Chapter 187

Helló! :)

Bocsánat a kisebb késésért, sűrűbb lett a mai napom, mint azt korábban gondoltam. Hát kíváncsiak voltatok, hogyan alakul Louis és Harry között a beszélgetés, ez kiderül, én leginkább egy hullámvölgyhöz tudnám hasonlítani :D A vége meg... ki fogtok akadni, eléggé függő lett. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok. Most kivételesen nincsen más mondanivalóm, sietésben vagyok kissé, szóval kedden találkozunk!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 187

 
Harry szemszöge
- Köszönöm – sóhajtok fel megkönnyebbülten és frusztráltan. Nem igazán tudom, hogy mit mondjak, vagy hogyan kezdem el, mert nem számítottam rá, hogy Louis tényleg meghallgat.
Felé mozdulok, aztán elé állok, ahol az ágyon ül, kifürkészhetetlen arckifejezéssel néz fel rám, én pedig teszek egy lépést hátra és előre néhány másodpercig, mielőtt megállok, hogy megszólaljak.
- Oké… szóval ez az egész összekavarodott és elbaszott. Azt hitted, megkérdezem, hogy átjöhetek-e, aztán faképnél hagylak, tudnod kellene mostanra, hogy ezt nem tenném meg.
- Tudnom kellene? – szakít félbe. Nem tudom, hogy várom el tőle, hogy ezt tudja mostanra, amikor olyan sok szarságot tettem már.
- Igazad van… de legyél csendben – felelem, mire Louis a szemét forgatja. – A bulim kurvára szívás volt, és el sem mentem volna, ha nem akartad volna. Egyáltalán nem ittam, illetve igazából egy pohárral ittam, de ennyi. Nem beszéltem senki más lánnyal, Mollyval alig, és az holtbiztos, hogy nem lógtam sztriptízesekkel. Mi a faszért akarnék bármit is csinálni egy sztriptíz táncossal, ha itt vagy nekem te?
Szemei kissé meglágyulnak, és már nem bámul rám úgy, mintha le akarná vágni a kibaszott fejemet. Kezdetnek megteszi.
- Nem mintha itt lennél nekem… de próbálkozom, hogy újra így legyen. Nem akarok senki mást. Ami még fontosabb, azt sem akarom, hogy te valaki mást akarj. Nem tudom, miért futsz mindig Zaynhez amúgy, tudom, hogy kedves hozzád, blah, blah, blah… de ő tiszta hülye.
- Nem tett semmi olyat, ami miatt ezt gondolhatnám, Harry – feleli.
- Írt neked a telefonomról azt tettetve, hogy én vagyok, szándékosan mesélt neked a sztriptízesekről…
- Nem tudod, hogy mit írt nekem, és örülök, hogy mesélt nekem a sztriptízesekről.
- Elmondtam volna én, ha felvetted volna a telefont, amikor felhívtalak. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, nem tudtam, hogy csináltál nekem egy tortát, vagy hogy vártál rám. Amúgy is elég nehéz rávenni téged, hogy meglásd, próbálkozom, de erre Zaynnek közénk kell állnia és elültetnie azokat a gondolatokat a fejedben.
Louis csendben marad.
- Szóval hová lépünk innen, Lou? Tudnom kell, mert ez az előre-hátra szarság megöl, és nem tudok már tovább teret adni neked – térdelek le előtte, szemei pedig találkoznak az enyémekkel, miközben válaszra várok.

Louis szemszöge
Nem tudom, mit tegyek vagy mondjak Harrynek ezen a ponton.
Egy részem tudja, hogy nem hazudik nekem az üzenetekkel kapcsolatban, de nem hiszem, hogy Zayn ezt tenné velem. Éppen az előbb fejeztem be vele a beszélgetést mindenről Harryvel kapcsolatban, és olyan kedves és megértő volt.
De ez Harry.
- Tudsz válaszolni nekem? – Harry hangja halk és lassú.
- Nem tudom, én is belefáradtam ebbe az oda-vissza dologba. Annyira kimerítő, és nem bírom tovább csinálni, tényleg nem – mondom neki.
- De én nem csináltam semmit, rendben voltunk tegnapig, és ez egyáltalán nem az én hibám. Tudom, hogy általában az, de most nem. Sajnálom, hogy nem töltöttem veled a szülinapomat. Tudom, hogy azt kellett volna, és sajnálom – feleli Harry. Tenyerét a combján pihenteti, ahogy előttem ül a térdein, nem könyörögve, mint korábban, hanem csak várva.
Ha az igazat mondja arról, hogy nem ő küldte az üzeneteket, amit elhiszek, akkor ez tényleg csak egy félreértés.
- De mikor lesz vége? Elegem van már az egészből. Olyan jól éreztem magam, amikor elvittél randira, de még csak be sem jöttél, amikor megkérdeztem – már zavart, hogy visszautasította a meghívásomat, de nem akartam felhozni.
- Nem mentem be, mert teret próbálok adni neked, szar vagyok benne nyilvánvalóan, de azt hittem, hogy ha adok neked egy kis teret, lesz időd, hogy átgondold mindezt, és könnyebb lesz neked – mondja.
- Nem könnyebb nekem, de ez nem csak rólam szól. Rólad is – felelem.
- Mi? – kérdezi.
- Ez nem csak rólam szól. Úgy értem, ez biztosan neked is kimerítő.
- Ki törődik azzal, hogy mi van velem? Csak azt akarom, hogy rendben legyél, és hogy tudd, én tényleg próbálkozom.
- Én igen.
- Mit igen? Elhiszed, hogy próbálkozom? – kérdezi.
- Igen, és én törődök veled – mondom neki.
- Akkor mit csinálunk, Louis? Rendben vagyunk most? Vagy legalább úton vagyunk ahhoz, hogy rendben legyünk? – emeli fel a kezét, majd az arcomhoz teszi. Rám néz beleegyezésért, én pedig nem állítom meg őt.
- Miért vagyunk mindketten ennyire őrültek? – suttogom, miközben nagyujját végighúzza az alsó ajkamon.
- Én nem vagyok. De te biztosan az vagy – mosolyodik el Harry.
- Te őrültebb vagy, mint én – mondom neki, ő pedig egyre közelebb és közelebb jön.
Bosszús vagyok rá, amiért kiabált velem, és amiért megvárakoztatott tegnap este, még akkor is, ha állítólag semmi köze nem volt hozzá, feldúlt vagyok, hogy úgy tűnik, nem tudunk kijönni egymással, de legfőképpen hiányzik Harry. Hiányzik a köztünk lévő közelség. Hiányzik, ahogy a szemei megváltoznak, amikor rám néz.
Be kell vallanom a hibáimat és a szerepet, amit ebben az egészben játszottam. Tudom, milyen makacs vagyok, és ez semmit sem segít, amikor a legrosszabbat feltételezem Harryről, amikor próbálkozik, tudom, hogy próbálkozik. Nem állok készen, hogy kapcsolatban legyek vele, de nincs okom, hogy zaklatott legyek a tegnap este miatt. Remélem legalábbis.
Nem tudom, mit gondoljak, de nem akarok most gondolkozni.
- Ne – suttogja Harry, amikor ajkai csupán centiméterekre vannak az enyémektől.
- De.
- Fogd be – nyomja ajkait az enyémeknek különösen óvatosan. Alig érintik meg az enyémeket, miközben mindkét kezét használja, hogy kezeibe vegye az arcomat.
Nyelve végigsúrolja az alsó ajkamat, én pedig nem kapok levegőt. Kinyitom a számat kissé, hogy megpróbáljak egy kis levegőhöz jutni, de úgy tűnik, nincsen, nincs semmi, csak Harry.
Meghúzom a pólóját, hogy felállítsam őt a térdeiről, de nem mozdul, miközben továbbra is lassan csókol engem. Kínzó tempója az őrületbe kerget, aztán elmozdulok az ágy szélén lévő helyemtől le, hogy találkozzak vele a padlón. Mindkét karja a derekam köré fonódik, és az enyémek is ugyanezt teszik a nyakával. Megpróbálom hátratolni őt, hogy rámászhassak, de megint nem mozdul.
- Mi a baj? – kérdezem.
- Semmi, csak nem akarok túl messzire menni
- Miért nem? – felelem, továbbra is egymáshoz értetve az ajkainkat.
- Mert sok mindenről kell beszélnünk, nem ugorhatunk az ágyba anélkül, hogy megoldanánk bármit is – mondja nekem. Mi?
- Nem az ágyban vagyunk, hanem a padlón – kétségbeesetten hangzom.
- Louis… – tol hátra ismét. Feladom. Talpra botorkálok, majd visszaülök az ágyra, Harry pedig tágra nyílt szemekkel bámul rám. – Csak a jó dolgot próbálom tenni, oké? Meg akarlak dugni, hidd el, hogy igen. Istenem, igen. De…
- Semmi gond. Ne beszéljünk erről – könyörgöm. Tudom, hogy ez valószínűleg nem a legjobb ötlet, de nem feltétlenül gondoltam, hogy együtt fogunk aludni, csak közelebb akartam lenni hozzá.
- Lou.
- Csak hagyd abba, oké? Megértem.
- Nem, nyilvánvalóan nem – feleli frusztráltan, aztán lábra áll.
- Ez soha nem fog rendbe jönni, ugye? Ez az, hogy mindig is lesz velünk. Előre-hátra, fel-le. Akarsz engem, de amikor én akarlak téged, minden, ami teszel az az, hogy ellöksz – mondom, nem megengedve magamnak, hogy sírjak.
- Nem… ez nem igaz.
- Pedig úgy tűnik. Mit akarsz tőlem? Azt akarod, hogy elhiggyem, megpróbálod bebizonyítani, hogy meg tudsz változni értem, de aztán mi lesz?
- Hogy érted?
- Mi lesz azután?
- Nem tudom… még nem jutottam el ahhoz a ponthoz. Továbbra is el akarlak vinni randizni és megnevettetni akarlak a megsirattatás helyett, azt akarom, hogy újra szeress engem – szemei elhomályosodnak, és gyorsan pislog.
- Tényleg szeretlek, mindig – biztosítom őt. – De ehhez több kell, Harry. A szerelem nem mindig igáz le mindent, ahogy a regények hitetik el veled. Olyan sok bonyodalom van, és azok legyőzik a szerelmet, amit irántad érzek – teszem hozzá.
- Tudom. A dolgok komplikáltak, de nem lesznek mindig azok. Nem tudunk kijönni a másikkal akár csak egy napra sem, kiabálunk és veszekedünk, és nem válaszolunk a másiknak, mint az öt évesek, teszünk dolgokat rosszindulatból és a rossz dolgokat mondjuk. Holtbiztos, hogy bonyolítjuk a dolgokat, amikor nem kell, hogy bonyolultak legyenek, de meg tudjuk oldani valahogy – ajánlja.
- Azt mondtad Christiannak, hogy nem akarom a munkát Seattle-ben – felelem, mire lesápad.
- Miről…
- Ne hazudj nekem. Tudom, hogy megtetted.
- Az mindezek előtt volt. Mielőtt elhagytál.
- Ez nem hozza rendbe, Harry.

Harry szemszöge
Baszki.
Baszki, baszki, baszki.
- Tudom, de… – távol akartalak tartani attól, hogy Seattle-be menj, ez minden. – Nem gondolkodtam tisztán.
- Tudod, milyen fontos nekem Seattle, erre a hátam mögött beszéltél a főnökömmel arról, hogy nem akarom az állást! – emeli fel a hangját.
Három perccel ezelőtt éppen megpróbált lefeküdni velem, most pedig ismét kiabál velem. Mindketten kibaszott őrültek vagyunk.
Nem vágok vissza, mert tudom, milyen elbaszott volt tőlem, hogy ezt megtettem. Tudtam akkor is, csak nem érdekelt.
- Tudom, hogy fontos neked! Csak kiakadtam, miután vigyáztunk Smith-re, és folyamatosan azokat a bosszantó kérdéseket tette fel arról, hogy mi összeházasodunk-e, meg minden szar.
- Ennek mi köze van bármihez is? Szándékosan megpróbáltad szabotálni a karrieremet, mielőtt egyáltalán elkezdődött volna. Támogatónak kellene lenned… – mondja nekem.
- Tudom! Sajnálom, oké? De nézd a jó oldalát ennek, ha Seattle-be mennél, nem lennénk képesek megoldani semmit – felelem.
Szemei kitágulnak, majd kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, de megállítja magát.
- Mi az? – erőltetem.
- Te komolyan megindokolod ezt?
Igen.
- Nem.
- Egyáltalán el akartad mondani nekem? Vagy meg akartad próbálni kijátszani és megnyugtatni engem, amikor szomorú vagyok, hogy nem ajánlották fel nekem a pozíciót? – kérdezi.
- Nem akartam elmondani neked – vallom be. Louis elnéz tőlem.
- Nem is gondoltam volna.
- Csak magamnak akarlak téged, oké? Tudom, hogy ez elbaszott és helytelen, de ez így van. Nem akartam, hogy Seattle-be menj, és még mindig nem akarom.
- Szóval akkor újra megtennéd? Elmondanád Christiannak, hogy ne adja nekem az állást?
El kellene mondanom neki az igazságot? Valószínűleg nem, de el kell.
- Igen. Megtenném újra – sóhajtok fel, mire Louis lehunyja a szemeit. – Most már nem számít, biztos vagyok benne, hogy betöltötték a pozíciót. Lesz más máshol – próbálom meg biztosítani őt.
- Hol? Angliában?
- Igen.
- Nem érted, ugye? – néz rám végre.
- Nem, tényleg nem. Sajnálom, hogy ezt tettem, nem kellett volna megcsinálnom, és azt kívánom, bárcsak máshogy éreznék ezzel kapcsolatban, de nem. Nem tehetek róla, legalább őszinte vagyok – próbálom megvédeni magamat. Szemei távolságtartóak, ami megöl. – Ne engedd, hogy ettől meggondold magad, kérlek? Nem akarom, hogy visszafelé haladjunk többé. Esküszöm, hogy még egyszer nem avatkozok bele semmibe, ami a munkához köthető – gyakorlatilag könyörgök. Egyáltalán miért mondaná el neki Christian? Fogadok, hogy Kimberly volt, az a pletykás kis…
- Oké – sóhajt fel Louis.
- Oké?
- Igen.
- Nagyon… megértő vagy ma – mondom neki.
Nem tudom, most miért megértőbb, mint bármikor korábban, de örülök neki. Örülök, hogy a kapcsolatunk fejlődik, végre. Ha ez két hónappal ezelőtt lett volna, egyikünk már távozott volna.
- Csak én sem akarok több lépést hátrafelé tenni, beleegyeztem, hogy megpróbálok előrefelé haladni veled, és ez az, amit tenni fogok. Nem csinálhatom tovább az előre-hátra dolgot. Már ezt elmondtam százszor, de folyamatosan ez történik.
- Mert folyamatosan harcolsz az irántam érzett szerelmeddel – mondom neki, Louis pedig gondolkozónak tűnik, mintha túlgondolná a szavaimat. – Tudod, hogy igaz – teszem hozzá.
- Tudom – sóhajt fel.

