Chapter 184

Sziasztok! :)

Csúcs szuper olimpiai hangulatban hozom most nektek az új részt, ami eseménydúsra sikeredett. Az eleje aranyos, aztán meg... hát elég érdekes, kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. Vajon tényleg Zayn volt? ;) Idővel ki fog derülni, ennyit árulhatok el előre. Pénteken találkozunk!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 184

 
Harry szemszöge
- Jól éreztem magam ma este, Harry – mondja nekem Louis, amikor apám kocsifelhajtójára kanyarodok, hogy kitegyem őt. Haza kellene őt vinnem, a mi otthonunkba.
- Én is. Utálok korcsolyázni – felelem, mire felnevet.
- Meg nem mondtam volna.
- Mit csinálsz az este hátralévő részében? – kérdezem tőle.
- Semmit, tanulok, azt hiszem. Te?
- Semmit, valójában rohadtul semmi dolgom – dörzsölöm meg a szemeimet.
- Fáradt vagy? – kérdezi.
- Igen, egy kicsit.
- Hamarabb le kellene feküdnöd – ajánlja.
- Nem tudok. Már két hete nem alszom végig az éjszakákat – vallom be, mire Louis arca megdöbben.
- Ó.

Louis szemszöge
Persze, hogy nem aludt.
- Van… volt…? – kezdem el.
- Igen, minden egyes este – mondja nekem, mire a szívem megfájdul.
- Sajnálom – utálom ezt. Utálom azokat a rémálmokat, amiért kísértik őt. Utálom, hogy én vagyok az egyetlen elixír, az egyetlen dolog, ami távol tartja őket.
- Semmi gond. Jól vagyok – feleli, de a szemei alatt lévő sötét karikák ellentmondanak.
Az, hogy felhívjam őt, szörnyű ötlet lenne. Arra kellene gondolnom, hogy mit kezdek az életemmel ettől a ponttól előre felé, nem arra, hogy az éjszakát Harryvel töltsem. Olyan furcsa, hogy kitesz az apja házánál, pontosan ez az, amiért kell egy saját lakás.
- Feljöhetnél? Csak, hogy aludj egy kicsit, még mindig korán van – ajánlom, mire felkapja a fejét.
- Rendben lennél ezzel? – kérdezi, én pedig bólintok, mielőtt engedném, hogy elárasszanak a gondolataim.
- Persze… de csak aludni – emlékeztetem őt egy mosollyal, mire bólint.
- Tudom, Lou.
- Nem úgy értettem… – próbálom megmagyarázni.
- Értettem – fújtatja. Oké…
Van egyfajta távolság köztünk, ami egyszerre hihetetlenül kellemetlen és kellemes ugyanakkor. Csak át akarok nyúlni és elhúzni a homlokára lelógó hajtincset, de az túl sok lenne. Szükségem van a távolságra, éppen úgy, mint Harryre. Ez nagyon összezavaró, és tudom, az, hogy felhívtam őt, nem lesz hasznos ehhez a zavartsághoz, de tényleg csak azt akarom, hogy aludjon.
Megajándékozom őt egy kis mosollyal, Harry pedig egy másodpercre rám bámul, mielőtt megrázza a fejét.
- Tudod, jobb, ha nem. Van még egy kis munkám és… – kezdi el.
- Semmi gond. Tényleg – szakítom őt félbe, aztán kinyitom a kocsiajtót, hogy elszökjek zavarom elől.
Nem kellett volna ezt tennem, távolságot kellene tartanom, erre elutasítanak… megint. Amikor elérem az ajtót, eszembe jut, hogy a ruháimat és a cipőmet Harry autójában hagytam, de már nincs a kocsifelhajtón, mire megfordulok.
Az agyam újra és újra lejátssza a randinkat, ahogy lemosom a sminket az arcomról. Olyan… kedves volt. Harry kedves volt. Kiöltözött és nem keveredett verekedésbe, és nem is küldött el senkit a francba. Ez egy jelentős előrelépés. Elkezdek kuncogni, mint egy idióta, miközben eszembe jut, ahogy Harry elesett a jégen, annyira bosszús volt, de olyan vicces volt figyelni, ahogy elesik. Harry annyira magas és nyurga, és a lábai folyamatosan kalimpáltak a korcsolyában, határozottan az egyik legviccesebb dolog volt, amit valaha láttam.
Nem vagyok benne biztos, hogyan érzek Harry piercingjeivel kapcsolatban, hogy kiszedte őket, de újra és újra azt mondta nekem, hogy ki akarta már venni őket, szóval ez nem rajtam múlt. Kíváncsi vagyok, mit fognak ehhez szólni a barátai.
A hangulatom kissé megváltozott, amikor a szülinapi bulijáról beszélt, nem tudom, mit feltételeztem, hogy mit fog csinálni a szülinapján, de a bulizás nem szerepelt köztük. Bár egy idióta vagyok, mert végül is ez a huszonegyedik szülinapja.
Mindennél jobban vele akarom tölteni azt, de minden egyes alkalommal valami rossz történik, amikor abba a rohadt diákszövetségi házba megyek, és nem akarom folytatni a kört, főleg amikor ilyen sérülékeny állapotban vagyunk, mint ez. Az utolsó dolog, amire szükségem van az az, hogy igyak és rosszabbá tegyem a dolgokat. De azért szeretnék venni valamit Harry szülinapjára, szörnyű vagyok az ajándékvásárlásban, de majd kigondolok valamit. Megállok Liam szobájánál, de nem válaszol, amikor kopogok, amikor kinyitom az ajtót, Liam alszik, én pedig úgy döntök, hogy én is lefekszem.

Másnap reggel írok Harrynek, amint felébredek, hogy boldog szülinapot kívánjak neki, aztán felöltözök, míg a válaszára várok. Egy sóhajtással a táskámba teszem a telefonomat, majd a földszintre indulok, hogy találkozzak Liammel és elmondjam neki, ma kihagyom a nap felét.
- Hová mész? – kérdezi, miközben tejet tölt a gabonapelyhes táljába.
- Kell vennem néhány dolgot a boltból.
- Az órák alatt? Miért nem mész utána?
- Nem tudom, vennem kell valamit Harrynek a szülinapjára – vallom be, az ajkamat harapdálva, hogy felmérjem Liam reakcióját.
- Ó, mit fogsz venni neki?
- Őszintén fogalmam sincs – sóhajtok fel, majd fejemet a hideg gránit pultra teszem.
- Mehetek veled, ha akarod? – ajánlja fel Liam.
- És lógsz az órákról? Nem gond, ha nem jössz.
- Rendben, nos, mennem kell vagy el fogok késni. Megmondom Soto professzornak, vagy azt kellene mondanom, hogy Jonah-nak, hogy ma nem jössz be – vigyorogja, mire nekidobok egy szőlőt.
- Nagyon vicces – mosolyodom el, majd Liam nevetve hagyja el a konyhát.
Mire kétszer körbejárom az bevásárlóközpontot, még mindig üres a kosaram. Úgy tűnik, ebben a boltban semmi sem elég jó, hogy megvegyem Harrynek a szülinapjára. Ő jobb, mint valami bevásárlóközponti ajándék. Csak fogalmam sincs, hogy mit vegyek neki. Tényleg én vagyok a legrosszabb abban, ha bárkinek is ajándékot kell venni, Harrynek meg valahogy mindig az elképzelhető legjobb ajándékokkal rukkol elő. Ha egy más helyzetben lennénk, megállnék a Victoria’s Secret-nél és végeznék is.
Egy kicsit meglepődöm a gondolataimon, de tényleg érdekesen hangzik. Az első alkalom óta, hogy együtt aludtunk, ez a leghosszabb idő, amit szex nélkül töltöttünk el, azt hiszem, ez egy jó dolog… azt hiszem.

Harry szemszöge
- Nagyon király lesz, ember – mondja nekem Niall, miközben a kőfalra mászik fel a parkoló végén.
- Persze, hogy az lesz – jegyzem meg, aztán arrébb állok Tessa cigi füstjének útjából, majd leülök Niall mellé.
- Az lesz, és jobban teszed, ha nem nyafogsz, mert ezt már hónapok óta tervezzük – szólal meg Tessa.
Lábaimat oda-vissza lóbálom, és egy másodpercre arra gondolok, hogy lelököm Tessát a kőfalról a sok szarság miatt, amit amiatt kaptam tőle, hogy kiszedtem a piercingjeimet.
- Elmegyek. Már mondtam, hogy megyek.
- Elhozod őt? – kérdezi Niall, nyilvánvalóan Lou-ról beszélve.
- Nem, elfoglalt.
- Elfoglalt? Ez a huszonegyedik szülinapod, haver. Kivetted miatta a piercingjeidet, ott kell lennie – jegyzi meg Tessa.
- Akármikor jön el, mindig valami szarság történik, és kurvára utoljára mondom el, hogy nem miatta szedtem ki őket – forgatom a szemeimet, aztán átrajzolom a betonban lévő repedést.
- Talán hagynod kellene, hogy megint elverje Molly seggét, az megfizethetetlen volt – kuncog fel Niall.
- Az olyan vicces volt, Louis akkor is vicces, amikor részeg. És amikor szitkozódik, az annyira mulatságos. Mintha a nagymamámat hallanám szitkozódni – nevet Tessa Niallel együtt.
- Befognátok már végre Louis-val kapcsolatban? Nem jön el.
- Jól van, lenyugodnál? – mosolyodik el Niall, én pedig majdnem ugyanazt teszem.
Bárcsak ne szerveztek volna nekem egy bulit, mert Louis-val akartam tölteni a szülinapomat. Nem igazán érdekelnek a szülinapok, de látni akartam őt. Tudom, hogy semmi dolga sincs, csak nem akar a barátaim közelében lenni, nem mintha hibáztatnám érte őt.
- Nincs rendben valami Zaynnel és veled? – kérdezi Niall, amikor elindulunk az órákra.
- Ja, Zayn egy fasz és nem marad távol Louis-tól. Miért?
- Csak kíváncsi vagyok, mert láttam Louis-t a Környezeti épületbe menni vagy mi a fasznak hívják azt, és azt gondoltam, hogy ez fura… – mondja nekem Niall.
- Mikor volt ez?
- Olyan két napja, hétfőn, azt hiszem.
- Komoly… – megállok a mondat közepén, mert tudom, hogy komolyan beszél. Az Isten verje meg, Louis, melyik részét nem értetted annak, hogy kurvára maradj távol Zayntől?
- Nem érdekel, ha azért eljön Zayn, ugye? Mert már mindenkinek szóltunk, és nem akarom senki meghívását visszavonni – feleli Niall, mindig is ő volt a kedves a csapatunkból.
- Leszarom, nem ő az, aki megdugja Louis-t, hanem én – mondom neki, mire felnevet. Ha csak tudná, hogy valójában mi történik.
Niall és Tessa az atlétikai épület előtt hagynak engem, és be kell vallanom, alig várom, hogy lássam Louis-t, kíváncsi vagyok, hogyan csinálta meg ma a haját, és hogy abban a nadrágban lesz-e, amit annyira imádok.
Mi a fasz?
Még mindig elképedek, ahogy a leghülyébb szarságokra gondolok. Hónapokkal ezelőtt, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy arról fogok álmodozni, milyen lesz valakinek a haja, kiütöttem volna a fogait, erre mégis azt remélem, hogy hátra lesz fésülve, hogy láthassam az arcát.
Az óra tíz percen belül kezdődik, Louis-t pedig még nem láttam besétálni, így bemegyek és bepillantok a terembe, nincs bent. Lehet, hogy nem jön? Tudom, mennyire utál hiányozni az órákról, szóval hol a fenében van?
Ha abban az istenverte környezeti hülye épületben van, rohadtul mérges leszek. Amúgy is ki a fasz tanul környezetet? Ó, ja, igen, kibaszott Zayn. Kíváncsi vagyok, miért volt ott Louis, mit csináltak? Most ott van?
Nem, persze, hogy nincs. Valószínűleg csak késik. Fel kellene őt hívnom. Telefonja néhány csörgés után a hangpostára kapcsol, de pillanatokkal később kapok egy üzenetet tőle.
*Vezetek. Nem beszélhetek, emlékszel a legutóbbi alkalomra?* Írja. Akkor SMS-ezik?
*Remélem, nem írsz vezetés közben, mert ha jól emlékszem, ez okozta a karambolt.* Nem tehetek a segghülye vigyorról az arcomon, amikor elképzelem őt, ahogy a szemeit forgatja, miközben elolvassa az üzenetemet.
*Egy piros lámpánál vagyok. Ne irkálj.*
Felnevetek, aztán elteszem a telefonomat a zsebembe. Nincs az az Isten, hogy bemenjek jógaórára nélküle.

…………..

Nem tudom elhinni, hogy újra ebben a házban vagyok, éveknek érzem, amikor itt laktam. Egyáltalán nem hiányzik, de nem pontosan szeretek egyedül élni abban a lakásban sem.
Ez az év kibaszottul őrült volt. Tényleg nem tudom elhinni, hogy most már huszonegy vagyok, és jövőre befejezem az egyetemet. Anya folyamatosan sírt a telefonban korábban azon, hogy milyen gyorsan felnőttem, és végül megszakítottam a hívást, mert egyszerűen nem hagyta abba. Mentségemre legyen mondva, valamennyire udvarias voltam ezzel kapcsolatban, úgy viselkedve, mintha lemerült volna a telefonom.
A ház zsúfolt, az úton kocsik sorakoznak, és kíváncsi vagyok, ki a fasz ez a sok ember, akik itt vannak a szülinapomon. Tudom, hogy a buli nem teljesen a szülinapom miatt van, csak egy kifogás, hogy egy kurva nagy bulit csináljanak, de akkor is. Éppen ahogy elkezdem azt kívánni, bárcsak itt lenne Louis, meglátom Molly förtelmes rózsaszín haját, és örülök, hogy Louis nem jött el.
- Itt a szülinapos – mosolyodik el, aztán besétál a házba előttem.
- Styles! – szólít meg Steph a konyhából, már ivott, meg tudom mondani.
- Hol van Louis? – kérdezi Tristan.
Az összes barátom egy kis körben áll lényegében engem bámulva végig, miközben én megpróbálok kitalálni valamit azonnal. Az utolsó dolog, amire szükségem van az az, hogy megtudják, éppen megpróbálom meggyőzni őt, hogy jöjjön vissza hozzám.
- Várjunk… ami még fontosabb, hol a fenében vannak a piercingjeid? – teszi Tristan a kezét az állam alá, majd megbillenti a fejemet, hogy megvizsgáljon, mintha egy kibaszott kísérleti patkány lennék.
- Hagyjál – nyögök fel, és elhúzódok tőle.
- Szent szar! Olyan leszel, mint ők – feleli Molly, egy csapat magániskolás köcsögre mutatva a szobában.
- Nem, nem leszek – védekezem, mire felnevet.
- De, de igen! Louis mondta neked, hogy vedd ki a piercingeket, ugye? – erőlteti Molly.
- Nem, nem mondta, azért vettem ki őket, mert kurvára ahhoz volt kedvem. Törődj a saját rohadt dolgaiddal – csattanok fel, mire a szemét forgatja.
- Mondhatsz akármit – sétál el, hála Istennek.
- Hagyd őt figyelmen kívül. Egyébként, Louis jön? – kérdezi tőlem Tristan, mire megrázom a fejemet. – Hiányzik! Bárcsak többet lógnánk együtt – iszik egy kortyot a piros poharából.
- Egyetértek – felelem az orrom alatt, majd megtöltök egy poharat vízzel.
Legnagyobb nyomorúságomra a zene és a hangok egyre hangosabbak lesznek, ahogy az este tovább folytatódik. Mindenki szétcsapja magát nyolc óra előtt. Még mindig nem döntöttem el, hogy akarok-e inni vagy sem, hosszú ideig bírtam ivás nélkül addig az estéig az apám házában, amikor összetörtem Karen összes porcelánját, Liam meg felhívta Louis-t, hogy jöjjön és segítsen neki velem kapcsolatban. Régen nem ittam ezeken a béna, szar bulikon, vagyis javarészt. Alig emlékszem az egyetem kezdetére, üveg üveg után, kurva kurva után, ez egy homály, aminek örülök is. Szarnak se volt értelme, mielőtt Louis a képbe jött.
Meglátok egy helyet a kanapén Steph mellett, aztán kiszakadok a Louis-ról szóló gondolataimból, miközben a barátaim még egy szar, hülye ivós játékot játszanak.
- Boldog szülinapot, Harry – szakítja félbe gondolataimat egy női hang. Felnézek és meglátom azt a lányt, akivel Zayn randizik. Bájos.
- Köszi, Regina – sóhajtok fel.
- Rebecca, Rebeccának hívnak – javít ki.
- Uhm… oké. Köszi, Rebecca.
- Semmi gond. Hívhatsz Beccának, ha arra könnyebb emlékezni – mosolyodik el, majd leül a padlóra előttem.
- Oké…
Kedves lánynak tűnik, és igazán csinos, de nincs semmi okom arra, hogy emlékezzek a nevére, és engem bámul, ami idegesítő.
- Hol van Zayn? – kérdezem tőle. Valamennyire Louis-ra emlékeztet, nem annyira csinos, de úgy néz ki, mint valaki, akivel Louis együtt lógna.
- Hoz nekünk italt – ragyogja, én pedig kiszedem a telefonomat a zsebemből.
*Szia.* Végül beadom a derekamat, és írok Louis-nak, ahogy Zayn idejön, majd odaadja barátnőjének az italát. Még csak nem is néz rám. Kurvára erre gondoltam én is.
- Hé, Harry, segítenél Steph-nek és Niallnek elmozdítani azt a kanapét, hogy megcsinálhassuk a sörpong asztalokat? – kérdezi tőlem Tristan.
- Nem. Ez a szülinapom, és szart se csinálok – mondom neki.
- Ó, ne már! Kérlek, segíts nekik – könyörög, mire végül beleegyezek, csak azért, hogy befogja a száját. Amikor felállok, Zayn veszi át a helyemet a kanapén, Regina pedig a padlón marad.

