2016. február 12., péntek

Chapter 152

Sziasztok! :)
Egy rettentő fárasztó, hosszú és szörnyű hét után végre valahára tudtam hozni a részt. Remélem nektek jobban telt a hetetek :) A fejezet... hát nem sok jó van benne, ennyit elárulhatok így előre. Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. És most már nagyjából ilyen tájban tudom hozni az új részeket, csak délelőtt van egy órám, délután hazajövök, úgyhogy már nem jelentkezem olyan későn, mint az előző félévben. Persze azért néha előfordulhat, ennek a lehetőségét nem zárom ki, de nem lesz rendszeres.
Kellemes olvasást! :) Xx



Chapter 152

- Használhatom a telefonodat, hogy megpróbáljam felhívni őt? – kérdezem Zayntől.
Egyik kezét elmozdítja a kormányról, hogy a zsebébe nyúljon a telefonjáért. Csak körülbelül tíz percre vagyunk a lakástól, és kezdek pánikolni Harry reakciója miatt azon, hogy Zayn hoz haza. Folyamatosan arra próbálom kényszeríteni magamat, hogy kijózanodjak, de ez nem így működik. Jóval kevésbé vagyok ittas, mint egy órával ezelőtt voltam, de még mindig részeg vagyok.
- Tessék… baszki, lemerült – mondja, megnyomva a tetején lévő gombot, felfedve egy lemerült akkumulátor szimbólumát.
- Semmi gond – vonok vállat. Felhívni Harryt Zayn telefonjáról valószínűleg amúgy sem a legjobb ötlet, ami eszembe jutott. Nem olyan rossz, mint az, hogy megcsókoljak egy random srácot Harry előtt, de akkor sem jó ötlet.
- Mi van, ha nincs itt? – felelem.
- Van kulcsod, nem?
- Nincs… nem gondoltam, hogy szükségem lesz rá.
- Ó… nos, ha nincs itt, akkor elvihetlek valahova máshova… vagy maradhatsz velem. Csak ma este… ha akarsz – ajánlja. Harry szó szerint meggyilkolná őt, ha megtalálna engem Zayn lakásában.
Amikor megérkezünk a lakáshoz, Zayn leparkolja az autót, én pedig átvizsgálom a parkolót Harry kocsiját keresve. A szokásos helyén van, hála Istennek. Fogalmam sincs, mit csináltam volna, ha nem lett volna itt. Zayn kiszáll velem az autóból, és ragaszkodik hozzá, hogy felkísérjen. Amennyire azt hiszem, hogy ez nem fog jól végződni, nem tudom, hogy képes vagyok-e felvinni magamat egyedül a lakásba ittas állapotomban.
A fene vigye el Harryt, amiért otthagyott a buliban.
A fene vigyen el engem, amiért egy megfontolás nélküli idióta vagyok.
A fene vigye el Zaynt, amiért ilyen édes és vakmerő, amikor nem kellene annak lennie.
A fene vigye el Washingtont, amiért ilyen rohadt hideg van itt.
Amikor elérjük a liftet, a fejem elkezd dübörögni a szívemmel együtt. Át kell vennem, hogy mit fogok mondani Harrynek, annyira mérges lesz rám, és ki kell gondolnom egy jó módot, hogy bocsánatot kérjek tőle a szex használata nélkül. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy én vagyok az, aki bármiért is bocsánatot kér, mert mindig ő az, aki elrontja, ez egyáltalán nem jó érzés, szörnyű érzés.
Végigsétálunk a folyosón, és nem tehetek róla, de olyan érzésem van, mintha arra készülnénk, hogy a pallón sétáljunk végig. Csak nem tudom, hogy vajon Zayn vagy én leszek-e az, aki lesüllyed a vízbe.
- Ez az – nyelek egyet, majd kopogok az ajtón.
Zayn pár lépéssel mögöttem áll, miközben arra várunk, hogy kinyíljon az ajtó. Ez egy szörnyű ötlet volt, egyszerűen a bulin kellett volna maradnom. Újra kopogok, ezúttal hangosabban. Mi van, ha nem nyitja ki? Mi van, ha elvitte az autómat és nincs is itt? Erre nem gondoltam.
- Ha nem nyitja ki, mehetek hozzád? – próbálom visszatartani a könnyeimet. Nem akarok Zaynnél maradni és még jobban magamra haragítani Harryt, de nem hagyott nekem más választási lehetőséget.
Mi van, ha nem bocsát meg? Nem tudok nélküle lenni. Egy érzelmi poklon mentem keresztül érte, szóval meg kell nekem bocsátania. Zayn keze megérinti a hátamat, és elkezd simogatni, hogy megnyugtasson. Nem sírhatok, nyugodtnak kell lennem, amikor kinyitja az ajtót… ha kinyitja.
