2015. szeptember 4., péntek

Chapter 125

Sziasztok! :)
Ma végre valahára hazaértem Pestről, imádom az ottani életet, de nagyon jó már itthon lenni. És aki főiskolára/egyetemre készül, annak mondom, hogy már pár nap után rá fog jönni, miért mondja mindenki, hogy szar a neptun. Kaptam néhány idegösszeomlást miatta a héten :) Na, de mindegy, inkább rátérek a fejezetre. Lesznek benne újdonságok, nem is kevés, úgyhogy kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd ezekről. A következő pedig egy hét múlva érkezik. És nektek milyen volt a suli, hogy telt el az első hét?
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 125
 
Elkezd berregni a komódon lévő telefonom, kiszakítva a nevetésből. Harry közelebb van a kellemetlen készülékhez, így feláll, hogy átadja nekem.
- Liam – feleli, majd a tenyerembe helyezi a telefont.
- Helló? – szólok bele.
- Szia, Louis, anya ragaszkodott hozzá, hogy felhívjalak, átjössz-e hozzánk karácsonyra?
- Ó… igen, átmegyek. Mikor? – kérdezem.
- Délre, már most elkezdett főzni, szóval, ha a helyedben lennék, semmit nem ennék addig – nevet fel.
- Nem fogok, most már elkezdek koplalni – viccelődöm. – Van bármi, amit vinnem kellene? Tudom, hogy Karen sokkal jobban főz, mint én, de készíthetnék valamit, mondjuk desszertet talán? – ajánlom.
- Igen, hozhatsz desszertet… és még… Tudom, hogy ez kínos, és ha kellemetlenül érint, akkor oké… de anya és Ken meg akarják hívni Harryt és az anyukáját – halkul el a hangja.
- Ó… tényleg?
- Igen, de ha te és Harry nem jöttök ki jól…
- Kijövünk… Nagyjából – szakítom félbe. Mikor még Harry és én a legjobban voltunk, akkor sem jöttünk ki jól egymással. Harry felhúzza a szemöldökét válaszomon, mire megajándékozom egy ideges mosollyal.
- Ha át tudnád adni a meghívást, anyáék nagyra értékelnék.
- Át fogom – biztosítom róla.
Nem vagyok biztos benne, milyen jól menne ez, Anne-nel és Harryvel Ken otthonában az ünnepekre, de biztosan meg fogom kérdezni Harryt.
- Mit kellene vennem nekik, mármint ajándékot? – kérdezem.
- Semmit! Nem kell ajándékokat hoznod.
A falon tartom a szemeimet, és megpróbálok nem Harry merev, rajtam nyugvó tekintetére fókuszálni.
- Viszek ajándékokat, mit kellene vennem?
- Nos, anyának vegyél valamit a konyhába, Kennek meg jó lesz egy papírnehezék vagy valami.
- Papírnehezék? Ez rémes ajándék – horkanok fel, mire Liam felnevet.
- Nos, ne hozz neki nyakkendőt, mert azt én vettem – feleli.
- Oké, nincs nyakkendő.
- Nos, szólj, ha bármire szükséged van mostantól majd, segítenem kell kitakarítani a házat – nyög fel, mielőtt megszakítja a hívást.
- Odamész karácsonyra? – kérdezi Harry, amikor az éjjeliszekrényre helyezem a telefont.
- Igen… Nem akarok anyámhoz menni.
- Nem hibáztatlak – dörzsöli állát a mutatóujjával, aztán folytatja. – Maradhatsz itt?
- Jöhetsz velem te – piszkálom a körmömet az ölemben.
- És hagyjam anyát itt egyedül? – kötekedik.
- Nem! Persze hogy nem, Karen és apukád azt akarja, hogy átmenjen… és te is. Mindketten.
- Ja, persze.
- Tényleg, Liam az előbb mondta. Azt akarta, hogy kérdezzem meg, jönnétek-e mindketten.
- Miért akarna anya odamenni az apámhoz és az új feleségéhez?
- Én… nem tudom, de jó lenne, ha mindenki együtt lenne.
Nem vagyok biztos benne, hogy az pontosan hogyan menne, mert nem tudom, milyen fajta kapcsolatban van most Anne és Ken, hogy ha vannak egyáltalán. Nem az én dolgom, hogy megpróbáljak „összehozni mindenkit”, nem vagyok a családjuk része, még Harry párja sem vagyok.