Louis szemszöge
Nem tudom, hová haladunk innen. Örülök, hogy Harry és én egy némiképp civil beszélgetést folytatunk mindennel kapcsolatban, ami történt, de nem tudom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy nem támogatna, ha Seattle-be mennék.
El akartam mondani neki, de félek, hogy ha megteszem, újra mondani fog valamit Christiannak, és őszintén, ha Harry és én tovább folytatjuk azt, hogy megpróbáljuk újraépíteni a kapcsolatunkat vagy akármi is az, amit csinálunk, az csak tovább fogja bonyolítani.
Ha igazán megpróbáljuk ezt működővé tenni, nem fog számítani, hogy itt vagyok vagy kétórányira. Jobban neveltek annál, minthogy engedjem valakinek, hogy dirigáljon a jövőmmel kapcsolatban, nem számít, mennyire mély az iránta való szerelmem.
Pontosan tudom, mi fog történni, nem fogja tudni kezelni a temperamentumát és kiviharzik innen, hogy megkeresse Christiant vagy Zaynt. Leginkább Zaynt.
- Ha azt tettetem, hogy az elmúlt huszonnégy óra nem történt meg, megígérsz nekem valamit? – kérdezem Harrytől.
- Bármit – válaszol gyorsan.
- Ne bántsd őt.
- Zaynt? – kérdezi, emeli fel kissé a hangját.
- Igen, Zaynt – tisztázom.
- Nem, baszki, nem. Ezt nem ígérem meg.
- Azt mondtad… – kezdem el.
- Nem, ne is kezdd el ezt a szart. Ő okoz köztünk egy csomó szarságot, nem fogok hátradőlni és megengedni neki. Kurvára nem – járkál előre-hátra.
- Nincs semmi bizonyítékod, hogy ezt ő tette, Harry, és az, hogy verekedsz vele, nem fog megoldani semmit. Csak hagyd, hogy beszéljek vele és…
- Nem, Louis! Már megmondtam neked, hogy nem akarlak a közelében tudni téged. Nem fogom még egyszer elmondani neked – morogja.
- Nem mondhatod meg nekem, hogy kivel beszélhetek, Harry.
- Milyen több bizonyítékra van szükséged? Az nem volt elég, hogy itt ültél órákon át rám várva, amikor nem is tudtam, hogy vársz?
- Az nem ő volt! Nem tenné meg ezt – legalábbis nem gondolom, hogy megtenné. Miért tenné? Így is-úgyis meg fogom kérdezi tőle, csak egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt csinálná velem.
- Szó szerint te vagy a legnaivabb ember, akivel valaha is találkoztam, és ez tényleg kurvára dühítő.
- Abbahagyhatnánk a veszekedést, kérlek? – ülök vissza az ágyra, fejemet pedig a kezeimbe temetem.
- Egyezz bele abba, hogy távol maradsz tőle.
- Egyezz bele, hogy nem verekszel vele megint – szólok vissza.
- Távol fogsz maradni tőle, ha nem verekedek vele? – nem akarok beleegyezni, de azt sem akarom, hogy verekedjen vele Harry. Ettől az egésztől megfájdul a fejem.
- Igen.
- Amikor azt mondom, maradj távol tőle, úgy értem, hogy egyáltalán semmi kontaktus vele. Nincs üzenet, nincs az, hogy odamész a tudományos épületbe, semmi – feleli.
- Honnan tudtad, hogy odamentem? – kérdezem tőle. Meglátott? A szívem elkezd gyorsabban verni annak a gondolatára, hogy Harry meglátott Zaynt és engem a világító virágokkal teli üvegházban.
- Niall elmondta, hogy látott téged bemenni oda.
- Ó.
- Van bármi más, amit el kell mondanod nekem, amíg a Zayn témánál vagyunk, mert amint ennek a beszélgetésnek vége, nem akarok még egy szót hallani róla – feleli Harry.
- Nem – hazudom.
- Biztos vagy benne? – kérdezi ismét.
Nem akarom elmondani neki, de muszáj. Nem várhatok őszinteséget tőle, amikor én nem viszonozom ezt.
- Megcsókoltam őt – suttogom, remélve, hogy nem hallott meg engem, de amikor leveri a könyveket az asztalról, tudom, hogy hallott.

Chapter 186

Sziasztok! :)
Be kell vallanom, majdnem kiment a fejemből megint, hogy kedd van és részt kell hoznom, de szerencsére most időben eszembe jutott :D Szerintem egész jó fejezet lett, folytatódik a Louis-Zayn beszélgetés, jön Harry szemszöge... kíváncsi vagyok, mit gondoltok. Az utolsó mondat amúgy nekem nagy kedvencem lett ebből a részből :D És van egy gondolat, ami nagyon kikívánkozik már belőlem, ezt most meg is osztom veletek, kíváncsi vagyok, más is hasonlóan gondolja-e. Szóval van a részben egy mondat Louis-tól, amivel Zaynt védi, hogy nem beszéli tele a fejét. Szerintem meg rohadtul igen. Louis mondott és/vagy gondolt valamikor korábban még valami olyasmit, hogy mikor eldönt valamit és beszél Zaynnel, mindig összezavarodik utána. Hát pontosan erről van szó! Nem hiszem el, hogy nem látja, már kiakaszt ezzel (persze kívülről nézve ezt mindig könnyebb észrevenni, de már nagyon idegesít). Kicsit most inkább Harry oldalán állok, mert (ahogy kommentekben is írtam korábban) nekem is olyan érzésem van Zaynnel kapcsolatban, hogy valami nincs rendben vele. Kíváncsian várom, mi lesz majd a legvégén. Köszönöm, ha elolvastátok, ezt most kivételesen nem tudtam már magamban tartani :D Pénteken találkozunk!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 186

- Miről akartál beszélni? – kérdezi Zayn, ahogy csendben ülök.
Sztriptízesek? És Harry? Ez nem tűnik olyannak, amit megtenne, főleg a randink után, de miért mondaná ezt Zayn, ha nem lenne igaz?
- Nos… azon gondolkoztam, hogy mióta ismered Rebeccát – felelem, ő pedig összezavarodottnak néz ki.
- Mi?
- Mióta ismered Rebeccát? – kérdezem újra.
- Körülbelül egy hónapja, vagy annál kevesebb. Nem régóta. Miért? – ül le a kanapén hátradőlve, lábait pedig a dohányzóasztalon pihenteti.
- Nos… ez lehet, hogy furcsán hangzik, de szerintem megcsal téged.
Zayn szemöldökeit összeráncolja, majd leveszi lábait az asztalról, így úgy helyezkedhet, hogy szemben legyen velem a kanapé ellenkező oldalán.
- Miért gondolod ezt? – kérdezi, az arcáról minden érzelem eltűnt.
- Mert az anyám találkozott vele a balesetem napján, aztán megint látta őt egy vacsorán Natalie-val, az ex-barátnőmmel. Járnak, azt hiszem. Ó, és mindketten Kaliforniában voltak ugyanakkor… és mindketten középiskolába járnak… és szerintem…
- Louis… nézd, tudom, hogy nem kedveled őt meg minden, de szerintem az, hogy az ex-barátnőddel jár, egy kicsit erőltetett, tudod? Úgy értem, több órányira lakik innen, ugye? – szól közbe Zayn. Ó, Istenem, fogadok, hogy egy őrült, féltékeny fiúnak tűnök, aki mindezt kitalálja.
- Igen, de nemrég költözött ide, igaz? Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de anyám azt mondta, hogy pontosan úgy nézett ki, mint a lány, akivel a plázában találkozott, aki pedig a te barátnőd volt – magyarázom.
- Nem tudom… Úgy értem, lehet… de nem tudom, nem tűnik annak a típusnak – feleli Zayn, aztán felborzolja a haját.
- Annak a típusnak? Néha az emberek tesznek olyan dolgokat, amiket nem kellene, ettől nem lesznek… – kezdem el megvédeni magamat.
- Hé… hé, nem rólad beszéltem. Úgy értem, ha bármi van, én rosszabb vagyok nála, mert itt vagyok veled.
- Igen, de mi nem csinálunk semmit.
Nem vagyok jobb Rebeccánál, az biztos. Évekig jártam Natalie-val, aztán dobtam őt, mint az aprópénzt Harryért, és megcsókoltam Zaynt, míg Rebecca nem volt a városban. Egyikünk sem ártatlan ebben a főiskolai kiadású nappali szappanoperában.
- Igen, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek érzéseim feléd, és megcsókoltalak, ez éppen olyan rossz, nem? – kérdezi. Tényleg az. Amikor nem válaszolok, folytatja. – Fel kellene hívnom őt, és megkérdezni, mi folyik itt – sóhajt fel.
- Most? – vinnyogom.
- Igen, úgy értem, tudni akarom, hogy találkozgat-e más valakivel.
- Igen… azt hiszem, igazad van.
A falra bámulok azon gondolkozva, amit Zayn mondott arról, hogy „nem az a típus”. Ironikus, hogy valaki olyan, mint én, nem tűnik annak a típusnak, aki megcsalná a régóta meglévő barátnőjét, de megtettem, és a Sors iróniája, hogy Harry, aki „annak a típusnak” tűnik, valójában sokkal jobb a hűségben, mint én. Haragból megcsókoltam egy random srácot közvetlenül előtte.
Utálom ezt a helyet és azt a fajta embert, akivé váltam, mióta idejöttem. Seattle az én esélyem, hogy újra kezdjem, nincsenek diákszövetségi bulik, nincsenek rossz emlékek. Nincs Harry.
- Nem vette fel – szólal meg Zayn, majd leteszi telefonját az asztalra.
- Jól vagy? – kérdezem tőle.
- Igen, jól vagyok. Úgy értem, le vagyok törve, de rendben leszek – von vállat.
- Szóval hiszel nekem?
- Igen, persze, hogy hiszek neked, bevallom, először egy kicsit meglepődtem, de már voltak jelek, amikre nem nagyon figyeltem, de most már mindennek több értelme van.
- Sajnálom, hogy ezt tette. Te és Natalie is mindketten valaki jobbat érdemeltek. Tudod ezt, ugye?
- Te tudod ezt? Magaddal kapcsolatban? – provokál.
- Seattle-be költözöm – mondom neki, hogy témát váltsak.
- Igen?
- Igen, a Seattle-i kampuszra megyek át és a Vance új irodájában fogok dolgozni – kezdem el felfogni.
- Wow, ez tényleg nagyszerű! – feleli egy nagy mosollyal, ami azonnal világosabbá teszi a hangulatot.
- Köszönöm! Nagyon izgatott vagyok, ideges, mint a fene, de izgatott – mosolyodom el.
- Mikor mész?
- Hamarosan… két hét múlva.
- Woah, az nagyon korán van – mondja.
- Őszintén készen állok, hogy elmenjek innen. Környezetváltozásra van szükségem és egy új kezdetre.
- Nem hibáztatlak, és tudom, hogy mindig is oda akartál menni. Tényleg örülök neked – ragyogja Zayn.
- Köszönöm, ez sokat jelent nekem – mondom neki. Ő újra mosolyog, majd elnéz, mikor tekintetünk találkozik. – Történt még valami más a bulin? – kérdezem, ismét témát váltva. Nem tudom kiverni a fejemből a sztriptízeseket. Hogy hagyhatott engem faképnél Harry ezekért?
- Nem igazán, csak egy tipikus buli volt. Beszéltél már Harryvel? – kérdezi, szemei a doboz szódájára fókuszál, ahogy ujja előre-hátra nyomja a fülét.
- Nem, én… – nem akarom bevallani, hogy faképnél hagyott.
- Mit akartál mondani? – kérdezi Zayn.
- Azt mondta, hogy átjön, de nem bukkant fel.
- Az gáz.
- Tudom, és tudod, mi a legrosszabb? Hogy nagyon jól éreztük magunkat a randinkon, és azt gondoltam, most már tényleg engem kezdett el előtérbe helyezni.
Zayn szemei tele vannak szimpátiával, amikor ránézek.
- Aztán inkább választja a bulit, mint hogy veled találkozzon – teszi hozzá.
- Igen… – tényleg nem tudom, mi mást mondhatnék.
- Szerintem ez igazán megmutatja, milyen fajta ember ő, és hogy nem fog megváltozni. Tudod?
- Tudom. Csak tényleg azt kívánom, bárcsak beszélt volna velem erről vagy elmondta volna, hogy csak nem akar átjönni ahelyett, hogy ott ülök órákig rá várva – kezd el könnyezni a szemem, de egyszerűen elpislogom a könnyeket.
- Nem hiszem, hogy beszélned kellene vele erről, ha úgy gondolná, hogy megéred az idejét, felbukkant volna, és nem várakoztatott volna.
- Tudom, hogy igazad van, de ez a fő probléma a mi kapcsolatunkban. Nem beszélünk dolgokról, mindketten következtetésekbe ugrunk, amik kiabáláshoz vezetnek, meg ahhoz, hogy az egyikünk elmegy – védekezem.
Tudom, hogy Zayn csak segíteni próbál, de tényleg azt akarom, hogy Harry megmagyarázza nekem, az arcomba, miért volt fontosabb az, hogy sztriptízesekkel lógjon együtt, mint én.
- Azt hittem, nem vagytok már kapcsolatban?
- De igen… vagyis nem, de… azt sem tudom egyáltalán, hogyan magyarázzam el – mentálisan kimerült vagyok, Zayn pedig még jobban összezavar.
- Ez a te döntésed, csak bárcsak ne pazarolnál rá több időt – sóhajt fel, majd felkel a kanapéról.
- Tudom – suttogom, aztán leellenőrzöm a telefonomat, hogy van-e üzenetem Harrytől. Nincsen.
- Szomjas vagy? – kérdezi Zayn tőlem a konyhából, majd hallom, ahogy az üres doboza a kukában landol.