- Persze – válaszolja végül Zayn.
- Harry! Kérlek, nyisd ki az ajtót – könyörgök csendesen, majd homlokomat az ajtónak döntöm. Nem akarok kiabálni és jelenetet rendezni hajnali kettőkor, a szomszédjainknak már valószínűleg így is elég problémája van a kiabálásunkkal. – Azt hiszem, nem fogja kinyitni – sóhajtok fel, aztán felegyenesedek.
Ahogy megfordulunk, hogy elsétáljunk, az ajtó kinyílik.
- Nos… nézd csak ki döntött úgy, hogy felbukkan itt – feleli Harry. Valami miatt a hangsúlyától kiráz a hideg. Amikor megfordulok, hogy szemben legyek vele, szemei véreresek, az arca pedig rózsaszín. – Zayn! Haver! Annyira örülök, hogy látlak – mossa össze a szavakat Harry. Részeg.
- Harry… te ittál? – gondolataim hirtelen kitisztulnak.
- Mi közöd hozzá? Neked új párod van.
- Harry… – nem tudok mit mondani neki.
Nyilvánvaló, hogy részeg. Az utolsó alkalom, amikor részegen láttam őt az az volt, amikor Liam felhívott, hogy menjek át Ken házába. Az apja történetével az ivással, és ahogy Anne annyira félelemmel teli volt amiatt, hogy Harry ismét elkezdett inni, a szívem elszorul.
- Köszönöm, hogy hazahoztál, szerintem most menned kéne – mondom udvariasan Zaynnek. Harry túl részeg ahhoz, hogy Zayn közelében legyen.
- Neeeem… – viszi túlzásba Harry. – Gyere be! Igyunk meg egy italt együtt! – fogja meg Harry Zayn karját, és áthúzza őt az ajtón.
- Nem, ez nem jó ötlet. Részeg vagy – tiltakozom.
- Semmi gond – mondja nekem Zayn. Majdnem mintha halálvágya lenne.
- Igen, Louis. Nyugodj le a picsába – botladozik el Harry a dohányzóasztalhoz, majd megfogja az üveg sötét italt, és a folyadékot egy pohárba tölti.
Kiabálni akarok vele, amiért így beszél velem, de nem találom a hangomat.
- Tessék, hozok másik poharat. Egyet neked is, Lou – beszél zavarosan Harry, aztán a konyhába sétál. Zayn leül a székre, én pedig helyet foglalok a kanapén.
- Nem hagylak itt egyedül vele, látod, milyen részeg. Azt hittem, hogy nem iszik már? – suttogja Zayn.
- Nem is… nem így. Ez az én hibám – teszem a fejemet kezeim közé.
Utálom, hogy Harry az miatt részeg, amit én csináltam. Azt akartam, hogy egy normális beszélgetésünk legyen, hogy mindenért bocsánatot kérhessek.
- Nem, nem az – biztosít engem Zayn.
- Ez a tiéd – ad át nekem Harry egy itallal félig tele lévő poharat.
- Nem akarok többet. Eleget ittam ma este – veszem el a kezéből a poharat, majd leteszem az asztalra.
- Ahogy gondolod, több marad nekem – mosolyog rám. Mosolya nem ugyanaz a mosoly, amit már megimádtam.
Őszintén egy kicsit meg vagyok rémülve. Tudom, hogy Harry soha nem bántana engem, fizikailag, de nem szeretem ezt az oldalát. Inkább kiabálna rám vagy beleverne a falba, minthogy itt üljön seggrészegen és ilyen nyugodt legyen. Túl nyugodt.
Zayn az ajkaihoz teszi az italát, és iszik egy kortyot.
- Ez éppen olyan, mint régen, nem? Tudod, mielőtt meg akartad dugni a fiúmat – feleli Harry, mire Zayn visszaköpi az italát a pohárba.
- Ez nem olyan. Te otthagytad őt, én meg hazahoztam – Zayn hangsúlya fenyegető.
- Nem csak a ma estéről beszélek, és te tudod ezt. Bár elég mérges vagyok, hogy magadra vállaltad azt, hogy hazahozod őt. Louis nagy fiú, tud magáról gondoskodni.
- Nem kellene neki magáról gondoskodnia – vág vissza Zayn.
- Ez nem rajtad múlik! – ordítja Harry, mire megugrom. – Bár azt kívánod, hogy rajtad múljon, nem? – vigyorodik el Harry.
Úgy érzem, mintha egy tűzharc közepén lennék, és meg akarok mozdulni, de a testem nem engedi. Rémülten nézem, ahogy az én Mr. Darcym átalakul nevetségesen részeggé.
- Nem – válaszolja Zayn.