- Nem hiszem. Azért köszi – ráncolja a homlokát.
Mindenek ellenére, ami Harry és köztem folyik, jó lett volna vele tölteni a karácsonyt, de megértem, miért nem akar menni. Amúgy is elég nehéz lett volna meggyőzni Harryt, hogy elmenjen az apja házába az ünnepekre, nemhogy még az anyjával. Örülök, hogy Harry elment beszélni Liammel, ez egy olyan dolog, amit nem hiszem, hogy újra megtenne. Remélem, hogy valamikor a jövőben barátok lehetnek. Jól jönne Harrynek egy olyan barát, mint Liam.
Ajándékot kell vennem hármójuknak, talán valamit Anne-nek is. Fogalmam sincs, hogy vegyek-e vagy ne valamit Harrynek, tulajdonképpen elég biztos vagyok benne, hogy nem kellene. Kínos lenne ajándékot adni neki, amikor ebben a furcsa, kettő közötti állapotban vagyunk. Ma kell elmennem, most igazából, mert már öt óra, a plázák pedig zárva lesznek holnap szenteste miatt.
- Mi az? – kérdezi Harry a csendességem miatt.
- El kell mennem a plázába, megint – nyögök fel.
- Most? Van valami fogalmad róla, hogy milyen zsúfolt lesz?
- Tudom, de ezt kapom, amiért hajléktalan vagyok karácsonykor – mondom neki.
- Nem hiszem, hogy a rossz tervezésnek van bármi köze ahhoz, hogy hajléktalan vagy – csipkelődik. Mosolya kicsi, de szemei csillognak, flörtöl velem? Felnevetek a gondolaton, és a szememet forgatom.
- Nem szokásom a rossz tervezés, soha.
- Kivéve most – gúnyolódik, mire megütöm őt a kezemmel.
Harry megfogja a csuklómat és ujjaival körülöleli, hogy megállítja játékos támadásomat. Egy ismerős melegség árasztja el a testemet, majd összezárom tekintetemet az övével. Ő gyorsan elenged, aztán mindketten elnézünk. A levegő feszültséggel telik meg, én pedig felállok, hogy visszavegyem a cipőmet. Azt a pulóvert és farmert fogom viselni, amit ma reggel az Anne-nel való vásárláskor is.
- Most mész? – kérdezi Harry.
- Igen… kilenckor zár a pláza – emlékeztetem őt.
- Egyedül mész? – rakosgatja a lábát kínosan.
- Szeretnél jönni? – tudom, hogy ez valószínűleg nem a legjobb ötlet, de ha legalább meg akarok próbálni előremozdulni, akkor együtt menni a plázába az rendben van. Igaz? Tudom, hogy sok mindenről kell beszélnünk, és sok mondanivalóm van, de nem ma.
- Vásárolni veled?
- Igen… ha nem akarsz, az is rendben van – beszélek zavarosan.
- Nem, persze hogy akarok. Csak… nem tudom, nem számítottam rá, hogy megkérdezed.
Megfogom a telefonomat és a pénztárcámat, majd kisétálok a szobából.
- Elmegyünk egy kicsit a plázába – mondja Harry Anne-nek.
- Mindketten? – mosolyodik el, mire Harry a szemét forgatja.
- Igen. Mindketten – nyög fel, aztán kisétál a lakásból.
- Ha a plázában akarod őt hagyni, én nem bánnám – nevet fel Anne.
- Észben tartom – mosolyodom el, és követem Harryt kintre.
Ő már majdnem a folyosó végén van, mire én kilépek a lakásból.
- Akarod, hogy én vezessek? – kérdezi, én pedig bólintok. Egész reggel a hóban vezettem Anne-nel, és nem igazán akarok ismét.
Amikor Harry autója elindul, egy nagyon ismerős zongoradallam tölti meg a kocsit. Harry siet, hogy lehalkítsa a hangerőt, de már túl késő.
- Rám nőttek, oké? – feleli, amikor észreveszi az önelégült nézésemet.
- Persze – ugratom, majd visszahangosítom a hangerőt.