Harry szemszöge
Ez a lakás annyira átkozottul üres.
Utálok itt ülni Louis nélkül, hiányzik, hogy a lábát az ölemben pihentesse, miközben tanul, én pedig észrevétlen pillantásokat vetek rá, míg az tettetem, hogy dolgozom. Hiányzik, ahogy kellemetlenül megböki a karomat a tollával, amíg el nem kapom tőle és emelem a feje fölé, annyira bosszúsan viselkedik ilyenkor, de tudom, hogy csak idegesített, hogy rá figyeljek. Ahogy az ölembe mászott, hogy visszavegye a tárgyat, ami mindig ugyanahhoz a dologhoz vezetett minden alkalommal, ami nyilvánvalóan egy jó dolog volt nekem.
- Baszki – mondom magamnak, aztán leteszem az iratgyűjtőmet. Szart se csináltam ma, vagy tegnap, vagy igazából az elmúlt két hétben.
Még mindig mérges vagyok, hogy nem válaszolt nekem tegnap este, de mindennél jobban csak látni akarom őt, elég biztos vagyok benne, hogy az apám házában lesz, szóval csak oda kellene mennem és beszélnem vele. Ha felhívom őt, lehet, hogy nem veszi fel, az pedig még jobban fel fog dühíteni, úgyhogy csak oda fogok menni.
Tudom, hogy teret kellene adnom neki, de tényleg… bassza meg a tér. Ez nekem nem működik, és remélem, hogy neki sem.
Mire apám házához érek, majdnem hét óra, Louis autója pedig nincs itt. Mi a fasz. Valószínűleg boltban vagy könyvtárban van Liammel vagy valami szarság. Tévesnek bizonyulok, amikor Liam a kanapén ül egy tankönyvvel az ölében. Nagyszerű.
- Hol van Louis? – kérdezem tőle, amint belépek a nappaliba. Majdnem leülök mellé, de úgy döntök, hogy állok. Baszottul furcsa lenne, ha csak leülnék vele.
- Nem tudom, ma még nem láttam őt – válaszolja, alig felnézve a tanulnivalójából.
- Beszéltél vele? – kérdezem.
- Nem.
- Miért nem?
- Miért beszélnék? Nem mindenki követi őt titokban – feleli egy mosollyal.
- Menj a picsába – fújtatom.
- Tényleg nem tudom, hogy hol van – mondja nekem Liam.
- Nos, itt várok akkor… azt hiszem – a konyhába sétálok, majd helyet foglalok a pultnál.
Csak mert valamennyire kedvelem őt egy kicsit jobban most már, nem jelenti azt, hogy ott fogok ülni és rábámulni, amíg az órai feladatát csinálja.
Van egy foltnyi csoki torta egy tányéron előttem, amin a gyertyák „negyvenegyet” mutatnak. Ez a dolog valakinek a szülinapi tortája akar lenni?
- Kié ez a szar torta itt? – kiáltom. Nem tudom kivenni a nevet, mármint ha az akart lenni a fehér cukormáz.
- A tiéd – válaszolja Karen. Nem is láttam őt idebent, biztosan a másik oldalon jött be.
- Az enyém? Negyvenegy van rajta.
- Csak olyan gyertyáim voltak, Louis pedig viccesnek találta őket – mondja nekem. Van valami a hangja mögött, ami furcsa. Mérges vagy valami?
- Louis? Össze vagyok zavarodva.
- Ő csinálta azt a „szar” tortát neked tegnap este, míg rád várt, hogy ideérj – mostohaanyám figyelmét ismét a csirkéhez fordítja, amit szeletel.
- Nem jöttem ide.
- Tudom, hogy nem, de Louis számított rád.
A förtelmes tortára bámulok, és egy totális seggfejnek érzem magam. Miért csinálta volna nekem a tortát anélkül, hogy egyáltalán megkérdezte volna tőlem, hogy átjövök-e? Soha nem fogom megérteni ezt a fiút. Minél tovább bámulok a tortára, amit csinált, annál bájosabbá válik. Bevallom, nem szép a szemnek, de talán az volt tegnap, mielőtt egész éjszaka itt állt.
El tudom képzelni őt, ahogy nevet magának, miközben belenyomta a rossz gyertyákat a torta tetejébe. El tudom képzelni őt, ahogy lenyalja a tésztát a kanálról és felhúzza az orrát, miközben leírta a nevemet.
Egy kibaszott tortát csinált nekem, én meg elmentem arra a bulira.
- Hol van most? – kérdezem Karentől.
- Fogalmam sincs, nem vagyok biztos benne, hogy itt lesz vacsorára.
- Maradhatok? Vacsorára? – kérdezem.
- Persze, hogy maradhatsz, nem kell megkérdezned – fordul meg egy mosollyal. Mosolya egy igaz tanúsága a jelleméhez, biztosan azt gondolja, hogy egy seggfej vagyok, de akkor is mosolyog és örömmel fogadja, hogy maradok vacsorára.
Mire leülünk vacsorázni, kibaszottul megőrülök. Fészkelődöm a helyemen, pár másodpercenként nézek ki az ablakon, azon vagyok, hogy ezerszer felhívjam őt, amíg fel nem veszi, kibaszott őrület.
Apám Liammel beszélget a közelgő baseball szezonról, én pedig tényleg azt kívánom, hogy bárcsak mindketten befognák a szájukat.
Hol a fenében van Louis?
Előveszem a telefonomat, hogy végre írjak neki, ahogy hallom kinyitódni a bejárati ajtót. Mielőtt rájönnék, máris talpon vagyok, és mindenki felnéz rám.
- Mi van? – csattanok fel, aztán a nappaliba indulok.
Megkönnyebbülés áraszt el, amikor Louis gyakorlatilag bebotladozik könyvekkel és egy valamivel, ami úgy néz ki, mint egy kartonnal a kezeiben. Amint meglát engem, a tárgyak elkezdenek leesni a földre. Odasietek, hogy segítsek neki felvenni őket.
- Köszi – veszi el a könyveket a kezemből, majd a lépcső felé sétál.
- Hová mész? – kérdezem tőle.
- Hogy eltegyem a dolgaimat – fordul meg, hogy válaszoljon, de aztán vissza is fordul.
Normális esetben elkezdenék veszekedni rá, de remélem, hogy rájövök, mi a baj vele veszekedés nélkül, most az egyszer.
- Fogsz vacsorázni? – szólítom meg.
- Igen – feleli egyszerűen anélkül, hogy megfordulna.
Megharapom a nyelvemet, majd visszaindulok az étkezőbe.
- Egy perc és itt lesz – mondom, és esküszöm, hogy meglátom Karent mosolyogni, de eltűnik, amikor ránézek.
A percek óráknak érződnek, mielőtt Louis végre helyet foglal mellettem az asztalnál. Remélhetőleg az, hogy mellettem ül, egy jó jel. Nem hiszem, hogy az, mivel még egyszer sem szólt hozzám, és alig eszik a tányérján lévő ételből.
- Minden papírmunkát rendbe tettem a NYU-hoz, még mindig nem tudom elhinni – szólal meg Liam, az anyja pedig büszkeséggel mosolyodik el.
- Nem kapsz ezért kedvezményt – próbál meg apám viccelni, de csak a felesége nevet ténylegesen. Louis és Liam amilyen udvariasan hízelgőek mindketten, mosolyognak és megpróbálnak egy hamis nevetést hallatni, de én jobban tudom.
Amint apám ismét a sportokhoz tereli a beszélgetést, meglátom az alkalmamat, hogy beszéljek Louis-val.
- Láttam azt a tortát… Nem tudtam… – kezdem el suttogni.
- Ne. Ne most, kérlek – ráncolja a homlokát, aztán a szobában lévő többi ember felé int.
- Vacsora után? – kérdezem, mire bólint.
Ez az őrületbe kerget, miközben Louis csipeget az ételéből, tényleg csak bele akarom dugni a krumplival teli villáját a szájába. Ez az, amiért problémáink vannak, mert arról álmodozom, hogy megtömöm őt.
- Nagyon jó volt, édesem – dicséri meg apám Karent, aki elkezdi leszedni az asztalt.
- Beszélhetnénk, kérlek? – meglep azzal Louis, hogy megkérdezi, amikor feláll.
- Igen, persze – követem őt az emeletre, majd be a szobába, amelyben mostanában ő van.
Nem tudom megmondani, hogy kiabálni fog-e velem vagy sírni, amikor becsukja az ajtót mögöttem.
- Láttam a tortát… – úgy döntök, hogy én szólalok meg először.
- Igen? – majdnem érdektelennek hangzik, aztán helyet foglal az ágy szélén.
- Igen… kedves… volt tőled.
- Ja…
- Sajnálom, hogy elmentem a buliba ahelyett, hogy megkérdeztem volna, velem töltenéd-e az idődet.
Louis néhány másodpercre lehunyja szemeit, majd vesz egy nagy levegőt, mielőtt újra kinyitja őket.
- Oké – feleli monoton hangon.
Ahogy kibámul az ablakon érzelmek nélkül az arcán, kiráz a hideg. Úgy néz ki, mintha valaki kiszívta volna belőle az életet… valaki meg is tette. Én.
- Tényleg nagyon sajnálom. Nem gondoltam, hogy látni akartál engem, azt mondtad, hogy elfoglalt vagy.
- Hogy hihetted ezt? Vártam rád, miközben a „Fél óra múlva ott leszek” két órává vált – még mindig olyan érzelemmentesen hangzik, a tarkómon lévő haj pedig feláll ettől.
- Mi?
- Azt mondtad, hogy itt leszel és nem voltál. Ilyen egyszerű – tényleg azt kívánom, hogy bárcsak kiabálna velem.
- Nem mondtam, hogy itt leszek. Megkérdeztem, hogy akarsz-e jönni a buliba, aztán még írtam és fel is hívtalak tegnap este, de egyikre se válaszoltál.
- Biztosan nagyon részeg lehettél – feleli lassan, én pedig megmozdulok, hogy elé álljak. Habár előtte állok, nem néz fel rám. A semmibe bámul, ami nagyon zavaró. Hozzászoktam a tüzéhez, a makacsságához, a könnyeihez… de ehhez nem.
- Hogy érted? Felhívtalak…
- Igen, éjfélkor.
- Tudom, hogy nem vagyok olyan okos, mint te, de most tényleg kurvára össze vagyok zavarodva – mondom neki.
- Miért gondoltad meg magad? Mi késztetett arra, hogy ne gyere? – kérdezi.
- Nem tudtam, hogy itt kellett volna lennem. Írtam neked, hogy szia, de soha nem válaszoltál.
- De, válaszoltam, ahogy te is. Azt mondtad, hogy nem érezted ott jól magad, és megkérdezted, hogy átjöhetsz-e.
- Nem… nem tettem.
Louis részeg volt?
- De igen, megtetted – nyújtja ki a telefonját a levegőbe, én pedig elveszem tőle.
*Béna. Átmehetek?*
*Igen, mennyi ideig tart, míg ideérsz?*
*Harminc perc.*
Mi a fasz?
- Én nem küldtem ezeket, az nem én voltam – próbálom újra lejátszani az estét. Ő nem mond semmit, csak a körmét piszkálja. – Louis, ha egy másodpercre is gondoltam volna, hogy rám vársz, itt lettem volna.
- Őszintén azt mondod, hogy nem te írtál nekem, amikor az előbb mutattam meg a bizonyítékot, hogy igen? – majdnem felnevet. Muszáj, hogy kiabáljon rám, legalább, amikor kiabál, tudom, hogy érdekli.
- Nem ezt mondtam az előbb? – felelem nyers hangon. Ő csendben marad.
- Akkor ki volt?
- Nem tudom… baszki, nem tudom ki… Zayn! Kibaszottul ő volt, Zayn volt – az a faszfej adta nekem oda a telefonomat a kanapéról, biztosan ő írt Louis-nak úgy csinálva, mintha én lennék, így Louis várhatott rám.
- Zayn? Tényleg Zaynt próbálod meg hibáztatni ezért?
- Igen! Pontosan ez az, amit csinálok. Pontosan utánam ült le a kanapéra, aztán odaadta nekem a telefonomat. Tudom, hogy ő volt, Louis – mondom neki. Szemeiben zavarodottság villan fel, és egy másodpercre tudom, hogy hisz nekem, de megrázza a fejét.
- Nem tudom… – úgy tűnik, magához beszél.
- Nem mondanám azt neked, hogy átjövök, aztán meg nem jelenek meg, Lou. Keményen próbálkozom, olyan rohadtul keményen, hogy megmutassam neked, meg tudok változni. Nem hagynálak így faképnél, többé nem. Az a buli amúgy is annyira kurvára unalmas volt, és nyomorultul éreztem magam nélküled…
- Igen? – emeli fel a hangját, majd feláll az ágyról. Tessék. – Nyomorultul érezted magad, miközben a sztriptízesek ott voltak? – kiabálja. Baszki.
- Igen! Nem is maradtam ott, miután megérkeztek! Várj… honnan tudsz a sztriptízesekről?
- Számít az? – provokál.
- Igen! Számít, ő volt, ugye? Zayn volt! Telebeszéli a fejedet ezzel a sok baromsággal, hogy azoktól nekem támadj! – kiáltom vissza.
Kurvára tudtam, hogy Zayn tervezett valamit, csak nem tudtam, hogy ennyire lesüllyed. Írt Louis-nak a telefonomról, tényleg ilyen kibaszott hülye?
- Nem beszéli tele a fejemet! – védi meg Zaynt Louis. Ó, a faszomat.
- Akkor oké, hívjuk fel a te drága, kibaszott Zaynedet, és kérdezzük meg – újra elveszem a telefonját, majd megnyomom Zayn nevét.
A ténytől, hogy Zayn a kedvenceiben van benne, az istenverte falhoz akarom vágni a telefonját.
- Ne hívd őt fel – morog rám Louis, de figyelmen kívül hagyom.
Zayn nem veszi fel. Kurvára persze.
- Mi mást mondott még neked? – kibaszottul füstölgök.
- Semmit – hazudja.
- Szörnyen hazudsz. Mi mást mondott még neked?
Haragos pillantást vet rám karba tett kezekkel, én pedig várok a válaszára.
- Mi? – erőltetem.
- Hogy Jace-szel lógtál akkor este, amikor a házában voltam.
Haragom kezd teljesen legyőzni.
- Tudni akarod, ki lóg Jace-szel, Lou? Kibaszott Zayn, ő. Folyton együtt lógnak. Odamentem Jace-hez, hogy ti kettőtökről kérdezzek, mivel hirtelen össze akarsz állni Zaynnel.
- Összeállni vele? Nem álltam össze senkivel! Ott maradtam akkor párszor, mert kedvelem a társaságát, és mindig kedves velem! Nem úgy, mint te! – tesz egy lépést felém.
Azt akartam, hogy kiabáljon velem, most pedig nem hagyja abba, de ez sokkal jobb, minthogy ott ül, mintha le se szarna.
- Zayn nem olyan édes, mint ahogy azt te gondolod, Louis! Hogyhogy nem látod ezt? Beveteti veled ezt a sok baromságot, hogy közelebb kerüljön hozzád. Meg akar dugni téged, ez minden. Ne áltasd magad és gondold azt, hogy… – megállítom magamat. Azt nem gondoltam komolyan, vagyis a Zaynről szóló részt igen, de a többit nem. – Nem gondoltam komolyan az utolsó részt – próbálom visszaszerezni a dühöt benne a szomorúság helyett.
- Persze, hogy nem – forgatja a szemét.
Nem tudom elhinni, hogy Zayn miatt veszekedünk. Ez olyan baromság, megmondtam Louis-nak, hogy maradjon távol Zayntől, de amilyen makacs srác, szarra se hallgat, amit mondok neki. Legalább azt mondta, hogy nem állt össze Zaynnel, amikor ott maradt nála akkor párszor… párszor?
- Hányszor maradtál Zayn házában? – kérdezem Louis-tól, imádkozva, hogy rosszul hallottam őt.
- Már tudod ezt – kezd egyre mérgesebb lenni, ahogy a másodpercek telnek, és én is.
- Megpróbálhatnánk azt, hogy nyugodtan beszéljünk erről, mert ennyire kurvára közel vagyok ahhoz, hogy megőrüljek, és az egyikünknek sem lesz jó – szorítom össze az ujjaimat, hogy bebizonyítsam az igazamat.
- Én megpróbáltam, te meg…
- Befognád két másodpercre és meghallgatnál?! – kiáltom, aztán ujjaimmal beletúrok a hajamba.
Louis pontosan az ellenkezőjét teszi annak, amit gondoltam, hogy tenni fog, amikor átsétál, leül az ágyra és befogja a rohadt száját.

Chapter 185

Sziasztok! :)

Először is annyira sajnálom, hogy tegnap nem jelentkeztem, de őszintén megmondom, teljesen elfelejtettem, összekavarodtam a héten a napokkal. Szerdától máig dolgoztam hajnaltól délelőttig, délután aludtam, este pihenés és megint alvás, és totálisan kiment a fejemből, bocsánat! De most már itt van végre. Vannak benne események, az biztos, kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek, főleg a végével kapcsolatban. Az eleje-közepe felé zárójelbe írtam, hogy hell-Harry, mivel ugye Louis Harry nevét írta a tortára és az másnapig állt, így elmosódtak a betűk és a pokol szóra hasonlítottak inkább, ami ugye a hell, csak angolul jobban hasonlítanak, mint magyarul. Ha odaértek, biztos megértitek rögtön. Ó, és az előzőnél sokan Zaynre gondoltatok, hogy ő írta az SMS-t, csak annyit mondhatok most is, mint a kommentekben, hogy idővel ki fog derülni ;) Kedden találkozunk, remélem, nem felejtem el újra :D

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 185

 
Harry szemszöge
- Ez hülyeség, mi nyertünk! – nyafogja Steph, Tristan pedig idegesítően egyetért vörös hajú barátnőjével.
- Elég biztos vagyok benne, hogy mi nyertünk, Niall alig bír felállni – mutatok Niallre, aki a sörpong asztalra dől.
- Nos, ha ittál volna, nem nekem kellett volna meginni mindezt – szavai összefolynak, és nem tehetek róla, felnevetek a kárán.
- Kiütötte azt az utolsó labdát az útból – nyafog Steph, mire Tristan megcsókolja az arcát, hogy megmosolyogtassa őt.
Ha Louis itt lenne, én is arcon csókolnám őt. Gondolom, elfoglalt, mivel még nem írt vissza nekem. Azt hittem, hogy kitalálta, mert nem szeretett volna idejönni, de gondolom, tévedtem. Legalább Zayn itt van, így tudom, hogy Louis nem vele van, és nem akarom ráerőltetni magamat Louis-ra azzal, hogy írok neki megint, utálom ezt a tér szarságot.

Louis szemszöge
Két órával később a tortát a pulton hagyom, majd felindulok az emeletre, hogy visszaöltözzek a pizsamámba. Ez történik minden egyes alkalommal, amikor megengedem magamnak, hogy még egy esélyt adjak Harrynek, üt arcon a valóság. Tényleg azt hittem, hogy eljön, annyira hülye vagyok. A földszinten sütöttem neki tortát… Istenem, idióta vagyok.
Megfogom a fülhallgatómat, mielőtt megengedem magamnak, hogy ismét sírjak. A zene beáramlik a fülembe, miközben visszafekszem az ágyra, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne legyek túl kemény magammal. Harry annyira máshogy viselkedett ma este, többnyire jó értelemben, de tényleg hiányoznak a perverz és goromba megjegyzései, amikről mindig azt tettettem, hogy utálom őket, de titokban imádom.
Örülök, hogy Liam nem kopogott az ajtómon, amikor hallottam őt bejönni, még mindig reménykedtem egy kicsit, és még nevetségesebben néztem volna ki, nem mintha ezt valaha is elmondaná nekem persze.
Átnyúlok és lekapcsolom az éjjelin lévő lámpát, aztán kissé lejjebb veszem a zenét. Ha ez egy hónappal ezelőtt lett volna. Ha ez egy hónappal ezelőtt lett volna, beugrottam volna az autómba és elmentem volna ahhoz a hülye házhoz, hogy megkérdezzem tőle, mi a fenéért hagyott faképnél, de ez most van, és most egyszerűen nincs meg bennem az, hogy harcoljak érte. Többé nem.
A fülemben szóló telefonom csengőhangjára ébredek fel, amitől majdnem felsikítok, amikor az idegesítő pityegés áthallatszik a fülhallgatón. Harry az, és már majdnem éjfél van. Ne vedd fel, Louis. Szó szerint kényszerítenem kell magamat, hogy elutasítsam a hívását és kikapcsoljam a telefonomat. Átnyúlok, hogy beállítsam az éjjelin lévő ébresztő órát, majd lehunyom a szemeimet.
Persze, hogy részeg és felhív most, éjfélkor, miután felültetett. Tudhattam volna.

