépést felém, én pedig hátralépek a lift hideg falához.
- Nos, láttam, hogy megpróbált flörtölni veled – gyakorlatilag duzzogok. Nem tetszik a féltékenység érzése, ez a lehető legutálatosabb érzés.
- Te buta fiú – tesz még egy lépést, hogy testét az enyémhez hozza, aztán kezei közé veszi arcomat, kényszerítve, hogy szemkontaktust létesítsek vele. – Hogyhogy nem tudod felfogni, hogy mit teszel velem? – centiméterekre lélegzik a számtól, érzem a leheletét.
- Nem tudom – vinnyogom, amikor szabad keze megfogja az enyémet és levezeti a nadrágjához.
- Ez az, amit te teszel – mozdítja meg a csípőjét, így erekciója megtölti a kezemet.
- Ó – a fejem kavarog.
- Sokkal többet fogsz mondani egy ó-nál… – kezdi el mondani, de félbeszakítja őt a lift, amikor megáll a mi emeletünk előtt. – Ugye csak viccelsz velem – nyög fel Harry, amikor egy nő és a három gyerek lép be a liftbe.
Megpróbálok ellépni tőle, de karját a derekam köré fonja, nem megengedve, hogy elmozduljak. Az egyik gyerek elkezd sírni, amitől Harry bosszankodva fújtat. Elkezdem elképzelni, milyen mulatságos lenne, ha a lift megállna, és mi bent rekednénk a síró gyerekkel. Harry szerencséjére az ajtó pillanatokkal később kinyílik, mi pedig a folyosóra lépünk.
- Szó szerint utálom a gyerekeket – panaszkodik, amikor elérjük a lakásunkat.
Amikor kinyitja az ajtót, hideg levegő áramlik ki a lakásból.
- Kikapcsoltad a fűtést? – kérdezem tőle, amikor besétálunk.
- Nem, be volt kapcsolva reggel – sétál Harry a termosztáthoz, majd szitkozódik az orra alatt. – Azt mutatja, hogy nyolcvan fok van bent, amikor nyilvánvalóan nem. Hívom a karbantartót – mondja nekem, mire bólintok.
Elveszem a takarót a kanapé végéről, aztán magam köré tekerem, mielőtt leülök.
- Igen… nem működik, és kurva hideg van idebent – beszél a telefonba Harry. – Harminc perc? Nem, az nem fog menni – csattan fel pillanatokkal később. – Leszarom, egy kisebb vagyont fizetek, hogy itt lakjak, és nem fogom hagyni, hogy halálra fagyjon (him, vagyis Louis)… nem fogom hagyni, hogy halálra fagyjon (it, vagyis E/3. semleges személyes névmás) idebent – javítja ki magát, de túl késő. Hallottam őt. Rám pillant, mire én elnézek, nehogy zavarba hozzam őt. – Rendben. Tizenöt perc. Nem több – szól nyersen a telefonba, majd a kanapéra dobja. – Tizenöt perc múlva itt lesznek, hogy rendbe hozzák – mondja nekem.
- Köszönöm – mosolygok rá, aztán leül mellém a kanapéra.
Szétnyitom a takaró elejét, hogy Harryért nyúljak. Amikor közelebb csúszik, az ölébe mászom, ujjaimat a hajába temetem, és gyengéden meghúzom.
- Mit csinálsz? – kezei a csípőmön pihennek.
- Azt mondtad, hogy van tizenöt percünk – húzom végig ajkaimat az állán, mire kirázza a hideg.
- Te most rám mászol, Lou? – érzem, ahogy az álla egy mosolyba húzódik.
- Harry… – nyafogok, hogy megakadályozzam őt abban, hogy tovább ugrasson.
- Viccelek, most pedig vedd le a ruháidat – kéri, de kezei felemelik a pólóm alját, ellentmondva szavainak.

Chapter 158

Sziasztok! :)

A rész átolvasása után nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy imádni fogjátok ezt. Nekem is az egyik nagy kedvencem, úgyhogy már most alig várom a véleményeiteket :D Harry szerencsétlenkedése priceless :D ♥ Nem is mondok többet, megfogjátok látni. Sajnos nekem még mindig tart a zh időszak, szerdán és csütörtökön lesz, úgyhogy drukkoljatok most is (erre most különösen szükségem lesz :'D) ♥ Az új olvasókat köszöntöm köreinkben, és mivel már tegnap óta nektek is szünet van, így pihenésben gazdag szünetet és kellemes húsvéti ünnepeket kívánok nektek! ♥ Más mondanivalóm azt hiszem, nincs, szóval...