Bárcsak örökké így mennének a dolgok. Bárcsak ez a flörtölő elboldogulás, ideges közép, amiben vagyunk, örökké tartana, de nem fog. Nem lehet. Ténylegesen meg kell beszélnünk, hogy mi történt, és hogy mi fog történni innentől kezdve. Egyszerűen nem tudom eldönteni, mikor kellene ennek megtörténnie, ha ma történik meg és rosszul alakul, az tönkre fogja tenni a karácsonyi ünnepeket. Azonban amúgy is Liamékhez megyek karácsonyra, szóval talán ma este kellene erről beszélnünk, és ha az arcomba robban, amit gyanítok, hogy így lesz, mehetek Liamékhez és ott maradhatok, amíg lesz kollégiumi szobám.
Az út nagy része csendben telik, a zene elmondja az összes dolgot, amit kívánok, hogy elmondhatnánk egymásnak.
- Kiteszlek az ajtónál – mondja, mire bólintok, miközben megáll az autóval a Macy’s előtt. Annak az emléke, ahogy Harry végig üldözött ezen a bolton a múlt hónapban, elárasztja az agyamat, miközben besétálok. A szellőző alá állok, hogy felmelegedjek, amíg Harry leparkolja a kocsit.
Majdnem egy órányi minden formában és méretben lévő sütőedények keresése után úgy döntök, hogy Karennek egy szett sütő tepsit veszek. Tudom, hogy valószínűleg több mint elég van neki, de az egyetlen hobbijának a kertészkedésen kívül a sütés tűnik, és nincs időm, hogy bármi jobbat gondoljak ki.
- Elvihetnénk ezt az autóba és aztán befejeznénk a vásárlást? – kérdezem Harrytől, és küzdök, hogy megtartsam a nagy dobozt a kezeimben.
- Persze, elviszem. Maradj itt – feleli, majd elveszi tőlem a dobozt.
Harry elsétál, én pedig átmegyek a férfi részleghez, nyakkendők százai vannak kirakva nagy tartókban, és eszembe jut Liam kérése, így tovább keresgélek. Még soha nem vettem „apa ajándékot” ezelőtt, szóval fogalmam sincs, hogy mi legyen az. Meg fogom kérdezni Harryt, hogy Ken szeret-e valamilyen sportcsapatot, amikor visszatér. Az ajtó felé pillantok, észre sem vettem, milyen messze kalandoztam el onnan, ahol Harry hagyott, úgyhogy visszaindulok.
- Olyan kurva hideg van kint – borzong meg, aztán összedörzsöli a kezeit.
- Mondanám, hogy egy pólót viselni a hóban nem jó ötlet – felelem, mire a szemét forgatja.
- Én éhes vagyok, te? – kérdezi, én pedig bólintok.
A kajás részleghez indulunk, majd Harry arra utasít, hogy üljek le, amíg szerez nekünk egy kis pizzát az egyetlen megfelelő sorból a részlegnél. Percekkel később csatlakozik hozzám az asztalnál két, pizzával megpakolt tányérral. Elveszek egy szeletet és egy szalvétát, aztán harapok belőle egy kicsit.
- Milyen elegáns tőled – ugrat, amikor megtörlöm a számat, miután megrágtam a falatot.
- Fogd be – mondom, majd harapok még egyet.
- Ez… jó. Nem? – kérdezi.
- Mi? A pizza? – kérdezem ostobán, még akkor is, ha tudom, hogy nem az ételről beszél.
- Mi. Együtt lógva. Már rég volt.
- Még két hete sincs – emlékeztetem őt. Tényleg régnek tűnik.
- Az hosszú idő… nekünk.
- Igen… – rágom a falatot.
- Mióta gondolkodsz azon, hogy előrelépjünk? – kérdezi.
Befejezem a rágást, és iszom egy kortyot a vizemből.
- Néhány napja, azt hiszem. Még mindig sok mindenről kell beszélnünk – olyan könnyednek akarom megtartani ezt a beszélgetést, amennyire csak tudom, annak érdekében, hogy elkerüljem a jelenetrendezést.
- Tudom, hogy igen, de olyan… – zöld szemei kitágulnak, ahogy mögém fókuszál valamire.
Amikor megfordulok, a gyomrom összeszűkül a vörös haj látványára. Steph, mellette meg Tristan.
- El akarok menni – mondom Harrynek, és felállok, otthagyva a tálcányi ételt az asztalon.