Harry leül mellém, de csillogó szemeit Zaynen fókuszálva tartja. Lenézek az üveg alkoholra, és legalább a negyede hiányzik. Imádkozom, hogy Harry nem ma este fogyasztotta el az egészet, az elmúlt másfél órán beül.
- De, igen. Nem vagyok hülye. Akarod őt, Molly mindent elmesélt nekem, amit korábban mondtál.
- Hagyjuk, Harry – morogja Zayn, csak ösztökélve Harryt.
- Ó, Louis olyan szép, Louis olyan édes! Louis túl jó Harrynek! Louis-nak velem kellene lennie! – utánozza őt Harry.
Mi?
- Kussolj, Harry – Zayn elkerüli azt, hogy rám nézzen.
- Hallod, babe, Zayn azt gondolta, hogy tényleg megkaphat téged – nevet fel Harry.
- Hagyd abba, Harry – állok fel a kanapéról.
Zayn megalázottnak néz ki. Nem kellett volna beleegyeznem, hogy hazahozzon. Tényleg ezeket a dolgokat mondta rólam? Azt feltételeztem, hogy a fogadás miatt viselkedett úgy velem, de most már nem vagyok benne olyan biztos.
- Nézz rá, fogadok, hogy arra gondolsz most… nem? – gúnyolódik Harry. Zayn haragos pillantást vet Harryre, majd poharát az asztalra teszi. – Soha nem kapod őt meg, Zayn, szóval add fel. Soha senki nem fogja őt megkapni, kivéve engem, én vagyok az egyetlen, aki valaha is meg fogja őt dugni. Az egyetlen, aki tudni fogja, milyen jó érzés, hogy…
- Hagyd abba! – kiabálom. – Mi a fene bajod van?! – teszem hozzá.
- Semmi, csak elmondom neki, hogy van ez – válaszolja Harry.
- Kegyetlen vagy – felelem.
- És?
- Tényleg azt hiszem, hogy menned kellene – mondom Zaynnek. Zayn Harryre néz, aztán vissza rám. – Semmi gond – biztosítom őt. Nem tudom, mi fog történni, de tudom, hogy az nem lesz olyan rossz, mint ami akkor történne, ha Zayn itt marad. – Kérlek – könyörgök, mire Zayn bólint.
- Hallottad őt, menj a picsába. De azért ne legyél túl szomorú, Louis engem sem akar. Ő azokat a jóvágású szépfiúkat kedveli – iszik Harry még egy kortyot.
A szívem még jobban elszorul, és tudom, hogy hosszú éjszakám lesz. Nem tudom, hogy félnem kellene-e, de nem félek. Vagyis… egy kicsit, de nem megyek el.
- Kifelé – ismétli meg Harry, Zayn pedig az ajtó felé indul. Amint Zayn nincs többé a lakásban, Harry bezárja az ajtót, aztán felém fordul. – Szerencséd van, hogy nem vertem szarrá őt, amiért idehozott téged. Tudod ezt, ugye? – kérdezi.
- Igen – értek egyet. A vele való vitatkozás nem tűnik jó ötletnek.
- Miért jöttél egyáltalán ide?
- Itt lakom.
- Nem sokáig – tölt több alkoholt a poharába.
- Mi? – a levegő elhagyja a tüdőmet.
- Rosszabbodik a hallásod az ítélőképességeddel együtt? – gúnyolódik.
- Ki fogsz rúgni?
- Nem, magadtól fogsz végül elmenni.
- Nem, nem fogok.
- Talán az új szerelmednek van szobája a lakásában. Jól néztek ki együtt – a gyűlölködő mód, ahogy beszél hozzám, visszavisz a kapcsolatunk kezdetéhez, és ez nem tetszik.
- Harry, kérlek, ne mondj ilyen dolgokat. Nem is ismerem őt, és sajnálom, amit tettem.
- Azt mondok, amit akarok, éppen ahogy te kibaszottul azt teszel, amit akarsz.
- Hibáztam, sajnálom. Olyan részeg voltam, és tényleg azt hittem, hogy történt valami közted és a között a lány között, nem tudtam, mit gondoljak. Annyira sajnálom, soha nem bántanálak szándékosan – felelem, de meg tudom mondani, hogy nem figyel rám.
- Miért beszélsz még mindig? – csattan fel. Felsóhajtok, és megharapom az arcomat. Ne sírj. Ne sírj.
- Megyek aludni, és majd beszélhetünk akkor, amikor nem vagy ennyire részeg.
Harry nem mond semmit, még csak rám sem néz, így leveszem a cipőmet, aztán a hálószobába sétálok. Amint becsuknám az ajtót, hallom összetörni a poharat. Amikor a nappaliba sietek, a fal nedves, a pohár pedig darabokban van szétszóródva a padlón. Tehetetlenül figyelem, ahogy Harry megfogja a másik két poharat és a falhoz vágja őket. Kortyol még egy utolsó nagyot az üvegből, majd minden erejét felhasználja, hogy a falhoz csapja összetörve a félig tele lévő üveget.