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 158

 
- Mi van rajtad? – kérdezi Harry, majd tesz egy lépést hátrafelé, hogy rám nézzen.
- Jóga ruha – vonok vállat.
Emlékszem arra, amikor legutóbb viseltem melegítőnadrágot Harry előtt, a nyers megjegyzésekre, amiket mondott, és az a nadrág nem is volt olyan szűk, mint ez.
- Fordulj meg – feleli, majd körbenéz a folyosón, hogy megbizonyosodjon róla, egyedül vagyunk.
- Mi? Nem.
- Louis, fordulj meg – mondja újra.
- Nem csinálom ezt – egy csapat kosárlabda játékos sétál el a folyosón a jobb oldalunkon, mire Harry legyőzve a szemeit forgatja. Nem tehetek róla, de elmosolyodom bosszúságán.
- Akkor mire vársz? Menjünk – feleli Harry, elhúzva engem a folyosón. Úgy alakítja végül, hogy kissé mögöttem sétáljon, én pedig hirtelen vissza akarok menni tizedik osztályba, amikor egy pulóvert kötöttem a derekam köré, hogy elrejtsem magamat. – Több ilyen nadrágra lesz szükséged – hangja csendes. Finoman felnevetek, aztán megfogom a kezét, hogy kényszerítsem őt, mellettem sétáljon ahelyett, hogy mögöttem jönne.
- Te komolyan nem vetted fel a jógát – nem számít, milyen keményen próbálom meg elképzelni Harryt pózolva, a kép csak nem jelenik meg.
- De igen, felvettem.
- Tudod, hogy mi az a jóga, ugye? – kérdezem tőle, miközben besétálunk a terembe.
- Igen, Louis. Tudom, hogy mi az, és felvettem veled – fújtatja.
- Miért?
- Nem számít, miért, csak több időt akarok veled tölteni – feleli Harry.
- Ó – nem vagyok meggyőzve a magyarázatával, de alig várom, hogy lássam őt jóga órán, és a vele eltölthető plusz idő sem bánt.
Az oktató egy világossárga jógaszőnyegen ül a terem közepén. A nő göndör barna haja a feje tetején van felgumizva, virágmintás pólója pedig jó első benyomást kelt.
- Hol van mindenki? – kérdezi tőlem Harry, ahogy elveszek egy zöld szőnyeget a falon lévő állványról.
- Korán jöttünk – adok neki egy kéket, amit megvizsgál, mielőtt a karja alá teszi.
- Persze hogy korán – mosolyodik el szarkasztikusan, aztán követ engem a terem elejébe.
Elkezdem letenni a szőnyegemet közvetlenül az oktató előtt, de Harry megfogja a karomat, hogy megállítson.
- Kizárt, hátul ülünk – mondja.
- Mi? Nem, én mindig elől ülök – vitatkozom.
- Pontosan. Hátul ülünk – ismétli meg, majd elveszi a kezemből a szőnyegemet, hogy a terem vége felé induljon.
- Ha morcos leszel, nem kellene maradnod – suttogom neki.
- Nem vagyok morcos.
Az oktató bemutatkozik Harrynek és nekem, amikor elfoglaljuk a helyünket a szőnyegünkön, Harry pedig állítja, hogy tudja, hogy be van szívva a nő, amitől felkuncogok.
Bosszúságom elkezd nőni, ahogy a terem megtelik szűk jóganadrágban és kis trikóban lévő lányokkal, akik úgy tűnik, mind rápillantanak vagy megnézik Harryt. Eddig csak mi vagyunk az egyetlen férfiak, és ha nem bukkan fel egy másik, ez inkább irritáló lesz. Szerencsére úgy tűnik, Harry nem veszi észre a rengeteg női figyelmet, amit kap, vagy ez, vagy pedig már nagyon hozzászokott, ennek kell lennie. Mindig ilyen figyelmet kap. Nem mintha hibáztatnám a lányokat, de Harry az én barátom, és máshová kell nézniük. Tudom, hogy néhány lány a tetoválásai és a piercingjei miatt néz rá, biztosan azon csodálkoznak, hogy mi a fenéért vette fel a jógát.
Egy vékony szőke lány teszi le a szőnyegét közvetlenül Harry mellé, és rámosolyog, amikor Harry átnéz rá. Pislog párszor, aztán lenéz, nyilvánvalóan elbűvölve Harrytől.
- Szóval mit akarsz csinálni ma este, babe? – kérdezem hangosan, megbizonyosodva róla, hogy a lány hall engem.
- Mi? – kérdezi Harry.
- Mit fogunk csinálni, amikor visszaérünk a lakásunkba? – hangsúlyozom ki a szavakat, hogy megpróbáljam megértetni a helyzetet.