- Még nem is vettél más ajándékot. Nem hiszem, hogy egyáltalán megláttak minket.
Amikor visszafordulok, Steph tekintete találkozik az enyémmel, a meglepetés az arcán pedig nyilvánvaló. Nem tudom megmondani, hogy azért lepődött meg, mert meglátott, vagy mert Harryvel vagyok. Valószínűleg mindkettő.
- De, Steph észrevett.
Steph és Tristan felénk sétálnak, és úgy tűnik, a lábaimat a padlóhoz csavarozták.
- Hey – köszön Steph feszengve, amikor hozzánk érnek.
- Hey – válaszolja Harry, majd megdörzsöli a tarkóját.
Én nem mondok semmit, rájuk nézek, aztán elveszem a pénztárcámat az asztalról és elkezdek elsétálni.
- Louis, várj! – kiált utánam Tristan. Hallom, hogy a cipője megüti a kemény burkolólapot, ahogy utolér engem. – Beszélhetnénk? – kérdezi.
- Miről beszélhetnénk, Tristan? Hogy az első és lényegében egyetlen itteni barátom hogyan titkolózott előttem és engedte, hogy mindenki előtt megalázzanak? – csattanok fel. Harry és Steph egymásra néznek, nyilvánvalóan bizonytalanok, hogy közbe kellene-e lépniük.
- Sajnálom, oké?! Tudom, hogy el kellett volna mondanom neked, azt hittem, hogy Harry el fogja!
- És akkor ennek ezt rendbe kellene hoznia?
- Nem, tudom, hogy nem fogja, de tényleg sajnálom, Louis. Tudom, hogy el kellett volna mondanom neked.
- De nem tetted – teszem karba a kezemet.
- Hiányzol, hiányzik, hogy veled lógjak – feleli.
- Biztos vagyok benne, hogy hiányzok, mint az összes vicced középpontja.
- Ez nem olyan volt, Louis. A barátom vagy… voltál. Tudom, hogy elcsesztem, de sajnálom.
Bocsánatkérése meglep.
- Nos, nem tudok megbocsátani neked – mondom, mire a homlokát ráncolja.
- És Harrynek igen? Ő volt az, aki az egészet elkezdte, és te megbocsátottál neki, de még csak nem is gondolkodsz el azon, hogy nekem megbocsáss? Mennyire elbaszott ez? – feleli mérgesen.
Rá akarok förmedni, még akár leszidni is, de tudom, hogy igaza van.
- Még nem bocsátottam meg neki, én csak… nem tudom, mit csinálok – vinnyogom, majd az arcomra teszem a kezeimet.
- Én nem hiányzok? És Steph? Végül is én voltam itt az első barátod – von vállat. – Nem várom el, hogy csak úgy hagyd, de legalább gondolkozz el rajta, lóghatnánk együtt. Csak így négyen most, hogy a csapat elbaszódott.
- Ezt hogy érted?
- Nos, Jace még nagyobb fasz, mióta Harry kiverte belőle a szart is, szóval mindenkitől megtartjuk a távolságunkat.
Mi?
- Harry kiverte a szart is Jace-ből? – átnézek oda, ahol Harry és Steph áll, aztán visszanézek Tristanra.
- Igen… múlt szombaton. Nem tudtad?
- Nem… Miért tette? – annyit akarok kérdezni tőle, amennyit csak tudok, mielőtt Harry idesétál és megállítja a fecsegést.
- Mert Molly azt mondta Harrynek, hogy Jace eltervezte az egész… tudod, mondjuk el neked mindenki előtt dolgot… – feleli csendesen.
- Miért verné meg ezért őt Harry? – tudom, hogy nem kell sok ahhoz, hogy feldühítsék Harryt, de akkor is.
- Mert Jace valami szarságot mondott rólad… dolgokat, amik nem tetszettek Harrynek. Őszintén, már megérdemelte, és az az arckifejezés Mollynak, amikor Harry lényegében lelökte magáról, felbecsülhetetlen volt. Úgy értem, komolyan, kellett volna csinálnom egy képet! – nevet fel.
Harry elutasította Mollyt és megverte Jace-t szombaton, mielőtt eljött Seattle-be?
- Srácok? – szólal meg Steph figyelmeztetésként, amikor Harry elkezd felénk sétálni.
- Csak gondolkozz el rajta, oké? Hiányzol – mondja Tristan, én pedig bólintok, ahogy elsétálnak.