22 megjegyzés:

  1. Ne, ne..miért veszekednek?:( Ez annyira nem jó..:( Harryt utálom mikor részeg, elviselhetetlen:D Szegény Lou..Szerintem Harrynek semmi oka nem lenne haragudni Loura, mert annyiszor bántotta meg és először csak meg akarta dugni..szóval szerintem nem lenne oka haragudni rá...na mind egy. A rész csodás lett, mint mindig. Köszönöm, hogy írod..Remélem minden rendben lesz köztük, mert nem szeretem őket szenvedve látni. Siess..<3
    Nórixx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt sajnos ritka, amikor nincs veszekedés... Ilyenkor én se szeretem Harryt. Hát azon jogosan akadt ki, hogy Lou megcsókolt előtte valaki mást és hamar ítélkezett, de most túlreagálta a helyzetet, és tényleg kegyetlen volt Zaynnel. Örülök, hogy azért tetszett :) Nagyon szívesen! Nem tart örökké a veszekedésük, ennyit mondhatok ;) Jövőhéten hozom :) Xx ♥

      Törlés
  2. Szia draga!
    Na hát erre nincsenek értelmes szavak. Én nem tudom mit mondjak.
    Lou egy pöcs volt, Harry reakciója valahogy jogos, de az ital nem megoldás.
    Annyira rossz látni, hogy Harry meg próbál felelni Lou-nak és már annyi ideje vannak együtt,hogy Louis-nak nem kellene mindent elhinni, de mégis ezt teszi.
    Zayn-en látszik, hogy nyomul Lou-ra, nagyon de nagyon.
    Varom a következőt, kíváncsi vagyok mi lesz.
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Mindketten elrontották ezt, elég alaposan, az biztos.
      Igen, Louis-nak bíznia kellene már Harryben (bár azért annyira nem szolgált rá erre), Harrynek meg nem kellene mindig az italhoz nyúlnia ennyire durván, ha valami elromlik.
      Hát sajnos igen, ez így van.
      Jövőhéten itt lesz :)
      xoxo