Harry átpillant a lányra, majd visszanéz rám egy vigyorral az arcán.
- Hmmm… nem tudom, lehet, hogy elfoglalt leszek – kötekedik, mire a homlokomat ráncolom. – Ugratlak – mosolyodik el és megrázza a fejét, nyilvánvalóan szórakozottan a féltékenységemen.
- Oké, mindenki! Kezdjünk bele! – szólal meg az oktató hangja a termen keresztül. Ms. Laney-ként mutatkozik be, aztán egy kis beszédet tart arról, hogy miért és hogyan kezdett el jógát tanítani.
- Soha nem fogja befogni, ugye? – nyög fel Harry néhány perc után.
- Alig várod, hogy pózolj, ugye? – húzom fel a szemöldökömet.
- Milyen pózolás? – kérdezi.
- Pár nyújtással fogunk kezdeni – utasítja Ms. Laney.
Harry a padlón ül, miközben mindenki más leutánozza az oktató mozdulatait. Egész végig érzem Harry szemeit rajtam.
- Nyújtanod kellene – szidom le őt, mire vállat von, de nem mozdul meg.
- Ön, ott hátul, csatlakozzon hozzánk – szól Harryre az oktató.
- Erm… persze – motyogja, aztán szétszedi hosszú lábait és kinyújtja őket maga előtt, mielőtt megpróbálja elérni a lábujjait.
Kényszerítem magamat, hogy a terem eleje felé nézzek, ne pedig Harry felé, hogy megelőzzem a nevetést, ami kitörni készül.
- Meg kellene érintened a lábujjaidat – mondja a szőke lány Harrynek.
- Próbálom – mosolyog rá.
Egyáltalán miért válaszolt neki és én miért vagyok ilyen féltékeny? A lány Harryre nevet, miközben annak a képe, hogy a fejét a padlóhoz vágom, lejátszódik a fejemben. Mindig kioktatom Harryt a temperamentuma miatt, erre én meg ezt a kurva-gyilkosságot tervezem… és kurvának nevezem a lányt, még ha nem is ismerem őt.
- Nem igazán látok jól, előrébb megyek – mondom Harrynek. Meglepettnek néz ki, ahogy megszólal.
- Miért? Én nem… – kezdi el.
- Semmiség, csak látni és hallani akarom, hogy mi történik – magyarázom meg, aztán néhány lépéssel arrébb viszem a szőnyegemet, közvetlenül Harry előtt megállva.
Leülök, majd befejezem a nyújtást a csoporttal. Nem kell megfordulnom, hogy lássam a kifejezést Harry arcán.
- Lou – sziszegi, megpróbálva felkelteni a figyelmemet, de nem fordulok meg. – Louis.
- Kezdjünk a kutya pózzal, ez nagyon egyszerű és könnyű megcsinálni – mondja nekünk Ms. Laney. Lehajolok és tenyeremet a szőnyegre helyezem, aztán Harryre nézek a hasam és a padló közti helyen. Mozdulatlanul áll nyitott szájjal. – Csatlakozik hozzánk? – szól Harryre még egyszer Ms. Laney. Ha ismét megteszi ezt, nem fogok meglepődni, ha Harry az egész osztály előtt leszedi a fejét. Lehunyom a szemeimet, majd megmozgatom a csípőmet, így teljesen előrehajolok.
- Louis – hallom Harryt megint engem szólítani. – Louis Tomlinson – nyaggat.
- Mi az, Harry? Koncentrálni próbálok – felelem, újra ránézve.
Harry le van hajolva, megkísérelve megcsinálni a pózt, de hosszú teste egy ügyetlen szögben áll, és nem tehetek róla, de nevetésben török ki.
- Befognád? – csattan fel, mire hangosabban nevetek.
- Szörnyű vagy ebben – ugratom őt.
- Eltereled a figyelmemet – szűri ki a fogai között.
- Igen? Hogyan? – szeretem, mikor én vagyok fölényben Harryvel szemben, mert ez nem gyakran történik meg.
- Tudod, hogyan – suttogja.
Tudom, hogy a mellette lévő lány hall minket, de nem érdekel, remélem is, hogy hall.
- Akkor mozdítsd el a szőnyegedet – szándékosan felállok, hogy nyújtsak és vissza lehajoljak a pózba.
- Te menj arrébb… te vagy az, aki játszik velem.
- Ugratlak – javítom őt ki, néhány perccel ezelőtt szavait használva ellene.
- Rendben, most hajoljunk le félig – mondja Ms. Laney.