25 megjegyzés:

  1. Sziaa :)
    Oh my God!! Wow!
    Nagyooon tetszett a rész *-*
    Háát az első hét? Azt hittem soha nem lesz vége :/ nagyon lassan telt el. De hé! Nézzük a jó oldalát! Péntek van!! ( és nem utolsó sorban az After 2 új része ^^ ).
    Neked eddig tetszik az egyetem??
    A neptun az meg csak ilyen, ne húzd fel magad rajta :)
    Ajj most nem 4 vagy 3 napot kell várni hanem 7-et!! Hogy fogom kibírni?? Azt nem tom de valahogy muszáj lesz :) muszááááj!!!
    Akkor találkozunk 7 nap múlva :) xx

    -Fufu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naneee első megint??
      Egyébként főiskolát akartam írni csak a tesóm egyetemre jár és megszoktam, hogy ezt mondom.

      Törlés
    2. Szia :)
      Örülök, hogy tetszett :)
      Egyetértek, elég lassan telt el, de végre vége. És igen, legyünk pozitívak :D
      Nem rossz, bár itt sincs semmi normálisan elrendezve, az biztos. Mindenhol idióták vannak...
      Próbálkozom, de áhh... kezdek hozzászokni, hogy félévente ezt el kell viselnem :'D
      Próbáld meg kibírni valahogy :) Hoznám én suliidőben is úgy, mint szünetekben, de ezen a héten sem tudtam igazán fordítani, úgyhogy muszáj lesz a heti egy résznél maradnunk.
      Bizony :) Xx

      Ügyes :D
      Semmi probléma, nincs sok különbség a kettő között :D

      Törlés
  2. Hi-hi ^_^
    Teljesen kiment a fejemből, hogy ma péntek van, olyan csütörtök hangulatom volt, aztán meglátom hogy kitetted a részt... Kemény 3 percembe telt, mire leesett miért most hoztad :D Ugyan kérem, fejezzék be a tapsot, tudom, hogy csodás vagyok :* :D
    Mostanában előjött ez a 'hallgassunk zenét olvasás közben' dolgom, és így tényleg sokkal jobb :) Bár ez főleg Conor érdeme ;) Igazából elősször RHCP - Snow-t akartam hallgatni, de valamilyen csoda folytán kívülről fújom a szövegét, ellentétben az R U Crazy-ével, pedig az sokkal egyszerűbb... De legalább nem éneklem, és tudok figyelni a részre :D
    Ez megint csak egy csodálatos rész volt, de szerintem mindegyiket hasonló jelzőkkel illetem :D De ha valami jó, akkor jó ;) Annet egy kicsit hiányoltam belőle, de kárpótolt Steph és Tristan *-* Annyira hiányoztak, azt hittem egy jó ideig még nem lesznek, de mint mindig, kellemeset csalódtam :)
    Liamnek is pont a legjobbkor kell bezavarni, ez az haver, szép munka... Nem hiszem, hogy Ken tényleg meg akarta őket hívni, biztos Karen hozta fel, hogy ne kelljen 'egyedül' karácsonyozniuk. Szívem szerint Louis helyében azonnal lecsaptam volna a telefont, vagy fel sem vettem volna, de akkor nem kellene ajándékot vennie, nem ment volna el Harryvel, nem találkozott volna Tristanékkal.. Azt hiszem minden jól volt ahogy volt, így kellett lennie :)
    Annyira örülök és egyben annyira elszomorít, hogy Harry felhozta a 'régi' szép emlékeket. Ennek ellenére nagyon örülök annak, hogy kezdenek összejönni és végre újra egymásra találnak.. Egyszerűen olyan hihetetlen, hogy ez az egész csak pár hete történt, teljesen úgy érzem, mintha legalább 3-4 hónap eltelt volna már. Persze ez attól is lehet, hogy ugye nem egymás után olvassuk a részeket, valamint a drága írónő is szeret részletesen kitérni a dolgokra, és egy napot esetleg több részben is közölni, de szerintem ez teszi ezt az egész történetet sokkal jobbá :)
    Hmm, már megint Molly.. Csak nem akar lekopni ez a liba, mindig minden szépet el kell rontania. Bár most egész jó volt az említése, Lou talán egy kicsit boldogabb lesz a tudattól, hogy Harrynek már egyáltalán nem számít, vagy mérges lesz, hogy miért kell ilyenek csinálnia. Mármint Jace-el, nem Mollyval :D Oké, még mindig nem tudok magyarázni, pedig már elkezdődött a suli, és magyarom is volt.. Na mindegy xD
    Azért remélem minden rendben lesz, egy kis idegösszeomlás még belefér, később minden jobb lesz, meglátod ;) Huhh, nekem nagyon jól telt, imádom az osztályom, a tanárok is jófejek :) Főleg az angol tanárom, akivel időközben 'összespanoltunk' :'D Lehet a tanár teszi, vagy a hozzáállásom, de ez alatt a 4 angol óra alatt, ami eddig volt, többet tanultam, mint tavaly egész évben :D Mondjuk ebben az is szerepet játszik, hogy akkor szinte semmit sem csináltunk angolon, az is csoda volt, ha pár szót tudott szólni a tanár, mert mindenki 'el volt foglalva mással' -,-" De nem is untatnálak tovább magammal, a lényeg, hogy rendben vagyok, remélhetőleg te is, mi más kell még? :) 'Találkozunk' a következő résznél ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága :)
      Nekem meg csütörtökön volt péntek hangulatom, bár valószínűleg azért, mert pénteken nem volt már semmi dolgom, és reggelről jöttem haza :D Zenét hallgatni olvasás közben meg jó dolog, mondjuk én nem szoktam, mert sokszor volt, hogy inkább a zenére figyeltem, nem a könyvre vagy blogra :D
      Bizony, ezek mostanában már elég jó fejezetek, nem úgy, mint a 2. évad elején lévők... Hát, most Anne helyett Tristanékat kaptuk meg :)
      Azt pontosan én sem tudom, hogy Ken mennyire akarta, hogy Anne és Harry is átmenjen hozzájuk, mert hát az eléggé érdekes lenne. És igen, mindennek így kellett lennie :)
      Igen, nekem is kettős érzésem volt, amikor azt a párbeszédet fordítottam. De hála az égnek most már tényleg kezdenek rendeződni a dolgok közöttük :) És egyetértek, olyan, mintha hetek, hónapok óta zajlana ez az összeveszés köztük, pedig csak egy hét telt el talán. És igen, az írónő eléggé szeret részletezni, illetve egy napot akár 5 fejezetbe is leírni :D
      Szerencsére most csak megemlítésre került, de szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, később még fogunk vele találkozni sajnos. Úgy látszik, kell még pár magyaróra, és aztán menni fog a magyarázás :D
      Én is ebben bízom, alig várom, hogy elteljen az első pár hét, utána egy kicsivel könnyebb lesz. Nagyon örülök, hogy az osztályod és a tanárok is jók, drukkoltam, hogy így legyen :) Velem meg úgy volt az angollal kapcsolatban, hogy amióta lett twitterem meg elkezdtem fordítani, többet tanultam ezekből, mint az angol órákon :D És igen, más nem is nagyon kell, jövőhéten tali :) Xx