      Törlés
  3. Ne maaar:( nem hiszem el. :c
    tenyleg nem volt jo resz, marmint te jol forditottad meg minden, az irono is jol megirta de erted, arra ertem, hogy veszekedtek meg szomorusag:(
    Zayn.. istenem, szegenykem. Vartam, hogy Louis mondja neki, hogy ne menjen, de jobb is ha nem ugyis osszefutnak majd vagy valami, es bocsanatot ker, egyebkent Zayn probal kihasznalni minden lehetoseget, hogy kozelebb keruljon Louhoz. És amiket mondott tyű:o Bár jobb is hogy nem mondta Louis, mert akkor mégjobban összevesztek volna Harryvel, ahogy őket ismerem, annyira bonyolultak.
    De ettől jó ez a történet :D
    Várom a kövit, egyébként annyira nincs függővége, szóval most hála égnek, kibírom péntekig. de azért kíváncsi vagyok mi lesz :)
    Neked pedig, a sulival kapcsolatban kitartás, nekem mostanában elegem van belőle, NAGYON. De már nemsoká nyár:'D Puszi, K. x <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig sajnos ez van most...
      Igen, értem, az események rosszak most.
      Jobb, hogy elment Zayn, kérdéses, hogy Harry meddig bírta volna még visszafogni magát. Zayn sajnos nagyon képben szeretne maradni, Harry és Louis pedig ja, elég bonyolultak.
      Pontosan :D
      Igen, szerencsére ez most annyira nem vészes, de ne aggódj, nem lesz mindig így :'D
      Köszönöm szépen, viszont kívánom, és átérzem, én is alig várom már a nyarat :) xoxo ♥

      Törlés
  4. Eszméletlen volt a fejezet. Harry nagyon begurult. Bár várható volt tőle.
    Zayn meg rendesen beégett. XD
    Csak így tovább.
    Várom a folytatást. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az biztos, nem igazán fogta vissza magát Harry.
      Szegény Zayn :')
      Köszönöm :)
      Jövőhéten itt lesz Xx

      Törlés
  5. utállak a tökéletes részeiddel együtt :3

    VálaszTörlés
  6. Nem leszük így jóban itt abba hagyni :-) ez igy kinzás főleg hogy már nincs mit olvasnom :-) :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Átérzem, de a vég sajnos vagy nem sajnos nem rajtam múlik :') Azért remélem, sikerül kibírnod :) Xx

      Törlés
  7. Oké, tudom hogy a halálunkat kívánod de ez ember kínzás !!!!!!!!!!!!!!!!! Ez nem vég, max egy bekezdésnek vagy egy mondatnak !!!! Meghalok, vagyis nem, kínlódom ! Egész idő alatt olyan szavak cikáztak a fejemben amit cenzúrázni se tudok. Részeg Lou még vicces volt meg minden, de most nem az, a részeg Harry pedig egyáltalán nem az ! És ez a kettő együt.....BUMM !!!!!!! Sies a kövivel, könyörgöm !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Átérzem, hidd el :') Ez a buli nagyon nem alakult jól a számukra, de ezt is megoldják, ahogy eddig mindent, nekem elhiheted, ennyit elárulhatok ;) Jövőhéten hozom Xx

      Törlés
  8. Jézus Máriám!
    Hát ez megint durva rész lett.
    Louis, nem tudom miért, de ezeknél a veszekedéseknél szurkolok mindig neki, pedig most rohadtul ő a hibás.
    Kizárt, hogy Louis elmenjen, butaságokat beszélsz itt nekünk Harry...Na és iszik, édes Istenem, Harry, józanodj ki pls
    Zayn, fhu, hát, az nekem nagyon kínos volt, meg még neki milyen lehetet :DD jó oké, először tökre megsajnáltam, de most már csak nevetek rajta, dehogy volt kellemetlen, áh dehogy...
    Szorítok a fiucskáinknak, úgyis kibékülnek, majd összevesznek, majd kibékülnek, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz az teljes egész történet vége:D
    Nagyon megkedveltem a sztorit, és hirtelen eszemben sincs Tessának a szemszögéből olvasni, a Larrys 1000x jobb.
    Már izgulok a következő rész miatt.
    Köszönöm a fordítást:))