Harry szemszöge
Louis nem fogadja a hívásaimat, ami feldühít. Még tizenöt percig a rohadt szülinapom van, és nem veszi fel a telefont?
Igen, valószínűleg korábban fel kellett volna hívnom, de akkor is. Még az órákkal ezelőtti üzenetemre sem válaszolt. Azt hitem, jól éreztük magunkat tegnap, még be is hívott magával, hogy segítsen nekem az elalvásban. Belehaltam abba, hogy nemet mondjak, de tudtam, mi történt volna, ha felmentem volna oda. Túl messzire vittem volna a dolgokat, és engednem kell, hogy ő legyen az, aki megteszi az első lépést. Nem szabad kihasználnom őt most, még akkor is, ha kibaszottul nagyon akarom.
- Szerintem megyek nemsokára – mondom Tessának, mire kibontja magát a sötét bőrű barnától, akit nyilvánvalóan megkedvelt.
- Ne, nem mehetsz még el, nem amíg… itt vannak! – kiált fel.
Megfordulok, és két lányt látok meg, akik ballonkabátban jönnek felénk. Kurvára kizárt. A zsúfolt nappali tapsoló és ujjongó hangokkal telik meg.
- Nem csinálom ezt a sztriptízes dolgot – mondom neki.
- Ó, ne már! Honnan tudod egyáltalán, hogy sztriptíztáncosnők? – nevet fel.
- Kurvára ballonkabát és magas sarkú van rajtuk! – ez annyira kibaszottul hülyeség.
- Ne már, ember, Louis-t nem fogja érdekelni! – teszi hozzá Tessa.
- Nem ez a lényeg – morgom. De igen, ez. Nem az egyetlen, de a legnagyobb.
- Ő a szülinapos? – szólal meg az egyik lány. Élénkpiros rúzsától máris fáj a fejem.
- Nem, nem, nem. Nem én vagyok – hazudom, aztán az ajtó felé sétálok.
- Ne már, Harry! – szólít meg pár hang.
Isten ments, nem fordulok meg. Louis meg fog őrülni, ha arra gondol, hogy sztriptízesek közelében voltam. Gyakorlatilag már most hallom őt kiabálni velem emiatt.
Bárcsak felvette volna a telefont, amikor felhívtam. Még egyszer megpróbálom őt felhívni, miközben Niall megpróbál felhívni a másik vonalamon. Nem megyek vissza oda, nincs az az Isten. Eljöttem és részt vettem a szülinapi ünneplésben elég hosszú ideig.
Fogadok, hogy Louis mérges rám most, amiért nem hívtam fel előbb, de nem tudom, mikor kellene és mikor nem. Nem akarom erőltetni neki, de túl sok teret sem akarok neki adni. Egy bonyolult vonalon sétálok, és kurvára nincs egyensúlyom.
Még egyszer leellenőrzöm a telefonomat, és a „szia”, amit küldtem neki, az utolsó elküldött vagy fogadott üzenet. Úgy néz ki, ismét én és a magányos szar lakás leszünk. Kibaszott boldog szülinapot nekem.

Louis szemszöge
Furcsa ébresztőre ébredek fel, és beletelik néhány másodpercbe, hogy eszembe jusson, kikapcsoltam a telefonomat tegnap este, mert Harry felhívott éjfélkor, miután a konyhapultnál ültem, minden egyes eltelt perccel meghalt egy kicsit az izgatottságom, csak azért, hogy aztán ne bukkanjon fel itt.
Megmosom az arcomat, majd felkészülök a hosszú autóútra a Vance-hoz, ez egy dolog, ami nagyon hiányzik a lakással kapcsolatban, hogy rövidebb az út. És Harry. És a könyvespolc, ami elfedi a falat. És a kicsi, de tökéletes konyha. És az a lámpa. És Harry.
Amikor lesétálok a földszintre, Karen az egyetlen a konyhában. Szemeim rögtön megtalálják a tortát, amin a negyvenegyes számot mutató gyertyák vannak, és a hülye irkálás, amit még korábban el lehetett olvasni, hogy Harry, de most már megváltozott attól, hogy egész éjszaka állt, és úgy néz ki, mintha azt írná, pokol (hell; Harry-hell), talán az is.
- Nem tudott eljönni – mondom Karennek anélkül, hogy találkozna a tekintetünk.
- Igen… gondoltam, hogy nem tudott – ajándékoz meg egy együttérző mosollyal, aztán megtöröli a poharát a kötényében.
Karen a tökéletes háziasszony, mindig főz vagy takarít valamit, de ami ennél is fontosabb, hogy annyira kedves, szereti a férjét és a családját, még a goromba mostohafiát is, nagyon.
- Semmi gond – vonom meg a vállam, majd megtöltöm a bögrémet kávéval.
- Tudod, nem mindig kell rendben lenned, édesem.
- Tudom. De könnyebb rendben lenni – mondom neki, mire bólint.
- Nem kell, hogy mindig könnyű legyen – feleli, én pedig majdnem felnevetek annak az iróniáján, hogy azokat a szavakat használja, amiket Harry mindig ellenem vetett be. – Egyébként azon gondolkozunk, hogy jövő héten tennénk egy kirándulást a tengerparthoz, ha jönni akarsz, az nagyszerű lenne – az egyik dolog, amit szeretek Liam anyukájával kapcsolatban az az, hogy sosem erőlteti, hogy beszéljek valamiről.
- A tengerparthoz? Februárban? – kérdezem.
- Van egy hajónk, amit szeretünk kivinni, mielőtt túl meleg lenne. Bálnalesre szoktunk menni, és nagyon szép, el kellene jönnöd.
- Bálnales?
- Igen – mosolyodik el.
- Oké? – szeretnék menni, korábban még sosem voltam hajón és a gondolat megijeszt, de a bálnales tényleg érdekesen hangzik.
- Nagyszerű! Jól fogjuk érezni magunkat – biztosít engem, aztán a nappaliba indul.
Végre visszakapcsolom a telefonomat, amikor a Vance-hoz érek. Abba kell hagynom azt, hogy kikapcsolom a telefonomat, amikor mérges vagyok. Figyelmen kívül tudom hagyni Harry hívásait éjfélkor, de nem kell kikapcsolnom a mobilomat. Ha valami történt volna az anyámmal, és nem tudott volna kapcsolatba kerülni velem, szörnyen érezném magam. Valószínűleg megint fel kellene hívnom anyát, mivel nem tudtunk sokat beszélni a minap.
Kimberly és Christian egymáshoz hajolnak a folyosón, amikor kilépek a liftből. Christian súg valamit Kimberly fülébe, amitől felkuncog, mielőtt Christian Kim füle mögé teszi a haját és szélesen elmosolyodik, ahogy megcsókolja Kimet, még mindig mindketten mosolyognak.
Az irodámba sietek, hogy felhívjam anyámat, de nem veszi fel a telefont.
A kézirat, amit elkezdek olvasni, már az első öt oldalnál kiborít. Amikor átlapozok az utolsó néhány oldalhoz, meglátom, hogy „igen”, és felsóhajtok. Elegem van már ugyanabból a régi sztoriból, a lány találkozik a fiúval, a fiú szereti őt, bejön a képbe egy probléma, megoldják, összeházasodnak, gyerekeik lesznek, vége. A kukába dobom anélkül, hogy továbbolvasnám. Rosszul érzem magam, amiért nem adtam ennek sok esélyt, de ez most nem jön össze. Élethű történetekre van szükségem, ahol igazi problémák vannak, több mint egy veszekedés és akár még egy szakítás is. Egy igazi. Az emberek nem bántják meg egymást és mennek vissza többért… kivéve engem, persze.
Christian elsétál az irodámnál, én pedig veszek egy nagy levegőt, mielőtt felkelek az asztalomtól, hogy kövessem őt. Kisimítom az ingemet, majd megpróbálom elgyakorolni, hogy mit mondjak neki Seattle-lel kapcsolatban. Remélem, Harry nem tette tönkre az esélyemet, hogy mehessek.
- Mr. Vance? – kopogok gyengéden az ajtaján.
- Gyere be, Louis.
- Sajnálom, hogy zavarom, de kíváncsi voltam, van-e pár perce, hogy beszéljünk valamiről? – kérdezem, mire ő int, hogy üljek le. Elfogadóan elmosolyodom, aztán helyet foglalok. – Seattle-n gondolkoztam, hogy van-e bármi esély arra, hogy átmehessek oda? Megértem, hogy ha már túl késő, de nagyon szeretnék menni.
- Menni akarsz? Biztos vagy benne? – kérdezi.
- Igen, biztos. Nagyon szeretnék. Tudom, hogy Harry mit mondott magának, de az nem igaz.
- Gondolhattam volna… – gödröcskés mosolya annyira sármos.
- Igen… – mozgolódom kellemetlenül, majd elmosolyodom.
- Szeretnélek elvinni magunkkal Seattle-be – szólal meg végül.
- Tényleg?
- Igen, persze, a legjobb embereimet viszem, szóval ez csak akkor lesz jó, ha te is jössz – dicsér meg.
- Köszönöm szépen! Nagyra értékelem – felelem, és komolyan is gondolom.
- Van valami ötleted, hogy mikor leszel kész az indulásra? Kim, Trevor és én körülbelül két hét múlva indulunk, de csatlakozhatsz hozzánk akármikor, amikor készen vagy. Tudom, hogy át kell helyeztetned a főiskolát.
- A két hétnek jónak kellene lennie – válaszolom, mielőtt gondolkozhatnék rajta.
- Remek, ez egyszerűen remek. Kim boldogabb lesz, mint valaha – mosolyodik el, én pedig figyelem, ahogy szemei az asztalán lévő képre fókuszálnak, amin Kimberly és Smith van.
- Köszönöm még egyszer, olyan sokat jelent ez nekem – mondom neki, mielőtt elhagyom az irodáját.
Seattle. Két hét. Seattle-be költözöm két rohadt hét múlva. Készen állok. Ugye? Persze, hogy igen, évek óta várok erre a pillanatra, hogy eljöjjön, csak soha nem számítottam arra, hogy ilyen hamar megtörténik.
Amikor visszatérek az irodámba, van egy nem fogadott hívásom anyámtól, úgyhogy tárcsázom a számát, miközben leülök.
- Helló, Louis – szólal meg a vonal másik végén.
- Szia.
- Hogy vagy?
- Nagyon jól, van egy izgalmas hírem – mondom neki, és a körmeimet rágom.
- Mi az? – félig érdeklődőnek hangzik.
- Seattle-be költözöm a Vance Könyvkiadóval.
- Hogy mi?! Tényleg? Ez nagyszerű hír – feleli, én pedig tudom, hogy mosolyog. Nem számít, mennyire irányító vagy ítélkező az anyám, ő egyengette az utamat, hogy egy nagyszerű jövőm legyen, amiért hálás vagyok neki. – Mikor mész majd?
- Két hét múlva. Nagyon korán van, de készen állok – mondom neki.
- Wow, Louis, ez tényleg remek. Csak bizonyosodj meg róla, hogy koncentrálsz, és ne rontsd ezt el. Harry is megy Seattle-be? – tudtam, hogy megkérdezi, de a fájdalom a mellkasomban akkor is megjelenik.
- Nem, nem most legalábbis – nem akarom elmondani neki, hogy mi történik Harry és köztem.
- Az jó – figyelmen kívül hagyom megjegyzését, és várok, hogy ismét megszólaljon. – Ó, beszélni akartam veled a vacsoráról, ami Porteréknél volt a múltkor – persze, hogy velük vacsorázott.
- Igen?
- Igen. Egy kicsit meglepődtem, amikor találkoztam Natalie barátnőjével.
- Anya, egyáltalán nem érdekel Natalie barátnője.
- Borzasztóan hasonlít a barátodra a plázából – milyen barát a plázából? Rebecca? – A hasonlóság nagyon erős volt, káosz voltam aznap, amikor találkoztam vele, de megesküdtem volna, hogy…
- Az nem lehet… Rebecca itt lakik, és középiskolás – anya biztos összezavarodott.
- Natalie barátnője is ott lakik, azt mondta, kétórányira él innen. Bár úgy tűnt, nem ismert fel engem, így nem akartam felhozni egy country club vacsorán. Meg sem rándult, amikor kimondtam a nevedet a telefonba, de esküszöm, hogy ez ő – nevet fel kissé, én pedig elképzelem őt, ahogy a fogát piszkálja a kenyérpirítóban látszódó tükörképében.
Anyám a legnagyobb pletykakirálynő, és ha ez igaz, ez lesz a csúcspontja.
- Kizárt – felelem újra. Ez túl furcsa lenne, Rebecca meg Zaynnel jár, csak nem volt a közelben, mert Kaliforniában vol… Ó, Istenem. – Biztos vagy benne, hogy ugyanúgy néztek ki?
- Édesem, emlékszem arra az arcra. Láttad már a lány arccsontját? Hibátlan.
A szememet forgatom, és megpróbálom megérteni ezt. Mi arra az esély, hogy Natalie-nak és Zaynnek ugyanaz a barátnője? Ennek nincs túl sok értelme, ők teljesen ellentétek. Egy kicsit meglepődtem, hogy Rebeccának nem voltak tetoválásai, amikor találkoztam vele, de miért randizna két emberrel, aki kétórányira élnek egymástól.
- Ez olyan furcsa – mondom a telefonba.
- Jól tudom! Erre gondoltam én is. Porterék amúgy se nagyon szeretik őt, azt mondják, hogy nagyon udvariatlan.
- Én sem kedvelem őt, azóta, hogy találkoztam vele – nem kellett volna ezt mondanom, mert tudom, hogy anya Natalie-hoz fog futni, hogy elmondja neki és a családjának, ha nem Rebeccának magának.
Szegény Natalie, újra ez történik vele. Szegény Zayn, én visszautasítom őt, a barátnője meg megcsalja. Olyan balszerencsés.
- Nos, vissza kell mennem dolgozni, ne mondj semmit Natalie-nak a barátnőjéről, meg fogok bizonyosodni róla, hogy ismerem őt először is – mondom anyának, semmi szükség arra még, hogy megemlítsem Zaynt.
- Oké, holnap hívj fel megint, sose hívsz már fel. És még egyszer gratulálok Seattle-lel kapcsolatban, édesem. Csak emlékezz arra, amit arról mondtam, hogy ne rontsd el – emlékeztet, aztán leteszi a telefont.
Nem tudom elhinni, hogy nem raktam össze korábban, ugyanaz a név, és mindketten Kaliforniában síeltek, a gondolat szó szerint soha nem futott át az agyamon. Kétségkívül el kell mondanom Zaynnek, vagy legalább fel kell hoznom neki, mielőtt elmondom Natalie-nak. Az én dolgom egyáltalán elmondani nekik?
Nem, de muszáj. Mindkettőjükkel törődöm, Natalie pedig mindig is az életem egy nagy része volt, Harryig természetesen. Először Zaynnek írok.
*Szia, beszélnem kell veled valamiről.* Küldöm el.
Másodpercekkel később rezeg a telefonom az asztalon.
*Beszélhetünk most?* Írja.
*A gyakornoki állásomon vagyok, utána?*
*Minden rendben?* Kérdezi.
*Igen, csak beszélni akarok.*
*Csak mondd meg az időpontot.*
*17:30?*
*Jól hangzik, hol?*
Nem mondhatom neki, hogy jöjjön Liamékhez.
*Nálad?*
*Akkor később találkozunk :)*
Annyira szörnyen érzem magam miatta, Zayn olyan édes. Nem mintha úgy tűnt volna, hogy Rebeccára gondol, amikor nem volt a közelben, de megérdemli, hogy jól bánjanak vele, és nem fair, amit a lány csinál, ha ugyanaz a Rebecca. Van egy erős érzésem, hogy igen. Azóta nem kedveltem őt, hogy találkoztam vele, most már tudom, miért.
Olyan sok dolog megy át a fejemen, miközben Zayn lakásához vezetek. A költözés Seattle-be és Harry a legnagyobb dolog. Hogy fog Harry reagálni? Nem hiszem, hogy túl boldog lesz, de ez nem rajta múlik. Először is nem kellett volna Christiannak azt mondania, hogy nem akarok menni. Már olyan régóta vártam erre, és végre megtörténik. Bárcsak felhívhattam volna először Harryt és mesélhettem volna neki Seattle-ről, bárcsak izgatott lenne miattam és elmondta volna, milyen boldog, bárcsak azt mondta volna, hogy „alig várom, hogy Seattle-be költözzünk.”
De ez soha nem fog megtörténni.
Ha Harryt annyira érdekelné, nem hagyott volna faképnél tegnap este anélkül, hogy megmagyarázta volna. Nem is próbált meg bocsánatot kérni, sem megmagyarázni egyáltalán a távollétét ma.
Zayn egy meleg mosollyal köszönt, amikor kinyitja a lakása ajtaját.
- Milyen az idő odakint? – kérdezi, mikor megborzongok.
- Hideg – mosolyodom el, ő pedig arrébb megy az útból, hogy beléphessek a meleg lakásba.
- Minden rendben? Egy kicsit aggódtam, mióta írtál nekem – feleli. Sötét farmert és világoszöld pólót visel, amitől a szemei még gazdagabbak a színekben.
- Igen, csak mondanivalóm van neked, azt hiszem. De valami mást akarok elmondani először.
- A buliról? – kérdezi. Zayn ott volt?
- Elmentél? – érdeklődöm, félretéve a híremet.
- Igen, egy időre, de amint azok a sztriptíz táncosok felbukkantak, én eljöttem – dörzsöli meg a halántékát.
A lélegzetem eltűnik.
- Sztriptíz táncosok? – köhögöm.
- Igen, mindenki szét volt csapva, és mindennek a tetejébe még sztriptízesek is voltak. Az nem az én világom, így eljöttem onnan – von vállat.
Én sütöttem egy tortát Harrynek és azt terveztem, hogy vele töltöm a szülinapját, míg ő sztriptízesekkel részegedett le. Olyan idióta vagyok.