      Törlés
  3. Szia Edina! <3
    Remélem tényleg jól érzed magad ott.<3 Kitartást neked is.
    Amióta hazajöttem, azóta csekkoltam állandóan a bloggert.:D Már nagyon kellet. A hetem k*rva f*sza volt. Nem hazudok.:D Már ennyi elég is volt a suliból...
    Kérem azt a 2016os nyáriszünet! De rögvest!:D
    Nos a rész... baromi jó volt.. istenem, hogy mik derülnek ki. Remélem Louis meg tud majd bocsátani mindegyiknek:/ De főleg Harrynek.. és, így hogy a bandának annyi, és márcsak 4en lennének... szerintem tök jó volna.:) Azok a férgek senkinek nem hiányoznak.:)))))))
    Ó, jövőhét, jöjj hamar! Nem fogom kibírni.
    Sok puszi,
    Brigi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága :)
      Ha eltekintünk a suli miatti idegeskedésemtől, akkor tényleg jó Pesten lenni, és köszönöm :) ♥
      Elhiszem, én csak 2 nap mentem be a suliba és nem is voltak még ugye órák, de nekem is elég volt ennyi :D
      Jaj, az még odébb van egy kicsivel :D
      Örülök, hogy tetszett :) Ó, és még mennyi minden fog kiderülni a későbbiek folyamán! Ahogyan az is, hogy Louis végül kinek bocsát meg és kinek nem. Egyetértek :D
      Én drukkolok, hogy sikerüljön kibírni :)
      xoxo

      Törlés
  4. júúúúúúúj nagyon vártam már ezt a részt! és nagyon jó lett:3 nagyon remélem hogy Louis hamar megbocsát Harry-nek mert már épp ideje lenne:) nagyon várom a kövit*----------* köszi a részt!!!!!!!<3
    xX

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) És hogy Louis megbocsát-e Harrynek, az 1-2 fejezet és kiderül, ha jól emlékszem ;) Jövőhéten hozom :) Xx