Louis szemszöge
*Szia.* Írja az üzenet, amit Harry küldött. A pillangók, amik azonnal megjelennek a gyomromban, nevetségesek. Kevesebb, mint öt perccel ezelőtt küldte, reméltem, hogy írni fog.
*Milyen a buli?* Küldöm el, aztán még egy maroknyi pattogatott kukoricát nyomok a számba. Már két órája a nook-om képernyőjét bámulom, és egy szünetre van szükségem.
*Béna. Átmehetek?* Válaszolja.
Majdnem leugrok az ágyról. Már eldöntöttem korábban, miután órákat töltöttem azzal, hogy megfelelő ajándékot találjak neki, hogy a „terem” várhat a szülinapja utánig. Nem érdekel, mennyire rászoruló vagy szánalmas ez, ha azt választja, hogy inkább velem tölti az idejét, mint a barátaival, el fogom fogadni. Tényleg próbálkozik, és ezt el kell ismernem, persze meg kell beszélnünk a kísérletét arra, hogy szabotálja a karrieremet, de ez várhat holnapig.
*Igen, mennyi ideig tart, míg ideérsz?* Küldöm el.
Áttúrom a szekrényt, aztán kiveszek egy kék ujjatlan pólót, amiről Harry egyszer azt mondta, hogy jól néz ki rajtam. Farmert kell felvennem, különben idiótán fogok kinézni a hálószobában ülve egy pólóban.
Miért vagyok ilyen szeleburdi?
Kíváncsi vagyok, hogy Harry mit fog viselni. Hátra lesz fésülve a haja, mint tegnap? Unalmas volt a bulija nélkülem és helyette engem akart látni? Tényleg megváltozik, és ezért imádom őt.
*Harminc perc.* Mutatja a képernyő.
A fürdőszobába sietek, hogy kimossam a fogamból a magokat. Nem kellene megcsókolnom őt, ugye? A szülinapja van… egy csók nem lesz olyan rossz, és legyünk őszinték, megérdemel egy csókot az összes erőfeszítésért, amit eddig ebbe az egészbe tett. Megfésülöm a hajamat, mielőtt hátra irányítom.
Egyértelműen nincs ítélőképességem, amikor Harryről van szó, de majd leszidom magamat holnap. Tudom, hogy nem érdeklik a szülinapok, és azt akarom, hogy ez más legyen, azt akarom, hogy tudja, a szülinapja fontos. Megfogom az ajándékát, aztán gyorsan elkezdem becsomagolni. A csomagolópapír, amit vettem, hangjegyekkel díszített, jó könyvborító lenne belőle. Kezdek ideges lenni és nyugtalan, még akkor is, ha nem kellene.
*Oké, később találkozunk.* Küldöm el, majd a földszintre indulok, miután a kis ajándékkártyára felfirkantom a nevét.
Karen egy régi Luther Vandross dalra táncol, és nem tehetek róla, de felnevetek, amikor elpirult arccal megfordul.
- Bocsi, nem tudtam, hogy itt vagy – feleli, egyértelműen zavarban van.
- Imádom ezt a számot, apa régen folyton ezt játszotta – mondom neki, mire elmosolyodik.
- Akkor jó ízlése van.
- Az volt – mosolyodom el a valamennyire jó emléken, amikor apám körbekergetett a konyhában, mielőtt a nap lement és először ütötte meg anyát.
- Szóval te mit csinálsz? Liam megint a könyvtárban van – mondja nekem, amit már tudtam.
- Igazából azt akartam megtudni, hogy segítenél-e csinálni egy tortát vagy valamit Harrynek, szülinapja van, és körül belül fél óra múlva itt lesz – nem tehetek róla, de elmosolyodom.
- Igen? Nos, persze, készíthetünk egy gyors lapos tortát… vagy igazából csináljunk egy kétszintes kerek tortát. Mit szeret jobban, a csokit vagy a vaníliát?
- A csoki tortát és a csoki cukormázat – mondom neki. Nem számít, mennyire érzem azt néha, hogy nem ismerem Harryt, jobban ismerem őt szerintem, mint magamat.
- Oké, kiveszed nekem az edényeket? – kérdezi a mostohaanyja, én pedig meg is teszem.
Harminc perccel később várok, hogy meghűljön a torta, hogy leönthessük csokimázzal, mielőtt Harry ideér. Karen előásott néhány régi gyertyát, csak egy egyest és egy hármast talált, de tudom, hogy Harry meglátja benne a humort.
A nappaliba sétálok és kinézek az ablakon, hogy lássam, itt van-e, de a kocsifelhajtó üres. Valószínűleg csak késik egy kicsit. Még csak negyvenöt perc telt el.
- Ken körülbelül egy óra múlva hazaér, néhány munkatársával vacsorázik. Szörnyű vagyok, azt mondtam, hogy fáj a hasam, pedig csak utálom ezeket a vacsorákat – nevet fel Karen, mire felkuncogok, miközben megpróbálom a csokimázat rásimítani a torta szélére.
- Nem hibáztatlak – mondom neki, aztán a számokat a torta tetejére teszem. Miután megigazítom őket, hogy harmincegyet mutassanak, inkább a tizenhárom mellett döntök. Karen és én felnevetünk a giccses gyertyákon, majd felírom Harry nevét a gyertyák alá.
- Jól… néz ki – hazudja Karen.
- A szándék a fontos – ráncolom a homlokomat a szörnyű cukormázoló képességemen.
- Imádni fogja – biztosít Karen, mielőtt az emeletre indul, hogy egy kis egyedüllétet hagyjon nekünk, biztos vagyok benne.
Most már egy órája annak, hogy Harry azt mondta, fél óra múlva itt lesz, én pedig a konyhában ülök egyedül várva rá, hogy felbukkanjon. Fel akarom hívni, de ha nem jön, neki kellene felhívnia engem és szólnia. El fog jönni. Amúgy is az ő ötlete volt, hogy átjöjjön, ő volt az, aki írt nekem és megkérdezte, hogy átjöhet-e.

Harry szemszöge
- Csak igyál egyet, ez a huszonegyedik szülinapod, haver, illegális nem innod – viccel Niall, aztán nekem adja a poharát.
- Rendben, egy ital, de ennyi – felelem, majd visszaveszi a poharát és kiveszi az üveg alkoholt Steph kezéből.
- Legalább egy rendeset igyál – mondja, mire a szememet forgatom, mielőtt iszom egy nagy kortyot a sötét folyadékból.
- Oké, ennyi. Most már békén hagyhatsz – felelem, Niall pedig egyetértően bólint.
A konyhába indulok, hogy még egy pohár vizet szerezzek, és az összes kibaszott ember közül Zayn állít meg.
- A telefonodat a kanapén hagytad, amikor felkeltél – mondja, aztán nekem adja, mielőtt visszasétál a nappaliba.

Chapter 183

Helló! :)

Gondolom már alig vártátok, hogy jöjjön az új rész, imádni fogjátok a randit, annyira édesek, hogy én olvasás közben totál elolvadtam :3 És persze Harry gondolatai... na, azokon meghaltam :D És sokan meglepődtetek azon, hogy Harry kivette a piercingjeit, most kaptok egy bővebb magyarázatot is. Én személy szerint örültem, hogy kivette őket :) Na, de kíváncsi leszek, mit gondoltok majd. Jaj, és a közepe környékén azt írtam, hogy "tölcsérfánk/funnel cake". Ennél nem voltam biztos benne, hogy tényleg azt jelenti-e, szóval inkább odaírtam, így rá is kereshettek, hogy pontosan hogy néz ki :) Ó, és oldalra kitettem az angol After-Larry új linkjét is, mivel a régin ugye nem elérhető a sztori. Kedden találkozunk!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 183