Chapter 184

Sziasztok! :)

Csúcs szuper olimpiai hangulatban hozom most nektek az új részt, ami eseménydúsra sikeredett. Az eleje aranyos, aztán meg... hát elég érdekes, kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. Vajon tényleg Zayn volt? ;) Idővel ki fog derülni, ennyit árulhatok el előre. Pénteken találkozunk!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 184

 
Harry szemszöge
- Jól éreztem magam ma este, Harry – mondja nekem Louis, amikor apám kocsifelhajtójára kanyarodok, hogy kitegyem őt. Haza kellene őt vinnem, a mi otthonunkba.
- Én is. Utálok korcsolyázni – felelem, mire felnevet.
- Meg nem mondtam volna.
- Mit csinálsz az este hátralévő részében? – kérdezem tőle.
- Semmit, tanulok, azt hiszem. Te?
- Semmit, valójában rohadtul semmi dolgom – dörzsölöm meg a szemeimet.
- Fáradt vagy? – kérdezi.
- Igen, egy kicsit.
- Hamarabb le kellene feküdnöd – ajánlja.
- Nem tudok. Már két hete nem alszom végig az éjszakákat – vallom be, mire Louis arca megdöbben.
- Ó.

Louis szemszöge
Persze, hogy nem aludt.
- Van… volt…? – kezdem el.
- Igen, minden egyes este – mondja nekem, mire a szívem megfájdul.
- Sajnálom – utálom ezt. Utálom azokat a rémálmokat, amiért kísértik őt. Utálom, hogy én vagyok az egyetlen elixír, az egyetlen dolog, ami távol tartja őket.
- Semmi gond. Jól vagyok – feleli, de a szemei alatt lévő sötét karikák ellentmondanak.
Az, hogy felhívjam őt, szörnyű ötlet lenne. Arra kellene gondolnom, hogy mit kezdek az életemmel ettől a ponttól előre felé, nem arra, hogy az éjszakát Harryvel töltsem. Olyan furcsa, hogy kitesz az apja házánál, pontosan ez az, amiért kell egy saját lakás.
- Feljöhetnél? Csak, hogy aludj egy kicsit, még mindig korán van – ajánlom, mire felkapja a fejét.
- Rendben lennél ezzel? – kérdezi, én pedig bólintok, mielőtt engedném, hogy elárasszanak a gondolataim.
- Persze… de csak aludni – emlékeztetem őt egy mosollyal, mire bólint.
- Tudom, Lou.
- Nem úgy értettem… – próbálom megmagyarázni.
- Értettem – fújtatja. Oké…
Van egyfajta távolság köztünk, ami egyszerre hihetetlenül kellemetlen és kellemes ugyanakkor. Csak át akarok nyúlni és elhúzni a homlokára lelógó hajtincset, de az túl sok lenne. Szükségem van a távolságra, éppen úgy, mint Harryre. Ez nagyon összezavaró, és tudom, az, hogy felhívtam őt, nem lesz hasznos ehhez a zavartsághoz, de tényleg csak azt akarom, hogy aludjon.
Megajándékozom őt egy kis mosollyal, Harry pedig egy másodpercre rám bámul, mielőtt megrázza a fejét.
- Tudod, jobb, ha nem. Van még egy kis munkám és… – kezdi el.
- Semmi gond. Tényleg – szakítom őt félbe, aztán kinyitom a kocsiajtót, hogy elszökjek zavarom elől.
Nem kellett volna ezt tennem, távolságot kellene tartanom, erre elutasítanak… megint. Amikor elérem az ajtót, eszembe jut, hogy a ruháimat és a cipőmet Harry autójában hagytam, de már nincs a kocsifelhajtón, mire megfordulok.
Az agyam újra és újra lejátssza a randinkat, ahogy lemosom a sminket az arcomról. Olyan… kedves volt. Harry kedves volt. Kiöltözött és nem keveredett verekedésbe, és nem is küldött el senkit a francba. Ez egy jelentős előrelépés. Elkezdek kuncogni, mint egy idióta, miközben eszembe jut, ahogy Harry elesett a jégen, annyira bosszús volt, de olyan vicces volt figyelni, ahogy elesik. Harry annyira magas és nyurga, és a lábai folyamatosan kalimpáltak a korcsolyában, határozottan az egyik legviccesebb dolog volt, amit valaha láttam.
Nem vagyok benne biztos, hogyan érzek Harry piercingjeivel kapcsolatban, hogy kiszedte őket, de újra és újra azt mondta nekem, hogy ki akarta már venni őket, szóval ez nem rajtam múlt. Kíváncsi vagyok, mit fognak ehhez szólni a barátai.
A hangulatom kissé megváltozott, amikor a szülinapi bulijáról beszélt, nem tudom, mit feltételeztem, hogy mit fog csinálni a szülinapján, de a bulizás nem szerepelt köztük. Bár egy idióta vagyok, mert végül is ez a huszonegyedik szülinapja.
Mindennél jobban vele akarom tölteni azt, de minden egyes alkalommal valami rossz történik, amikor abba a rohadt diákszövetségi házba megyek, és nem akarom folytatni a kört, főleg amikor ilyen sérülékeny állapotban vagyunk, mint ez. Az utolsó dolog, amire szükségem van az az, hogy igyak és rosszabbá tegyem a dolgokat. De azért szeretnék venni valamit Harry szülinapjára, szörnyű vagyok az ajándékvásárlásban, de majd kigondolok valamit. Megállok Liam szobájánál, de nem válaszol, amikor kopogok, amikor kinyitom az ajtót, Liam alszik, én pedig úgy döntök, hogy én is lefekszem.

Másnap reggel írok Harrynek, amint felébredek, hogy boldog szülinapot kívánjak neki, aztán felöltözök, míg a válaszára várok. Egy sóhajtással a táskámba teszem a telefonomat, majd a földszintre indulok, hogy találkozzak Liammel és elmondjam neki, ma kihagyom a nap felét.
- Hová mész? – kérdezi, miközben tejet tölt a gabonapelyhes táljába.
- Kell vennem néhány dolgot a boltból.
- Az órák alatt? Miért nem mész utána?
- Nem tudom, vennem kell valamit Harrynek a szülinapjára – vallom be, az ajkamat harapdálva, hogy felmérjem Liam reakcióját.
- Ó, mit fogsz venni neki?
- Őszintén fogalmam sincs – sóhajtok fel, majd fejemet a hideg gránit pultra teszem.
- Mehetek veled, ha akarod? – ajánlja fel Liam.
- És lógsz az órákról? Nem gond, ha nem jössz.
- Rendben, nos, mennem kell vagy el fogok késni. Megmondom Soto professzornak, vagy azt kellene mondanom, hogy Jonah-nak, hogy ma nem jössz be – vigyorogja, mire nekidobok egy szőlőt.
- Nagyon vicces – mosolyodom el, majd Liam nevetve hagyja el a konyhát.
Mire kétszer körbejárom az bevásárlóközpontot, még mindig üres a kosaram. Úgy tűnik, ebben a boltban semmi sem elég jó, hogy megvegyem Harrynek a szülinapjára. Ő jobb, mint valami bevásárlóközponti ajándék. Csak fogalmam sincs, hogy mit vegyek neki. Tényleg én vagyok a legrosszabb abban, ha bárkinek is ajándékot kell venni, Harrynek meg valahogy mindig az elképzelhető legjobb ajándékokkal rukkol elő. Ha egy más helyzetben lennénk, megállnék a Victoria’s Secret-nél és végeznék is.
Egy kicsit meglepődöm a gondolataimon, de tényleg érdekesen hangzik. Az első alkalom óta, hogy együtt aludtunk, ez a leghosszabb idő, amit szex nélkül töltöttünk el, azt hiszem, ez egy jó dolog… azt hiszem.

Harry szemszöge
- Nagyon király lesz, ember – mondja nekem Niall, miközben a kőfalra mászik fel a parkoló végén.
- Persze, hogy az lesz – jegyzem meg, aztán arrébb állok Tessa cigi füstjének útjából, majd leülök Niall mellé.
- Az lesz, és jobban teszed, ha nem nyafogsz, mert ezt már hónapok óta tervezzük – szólal meg Tessa.
Lábaimat oda-vissza lóbálom, és egy másodpercre arra gondolok, hogy lelököm Tessát a kőfalról a sok szarság miatt, amit amiatt kaptam tőle, hogy kiszedtem a piercingjeimet.
- Elmegyek. Már mondtam, hogy megyek.
- Elhozod őt? – kérdezi Niall, nyilvánvalóan Lou-ról beszélve.
- Nem, elfoglalt.
- Elfoglalt? Ez a huszonegyedik szülinapod, haver. Kivetted miatta a piercingjeidet, ott kell lennie – jegyzi meg Tessa.
- Akármikor jön el, mindig valami szarság történik, és kurvára utoljára mondom el, hogy nem miatta szedtem ki őket – forgatom a szemeimet, aztán átrajzolom a betonban lévő repedést.
- Talán hagynod kellene, hogy megint elverje Molly seggét, az megfizethetetlen volt – kuncog fel Niall.
- Az olyan vicces volt, Louis akkor is vicces, amikor részeg. És amikor szitkozódik, az annyira mulatságos. Mintha a nagymamámat hallanám szitkozódni – nevet Tessa Niallel együtt.
- Befognátok már végre Louis-val kapcsolatban? Nem jön el.
- Jól van, lenyugodnál? – mosolyodik el Niall, én pedig majdnem ugyanazt teszem.
Bárcsak ne szerveztek volna nekem egy bulit, mert Louis-val akartam tölteni a szülinapomat. Nem igazán érdekelnek a szülinapok, de látni akartam őt. Tudom, hogy semmi dolga sincs, csak nem akar a barátaim közelében lenni, nem mintha hibáztatnám érte őt.
- Nincs rendben valami Zaynnel és veled? – kérdezi Niall, amikor elindulunk az órákra.
- Ja, Zayn egy fasz és nem marad távol Louis-tól. Miért?
- Csak kíváncsi vagyok, mert láttam Louis-t a Környezeti épületbe menni vagy mi a fasznak hívják azt, és azt gondoltam, hogy ez fura… – mondja nekem Niall.
- Mikor volt ez?
- Olyan két napja, hétfőn, azt hiszem.
- Komoly… – megállok a mondat közepén, mert tudom, hogy komolyan beszél. Az Isten verje meg, Louis, melyik részét nem értetted annak, hogy kurvára maradj távol Zayntől?
- Nem érdekel, ha azért eljön Zayn, ugye? Mert már mindenkinek szóltunk, és nem akarom senki meghívását visszavonni – feleli Niall, mindig is ő volt a kedves a csapatunkból.
- Leszarom, nem ő az, aki megdugja Louis-t, hanem én – mondom neki, mire felnevet. Ha csak tudná, hogy valójában mi történik.
Niall és Tessa az atlétikai épület előtt hagynak engem, és be kell vallanom, alig várom, hogy lássam Louis-t, kíváncsi vagyok, hogyan csinálta meg ma a haját, és hogy abban a nadrágban lesz-e, amit annyira imádok.
Mi a fasz?
Még mindig elképedek, ahogy a leghülyébb szarságokra gondolok. Hónapokkal ezelőtt, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy arról fogok álmodozni, milyen lesz valakinek a haja, kiütöttem volna a fogait, erre mégis azt remélem, hogy hátra lesz fésülve, hogy láthassam az arcát.
Az óra tíz percen belül kezdődik, Louis-t pedig még nem láttam besétálni, így bemegyek és bepillantok a terembe, nincs bent. Lehet, hogy nem jön? Tudom, mennyire utál hiányozni az órákról, szóval hol a fenében van?
Ha abban az istenverte környezeti hülye épületben van, rohadtul mérges leszek. Amúgy is ki a fasz tanul környezetet? Ó, ja, igen, kibaszott Zayn. Kíváncsi vagyok, miért volt ott Louis, mit csináltak? Most ott van?
Nem, persze, hogy nincs. Valószínűleg csak késik. Fel kellene őt hívnom. Telefonja néhány csörgés után a hangpostára kapcsol, de pillanatokkal később kapok egy üzenetet tőle.
*Vezetek. Nem beszélhetek, emlékszel a legutóbbi alkalomra?* Írja. Akkor SMS-ezik?
*Remélem, nem írsz vezetés közben, mert ha jól emlékszem, ez okozta a karambolt.* Nem tehetek a segghülye vigyorról az arcomon, amikor elképzelem őt, ahogy a szemeit forgatja, miközben elolvassa az üzenetemet.
*Egy piros lámpánál vagyok. Ne irkálj.*
Felnevetek, aztán elteszem a telefonomat a zsebembe. Nincs az az Isten, hogy bemenjek jógaórára nélküle.

…………..

Nem tudom elhinni, hogy újra ebben a házban vagyok, éveknek érzem, amikor itt laktam. Egyáltalán nem hiányzik, de nem pontosan szeretek egyedül élni abban a lakásban sem.
Ez az év kibaszottul őrült volt. Tényleg nem tudom elhinni, hogy most már huszonegy vagyok, és jövőre befejezem az egyetemet. Anya folyamatosan sírt a telefonban korábban azon, hogy milyen gyorsan felnőttem, és végül megszakítottam a hívást, mert egyszerűen nem hagyta abba. Mentségemre legyen mondva, valamennyire udvarias voltam ezzel kapcsolatban, úgy viselkedve, mintha lemerült volna a telefonom.
A ház zsúfolt, az úton kocsik sorakoznak, és kíváncsi vagyok, ki a fasz ez a sok ember, akik itt vannak a szülinapomon. Tudom, hogy a buli nem teljesen a szülinapom miatt van, csak egy kifogás, hogy egy kurva nagy bulit csináljanak, de akkor is. Éppen ahogy elkezdem azt kívánni, bárcsak itt lenne Louis, meglátom Molly förtelmes rózsaszín haját, és örülök, hogy Louis nem jött el.
- Itt a szülinapos – mosolyodik el, aztán besétál a házba előttem.
- Styles! – szólít meg Steph a konyhából, már ivott, meg tudom mondani.
- Hol van Louis? – kérdezi Tristan.
Az összes barátom egy kis körben áll lényegében engem bámulva végig, miközben én megpróbálok kitalálni valamit azonnal. Az utolsó dolog, amire szükségem van az az, hogy megtudják, éppen megpróbálom meggyőzni őt, hogy jöjjön vissza hozzám.
- Várjunk… ami még fontosabb, hol a fenében vannak a piercingjeid? – teszi Tristan a kezét az állam alá, majd megbillenti a fejemet, hogy megvizsgáljon, mintha egy kibaszott kísérleti patkány lennék.
- Hagyjál – nyögök fel, és elhúzódok tőle.
- Szent szar! Olyan leszel, mint ők – feleli Molly, egy csapat magániskolás köcsögre mutatva a szobában.
- Nem, nem leszek – védekezem, mire felnevet.
- De, de igen! Louis mondta neked, hogy vedd ki a piercingeket, ugye? – erőlteti Molly.
- Nem, nem mondta, azért vettem ki őket, mert kurvára ahhoz volt kedvem. Törődj a saját rohadt dolgaiddal – csattanok fel, mire a szemét forgatja.
- Mondhatsz akármit – sétál el, hála Istennek.
- Hagyd őt figyelmen kívül. Egyébként, Louis jön? – kérdezi tőlem Tristan, mire megrázom a fejemet. – Hiányzik! Bárcsak többet lógnánk együtt – iszik egy kortyot a piros poharából.
- Egyetértek – felelem az orrom alatt, majd megtöltök egy poharat vízzel.
Legnagyobb nyomorúságomra a zene és a hangok egyre hangosabbak lesznek, ahogy az este tovább folytatódik. Mindenki szétcsapja magát nyolc óra előtt. Még mindig nem döntöttem el, hogy akarok-e inni vagy sem, hosszú ideig bírtam ivás nélkül addig az estéig az apám házában, amikor összetörtem Karen összes porcelánját, Liam meg felhívta Louis-t, hogy jöjjön és segítsen neki velem kapcsolatban. Régen nem ittam ezeken a béna, szar bulikon, vagyis javarészt. Alig emlékszem az egyetem kezdetére, üveg üveg után, kurva kurva után, ez egy homály, aminek örülök is. Szarnak se volt értelme, mielőtt Louis a képbe jött.
Meglátok egy helyet a kanapén Steph mellett, aztán kiszakadok a Louis-ról szóló gondolataimból, miközben a barátaim még egy szar, hülye ivós játékot játszanak.
- Boldog szülinapot, Harry – szakítja félbe gondolataimat egy női hang. Felnézek és meglátom azt a lányt, akivel Zayn randizik. Bájos.
- Köszi, Regina – sóhajtok fel.
- Rebecca, Rebeccának hívnak – javít ki.
- Uhm… oké. Köszi, Rebecca.
- Semmi gond. Hívhatsz Beccának, ha arra könnyebb emlékezni – mosolyodik el, majd leül a padlóra előttem.
- Oké…
Kedves lánynak tűnik, és igazán csinos, de nincs semmi okom arra, hogy emlékezzek a nevére, és engem bámul, ami idegesítő.
- Hol van Zayn? – kérdezem tőle. Valamennyire Louis-ra emlékeztet, nem annyira csinos, de úgy néz ki, mint valaki, akivel Louis együtt lógna.
- Hoz nekünk italt – ragyogja, én pedig kiszedem a telefonomat a zsebemből.
*Szia.* Végül beadom a derekamat, és írok Louis-nak, ahogy Zayn idejön, majd odaadja barátnőjének az italát. Még csak nem is néz rám. Kurvára erre gondoltam én is.
- Hé, Harry, segítenél Steph-nek és Niallnek elmozdítani azt a kanapét, hogy megcsinálhassuk a sörpong asztalokat? – kérdezi tőlem Tristan.
- Nem. Ez a szülinapom, és szart se csinálok – mondom neki.
- Ó, ne már! Kérlek, segíts nekik – könyörög, mire végül beleegyezek, csak azért, hogy befogja a száját. Amikor felállok, Zayn veszi át a helyemet a kanapén, Regina pedig a padlón marad.