      Törlés
  5. Sziaaaa. Nagyon vártam a részt és csodás lett. Érzem már, hogy felültünk a "beszéljünk róla/békülés vonatra", remélem hamar elérünk a végállomásig. Nagyon izgatott vagyok, hogy mikor fognak ténylegesen kibékülni. Megint eszmeletlen lett a rész. Nagyon várom a következőt.:)
    xoxo, Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Örülök, hogy tetszett. Jól érzed, talán 1-2 rész és ott is leszünk, ennyit mondhatok, úgyhogy már tényleg nem vagyunk messze :) Örülök, hogy tetszett, és jövőhéten hozom az újat :) Xx

      Törlés
  6. Milyen csodálatos is a pénteki nap.... hétvége, kakaó, After... Most komolyan, nem kell több :D
    Ez a rész annyira kis aranyosra sikeredett, imádom, amikor Harry ilyen :D Nem igazán tudok más kommenttel szolgálni, mint az eddigiek, nem tudom, hogy lesz e olyan rész, amit nem/kevésbé fogok kedvelni, szóval... így elég nehéz :DD Volt benne minden, ami jelen esetben benne "kellett" hogy legyen! IMÁDTAM! :) Fogadok, megint újat mondtam! :D Még mindig eszméletlenül fordítasz, szerintem ez nem fog változni: Zseniális!!! :)
    Remélem jól megy a suli, gondolom nem piskóta :D Azért csak ügyesen :)
    Na én most rájöttem, hogy a profil képem az más volt facebookon, mint itt (fuck logic), gondolom ezért nem találtál meg... de most egységesre csináltam, ha minden igaz, így már meg találsz:) Mégegyszer mondom, elképesztően fordítasz!!*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, bizony, egyetértek :D
      Én is nagyon szeretem ilyenkor, imádom a játékos és cuki énjét :3 Hát, a későbbiekben szerintem biztos lesz olyan rész, amit nem fogsz annyira szeretni, de ez még odébb van, a lényeg, hogy ez nem olyan volt. Örülök, hogy tetszett :) Jaj, köszönöm szépen, igyekszem a legjobban :)
      Rendes tanítás még nem volt, de biztosan nem lesz annyira egyszerű :'D Igyekszem majd :)
      Kerestem a képedet a találatok között, nem tudom, miért nem láttam, de írok emailt a nem bloggeres emailcímemről és linkelem a facebookom, úgy tutira megtaláljuk egymást :D Köszönöm szépen! :) Xx

      Törlés
  7. TÖRÖLTE A KOMMENTEMET A KURVA BLOGGER! Huh....waaa deideges vagyok na ...

    Megírom újra, csak mert ennek a blognak megy:D

    Nagyon husi rész volt, Harry viselkedése egyre imádnivalóbb:) Louisnak úgy látom kezdenek begyógyulni a sebei, de szerintem sosem lesz az a pici, összetört szív teljesen begyógyulva....:( aranyos volt amikor Lou ,,elhívta" magával Harryt:)

    Már nagyon vártam, hogy Louis megtudja ezt az incidenst, amikor Harry Jece-szel jól elbánt, meg Mollyt is otthagyta^^ nekem nagyon tetszett a rész, valósággal felordítottam, mikor láttam, hogy előbb hoztad mint azt gondoltam:D

    köszönöm, hogy ezt a rész is lefordítottad, drága aftertündér, és szeretném ha tudnád, hogy addig nem szabadulsz ettől a névtől, amíg a magyar after larry stylinson ,,trilógiának" vége nem lesz.:) Feltéve, ha végig lefordítod nekünk<3 köszönöm tényleg, hogy ezt a részt is elhoztad nekünk:)<3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát ez sajnos előfordul, de megtisztelsz, hogy a blog miatt újraírod :D

      Az biztos, nagyon cukik :3 Jól látod szerintem, meg lehet bocsátani ezt a fogadásos dolgot, de az emléke akkor is meg fog maradni... De a lényeg, hogy igyekeznek ezen túllépni :)

      Én is, külön imádat az olyan részeket fordítani, amikor valami ilyesmit tud meg Louis :D Örülök, hogy tetszett, és igyekeztem minél előbb hozni :D

      Nagyon szívesen, és nem is bánom, hogy nem szabadulok ettől a névtől addig :D Hát ez olyan történet, hogy muszáj végig lefordítani, szóval sokáig fogunk még találkozni :) Én köszönöm, hogy olvassátok! ♥ Xx