 
Harry szemszöge
- Van valami hely a fejedben, ahová el akarsz menni? – kérdezem Louis-tól, amikor visszaérünk az autóhoz. Folyamatosan megpróbálom egyenletesen tartani a hangomat, így nem hangzok kibaszott bénán.
- Nem, nem igazán. Csak valahová, ahol van kaja – mosolyodik el. Nagyon szuperül viselkedik ezzel kapcsolatban, aminek örülök.
- Oké… akkor McDonald’s? – ugratom, csak hogy halljam őt nevetni.
- Lehet, hogy egy kicsit hülyén néznénk ki a McDonald’s-ban.
- Igen, egy kicsit – értek egyet.
Fogalmam sincs, hogy hová menjünk most, ki kellett volna találnom egy B-tervet. Ez az este máris összevissza alakul, és még el sem kezdődött.
Megállunk egy piros lámpánál, majd körbenézek. Emberek tömege tölti meg a parkolót mellettünk.
- Mi folyik ott? – kérdezi Louis, megpróbálva átnézni rajtam keresztül.
- Nem tudom, van ott egy jégpálya vagy valami szar – mondom neki.
- Jégkorcsolya? – hangja úgy emelkedik meg, mint amikor akkor szokta, amikor kezd izgatott lenni. Ó, ne. – Elmehetnénk? – kérdezi. Baszki.
- Jégkorizni? – kérlek, mondd, hogy nem.
- Igen – mosolyodik el, egyértelműen izgatottan az ötlet miatt.
- Én… nem… – soha életemben nem korcsolyáztam még, és soha nem szándékoztam, de ha ez az, amit Louis akar csinálni, akkor nem fogok belehalni, ha megpróbálom… talán egy kicsit igen, de amúgy is megteszem. – Persze, mehetünk.
Amikor ránézek, meg tudom mondani, hogy meglepődött, soha nem várta tőlem, hogy beleegyezzek ebbe, a fenébe, még én sem.
- Várj, mi lesz rajtunk? Csak ez az öltönyöm van. Farmert kellett volna felvennem, olyan szórakoztató lett volna – feleli, majdnem ajak biggyesztve.
- Mindig bemehetünk a boltba és vehetünk neked valami ruhát? Nekem van néhány a csomagtartómban, amit felvehetek – mondom neki. Nem tudom elhinni, hogy mindezen a szarságon keresztülmegyek, hogy korcsolyázzak.
- Oké – ragyogja.
- Amúgy miért tartod ott azokat a ruhákat, soha nem mondtad el nekem.
- Csak egy szokás volt. Amikor este emberekkel maradtam… úgy értem, amikor nem aludtam otthon, reggel szükségem volt ruhákra, és soha nem voltak, így csak elkezdtem őket a csomagtartómban tartani. Elég ideális – magyarázom.
Ajkai kissé össze vannak préselve, és tudom, hogy nem kellett volna megemlítenem, hogy más emberekkel maradtam este, akár Louis előtt volt ez, vagy sem. Bárcsak tudná, milyen volt akkor, hogyan dugtam meg őket érzelem nélkül. Nem volt ugyanaz. Nem értem hozzájuk úgy, ahogy Louis-hoz, nem tanulmányoztam testük minden négyzetcentiméterét, nem leltem kedvemet sekély lélegzetükben és nem próbáltam meg az enyémet összehangolni azzal, nem vártam rájuk kétségbeesetten, hogy azt mondják, szeretnek engem, miközben befelé és kifelé mozgok belőlük. Nem engedtem meg nekik, hogy alvás közben megérintsenek, még ha ugyanabban az ágyban is maradtam, mint ők, az azért volt, mert túl részeg voltam, hogy megmozduljak. Az semmi sem volt ehhez képest Louis-val, és ha ezt tudná, talán nem zavarná őt. Ha a helyében lennék, én… gondolatok arról, ahogy Louis megdug bárki mást, elhomályosítják az agyamat, és hányingerem van tőle.
- Harry? – szólal meg Louis csendesen, visszahozva engem a valóságba.
- Igen?
- Hallottál?
- Nem… bocs. Mit mondtál?
- Már elhagytad a Target-et – feleli.
- Ó, baszki, bocs. Megfordulok – bekanyarodok a következő parkolóba, majd megfordulok az autóval.
Louis-nak van egy megszálltsága a Target-tel, amit sosem fogok megérteni. Éppen olyan, mint a Wal-Mart, csak drágább és az alkalmazottak olyan bosszantóak, mint a szar a hülye piros pólóikban és khaki nadrágjaikban.
„A Target-nek jobb a minősége és több a választék.” Mondja nekem mindig.
- Csak beszaladok és veszek valamit – feleli Louis, amikor leparkolok.
- Biztos vagy benne? Mehetek én is – menni akarok vele, de nem követelhetem a jelenlétemet, nem ma este.
- Ha akarsz…
- Igen – válaszolom, mielőtt befejezhetné.
Tíz percen belül Louis kosara majdnem tele van minden szarral. Végül vett pár skinny jeans-t és egy hatalmas pulóvert. Csodálatosan fog kinézni benne, és megpróbálom nem elképzelni őt benne, miközben elvesz egy kesztyűt, sálat és sapkát. Úgy viselkedik, mintha a kibaszott Antarktiszra mennénk, másfelől viszont elég rohadt hideg van kint.
- Tényleg úgy gondolom, hogy neked is kellene venned kesztyűt, a jég nagyon hideg, és amikor elesel, a kezeid le fognak fagyni – mondja ismét.
- Nem fogok elesni… de persze, veszek kesztyűt, ha ragaszkodsz hozzá – mosolyodom el, Louis pedig viszonozza azt, miközben beledob a kosarába egy fekete pár kesztyűt.
- Akarsz sapkát? – kérdezi.
- Nem, van egy beanie-m a csomagtartómban.
- Persze, hogy van – húzza ki a sálat a kosárból, majd visszaakasztja.
- Nincs sál? – kérdezem tőle.
- Azt hiszem, rendben leszek mindezzel – mutat a kosárra.
- Igen, szerintem is – ugratom, de figyelmen kívül hagy, aztán a cipő és zokni részleghez sétál. Ebben a rohadt boltban leszünk egész este.
- Oké, kész vagyok, azt hiszem – szólal meg végre Louis.
Megpróbál vitatkozni velem azon, hogy kifizesse a cuccait, ahogy mindig teszi, de nem adom be a derekamat. Ez egy randi, amire én hívtam el, nincs az az Isten, hogy megengedjem, hogy kifizesse ezt a sok szart. A szemét forgatja néhányszor, de nem igazán tesz erőfeszítést a veszekedésbe. Vajon fogytán van a pénze? Ha igen, elmondaná nekem? Meg kellene kérdeznem tőle? Baszki, túl sokat gondolok ebbe.
Mire visszaérünk a zsúfolt parkolóba, Louis készen áll, hogy kiugorjon az autóból.
- Kereshetünk neked egy mosdót, ahol átöltözhetsz – mondom neki, miután átveszem a ruháimat és leállítom a kocsit. Fejét folyamatosan elfordítva tartotta és az ablakon bámult ki, amíg én átöltöztem.
- Csak az autóban akartam átvenni a ruhákat, úgy nem kell magammal cipelnem az öltönyömet – von vállat.
- Nem, túl sok ember van itt. Valaki meg fog látni, ahogy levetkőzöl – nézek körbe a parkoló területén, ahol vagyunk, ami elég üres, de akkor is.
- Harry… semmi gond – feleli egy kis bosszúsággal. El kellett volna lopnom azt a stresszlabdát az apám irodájából tegnap este.
- Ha ragaszkodsz hozzá – fújtatom, majd Louis letépi a címkét az új ruháiról.
Már számtalanszor láttam, ahogy leveszi a testéről ezt az öltönyt, de ez az első alkalom, amikor nem leszek képes rá, hogy megérintsem őt, ahogy megszabadul tőle.
- Köszönöm. Most pedig várj odakint – utasítja.
- Mi? Nem mintha nem… – kezdem el mondani.
- Harry…
- Rendben. Siess – szállok ki a kocsiból, aztán becsukom az ajtót. Ez goromba volt. Gyorsan kinyitom az ajtót, és lehajolok. – Kérlek – teszem hozzá, majd újra becsukom. Hallom Louis-t nevetni az autó belsejéből.
Percekkel később, amikor kiszáll, kezei felborzolják a haját, mielőtt egy kék beanie-t húz a fejére. Amikor csatlakozik hozzám a kocsi másik oldalán… aranyosan néz ki. Mindig gyönyörűen és szexin néz ki, de valamitől a hatalmas pulóverrel, sapkával és kesztyűvel kapcsolatban még ártatlanabbul néz ki, mint általában.
- Tessék, elfelejtetted a kesztyűdet – adja oda nekem, mire elkezdek kötekedni.
- Jó dolog, nem éltem volna túl enélkül – nevetem ki, ő pedig meglök a könyökével. Annyira rohadtul aranyos.
Olyan sok dolog van, amit el akarok mondani neki, de nem akarom a rossz dolgot mondani és tönkretenni az estét.
- Tudod, ha egy ilyen nagy pulóvert akartál felvenni, elkérhetted volna az enyéim közül az egyiket, és megtakaríthattál volna magadnak húsz dolcsit – felelem, aztán megfogja a kezemet, de gyorsan elengedi.
- Bocs – motyogja, az arca pedig elpirul. Újra meg akarom fogni a kezét, de megzavar egy alacsony nő, aki üdvözöl minket.
- Milyen méretű korcsolyát adhatok? – kérdezi mély hangon.
Lenézek Louis-ra, aki válaszol mindkettőnknek. A nő visszatér két pár korcsolyával, mire megrezzenek. Nincs az az Isten, hogy ez jól fog menni.
Követem Lou-t egy közelben lévő padhoz, majd elveszem a cipőmet. Ő már mindkét korcsolyát felveszi, mielőtt én az egyikbe beletenném a lábam felét. Remélhetőleg hamar megunja és el akar majd menni.
- Rendben vagy ott? – gúnyolódik, ahogy végre bekötöm a második korcsolyát.
- Igen. Hová tegyem a cipőmet? – kérdezem tőle.
- Majd én elteszem – jelenik meg a semmiből az alacsony nő. Odaadnom neki a cipőmet, és Lou is ugyanezt teszi.
- Kész vagy? – kérdezi, mire felállok. Azonnal megfogom a korlátot. Hogy a faszba fogom ezt megcsinálni? – Könnyebb lesz, amikor mozogsz a jégen – küzd le egy mosolyt. Kurvára remélem.
De nem lesz könnyebb, és öt percen belül háromszor esek el. Louis minden egyes alkalommal nevet, és be kell vallanom, hogy ha nem lenne rajtam kesztyű, a kezeim mostanra már jéggé fagytak volna.
- Emlékszel, amikor körülbelül harminc perccel ezelőtt azt mondtad, hogy nem fogsz elesni? – nevet fel, majd kinyújtja a kezét, hogy felsegítsen.
- Mi vagy te, valami profi korcsolyázó? – kérdezem tőle, miközben lábra állok. Most bárminél jobban utálok korcsolyázni, de Louis nagyon jól szórakozik.
- Nem, egy ideje már nem koriztam, de a barátom, Josie és én régen sokat mentünk.
- Josie? Nem hallottalak még egy barátodról sem beszélni otthonról.
- Nem volt sok, a legtöbb időmet Natalie-val töltöttem felnőve. Josie a végzős évem előtt költözött el.
- Ó.
Nem tudom, miért nem volt sok barátja, és akkor mi van, ha van egy kis OCD-je és egy kicsit prűd és megszállott a regényekkel… Louis kedves, néha átkozottul is kedves, mindenkihez. Kivéve engem persze, én folyamatosan a szart kapom tőle, de tényleg szeretem ezt vele kapcsolatban. Általában.
- Éhes vagyok – szólal meg Louis, majd átnéz a kajás standra, aminek a tetején fények cikáznak. Már legalább harminc perce vagyunk itt, és még egyszer sem mentünk körbe a pályán.
- De még nem estél el és húztál le magaddal, hogy tökéletesen rajtam feküdj a szemembe bámulva, mint a filmekben – mosolyodom el.
- Ez nem olyan, mint a filmekben – emlékeztet engem, aztán a kijárat felé indul.
Bárcsak fogta volna a kezemet, miközben korcsolyáztunk, persze ha sikerülne a lábamon maradnom. Úgy tűnik, az összes szerelmespár gúnyolódik velünk, ahogy körülöttem köröznek kézen fogva.
Abban a másodpercben, hogy elhagyom a jeget, leveszem a borzasztó korcsolyát, és megkeresem az alacsony hölgyet, hogy visszakapjam a rohadt cipőmet.
- Tényleg van jövőd a korcsolyázásban – ugrat Louis az ezredik alkalommal, miközben lesöpri a porhavat kék pulóveréről.
- Haha – forgatom a szememet. A bokám még mindig fáj attól a szartól. – Elvihettelek volna valahová máshová enni, a tölcsérfánk/funnel cake nem igazán jó vacsorára – mondom neki, aztán lenézek a földre.
- Semmi gond. Már olyan régóta nem ettem ilyet – az övéből az összeset megette, és még az enyém felét is.
Ismét rajta kapom, hogy engem bámul, arcán gondolkodó kifejezés van, ahogy az arcomat tanulmányozza.
- Miért bámulsz engem folyton? – kérdezem meg végül, ő pedig elnéz.
- Bocs… csak nem vagyok hozzászokva, hogy nincsenek meg a piercingjeid – vallja be még mindig bámulva.
- Nem annyira más.
- Tudom… csak furcsa. Hozzászoktam, hogy látom őket.
Vissza kellene őket tennem? Nem csak az ő kedvéért vettem ki a piercingeket, igaz, amit Louis-nak mondtam. Tényleg úgy érzem, hogy rejtőzködtem mögöttük, a kis fémkarikákat használva arra, hogy blokkoljam az embereket. A piercingek megijesztik az embereket, és miattuk sokkal kevésbé akarnak beszélni vagy a közelembe jönni egyáltalán, és úgy érzem, kezdem elhagyni életemnek ezt a szakaszát. Nem akarom kirekeszteni az embereket, főleg nem őt, be akarom őt húzni.
Akkor csináltattam őket, amikor még csak tinédzser voltam, meghamisítottam anyám aláírását, aztán berúgtam, mielőtt bebotladoztam a boltba. A seggfej érezte az italt rajtam, de megcsinálta mindennek ellenére. Egyáltalán nem bánom őket, csak túl vagyok rajtuk.
Bár nem érzek így a tetoválásaimmal kapcsolatban, imádom őket és mindig is imádni fogom. Továbbra is be fogom velük fedni a testemet, kifejezve a gondolataimat, amelyekre nem tudom rávenni magamat, hogy valóban kimondjam őket. Vagyis ez nem igazán van így, mivel ezek random szarságok, amiknek semmi jelentése nincsen, de jól néznek ki, szóval leszarom.
- Nem akarom, hogy megváltozz – mondja nekem Louis, mire ránézek. – Fizikailag nem. Csak azt akarom, hogy megmutasd nekem, jobban tudsz bánni velem és nem próbálsz meg irányítani. Azt sem akarom, hogy megváltoztasd a személyiségedet. Csak azt akarom, hogy harcolj értem, ne változtasd magad olyan valakivé, akiről azt gondolod, hogy azzal akarok lenni.
Szavai rántanak egyet a szívem szélein, azzal fenyegetve, hogy szétszakítják.
- Nem fogom – mondom neki. Próbálok megváltozni érte, de nem úgy. Ez értem volt, és érte. – Az, hogy kivettem őket, csak egy lépés volt ebben az egészben, jobb ember próbálok lenni, a piercingek pedig egy rossz időszakra emlékeztetnek az életemben. Egy időszakra, amitől tovább akarok lépni – felelem.
- Ó – majdnem suttogja.
- Tetszettek neked akkor? – mosolyodom el.
- Igen, nagyon – vallja be.
- Visszatehetem őket? – ajánlom fel, de Louis megrázza a fejét.
Sokkal kevésbé vagyok ideges most, mint két órával ezelőtt voltam. Ez Louis, az én Louis-m, és nem kellene idegesnek lennem.
- Csak ha te akarod.
- Visszatehetem őket, amikor… – állítom meg magamat.
- Amikor mi? – billenti oldalra a fejét.
- Nem akarod, hogy befejezzem.
- De igen, akarom! Mit akartál mondani?
- Rendben, legyen, ahogy akarod. Azt akartam mondani, hogy mindig visszatehetem őket és megdughatlak, ha annyira beindítanak téged.
Elszörnyedt arckifejezésétől felnevetek, Louis pedig körülnéz, hogy megbizonyosodjon róla, senki nem hallott engem.
- Harry! – szid le, de ő is nevet.
- Figyelmeztettelek… Plusz egyáltalán nem tettem semmilyen perverz megjegyzést ma este, egyet meg kellene engedned.
- Igaz – ért egyet egy mosollyal, majd iszik egy kortyot a limonádéjából.
Meg akarom kérdezni tőle, hogy ez azt jelenti-e, el tudja-e képzelni, hogy megint velem szexeljen, mivel nem javított ki engem, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem a megfelelő alkalom. Ez nem csak azért van, mert újra érezni akarom őt, hanem mert őszintén annyira kibaszottul hiányzik.
Egész jól kijövünk egymással, főleg magunkhoz képest. Tudom, hogy nagy részben azért, mert most az egyszer nem vagyok fasz. Tényleg nem olyan nehéz, csak gondolkodnom kell, mielőtt szarságot mondanék.
- Holnap van a szülinapod. Mit terveztél? – kérdezi Louis néhány pillanatnyi csend után. A francba.
- Nos, uhm… Tessa és Niall úgymond szerveznek nekem egy bulit. Nem akartam menni, de Steph azt mondta, hogy mindannyian elmentek és egy rakat pénzt költöttek, szóval úgy gondoltam, legalább beugrok. Kivéve ha… te akartál csinálni valamit? Nem megyek akkor a buliba – mondom neki.
- Nem, semmi gond. Biztos vagyok benne, hogy a buli sokkal szórakoztatóbb lesz.
- Eljöhetnél? Senki sem tudja, hogy mi folyik köztünk, kivéve Zaynt persze – kérdezem még akkor is, ha tudom a választ.
Nem szabad arra összpontosítanom, hogy Zayn miért ismeri a kurva dolgaimat.
- Nem, de azért köszi – mosolyodik el Louis, de az nem találkozik a szemeivel.
- Tényleg nem muszáj elmennem – ha Louis velem akarja töltei a szülinapomat, akkor Tessa és Niall elmehet a picsába.
- Nem, tényleg semmi gond. Amúgy is van dolgom – feleli, aztán elnéz.

Chapter 182

Sziasztok! :)

Bocsánat a kisebb késésért, csak délután közbejöttek dolgok, amikre nem számítottam. Mindegy, a lényeg, hogy itt van. A fejezetből derülnek ki új dolgok, illetve a randi is elkezdődik, amit már annyira vártatok ;) Kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményetek. Pénteken jövök ismét!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 182

 
- Köszönöm még egyszer, hogy kisegítettél, senkit sem érdekel az a régi üvegház. Csak képzeld el, mit csinálhatunk nyáron, ha még mindig itt leszel – mosolyodik el Karen.
Készített nekünk egy csésze teát, miután bejöttünk, és az utolsó kortyot iszom meg, ahogy beszél.
- Köszönöm még egyszer a teát – mondom neki, mielőtt az emeletre indulok.
Meglepődöm, hogy már kilenc óra van. Még mindig van néhány házi feladatom, amit meg kell csinálnom, mielőtt lefekszem, így kiteszem a jegyzeteimet az ágyra, és megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy készen legyek. Úgy érzem, folyamatosan el vagyok foglalva az iskolával, a munkával, Harryvel, Zaynnel, Liammel, az anyámmal… Majdnem két hete nem beszéltem az anyámmal.
Áthajolok, hogy elvegyem a telefonomat az éjjeliszekrényről, aztán felhívom anyát. A második csöngésre felveszi.
- Helló? – hangos zajok töltik meg a hátteret.
- Szia… hogy vagy? – kérdezem tőle.
- Jól, Porterékkel ebédelek most. Louis mindenkit üdvözöl! – feleli hangosan.
- Ó… – hiányoznak Porterék. Mindig olyan édesek voltak hozzám.
- Ők is üdvözölnek, drágám. Ma reggel jöttek vissza Mammoth-ból, úgyhogy tartunk egy kései vacsorát – mondja nekem anya. Ő mindig is olyan megszállott volt Porterékkel. A hatalmas házuktól és a country klub tagságuktól anyának gyakorlatilag habzott a szája. – Hogy érzed magad? Minden begyógyult? Majd meg kell beszélned egy időpontot az orvosoddal, csak hogy mindent leellenőrizzen. Ne felejtsd el megcsinálni ezt, tudom, hogy elfelejtesz dolgokat – néz le.
Sosem felejtek el dolgokat igazából.
- Már megbeszéltem egy időpontot a jövő hétre – hazudom.
- Ó, nos, az jó. Volt szerencsém találkozni Natalie bájos barátnőjével, aki a jövő évi egyetemi terveiről beszél nekünk.
- Natalie barátnője ott van? – nem tudom, miért kérdezem meg, csak kíváncsi vagyok tényleg. Tudom, hogy nem kellett volna kérdeznem róla, mert pontosan ez az, amit az anyám akart.
- Igen, bájos lány. Kedvelnéd őt, Becca, egy nap találkoznod kell a fiammal – feleli.
- Uhmm… ja – motyogom, és imádkozom, hogy anya ne hívja a lányt a telefonhoz.
Remélem, úgy bánik Natalie-val, ahogy megérdemli, ő olyan kedves.
- Most már leteszem a telefont, nem akarok goromba lenni – mondja anya a valaha volt leghamisabb hangján.
Még mindig kíváncsi vagyok, miért volt olyan kedves a balesetem napján, de jó tudni, hogy újra visszatért a normális önmagához.
Megpróbálok annyi házit megcsinálni, amennyit csak tudok, de végül a jegyzeteimen alszom el.