Ismét felállok, aztán lehajolok, kezeimet a térdeimre rakva, és megbizonyosodva róla, hogy a hátam kilencven fokos szögben van.
- Most ugye viccelsz velem – nyög fel Harry azon, hogy az alsó részem gyakorlatilag egyenesen az arca előtt van.
Megfordulok, hogy ránézzek, nem csinálja helyesen a pózt, kezei a térdein vannak, de a háta majdnem egyenes.
- Oké! Most pedig hajoljunk előre – feleli az oktató, majd lehajolok, összehajtva a testemet.
- Ez tényleg olyan, mintha azt akarná, hogy közvetlenül mindenki előtt megdugjalak – mondja Harry, mire felkapom a fejemet, hogy megbizonyosodjak róla, senki nem hallotta őt meg.
- Shh… – kérem, aztán hallom őt kuncogni.
- Mozdítsd el a szőnyegedet, vagy mindent el fogok mondani, amit most gondolok – fenyegetőzik, én meg gyorsan felállok és visszateszem a szőnyegemet a korábbi helyére, Harry mellé. – Gondoltam – vigyorogja.
- Elmondhatod nekem azokat a dolgokat később – suttogom, aztán oldalra billenti a fejét.
- Hidd el, megteszem – ígéri Harry, mire a gyomrom megremeg.
Harry nem sokat vesz részt az óra fennmaradó részében, a szőke lány pedig a felénél arrébb megy, valószínűleg azért, mert Harry nem hagyja abba a beszédet.
- Meditálnunk kellene – suttogom neki vissza, és lehunyom a szemeimet. A terem csendes, kivéve Harry halk suttogásait.
- Ez annyira kibaszottul béna – panaszkodik.
- Te vagy az, aki felvette a jógát.
- Nem tudtam, milyen béna ez. Szó szerint mindjárt elalszom itt.
- Hagyd abba a nyafogást.
- Nem tudom. Kellett neked ezt csinálni és teljesen felizgatni engem, most meg itt ragadtam keresztbe tett lábakkal ülve, meditálva, erekcióval, egy emberekkel teli teremben.
- Harry! – sziszegem, hangosabban, mint azt akartam.
- Shh… – próbál meg több hang is elcsendesíteni engem.
Harry felnevet, mire kinyújtom rá a nyelvemet, kiérdemelve egy piszkos nézést a jobb oldalamon lévő lánytól. Az nem fog működni, hogy Harry és én együtt legyünk jógán, ki fognak rúgni, vagy meg fogok bukni.
- Leadjuk ezt az órát – mondja, amikor vége a meditációnak.
- Te igen, én nem. Nekem szükségem van testnevelés kreditre – tájékoztatom őt.
- Nagyszerű első nap, mindenki! Alig várom, hogy lássam önöket később is a héten – feleli Ms. Laney, elengedve minket.
Összegörgetem a szőnyegemet, de Harry nem zavartatja magát, csak benyomja az övét a polcra.
- Rengeteg más tesi óra van, amit felvehetsz.
- Már ennél vagyok.
- Kérlek? – mondja, én pedig meg vagyok döbbenve. Harry nem így szokott kérni, szóval biztosan fontos neki, hogy legyen egy közös óránk együtt.
- Rendben, akkor válaszd ki az órát, de tudod, hogy stresszes lesz bemenni egy új órára a második nap, már ha egyáltalán lesz hely.
- Talán ismerek valakit, aki segíthet – csipkelődik az apjára utalva.
- Hencegő – mosolyodom el.
- Hívtál már rosszabbul is – kuncog fel.
Szemeim lekalandoznak az alsó területéhez, és nem tudom rávenni a szemeimet, hogy elnézzenek a bő, kosárlabdanadrágjában lévő jól látható dudorról.
- Nincs több jóga. Nem jó az egészségemnek – feleli, lenézve önmagára. Felnevetek, miközben kisétálunk a teremből és az öltözők felé indulunk. – De akkor is több ilyen nadrágra lesz szükséged – teszi hozzá, majd karjait a derekam köré fonja és megszorítja a fenekemet, amitől felkiáltok meglepettségemben. – Gyerünk, öltözzünk át, hogy hazamehessünk – utasítja Harry, ahogy elérjük az öltözőt. – Kivéve persze, ha valami mást akarsz csinálni bent – mondja Harry egy kacsintással.
- Nem, ebben megyek haza. Az a nadrág egész nap kényelmetlen volt – vallom be.
- Tényleg? Hmm… mit is mondtam neked? – kérkedik.
Ahelyett, hogy válaszolnék neki, a szememet forgatom és besétálok az öltözőbe, hogy összeszedjem a dolgaimat.