Louis szemszöge
*Szia.* Írja az üzenet, amit Harry küldött. A pillangók, amik azonnal megjelennek a gyomromban, nevetségesek. Kevesebb, mint öt perccel ezelőtt küldte, reméltem, hogy írni fog.
*Milyen a buli?* Küldöm el, aztán még egy maroknyi pattogatott kukoricát nyomok a számba. Már két órája a nook-om képernyőjét bámulom, és egy szünetre van szükségem.
*Béna. Átmehetek?* Válaszolja.
Majdnem leugrok az ágyról. Már eldöntöttem korábban, miután órákat töltöttem azzal, hogy megfelelő ajándékot találjak neki, hogy a „terem” várhat a szülinapja utánig. Nem érdekel, mennyire rászoruló vagy szánalmas ez, ha azt választja, hogy inkább velem tölti az idejét, mint a barátaival, el fogom fogadni. Tényleg próbálkozik, és ezt el kell ismernem, persze meg kell beszélnünk a kísérletét arra, hogy szabotálja a karrieremet, de ez várhat holnapig.
*Igen, mennyi ideig tart, míg ideérsz?* Küldöm el.
Áttúrom a szekrényt, aztán kiveszek egy kék ujjatlan pólót, amiről Harry egyszer azt mondta, hogy jól néz ki rajtam. Farmert kell felvennem, különben idiótán fogok kinézni a hálószobában ülve egy pólóban.
Miért vagyok ilyen szeleburdi?
Kíváncsi vagyok, hogy Harry mit fog viselni. Hátra lesz fésülve a haja, mint tegnap? Unalmas volt a bulija nélkülem és helyette engem akart látni? Tényleg megváltozik, és ezért imádom őt.
*Harminc perc.* Mutatja a képernyő.
A fürdőszobába sietek, hogy kimossam a fogamból a magokat. Nem kellene megcsókolnom őt, ugye? A szülinapja van… egy csók nem lesz olyan rossz, és legyünk őszinték, megérdemel egy csókot az összes erőfeszítésért, amit eddig ebbe az egészbe tett. Megfésülöm a hajamat, mielőtt hátra irányítom.
Egyértelműen nincs ítélőképességem, amikor Harryről van szó, de majd leszidom magamat holnap. Tudom, hogy nem érdeklik a szülinapok, és azt akarom, hogy ez más legyen, azt akarom, hogy tudja, a szülinapja fontos. Megfogom az ajándékát, aztán gyorsan elkezdem becsomagolni. A csomagolópapír, amit vettem, hangjegyekkel díszített, jó könyvborító lenne belőle. Kezdek ideges lenni és nyugtalan, még akkor is, ha nem kellene.
*Oké, később találkozunk.* Küldöm el, majd a földszintre indulok, miután a kis ajándékkártyára felfirkantom a nevét.
Karen egy régi Luther Vandross dalra táncol, és nem tehetek róla, de felnevetek, amikor elpirult arccal megfordul.
- Bocsi, nem tudtam, hogy itt vagy – feleli, egyértelműen zavarban van.
- Imádom ezt a számot, apa régen folyton ezt játszotta – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Akkor jó ízlése van.
- Az volt – mosolyodom el a valamennyire jó emléken, amikor apám körbekergetett a konyhában, mielőtt a nap lement és először ütötte meg anyát.
- Szóval te mit csinálsz? Liam megint a könyvtárban van – mondja nekem, amit már tudtam.
- Igazából azt akartam megtudni, hogy segítenél-e csinálni egy tortát vagy valamit Harrynek, szülinapja van, és körül belül fél óra múlva itt lesz – nem tehetek róla, de elmosolyodom.
- Igen? Nos, persze, készíthetünk egy gyors lapos tortát… vagy igazából csináljunk egy kétszintes kerek tortát. Mit szeret jobban, a csokit vagy a vaníliát?
- A csoki tortát és a csoki cukormázat – mondom neki. Nem számít, mennyire érzem azt néha, hogy nem ismerem Harryt, jobban ismerem őt szerintem, mint magamat.
- Oké, kiveszed nekem az edényeket? – kérdezi a mostohaanyja, én pedig meg is teszem.
Harminc perccel később várok, hogy meghűljön a torta, hogy leönthessük csokimázzal, mielőtt Harry ideér. Karen előásott néhány régi gyertyát, csak egy egyest és egy hármast talált, de tudom, hogy Harry meglátja benne a humort.
A nappaliba sétálok és kinézek az ablakon, hogy lássam, itt van-e, de a kocsifelhajtó üres. Valószínűleg csak késik egy kicsit. Még csak negyvenöt perc telt el.
- Ken körülbelül egy óra múlva hazaér, néhány munkatársával vacsorázik. Szörnyű vagyok, azt mondtam, hogy fáj a hasam, pedig csak utálom ezeket a vacsorákat – nevet fel Karen, mire felkuncogok, miközben megpróbálom a csokimázat rásimítani a torta szélére.
- Nem hibáztatlak – mondom neki, aztán a számokat a torta tetejére teszem. Miután megigazítom őket, hogy harmincegyet mutassanak, inkább a tizenhárom mellett döntök. Karen és én felnevetünk a giccses gyertyákon, majd felírom Harry nevét a gyertyák alá.
- Jól… néz ki – hazudja Karen.
- A szándék a fontos – ráncolom a homlokomat a szörnyű cukormázoló képességemen.
- Imádni fogja – biztosít Karen, mielőtt az emeletre indul, hogy egy kis egyedüllétet hagyjon nekünk, biztos vagyok benne.
Most már egy órája annak, hogy Harry azt mondta, fél óra múlva itt lesz, én pedig a konyhában ülök egyedül várva rá, hogy felbukkanjon. Fel akarom hívni, de ha nem jön, neki kellene felhívnia engem és szólnia. El fog jönni. Amúgy is az ő ötlete volt, hogy átjöjjön, ő volt az, aki írt nekem és megkérdezte, hogy átjöhet-e.

Harry szemszöge
- Csak igyál egyet, ez a huszonegyedik szülinapod, haver, illegális nem innod – viccel Niall, aztán nekem adja a poharát.
- Rendben, egy ital, de ennyi – felelem, majd visszaveszi a poharát és kiveszi az üveg alkoholt Steph kezéből.
- Legalább egy rendeset igyál – mondja, mire a szememet forgatom, mielőtt iszom egy nagy kortyot a sötét folyadékból.
- Oké, ennyi. Most már békén hagyhatsz – felelem, Niall pedig egyetértően bólint.
A konyhába indulok, hogy még egy pohár vizet szerezzek, és az összes kibaszott ember közül Zayn állít meg.
- A telefonodat a kanapén hagytad, amikor felkeltél – mondja, aztán nekem adja, mielőtt visszasétál a nappaliba.

Chapter 183

Helló! :)

Gondolom már alig vártátok, hogy jöjjön az új rész, imádni fogjátok a randit, annyira édesek, hogy én olvasás közben totál elolvadtam :3 És persze Harry gondolatai... na, azokon meghaltam :D És sokan meglepődtetek azon, hogy Harry kivette a piercingjeit, most kaptok egy bővebb magyarázatot is. Én személy szerint örültem, hogy kivette őket :) Na, de kíváncsi leszek, mit gondoltok majd. Jaj, és a közepe környékén azt írtam, hogy "tölcsérfánk/funnel cake". Ennél nem voltam biztos benne, hogy tényleg azt jelenti-e, szóval inkább odaírtam, így rá is kereshettek, hogy pontosan hogy néz ki :) Ó, és oldalra kitettem az angol After-Larry új linkjét is, mivel a régin ugye nem elérhető a sztori. Kedden találkozunk!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 183