Harry szemszöge
- A saját kocsijával szokott a Vance-hoz menni? – kérdezem Liamtől, majd követem őt kifelé az apám irodájából.
- Igen, kihagyott pár napot, amikor… nos, már tudod.
- Hmm… – halkítom le a hangomat, amikor elsétálunk a szoba mellett, ami átmenetileg Louis-é.
Nem akarok arra gondolni, hogy mennyire bántottam őt meg, nem most.
- Gondolod, hogy bent van? – kérdezem csendesen.
- Nem tudom, valószínűleg – von vállat.
- Csak ki kellene – nyomom le a kilincset, az ajtó pedig egy kis nyikorgással kinyílik. Liam egy haragos pillantást vet rám, de figyelmen kívül hagyom, ahogy benézek.
Louis az ágyon fekszik, papírokkal és tankönyvekkel szétszórtan körülötte. A farmerja még mindig rajta van a pulóverrel együtt, biztosan nagyon kimerült volt, hogy tanulás közben elaludt.
- Befejezted a kukkolást most már? – sziszeg a fülembe Liam.
Lekapcsolom a lámpát, majd kilépek az ajtóból, becsukva azt magam mögött.
- Nem vagyok kukkoló. Szeretem őt, oké? – védem meg magam.
- Tudom, de nyilvánvalóan nem érted annak a koncepcióját, hogy adj neki egy kis teret.
- Nem tehetek róla. Annyira hozzá vagyok szokva, hogy vele vagyok, és az elmúlt majdnem két hétben a poklon mentem keresztül nélküle. Nehéz távol maradni tőle.
Csendben sétálunk le a lépcsőn, és remélem, hogy nem hangzottam túl elkeseredettnek. Azonban ez csak Liam, úgyhogy amúgy se nagyon érdekel.
- Próbálkozom, oké? – emlékeztetem őt.
- Emlékezz arra, amit mondtam, és próbáld meg nem elrontani – tűnik el Liam a konyhában, én pedig elhagyom a házat éjszakára.
Utálok visszamenni a lakásba most, hogy Louis nincs ott. Egy másodpercre elgondolkozom azon, hogy felhívom Niallt és elmegyek a diákszövetségi házhoz, de a lelkem mélyén tudom, hogy ez rossz ötlet. Nem akarom, hogy több probléma forduljon elő, és mindig megtörténnek, csak tényleg nem akarok visszamenni abba az üres lakásba.
Mindenesetre megteszem. Rohadtul fáradt vagyok, olyan, mintha évek óta nem aludtam volna rendesen.
Ahogy lefekszem az ágyunkra, megpróbálom felidézni Louis karjait a derekam körül és a fejét a mellkasomon.

Louis szemszöge
Korábban ébredek fel a megszokottnál, így kiélvezem az időmet, hogy elkészüljek. Harry azóta nem beszélt velem, hogy ott hagyott nevetve az atlétikai épületben. Kíváncsi vagyok, hogy még mindig akar menni? Meggondolta már magát? Hiányzik, és az is, hogy a saját fürdőmben a saját lakásomban készülődjek. Ugh, ez mindig olyan komplikált és stresszes.
Elegem van az elköltözésből, beköltözésből, távozásból, visszaköltözésből, elköltözésből… bosszantó és kimerítő.
Amikor a Vance Könyvkiadóhoz érek, Kimberly az asztalánál ül, karját maga elé kinyújtva, hogy megmutassa a gyémántgyűrűjét. Egy mosollyal csodálja azt, előre-hátra mozgatva a kezét a fény alatt.
- Louis! – visít fel, amikor észreveszi, hogy elveszem a szokásos reggelimet.
- Jó reggelt – mosolyodom el.
- Milyen volt a parti? Úgy értem, rendben volt az, hogy Harry is ott volt? – kérdezi.
- Igen… rendben volt – fújom meg a kávémat, a majdnem fekete folyadékban létrejövő hullámokra fókuszálva.
- És… – Kimberly annyira kíváncsi, de ez szórakoztat engem. Ő tipikus titkárnő, gyönyörű, értelmes és tele van pletykával. Csak történetesen ő a főnök menyasszonya.
- Fogalmam sincs – válaszolok őszintén.
- Szükséged van tanácsra? – húzza fel tökéletesen szedett szemöldökét.
- Uhmm…
- Ó, ne már! Jó vagyok a tanácsadásban. Nem annyira jó, mint te, de megpróbálhatom – mosolyodik el, aztán elbillenti a fejét.
- Rendben – nyögök fel. – De ha nem haladok a munkával, neked kell elmondanod a vőlegényednek, hogy a te hibád volt – mondom neki, mire felugrik az asztalától, hogy kövessen az irodámba.
- Egyszerűen imádom a hangzását… vőlegény… vőlegény… – ismételgeti egész úton.

- Egy randi? Nos, ez nagyon cuki – rendezi át Kim a könyveket a polcomon, engem pedig az őrületbe kerget az, hogy nyugton maradjak, és ne kapjam ki őket a kezéből.
- Igen, de éppen most mentem keresztül a szakítás ciklusán, tudod? Végre kész voltam arra, hogy továbblépjek.
- De azért tényleg képes voltál rá?
Az voltam?
- Nem, de megpróbálhattam volna keményebben. Az emberek folyton szakításokon lépnek túl – próbálom meggyőzni őt és magamat is.
- Nem olyanon, mint a tiétek. Te és Harry… Nem is tudom, hogyan magyarázzalak el titeket.
- Annyira hasznos a tanácsod – csipkelődök.
- Oké… szóval tudod, mint a víz és az olaj. Amikor összeteszed a vizet és az olajat, különválnak, és egyáltalán nem keverednek össze.
- Oké? – fogalmam sincs, Kim hová akar kilyukadni ezzel, és ahogy késlelteti a válaszát, feltételezem, ő sem tudja.
- Szóval te vagy a víz, Harry meg az olaj. Jók vagytok együtt, de nem keveredtek össze.
- Ennek semmi értelme – nevetek fel.
- Nincs, ugye? – csatlakozik hozzám, és jó érzés nevetni valakivel.
Még a szörnyű tanácsával is, Kim nagyon édes és tényleg nagyon kedvelem őt. Hiányozni fog, amikor Seattle-be költözik. Seattle.
- Hé, gondolod, hogy Christian megengedné, hogy én is átmenjek az új Seattle-i irodába? – kérdezem Kimberlytől.
- Hogy érted, mármint most?
- Igen, vagyis körülbelül egy hónap múlva, úgy elég pénzt tudok félretenni. Tényleg csak el kell tűnnöm innen, azt hiszem, és Liam olyan hamar elköltözik, így egyáltalán senkim se lesz itt – annak a gondolata, hogy Liam elköltözik, fáj.
- Tudom, hogy Christian szeretné, ha ott lennél Seattle-ben. Korábban már felhozta, de azután, amit Harry mondott, úgy gondolta, nem is zavar azzal, hogy felajánl ott egy pozíciót neked – Kim még mindig a könyvekkel szórakozik.
- Hogy érted, hogy azután, amit Harry mondott?
Mikor beszélt Harry Christiannal?
- Hogy nem akarsz Seattle-be menni.
- Mi?
- Nem tudom… azt hittem, te mondtad neki, hogy beszéljen Christiannal? Talán meg kellene kérdezned Harryt… – meg tudom mondani, hogy kezd ideges lenni.
- Nem, mondd el – könyörgök neki.
- Harry azt mondta Christiannak, hogy félsz, hogy Christian fel fog ajánlani neked egy állást Seattle-ben, de nem igazán akarod elfogadni. Azt mondta, hogy rosszul érzed magad a visszautasítás miatt, így Harry megkérte őt, hogy ne ajánlja fel az állást… hazudott, ugye? – úgy tűnik, megérti rémült arckifejezésemet.
- Igen, hazudott. Mikor volt ez?
- Körülbelül három héttel ezelőtt… egy vagy két nappal az után volt, hogy vigyáztatok Smith-re – mondja nekem.
Hogy tehette ezt Harry? Hogy próbálhatja meg szabotálni a karrieremet még mielőtt elkezdődött volna egyáltalán? Nem lep meg annyira, amennyire kellene, ez pedig zavar.
- Beszélhetek erről Christiannal most? Seattle-be akarok menni.
- Csütörtökig Seattle-ben van, de amúgy is itt leszel csütörtökön. Akkor beszélhetsz vele – feleli Kimberly.
Kibámulok az ablakon, majd egy percnyi csend telik el, mielőtt Kim megszólal.
- Még mindig elmész vele a randira? – kérdezi.
- Nem tudom… – sóhajtok fel. Rohadtul dühös vagyok, de nem akarom ezt Kimberlyn kitölteni. Ő az egyetlen hírvivő.
- Bár ez mindezek előtt volt…
- Most komolyan nem állhatsz ki érte – jegyzem meg nyersen.
- Csak arra mutatok rá, hogy sok mindenen ment keresztül azóta, tudod, az egész szakítás-körforgás, ahogy hívtad, és Harry nyilvánvalóan megpróbál más lenni ezúttal. Elhívott randizni.
- Miért erőlteti mindig mindenki, hogy bocsássak meg neki, akármit is tesz?
 - Nem erőltetem, hogy bármit is megtegyél, csak emlékeztetlek a tényekre.
- Tudom… Sajnálom, hogy rád förmedtem. Csak ez annyira dühítő. Miért tenné ezt? Mindig azt hiszi, hogy egyszerűen megtehet ilyen dolgokat, és az rendben van. Soha nem mondta volna el nekem, hogy beszélt Christiannal. Meddig kellene még beletörődnöm az ilyen dolgokba? – pihentetem meg a fejemet a kezeimen.
- Egyáltalán nem kell, de ha a helyedben lennék, legalább megnézném, hogy mit tervezett a randira. Ha úgy viselkedik, mint egy barom, akkor fejezd be, fejezd be vele. Tőled függ, de azelőtt tette ezt, hogy mindazokon keresztül ment.
Nem kellett volna Kimberlynek mesélnem arról, hogy Harrynek is annyira összetört a szíve, mint nekem, mert most sajnálja őt és az ő oldalára állt. Olyan mérges vagyok most Harryre, mit gondol, ki ő?
- Nos? – kérdezi Kimberly.
- Azt hiszem, igazad van, de ha úgy viselkedik, mint egy seggfej, akkor befejeztem. És meg fogom kérdezni tőle, hogy miért csinálta ezt – mondom neki, mire felnevet.
- Jó szórakozást – viccelődik, aztán elhagyja az irodámat.
A nap elrepül, és mielőtt tudnám, ideje mennem. Fogalmam sincs, mit vegyek fel erre a randira Harryvel. Nem tudom, hová megyünk, és igazából azt sem tudom, el szándékozik-e még vinni. Még mindig nem hívott fel vagy írt üzenetet egész nap. Ha egy órán belül sem teszi, sehová nem megyek vele.
Még mindig mérges vagyok, hogy azt mondta Christiannak, ne ajánlja fel nekem az állást Seattle-ben. Tudtam, hogy Harry nem akart Seattle-be költözni, de az, hogy a hátam mögött mondja a főnökömnek, hogy nem akarom az állást, amikor tudta, hogy igen, az sok, még Harrytől is. Pontosan ez az, amiért elhagytam őt, egyszerűen nem dönthet helyettem.
Ahogy elkezdem eltervezni a meggyilkolását, a sebességváltónál lévő telefonom rezeg, és Harry az.
- Helló – szólalok meg nyers hangon.
- Uhm… szia? – úgy tűnik, meglepődött durva hangomtól.
- Igen?
- Még mindig el akarsz menni ma este? – kérdezi Harry.
- Igen – lehelem. Megpróbálok arra emlékezni, amit Kimberly mondott arról, hogy azelőtt csinálta ezt, hogy beleegyeztem volna abba, hogy elgondolkozom, adok-e neki másik esélyt. Az ötvenedik „másik esélyét”.
- Oké… nos, uhm, hétkor terveztem, hogy felveszlek? Az jó?
- Persze.
- Nem kell… – kezdi el.
- Nem, semmi gond. Csak hosszú napom volt – mondom neki. Meg fogom kérdezni tőle, hogy mit csinált, de nem most, nem telefonon.
- Mi történt? – kérdezi.
- Később elmondom – felelem.
- Mondd el most.
Amint azon vagyok, hogy leszidjam őt, megszólal.
- Bocs, úgy értettem, hogy oké, rendben van – javítja ki magát.
- Oké… nos, találkozunk hétkor – teszem le a telefont.
Mire lezuhanyozom és megszárítom a hajamat, már hat óra. Miután megszárítom a hajamat, kopogok Liam hálószobaajtaján, de nincs válasz. Nem látom az autóját a kocsifelhajtón, de mostanában a garázsban parkol, szóval lehet, hogy még mindig ott van.
Fogalmam sincs, mit vegyek fel, mert nem tudom, hová megyünk.
Mindenesetre úgy döntök, öltönyben leszek, mert ez egy randi Harryvel, és olyan jól akarok kinézni, amennyire csak lehetséges. Nem tudok dönteni a négy öltönyöm között, hamarosan többet kell vennem. Túl sokat hordom őket. Végül a fehér mellett döntök, az a kedvencem és Harryé is. Belebújok a fekete cipőmbe, majd újra leellenőrzöm a hajamat.
Az érzelmeim oda-vissza váltakoznak az idegesség és a hihetetlen düh között, miközben kinézek az ablakon Harry autóját várva, hogy bekanyarodjon. Amint ez megtörténik, a földszintre megyek, hogy találkozzak vele az ajtónál, még mindig nem láttam Liamet, és szerencsére Ken és Karen sincs a láthatáron, amikor elhagyom a házat.
Haragom nagy része eltűnik, mikor Harry kiszáll az autóból a fekete ingben, amit a vacsorán viselt. Öltönynadrág van rajta? Ó, Istenem, igen. És öltönycipő, fényes fekete öltönycipő. Wow. 20
Tényleg kitett magáért. Olyan jóképűnek néz ki, és még a haját is belőtte. Hátra fésülte, és meg tudom mondani, hogy használt valamit, hogy úgy tartsa, mert nem esik a homlokára, miközben sétál, ahogy általában szokott.
- Ööö… szia? – pirul el.
- Szia – nem tudom nem őt bámulni. Várjunk… – Hol vannak a piercingjeid? A fémkarikák nincsenek ott a szemöldökénél és az ajkánál.
- Kivettem őket – von vállat.
- Miért?
- Nem tudom… nem gondolod, hogy jobban nézek így ki? – néz a szemembe.
- Nem! Imádtam, ahogy korábban kinéztél… és most is, de vissza kellene tenned őket.
- Nem akarom – sétál a kocsija utas felőli oldalához, hogy kinyissa nekem az ajtót.
- Harry… remélem nem azért vetted ki őket, mert azt gondoltad, hogy így jobban fogsz tetszeni nekem, mert ez nem igaz. Így is úgy is szeretlek, kérlek, tedd őket vissza – szemei felderülnek szavaimra, én pedig elnézek, mielőtt beszállok a kocsiba.
Nem számít, mennyire mérges vagyok rá, soha nem akarom, hogy úgy érezze, meg kell változnia értem. Imádom, ahogy kinéz, imádom az ajak- és szemöldökpiercingjét. Ezek Harry részei, és szeretem őt.
- Őszintén nem olyan, tényleg. Már amúgy is gondolkoztam rajta egy ideje, hogy kiveszem őket. Már egy örökkévalóság óta megvoltak, és valamennyire idegesítőek. Ezen kívül ki a fene alkalmazna engem egy igazi munkánál ezzel a szarral az arcomban? – csatolja be a biztonsági övét, majd rám néz.
- Alkalmaznának az emberek, kétezer-tizenhárom van. Ha szereted…
- Ez nem olyan nagy ügy. Nagyjából szeretem, ahogy kinézek nélkülük, mintha már nem rejtőzködnék többé, tudod? – újra rábámulok, és feldolgozom új kinézetét.
Csodásan néz ki, mindig csodás, de elég szép, hogy nincs semmi figyelemelterelés tökéletes arcán.
- Nos, szerintem így is, úgy is tökéletesen nézel ki, Harry, csak ne gondold, hogy azt akarom, hogy egy bizonyos módon nézz ki, mert nem – mondom neki és komolyan is gondolom. Amikor rám néz, egy olyan szégyenlős mosollyal ajándékoz meg, amitől elfelejtem, miért akartam kiabálni vele. – Hová viszel amúgy? – kérdezem tőle.
- Vacsorázni. Egy nagyon szép helyre – hangja remeg. Az ideges Harry az új kedvenc Harrym.
- Hallottam már róla?
- Nem tudom… talán?
Az autóút további része csendes, a The Fray CD-re dúdolok, amit Harry nyilvánvalóan elég erősen megkedvelt, Harry pedig a szélvédőn bámul ki. Folyamatosan a combján dörzsöli a kézét, miközben vezet, egy ideges cselekedet, meg tudom mondani.
Amikor megérkezünk az étteremhez, az puccosnak és nagyon drágának néz ki. A parkolóban lévő összes autó többe kerül, mint az anyám háza, biztos vagyok benne.
- Ki akartam neked nyitni az ajtót – mondja nekem, amikor kinyitom az ajtót, hogy kiszálljak.
- Becsukhatom, te meg újra kinyithatod? – ajánlom.
- Akkor az nem fog számítani, Lewis – mosolyodik el önelégült mosolyával, én pedig nem tehetek a gyomromban lévő pillangókról, amik megjelennek, amikor rosszul mondja a nevemet.
Ez régen az őrületbe kergetett, de titkon imádtam minden alkalommal, amikor így mondta, hogy bosszantson. Majdnem annyira imádom, mint amikor azt mondja, hogy „Lou”.
- Visszatértünk a Lewis-hoz, ahogy látom? – mosolygok rá vissza.
- Igen, igen, visszatértünk.