      Törlés
    2. Erre muszáj válaszolnom!:D ANNYIRA KÖSZÖNÖM *-* minden rendszeres olvasó nevében:)

      Törlés
  8. Ennek a résznek a vége elég.. érdekes volt. Már megilyedtem, hogy valami Molly, Zayn, Jace, vagy ilyenek jönnek, de mikor Tristan és Steph jött, megnyugodtam.:')
    És omgomg. Elutasította Mollyt, és megverte Jace-t, amiért szar dolgokat mondott Louról? Olyan édes *w* mondjunk nem az ahogy szétverte... xD hanem ez az egész szituáció. végre megjött az esze Harrynek.:3
    Már érzem a békülés szagot, már tudom, hogy közel járunk! :D<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de hála az égnek, hogy csak Tristannékkal futottak össze :)
      Bizony, értem én, és nagyon cuki volt tőle :3 Végre nem a drága "barátaira" hallgat, ez már haladás :)
      Jól érzed, nagyon a küszöbön vagyunk már :D Xx

      Törlés
  9. Imádom!!!! Ajjj olyan kis mukik, hogy megeszem őket, csak már örülnék a békülésnek!! :3 Annyira várom már, hogy hogyan lesz, és a csókokat, meg mindent!! Remélem hamarosan eljön, van egy olyan érzésem h talán karácsonykor? ;) Imádom, hogy Harry elutasította Mollyt meg hogy megverte azt a szemetet! :D
    Nagyon várom a folytatást! Köszönöm, hogy fordítod, pusziii ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon cukik már végre, annyi szenvedés után... Jaj, jó lesz majd azokat a részeket olvasni, hidd el :) 1-2 fejezet és kiderül ;) Na, igen, ezt mindenki imádja :D
      Jövőhéten hozom, és nagyon szívesen :) Xx ♥

      Törlés
  10. Oooooo èn meghalltam oké vègem ..... :o
    OMG Harry ès Lou olyan iszonyat aranyos volt :) barátkoznak meghalok ès vásárolgatnak ohw :) azt hittem Tristan ès Steph ezzel mindent elrontanak de nem Lou megtudta hogy Hazz mit tett èrte vagyis lelökte Mollyt xD muhahahahahaa :* :D alig várom a kövit ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, édesek voltak a drágák, és nagyon haladunk már a békülés felé :) Mikor először olvastam, bennem is felmerült, de aztán szerencsére nem így lett, sőt, még jó is, hogy azt megtudta Louis :D
      Pénteken hozom :) Xx ♥

      Törlés
  11. Szép jó estét!:D
    Jaaj ne haragudj,hogy csak most írok,de a suli teljesen leszívja minden energiám...Na de nem ez a lényeg,hanem ez az iszonyatosan fantsztikus rész!!:DD
    Jaaaj hát én annyira szeretem Harryt..Milyen aranyosan kérdezte már meg,hogy most ez így kettőjük közt rendben van e...Jaaaj,most úgy megölelgetném:DDd xD
    Na és Lou..Én tényleg nagyon örülök neki,hogy végre kezd meg jönni az esze.Heuréka! Csak így tovább Tommo!^^ És főleg most,hogy megtudta,hogy Harold mit csinált az nap este mielőtt elment hozzá....Hát köszönjük Tristan,hogy ezt elmondtad a drágánknak!:D
    Már nem kell sokat várni a békülésig!Hurrrrrááá!:DD
    Jaaaaj alig várom a kövi részt.Kiváncsi vagyok mi lesz benne :3
    *Ölelés* <333
    Ui.: még egyszer nagyon sok szerencsét és kitartást a fősulihoz!!:DD <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is! :D
      Ó, semmi probléma, a mai napom után teljesen megértem, meg hát tudom én, hogy milyen a suli :D Örülök, hogy tetszett :D
      Igen, ilyenkor nagyon lehet szeretni őt, és meg is érdemli azt az ölelést :D
      Bizony, végre rájött már a drága, hogy mit akar... mondjuk meg lehet érteni a helyzetét. Tristan meg jól tette, hogy elmondta, kellett már egy ilyen :D
      Bizony hogy nem :D
      Pénteken itt lesz :)
      Ölellek én is! ♥
      Ui.: Köszönöm szépen! :) ♥ Xx

      Törlés