 
Harry szemszöge
- Van valami hely a fejedben, ahová el akarsz menni? – kérdezem Louis-tól, amikor visszaérünk az autóhoz. Folyamatosan megpróbálom egyenletesen tartani a hangomat, így nem hangzok kibaszott bénán.
- Nem, nem igazán. Csak valahová, ahol van kaja – mosolyodik el. Nagyon szuperül viselkedik ezzel kapcsolatban, aminek örülök.
- Oké… akkor McDonald’s? – ugratom, csak hogy halljam őt nevetni.
- Lehet, hogy egy kicsit hülyén néznénk ki a McDonald’s-ban.
- Igen, egy kicsit – értek egyet.
Fogalmam sincs, hogy hová menjünk most, ki kellett volna találnom egy B-tervet. Ez az este máris összevissza alakul, és még el sem kezdődött.
Megállunk egy piros lámpánál, majd körbenézek. Emberek tömege tölti meg a parkolót mellettünk.
- Mi folyik ott? – kérdezi Louis, megpróbálva átnézni rajtam keresztül.
- Nem tudom, van ott egy jégpálya vagy valami szar – mondom neki.
- Jégkorcsolya? – hangja úgy emelkedik meg, mint amikor akkor szokta, amikor kezd izgatott lenni. Ó, ne. – Elmehetnénk? – kérdezi. Baszki.
- Jégkorizni? – kérlek, mondd, hogy nem.
- Igen – mosolyodik el, egyértelműen izgatottan az ötlet miatt.
- Én… nem… – soha életemben nem korcsolyáztam még, és soha nem szándékoztam, de ha ez az, amit Louis akar csinálni, akkor nem fogok belehalni, ha megpróbálom… talán egy kicsit igen, de amúgy is megteszem. – Persze, mehetünk.
Amikor ránézek, meg tudom mondani, hogy meglepődött, soha nem várta tőlem, hogy beleegyezzek ebbe, a fenébe, még én sem.
- Várj, mi lesz rajtunk? Csak ez az öltönyöm van. Farmert kellett volna felvennem, olyan szórakoztató lett volna – feleli, majdnem ajak biggyesztve.
- Mindig bemehetünk a boltba és vehetünk neked valami ruhát? Nekem van néhány a csomagtartómban, amit felvehetek – mondom neki. Nem tudom elhinni, hogy mindezen a szarságon keresztülmegyek, hogy korcsolyázzak.
- Oké – ragyogja.
- Amúgy miért tartod ott azokat a ruhákat, soha nem mondtad el nekem.
- Csak egy szokás volt. Amikor este emberekkel maradtam… úgy értem, amikor nem aludtam otthon, reggel szükségem volt ruhákra, és soha nem voltak, így csak elkezdtem őket a csomagtartómban tartani. Elég ideális – magyarázom.
Ajkai kissé össze vannak préselve, és tudom, hogy nem kellett volna megemlítenem, hogy más emberekkel maradtam este, akár Louis előtt volt ez, vagy sem. Bárcsak tudná, milyen volt akkor, hogyan dugtam meg őket érzelem nélkül. Nem volt ugyanaz. Nem értem hozzájuk úgy, ahogy Louis-hoz, nem tanulmányoztam testük minden négyzetcentiméterét, nem leltem kedvemet sekély lélegzetükben és nem próbáltam meg az enyémet összehangolni azzal, nem vártam rájuk kétségbeesetten, hogy azt mondják, szeretnek engem, miközben befelé és kifelé mozgok belőlük. Nem engedtem meg nekik, hogy alvás közben megérintsenek, még ha ugyanabban az ágyban is maradtam, mint ők, az azért volt, mert túl részeg voltam, hogy megmozduljak. Az semmi sem volt ehhez képest Louis-val, és ha ezt tudná, talán nem zavarná őt. Ha a helyében lennék, én… gondolatok arról, ahogy Louis megdug bárki mást, elhomályosítják az agyamat, és hányingerem van tőle.
- Harry? – szólal meg Louis csendesen, visszahozva engem a valóságba.
- Igen?
- Hallottál?
- Nem… bocs. Mit mondtál?
- Már elhagytad a Target-et – feleli.
- Ó, baszki, bocs. Megfordulok – bekanyarodok a következő parkolóba, majd megfordulok az autóval.
Louis-nak van egy megszálltsága a Target-tel, amit sosem fogok megérteni. Éppen olyan, mint a Wal-Mart, csak drágább és az alkalmazottak olyan bosszantóak, mint a szar a hülye piros pólóikban és khaki nadrágjaikban.
„A Target-nek jobb a minősége és több a választék.” Mondja nekem mindig.
- Csak beszaladok és veszek valamit – feleli Louis, amikor leparkolok.
- Biztos vagy benne? Mehetek én is – menni akarok vele, de nem követelhetem a jelenlétemet, nem ma este.
- Ha akarsz…
- Igen – válaszolom, mielőtt befejezhetné.
Tíz percen belül Louis kosara majdnem tele van minden szarral. Végül vett pár skinny jeans-t és egy hatalmas pulóvert. Csodálatosan fog kinézni benne, és megpróbálom nem elképzelni őt benne, miközben elvesz egy kesztyűt, sálat és sapkát. Úgy viselkedik, mintha a kibaszott Antarktiszra mennénk, másfelől viszont elég rohadt hideg van kint.
- Tényleg úgy gondolom, hogy neked is kellene venned kesztyűt, a jég nagyon hideg, és amikor elesel, a kezeid le fognak fagyni – mondja ismét.
- Nem fogok elesni… de persze, veszek kesztyűt, ha ragaszkodsz hozzá – mosolyodom el, Louis pedig viszonozza azt, miközben beledob a kosarába egy fekete pár kesztyűt.
- Akarsz sapkát? – kérdezi.
- Nem, van egy beanie-m a csomagtartómban.
- Persze, hogy van – húzza ki a sálat a kosárból, majd visszaakasztja.
- Nincs sál? – kérdezem tőle.
- Azt hiszem, rendben leszek mindezzel – mutat a kosárra.
- Igen, szerintem is – ugratom, de figyelmen kívül hagy, aztán a cipő és zokni részleghez sétál. Ebben a rohadt boltban leszünk egész este.
- Oké, kész vagyok, azt hiszem – szólal meg végre Louis.
Megpróbál vitatkozni velem azon, hogy kifizesse a cuccait, ahogy mindig teszi, de nem adom be a derekamat. Ez egy randi, amire én hívtam el, nincs az az Isten, hogy megengedjem, hogy kifizesse ezt a sok szart. A szemét forgatja néhányszor, de nem igazán tesz erőfeszítést a veszekedésbe. Vajon fogytán van a pénze? Ha igen, elmondaná nekem? Meg kellene kérdeznem tőle? Baszki, túl sokat gondolok ebbe.
Mire visszaérünk a zsúfolt parkolóba, Louis készen áll, hogy kiugorjon az autóból.
- Kereshetünk neked egy mosdót, ahol átöltözhetsz – mondom neki, miután átveszem a ruháimat és leállítom a kocsit. Fejét folyamatosan elfordítva tartotta és az ablakon bámult ki, amíg én átöltöztem.
- Csak az autóban akartam átvenni a ruhákat, úgy nem kell magammal cipelnem az öltönyömet – von vállat.
- Nem, túl sok ember van itt. Valaki meg fog látni, ahogy levetkőzöl – nézek körbe a parkoló területén, ahol vagyunk, ami elég üres, de akkor is.
- Harry… semmi gond – feleli egy kis bosszúsággal. El kellett volna lopnom azt a stresszlabdát az apám irodájából tegnap este.
- Ha ragaszkodsz hozzá – fújtatom, majd Louis letépi a címkét az új ruháiról.
Már számtalanszor láttam, ahogy leveszi a testéről ezt az öltönyt, de ez az első alkalom, amikor nem leszek képes rá, hogy megérintsem őt, ahogy megszabadul tőle.
- Köszönöm. Most pedig várj odakint – utasítja.
- Mi? Nem mintha nem… – kezdem el mondani.
- Harry…
- Rendben. Siess – szállok ki a kocsiból, aztán becsukom az ajtót. Ez goromba volt. Gyorsan kinyitom az ajtót, és lehajolok. – Kérlek – teszem hozzá, majd újra becsukom. Hallom Louis-t nevetni az autó belsejéből.
Percekkel később, amikor kiszáll, kezei felborzolják a haját, mielőtt egy kék beanie-t húz a fejére. Amikor csatlakozik hozzám a kocsi másik oldalán… aranyosan néz ki. Mindig gyönyörűen és szexin néz ki, de valamitől a hatalmas pulóverrel, sapkával és kesztyűvel kapcsolatban még ártatlanabbul néz ki, mint általában.
- Tessék, elfelejtetted a kesztyűdet – adja oda nekem, mire elkezdek kötekedni.
- Jó dolog, nem éltem volna túl enélkül – nevetem ki, ő pedig meglök a könyökével. Annyira rohadtul aranyos.
Olyan sok dolog van, amit el akarok mondani neki, de nem akarom a rossz dolgot mondani és tönkretenni az estét.
- Tudod, ha egy ilyen nagy pulóvert akartál felvenni, elkérhetted volna az enyéim közül az egyiket, és megtakaríthattál volna magadnak húsz dolcsit – felelem, aztán megfogja a kezemet, de gyorsan elengedi.
- Bocs – motyogja, az arca pedig elpirul. Újra meg akarom fogni a kezét, de megzavar egy alacsony nő, aki üdvözöl minket.
- Milyen méretű korcsolyát adhatok? – kérdezi mély hangon.
Lenézek Louis-ra, aki válaszol mindkettőnknek. A nő visszatér két pár korcsolyával, mire megrezzenek. Nincs az az Isten, hogy ez jól fog menni.
Követem Lou-t egy közelben lévő padhoz, majd elveszem a cipőmet. Ő már mindkét korcsolyát felveszi, mielőtt én az egyikbe beletenném a lábam felét. Remélhetőleg hamar megunja és el akar majd menni.
- Rendben vagy ott? – gúnyolódik, ahogy végre bekötöm a második korcsolyát.
- Igen. Hová tegyem a cipőmet? – kérdezem tőle.
- Majd én elteszem – jelenik meg a semmiből az alacsony nő. Odaadnom neki a cipőmet, és Lou is ugyanezt teszi.
- Kész vagy? – kérdezi, mire felállok. Azonnal megfogom a korlátot. Hogy a faszba fogom ezt megcsinálni? – Könnyebb lesz, amikor mozogsz a jégen – küzd le egy mosolyt. Kurvára remélem.
De nem lesz könnyebb, és öt percen belül háromszor esek el. Louis minden egyes alkalommal nevet, és be kell vallanom, hogy ha nem lenne rajtam kesztyű, a kezeim mostanra már jéggé fagytak volna.
- Emlékszel, amikor körülbelül harminc perccel ezelőtt azt mondtad, hogy nem fogsz elesni? – nevet fel, majd kinyújtja a kezét, hogy felsegítsen.
- Mi vagy te, valami profi korcsolyázó? – kérdezem tőle, miközben lábra állok. Most bárminél jobban utálok korcsolyázni, de Louis nagyon jól szórakozik.
- Nem, egy ideje már nem koriztam, de a barátom, Josie és én régen sokat mentünk.
- Josie? Nem hallottalak még egy barátodról sem beszélni otthonról.
- Nem volt sok, a legtöbb időmet Natalie-val töltöttem felnőve. Josie a végzős évem előtt költözött el.
- Ó.
Nem tudom, miért nem volt sok barátja, és akkor mi van, ha van egy kis OCD-je és egy kicsit prűd és megszállott a regényekkel… Louis kedves, néha átkozottul is kedves, mindenkihez. Kivéve engem persze, én folyamatosan a szart kapom tőle, de tényleg szeretem ezt vele kapcsolatban. Általában.
- Éhes vagyok – szólal meg Louis, majd átnéz a kajás standra, aminek a tetején fények cikáznak. Már legalább harminc perce vagyunk itt, és még egyszer sem mentünk körbe a pályán.
- De még nem estél el és húztál le magaddal, hogy tökéletesen rajtam feküdj a szemembe bámulva, mint a filmekben – mosolyodom el.
- Ez nem olyan, mint a filmekben – emlékeztet engem, aztán a kijárat felé indul.
Bárcsak fogta volna a kezemet, miközben korcsolyáztunk, persze ha sikerülne a lábamon maradnom. Úgy tűnik, az összes szerelmespár gúnyolódik velünk, ahogy körülöttem köröznek kézen fogva.
Abban a másodpercben, hogy elhagyom a jeget, leveszem a borzasztó korcsolyát, és megkeresem az alacsony hölgyet, hogy visszakapjam a rohadt cipőmet.
- Tényleg van jövőd a korcsolyázásban – ugrat Louis az ezredik alkalommal, miközben lesöpri a porhavat kék pulóveréről.
- Haha – forgatom a szememet. A bokám még mindig fáj attól a szartól. – Elvihettelek volna valahová máshová enni, a tölcsérfánk/funnel cake nem igazán jó vacsorára – mondom neki, aztán lenézek a földre.
- Semmi gond. Már olyan régóta nem ettem ilyet – az övéből az összeset megette, és még az enyém felét is.
Ismét rajta kapom, hogy engem bámul, arcán gondolkodó kifejezés van, ahogy az arcomat tanulmányozza.
- Miért bámulsz engem folyton? – kérdezem meg végül, ő pedig elnéz.
- Bocs… csak nem vagyok hozzászokva, hogy nincsenek meg a piercingjeid – vallja be még mindig bámulva.
- Nem annyira más.
- Tudom… csak furcsa. Hozzászoktam, hogy látom őket.
Vissza kellene őket tennem? Nem csak az ő kedvéért vettem ki a piercingeket, igaz, amit Louis-nak mondtam. Tényleg úgy érzem, hogy rejtőzködtem mögöttük, a kis fémkarikákat használva arra, hogy blokkoljam az embereket. A piercingek megijesztik az embereket, és miattuk sokkal kevésbé akarnak beszélni vagy a közelembe jönni egyáltalán, és úgy érzem, kezdem elhagyni életemnek ezt a szakaszát. Nem akarom kirekeszteni az embereket, főleg nem őt, be akarom őt húzni.
Akkor csináltattam őket, amikor még csak tinédzser voltam, meghamisítottam anyám aláírását, aztán berúgtam, mielőtt bebotladoztam a boltba. A seggfej érezte az italt rajtam, de megcsinálta mindennek ellenére. Egyáltalán nem bánom őket, csak túl vagyok rajtuk.
Bár nem érzek így a tetoválásaimmal kapcsolatban, imádom őket és mindig is imádni fogom. Továbbra is be fogom velük fedni a testemet, kifejezve a gondolataimat, amelyekre nem tudom rávenni magamat, hogy valóban kimondjam őket. Vagyis ez nem igazán van így, mivel ezek random szarságok, amiknek semmi jelentése nincsen, de jól néznek ki, szóval leszarom.
- Nem akarom, hogy megváltozz – mondja nekem Louis, mire ránézek. – Fizikailag nem. Csak azt akarom, hogy megmutasd nekem, jobban tudsz bánni velem és nem próbálsz meg irányítani. Azt sem akarom, hogy megváltoztasd a személyiségedet. Csak azt akarom, hogy harcolj értem, ne változtasd magad olyan valakivé, akiről azt gondolod, hogy azzal akarok lenni.
Szavai rántanak egyet a szívem szélein, azzal fenyegetve, hogy szétszakítják.
- Nem fogom – mondom neki. Próbálok megváltozni érte, de nem úgy. Ez értem volt, és érte. – Az, hogy kivettem őket, csak egy lépés volt ebben az egészben, jobb ember próbálok lenni, a piercingek pedig egy rossz időszakra emlékeztetnek az életemben. Egy időszakra, amitől tovább akarok lépni – felelem.
- Ó – majdnem suttogja.
- Tetszettek neked akkor? – mosolyodom el.
- Igen, nagyon – vallja be.
- Visszatehetem őket? – ajánlom fel, de Louis megrázza a fejét.
Sokkal kevésbé vagyok ideges most, mint két órával ezelőtt voltam. Ez Louis, az én Louis-m, és nem kellene idegesnek lennem.
- Csak ha te akarod.
- Visszatehetem őket, amikor… – állítom meg magamat.
- Amikor mi? – billenti oldalra a fejét.
- Nem akarod, hogy befejezzem.
- De igen, akarom! Mit akartál mondani?
- Rendben, legyen, ahogy akarod. Azt akartam mondani, hogy mindig visszatehetem őket és megdughatlak, ha annyira beindítanak téged.
Elszörnyedt arckifejezésétől felnevetek, Louis pedig körülnéz, hogy megbizonyosodjon róla, senki nem hallott engem.
- Harry! – szid le, de ő is nevet.
- Figyelmeztettelek… Plusz egyáltalán nem tettem semmilyen perverz megjegyzést ma este, egyet meg kellene engedned.
- Igaz – ért egyet egy mosollyal, majd iszik egy kortyot a limonádéjából.
Meg akarom kérdezni tőle, hogy ez azt jelenti-e, el tudja-e képzelni, hogy megint velem szexeljen, mivel nem javított ki engem, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem a megfelelő alkalom. Ez nem csak azért van, mert újra érezni akarom őt, hanem mert őszintén annyira kibaszottul hiányzik.
Egész jól kijövünk egymással, főleg magunkhoz képest. Tudom, hogy nagy részben azért, mert most az egyszer nem vagyok fasz. Tényleg nem olyan nehéz, csak gondolkodnom kell, mielőtt szarságot mondanék.
- Holnap van a szülinapod. Mit terveztél? – kérdezi Louis néhány pillanatnyi csend után. A francba.
- Nos, uhm… Tessa és Niall úgymond szerveznek nekem egy bulit. Nem akartam menni, de Steph azt mondta, hogy mindannyian elmentek és egy rakat pénzt költöttek, szóval úgy gondoltam, legalább beugrok. Kivéve ha… te akartál csinálni valamit? Nem megyek akkor a buliba – mondom neki.
- Nem, semmi gond. Biztos vagyok benne, hogy a buli sokkal szórakoztatóbb lesz.
- Eljöhetnél? Senki sem tudja, hogy mi folyik köztünk, kivéve Zaynt persze – kérdezem még akkor is, ha tudom a választ.
Nem szabad arra összpontosítanom, hogy Zayn miért ismeri a kurva dolgaimat.
- Nem, de azért köszi – mosolyodik el Louis, de az nem találkozik a szemeivel.
- Tényleg nem muszáj elmennem – ha Louis velem akarja töltei a szülinapomat, akkor Tessa és Niall elmehet a picsába.
- Nem, tényleg semmi gond. Amúgy is van dolgom – feleli, aztán elnéz.

Chapter 182

Sziasztok! :)

Bocsánat a kisebb késésért, csak délután közbejöttek dolgok, amikre nem számítottam. Mindegy, a lényeg, hogy itt van. A fejezetből derülnek ki új dolgok, illetve a randi is elkezdődik, amit már annyira vártatok ;) Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. Pénteken jövök ismét!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 182

 
- Köszönöm még egyszer, hogy kisegítettél, senkit sem érdekel az a régi üvegház. Csak képzeld el, mit csinálhatunk nyáron, ha még mindig itt leszel – mosolyodik el Karen.
Készített nekünk egy csésze teát, miután bejöttünk, és az utolsó kortyot iszom meg, ahogy beszél.
- Köszönöm még egyszer a teát – mondom neki, mielőtt az emeletre indulok.
Meglepődöm, hogy már kilenc óra van. Még mindig van néhány házi feladatom, amit meg kell csinálnom, mielőtt lefekszem, így kiteszem a jegyzeteimet az ágyra, és megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy készen legyek. Úgy érzem, folyamatosan el vagyok foglalva az iskolával, a munkával, Harryvel, Zaynnel, Liammel, az anyámmal… Majdnem két hete nem beszéltem az anyámmal.
Áthajolok, hogy elvegyem a telefonomat az éjjeliszekrényről, aztán felhívom anyát. A második csöngésre felveszi.
- Helló? – hangos zajok töltik meg a hátteret.
- Szia… hogy vagy? – kérdezem tőle.
- Jól, Porterékkel ebédelek most. Louis mindenkit üdvözöl! – feleli hangosan.
- Ó… – hiányoznak Porterék. Mindig olyan édesek voltak hozzám.
- Ők is üdvözölnek, drágám. Ma reggel jöttek vissza Mammoth-ból, úgyhogy tartunk egy kései vacsorát – mondja nekem anya. Ő mindig is olyan megszállott volt Porterékkel. A hatalmas házuktól és a country klub tagságuktól anyának gyakorlatilag habzott a szája. – Hogy érzed magad? Minden begyógyult? Majd meg kell beszélned egy időpontot az orvosoddal, csak hogy mindent leellenőrizzen. Ne felejtsd el megcsinálni ezt, tudom, hogy elfelejtesz dolgokat – néz le.
Sosem felejtek el dolgokat igazából.
- Már megbeszéltem egy időpontot a jövő hétre – hazudom.
- Ó, nos, az jó. Volt szerencsém találkozni Natalie bájos barátnőjével, aki a jövő évi egyetemi terveiről beszél nekünk.
- Natalie barátnője ott van? – nem tudom, miért kérdezem meg, csak kíváncsi vagyok tényleg. Tudom, hogy nem kellett volna kérdeznem róla, mert pontosan ez az, amit az anyám akart.
- Igen, bájos lány. Kedvelnéd őt, Becca, egy nap találkoznod kell a fiammal – feleli.
- Uhmm… ja – motyogom, és imádkozom, hogy anya ne hívja a lányt a telefonhoz.
Remélem, úgy bánik Natalie-val, ahogy megérdemli, ő olyan kedves.
- Most már leteszem a telefont, nem akarok goromba lenni – mondja anya a valaha volt leghamisabb hangján.
Még mindig kíváncsi vagyok, miért volt olyan kedves a balesetem napján, de jó tudni, hogy újra visszatért a normális önmagához.
Megpróbálok annyi házit megcsinálni, amennyit csak tudok, de végül a jegyzeteimen alszom el.

Harry szemszöge
- A saját kocsijával szokott a Vance-hoz menni? – kérdezem Liamtől, majd követem őt kifelé az apám irodájából.
- Igen, kihagyott pár napot, amikor… nos, már tudod.
- Hmm… – halkítom le a hangomat, amikor elsétálunk a szoba mellett, ami átmenetileg Louis-é.
Nem akarok arra gondolni, hogy mennyire bántottam őt meg, nem most.
- Gondolod, hogy bent van? – kérdezem csendesen.
- Nem tudom, valószínűleg – von vállat.
- Csak ki kellene – nyomom le a kilincset, az ajtó pedig egy kis nyikorgással kinyílik. Liam egy haragos pillantást vet rám, de figyelmen kívül hagyom, ahogy benézek.
Louis az ágyon fekszik, papírokkal és tankönyvekkel szétszórtan körülötte. A farmerja még mindig rajta van a pulóverrel együtt, biztosan nagyon kimerült volt, hogy tanulás közben elaludt.
- Befejezted a kukkolást most már? – sziszeg a fülembe Liam.
Lekapcsolom a lámpát, majd kilépek az ajtóból, becsukva azt magam mögött.
- Nem vagyok kukkoló. Szeretem őt, oké? – védem meg magam.
- Tudom, de nyilvánvalóan nem érted annak a koncepcióját, hogy adj neki egy kis teret.
- Nem tehetek róla. Annyira hozzá vagyok szokva, hogy vele vagyok, és az elmúlt majdnem két hétben a poklon mentem keresztül nélküle. Nehéz távol maradni tőle.
Csendben sétálunk le a lépcsőn, és remélem, hogy nem hangzottam túl elkeseredettnek. Azonban ez csak Liam, úgyhogy amúgy se nagyon érdekel.
- Próbálkozom, oké? – emlékeztetem őt.
- Emlékezz arra, amit mondtam, és próbáld meg nem elrontani – tűnik el Liam a konyhában, én pedig elhagyom a házat éjszakára.
Utálok visszamenni a lakásba most, hogy Louis nincs ott. Egy másodpercre elgondolkozom azon, hogy felhívom Niallt és elmegyek a diákszövetségi házhoz, de a lelkem mélyén tudom, hogy ez rossz ötlet. Nem akarom, hogy több probléma forduljon elő, és mindig megtörténnek, csak tényleg nem akarok visszamenni abba az üres lakásba.
Mindenesetre megteszem. Rohadtul fáradt vagyok, olyan, mintha évek óta nem aludtam volna rendesen.
Ahogy lefekszem az ágyunkra, megpróbálom felidézni Louis karjait a derekam körül és a fejét a mellkasomon.