Harry szemszöge
Egy fényes fekete öltönyben lévő férfi áll az ajtónál egy emelvényen, felvéve a neveket a foglalásokhoz. Van mersze egy furcsa pillantással illetni minket, mielőtt a nevünket kéri.
- A foglalás Harry Styles néven van – mondom neki.
- Hmm… adjanak egy másodpercet – feleli a kopasz férfi.
Átnézek Louis-ra, aki a falon lévő hatalmas festményt bámulja. Azt a rohadt fehér öltönyt kellett felvennie, hogy kínozzon, biztos vagyok benne.
- Nincs semmi ezen a néven – mondja a férfi.
- De igen, van. Telefonáltam, és lefoglaltam egy asztalt – amennyire csak lehet, megpróbálok nyugodt hangon beszélni.
- Nincs semmi ezen a néven, uram, lehet, hogy összekeverte? – csak azért csinálja ezt, hogy fasz legyen, tudom, hogy igen.
Láttam, ahogy ránk nézett, amikor besétáltunk. Tudom, hogy nem láthatja a tetoválásaimat és kivettem azokat a rohadt piercingeket, de akkor is. A tarkójánál fogva kellene megragadnom őt, és az emelvényhez vágnom a fejét.
- Kurvára nem… – kezdem el kiosztani őt, de megállítom magamat, amikor ismét Louis-ra pillantok. Nem tehetem tönkre ezt a randit, ez jelent nekem mindent. – Rendben – morgom, aztán Louis-hoz sétálok. Nincs meg a foglalásunk – mondom neki.
- Semmi gond, mehetünk máshová. Ez a hely amúgy is túl sznobnak tűnik – biztosít engem.
A millió ok közül ez az egyik, amiért szeretem ezt a fiút. Nem érdeklik a puccos vacsorák és a luxusautók. Nem tudom, miért hallgattam egyáltalán Liamre és hoztam el Louis-t ide.
- Sznob? – ugratom.
- Igen. Sznob – mosolyodik el, és minden rendben van a világon.
Leszarom azt a kopasz faszt, aki megpróbálta tönkretenni az estémet. Minden, ami érdekel az az, hogy megpróbáljam megmutatni Louis-nak, hogy tudok vele úgy bánni, ahogyan megérdemli.

Chapter 181

Helló! :)

Itt is van a fejezet, ami szerintem tetszeni fog nektek, különösen Harry szemszöge, imádom, mikor Liammel beszélget :D A kommentek alapján szerintem Liamnek már külön rajongótábora lesz, hatalmas forma ebben a sztoriban :D Kíváncsian várom, mi lesz a véleményetek, vajon milyen lesz az a bizonyos randi? ;) A sok-sok kattintásért nagyon hálás vagyok, hamarosan 130.000! ♥ Kedden találkozunk!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 181

 
- Szóval mit mondott a NYU? – kérdezem Liamtől, miközben kikanyarodik a parkolóból.
- Csak el kell faxolnom nekik néhány dolgot, amikor hazaérek, és remélhetőleg elkezdhetem majd az új félévet. Nem tudom elhinni, hogy tényleg megteszem.
- Én sem! Én annyira félnék! – mondom neki.
- Nos, köszi, Louis, ettől jobban érzem magam – nevet fel.
- Úgy értem, én az lennék, de te más vagy. Te nem félsz a változástól, én soha életemben nem voltam messzebb Seattle-nél.
- El kell látogatnod New Yorkba természetesen.
- El fogok – a gondolattól ideges vagyok, de izgatott is ugyanakkor.
- Ne ölj meg, amiért ezt mondom, de ha még soha nem voltál messzebb Seattle-nél, honnan tudod, hogy ott akarsz élni örökre?
- Nem tudom… csak szeretem, és egy nagyszerű hely nekem, hogy ott legyek a karrierem szempontjából… – kalandozok el. Kérdése megalapozott, de nem változtatja meg a döntésemet. – Csak Seattle-ben képzelem el magamat, egy belvárosi kiadóban dolgozva. Lehetőleg a Vance-nál, és a Seattle-ben lévő emberek olyan érdekesek, és minden sarkon van egy kávézó – magyarázom.
- Igaz – mosolyodik el.
- Lehet, hogy később az életben valahová máshová akarok majd menni, mint New York City, de a következő néhány év Seattle lesz nekem – mondom Liamnek.
- Nem tudom elhinni, hogy a NYU-ra fogok járni, ez nagyon hihetetlen.
- Tényleg az, elmondod anyukádnak és Kennek?
- Igen, Ken faxgépét kell használnom – mosolyodik el.
- Örülni fognak neked, még akkor is, ha Ken nyilvánvalóan a WSU-t támogatja – ugratom.
- Milyen volt a napod többi része? – kérdezi, amikor a kocsifelhajtóra kanyarodunk.
Tényleg ki kell találnom a következő lépést innen, hol fogok élni?
Tudom, hogy beleegyeztem abba, hogy elmenjek randizni Harryvel, de nem haladok visszafelé. Szükségem van egy szünetre abból a kapcsolatból, ami érzelmileg kimerített. Tudom, hogy az, hogy elfogadtam Harry ajánlatát, nem volt pontosan hasznos egy szünetre, de nem tehettem róla, igent kellett mondanom. Annyira ideges volt, és majdnem édes. Megmondtam neki, gondolkozom rajta, hogy adok-e neki még egy esélyt, szóval ez az, amit csinálok. Gondolkozom rajta.
És elmegyek randizni vele.
Emlékeztet az én egyre ellenszenvesebb tudatalattim. Ez csak egy randi.  Egy egyszerű randi, Harryvel. A koncepció őrültségnek tűnik tényleg, hogy az elmúlt tizenegy napot nélküle töltöttem, most pedig „randira” megyek vele. Nem hiszem, hogy az emberek el szoktak menni randira azzal a személlyel, akitől megpróbálják elhatárolni magukat. Nem sok értelme van ennek, de semminek sincs értelme, amiket tettem, mióta bejutottam a WSU-ra.
- Harry bejött a jóga órára – mondom el a legjobb barátomnak.
- Hogy mi?
- Igen, bejött jógára, aztán elhívott egy randira.
- Megmondtam neki, hogy adjon neked néhány napot – nyög fel Liam.
- Te mondtad neki? Ez a te ötleted volt? – nem tehetek róla, de egy kicsit csalódottnak érzem magam.
- Igen, vagyis nagyjából. Mondtam neki, hogy adjon neked egy kis teret és próbáljon meg elvinni egy rendes randira.
Azt hiszem, feltételezhettem volna, hogy Harrynek segítségre lesz szüksége ezzel, csak örülök, hogy Liam volt az, akihez fordult.
- Gondolod, hogy jó ötlet ez, vagy túl korai?
Amikor besétálok a házba, brownie és fahéj illat fogad, egy finom keverék.
- Igen, korai, de azt sem gondolom, hogy nem kellene menned. Szerintem, ha Harry megpróbálja megmutatni neked, hogy meg tud változni, meg kellene adnod neki a kételkedést. De ha nem érzed úgy, hogy próbálkozik, akkor ne menj.
- Miért van olyan érzésem, hogy átálltál a másik oldalra? – kérdezem, miközben követjük az illatokat a konyhába.
- Nem, csak én külső szemszögből látom az egészet. Mindig a te oldaladon fogok állni bárkivel szemben, de emlékeztetnem kell téged, amikor nem vagy nagyon okos – mosolyodik el.
- Persze – forgatom a szememet.
- Készítettem egy kis brownie-t és fahéjas muffint, ha kértek egy kicsit – mosolyog ránk Karen, ahogy helyet foglalok a pultnál. Én elveszek egy brownie-t, Liam egy muffint, és a pultra hajol.
- Köszönjük – mondjuk Karennek mindketten, mire elmosolyodik.
- Van terved ma estére? – kérdezi tőlem Karen.
- Nem, csak pár házi feladatom van.
- Ha van egy kis szabadidőd, kimehetnénk az üvegházhoz? – ajánlja.
- Imádnám. Mehetünk most, vagy akármikor, amikor készen van az felőlem jó.
- Nagyszerű, hadd vegyek fel teniszcipőt, aztán találkozzunk ott kint – feleli Karen, én pedig bólintok és befejezem a brownie-mat.
Amikor Karen eltűnik, Liamhez fordulok.
- Mikor fogod elmondani neki?
- Lényegében tudja, csak a részleteket nem. Nem tudom, felmegyek Ken irodájába és elfaxolom a papírmunkát, aztán elmondom neki később ma este – mondja nekem. – Gondolod, hogy zaklatott lesz? – teszi hozzá Liam.
- Nem, természetesen nem. Szörnyen hiányozni fogsz neki, de annyira büszke lesz rád, és izgatott is lesz. Nagyon szeret téged. Szerencsés vagy – felelem.
- Igazad van, az lesz. Felmegyek, később találkozunk – vesz el még egy muffint, majd előhúzza a telefonját a zsebéből. – Szia, babe! – hallom őt a telefonba beszélni, ahogy eléri a lépcsőt.
Amennyire izgatott vagyok Liamért, hogy a NYU-ra megy és Danielle-lel lesz, nem számítottam rá, hogy ez ilyen hamar eljön. Ezen a ponton nem tudom elképzelni az életemet nélküle, de soha nem mondanék neki semmit, csak pozitív dolgokat azzal a döntésével kapcsolatban, hogy elköltözik.
Kiindulok a hátsó udvarra, majd be az üvegházba, hogy megvárjam Karent. Hálás vagyok a benti fűtésért, ahogy körülnézek. A növények és virágok sokkal jobb állapotban vannak, mint amikor legutóbb voltam itt. Gondolatok Zaynről és a fénylő virágokról futnak át az agyamon, én pedig megpróbálom elnyomni őket. Zayn mindent elmond, amit hallani akarok, de miért nem érződik ez úgy, mint ahogy kellene? Tényleg törődök vele, de nem úgy, ahogy Harryvel, ha megváltoztathatnám ezt, megtenném, de nem tudom.
- Hála az égnek, hogy Ken beépítette a fűtést – borzong meg Karen, miközben becsukja maga mögött az ajtót.
- Én is erre gondoltam – nevetek fel.
- Nem tudom elhinni, hogy majdnem február van.
- Én sem, túl gyorsan telik az idő.
Harry szülinapja szerdán van, már majdnem elfelejtettem. Nem vagyok biztos benne, hogy kellene-e vennem neki valamit, vagy meg kellene látnom, hogy mit csinál a szülinapjára? Ez túlságosan is összezavaró.
- Hogy megy az iskola? Liam azt mondja, hogy nem kedveli a vallástanárt – ad át nekem Karen egy pár kesztyűt.
- Igen? – nem tehetek róla, de felnevetek egy kicsit.
- Igen, általában kedvel minden tanárt, de ezt a fiatalt nem.
- Én sem tudom. Jonah egy kedves srác – mondom neki.
- A nevén hívod őt?
- Nem, általában nem – pirulok el.
- Mindig úgy gondolom, hogy furcsa, amikor egy tanár fiatal, korban túl közel állnak a tanulókhoz, és ez problémákat okoz – megy át édes arca homlokráncolásba.
- Csak kedves volt eddig hozzánk – biztosítom őt, mire elmosolyodik.
- Ha nem, akkor szólj, mert történetesen ismerem a főnökét – nevet fel.
Elveszek egy kis metszőollót, majd elkezdem kivágni a gyomot a növényektől.
- Örülök, hogy itt vagy – mondja nekem Karen.
- Én is szeretek itt lenni, fogalmad sincs, mennyire értékelem, hogy megengeditek, hogy itt maradjak.
- Ez semmiség nekünk, kedvesem, mostanra már a családunk részének tekintünk téged. Majdnem olyan, mintha lenne még egy fiam – Karen az egyik, ha nem a legédesebb nő, akivel valaha is találkoztam. Szöges ellentéte az anyámnak.
- Amikor Liam elmegy a következő félévben, átvehetem a szobáját – csipkelődök, mire egy zavart arckifejezés jelenik meg az arcán.
- A következő félévben?
Ó, ne.
- Sajnálom! Liam akarta elmondani neked ma este, erre én meg kikotyogom. Annyira sajnálom – pánikolok.
- Semmi gond! Tényleg, semmi. Ez tulajdonképpen jó dolog, mert most van időm gyakorolni a legnagyobb mosolyomat, és nem fog hirtelen érni. Szörnyű vagyok, amikor az emberek meglepnek, mindig a rossz dolgot mondom – nevet fel.
- Én is. De tényleg nagyon sajnálom, remélem, Liam nem lesz rám mérges.
- Nem lesz. Wow, olyan hamar elmegy. De azért örülök neki. Danielle olyan bájos lány egy fényes jövővel, és tőle fényesebb Liam mosolya, mi többet kérhet még egy anya? – kezd el könnyezni. Olyan baromnak érzem magam, amiért elmondtam neki ezt, de feltételezem, ez egy jó dolog, ha Karen Liam előtt sírt volna, Liam szörnyen érezte volna magát. – Rendben leszek, csak hiányozni fog. Akkor csak a szobájába költözhetsz majd – mosolyodik el, aztán megtörli a szemeit.

Harry szemszöge
- Mit keresel itt? – fújtatja Liam, ahogy csatlakozom hozzá az apám irodájában.
- Jöttem beszélni veled.
- Miről? – kérdezi, én pedig leülök a visszataszítóan drága tölgyfaasztal mögött lévő nagy bőrszékbe.
- Louis-ról, mi másról? – forgatom rá a szememet.
- Azt hittem, hogy adsz neki teret?
- Adok neki teret.
- A házamban vagy, ahol most ő lakik, ezt nem hívnám térnek.
- Nem lakik itt – csattanok fel.
- Akkor is meg fog látni téged.
- Nem, nem fog – amennyire látni akarom őt, tudom, hogy nem kellene.
- Miről akarsz beszélni? – hagyja figyelmen kívül a viselkedésemet.
- Nem tudom, mit tegyek a randival kapcsolatban, már elhívtam őt.
- Tudom, elmondta nekem.
- Mit mondott? – teszem fel a kérdést.
- Nem fogom elmondani, hogy mit mondott – csúsztat át egy darab papírt a fax gépen.
- Mit csinálsz amúgy? – kérdezem tőle.
- Elfaxolom a másolataimat a NYU-nak, odamegyek a következő félévben.
A következő félévben? Mi a fasz?
- Miért ilyen hamar?
- Mert nem akarok több időt vesztegetni itt, amikor Danielle-lel lehetnék.
- Louis tudja? – tudom, hogy ez fájdalmat fog neki okozni. Ő az egyetlen igazi barátja.
Azon találom magam, hogy nagyjából vonakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy elmegy… nagyjából.
- Igen, persze, hogy tudja, ő volt az első ember, akinek elmondtam.
- Mindenesetre, kell egy kis segítség ezzel a randi szarsággal.
- Randi szarság? Milyen kedves – mosolyodik el.
- Segítesz nekem vagy sem?
- Azt hiszem – von vállat.
- Hol van Louis egyébként? – kérdezem tőle, elsétáltam a szoba mellett, amiben Louis van, de az ajtó be volt csukva, és nem akartam kopogni. Vagyis, akartam kopogni, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy teret adjak neki. Ha az autója nem lett volna a kocsifelhajtón, kurvára kiborultam volna, de tudom, hogy itt van. Vagyis kibaszottul nagyon remélem.
- Nem tudom, azzal a Zayn gyerekkel van, azt hiszem – feleli, mire a szívem kihagy egy ütemet. Másodperceken belül talpra állok.
- Mi?! – kiáltom.
- Viccelek. Az üvegházban van anyával – mondja nekem, én pedig megkönnyebbülök, paranoiás gondolataim már teljesen legyőztek.
- Ez nem vicces. Fasz vagy – köpöm a szavakat, mire felkuncog. – Most pedig határozottan segítesz nekem – felelem.
- Rendben, nem mintha amúgy hallgatnál rám. Várnod kellett volna pár napot – emlékeztet újra.