Chapter 157

Sziasztok! :)

Hála a jó égnek, hogy végre péntek van és hozhatom nektek az új részt, nagyon elfáradtam ezen a héten. A tegnapi két zh-mból az egyik egész jó lett, a másikat még nem tudom, úgyhogy köszönöm azoknak, akik drukkoltak! ♥ Remélem, a ti hetetek jobban telt :) A fejezet pedig... hát ezt szeretni fogjátok, leginkább a végét, ebben biztos vagyok :D Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek az új eseményekkel kapcsolatban. A tavaszi szünet pedig már itt lesz jövő héten, úgyhogy nincs sok hátra, hajrá! :D

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 157

Harry bekanyarodik a parkolóba, aztán megpróbál találni egy olyan parkolóhelyet, ami a lehető legközelebb van a kávézóhoz, így korlátozhatjuk az időjárásnak való kitettségünket, de a kampusz zsúfolt, mivel mindenki visszatért a karácsonyi szünetről. Harry szitkozódik az idő alatt, amíg körbejárkál a parkolóban, én pedig megpróbálok nem nevetni bosszúságán. Egészen imádnivaló.
- Add ide a táskádat – mondja Harry, amikor kiszállok az autóból.
A kezébe adom egy mosollyal és megköszönöm neki a figyelmes gesztust, a táska nehéz, vihető, de nehéz. Furcsa érzés újra a kampuszon lenni, olyan sok minden változott meg és történt, amióta utoljára voltam itt. A hideg szél csípi a bőrömet, Harry pedig egy beanie-t húz a fejére, mielőtt teljesen felhúzza a cipzárt a kabátján, miközben átsietünk a parkolón és le az úton. Vastagabb kabátot kellett volna hoznom és kesztyűt, és még egy sapkát is magamnak. Harrynek igaza volt, amikor azt mondta, hogy nem kellene ujjatlan pólót felvennem, de kizárt, hogy ezt bevallom.
Harry imádnivalóan néz ki így, hogy a haja el van rejtve a beanie alatt, illetve, hogy az arca és az orra piros a hidegtől. Csak Harry nézne ki még vonzóbban ebben a zord időben.
- Ott van – mutat Liamre, ahogy besétálunk.
A kis kávézó meghittsége megnyugtatja az idegeimet, és elmosolyodom, amint meglátom a legközelebbi barátomat egy kis asztalnál ülve, rám várva.
- Jó reggelt – mosolyodik el Liam, amikor szemei megpihennek Harryn és rajtam.
- Reggelt – csiripelem vissza.
- Beállok a sorba – motyogja Harry, aztán a pulthoz indul.
Nem vártam tőle, hogy marad vagy hoz nekem kávét, de örülök, hogy igen. Egy óránk sincs együtt ebben a félévben, és hiányozni fog, hogy lássam őt, mivel már úgy megszoktam, hogy egész nap látom őt, mindennap a karácsonyi szünet második felében legalábbis.
- Készen állsz az új félévre? – kérdezi Liam, amikor helyet foglalok vele szemben.
Megnyikordul a szék a csempepadlón, felhívva ránk a figyelmet, mire bocsánatkérően elmosolyodom, mielőtt Liamre nézek. Egy új hajstílust próbált ki, felállítva a haját a homlokáról, ami nagyon jól néz ki rajta. Ahogy körbenézek a kávézóban, kezdek rájönni, hogy valószínűleg pulóvert kellett volna felvennem. Én vagyok az egyetlen, akin ujjatlan póló van.
- Igen és nem – mondom neki, amivel egyetért.
- Ugyanez. Hogy mennek a dolgok… tudod, köztetek? – hajol át az asztalon, hogy suttogjon.
Harry háttal van nekünk, a kávépincér arcán pedig egy mély homlokráncolás van. A lány a szemét forgatja, miközben Harry átadja neki a bankkártyáját, és kíváncsi vagyok, mit csinált vele Harry, hogy ennyire felidegesítette már ilyen korán.
- Igazából jól. Hogy állnak a dolgok Danielle-lel? Sokkal régebbnek tűnik, mint egy hét, mióta láttuk egymást.
- Jól, New Yorkra készülődik.
- Ez annyira csodálatos, én imádnék New Yorkba menni – nem tudom elképzelni, hogy milyen a város.
- Én is – mosolyodik el, én pedig el akarom mondani neki, hogy ne menjen, de tudom, hogy nem tehetem. – Még nem döntöttem el – válaszolja meg gondolataimat. – Akarok menni és közel lenni hozzá, olyan régóta élünk messze egymástól, de imádom a WSU-t, és nem tudom, hogy távol akarok-e lenni anyától és Kentől és egy hatalmas városba menni, ahol abszolút senkit sem ismerek, kivéve persze Danielle-t.