Louis szemszöge
Korábban ébredek fel a megszokottnál, így kiélvezem az időmet, hogy elkészüljek. Harry azóta nem beszélt velem, hogy ott hagyott nevetve az atlétikai épületben. Kíváncsi vagyok, hogy még mindig akar menni? Meggondolta már magát? Hiányzik, és az is, hogy a saját fürdőmben a saját lakásomban készülődjek. Ugh, ez mindig olyan komplikált és stresszes.
Elegem van az elköltözésből, beköltözésből, távozásból, visszaköltözésből, elköltözésből… bosszantó és kimerítő.
Amikor a Vance Könyvkiadóhoz érek, Kimberly az asztalánál ül, karját maga elé kinyújtva, hogy megmutassa a gyémántgyűrűjét. Egy mosollyal csodálja azt, előre-hátra mozgatva a kezét a fény alatt.
- Louis! – visít fel, amikor észreveszi, hogy elveszem a szokásos reggelimet.
- Jó reggelt – mosolyodom el.
- Milyen volt a parti? Úgy értem, rendben volt az, hogy Harry is ott volt? – kérdezi.
- Igen… rendben volt – fújom meg a kávémat, a majdnem fekete folyadékban létrejövő hullámokra fókuszálva.
- És… – Kimberly annyira kíváncsi, de ez szórakoztat engem. Ő tipikus titkárnő, gyönyörű, értelmes és tele van pletykával. Csak történetesen ő a főnök menyasszonya.
- Fogalmam sincs – válaszolok őszintén.
- Szükséged van tanácsra? – húzza fel tökéletesen szedett szemöldökét.
- Uhmm…
- Ó, ne már! Jó vagyok a tanácsadásban. Nem annyira jó, mint te, de megpróbálhatom – mosolyodik el, aztán elbillenti a fejét.
- Rendben – nyögök fel. – De ha nem haladok a munkával, neked kell elmondanod a vőlegényednek, hogy a te hibád volt – mondom neki, mire felugrik az asztalától, hogy kövessen az irodámba.
- Egyszerűen imádom a hangzását… vőlegény… vőlegény… – ismételgeti egész úton.

- Egy randi? Nos, ez nagyon cuki – rendezi át Kim a könyveket a polcomon, engem pedig az őrületbe kerget az, hogy nyugton maradjak, és ne kapjam ki őket a kezéből.
- Igen, de éppen most mentem keresztül a szakítás ciklusán, tudod? Végre kész voltam arra, hogy továbblépjek.
- De azért tényleg képes voltál rá?
Az voltam?
- Nem, de megpróbálhattam volna keményebben. Az emberek folyton szakításokon lépnek túl – próbálom meggyőzni őt és magamat is.
- Nem olyanon, mint a tiétek. Te és Harry… Nem is tudom, hogyan magyarázzalak el titeket.
- Annyira hasznos a tanácsod – csipkelődök.
- Oké… szóval tudod, mint a víz és az olaj. Amikor összeteszed a vizet és az olajat, különválnak, és egyáltalán nem keverednek össze.
- Oké? – fogalmam sincs, Kim hová akar kilyukadni ezzel, és ahogy késlelteti a válaszát, feltételezem, ő sem tudja.
- Szóval te vagy a víz, Harry meg az olaj. Jók vagytok együtt, de nem keveredtek össze.
- Ennek semmi értelme – nevetek fel.
- Nincs, ugye? – csatlakozik hozzám, és jó érzés nevetni valakivel.
Még a szörnyű tanácsával is, Kim nagyon édes és tényleg nagyon kedvelem őt. Hiányozni fog, amikor Seattle-be költözik. Seattle.
- Hé, gondolod, hogy Christian megengedné, hogy én is átmenjek az új Seattle-i irodába? – kérdezem Kimberlytől.
- Hogy érted, mármint most?
- Igen, vagyis körülbelül egy hónap múlva, úgy elég pénzt tudok félretenni. Tényleg csak el kell tűnnöm innen, azt hiszem, és Liam olyan hamar elköltözik, így egyáltalán senkim se lesz itt – annak a gondolata, hogy Liam elköltözik, fáj.
- Tudom, hogy Christian szeretné, ha ott lennél Seattle-ben. Korábban már felhozta, de azután, amit Harry mondott, úgy gondolta, nem is zavar azzal, hogy felajánl ott egy pozíciót neked – Kim még mindig a könyvekkel szórakozik.
- Hogy érted, hogy azután, amit Harry mondott?
Mikor beszélt Harry Christiannal?
- Hogy nem akarsz Seattle-be menni.
- Mi?
- Nem tudom… azt hittem, te mondtad neki, hogy beszéljen Christiannal? Talán meg kellene kérdezned Harryt… – meg tudom mondani, hogy kezd ideges lenni.
- Nem, mondd el – könyörgök neki.
- Harry azt mondta Christiannak, hogy félsz, hogy Christian fel fog ajánlani neked egy állást Seattle-ben, de nem igazán akarod elfogadni. Azt mondta, hogy rosszul érzed magad a visszautasítás miatt, így Harry megkérte őt, hogy ne ajánlja fel az állást… hazudott, ugye? – úgy tűnik, megérti rémült arckifejezésemet.
- Igen, hazudott. Mikor volt ez?
- Körülbelül három héttel ezelőtt… egy vagy két nappal az után volt, hogy vigyáztatok Smith-re – mondja nekem.
Hogy tehette ezt Harry? Hogy próbálhatja meg szabotálni a karrieremet még mielőtt elkezdődött volna egyáltalán? Nem lep meg annyira, amennyire kellene, ez pedig zavar.
- Beszélhetek erről Christiannal most? Seattle-be akarok menni.
- Csütörtökig Seattle-ben van, de amúgy is itt leszel csütörtökön. Akkor beszélhetsz vele – feleli Kimberly.
Kibámulok az ablakon, majd egy percnyi csend telik el, mielőtt Kim megszólal.
- Még mindig elmész vele a randira? – kérdezi.
- Nem tudom… – sóhajtok fel. Rohadtul dühös vagyok, de nem akarom ezt Kimberlyn kitölteni. Ő az egyetlen hírvivő.
- Bár ez mindezek előtt volt…
- Most komolyan nem állhatsz ki érte – jegyzem meg nyersen.
- Csak arra mutatok rá, hogy sok mindenen ment keresztül azóta, tudod, az egész szakítás-körforgás, ahogy hívtad, és Harry nyilvánvalóan megpróbál más lenni ezúttal. Elhívott randizni.
- Miért erőlteti mindig mindenki, hogy bocsássak meg neki, akármit is tesz?
 - Nem erőltetem, hogy bármit is megtegyél, csak emlékeztetlek a tényekre.
- Tudom… Sajnálom, hogy rád förmedtem. Csak ez annyira dühítő. Miért tenné ezt? Mindig azt hiszi, hogy egyszerűen megtehet ilyen dolgokat, és az rendben van. Soha nem mondta volna el nekem, hogy beszélt Christiannal. Meddig kellene még beletörődnöm az ilyen dolgokba? – pihentetem meg a fejemet a kezeimen.
- Egyáltalán nem kell, de ha a helyedben lennék, legalább megnézném, hogy mit tervezett a randira. Ha úgy viselkedik, mint egy barom, akkor fejezd be, fejezd be vele. Tőled függ, de azelőtt tette ezt, hogy mindazokon keresztül ment.
Nem kellett volna Kimberlynek mesélnem arról, hogy Harrynek is annyira összetört a szíve, mint nekem, mert most sajnálja őt és az ő oldalára állt. Olyan mérges vagyok most Harryre, mit gondol, ki ő?
- Nos? – kérdezi Kimberly.
- Azt hiszem, igazad van, de ha úgy viselkedik, mint egy seggfej, akkor befejeztem. És meg fogom kérdezni tőle, hogy miért csinálta ezt – mondom neki, mire felnevet.
- Jó szórakozást – viccelődik, aztán elhagyja az irodámat.
A nap elrepül, és mielőtt tudnám, ideje mennem. Fogalmam sincs, mit vegyek fel erre a randira Harryvel. Nem tudom, hová megyünk, és igazából azt sem tudom, el szándékozik-e még vinni. Még mindig nem hívott fel vagy írt üzenetet egész nap. Ha egy órán belül sem teszi, sehová nem megyek vele.
Még mindig mérges vagyok, hogy azt mondta Christiannak, ne ajánlja fel nekem az állást Seattle-ben. Tudtam, hogy Harry nem akart Seattle-be költözni, de az, hogy a hátam mögött mondja a főnökömnek, hogy nem akarom az állást, amikor tudta, hogy igen, az sok, még Harrytől is. Pontosan ez az, amiért elhagytam őt, egyszerűen nem dönthet helyettem.
Ahogy elkezdem eltervezni a meggyilkolását, a sebességváltónál lévő telefonom rezeg, és Harry az.
- Helló – szólalok meg nyers hangon.
- Uhm… szia? – úgy tűnik, meglepődött durva hangomtól.
- Igen?
- Még mindig el akarsz menni ma este? – kérdezi Harry.
- Igen – lehelem. Megpróbálok arra emlékezni, amit Kimberly mondott arról, hogy azelőtt csinálta ezt, hogy beleegyeztem volna abba, hogy elgondolkozom, adok-e neki másik esélyt. Az ötvenedik „másik esélyét”.
- Oké… nos, uhm, hétkor terveztem, hogy felveszlek? Az jó?
- Persze.
- Nem kell… – kezdi el.
- Nem, semmi gond. Csak hosszú napom volt – mondom neki. Meg fogom kérdezni tőle, hogy mit csinált, de nem most, nem telefonon.
- Mi történt? – kérdezi.
- Később elmondom – felelem.
- Mondd el most.
Amint azon vagyok, hogy leszidjam őt, megszólal.
- Bocs, úgy értettem, hogy oké, rendben van – javítja ki magát.
- Oké… nos, találkozunk hétkor – teszem le a telefont.
Mire lezuhanyozom és megszárítom a hajamat, már hat óra. Miután megszárítom a hajamat, kopogok Liam hálószobaajtaján, de nincs válasz. Nem látom az autóját a kocsifelhajtón, de mostanában a garázsban parkol, szóval lehet, hogy még mindig ott van.
Fogalmam sincs, mit vegyek fel, mert nem tudom, hová megyünk.
Mindenesetre úgy döntök, öltönyben leszek, mert ez egy randi Harryvel, és olyan jól akarok kinézni, amennyire csak lehetséges. Nem tudok dönteni a négy öltönyöm között, hamarosan többet kell vennem. Túl sokat hordom őket. Végül a fehér mellett döntök, az a kedvencem és Harryé is. Belebújok a fekete cipőmbe, majd újra leellenőrzöm a hajamat.
Az érzelmeim oda-vissza váltakoznak az idegesség és a hihetetlen düh között, miközben kinézek az ablakon Harry autóját várva, hogy bekanyarodjon. Amint ez megtörténik, a földszintre megyek, hogy találkozzak vele az ajtónál, még mindig nem láttam Liamet, és szerencsére Ken és Karen sincs a láthatáron, amikor elhagyom a házat.
Haragom nagy része eltűnik, mikor Harry kiszáll az autóból a fekete ingben, amit a vacsorán viselt. Öltönynadrág van rajta? Ó, Istenem, igen. És öltönycipő, fényes fekete öltönycipő. Wow. 20
Tényleg kitett magáért. Olyan jóképűnek néz ki, és még a haját is belőtte. Hátra fésülte, és meg tudom mondani, hogy használt valamit, hogy úgy tartsa, mert nem esik a homlokára, miközben sétál, ahogy általában szokott.
- Ööö… szia? – pirul el.
- Szia – nem tudom nem őt bámulni. Várjunk… – Hol vannak a piercingjeid? A fémkarikák nincsenek ott a szemöldökénél és az ajkánál.
- Kivettem őket – von vállat.
- Miért?
- Nem tudom… nem gondolod, hogy jobban nézek így ki? – néz a szemembe.
- Nem! Imádtam, ahogy korábban kinéztél… és most is, de vissza kellene tenned őket.
- Nem akarom – sétál a kocsija utas felőli oldalához, hogy kinyissa nekem az ajtót.
- Harry… remélem nem azért vetted ki őket, mert azt gondoltad, hogy így jobban fogsz tetszeni nekem, mert ez nem igaz. Így is úgy is szeretlek, kérlek, tedd őket vissza – szemei felderülnek szavaimra, én pedig elnézek, mielőtt beszállok a kocsiba.
Nem számít, mennyire mérges vagyok rá, soha nem akarom, hogy úgy érezze, meg kell változnia értem. Imádom, ahogy kinéz, imádom az ajak- és szemöldökpiercingjét. Ezek Harry részei, és szeretem őt.
- Őszintén nem olyan, tényleg. Már amúgy is gondolkoztam rajta egy ideje, hogy kiveszem őket. Már egy örökkévalóság óta megvoltak, és valamennyire idegesítőek. Ezen kívül ki a fene alkalmazna engem egy igazi munkánál ezzel a szarral az arcomban? – csatolja be a biztonsági övét, majd rám néz.
- Alkalmaznának az emberek, kétezer-tizenhárom van. Ha szereted…
- Ez nem olyan nagy ügy. Nagyjából szeretem, ahogy kinézek nélkülük, mintha már nem rejtőzködnék többé, tudod? – újra rábámulok, és feldolgozom új kinézetét.
Csodásan néz ki, mindig csodás, de elég szép, hogy nincs semmi figyelemelterelés tökéletes arcán.
- Nos, szerintem így is, úgy is tökéletesen nézel ki, Harry, csak ne gondold, hogy azt akarom, hogy egy bizonyos módon nézz ki, mert nem – mondom neki és komolyan is gondolom. Amikor rám néz, egy olyan szégyenlős mosollyal ajándékoz meg, amitől elfelejtem, miért akartam kiabálni vele. – Hová viszel amúgy? – kérdezem tőle.
- Vacsorázni. Egy nagyon szép helyre – hangja remeg. Az ideges Harry az új kedvenc Harrym.
- Hallottam már róla?
- Nem tudom… talán?
Az autóút további része csendes, a The Fray CD-re dúdolok, amit Harry nyilvánvalóan elég erősen megkedvelt, Harry pedig a szélvédőn bámul ki. Folyamatosan a combján dörzsöli a kézét, miközben vezet, egy ideges cselekedet, meg tudom mondani.
Amikor megérkezünk az étteremhez, az puccosnak és nagyon drágának néz ki. A parkolóban lévő összes autó többe kerül, mint az anyám háza, biztos vagyok benne.
- Ki akartam neked nyitni az ajtót – mondja nekem, amikor kinyitom az ajtót, hogy kiszálljak.
- Becsukhatom, te meg újra kinyithatod? – ajánlom.
- Akkor az nem fog számítani, Lewis – mosolyodik el önelégült mosolyával, én pedig nem tehetek a gyomromban lévő pillangókról, amik megjelennek, amikor rosszul mondja a nevemet.
Ez régen az őrületbe kergetett, de titkon imádtam minden alkalommal, amikor így mondta, hogy bosszantson. Majdnem annyira imádom, mint amikor azt mondja, hogy „Lou”.
- Visszatértünk a Lewis-hoz, ahogy látom? – mosolygok rá vissza.
- Igen, igen, visszatértünk.

Harry szemszöge
Egy fényes fekete öltönyben lévő férfi áll az ajtónál egy emelvényen, felvéve a neveket a foglalásokhoz. Van mersze egy furcsa pillantással illetni minket, mielőtt a nevünket kéri.
- A foglalás Harry Styles néven van – mondom neki.
- Hmm… adjanak egy másodpercet – feleli a kopasz férfi.
Átnézek Louis-ra, aki a falon lévő hatalmas festményt bámulja. Azt a rohadt fehér öltönyt kellett felvennie, hogy kínozzon, biztos vagyok benne.
- Nincs semmi ezen a néven – mondja a férfi.
- De igen, van. Telefonáltam, és lefoglaltam egy asztalt – amennyire csak lehet, megpróbálok nyugodt hangon beszélni.
- Nincs semmi ezen a néven, uram, lehet, hogy összekeverte? – csak azért csinálja ezt, hogy fasz legyen, tudom, hogy igen.
Láttam, ahogy ránk nézett, amikor besétáltunk. Tudom, hogy nem láthatja a tetoválásaimat és kivettem azokat a rohadt piercingeket, de akkor is. A tarkójánál fogva kellene megragadnom őt, és az emelvényhez vágnom a fejét.
- Kurvára nem… – kezdem el kiosztani őt, de megállítom magamat, amikor ismét Louis-ra pillantok. Nem tehetem tönkre ezt a randit, ez jelent nekem mindent. – Rendben – morgom, aztán Louis-hoz sétálok. Nincs meg a foglalásunk – mondom neki.
- Semmi gond, mehetünk máshová. Ez a hely amúgy is túl sznobnak tűnik – biztosít engem.
A millió ok közül ez az egyik, amiért szeretem ezt a fiút. Nem érdeklik a puccos vacsorák és a luxusautók. Nem tudom, miért hallgattam egyáltalán Liamre és hoztam el Louis-t ide.
- Sznob? – ugratom.
- Igen. Sznob – mosolyodik el, és minden rendben van a világon.
Leszarom azt a kopasz faszt, aki megpróbálta tönkretenni az estémet. Minden, ami érdekel az az, hogy megpróbáljam megmutatni Louis-nak, hogy tudok vele úgy bánni, ahogyan megérdemli.