Chapter 180

Sziasztok! :)

Hoztam is fejezetet, amit szerintem összességében imádni fogtok, már csak azért is, mert jó hosszú :D Az elején Liam a kedvenc újra, aztán jön egy kis... kellemetlenség, hogy így fogalmazzak, a vége pedig irtó jó, el lesztek ájulva, ez tuti :D Alig várom a véleményeiteket :D A wattpad problémával kapcsolatban pedig az az új hír, hogy nem válaszoltak a csajszinak, így újraírják a részeket, ami beletelik egy kis időbe (jobban járt volna, ha magának is elmenti word-be vagy valamibe, de mindegy). Volt róla szó, hogy változtassanak-e egy kicsit a történeten, hogy Harry kedvesebb legyen Louis-hoz néha, amin elgondolkoztam, de végül én azt írtam, hogy jó úgy, ahogy először csinálták, úgy is imádtuk a sztorit (meg hát az az igazi After-Harry és After-hatás). Na, mindegy, meglátjuk, mi lesz. Ha változtatnak egy kicsit, fontosnak tartom elmondani, hogy én az eredeti alapján fordítottam eddig és ezután is így terveztem, mivel telefonról elérhető a sztori nekem, csak a részek nincsenek sorrendben. Aztán majd kiderül, mivel én előre dolgozom, nem tudom, nekik mennyi időre lesz szükségük, hogy összetalálkozunk-e a 3. évadnál vagy sem. Pénteken jövök ismét!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 180

 
- Milyen volt mindenki hétvégéje? – kérdezi Soto professzor az osztálytól.
Néhány ember válaszol, de Liam és én egymásra nézünk, ő pedig elmosolyodik. Neki sokkal jobb hétvégéje volt, mint nekem.
- Örömmel látom, hogy néhányuk ébren van – kuncog fel a tanárunk.
Furcsa nem Jonah-nak hívni őt, mert már többször láttam őt az iskolán kívül, azonban furcsa Jonah-nak hívni, mert ő mégiscsak a tanárom.
- Vegyük elő a naplóinkat, ma a megbocsátásról fogunk beszélgetni – feleli, mire Liam azonnal rám néz.
- Most komolyan? – morgom az orrom alatt.
- Mi az, Mr. Tomlinson? – szól rám Jonah. A székembe akarok süllyedni, szeretem a figyelmet az osztályban, amikor jól válaszolok, nem amikor jár a szám.
- Semmi – válaszolom gyorsan, mire ő rám mosolyog, és tollát a füle mögé teszi.
- Mint mondtam, a mai óra a megbocsátásról szól. Az emberek az egész életüket azzal töltik, hogy hibákat követnek el és megbocsátást kérnek, ez az emberiség természetes körforgása. Mindig is így volt, és minden egyes vallásnak van meséje az árulásról és megbocsátásról. A kereszténységben például Iskarióti Júdás története a leghíresebb. Júdás egyike volt Jézus tizenkét tanítványának, aki elárulta őt mindössze harminc ezüstpénzért. Jézus természetesen megbocsátott neki, ez a lényege a Názáreti Jézusnak. Megbocsátás. Úgy gondolják, hogy Júdás nem tudott együtt élni az árulással, amit elkövetett, így felakasztotta magát, a tanulság itt az, hogy bár Jézus megbocsátott neki, soha nem volt képes megbocsátani saját magának. Melyik rosszabb, az, ha nem bocsát meg az, akit elárultál, akár az Istenedet, vagy valaki mást, vagy ha nem vagy képes megbocsátani magadnak? Tapasztalatból mondhatom, megbocsátani magadnak egy hibáért az egyik legnehezebb dolog a világon. Jó dolog a megbocsátás, ha kapcsolatban van a vallással, miszerint az Istened megbocsát, csak kérned kell azt a legtöbb esetben. Másrészt az emberek nem olyan megbocsátóak – mondja, a hideg pedig végigfut a hátamon. – Nos, munkához! – teszi hozzá, majd leül az asztala mögé.
Úgy tűnik mindig olyan témát választ ki, ami kapcsolódik Harryhez és hozzám, vagy talán csak az életemben minden kapcsolódik Harryhez és hozzám.
A megbocsátás nem olyan valami, amire most gondolni akarok. Nem igazán arról szól, hogy megbocsássak Harrynek, sokkal fontosabb, hogy ő meg tud-e bocsátani magának a dolgokért, amiket a múltban tett. Amint meg tudja tenni, megengedheti magának, hogy boldog legyen.
Tollam találkozik a papírral, és mielőtt tudnám, Soto professzor elküld minket a napra.
- Ez egy érdekes téma volt – vigyorog rám Liam, én pedig a naplómat használom, hogy megüssem a karját. – Szóval mit találtál ki? Hogy Harrynek templomba kellene mennie? – nevet fel, aztán védekezőn felemeli a karjait.
A szememet forgatom, majd kezemmel beletúrok a hajamba, mielőtt összeszedem a többi cuccomat, mielőtt Liam és én kisétálunk.
- Szép napot, Mr. Tomlinson – szólal meg Jonah, amikor elérem az ajtót, én pedig intek neki búcsúzóul.
- Látod, észreveszed, hogyan nem kívánt nekem szép napot? – mutat rá Liam.
- Nem kellene többet Harryvel lógnod – ugratom.
Elégedettnek érzem ma magam, nem feltétlenül boldognak, de szomorúnak se. Pokolian össze vagyok zavarodva, és máris hiányzik Harry, szánalmas, tudom. Nem tehetek róla, olyan hosszú ideig messze voltam tőle, és már majdnem kikerült a szervezetemből, de most újra átjárja az ereimet, átvéve az irányítást a legapróbb érzékemen is, amim megmaradt.
- Ki akarsz ma menni a kampuszról ebédelni? – kérdezem Liamtől, miközben várunk a zebrán, hogy átváltson a lámpa.
- Elintézek pár hívást a NYU-val ebéd alatt – mondja nekem.
- Woah! NYU, nagyszerű lennél ott. Ez hihetetlen.
- Köszönöm, egy kicsit ideges vagyok, hogy nem fognak felvenni a nyári szemeszterre, és nem akarom kihagyni a nyarat.
- Megőrültél? Persze, hogy fel fognak venni bármelyik szemeszterre! Tökéletes tanulmányi átlagod van, és a rektor a mostohaapád – nevetek fel.
- Neked kellene felhívni őket helyettem – viccel.
Mindketten megyünk a dolgunkra, és megállapodunk, hogy találkozunk a parkolóban a nap végén. A Környezeti Tanulmányok épülete felé indulok, hogy találkozzak Zaynnel, nagyon örülök, hogy pulóvert vettem ma fel, mert a hideg idő egyszerűen nem enyhül.
A gyomrom görcsben van, ahogy megközelítem a hatalmas épületet, majd kinyitom a nehéz dupla ajtót. Zayn az előtérben lévő egyik fa előtt ül egy betonpadon. Amikor szemei megtalálnak engem, a mosoly azonnal megjelenik az arcán, aztán feláll, hogy köszöntsön. Egy hosszú ujjú fehér póló van rajta és farmer, a pólója anyaga olyan vékony, hogy látom a tetoválásainak vonalát alatta.
- Szia – mosolyodik el.
- Szia.
- Rendeltem pizzát, bármelyik pillanatban itt kellene lennie – mondja nekem, majd leülünk a padra.
- Pizzát rendeltél a kampuszra? – kérdezem tőle.
- Igen, folyton szállítanak ki ide – von vállat.
- Ó.
Nem tudok sokat a „normális egyetemi életről”, az egyetlen bepillantás, amit láttam, azok a szörnyű diákszövetségi bulik voltak, amik nagyjából szórakoztatónak indultak, de mindig szörnyen végződtek nekem. Míg az emberek pizzát rendelnek a kampuszra, én extra tanulóidőt vezetek be és egyik csésze kávét a másik után iszom.
Miután a pizza megérkezik, Zayn visszavezet a növényekkel teli terembe, ami úgy tűnik, hogy egy üvegház. Különböző fajtájú virágok sorai, amelyeket még sosem láttam ezelőtt, töltik meg a kis helyet. Zayn átsétál az egyik is asztalhoz, majd helyet foglal.
- Olyan jó illata van – mondom neki, miközben leülök vele szemben.
- Minek, a virágoknak?
- Nem, a pizzának. Illetve a virágoknak is – nevetek fel.
Éhezem, nem volt alkalmam reggelizni ma reggel, és azóta ébren vagyok, hogy Harry berontott Zayn lakásába, hogy elvigyen.
- Hogy alakult minden tegnap este… vagyis ma reggel, azt hiszem – vesz el egy szelet pizzát és félbehajtja, ahogy apám csinálta régen, aztán egy nagyot harap.
Kezdem kellemetlenül érezni magamat őt figyelve, és a virágok illata azokra az órákra emlékeztet, amelyeket a gyerekkori otthonom mögött lévő üvegházban töltöttem, elszökve a részeg apámtól, aki anyámmal ordítozott.
Elnézek Zayntől, majd befejezem a rágást, mielőtt válaszolok neki.
- Először katasztrófa volt, mint mindig.
- Először? – billenti meg a fejét.
- Igen, veszekedtünk, mint mindig, de most már nagyjából jobb – nem fogom elmondani Zaynnek, hogy Harry térdelve omlott össze előttem, ez túl személyes, és csak Harrynek és nekem kell tudnom.
- Mire gondolsz?
- Bocsánatot kért.
- És te el is hitted? – hangja durva.
- Nem, azt mondtam neki, hogy semmire sem vagyok kész még. Csak azt mondtam, hogy gondolkozni fogok rajta – vonok vállat.
- Igazából nem fogsz rajta, ugye? – a csalódottság tiszta a hangjában.
- Ja, nem fogok semmibe se beleugrani rögtön, és nem mintha visszaköltöznék a lakásba.
- Az időd egy percét se kellene rászánnod, Lou, mit kell még csinálnia, hogy távol maradj tőle? – bámul rám válaszra várva.
- Ez nem olyan. Nem olyan egyszerű csak úgy kivágni őt az életemből. Azt mondtam, hogy nem járok vele vagy bármi, de sok mindenen mentünk keresztül együtt, és tényleg kemény időszaka volt nélkülem.
- Ó, akkor az ivás és a beszívás Jace-szel az ő verziója annak, hogy nehéz időszaka van? – mondja nekem, mire a gyomrom összeugrik.
- Nem lógott Jace-szel, Angliában volt – tényleg Angliában volt, ugye?
- Jace lakásán volt tegnap este, mielőtt megjelent nálam.
- Igen?
Az összes ember közül soha nem gondoltam volna, hogy Harry megint Jace-szel fog lógni.
- Egy kicsit furcsának tűnik, hogy olyan valakivel lóg együtt, akinek olyan nagy része volt mindenben, amikor úgy tűnik, utálja, ha a közeledben vagyok.
- Igen, de te is benne voltál – emlékeztetem őt.
- Nem megmondásképp, de semmi közöm nem volt ahhoz, amikor mindenki előtt zavarba hoztak. Jace és Molly találta ki az egész dolgot, Harry pedig tudja ezt, ezért verte meg Jace-t. És tudod, hogy én egész végig el akartam mondani, ez nekem mindig több volt egy fogadásnál, Louis, de neki nem. Bebizonyította ezt, amikor megmutatta nekünk a lepedőt.
- Nem akarok többet erről beszélni – az étvágyam eltűnt, és hányingerem van.
- Sajnálom, hogy mindezt felhoztam, csak bárcsak nekem adnád az esélyek felét, amiket neki adsz. Én soha nem lógnék Jace-szel, ha Harry helyében lennék, és ráadásul Jace-nél mindig van valami random csaj…
- Oké – szakítom őt félbe. Nem tudok többet Jace-ről és az ő lakásán lévő lányokról hallgatni.
- Beszéljünk valami másról, sajnálom, ha megbántottam az előbb az érzéseidet. Tényleg. Csak nem értem. Túl jó vagy neki, és olyan sok esélyt adtál már neki, de nem fogom felhozni újra, hacsak te nem akarsz beszélni róla – nyúl át az asztalon, és kezét a vállamra teszi.
- Semmi gond.
Nem tudom elhinni, hogy Harry Jace-szel lógna, miután veszekedtünk a kocsifelhajtón, az az utolsó hely, amiről gondoltam volna, hogy ott lesz.