- Nagyszerű lennél ott is, mehetnél a NYU-ra és ketten kivehetnétek egy lakást – felelem.
- Igen, csak még nem tudom.
- Tudni mit? – szól közbe Harry. Leteszi a kávémat elém, de nem ül le. – Mennem kell, az első órám öt percen belül kezdődik a kampusz túloldalán – mondja Harry, én pedig a falra akarok mászni annak a gondolatától, hogy késében legyek az új órák első napján.
- Oké, jóga után találkozunk. Az az utolsó órám – mondom neki, majd meglep azzal, hogy lehajol és egy csókot nyom az ajkaimra, aztán a homlokomra.
- Szeretlek, légy óvatos – feleli, nekem meg olyan érzésem van, hogy ha az arca nem lenne piros a hidegtől, akkor most azok lennének, szemei a padlóra villannak, amikor eszébe jut, hogy Liam velünk szemben ül. A szeretet nyilvános kifejezése határozottan nem Harry terepe.
- Az leszek. Szeretlek – mondom neki, aztán megajándékozza Liamet egy kellemetlen bólintással, mielőtt az ajtó felé sétál.
- Ez… fura volt – húzza fel a szemöldökét Liam, majd iszik egy kortyot a kávéjából.
- Igen, az volt – nevetek fel, államat a kezemen pihentetem és boldogan felsóhajtok.
- Mennünk kellene a vallásóránkra – mondja Liam, aztán felveszem a táskámat a padlóról mellőlem, mielőtt követem Liamet odakintre.
Szerencsére nem sokat kell sétálnunk az első óránkra. Izgatott vagyok a világvallás óra miatt, nagyon érdekes és elgondolkodtató lesz, és az egy ráadás bónusz, hogy Liam velem van az órán. Amikor belépünk a terembe, nem mi vagyunk az első tanulók, akik megérkeznek, de az első sor teljesen üres.
Liam és én leülünk előre középre, majd elővesszük a könyveinket. Jó érzés újra elememben lenni, az elmélet mindig is az én pályám volt, és imádom, hogy Liam is így érez.
- Ott a tanárunk, az, akiről meséltem – mutat át az előadótermen Liam.
A felén sétáló fiatal férfi nagyon ismerős nekem, fekete haja és lebarnult bőre megmaradt a fejemben.
- Szerintem én ismerem… ó! A Connor’s-nál volt! – suttogom túl hangosan Liamnek.
- Conner’s?
- A bolt a házunknál. Ő volt ott – magyarázom.
- Ó, hát ez random – feleli Liam.
- Igen, az. Olyan fiatal – teszem hozzá, Liam pedig egyetértően bólint.
Mekkora véletlen, hogy a srác a motorbiciklin a Conner’s-nél végül a vallástanárom lett. Alig néz ki elég idősnek ahhoz, hogy főiskolai tanár legyen, és nem kötném a motorozást a világvallás tanításához, ez az, amit kapok, amiért elítéltem őt a rögös megjelenése miatt.
Liam és én türelmetlenül várunk, miközben a terem megtelik diákokkal, legtöbbjük visszataszítóan hangos, az nem segít, hogy ez a terem kisebbnek tűnik, mint a többi, és körülbelül csak harminc szék van.
- Jó reggelt mindenkinek, mint a legtöbben tudják már mostanra, a nevem Soto professzor. Ez a világvallás óra, néhányszor talán unatkozni fognak, és megígérhetem önöknek, hogy egy halomnyi tényt fognak tanulni, amit igazából soha nem fognak használni a valós életben, de hé, mire való a főiskola? – mosolyodik el, mire mindenki felnevet.
Ez más.
- Akkor kezdjük is el, ezen a kurzuson nincsen tanmenet. Nem fogunk követni egy szigorú vázlatot, az nem az én stílusom… de mindent meg fogunk tanulni, amit tudniuk kell a határidőre. Egy nagy feladatuk lesz, de nem fogom elmondani, hogy miből áll a kurzus feléig. A jegyük hetvenöt százaléka egy naplóból fog jönni, amit kötelesek megtartani. Tudom, hogy azt gondolják most, mi köze van egy naplónak a valláshoz? Önmagában semmi, de bizonyos tekintetben igen. Ahhoz, hogy tanuljanak, és tényleg megértsék a spiritualitás bármely formáját, nyitottnak kell lenniük a bármi és minden ötletére. A naplóvezetés segíteni fog ebben, és pár dolog, amit íratni fogok önökkel, olyan témákat foglalnak magukba, amelyekkel kapcsolatban az emberek nem érzik kellemesen magukat, témák, amik nagyon ellentmondásosak és kellemetlenek néhánynak, de nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy ezt az órát mindenki előítéletek nélkül és talán egy kis tudással fogja elhagyni… – ragyogja, majd kigombolja a kabátját.