    Ölellek <3
    xxx
    Heni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, mostanában ilyen részek vannak...
      Általában Louis-nak is van igaza, de igen, most nagyon nem.
      Egyetértek, nem tudja, hogy mit beszél, nem megy Lou sehova.
      Jaj, ne is mondd, már én is zavarban voltam fordítás közben, szegény Zayn :')
      Tökéletesen leírtad ezzel a pár szóval ezt az évadot, mert ebben folyton összevesznek és kibékülnek. Meg hát végül is az egész sztori erről szól, csak drukkolhatunk, hogy a legvégén is kibékülnek.
      Én is így vagyok vele, örülök, hogy tetszik :)
      Az talán már jobb rész lesz, ha jól emlékszem ;)
      Nagyon szívesen :)

      Én is ♥ Xx

      Törlés
  9. Ne ne ne ezt nem ennek wáá na jó persze kellenek az ujjitasok meg egy élvezet ebbe de ahj Liu mi a fasznak csókoltad meg azt a vadidegent ómár na.....
    Most minden a rengyén lenne nemvolt elég vita vele most Hazz rúgott be ami rosszabb mert dühös és talán olyat is mond amit nem akar...
    Miért csináltok így mindent elcseszitek a dolgokat nah....
    Huhh ez a rész...!!!!
    Nagyon várom a kövit...
    Legyen péntek :D
    Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, nagyon nem kellett volna Louis-nak mást megcsókolnia, de sajnos ez van.
      Bizony, ilyenkor aztán minden sérelem előjön, de ne aggódj, ezt is megoldják, mint mindig ;)
      Egy hét és itt is lesz :)
      Xx

      Törlés
  10. Ajj Louis... Miért kellett ezt tenned? Miért nem tudtátok csak úgy megbeszélni? Miért kellett egy pasit megcsólni? Adnék most egy nagy tockost neki :D
    Harry meg annyira igyekszik... Megértem, hogy szar neki is, de ne igyon már, az sosem old meg semmit :(
    Zayn meg hála elment... Még hogy nála aludjon, csak a holtestemen keresztül!!
    Félek... Harry részegen olyanokat fog mondani... Már mondott is, de még tuti nincs vége.. Jajj, kell a kövii, nagyon izgulok!
    Puszillak ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, megérdemelné most azt a tockost Lou, az tuti :D Nagyon elhamarkodottan döntött.
      Ezzel is egyetértek, meg lehet érteni Harryt, de az ivástól nem lesz jobb semmi. Csak egy rövid időre.
      Na, igen, Zayn... most szerencsére lelépett, de annyit mondhatok, hogy nem mindig lesz ez így...
      Ettől jogosan lehet félni, de azt sajnos nem árulhatom el, hogy mi lesz. Viszont jövőhéten kiderül ;)
      Én is! ♥ Xx

      Törlés
  11. Hú! Ilyenkor Louis helyében ott hagynám Harry-t. Szegény Zayn... :'(
    Igen,elcseszte Louis,de meg sem próbálta védeni a barátját, aki egyébként mindig kedves volt hozzá. Én nem bírnám ki Harry-t már a fogadás óta simán ott hagytam volna.Ismerős szitu,velem is történt már ilyesmi.A szerelmem folyton kinevetett,és kibeszélt a barátaival,amíg rá nem jöttem. És igaz,hogy majd' belehaltam abba,hogy nem beszéltem hozzá,és nem néztem rá (mert ugyebár még mindig szerettem),de nem bírtam elfogadni,hogy ezt tette...Szóval nem tudom megérteni Louis-t,akármennyire sajnálom őket...
    Most Zayn a sajnálatom legfőbb tárgya (személye). :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, én sem lepődtem volna meg, ha megtette volna.
      A fogadás elég kemény volt, én is úgy voltam vele, hogy nem hiszem el, hogy ezt megtette Harry. És hát lehet én sem fogadtam volna vissza utána Harryt, de velem hasonló (szerencsére) nem történt, szóval nem tudom. De elhiszem, hogy nem volt egyszerű, és megértem.
      Igen, itt én is nagyon sajnáltam őt. Xx

      Törlés