- Gyerünk, hadd mutassak neked valamit – áll fel Zayn, aztán az ajtó felé sétál. Felállok, és követem őt. – Várj itt – mondja, amikor elérem a terem közepét.
A fények lekapcsolódnak, én pedig koromsötétre számítok, helyette a szemeim neon zölddel, rózsaszínnel, narancssárgával és pirossal találkoznak. A virágok mindegyik sora különböző színekkel világítanak, néhány fényesebb, mint a többi.
- Woah… – suttogom félig.
- Szép, ugye? – kérdezi.
- Igen, nagyon – sétálok végig a soron lassan, feldolgozva a látványt.
- Lényegében megterveztük őket, a megváltoztatott magoknak így kell világítaniuk. Figyeld ezt – Zayn hirtelen mögöttem van.
Kezét a karomra teszi, majd vezeti a kezemet, hogy megérintsem a rózsaszín fényű rózsaszín virág szirmát. Ez a virág nem világít annyira fényesen, mint a többi, amíg az ujjbegyem hozzá nem ér, aztán életre kel. Visszarántom a kezemet meglepődésemben, és hallom Zaynt kuncogni mögöttem.
- Hogy lehetséges ez egyáltalán? – kérdezem elképedve.
Szeretem a virágokat, főleg a liliomokat, és ezek a mesterséges virágok hasonlóan néznek ki, mint a liliomok, ezek hivatalosan is az új kedvenceim.
- Bármi lehetséges, amikor abban része van a tudománynak – feleli Zayn, arca felderül a virágoktól, mosolya pedig fényes.
- Milyen kocka vagy – ugratom, mire felnevet.
- Nem vagy olyan pozícióban, hogy kockának hívj – csipkelődik, mire én nevetek fel.
- Igaz – érintem meg a virágot újra, és figyelem, ahogy még egyszer világít. – Ez hihetetlen – mondom neki.
- Gondoltam, tetszene. Azon dolgozunk, hogy ugyanezt csináljuk egy fával is, a probléma az, hogy a fáknak sokkal több idő kell a növéshez, mint a virágoknak. De a fák sokkal tovább élnek, a virágok túl törékenyek. Ha elfelejted megöntözni őket, elhervadnak és meghalnak – hangja lágy, és nem tehetek róla, de a virághoz hasonlítom magamat, van egy olyan érzésem, hogy ő is ugyanezt teszi.
- Bárcsak olyan szépek lennének a fák, mint a virágok – jegyzem meg, Zayn pedig elém áll.
- Azok lehetnek, ha valaki úgy csinálja. Éppen ahogy mi vettük a szokásos virágokat és ezzé változtattuk őket, meg lehet csinálni ugyanezt egy fával. Ha megadják neki a megfelelő típusú figyelmet és törődést, úgy világíthat, mint ezek a virágok, de sokkal erősebbek lennének.
Csendben maradok, ahogy nagyujját az arcomhoz teszi.
- Megérdemled azt a fajta figyelmet, megérdemled, hogy olyan valakivel legyél, akitől világítasz, nem pedig, aki kiégeti a fényedet – feleli Zayn, majd lehajol, hogy megcsókoljon.
Teszek egy lépést hátra, aztán a hátam nekiütközik a virágok sorának, szerencsére egyik sem esik le, miközben egyensúlyba hozom magam.
- Sajnálom, nem lehet.
- Mit nem lehet? Nem engedheted, hogy én legyek az, aki megmutatja neked, milyen boldog lehetsz? – emeli fel hangját kissé.
- Nem… nem csókolhatlak meg, nem most. Nem mehetek oda-vissza köztetek. A te ágyadban voltam tegnap este, aztán megcsókoltam Harryt ma reggel, és most…
- Megcsókoltad őt? – tátja el a száját, én pedig hálás vagyok a sötét teremért, kivéve a virágokból eredő fényt.
- Ő csókolt meg, de hagytam, mielőtt elhúzódtam. Össze vagyok zavarodva, és amíg nem tudom, hogy mit fogok csinálni, nem járkálhatok és csókolózhatok mindenkivel. Ez nem helyes – magyarázom. Zayn nem mond semmit. – Sajnálom, ha megvezetlek, vagy ha azt gondolod, hogy…
- Semmi gond – feleli Zayn.
- Nem, van gond. Nem kellett volna belerángatnom téged ennek az egésznek a közepébe, amíg nem tudok normálisan gondolkozni.
- Nem a te hibád, én vagyok az, aki folyton bejön a képbe. Nem bánom, ha megvezetsz, amíg a közeledben lehetek. Tudom, hogy jók lehetnénk együtt, nekem meg a világ összes ideje megvan, hogy várjak rád, hogy ezt meglásd – mondja, aztán átsétál, hogy felkapcsolja a villanyt.
Hogy lehet Zayn mindig ilyen megértő?
- Nem hibáztatnálak téged, ha utálnál, tudod? – mondom neki, majd átdobom a táskámat a vállamon.
- Soha nem utálnálak – feleli, mire elmosolyodom.
- Köszönöm, hogy megmutattad ezt, hihetetlen – dicsérem őt meg.
- Köszönöm, hogy eljöttél. Elkísérlek az órádra, így nem leszel késésben – ajánlja egy mosollyal.
Mire visszaérek az öltözőbe, hogy átöltözzek és elvegyem a szőnyegemet, csak öt perccel korábban érkezem meg a jógaórára. Egy magas, barna hajú lány elfoglalta a helyemet elől, így rá vagyok kényszerítve, hogy a hátsó sorban üljek a legközelebb az ajtóhoz. Terveztem, hogy elmondom Zaynnek, hogy sosem lennék képes ugyanúgy érezni iránta, mint Harry iránt, hogy sajnálom, hogy megcsókoltam őt, és hogy csak barátok lehetünk, de egyszerűen folyamatosan a jó dolgokat mondta. Amikor azt mesélte, hogy Harry Jace-nél volt tegnap este, meglepett. Mindig azt hiszem, hogy tudom, mit teszek, amíg Zayn el nem kezd beszélni. Hangja simasága és a szemei mögött lévő kedvessége mindig elkábít és szórakozik a gondolataimmal.
Fel kell hívnom Harryt, amikor visszaérek Liamékhez, el kell mesélnem neki az ebédemet Zaynnel, és meg kell kérdeznem, miért volt Jace lakásán tegnap este. Kíváncsi vagyok, mit csinál most Harryt? Bejött egyáltalán az órákra ma?
- Jó napot kívánok mindenkinek – mosolyodik el Ms. Laney.
Lefektetem a szőnyegemet a padlóra, majd elkezdem kinyújtani a lábaimat, amikor egy kék szőnyeget tesznek le mellém. Amikor átnézek, Harry ül mellettem a szőnyegen.
- Mit keresel te itt? – suttogom.
- Ezen az órán vagyok, emlékszel? – kérdezi, megpróbálva nem vigyorogni.
- De leadtad.
- Te is – mutat rá.
- De te utáltad – emlékeztet engem.
- Ja, nem olyan rossz ez.
Figyelmemet a terem elejének szentelem, de látom a szemem sarkából Harryt rajtam mosolyogni, és összehúzom az ajkaimat, hogy leküzdjem a mosolyomat. Furcsa dolog, ahogy ma reggel voltunk, most meg mindketten a mosolyokkal küzdünk. Ez mindig is így volt, fent és lent, oda és vissza. Pontosan ez az, amiért szükségem van a szünetre ebből, hogy eldöntsem, mit kellene tennem Harryvel kapcsolatban.
- Lefelé néző kutyapóz, mindenki – mondja finoman Ms. Laney, hangja beleolvad a mögötte lévő hangszóróból jövő lágy dallamba.
Elpirulok emlékezve az utolsó alkalomra, amikor Harry és én jóga órán voltunk, és hogy mi volt rám a reakciója. Ezúttal egy teljesen más helyzetben vagyunk, de ugyanúgy néz át rám, ahogy korábban tette, de ezúttal megtartja a megjegyzéseit magának, és azon találom magam, hogy hiányoznak azok.
- Még lejjebb – feleli Ms. Laney, az osztály pedig Harry felé fordítja a figyelmét.
- Nem tudok lejjebb menni – nyög fel Harry, mire az oktató egyetértően bólint, mielőtt lehunyja a szemeit, hogy pozíciót váltson. – Most már emlékszem, miért utáltam ezt az órát, ez a nő egy totális ribanc – jegyzi meg.
- Shh… meg fog hallani.
- Leszarom – próbálja meg ismét elérni a padlót, végül csak behajlítja a térdeit, hogy tenyerét a szőnyegre nyomhassa.
- Csaló – ugratom, mire felkuncog.
Annyira hiányzott ez, hiányzott, hogy csipkelődjek és nevessek vele. Nem kellene ezt csinálnom most, de nem tehetek róla, a srác megint jógán van, az Isten szerelmére. Ugyanazt a levágott ujjú pólót és edző rövidnadrágot viseli, mint korábban, csak ezúttal van valami a feje köré kötve.
- Mi az a dolog, ami a fejeden van? – suttogom.
- Arra van, hogy távol tartsa a hajamat az arcomtól, amikor izzadok.
- Szóval fejpánt?
- Nem, nem fejpánt. Hanem… Egy izzadságblokkoló? – hebegi, én pedig túl hangosan nevetek fel, csak azért, hogy majdnem az egész osztály elhallgattasson. – Nektek shh… – feleli Harry hangosan, hogy megvédjen.
- Valld be, az egy fejpánt – mondom.
- Csak a pólóm ujja a fejemre kötve. Nem tetszik? – vigyorogja.
- Nevetségesen néz ki – ugratom őt. Igazából imádom.
- Igen?
- Rendben van – felelem, aztán elnézek.
Egy kis távolságot kellene tartanom köztünk, erre itt vihogok, mint egy idióta, amikor meditálnom kellene. Azt akarom, hogy megmutassa, tud jobb lenni, jobban bánni velem, és tanuljon meg kompromisszumot kötni velem, így azt hiszem, az, hogy bejött erre az órára, a kezdet. Egy jó kezdet, ha már itt tartunk.
Harry és én mindketten csendben maradunk az óra hátralévő részében, egész végig érzem a szemeit rajtam, de csak pár pillantást vetek rá suttyomban, ahogy megpróbálja behajlítani hosszú testét olyan módokon, ahogy nem kellene.
Amikor az osztály elmehet, összegörgetem a szőnyeget, és kifelé indulok a teremből.
- Louis! – szólít meg Harry hangja, miközben elérem az öltözőt. Amikor megfordulok, ő kocog, hogy találkozzon velem, majd kezével beletúr a hajába, lehúzva az anyagot a fejéről. – Én, uhm… beszélni akartam veled valamiről… – furcsán hangzik, mintha ideges lenne?
- Most? Nem hiszem, hogy ez a megfelelő hely? – nem akarom az összes problémánkat az atlétikai épület közepén megbeszélni.
- Nem… ez nem az – hangja magas. Harry ideges, ez nem lehet jó. Ő soha nem ideges. – Azon gondolkoztam, hogy… nem tudom… Mindegy – pirul el, aztán megfordul, hogy elsétáljon.
Felsóhajtok, majd elfordulok, hogy bemenjek átöltözni.
- Eljönnél velem valahová?! – kiáltja… gyakorlatilag ordítja tényleg.
- Mi? – nem tudom elrejteni meglepettségemet, ahogy megfordulok.
- Mint egy randi… tudod, elvihetnélek egy randira? Csak ha akarod persze, de talán szórakoztató lehet? Nem vagyok biztos benne tényleg, de… – beszél zavarosan, én pedig úgy döntök, véget vetek megalázásának, miközben arca mély bíbor színbe borul.
- Persze – válaszolom, mire rám néz.
- Tényleg? – ajkai egy mosolyba fordulnak, egy ideges mosolyba.
- Igen.
Nem tudom, hogyan fog ez menni, de korábban még soha nem hívott el randizni. A legközelebbi dolog a randihoz az volt, amikor elvitt a patakhoz és utána kajálni, de az egész egy hazugság volt, és nem volt egy igazi randi.
- Oké… Mikor akarod? Úgy értem, elmehetünk most? Vagy holnap, vagy később a héten?
Nem emlékszem, hogy valaha is láttam-e őt ilyen idegesnek korábban, imádnivaló, és megpróbálok nem nevetni.
- Holnap? – ajánlom.
- Igen, a holnap jó – mosolyodik el, majd alsó ajkát fogai közé veszi.
- Oké… – a köztünk lévő levegő kínos, de jó értelemben.
Azon találom magam, hogy izgatott vagyok, mint régen, amikor az első néhány alkalommal Harry közelében voltam.
- Oké – ismétli meg. Sarkon fordul és gyorsan elsétál, majdnem megbotlik egy feltekert birkózó szőnyegben, én pedig nevetésben török ki, ahogy besétálok az öltözőbe.