Liam és én mindketten ugyanakkor fordulunk meg, hogy a másikra nézzünk.
- Nincs tanmenet? – tátogja Liam.
- Napló? – válaszolom csendesen.
Soto professzor helyet foglal a hatalmas asztalnál a terem elején, aztán elővesz egy üveg vizet a táskájából.
- Beszélgethetnek egymással az óra végéig, vagy akár el is mehetnek mára, és az igazi munkát holnap fogjuk kezdeni. Csak írják alá a névsort, így láthatom, mennyien vannak azok, akik nem jelentek meg az első nap – jelenti be egy játékos vigyorral.
A terem felüvölt és éljenez, mielőtt gyorsan elmennek, Liam vállat von nekem, és mindketten felállunk, miután a terem üres. Mi vagyunk az utolsók, hogy aláírjuk a jelenléti ívet.
- Nos, azt hiszem, ez szuper, felhívhatom Danielle-t egy kicsit az órák között – feleli, majd összepakolja a dolgait.
- Én beszélek a professzorral egy percre, úgyhogy előre mehetsz – mondom neki, mire bólint, mielőtt egyedül hagy.
Ahogy közeledek Soto professzor asztalához, észreveszem, hogy fülhallgató van a füleiben, ujjai pedig az asztalán dobolnak. Úgy tűnik, hogy nem vesz észre engem előtte állva, miközben a fülében szóló zenére dúdol.
- Uhm… Beszélhetnék magával egy pillanatra? – kérdezem, de nem figyel rám. Kínosan integetek neki a kezemmel, ami megfogja a figyelmét és felkapja a fejét, miközben kiszedi a fülhallgatót a füléből.
- Bocsánat! Nem láttam, azt gondoltam, hogy már mindenki elment – mosolyodik el, aztán feláll előttem.
- Semmi gond… Csak azon gondolkoztam, hogy feltehetnék-e pár kérdést? – teszem a táskámat a másik vállamra.
- Igen, persze… várjunk… maga az a srác a Conner’s-ből, ugye? – kérdezi, majd lehúzza a kabátját a vállairól, végig a karjain, hogy a széke támlájára tegye.
- Igen, én vagyok – mondom neki egy mosollyal.
- Gondoltam, jön nekem egyel azért. Az a Gloria egy kemény nő, el kellett vinnem őt vacsorázni azért – feleli, én pedig megpróbálok nem felnevetni.
- Maga ott dolgozik? Volt egy névtáblája – kotyogom ki.
- Nem, egy koncertről jöttem előtte. Bár tényleg ott dolgoztam, amíg befejeztem az egyetemet. Nagyon figyel a részletekre – mosolyodik el.
- Igen, azt hiszem – válaszolom, kínosan a határaim hiánya miatt.
- Szóval mire van szüksége, Mr… Tomlinson, ugye? – ül vissza a székébe, miután végighúzza ujjait egy lapon, ami úgy tűnik, hogy a névsor, amelyet minden tanuló aláírt. Nem viselkedik vagy néz ki úgy, mint egy tanár, akik már tanítottak korábban.
- Csak van néhány kérdésem a kurzussal kapcsolatban. Azt mondta, hogy nincs tanmenet…
- Igen?
- Akkor hogyan fogjuk megtudni, hogy mikorra kell befejeznünk a feladatokat?
- El fogom mondani – von vállat.
- Rendben… de honnan fogjuk megtudni, hogy mik a feladatok? – kérdezem.
- El fogom mondani – ismétli.
- De mi van, ha korábban meg akarjuk csinálni a feladatokat?
- Nem tudják.
- De mi…
- Nincs korábbi feladat. Nincs tanmenet. Ez már csak így van – szakít félbe egy mosollyal.
- De én… – kezdem el.
- Ne gondolja túl, biztos vagyok benne, hogy eleget fogja ezt csinálni a többi kurzusán – nevet fel.
- Én… rendben – nem tudom, hogy mi mást mondhatnék. Ez az óra pokol lesz nekem, tudom.
- Nos, ha ez minden, amit tudni akart, akkor indulnék – áll fel a fiatal tanár, majd összeszedi a dolgait.
- Rendben… – felelem csendesen, aztán az ajtó felé sétálok.
- Ó, és Mr. Tomlinson? – szól utánam. – Ne felejtsen el naplót venni – mondja, amikor visszafordulok.

A nap többi része gyorsan eltelik, és alig várom, hogy lássam Harryt. Küldtem neki néhány üzenetet, de még nem válaszolt. A lábaim megölnek, miközben a sportépületbe indulok, nem realizáltam, hogy az milyen hosszú séta lesz. Az izzadtság szaga elárasztja az orrlyukaimat, amint kinyitom az ajtót, majd az öltözőbe sietek, amit egy pálcikaemberrel jelöltek. A falaknál vékony, piros szekrények vannak sorban, a fém megmutatkozik a lepattogzott festéken át.
- Honnan tudjuk, hogy melyik szekrényt kell használnunk? – kérdezem egy alacsony barna hajú sráctól, aki valami úszónadrágot visel.
- Csak kiválaszthatsz egyet, amennyiben elhoztad a saját záradat – tájékoztat.
- Ó – természetesen nem gondoltam arra, hogy hozzak zárat.
- Van nálam egy extra – mosolyodik el, aztán a zsebébe nyúl, mielőtt a kezembe ad egy kis zárat. – A kombináció a hátulján van, még nem szedtem le a matricát – mondja, én pedig megköszönöm neki, ahogy kisétál az öltözőből.
Miután átöltöztem egy új, fekete jóganadrágba és egy fehér pólóba, távozom az öltözőből. A nadrág lazább, mint a farmer, ami rajtam volt, de szűk a bokámnál, de biztos vagyok benne, hogy mindenki ugyanezt fogja viselni, így nem fogom kellemetlenül érezni magamat.
Amikor végigsétálok a folyosón a jógateremhez, egy csapat lacrosse játékos halad el mellettem, mindegyikőjük tesz egy vulgáris megjegyzést, amiket úgy döntök, hogy figyelmen kívül hagyok. Egyet kivéve mindegyikűjük továbbhalad.
- Kipróbálod jövőre a baseballt? – kérdezi a fiú. Szeme sötétbarna, majdnem fekete.
- Én? Nem, csak a jóga órámra indultam – hebegem. Mi vagyunk az egyetlen emberek ezen a folyosón.
- Ó, az nagy kár. Fenomenálisan néznél ki a baseballnadrágban.
- Barátom van – jelentem be, majd megpróbálok elmenni, de megállít.
- Nekem meg barátnőm van… mit számít az? Könnyen dobnám őt érted – mosolyodik el, és tesz egy lépést, sarokba szorítva engem.
Nem tűnik félelmetesnek, de valamitől a beképzelt mosolyával kapcsolatban libabőrös leszek.
- Mennem kell az órámra – felelem.
- Elkísérhetlek… vagy lóghatsz, körbevezethetlek – teszi a karját a falra a fejem mellett, mire hátralépek úgy, hogy nincs hova mennem.
- Húzz el a picsába tőle vagy kibaszottul megöllek – dörren fel Harry hangja mögülem, mire a szemétláda elfordítja a fejét, hogy Harryre nézzen.
Harry félelmetesebben néz ki, mint valaha hosszú kosárlabdázó shortban és fekete pólóban, aminek levágott ujjai felfedik tetovált karjait.
- Én… sajnálom, ember, nem tudtam, hogy van barátja – hazudja.
- Nem hallottál? Azt mondtam, hogy húzz el a picsába tőle – sétál Harry felénk, a lacrosse játékos pedig gyorsan hátrál, de Harry megfogja a pólóját és a falhoz csapja őt. Nem állítom meg őt. – Menj még egyszer a közelébe, és hozzávágom a koponyádat a falhoz. Megértettél? – morogja.
- I… igen… – dadogja a srác, aztán végigsiet a folyosón.
- Hála Istennek – szólalok meg, majd karomat Harry nyaka körül fonom.
- Ki volt ez? – kérdezi, elmozdítva karomat és hátrálva egy lépést tőlem.
- Nem tudom, csak mellettem sétált.
- Biztos vagy benne? – túlságosan mérges, meg tudom mondani.
- Igen, nem ismerem őt. Annyira örülök, hogy jöttél… miért vagy itt? Azt hittem, hogy nem kell neked több testnevelésóra? – kérdezem.
- Úgy döntöttem, hogy felveszek egyet, jó dolog, hogy megtettem – sóhajt fel, aztán kezemet az övébe veszi.
- Melyiket? – érdeklődöm, egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy Harry sportos legyen.
- A tiédet.
- Nem – áll el a lélegzetem.
- Ó, de igen – úgy tűnik, hogy haragja eltűnik, ahogy elmosolyodik sokkos arckifejezésemen.