Chapter 179

Sziasztok! :)

Itt is van az új fejezet, amit annyira vártatok az előző függővége után. Szerintem tetszeni fog nektek a vége ellenére is, mert az eleje valami szuper édes, aztán jön Liam és Harry beszélgetése, ami nekem személyes kedvencem :D Na, de nem is árulok el többet, inkább írjatok majd ti, hogy mi a véleményetek. Gépről sajnos még mindig nem elérhető a sztori, de már van egy jól kidolgozott módszerem telefonról, szóval nincs probléma, egyelőre ugyanúgy állunk, mint a hét elején. Ha bármi lesz, szólok természetesen. Végül pedig remélem, hogy mindenkinek jól telik a nyár, menjetek nyaralni, strandolni, és pihenjétek ki a sulis fáradalmakat :) Az elmúlt időszakban érkezett pár úgy olvasó, őket köszöntöm köreinkben! :) ♥ Kedden találkozunk!

Kellemes olvasást! :) Xx

Chapter 179

 
Harry szemszöge
Érzem a könnyeimet és a tétovázást Louis ajkain, miközben karjaimmal körül fonom derekát, hogy testét az enyémhez húzzam. Tenyeremet a hátához nyomom, majd erősebben csókolom őt, ez heves és tisztán érzelmes csók, és el tudnék ájulni a megkönnyebbüléstől, hogy szája az enyémen van.
Tudom, hogy nincs sok időm, mielőtt ellök, így nyelvének minden mozdulatát befogadom, minden egyes alig hallható zihálást, ami elhagyja ajkait.
Az elmúlt tizenegy nap minden fájdalma majdnem elillan, amikor karjait a derekam köré fonja, és ebben a pillanatban, jobban, mint valaha, tudom, hogy nem számít, mennyit veszekszünk, mindig találunk egy módot arra, hogy visszataláljunk egymáshoz. Mindig.
Miután figyeltem Louis-t visszasétálni a házba, egy másodpercre az autómban ültem, mielőtt végre növesztettem egy kurva tököt és utána mentem. Már túl sokszor hagytam őt elmenni, és nem tudom elviselni annak a lehetőségét, hogy ez legyen az utolsó. Megőrültem, nem tehettem róla, de sírtam, miközben Liam becsukta mögötte az ajtót. Tudtam, hogy utána kell mennem, hogy harcolnom kell érte, mielőtt valaki más elveszi tőlem. Meg fogom mutatni neki, hogy tudok az lenni, akinek akar, nem teljesen, de megmutathatom neki, mennyire szeretem őt, és hogy nem fogom engedni, hogy olyan könnyen elsétáljon, többé nem.
- Harry… – szólal meg, aztán gyengéden a mellkasomhoz nyomja kezét és hátra tol, megtörve a csókunkat.
- Ne, Louis – könyörgök neki, nem vagyok kész, hogy már véget érjen.
- Harry, egyszerűen nem csókolhatsz meg és várhatod azt, hogy minden rendben legyen. Ezúttal nem – suttogja, mire a térdeimre ereszkedek.
- Tudom, nem tudom, miért engedtelek elsétálni megint, de sajnálom. Annyira sajnálom, bébi – mondom neki, remélve, hogy a szó használata segíteni fog. Karjaimat lábai köré fonom, mire kezei a fejemhez vándorolnak, ujjaival simogatva és a hajamba túrva. – Tudom, hogy mindig mindent elbaszok, és tudom, hogy nem bánhatok veled úgy, ahogy tettem. Csak annyira nagyon szeretlek, hogy az elborít, és nem tudom, mi a faszt tegyek az idő felében, így csak mondok dolgokat hirtelen ötlettől vezérelve, és nem gondolok arra, hogyan hatnak rád a szavak. Tudom, hogy folyamatosan összetöröm a szíved, de kérlek… kérlek, hadd hozzam rendbe. Újra össze fogom tenni, és nem merem még egyszer összetörni. Sajnálom, mindig sajnálom, tudom. Szerezni fogok egy kibaszott pszichiátert vagy valami, nem érdekel, csak… – zokogom a lábaiba. Megfogom az alsónadrág derékrészét, majd lehúzom.
- Mit… – állítja meg a kezemet.
- Kérlek, csak vedd le. Ki nem állhatom, hogy rajtad van, kérlek… nem fogok hozzád érni, csak hadd vegyem le – könyörgök, aztán felemeli a kezeit az enyéimről, visszatéve őket a hajamba, miközben lecsúsztatom a bokszert a padlóra, Louis pedig kilép belőle.
Keze az állam alá vándorol, hogy felemelje a fejemet. Kis ujjai az arcomat simogatják, aztán felvándorolnak, hogy letöröljék a könnyeket a szemeimből. Arcán összezavarodott kifejezés van, és óvatosan figyel engem, mintha tanulmányozna.
- Nem értelek téged – mondja nekem, még mindig végig húzva nagyujját könnyáztatta arcomon.
- Én sem – értek egyet, mire a homlokát ráncolja.
Ebben a pozícióban maradok, Louis előtt térdelve, könyörögve neki, hogy adjon nekem még egy utolsó esélyt, még akkor is, ha több esélyt csesztem el, mint amennyit megérdemlek. A fürdőszoba tele van gőzzel, Louis haja az arcához tapad, a nedvesség pedig kezd összegyűlni az arcán. Istenem, Louis gyönyörű.
- Nem csinálhatjuk folyamatosan ezt az előre-hátra dolgot, Harry, ez egyikünknek sem jó.
- Ez nem lesz többé így, túl tudunk jutni ezen. Már rosszabbon is túljutottunk, és most már tudom, milyen gyorsan elveszíthetlek. Magától értetődőnek vettelek és tudom ezt. Csak még egy esélyt kérek – veszem kezei közé az arcát.
- Ez nem ilyen egyszerű – mondja nekem, alsó ajka elkezd remegni, én pedig még mindig a könnyeket próbálom megállítani.
- Nem kellene egyszerűnek lennie.
- Nem kellene ilyen nehéznek lennie sem – kezd el sírni velem.
- De, de igen. Soha nem lesz könnyű velünk, vagyunk, akik vagyunk, de nem mindig lesz ilyen nehéz. Csak meg kell tanulnunk beszélnünk egymáshoz anélkül, hogy minden alkalommal veszekednénk. Ha képesek lettünk volna egy beszélgetést lefolytatni a jövőről, ez nem vált volna ezzé a nagy, kurva káosszá.
- Én megpróbáltam, de te nem voltál benne – emlékeztet.
- Tudom – sóhajtok fel. – Káosz vagyok nélküled, Louis, semmi vagyok. Nem tudok enni, aludni, vagy egyáltalán lélegezni. Napok óta csak sírok, és tudod, hogy nem szoktam sírni. Csak… szükségem van rád – hangom megtört és rekedt, és úgy hangzom, mint egy kibaszott idióta.
- Állj fel – karját az enyém alá teszi, hogy megpróbáljon felhúzni.
Amint a lábaimon vagyok, közvetlenül előtte állok meg. Leheletem szaggatott, és nehéz lélegezni idebent úgy, hogy a gőz a fürdőszoba minden négyzetcentiméterét kitölti. Tekintete az enyémbe kapcsolódik, miközben feldolgozza vallomásomat. Ha nem a tény miatt lenne most, hogy sírok, nem hinne nekem. Tudom, hogy magával harcol, meg tudom mondani a pillantásából.
- Nem tudom, hogy képes vagyok-e, újra és újra ezt csináljuk, folyamatosan. Nem tudom, hogy ismét kitehetem-e magam ennek. Sajnálom – néz le a földre.
- Hé, nézz rám – kérem, majd felbillentem a fejét, hogy rám nézzen.
- El kell mennem zuhanyozni, késésben leszek.
Letörlök egy könnycseppet éppen a szeme alól, aztán bólintok.
Tudom, hogy a poklon ment keresztül miattam, és józan ésszel senki sem fogadna engem vissza a fogadás, a hazugságok és az állandó szükségem után, hogy mindent elcsesszek. Bár Louis nem olyan, mint bárki más, feltétel nélkül szeret, és mindenét, amije van, beleteszi abba, hogy engem szeressen, még most is, amikor elfordít engem, tudom, hogy szeret.
- Csak gondolkozz el rajta, oké? – kérdezem tőle. Adok neki teret, hogy gondolkozzon rajta, de nem fogok lemondani róla, kibaszottul nagyon szükségem van rá. – Kérlek? – felelem, amikor nem válaszol.
- Rendben – egyezik bele csendesen, mire a szívem megugrik.
- Meg fogom mutatni neked, meg fogom mutatni, mennyire szeretlek, és hogy ez működhet. Csak ne mondj még le rólam, oké? – teszem a kezemet a kilincsre.
Louis megharapja az alsó ajkát, én pedig elengedem a kilincset, hogy összezárjam a kis távolságot köztünk. Amikor elérem őt, óvatos szemekkel néz fel rám. Újra meg akarom csókolni az ajkait, érezni a karjait körülöttem, de helyette egyetlen csókot nyomok az arcára, aztán ellépek tőle.
- Rendben – ismétli meg, majd kimegyek az ajtón.
Minden önfegyelmembe belekerül, hogy kisétáljak a fürdőből, főleg amikor megfordulok és áthúzza a fején a pólót, hogy felfedje krémes bőrét, amikre már úgy tűnik, hogy évek óra nem vetettem szemet. Becsukom magam mögött az ajtót, aztán a keretnek dőlök lehunyva a szemeimet, hogy újra megállítsam magamat a sírástól. Baszki.
Legalább azt mondta, hogy gondolkozik rajta. Bár annyira aggódónak tűnt, mintha fájdalmat okozott volna neki, hogy arra gondoljon, hogy ismét velem legyen, nem mintha hibáztathatnám őt.
Kinyitom a szemeimet, amikor Liam hálószobaajtaja kinyílik, ő pedig a folyosóra lép egy fehér pólót és khaki nadrágot viselve.
- Szia – mondja nekem, miközben átdobja táskáját a vállán.
- Szia.
- Louis jól van? – kérdezi.
- Nincs, de remélem, az lesz.
- Én is, erősebb, mint hinné.
- Tudom, hogy igen – használom a pólómat, hogy megtöröljem a szememet. – Szeretem őt.
- Tudom, hogy szereted – ért egyet velem, én pedig felnézek rá újra.
- Hogy mutassam meg neki ezt? Te mit csinálnál? – kérdezem tőle. Fájdalmas pillantás villan fel a szemeiben, de gyorsan eltűnik, mielőtt válaszol.
- Csak be kell bizonyítanod neki, hogy megváltozol érte, úgy kell bánnod vele, ahogy megérdemli, és add meg neki a teret, amire szüksége van.
- Nem olyan egyszerű teret adni neki – felelem. Nem tudom elhinni, hogy Liammel beszélgetek erről a szarról, megint.
- De muszáj, vagy egyszerűen ellened fog harcolni. Miért nem próbálod meg egy nem fojtogató módon megmutatni neki, hogy harcolni fogsz érte, ez minden, amit akar. Azt akarja, hogy erőfeszítést tegyél.
- Egy nem fojtogató módon? – én nem fojtogatom őt. Oké, talán igen, de nem tehetek róla, nincs középút nálam, vagy ellököm őt, vagy túl közel tartom. Nem tudom, hogyan egyensúlyozzam ki a kettőt.
- Igen.
- El tudnád magyarázni, hogy mi a fenére gondolsz? Mondj egy példát vagy valami.
- Nos, elhívhatnád randira, voltatok valaha is egy igazi randin? – kérdezi.
- Igen, persze, hogy voltunk – ugye?
- Mikor? – íveli fel rám a szemöldökét kérdőn.
- Uhm… nos, elmentünk… és volt az, amikor… – egyáltalán nem tudom. – Oké, talán nem voltunk – vonom le a következtetést. Trevor elvitte volna őt randizni. Zayn megtette? Ha igen, esküszöm a kibaszott…
- Akkor hívd el, ne ma, mert az túl korai még nektek is.
- Mit akar ez jelenteni? – csattanok fel.
- Semmit, csak azt mondom, hogy szükségetek van egy kis térre. Vagyis neki, különben még jobban el fogod ők lökni, mint azt eddig tetted.
- Mennyit kellene várnom?
- Néhány napot legalább. Próbálj meg úgy viselkedni, mintha most kezdtetek volna el járni, vagy mintha megpróbálnád rávenni, hogy járjon veled. Lényegében próbáld meg rávenni, hogy ismét beléd szeressen.
- Azt mondod, hogy már nem szeret? – jegyzem meg nyersen.
- Nem, abbahagynád ezt a folytonos pesszimizmust?
- Nem vagyok pesszimista – védekezem. Ha bármi, most vagyok a legoptimistább már egy jó ideje.
- Oké…
- Egy seggfej vagy – mondom a mostohatestvéremnek.
- Egy seggfej, akitől folyamatosan párkapcsolati tanácsokat kérsz – henceg egy bosszantó mosollyal.
- Csak azért, mert te vagy az egyetlen barátom, akinek egy tényleges kapcsolata van, és történetesen jobban ismered Louis-t bárkinél, kivéve engem persze.
- Az imént a barátodnak hívtál – nő meg mosolya.
- Mi? Nem, nem hívtalak.
- De igen, úgy hívtál – egyértelműen elégedett ettől.
- Nem úgy értettem, hogy barát, hanem… nem tudom, mi a fenére gondoltam, de nem barátra.
- Persze – kuncog fel, majd hallom, hogy elzáródik a víz az ajtó mögött.
Liam nem olyan rossz, azt hiszem, de ezt soha nem fogom bevallani.
- Meg kellene kérdeznem, hogy elvihetem-e ma a kampuszra? – követem Liamet le a lépcsőn.
- A nem fojtogatónak melyik részét nem érted? – rázza meg rám a fejét.
- Jobban kedveltelek, amikor befogtad a szádat.
- Jobban kedveltelek, amikor… nos, sosem kedveltelek – feleli, de meg tudom mondani, hogy ugrat.
Igazából soha nem gondoltam, hogy kedvel engem, azt hittem, hogy utál a szörnyű dolgok miatt, amiket Louis-val tettem, erre tessék, ő az egyetlen szövetségesem ebben a káoszban, amit magamnak csináltam.
Kinyújtom a karomat és kissé meglököm őt, amitől felnevet, és én is majdnem csatlakozom hozzá, amíg meg nem látom apámat a lépcső aljáról, minket figyelve, mintha egy cirkuszban szerepelnénk.
- Mit csinálsz itt? – kérdezi, majd iszik egy kortyot a kávés bögréjéből.
- Hazahoztam Louis-t… vagyis ide.
Ez az ő otthona már? Remélem nem. Mindhárman a konyhába sétálunk, aztán Liam elvesz egy almát a konyhaszigeten lévő drótos gyümölcskosárból.
- Ó – néz Liamre.
- Semmi gond, apa, bárhová elvihetem őt, ahová akarom. Nem kell már megpróbálnod a védőt játszani, és emlékezz arra, hogy melyikünk is az igazi gyereked – veszek el egy kávés bögrét, mire Liam lesüti rám a szemét.
- Louis az elmúlt néhány hónapban a családunk részévé vált, és ez az egyetlen hely, ahová mehet, amikor te… – halkul el, amikor Karen belép a konyhába.
- Amikor én mi? – kérdezem.
- Amikor elcseszed.
- Nem is tudod, hogy mi történt.
- Nem kell tudnom az egész történetet, minden, amit tudok az az, hogy ő a legjobb dolog, ami valaha is történt veled, én pedig nézem, ahogy ugyanazokat a hibákat követed el, amiket én az anyáddal.
Kurvára komolyan gondolja?
- Egyáltalán nem vagyok olyan, mint te! Szeretem őt, és bármit megtennék érte! Ő a mindenem, ami semmi sem hozzád és anyához képest! – vágom le a bögrét, kiloccsantva a kávét a pultra.
- Harry… – szólal meg Louis hangja mögülem. A francba.
- Ken, hagyd békén a fiút, minden tőle telhetőt megtesz – véd meg Karen, mire apám szemei azonnal ellágyulnak, ahogy a feleségéhez fordul.
- Sajnálom, Harry, csak aggódom miattad – sóhajt fel, Karen pedig fel-le simogatja a hátát.
- Semmi gond – felelem, aztán Louis-ra nézek, aki farmerben és WSU pulóverben áll. Olyan ártatlanul gyönyörűen néz ki nedves hajával, ahogy az a homlokára tapad.
Ha Louis nem jelent volna meg a konyhában, elmondtam volna apámnak, hogy mekkora egy seggfej, és hogy meg kell tanulnia a saját istenverte dolgaival foglalkoznia.
Elveszek egy papírtörlőt, majd letörlöm vele pultot, hogy letakarítsam a kávét a rohadt drága, gránit pultjukról.
- Készen vagy? – kérdezi Liam Louis-tól, mire ő bólint, még mindig engem bámulva.
Nagyon el akarom őt vinni, de haza kellene mennem és aludni vagy lezuhanyozni, az ágyon feküdni és bámulni a plafont, kitakarítani a lakást, a pokolba is, akármit, csak ne üljek itt és beszélgessek az apámmal.
Louis szemei végül elhagyják az enyéimeket és kimegy a szobából, pillanatokkal később hallom becsukódni a bejárati ajtót, majd kiengedek egy mély lélegzetet.
Amint elsétálok apámtól és Karentől, hallom őket, ahogy elkezdenek rólam beszélni.
- Ne legyél már ilyen kemény vele, Ken, láttad, milyen zaklatott volt? – mondja neki Karen.

Louis szemszöge
- Nem tudom elhinni, hogy visszajött – mondom Liamnek.
- Nem?
- Nem, azt hittem, hogy csak el fog menni – még nem döntöttem el, hogyan érzek ezzel kapcsolatban.
Tudom, hogyan kellene éreznem, azt kellett volna mondanom neki, hogy menjen el, de nem tettem.  Harry alig mutat ki érzelmet, és ahogy előttem térdelt, összetörte a már amúgy is összetört szívem darabjait. Azt mondtam neki, hogy gondolkozni fogok rajta, azon, hogy adok magunknak még egy próbát, de nem tudom, hogyan fog ez működni. Feltételezem, attól függ, mi fog történni ezután.
Annyira ellentmondásos vagyok most, jobban össze vagyok zavarodva, mint valaha, és bosszús vagyok magamra, amiért majdnem beadtam a derekamat neki, de másrészről büszke vagyok magamra, amiért megállítottam, mielőtt túl messzire ment volna. Itt magamra kell gondolnom, nem csak rá, most az egyszer.
Megrezzen a telefonom az ölemben, majd megnézem a képernyőt.
*Jól vagy?* Ez Zayn. Veszek egy nagy levegőt, mielőtt válaszolok.
*Igen, jól vagyok. Úton vagyok a kampuszra Liammel. Sajnálom a tegnap estét, az én hibám volt, hogy Harry odament.* Küldöm el, aztán figyelmemet ismét Liamnek szentelem.
- Mit gondolsz, mi fog most történni? – kérdezi.
- Fogalmam sincs. Akkor is beszélek Christiannal Seattle-ről – mondom neki.
*Nem, nem az. Az ő hibája. Örülök, hogy jól vagy. Még mindig együtt ebédelünk ma?*
Elfelejtettem a terveimet, hogy találkozom Zaynnel a környezetismereti épületben ebédre. Meg akart mutatni nekem valami virágot, aminek a létrehozásában segített, és ami világít a sötétben.
Meg akarom tartani a terveimet vele, olyan kedves volt velem mindenen keresztül, de most, hogy megcsókoltam Harryt ma reggel, nem tudom, mit tegyek. Csak aludtam Zaynnél tegnap este, aztán megcsókoltam Harryt ma reggel, mi történik velem? Nem akarok az a fajta srác lenni, még mindig bűntudatom van a miatt, ami Harryvel történt, miközben Natalie-val voltam. Védelmemre szóljon, Harry úgy jött be a képbe, mint egy bontógolyó, nem volt választásom, csak vonzódni hozzá, miközben lassan lerombolt, majd újra felépített engem, aztán lerombolt megint.
Minden, ami Zaynnel történik, teljesen más. Harry kilenc napig nem beszélt velem, és fogalmam sem volt, miért. Ott maradtam azzal a feltételezéssel, hogy többé már nem akart engem, Zayn pedig mindig ott volt nekem. A kezdetek óta mindig édes volt, megpróbált véget vetni a fogadásnak Harryvel, de Harry nem hagyta, be kellett bizonyítania, hogy rá tud venni arra, hogy lefeküdjek vele, függetlenül Zayn erőfeszítéseitől, hogy abbahagyják az undorító játékot. Zayn és Harry azóta utálja egymást, hogy találkoztam velük, a fogadás miatt, feltételezem. Nem vagyok biztos benne, de ez nyilvánvaló volt az első alkalom óta, hogy kettejükkel lógtam. Harry azt állítja, hogy Zayn csak a nadrágomba akar bejutni, de őszintén ez egy kicsit képmutató tőle, hogy ezt mondja, és Zayn egy dolgot sem tett, amivel akár csak célozna is arra, hogy megpróbál lefeküdni velem. Még mielőtt tudtam volna a fogadásról és megcsókoltam őt a lakásában, soha nem éreztem úgy tőle, hogy meg kell tennem bármit is, amit nem akartam.
Utálom, amikor a gondolataim visszamennek ahhoz az időhöz. Annyira tudatlan voltam, és mindketten játszottak velem, de van valami Zayn karamell szemei mögött, ami kedvességet mutat, míg haragot Harry zöld szemei mögött. Nem fogom megcsókolni Zaynt vagy járni vele, és nem tudom, mi a fene folyik Harryvel. Szeretem őt, és remélem, tényleg megpróbálja megmutatni nekem, hogy jobban tud velem bánni, de rosszul érzem magam, amiért félrelököm Zaynt. Ő mindig oldalt volt, de félek, hogy azt kezdte gondolni, átveszi a középpályát.
*Igen, találkozunk ott délben.* Válaszolom.
Megérdemel egy magyarázatot az oda-vissza való viselkedésemre. Meg fogok magyarázni neki mindent, amikor találkozom ma vele.